2021. november 21., vasárnap

Zágoni Balázs: Karácsonyi ​kitérő + Nyereményjáték

Sziasztok!

Zágoni Balázs a Barni-könyvek és a A Fekete fény sorozat után most egy igazi karácsonyi könyvet írt. A Karácsonyi kitérő főszereplői egy öttagú család, akik az idei ünnepet szeretnék emlékezetesebbé tenni, mint az elrontott tavalyit. A gyerekek és a szülők úgy döntenek, hogy idén jóval hamarabb elkezdenek készülni a Szentestére, de ahogy az lenni szokott az ünnep közeledtével semmi sem úgy alakul, ahogy azt tervezik. Meg lehet menteni a karácsonyt? Szebbé lehet tenni az ünnepet? Ebből a rövid és tanulságos történetből ez is kiderül!  Tarts velünk és a Blogturné Klub 6 bloggerével, akik megpróbálják meglelni az ünnep csodáját a Karácsonyi kitérő turné során. Válaszolj te is a nyereményjáték kérdéseire helyesen, és megnyerheted a Móra Kiadó által felajánlott könyv egy példányát. 

Anya, Apa és a három gyerek már előre retteg advent időszakától, mert jól emlékeznek a tavalyi karácsonyra. Akkor semmivel sem készültek el időben, a vendégek túl korán érkeztek, ráadásul egy tepsi isler is odaégett. De idén minden másképp lesz, dönti el a tízéves Emma, és egy darabig valóban úgy tűnik, hogy – a gondos szervezésnek hála – idén békés és boldog lesz az ünnep. Ám egy zebránál kéregető, jó szándékú koldus minden tervet felborít, és még kétségbe ejtőbbé válik a helyzet, mint tavaly. Lehet még szép a karácsonyuk? Vajon ott keresik a karácsony szentségét, ahol kell és érdemes? A HUBBY-díjas Zágoni Balázs szórakoztató, megható és elgondolkodtató új könyvéhez Szabó-Nyulász Melinda készített illusztrációkat.




Ahogy haladunk előre novemberben, úgy került egyre több és több karácsonyi regény/mesekönyv a kezembe. Teljesen oda meg vissza vagyok az ünnepi hangulatért, így az év ezen szakaszában rengeteg ilyen típusú történetet olvasok. Zágoni Balázs legújabb könyve már a fülszövegével megvett kilóra. Szeretem a varázslatos meséket és írásokat, de egyszerűen rajongok az életszagú történetekért is. Ez a rövidke regény pedig pontosan ilyen, egy igazán őszinte írás egy tökéletesen tökéletlen karácsonyról, amit garantáltan a való élet ihletett. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor annyira rá vagyunk feszülve arra, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen tovább, hogy már csak azért se sikerül semmi. Minél jobban szeretnénk valamit, valahogy annál több akadály jön velünk szembe. Ilyenkor nincsen jó megoldás, annyit tehet az ember, hogy sodródik az árral és megpróbálja a lehető legtöbbet és legjobbat kihozni az adott helyzetből. Valahogy így vannak ezzel történetünk főszereplői is. 

A Karácsonyi kitérő egy igazán kedves és szerethető történet az ünnepek igazi erejéről és értékéről. Arról, hogy a karácsony igazi üzenete a szeretet és az egymásra való odafigyelés. Az ajándékvásárlás, a sütés-főzés, a görcsös és kényszeres megfelelni akarás mind megöli az ember hangulatát és szentestére már el is veszik a karácsony igazi szelleme, de ha igazán nyitva tartjuk a szemünket meglelhetjük azt az érzést, amit elveszettnek hittünk. Rájöhetünk arra, hogy mennyire szerencsések vagyunk. Persze akadhatnak problémák. Odakozmálhat a gondosan elkészített ünnepi ebéd, idő előtt elfogyhat az isler, vagy az utolsó pillanatra maradhat az ajándékok becsomagolása, de fontos belegondolni abba, hogy nekünk legalább van étel a hűtőben és ajándékcsomagok a fa alatt. Sokan sajnos nem ilyen szerencsések. Van, akinek a mindennapi megélhetés is egy hatalmas küzdelem, a fűtés is nehezen megoldható és a gyermekek csak álmodhatnak arról, hogy a Jézuska különleges meglepetésekkel lepi meg őket egy csodálatosan feldíszített fa alatt. 

Emma és családja az előző évben mindent is elrontott az előző évben, ahogy ő fogalmazott, igazi Grincsek voltak. Teljesen szétesett minden és mindenki rosszkedvűen és szomorúan ment el aludni. De a kislány most elhatározta, hogy ebben az évben minden más lett. Készített egy adventi kalendáriumot, ahol minden napra leosztásra kerültek a feladatok, hogy minden beleférjen a készülődésbe és ne álljon semmi a tökéletes karácsony útjába. De persze mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy ember tervez és Isten végez. A lányka egy nap megismerkedik egy koldussal, aki befészkeli magát a gondolatai közé. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy omlik össze a gondosan megtervezett adventi időszak és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez csak álom marad Emma számára. 

A cselekmény nagyon kis egyszerű és könnyen érthető, ezáltal egyszerűen befogadhatóvá válik a történet. Olyan eseményeknek lehetünk szemtanúi, amelyek akár a mi háztartásunkban is megtörténhetne. Én rengeteget nevettem olvasás közben, mert jópár olyan dolgot felfedeztem benne, ami olyan, mintha az én családomról szólna. Rendkívül hiteles írás, ami garantáltan jókedvre deríti az olvasóját, a mondanivalója pedig annyira szép és dicséretes, hogy úgy érzem nem hiányozhat egy család polcáról sem ez a rövidke regény. 

A karakterek korántsem idealizált, romantikus hősök, nem mesebeli csodalények, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Gyermekként és talán felnőttként is könnyen lehet velük azonosulni. Tegye mindenki a szívére a kezét, ugye mindannyian éreztük már, hogy a karácsony varázsának a fenntartása olyan mérhetetlen erőbe és energiába kerül, hogy az ember egyszerűen képtelen élvezni a munkája gyümölcsét? Annyira rágörcsölünk arra, hogy minden tökéletes legyen, hogy pontosan ezzel tesszük tökéletlenné. Hiszen a legfontosabb dolog mindannyiunk számára adott, együtt vagyunk azokkal, akik a legfontosabbak számunkra. Ennél többre pedig talán nincs is szükségünk. 

Zágoni Balázs írásmódja rendkívül gördülékeny, csak úgy faltam a lapokat és imádtam minden másodpercét az olvasásnak. Szabó-Nyulász Melinda illusztrációi nagyon kedvesek, ezek a rajzok teszik még szerethetőbbé és élvezetesebbé a kötet olvasását. A borító nekem nagyon tetszik, jól illeszkedik a regényhez. 

Bár 9 éveseknek és idősebbeknek ajánlja a kiadó a regényt, én biztos vagyok benne, hogy a 6 éves, vagy annál idősebb gyermekek is élvezhetik a történetet. Ha viszont a gyerkőcök még úgy tudják, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, akkor arra azért számítsatok, hogy a könyvből kiderülhet számukra, hogy ez nincs így. Viszont egy remek ötlet található benne, hogy hogyan hidaljátok át ezt a köztes állapotot, hiszen egy idő után a gyermekek már a Jézuska segédeivé válhatnak, vagyis magasabbra juthatnak a titkos ranglétrán. Továbbá a kötet nagyszerű alap ahhoz, hogy beszélgessen a család közösen a karácsony igazi értékéről és az ünnep szelleméről. Első önálló olvasmányélménynek, vagy esti közös olvasásnak is kitűnő választás. A cselekménnyel és a karakterekkel könnyen lehet azonosulni, hiszen egy rendkívül életszagú történet, Emma és a családja pontosan olyan, mint bármelyik hétköznapi család. Nincs túlbonyolítva a történet, nincsenek benne felesleges sallangok. Én nagyon szerettem, teljesen elvarázsolt a kötet, csak ajánlani tudom nektek. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a mesekönyvbe. 




Nyereményjáték

A karácsony és az ünnep fontos témája a gyerekkönyveknek. Ha te is szívesen olvasol karácsonyi történeteket, akkor ez a játék neked való lesz. Minden blogon találsz egy karácsonnyal kapcsolatos idézetet. A feladat egyszerű, írd be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy melyik regényből idézetek a bloggereink. Ha helyesen megfejted hogy honnan származnak az idézetek, akkor a turné végén megnyerheted Zágoni Balázs könyvét. Játékra fel! 
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

Szép karácsony volt abban az évben, mint a gyerekkorombeli lakkos levelezőlapokon, óriási, puha hópelyhek keringtek odakint. Világéletemben a tél volt a legkedvesebb évszakom, elbűvölve, eltelve a karácsony és az otthonom hangulatával álltam az ablak mögött […]

a Rafflecopter giveaway

A turné résztvevői

November 9.: Sorok között 
November 13.: Zakkant olvas
November 15.: Könyv és más
November 17.: Spirit Bliss Sárga könyves út 
November 19.: Kelly és Lupi olvas
November 21.: Csak olvass! 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése