2022. április 7., csütörtök

Erin A. Craig: House ​of Salt and Sorrows – Só és bánat háza + Nyereményjáték

Sziasztok

A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően újabb retelling történettel gazdagíthatjuk a polcainkat. Tartsatok bloggereinkkel ezalatt az extrákkal tarkított turnénk során, hiszen tiétek lehet egy, a kiadó által felajánlott nyereménypéldány a Só és bánat házából!

Gondold ​meg, kivel táncolsz…
Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra.
Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek.
Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel – vagy inkább mivel – táncolnak valójában?
Amikor Annaleigh közelebb kerül egy titokzatos idegenhez, aki maga is titkokat őriz, versenyt kell futnia az idővel, hogy eloszlassa a családjára boruló sötétséget, még mielőtt őt magát ragadja el legközelebb.
Lebilincselő regény tele mágiával, fátyolselyem szoknyákkal és hosszú, sötét folyosókkal.
Hagyd, hogy magával ragadjon!

Mindig is imádtam a meséket, a mai napig óriási lelkesedéssel nézek meg minden rajzfilmet, sőt az az igazság, hogy még 30 évesen is rajongok a hercegnőkért. Az utóbbi időben fedeztem fel magamnak a retelling típusú regényeket, melyek ismert mesékre támaszkodnak, de teljesen új köntösbe csomagolják a már jól ismert történeteket. Kiskoromban imádtam a 12 táncoló hercegkisasszony (a Barbie változat még felnőtt fejjel is kedvenc, néha random meghallgatom a dalt a mese elejéről) történetét, még az ijesztő Grimm kiadás sem vette el a kedvemet. (Nem tudom, hogy ismeritek-e, de ha nem, akkor ezen a linken ITT tudjátok megnézni. Ne tévesszen meg titeket a cuki főcímdal. Az összes Grimm mese nagyon ijesztő ebben a verzióban.) Így nem is volt kérdés számomra, hogy adjak-e egy esélyt a Só és bánat háza című kötetnek. Amúgy nagyon vicces, képzeljétek el, hogy először csak bele akartam olvasni a könyvbe, hogy lássam nekem való a történet, mert ritkán olvasok ilyen sötétebb hangulatú köteteket, de aztán véletlenül befejeztem egy ültő helyemben. :D A turné utolsó állomásaként egy extra bejegyzéssel is érkezem majd, melyben szebbnél szebb fanartokat mutatok nektek és mesélek részletesen a mese eredetéről is. 

A történet alapját az átoktól való félelem, a babona és az ezeket éltető mentalitás és attitűd képezi. Főhőseink egy olyan világban élnek, ahol ezek a hiedelmek óriási hatással vannak a családjuk életére. A különböző balszerencsés halálesetek és a komor hangulat beárnyékolja a királyi család mindennapjait. 
De mit is jelent a babona és hogyan kötődik a családi átokhoz? A babona tulajdonképpen olyan, a világ mágikus szemléletéből fakadó hitet, vagy erre épülő tevékenységet jelent, ami (tévesen) közvetlen (ok-okozati) összefüggést tulajdonít ilyen viszonyban valójában nem álló dolgoknak, az események mozgatóiként sokszor természetfölötti erőket elképzelve. Tehát főként olyan hitekre alkalmazzák, amelyeknek nincs tudományos vagy logikus alapjuk. A királyi családban történt haláleset konkrétan borítékolja az életre szóló pletykát. Plusz gondoljunk bele...mennyire kényelmes magyarázat...sokkal egyszerűbb mindent az átokra fogni. Ha valami szerencsétlenség történik az emberrel, még ha nem is hisz benne kezdetben egy idő után akkor is azonosulni kezd a neki szánt szereppel. Pontosan ez történik Annaleigh karakterével. Egy idő után megkérdőjelezi saját racionalitását és előbb vagy utóbb kételkedni kezd a saját józan eszében is. Mint a gyerek akinek az iskolában azt mondják, hogy buta, rossz és amúgy sem képes semmire. Egy idő után már nem is próbákozik, minek...hiszen úgysem néznek ki sokkal többet belőle. Ember legyen a talpán, aki meg tudna küzdeni ezzel a nyomással, az egész család számára nehéz dolog ez, sokáig egyszerűen képtelenek legyőzni saját démonjaikat és gondjaikat, hiszen ott lebegett a fejük fölött a vélt, vagy valós átok. 

A könyvben végig tapintható a feszültség, egy másodpercig sem ereszti az olvasóját. A különböző baljós jelek, a komor képek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a történet magához bilincselje az olvasóját. Ahogy haladunk előre a történetben egyre több kérdés, konfliktus és bonyodalom kerül a középpontba. Szép lassan kibontakozik előttünk a teljes kép és végül persze rátalálhatunk a megoldásra is. A könyv atmoszférája rendkívül erős, a sötét hangulat végigkíséri az egész könyvet. Vannak benne kissé ijesztő jelenetek is, néha azért egy kicsit meg kellett állnom az olvasásban, mert borsózott a hideg a hátamon. Azt nem mondom, hogy álmatlan éjszakáim lettek, de azért erősen hatott rám a regény hangulata. 

Fontos kiemelni, hogy Erin A. Craig kötete egyáltalán nem hibátlan. Volt néhány dolog, ami egyáltalán nem, vagy csak kevésbé tetszett. Néha forgattam a szememet és úgy voltam vele, hogy bizonyos esetekben a kevesebb néha több, de összességében én nagyon élveztem az olvasást. Bónusz pirospont, hogy végre valami igazán érdekes és izgalmas újdonságot olvastam. Az utóbbi időkben rengeteg Szépség és a Szörnyeteg illetve A kis hableány retelling látott napvilágot és bár mindegyik mesét nagyon kedvelem, már szomjaztam valami más témára. A 12 táncoló hercegkisasszony nagyon hálás alapnak tűnik, ráadásul a sötét fantasy világ is adott, hiszen a Grimm testvérek történetei sokszor tűnhetnek horrorisztikusnak. 

Annaleigh egy szerethető karakter, aki komoly fejlődésen megy keresztül. Legyőzi a lelkében élő belső démonokat és ezzel nem csak testvéreit, hanem önmagát is megmentheti, őszintén drukkol az olvasó annak, hogy kilépjenek az átok sújtotta hétköznapok fogságából.

A könyv borítója csodaszép, engem azonnal levett a lábamról. Ráadásul tökéletesen visszaadja a regény hangulatát. Én egyszerűen imádom. Kicsit talán csalóka, mert az ember azt hinné, hogy sellős/szirénes történetről van szó, de persze a fülszöveg azonnal egyértelművé teszi, hogy jelen esetben teljesen más regényt tartunk a kezünkben. 

Összességében én nagyon kedveltem a Só és bánat háza című könyvet.  A cselekmény érdekes és izgalmas volt, a regény hangulata teljesen levett a lábamról. Nem hibátlan, kisebb-nagyobb problémáim nekem is voltak a történettel és bizonyos szituációkkal, de ezeket részben feledtette velem a lebilincselő hangulat. Szerintem mindenképpen érdemes esélyt adni a kötetnek, garantáltan izgalmas és az újdonság erejével bíró, egyedi retelling történetben lesz részetek. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a a történetbe. 





Nyereményjáték

Mostani játékunk során a borítókra fektettük a hangsúlyt. Mivel a Só és bánat házának borítóján is megjelenik a víz motívum, ezért minden állomáson találni fogtok egy-egy borítórészletet, amelyen szintén látható ez az elem. A ti feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik könyv borítójának a részletét látjátok az adott állomáson, és a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába. Egy kis segítség: csak a kiadó repertoárjából származnak a borítók.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

BORÍTÓRÉSZLET


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

04. 06. Csak olvass!
04. 08. Readinspo
04. 10. Utószó
04. 12. Csak olvass! extra

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése