A világpremier után nem sokkal magyarul is megjelent az imádott Mindketten meghalnak a végén könyv előzmény kötete, amiben a Halál-hírek indulásának a napjára repülünk vissza. Itt is megismerhetünk két srácot, Oriont és Valentínót, és persze az ő tragikusnak ígérkező szerelmi történetüket.
A Blogturné Klub bloggerei mesélnek a kötetről, amiből a Menő Könyveknek köszönhetően egy példányt ki is sorsolunk. Játssz velünk!
Ma éjjel kezd élesben a Halál-Hírek, így mindenkit ugyanaz a kérdés foglalkoztat: tényleg meg tudják jósolni, hogy valaki meg fog halni, vagy csak egy aprólékosan kitervelt átverés az egész?
Orion Pagan évek óta várja, mikor közlik vele, hogy meg fog halni. Komoly szívbetegséggel él, és azért iratkozott fel a Halál-Híreknél, hogy tudja, mire számítson.
Valentino Prince New Yorkban akarja újrakezdeni az életét. Hosszú, ígéretes jövő vár rá, és csak azt követően regisztrált a Halál-Híreknél, hogy az ikertestvére kis híján odaveszett egy autóbalesetben.
Orion és Valentino a Times Square-en akadnak össze, és azonnal érzik, hogy közük van egymáshoz. Ám a legelső Végnapi hívások örökre megváltoztatják az életüket - egyiküket felhívják, míg a másikat nem. Noha azt egyik fiú sem tudja, miként végződik majd számukra ez a nap, abban biztosak, hogy együtt akarják tölteni... még ha utána keserves is lesz a búcsú.
Az elismert író, Adam Silvera rá jellemző keserédes stílusban mesél arról, milyen óriási hatással vannak egymásra az emberek, és újra bebizonyítja, hogy mindig érdemes kihasználni életünk minden pillanatát.
Ó édes istenem, néha elgondolkodom azon, hogy vajon mazochista vagyok-e. Nem csak azért, mert Adam Silvera másik kötetén konkrétan zokogtam, hanem azért is, mert ebben a hónapban már másodjára nyúltam egy nagyon nehéz és fájdalmas történethez (és basszus még csak január 5-e van). Szóval azt hiszem nem csak bennem, de bennetek is jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért akarok ennyire szenvedni és sírni. Válaszolni ugyan nem tudok erre, de ha a sok történelmi regényre, és haldoklós tinis romantikus kötetre (olyan csúnyán hangzik ez basszus, ne haragudjatok) gondolok, akkor azért látható, hogy alapjáraton erősebben vonzódom a fájdalmasabb írásokhoz. No de mit várunk attól, akinek a kedvenc gyerekkori meséje A rendíthetetlen ólomkatona és Andersen többi meséje volt (igen, A kis gyufaáruslány is....). Persze nem arra vagytok kíváncsiak, hogy miért akarok már megint sírni, hanem a konkrét véleményemre a kötettel kapcsolatban, szóval lássunk is hozzá.
Az első, aki meghal a végén egy csodálatos történet két fiú kapcsolatáról, akik ugyan csak egy napot tölthettek együtt, mégis olyan, mintha az egész világmindenséget egymásnak ajándékozhatták volna. Egy kötet, amiben bár fontos szerepet játszik a halál és az elmúlás, mégis az életet élteti. A kötet egy igazán szívszorító és nagyszerű ifjúsági regény, mely a címe a szomorú végkifejlet ellenére sokkal inkább az élet himnusza. Felemeli az olvasóját és arra ösztönöz mindenkit, hogy úgy élje az életét, mintha az lenne az utolsó nap számára. Rendkívül inspiráló, de mérhetetlenül fájdalmas történet. Adam Silvera tulajdonképpen, fogja az ember lelkét, csordultig tölti a fiúk által érzett szimpátiával és szeretettel, majd egy jól irányzott mozdulattal a földhöz vágja és ott hagyja a szívünket védtelenül, sajogva. Nem árul zsákbamacskát, a cím is sejteti a fájdalmas végkifejletet, mégis az utoló másodpercig reménykedik az olvasó, hogy a dolgok majd talán jobbra fordulnak, hogy nem érhet véget valakinek az élete, miközben a szemünk előtt éli át a Végnapját és ezáltal az utolsó kalandjait. De sajnos sem a való világ, sem pedig Adam Silvera világa nem a csodákra épül. Vannak elkerülhetetlen dolgok, amikkel egyszerűen képtelenség harcolni, csupán annyit tehetünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk az adott helyzetből.
A Mindketten meghalnak a végén óta tudjuk, hogy Adam Silvera a legkevésbé sem zavartatja magát a hihetetlenül erős spoilert tartalmazó címekkel, nem árul zsákbamacskát. Egyértelműen az olvasó tudtára adja, hogy meg fog történni az elkerülhetetlen. De olykor nem az számít, hogy mi található az út végén, hanem az, hogy milyen módon jutunk oda. Halál nélkül nincs élet, veszteség nélkül nincs szeretet. Ezt még anno a másik kötet fülszövegén olvastam és azóta sem tudtam kiverni a fejemből ezt a rövid mondatot. Néhány szó, mégis mennyi igazság rejlik mögötte. Nagyon furcsák vagyunk, mi emberek. Sokszor addig nem értékeljük az életünket, a körülöttünk lévő embereket, amíg meg nem csap minket a veszteség szele. Mindent természetesnek érzünk és olykor képtelenek vagyunk kilépni a saját csigaházunkból. Mindig van holnap, gondoljuk. Újabb nap, újabb lehetőség, szól a mondás. De mi van akkor, ha nincs több holnap és elfogynak a lehetőségek? Nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy az idő elrohanjon mellettünk. Élnünk kell, hogy elmondhassuk, hogy itt voltunk és jelen voltunk. Emlékeket hagyunk, hogy szeretteink mosolyogva idézhessék fel a közösen eltöltött perceket. Ezt adhatja meg mindenkinek a Halál Hírek. Már a másik kötetben is nagyon érdekes volt szembesülni a Halál Hírek létezésével, ebben a kötetben pedig tulajdonképpen az indulását követhetjük nyomon. Láthatjuk, hogy miként alakul az első napon értesítettek élete és megismerjük azt az állapotot, ami az elindulást körüllengte. Mit gondolhat ilyenkor az egyszerű ember? Azt, hogy tuti kamu. Tegye mindenki a szívére a kezét, na ugye, hogy ti is azt gondolnátok, nos hát én is. Hiába reklámoznak ilyesmit, hiszen nem ismeri még senki, emiatt nehezen is hisznek benne. Hogy higgyek valamiben, ami olyan nehezen feldolgozható. Honnan tudja bárki is, hogy valaki a nap folyamán el fog halálozni. Maga a gondolat és az ötlet nagyon érdekes. Egy kicsit furcsának és talán morbidnak tűnik, hogy mindenki tudja, hogy aznap eltávozik az élők sorából. Nincsenek hibák, nincsenek véletlenek. Akit felhívnak, az biztos lehet abban, hogy tényleg elérkezett életének a végéhez. Azt persze homály fedi, hogy ki milyen módon leli halálát, de az biztos, hogy nem éri meg az illető a másnapot. Egyesek talán azt gondolják, hogy ez kínzás. Jobb a tudatlanság, nem jó, ha valaki rettegésben tölti a napot. De az is biztos, hogy azzal, hogy tudatják mindenkivel, hogy elérkezett az utolsó napjuk, ezek az emberek kapnak egy lehetőséget arra, hogy elbúcsúzzanak és éljenek, mielőtt meghalnak. Ez a közös élmény hozza össze a két főszereplőnket, Valentinot és Oriont is.
Vannak emberek, akik másodpercek alatt képesek felforgatni az egész világunkat. Akikkel ha találkozunk úgy érezzük, hogy olyan, mintha mindig is ismertük volna. Valentino és Orion a két legszimpatikusabb könyves karakter, akikről mostanában olvastam (igen, nagyjából Mateo és Rufus szintjén helyezkednek el). Hihetetlenül szerethetők és emberiek, az ember legszívesebben csak megölelgetné őket. Olvasás közben izgultam, drukkoltam, kiakadtam, mosolyogtam, szerettem és a mélybe zuhantam...az érzelmek teljes skáláját átéltem, és az utolsó másodpercig reménykedtem a pozitív végkifejletben és abban, hogy valami csoda folytán a cím még sem válik valóra. Még annak ellenére is, hogy tudtam, hogy esélytelen, hogy így alakuljon. Éreztem, hogy szaladok a végzetem, vagyis a fiúk végzete felé, hiszen már ismertem a másik történetet, mégis ott maradt a kis lelkemben az a cseppnyi remény, hogy ezúttal minden más lesz. Hiszen az nem lehet, hogy ez a két fiú, aki most talál egymásra, csupán 1 napot tölthessenek együtt. Az nem történhet meg, hogy két ilyen szerethető karakter nem kapja meg azt a happy endet, ami járna nekik. Az nem lehet, hogy tényleg meghalnak, hiszen élniük kell. Az élet viszont sajnos sem a valóságban, sem pedig a könyves univerzumban nem igazságos. Az olvasó azonban ritkán racionális lény. Bízik a csodában és várja, hogy talán mégis van remény a fiúk számára, ez a csalóka remény pedig még jobban összetöri az ember szívét és lelkét. Nagyon nehéz pityergés nélkül elolvasni a regényt. Azokon az életképeken, amikor elmosódik a határ a két regény között és átfedéseket talál az olvasó, a másik regény szereplőveil nagyon meghatódtam. Na itt éreztem először, hogy ez a kötet fájdalmasabb lesz. Nem azért, mert a két fiú közelebb került volna hozzám, hanem azért, mert a két főszereplőn kívül találkozik az olvasó néhány olyan karakterrel, akinek más ismeri a másik kötetből a sorsát.
Valentino és Orion két hihetetlenül aranyos és szerethető karakter. Egyszerűen imádtam a párosukat és a kalanadjaikat. Egyikük közelebb állt a halálhoz, de ahogy a mondás is tartja, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nem mindig az távozik először a világunkból, aki ténylegesen beteg. Történnek balesetek és vannak olyan helyzetek, amikor az egészségesebbek mennek el. Vajon melyikük telefonja csörren meg és hogyan változtatja meg ez az élmény az életüket? Imádtam, hogy a fiúk kapcsolata milyen csodálatos programot ihlet meg, hiszen az egyik legszebb és legönzetlenebb dolog első lépéseit követhetjük nyomon. Talán nem nagy spoiler, ha elmondom, hogy kettejük kapcsolata ihlet egy olyan applikációt, mely 7 évvel később komoly és fontos szerepet tölt be a másik kötet főszereplőinek életében.
A könyv felépítése nagyon érdekes és izgalmas. Nem csak a fiúk fejébe nyerhetünk bepillantást a váltakozó fejezetek segítségével, hanem a különböző mellékszereplők gondolatait is megismerhetjük néhány oldal erejéig. Ettől lesz igazán mélysége ennek a történetnek. Nagyon tetszett, hogy az író nem csak a fiúkra koncentrált, hanem több karakter kapott néhány oldalnyi szerepet a könyvben a saját jogán is. A különböző kapcsolódási pontok, baráti viszonyok még nagyobb súlyt kapnak a történetben. Nem csak azt láhatjuk, hogy a fiúk hogyan élik meg az utolsó napjukat, hanem azt is, hogy a körülöttük élők hogyan gondolkodnak. Bepillantást nyerhetünk a halál hírét hozó emberek, vagy éppen az igazgató és feleségének, a barátoknak, vagy éppen családtagoknak a fejébe. Minden összefügg mindennel, hatás és kölcsönhatás jellemzi a karakterek hálóját.
A cselekmény nagyjából egy hetet ölel át, de a jelentős része természetesen azon az egy napon történik, amikor is az értesítő hívás megtörténik. Ezalatt az egy nap alatt rengeteg dolog történik velük, rengeteg kalandban lesz részük, a fókusz mégis inkább az érzéseken és különböző érzelmeken van. Rendkívül erős mondanivalóval bír, tiszta és világos üzenetet hordoz minden olvasó számára.
A könyv sokkal vastagabb, mint a másik Adam Silvera kötet, olvasás közben azért rendesen megfájdult a csuklóm. Az biztos, nem igazán utazáskompatibilis ez a kötet, mondjuk nem csak a mérete, hanem a mondanivalója miatt sem. Nem csak tartani nehéz, hanem garantáltan megríkatja az olvasóját.
Az a helyzet, hogy egyszerűen nem tudok (és persze nem is akarok) rosszat mondani erről a regényről. Teljesen elrabolta a szívemet és a lelkemet, úgy érzem még sokáig velem marad Valentino és Orion története. Ha szeretitek a hasonló történeteket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt Adam Silvera regényének, ha pedig nem, akkor is. Mateo és Rufus fanoknak kötekező olvasmány, mert hát na. Majd megtudjátok. :) Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a kötetbe.
Nyereményjáték
Adam Silvera New Yorkban nőtt fel, és a két sikerkönyvében is New York a helyszín. Éppen ezért most a játékunk is az imádott városról szól. New York nevezetességeiről csatolunk képeket, a feladatod, hogy megírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába melyik nevezetességet rejti a kép. (Például Metropolitan Museum of Art). Angol és magyar nevet is elfogadunk! A helyes kitöltők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
KÉP
Állomáslista
01.05. - Csak olvass!
01.08. - Utószó
01.11. - Fanni's Library
01.14. - Hagyjatok! Olvasok! Blog
01.17. - Sorok Között
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése