Kati mesebelinek látszó, boldog élete egy motorbaleset miatt darabjaira hullik. A férje kómába kerül, a munkahelyén áskálódnak ellene, és ha ez nem lenne elég, még a lakása is elúszik. Az igazi áldatlan állapotok között gyerekkori barátja, a vörös hajú, gátlásos, ám csupaszív Iggi segít neki. Csakhogy Iggivel együtt járnak a gyerekkori emlékek és a felismerés: Katiból mára kiveszett az a vagány, vadóc kislány, aki festőnek készült, és sosem élt volna megalkuvó életet. Vajon Kati vissza tud térni egykori önmagához? Képes szárnyakat adni művészénjének? Vajon a szeretet ereje legyőzheti a szerencsétlenségek árját?
Történet egy bátor nőről, aki nem fél szembenézni a felfoghatatlannal, és vállalkozik a legveszedelmesebb utazásra: az öntudatra ébredésre.
Te mit tennél, ha mindaz, amit igazinak és boldognak hittél, semmivé foszlana? Mit áldoznál fel azért, hogy az álmaidnak élhess? Mernél továbblépni? Indulj el erre az érzelmes utazásra, és találd meg önmagad!
Bár Okváth Anna neve nem volt számomra ismeretlen, még nem olvastam semmit tőle. Mikor először megláttam a könyv fülszövegét nagyon megtetszett a regény koncepciója, mindig is imádtam azokat a történeteket, amikor a főhős rátalál önmagára és óriási fejlődésen megy keresztül. Az utóbbi időben igyekszem kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy több magyar szerző nevét és munkásságát megismerjem, így nem is volt kérdés, hogy csatlakozzam a Antihygge, avagy áldatlan állapotok című könyv turnéjához. Ráadásul a borító és a cím is nagyon megtetszett, ezért nagyon kíváncsi voltam Kati történetére.
A regény hangulata, Iggi és Kati kapcsolata, a fiatal lány útkeresése és mindennapi problémái nagyon megérintettek. Már amikor a regény elején, úgy 16%-nál megláttam ezt a mondatot: "A vendégszobában szállásoltam el, ami a születendő gyermek otthonaként szolgált volna, lakó híján azonban jobbára egy olyan lomtár benyomását keltette, amiben diszkréten felrobbant egy bomba, aztán a romokat összerázogatta egy kilences erősségű földrengés." rájöttem, hogy ez a könyv igazán nekem való. Ha a főszereplőnek is van egy szégyenszobája, mint nekem (ráadásul pontosan ugyanolyan funkciót tölt be lakó híján), akkor ez a történet csak jó lehet. Óriási lelkesedéssel faltam a lapokat és bevallom nektek teljesen oda meg vissza voltam a történetért. A kötődésemet a könyvhöz pedig csak erősítette az a tény, hogy a főszereplőhöz hasonlóan én is veszprémi lány vagyok, ráadásul a néhányszor említett veszprém megyei települést Bándot és Iggi gimnáziumát, a Lovassyt is ismerem. Valahogy úgy éreztem, hogy minden egyes rezdülésemmel kapcsolódom Okváth Anna könyvéhez. Még a babaprojekt is stimmel, bár szerencsére egy sokkal kiegyensúlyozottabb párkapcsolatban élek, a férjem is sokkal jobb fej, mint Andor és nem is vagyok ennyire végletesen elkeseredve és szétesve azért mert a kisbaba kicsit várat magára (igaz nem is próbálkozom évek óta, csak néhány hónap van mögöttünk). Szóval egy szó, mint száz, nálam ez a könyv nagyon betalált és határozottan állíthatom, hogy az elmúlt időszak kedvenc magyar szerzős könyvét olvastam.
Antihygge, avagy áldatlan állapotok nem egy klasszikus értelemben vett könnyed és romantikus történet. Olykor elgondolkodtató, mélabús, ugyanakkor vicces és szórakoztató is.
A cselekmény érdekes és izgalmas, Kati útkeresése és önmagának újra megtalálása nagyszerű alapot szolgáltatott az írónőnek. Szeretem a "friends to lovers" típusú regényeket, szóval az első pillanattól kezdve drukkoltam azért, hogy Iggi és Bogárka (így nevezte a főszereplőnket a fiú) végre egymásra találjanak. Bevallom, egy másodpercig sem érdekelt Andor a kómában, sokkal jobban izgatott Léna és Loránd története. (Ez az a pillanat, ahol be kell vallanom, hogy szinte ugráltam lelkesedésemben, mikor rájöttem, hogy megismerhetem őket egy másik kötetben. Kicsit fordítva fognak nálam történni a dolgok, hiszen azt már tudom, hogy mi történik majd velük, de nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy miként is ki az ő kapcsolatuk.) Na de Andorhoz visszatérve, egy másodpercig sem tudtam kötődni hozzá és persze sajnáltam őt a balesete miatt, de minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy Kati végre rájöjjön arra, hogy 1. a fiú elég régóta gyengéd érzelmeket táplál iránta, 2. számára sem közömbös Iggi. A szöveg nagyon olvasmányos volt, szerettem a regény humorát. Sokszor hangosan felnevettem, szóval még jó, hogy otthon a kanapén olvastam és senki nem nézett rám furcsán, csak Miklós és Vinnie.
A szereplők nagyon szerethetők és igazán emberiek. Könnyen lehet velük azonosulni, pontosan olyan problémákkal küzdenek, mint bárki más. Nem túlmisztifikált hősök, hanem hús vér emberek, akik olykor hibáznak, néha elesnek, majd felállnak.
Kati egy multinál dolgozik annak érdekében, hogy megfeleljen férje és apósa elvárásainak, akik a lány művészettörténészi érdeklődését és festői ambícióit csupán egy könnyed hobbinak tartják. A lány szépen fokozatosan elveszíti önmagát, a gyermekkori álmait és annak érdekében, hogy megteremtse férjével azt az egzisztenciális biztonságát, amit megálmodtak maguknak egy lelketlen taposómalom szolgálatába áll, ahol minden egyes nap kész szenvedés számára. Nagyon rossz hatással volt rá a munka, elvesztette a lelkében pislákoló fényt, megrekedt, szétesett és képtelen volt kievickélni abból a pokolból, ahova a megfelelési kényszere hajtotta. Kedvességét és naivitását rendszeresen kihasználják, amikor pedig a lánynak szüksége lenne a munkaadója megértésére semmit nem kap cserébe a sok ledolgozott munkáért. Egy rossz munkahely nagyon meg tudja mérgezni az ember életét. 3 éven át dolgoztam egy olyan helyen, ahol semmibe néztek és sokszor nagyon csúnyán viselkedtek velem. Életunttá és szomorúvá váltam, szép lassan a depresszió tünetei kezdtek el jelentkezni rajtam. 26 évesen eljutottam arra a szintre, hogy képtelen vagyok a munkámra jó érzéssel gondolni. Elvesztettem régi önmagamat, jobban hasonlítottam egy zombira, vagy éppen egy robotra, mint arra az életvidám lányra, aki az egyetemen voltam. Valahogy így volt ezzel a könyv főszereplője is. Kati 27 évesen eljutott arra a szintre, hogy a munkája nemcsak, hogy nem töltötte el örömmel és lelkesedéssel, hanem már ahhoz is extra energiákat kellett mozgósítani, hogy túlélje a munkanapokat. Szép lassan kiégett, és már nem találta a helyét a világban. Persze a kiégéshez több ok vezethet: sok stressz, intenzív lelki megterhelés, a munka iránti motiváció csökkenése, a munkahelyi elismerés hiánya, a munkahelyi kapcsolatok megromlása, következésképpen az önértékelés csökkenése. Ha nem találjuk a helyünket a világban, teljesen szétesünk és csak a szeretteinkre számíthatunk. De vajon mi van akkor, ha az ember férje és annak családja (a hímsoviniszta apóssal az élen) egyszerűen képtelen arra, hogy megmentse a lányt a depresszió mély bugyrából? Mi van akkor, ha valaki azért érzi értéktelennek önmagát, mert otthon is azt éreztetik vele?
Iggi, a szívem csücskének egyetlen szem mazsolája, a könyves hősök koronázatlan királya, az egyik legkedvesebb férfi karakterem, aki kedvességével és gondoskodásával az én szívemet is elrabolta. Az első szóra Kati mellett termett, és olyan biztonsági hálót nyújtott a lány számára, melyet a férje soha nem volt képes megadni. Persze nem is volt könnyű dolga, hiszen a fiú nagyon magasra tette a lécet. Talán az volt a pár legnagyobb problémája. Andor soha nem tudta feldolgozni, hogy Iggi ott van a közelben potenciális vetélytársat látott benne (és lássuk be, nem is tévedett olyan nagyot). A fiú azonban soha nem lépte át azt a bizonyos láthatatlan határt, és megmaradt legjobb barátnak Kati mellett. Andor balesete azonban mindent megváltoztatott. Ahogy Kati egyre jobban rátalált önmagára, ahogy egyre közelebb ért ahhoz a fiatal és életerős lányhoz, aki egykor volt, úgy távolodott régi életétől, és egyúttal Andortól is.
Egy váratlan segítség azonban végképp felrázza a lányt és végre képes lesz újra élni. Az áldatlan állapotok lassan megoldódni látszanak, és az antihygge érzést talán végleg felválthatja az igazi, hamisítatlan hygge érzés. A kérdés már csak az, hogy kinek az oldalán?
A könyv borítója nekem nagyon tetszik, hihetetlenül jól passzol a könyvhöz. Írás közben rájöttem, hogy még katicabogarak is vannak rajta (amúgy képzeljétek, a főhőshöz hasonlóan én is rendszeresen mentettem katicákat a Balatonból), amelyek erőteljesen kötődnek a főszereplőhöz. A norvég minta pedig egyértelműen Iggire utal.
Nem igazán tudom, hogy eddig mért nem olvastam Okváth Anna könyveit, hiszen ezzel együtt már három is van belőlük, de talán jobb később elkezdeni, mint soha. Engem teljesen megvett ez a kötet a stílusával, ráadásul a regény humora is nagyon hasonló volt az enyémhez. Az oszló - Oslo szóvicc például annyira fergeteges, és egyben borzalmas, mintha csak én mondtam volna. A következő beszerzésem első helyén fog állni a Más állapotok című regény (de persze, ha valaki szeretne egy példánnyal meglepni ne fogja vissza magát, de tényleg, szívesen befogadom ezt a kötetet is Szonáta gordonkára és kávédarálóra cíművel egyetemben).
Összességében nekem nagyon tetszett Okváth Anna regénye, nagyon elkapott a kötet stílusa és hangulata. Kati és Iggi története annyira tetszett, hogy igazából bármikor megnézném a könyv filmes adaptációját is. A könyv nagyon jól bemutatja, hogy még a legrosszabb helyzetekből is van kiút. Nem szabad hagynunk, hogy a lelkünkben pislákoló fény kihunyjon. Az igazán jó partner táplálja a bennünk élő tüzet és nem kioltja. Annak, aki olvasta a Más állapotokat kötelező olvasmány, de igazából érdemes mindenkinek adnia egy esélyt ennek a regénynek. Lehet, hogy csak jó pillanatban találtunk egymásra, de csak jókat tudok róla mondani. Engem teljesen levett a lábamról és őszintén ajánlom mindannyiótoknak.