2022. augusztus 16., kedd

Schmal Róza: A ​Varad könyve (Nagy folyók haragja 2.)

 

Sziasztok!

A Nagy folyók haragja trilógia során egy elképesztően összetett, magyar fantasy regénysorozattal ismerkedhetünk meg. Bár még csak két rész jelent meg, biztosan lehetünk benne, hogy Schmal Róza a befejező kötetre is nagy fordulatokat tartogat. Kövessétek bloggereinket, hogy megismerhessétek sorozat első és második részét, valamint, hogy a turné során nyerhessetek egy példányt A varad könyvéből.  

A ​VARAD FOLYÓ VIDÉKE forrong: Varadokban, a hurrogónok városában a felszín alatt feszül egymásnak a józan ész és az indulat. Kold Norlamond vállát komoly súlyok nyomják, ígérete megköti a kezét, ám a béke már lassan nagyobb áldozatot követel, mint a háború.
Eközben egy vörös hercegnő talpig gyászban áll a Hazavágyó-sziklán, nem sejtve, hogy a messzeségben él és őrá gondol a Fekete Gólya. A lasnapoli palotából pedig a malmok földjére vágyik egy lány: Boiana számára új neve életfogytig tartó ítélet, a testét ölelő selyem pedig börtön.
Megmoccan a Donddau is, ami semmi jót nem jelent: a vulkán ébredése sötét idők közeledtét szokta jelezni. Ám végül mégis egy tragikus gyilkosság teszi elkerülhetetlenné a háborút hurrogónok és laddaniak között.
Vajon valóban a két nép áll szemben egymással, vagy jóvátehetetlenül összekuszálódott, hogy ki ellenség és ki barát, ki hős és ki áruló? 
SCHMAL RÓZA fantasy-trilógiájának második kötetében folytatódik a laddanni birodalom története, a nemesi családok hatalomért és szerelemért folytatott harca. A lenyűgöző, képzeletbeli középkori világot egy, a változásokat követő térkép, a családfák, újabb városrajzok, és egy teljes laddanni lexikon egészíti ki.

A trilógia első része teljesen belopta magát a szívembe (igen, már mindenkinek IS ajánlottam a családomban) így nagy várakozással tekintettem a folytatásra, bár bevallom, kissé ambivalens érzéseim voltak. Egyrészről nagyon vártam, hogy folytathassam ezt a nagyszerű sorozatot, másrészről viszont aggódtam, hiszen az elmúlt időszakban több trilógia középső részében is csalódtam. Rengetegszer írtam, hogy a második részek cselekménye sokszor olyan, mint egy 'road trip'. Igazából nem történik semmi, csak A pontból ejutnak B-be, hogy aztán a harmadik részben jöhessen a csattanó. Szerencsére azonban megnyugtathatok mindenki, hogy Schmal Róza könyvében erről szó sincs. Úgy pörögnek az események, hogy csak na. A cselekmény fordulatokban gazdag, hihetetlenül izgalmas. A rövid fejezetek miatt könnyebben magával ragadott az olvasás izgalma és egyszer csak azt vettem észre, hogy az utolsó oldalnál járok. A 'csak még egy fejezet' mentalitás ebben az esetben azt eredményezte, hogy együltő helyemben elolvastam az egész könyvet. 

A történet semmit sem vesztett a varázsából, sőt az én szememben egy teljesen új szintre lépett. Nem tudnám megindokolni, de a második rész még talán jobban is tetszett, mint az első. A sok szereplő az első kötetben kissé elbizonytalanított (nehezen vettem fel a tempót és sokat szenvedtem azon, hogy ki-kicsoda) most azonban ez az érzés semmissé lett. Mindenkit régi kedves ismerősként köszöntöttem, ezáltal jobban tudtam azonosulni is velük és talán még kedvenc karaktert is sikerült választanom. Jó volt, hogy az első két részt egymás után olvastam, mert így esélye sem volt megfakulni az első rész élményeinek és benyomásainak. Hihetetlen lelkesedéssel pörgettem a lapokat és az utolsó olvasás után sem tudtam szabadulni. Néha random eszembe jutnak olyan szavak, mint például a hurrogón, vagy éppen az Iobredán és Olmarog családnév. Azt hiszem ennél nagyobb bizonyíték nincs is arra, hogy mennyire mélyen belém ivódott ez a történet. Mikor eszembe jutott, hogy oké-oké...most könnyű dolgom volt az olvasással, hiszen egymás után jött a két rész. De vajon a harmadik résznél is megmarad a lelkesedésem? Emlékezni fogok még az emberekre? Bevallom, először megijedtem, de aztán eszembe jutott, hogy Schmal Róza biztosan a trilógia lezáró kötetében is megjeleníti a címereket és a családfákat, így pedig könnyen fel tudom majd idézni az embereket és az előzményeket. 

A történet tulajdonképpen pontosan ott folyatódik, ahol az előző véget ér. A nagy csata a hurrogónok és a ladanniak között megvalósulni látszik, annak ellenére, hogy mindkét fél szeretné elkerülni a felesleges vérontást. Egy idő után azonban teljesen összekuszálódnak a szálak és még az is megtörténhet, hogy egy régi barátból áruló lesz. A hatalomért folytatott harc a legrosszabbat hozza ki az emberekből. Az emberek motivációjának egyik legnagyobb hajtóereje tud lenni a bosszú, ez ebben a kötetben sincs máshogy. De vajon képes lehet arra a laddaniak és a hurrogónok népe, hogy békében éljenek egymás mellett? Vajon képesek lehetnek arra, hogy szövetséget kössenek? Hova vezet a bosszú és mit kell az embernek feláldoznia érte?

Nagyon tetszett, hogy egyik karaktert sem éreztem elhanyagolva. Mint a kirakós darabkái, úgy idomulnak egymáshoz az emberek. Nem csak léteznek egymás mellett, jelentős hatást gyakorolnak egymás életére ki kisebb, ki pedig nagyobb mértékben. Az én abszolút kedvenceim a Pasenord "gyerekek", Olesla, Olesdan és Iurin, de persze még rengeteg szimpatikus karaktert fel tudnék sorolni. A sorozat abszolút bővelkedik a szerethető karakterekben, és persze vannak olyan is, akiket egyszerűen csak jó utálni. Ami nekem a legjobban tetszik a 'morally grey' szereplők megjelenítése, akiket sem a jó, sem pedig a rossz skatulyába nem lehet besorolni. Ők azok, akik bár követnek el megkérdőjelezhető és elítélendő dolgokat, mégsem látjuk őket ördöginek, hiszen bizonyos szituációkban pontosan az ellenkezőjét tapasztalhatjuk náluk. Ők sokkal izgalmasabbak és sokrétűbbek, szóval remelem kegyes lesz hozzájuk az írónő és azért összességében szép lezárást kapnak majd. 

A második rész elolvasása után egyértelműen azt érzem, hogy a java még hátravan. Rengeteg izgalomban és meglepetésben lesz részünk, csak győzzem kivárni a folytatást. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lezárást kapunk majd hiszen most már bizton állííthatom, hogy Schmal Róza neve egyet jelent a minőséggel, precizitással. Egy nagyszerű író, aki remélem a jövőben is hódol majd azon szenvedélyének, hogy újabb és újabb világokat teremtsen. 

Az írónő egy teljesen új dimenzióba emelte az írását azzal, hogy az illusztrációkat is ő készítette el. A családok címerei, az egyes városok rajzai még közelebb hozzák a történetet az olvasóhoz. A lexikon segítségével pedig ha esetleg még nem jegyeztük meg az ismeretlen szavakat, kifejezéseket akkor gyorsan tájékozódhatunk. A Varad könyve egy igazi komplex ifjúsági regény, mely garantáltan nem okoz csalódást a zsáner kedvelőinek.  Tetszett, hogy nem félt 'bemocskolni' a kezét és néha igazán erős, szomorú vagy éppen megrendítő pillanatokat okozott ezzel az olvasóknak. 

Nem kérdés, hogy ajánlom-e ezt a könyvet. Aki az első részt imádta, ne várjon sokat az olvasással, aki pedig most ismerkedne a két kötettel, az nyugodtan vágjon bele. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Schmal Róza köteteiben fontosak az egyes családok szimbólumai, ezért ebben a játékban mi is címerek nyomába fogunk eredni. Minden állomáson találhattok egy képet, mely valamelyik magyarországi megye jelképe. A feladatotok az lesz, hogy megkeressétek, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy melyik megyéhez kapcsolódik az adott képen látható címer. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

AZ ÉN MEGYÉM JELKÉPE




a Rafflecopter giveaway

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése