Sziasztok!
Kasivai Hiszasi A Kamogava Kifőzde című regényében egy nem mindennapi étterembe kalauzolja el olvasóit. Egy közel sem átlagos helyről van szó, ahol olyan ételeket alkotnak újra, melyek a vendégek számára valamilyen okból különösen fontos. Ti milyen ételt kérnél a szakácstól és mit tennétek meg, hogy újra megkóstolhassátok a régi ízeket? Tartsatok bloggereinkkel ezen az érzelmekkel és finom falatokkal teli turnén, és a végén megnyerhetitek a könyv egy példányát a General Press Kiadó felajánlásában!
Melyik az az étel, amiért bármit megtennél, csak hogy még egyszer megkóstolhasd?
Egy csendes kiotói mellékutcában van egy különleges étterem. A Koisi és édesapja, Nagare által vezetett kifőzde csodálatosan extravagáns ételekkel kényezteti a vendégeit. Ám nem ez a fő ok, amiért érdemes hozzájuk betérni…
Az apa-lánya páros ugyanis másféle szolgáltatást is nyújt. Zseniális nyomozói képességeik birtokában képesek újraalkotni egy-egy ételt a vendégeik múltjából: olyan fogásokat, amelyek a kulcsot jelenthetik az elfeledett emlékek felidézéséhez vagy a jövőbeli boldogság megtalálásához. Legyen az marharagu vagy makrélás szusi – az idő homályába vesző receptek étterme kapcsolatot teremt a múlttal, és utat mutat egy szebb élethez.
Talán túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt hónapok egyik legjobban várt könyve volt számomra A Kamogava Kifőzde. Az utóbbi időben teljesen rákaptam az ázsiai irodalomra és ezen belül is a japán szerzők könyveire, Az utazó macska krónikája, a Mielőtt a kávé kihűl, a Rintaró és a könyvek útvesztője vagy a Ne engedj el óriási kedvencekké váltak. Az Édes palacsinta már a polcomon csücsül, de például anno a Battle Royale is mélyen a tudatomba férkőzött. Mivel több számomra kedves könyv japán író tollából származik, így általában óriási lelkesedéssel vetem bele meg az újabb kötetek megismerésére. Így akadtam A Kamogava Kifőzde című kötetre is. A kedves borító és az ajánlás, miszerint a Mielőtt a kávé kihűl rajongóinak ajánlják a könyvet azonnal meghozta a kedvemet, az ígéretes fülszöveg miatt pedig még lelkesebb lettem, ha ez egyáltalán lehetséges. Aztán ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, egyre szomorúbb és kedvtelenebb lettem.
Maga az ötlet vitathatatlanul zseniális, imádtam a történet koncepcióját. Mindannyiunk számára vannak olyan ételek, ízek melyek csodás emlékeket juttatnak eszünkbe. A nagymama házirétese, egy nyaraláson fogyasztott különleges étel, amely akkor és ott nagy hatással volt ránk. Ehet az ember ezer és ezer rétest, soha nem lesz olyan íze, mint amire gyerekkorában emlékezik. Sokszor hallottam már azt, hogy valaki áradozott egy régi süteményről, vagy akár egy főételről, majd azzal zárta a mondandóját, hogy azóta sem evett olyan jót, és máig érzi az ízét a szájában. Kasivai Hiszasi regénye pedig pontosan az ilyen pillanatokból és elbeszélésekből meríthette az ihletet, hiszen a Kamogava Kifőzde című regény alapja az, hogy főszereplőink újraalkotják azokat az ételeket, amelyek valaha nagy hatással voltak az odalátogatókra.
Koisi (egy fiatal nő) és Nagare (az édesapja) egy éttermet vezetnek, melynek az a különlegessége, hogy kinyomoznak és újraalkotnak bármilyen ételt hibátlanul a vendégek múltjából. Az étterem nem hirdeti nagy reklámokkal a szolgáltatásait, de azok, akiknek szüksége van a segítségükre, mindig rájuk akadnak. Koisi általában kikérdezi az érdeklődőket és a lehető legtöbb információt próbálja kihúzni belőlük az adott étellel kapcsolatban. Nagare pedig nem csak a naponta elérhető ételekkel kápráztatja el az odalátogatókat, hanem a nyomozás érdemi részét is vezeti. A lehető legpontosabban készíti el az ételeket azok számára, akik egy konkrét ízt keresnek. Nagyon tetszett ez az elgondolás és nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy én vajon milyen étel miatt keresném fel őket és mi miatt kérném a segítségüket. De őszinte leszek veletek, sajnos engem egyáltalán nem ragadott magával a történet. Azt hittem, hogy imádni fogom a könyvet, de sajnos óriásit csalódtam. Hiszen hiába érzi az ember azt, hogy maga a koncepció zseniális, ha a történet nem fogja meg. Velem pedig pontosan ez történt.
A könyvben hat különálló történet van. Mindegyik egy konkrét ételhez, ezáltal pedig hat különböző megbízóhóz kötődik. Az egyes történetek nagyon kedvesek és meghatók voltak, valahogy mégis úgy érzem, hogy teljesen kívül rekedtem. Úgy éreztem, hogy a szerző nem fektet túl nagy hangsúlyt az érzelmekre és ezek átadására, így engem sem érintettek meg túlzottan a történetek. Valahogy immunis voltam mindenre, amit olvastam, pedig utólag visszagondolva azért nagyon szép pillanatokat okozhatott volna egy-egy történet az olvasó számára. Ugyan egy kicsit nehezen rázódtam bele az olvasásba a sok japán kifejezés és szó miatt, de aztán szép lassan belerázódtam az olvasásba és nagyjából minden egyes fejezetnél úgy éreztem, hogy egyre éhesebb és éhesebb leszek.
Őszinte leszek veletek, engem több dolog is idegesített olvasás közben, az egyik az, hogy borzasztóan idegesített Koisi viselkedése és stílusa. Nem tudtam egy másodpercig sem megkedvelni a karakterét, ez pedig sokat rontott az olvasás élményén. A másik, ami engem nagyon zavart, hogy a potenciálisan legérdekesebb és legizgalmasabb részekre valahogy nem fektetett annyi időt és energiát a szerző. Az persze teljesen szubjektív, hogy kinek mi az érdekes, de nekem nagyon hiányzott belőle az, hogy kicsit több dolgot megtudjak a nyomozásról. Engem ez a szál érdekelt volna a legjobban, de az összegzésen kívül vajmi keveset láthattunk belőle. Pedig szerintem tök jót tett volna a könyvnek, ha ezeket a részeket jobban kifejti a szerző. Talán jobban tudtam volna kötődni a regényhez.
A borító ugyan nagyon szép, de engem kicsit megvezetett. Azt hittem, hogy a képen szereplő cica több szerepet kap majd, de azon kívül, hogy megjelent mindegyik fejezetben túl sokat nem adott hozzá a történethez, ráadásul szegény mindig el lett zavarva.
Összességében nagyon tetszett a regény alapkoncepciója, de engem valahogy nem nyert meg magának. Számomra meg sem közelítette a Mielőtt a kávé kihűl szintjét. Ugyan nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem mondhatom, hogy új kedvencet avattam. Az alapötlet zseniális ugyan, de a megvalósítása számomra hagyott némi kívánnivalót maga után. De persze ez csupán egy szubjetív vélemény, simán benne van a pakliban, hogy mást jobban elkap a regény hangulata. Ha szeretitek a gasztroregényeket és a japán szerzők munkáit, akkor tegyetek egy próbát a regénnyel. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/3,5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.
Nyereményjáték
Mostani nyereményjátékunkban további japán szerzők köteteinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok a regény címét!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
“A víz a magas helyekről az alacsonyabbak felé folyik, a gravitáció törvényének engedelmeskedve. Az érzelmeknek is van súlyuk, rájuk is hat egyfajta nehézségi erő.”
