Sziasztok!
Egy ideje már felfigyeltem a Gabo Kiadó gondozásában megjelent Gyűlölet, amit adtál című könyvre, de valahogy soha nem tudtam időt szakítani az elolvasására. Az egyik nap azonban a kötelességeimet sutba dobva kiválasztottam egy random könyvet a polcomról és azonnal erre esett a választásom. Tudtam, hogy nem lesz egy könnyű olvasmány és hogy rengeteg gondolatot és érzést szakít fel bennem, de nem gondoltam, hogy ilyen óriási hatással lesz rám és hogy ennyire bennem marad az egész történet a kötet elolvasása után napokkal is. Még mielőtt azonban részletesen leírom a véleményemet és gondolataimat, lássuk miről is szól a könyv pontosan.
Sokáig állt ez a kötet a polcomon, mielőtt a kezembe vettem és kinyitottam, ami azt hiszem, hogy nem is túl nagy baj, hiszen sokkal jobban és pontosabban tudom ezt a könyvet értékelni, mint ezt 1-2 éve tettem volna.
Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én nagyon sokszor elgondolkodom azon a tényen, hogy milyen hihetetlenül szerencsés vagyok. Nincsenek anyagi problémáim, van egy kényelmes lakás, ahol álomra hajthatom a fejem. Biztonságos környéken lakom, még este is merek kutyát sétáltani. Ha kimegyek az utcára, nem kell attól félnem, hogy egy lövöldözés közepén találom magam. Nincsenek fenyegető, pisztollyal hadonászó őrültek, sem pedig rivális bandák, akik egymással szeretnének leszámolni. Mondom…tényleg szerencsés vagyok! Belegondolni is szörnyű, hogy mennyien halnak meg nap, mint nap az utcákon. Ott, ahol a rettegés mindennapos és a játszótérre sem engedheted el a gyermekedet, mert mi van akkor, ha egy kósza golyó eltalálja. Emellett pedig soha nem kellett szembenéznem azzal a ténnyel, hogy bárki szemében is kevesebbet érnék a bőrszínem, vagy éppen a származásom miatt. A buborékból, ahol élek soha nem volt igazán rálátásom a feketék helyzetére Amerikában. Rengeteg hasonló filmet láttam már, ott van például "A számolás joga", "A segítség", vagy éppen a "12 év rabszolgaság", de mivel Európa, vagy éppen Magyarország kultúrájának nem képezi alapját a feketék helyzete, a rabszolgaság kérdését is csak a történelem könyvekből ismerjük, ezért nagyon nehéz beleképzelni magunkat a helyzetükbe. Bevallom Nektek én nem tudtam, hogy ennyire súlyos a helyzet. Azt hittem, hogy az Amerikában észlelhető konfliktus, vagy a rasszizmus kérdése már csak alig van jelen és nem képezi a társasalom alapját. Két dolog ébresztett rá ennek az ellenkezőjére.
1. Biztos most sokan fogtok meglepődni, hogy ez az egyik példám egy tipikus trash sorozathoz köthető, de egy másodpercig sem szégyellem, hogy néztem/szerettem ezt a műsort. A Netflixen futott a "Love is blind" című sorozat, melynek lényege az, hogy a szereplők vakon kommunikálnak és ismerkednek egymással. Két külön szobában ülnek és egy spéci fal választja el őket egymástól, így tudnak kommunikálni. A műsor lényege az, hogy bizonyítsák, hogy a külső olykor csak elvonja a másik figyelmét és hogy ebben a formában könnyebben és jobban lehet tartós kapcsolatot kialakítani. A szereplők közül sokan nem voltak szimpatikusak, de volt egy fiú és egy lány, akiket azonnal megkedveltem. A lány fekete és eddig soha nem randizott fehér fiúkkal, ezért igazán érdekes volt az ő kapcsolatuknak az alakulását végig kísérni. A legmeghatározóbb pillanat a szülőkkel való találkozás volt, ahol a lány apukája a kezdetben kissé nehezményezte, hogy lánya egy fehér fiúval jött össze. Rengeteg érvet sorakoztatott fel, hogy szerinte miért nem működőképes egy ilyen kapcsolat: rasszizmus, eltérő kulturális gyökerek. Érezhetően bizonytalan volt és féltette a lányát. Nem tudott mit kezdeni a fiú bőrszínével, hiszen az egész életében elkülönítette magát. Ez volt az első meglepő dolog számomra a témával kapcsolatban, itt kezdtem el a témán gondolkodni.
2. A másik példámon azonban biztos nem lepődik meg senki, hiszen egy egész világ ismerte meg George Floyd nevét. Halála óriási nemzetközi felháborodást kiváltó incidens volt Minneapolisban és az egész világban. Az esemény során Derek Chauvin fehér rendőrtiszt indokolatlanul erőszakos módon lépett fel vele szemben, aminek következtében a férfi életét vesztette. Az ügy hatására egy egész világ ismerte a Black Lives Matter mozgalmat és munkásságát. Rengeteg indulatot váltott ki az ügy, melyre sokan, sokféleképpen reagáltak. A zavargások és tüntetések óriási károkat okoztak az üzletekben, mindenki hallatni akarta a hangját, legyen ennek bármi is az ára.
De miért is írtam le ezt a két dolgot most Nektek? Néhányan talán azt gondoljátok, hogy csak növelni szeretném a karakterek számát. Ez azonban nincs így. Fontosnak tartottam leírni ezt a két élményt, hiszen ezek hozzájárultak a jelenlegi gondolkodásom és látásmódon kialakulásához. E két dolog nélkül talán nem is értettem volna meg igazán Angie Thomas írását. Egyik oldalról borzasztóan sajnálom, hogy nem ismertem meg hamarabb a művet, másrészről azonban talán jobb is így, hiszen jobban át tudom érezni az aktualitását.
A könyv komoly és fontos témát érint, egy érdekes látlelet Amerika egy olyan részéről, melyet csak keveset hallunk és alig ismerünk. A mű alapját a fülszövegben is említett gyilkosság képezi, miszerint a történetünk főszereplőjének (Starr) legjobb barátját (Khalil) egy intézkedés során lelő egy rendőr, ő pedig azonnal életét veszíti a helyszínen. Az intézkedés rendkívül túlzó és felesleges, a rendőr érezhetően a fiú bőrszíne és lakóhelyéül szolgáló sztereotípiák alapján ítélte meg a helyzetet, emiatt húzta meg a ravaszt.
A gyilkosságát követően elszabadul a pokol, az amúgy is problémás környéken megszaporodnak az erőszakos cselekedetek. Ahogy George Floyd esetében is írtam, mindenki hallatni szerette volna a hangját, az emberek igazságot követeltek, hiszen egy fegyvertelen, fiatal fiú esett a rasszizmus áldozatául. Egy fiú, aki bármit is tett, bármilyen ügyei is voltak, még élhetett volna.
Ennél a pontnál érdemes beszélni Starr és a könyvben szereplő többi ember lakóhelyéről, Garden Heights-ról. Távolról sem mondható ideálisnak a környék, de mivel Starr sem szereti, ha gettónak hívják a lakóhelyét én is tartózkodom a kijelentéstől. (De az azért gyorsan elmondom, hogy tényleg ez a kifejezés áll a leginkább közel ahhoz, ami pontosan leírja a környéket.) A szegénység és a kétségbeesés szinte tapintható. Rengetegen állnak be valamelyik bandába csupán azért, mert ez az egyetlen lehetőségük a pénzszerzésre. Ebben a könyvben semmi sem fekete vagy fehér. Bár tudjuk, hogy a szereplők nagy része a bűnözői lét útjára lépett, még sem tudunk mindenkit kárhoztatni a döntéséért. Mikor a tét az ember családjának az élete és nincs senki, aki segíti kezet nyújtson, sokan döntenek a drogok árulása és egyéb illegális cselekmények mellett a pénzszerzés érdekében. Megtudjuk, hogy Khalil azért árult drogot, hogy megmentse édesanyját, aki drogfüggősége miatt tartozott a környék legnagyobb gengszterének, DeVante (egy másik szereplő) pedig a családjátnak szeretett volna segíteni, hogy legyen mit enniük. A környék másik fontos jellemzője a bandák közötti állandó versengés és háború, így nem ritkák az összecsapások és lövöldözések, melyek során nem ritka, hogy ártatlanok és életüket vesztik. Starr egyik barátnője, a 10 éves Natasha is így halt meg, egy golyó egyszerűen eltalálta, miközben az utcán játszott. Az itt élő emberek sokszor nem kapnak segítséget és a környék miatt kisebb eséllyel kapnak munkát. Nagyon nehéz kitörni, az egyetlen perspektíva a banda és a könnyen megszerezhető pénz ígérete.
Annak érdekében, hogy Starr és testvérei még véletlenül se jussanak erre a sorsa, szülei egy távolabbi iskolába íratta őket, ahova javarészt fehér, jómódú gyerekek járnak. Így Starr tulajdonképpen kettős életet kezd el élni, képtelen összeegyeztetni és összeengedni ezt a két szerepet. Az iskolában máshogy beszél, kínosan ügyel arra, hogy ne használja a különböző szlengszavakat, nem vegyíti a két társaságot. Iskolatársait nem hívja meg magukhoz, fél attól, hogy a többiek máshogy néznének rá, vagy ami ennél is rosszabb, sajnálni kezdenék és szánakoznának rajta. A határ azonban Khalil halála után elmosódik és Starrnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy nem tudja már olyan ügyesen elkülöníteni a két énjét, hiszen minden megváltozott, talán még ő is. Meg kell találni újra önmagát, és az egyensúlyt.
Ahhoz, hogy ez sikerüljön rengeteg dolgot kell magában tisztáznia. Starr barátja (Chris) egy fehér fiú, ami rengeteg belső konfliktust és vívódást okoz számára. Bár édesanyja és bátyja tudja és elfogadja, édesapjának például nem meri bevallani, mert fél, hogy árulást követ el. Khalil halála után ez a kérdés még hatványozottabban foglalkoztatja őt, hiszen egy fehér férfi volt, aki lelőtte őt. Nem árulja el ezzel őt? Megrendül a bizalma is a fiúban, hiszen rengeteg ilyen eseményről olvasott már. Bizonytalanságát kivetíti a kapcsolatára is és elkezd távolodni Christől. Ennél a szálnál merül fel a fehérekkel szembeni bizonytalanság és előítélet kérdése. Itt vissza is csatolok a Netflix műsorra (mondtam én, hogy van értelme arról is írni egy kicsit). Starr és édesapja számára is rengeteg kérdés merül fel a fiú bőrszínével kapcsolatban. A közös gyökerek hiánya, a rasszizmus kérdése máshogy érinti a fiút, bármennyire is igyekszik empatikusan viselkedni, még sem tudja átérezni annyira a helyzet súlyát. (Vagy legalábbis Starr így érzi.) Mindezek ellenére azonban a fiú kitart barátnője mellett és még a legszélsőségesebb helyzetben is mellette áll és támogatja.
Khalil halála rendkívül megosztó volt a könyvben, ahogy azt a való életen George Floyd esetében is láttuk. Sokan áldozatot, de legalább ennyien bűnöst láttak benne. A közvélemény egy része (ahogy Starr egy barátnője is) nem látott akkora problémát, hiszen egy bűnözővel kevesebb van a földön. Sokan elhitték, hogy a rendőr csak a saját életét védte és hogy a srác és Starr igazi fenyegetést jelentett számára. Sokak számára Khalil csak egy piti bűnöző volt, erre szeretett volna rájátszani a rendőr és a családja is. Az áldozat szerepében próbáltak tetszelegni, azt igyekeztek bizonyítani, hogy csak az életét védte. Ennek alapján természetesen joggal merült fel Starrban az a kérdés, hogy hogyan bízhatna ezek után a rendőrökben. Hiszek az ő feladatuk az lenne, hogy mindenkit megvédjenek, nem pedig az, hogy indokolatlanul zaklassák azokat, akiknek az átlagnál sötétebb a bőre. Ezt a súlyos kérdést ellensúlyozza némileg Carlos jelenléte a történetben, aki szintén rendőr (nem mellesleg pedig Starr nagybátyja).
Komoly kérdés a könyvben az is, hogy annak, aki képes kitörni a helyzetéből, elköltözzön, vagy maradjon-e. Ez egy visszatérő vitatéma Starr édesanyja és édesapja között. A férfi mindenáron maradni szeretne, hiszen fontos, hogy valaki példát mutasson ezeknek a fiataloknak. Három évet élt börtönben, így közvetlen közelről ismeri a bandák és a drogok világát, fontos számára, hogy perspektívát adjon azoknak a fiataloknak, akik hasonlóan belekeveredtek ebbe a világba. Starr édesanyja viszont szeretné biztonságban tudni gyermekeit, megérti és fontosnak tartja férje törekvéseit, ugyanakkor aggódik, hogy a mindennapos balhék, lövöldözések egyszer végzetes lesz számukra. Ez a kérdés amúgy egy nagyon általános kérdés, mely minden slumsodott vagy gettósodott környéken élők fejében megfordul. Ahogy lehetősége van az embereknek, igyekeznek kitörni a milliőből, ugyanakkor ha ők elmennek, nem marad pozitív példa az ottmaradottak számára.
Ahogy mondtam Nektek, a rasszizmus, a rendőri erőszak, vagy a fehérekkel szemben kialakított komoly ellenérzés (ennek amúgy van valami konkrét neve vajon?) , komoly és fontos téma, melyekről nagyon nehéz beszélni. Sem személyes tapasztalatom, sem pedig kulturális alapja nincs nálunk ezen jelenségeknek, így csak a saját ösztönös és buborékban élő kis véleményemet tudom elétek tárni ezen témákkal kapcsolatban. Mindenestere fontos kiemelnem, hogy szerintem a könyv nagyon jól kezelte ezeket a témákat. Nem akarta megmondani a tutit, a problémát több szemszögből is az olvasó elé tárta. Ahogy korábban is írtam, semmi sem fekete, vagy fehér. Igyekezett nem általánosítani. Attól még, hogy valaki illegális cselekményt folytat, nem biztos, hogy rossz ember, lehet, hogy csak a megélhetéséért tette. Ez persze nem mentesíti az embert, nem azt mondom Nektek, hogy szabad ilyet csinálni, azonban fontos kiemelni, hogy így azért más perspektívában látja az ember ezeket az illegális cselekményeket. Nem mindenki egyformán, vannak olyan fehérbőrű emberek, akik Khalil halálát, vagy a Black Lives Matter mozgalmat nem tartják fontosnak, vagy teljesen elzárkóznak a kérdéstől, azonban nem mindenki viselkedik így. Attól még, hogy valakinek fehér a bőre, ugyanúgy megláthatja a helyzet súlyosságát és bár természetesen nincsenek személyes tapasztalatai ezügyben, mégis teljes vállszélességgel az ügy mellé áll. Nem utolsó sorban pedig nem minden rendőr rasszista,
Starr óriási fejlődésen megy keresztül a regény során. Sokszor bizonytalan, néha pedig kissé idegesítő a viselkedése, de végül sikeresen túllép önmagám és megtalálja a saját hangját. Kezdetben óriási sokk számára, hogy elmosódott a határ a két élete között, de szép lassan rájön, hogy nem tudja ezeket elkülöníteni egymástól. Ez a két dolog teszi őt igazán teljessé. Nem számít, hogy az egyik legjobb barátnője és párja fehér bőrű, ahogy az sem számít, hogy ő fekete. A lényeg, hogy milyen is az ember igazán. Óriási bátorság volt részéről kiállni mindenki elé és elmondani a történetet. Nem csak az emberek véleményével és rosszallásával kellett szembenéznie, hanem a helyi nagyember és bandavezér haragjával is. Bizonytalanságát és félelmét legyőzve azonban erősen és magabiztosan szállt ki ebből a történetből, hiszen megtanulta a helyén kezelni a dolgokat.
Khalil története nagyon felzaklatott, hiszen tudtam, hogy ez egy olyan történet, ami bármikor megtörténhet mással is. Bár itt Európában nehezen tudjuk ezeket a történeteket értelmezni és talán a rasszista poénok sem esnek le nekünk, mégis fontos, hogy mi is szembesüljünk az igazsággal. Ennek a történetnek sajnos teljesen más lett a vége, mint ahogy George Floyd esetében történt, nem történt meg a várva várt számonkérés, mégis óriási tanulsággal szolgál mindenki számára. Szeretnék hinni benne, hogy ez a jövőben csak javulni fog és egy fiatalnak (vagy akár felnőttnek, igazából remélem, hogy senkinek) sem kell attól tartania, hogy egy rendőri intézkedés során életét veszti.
Angie Thomas regénye igazán megrázó és fájdalmas történet, mely rendkívül hitelesen ábrázolja az egész esetet. Az írónő hatéves korában szemtanúja volt egy lövöldözésnek, mely óriási hatással volt rá. Másnap édesanyja elvitt őt egy könyvtárba, hogy megmutassa neki, a világban sokkal több minden van, mint amit előző nap látott. Ez megalapozta nála a könyvek és az írás szeretetét. Ez az élmény és Oscar Grant története óriási hatással volt rá, ezek alapozták meg "A gyűlölet, amit adtál" című regényt.
Összességében, A gyűlölet, amit adtál című könyv egy nagyon erős írás, melynek aktualitása megkérdőjelezhetetlen. A történet nem fekete, vagy fehér, igyekszik mindenféle nézőpontot az olvasó elé tárni. A rasszizmus, a rendőri erőszak témája nagyon fontos téma, mely bár távol áll az európai gondolkodástól ismerni és tudni kell. Nem élhetünk szemellenzőben, attól még, hogy közvetlenül nem érint minket, fontos, hogy ismerjük ezeket a társadalmi jelenségeket. Nem lehetek elég hálás azért, hogy most olvastam el ezt a történetet, hiszen úgy érzem, hogy 1-2 évvel korábban nem tudtam volna megfelelően értékelni a művet. Starr egy nagyon érdekes karakter, aki talán nem lesz sokak kedvence, fejlődése mégis vitathatatlan. Ha érdekel Titeket egy kicsit a téma, vagy titeket is foglalkoztat a Black Lives Matter mozgalom, akkor ez a könyv egy nagyon jó kiindulási pont. Nekem egy igazán meghatározó olvasmány volt, csak ajánlani tudom mindenkinek.
