2021. február 24., szerda

Marissa Meyer: Cress (Holdbéli krónikák 3.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából nemrég megjelent a Holdbéli krónikák sorozat harmadik része is, és ennek örömére bloggereink egy szuper hosszú turnéval készültek nektek, ahol mindhárom részt bemutatjuk! Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se. A blogturné végén kisorsolunk olvasóink között egy példányt a Scarlet és egy példányt a Cress című regényből!


Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek…
(Mert néha még a legerősebbeket is meg kell menteni…)
Cress mindent kockára tett azért, hogy figyelmeztesse Cindert Levana királynő gonosz tervére; még úgy is, hogy gyerekkora óta egy műholdba zárva él, netmonitorok társaságában. A rengeteg képernyő előtt töltött idő alatt Cress zseniális hackerré vált. Csakhogy parancs érkezett Levanától, hogy keresse meg Cindert és az ő jóképű tettestársát.
Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz.
Lehet, hogy Cress, Scarlet és Cinder nem önként vállalkozott arra, hogy megmentse a világot, de talán egyedül ők képesek rá.
Vajon megtalálják a kiutat a legreménytelenebb helyzetekből?


A Scarlet befejezése után óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a harmadik rész olvasásába. Igazán különleges volt számomra ez a kötet, hiszen Rapunzel történetét dolgozza fel benne nagyon egyedi módon az írónő, aki az egyik legkedvesebb mesehősöm az egész világon. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a toronyba zárt hercegnő meséje hogyan elevenedik meg a kiborg és sci-fi keretek között. 

De hogyan is csöppent a történetbe és miként keveredik Cinder társaságába?

Cress egy fiatal holdbéli lány, aki kagylóként (vagyis holdbéli képességek nélkül) látta meg a napvilágot. Családjától elszakítva egy űrállomáson élte mindennapjait, zseniális hacker és informatika tudásának köszönhetően kulcsfontosságú szerepet kapott a Föld megfigyelésében. Egyetlen társasága kicsi Cress volt, az általa programozott számítógép, akit a saját kiskori mása alapján alkotott meg. 7 éven keresztül élt az állomáson, egyetlen látogatója Sybil volt (aki amúgy Levana egyik varázslója, és pontosan ugyanannyira kedves és szerethető figura, mint a királynője), aki alkalmanként ételt és megbízást szállított a lánynak. Az első részben ő volt az, aki Cindert figyelmeztette Levana tervére. Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik és innentől kezdve lesz igazán érdekes és izgalmas a történet. 

A regény ismét több szálon fut, de ahogy az előző részből megszokhattuk, ahogy haladunk előre úgy válik egyre kerekebbé az egész történet és szép lassan összeérnek a szálak is. Új szereplőként megismerhettük Winter hercegnőt és Jacint is, de az ő karakterük vélhetően az utolsó részben fog igazán kibontakozni. 

Cress és Thorne kapitány párosa volt számomra az abszolút kedvenc. Carswell Thorne személye a legnagyobb kedvenc számomra, egyszerűen imádtam a karakterét. A humora és a személyisége engem azonnal levett a lábamról. Cress egy igazán kedves, kicsit naiv, de rendkívül szerethető karakter. Informatika és hacker tudása rendkívüli, nélküle egyszerűen képtelenség lett volna megvalósítani Cinder tervét. 

Scarlet sajnos nagyon keveset van ebben a részben, kicsit hiányzott, mert nagyon megkedveltem a második részben, ráadásul Farkas igazából csak félember nélküle. 

Ebben a részben szerencsére Iko is kicsit nagyobb szerepet kapott és végre megértettem, hogy a különböző fanartok miért ábrázolják őt kék hajjal. :D 

Cinder nagyon sokat fejlődött. A harmadik részben már megbékélt sorsával és származásával, tudja, hogy a világ sorsa tulajdonképpen az ő kezében van. Kai császár és Levana esküvője közeledtével egyre sürgősebbé válik, hogy megállítsa a királynőt, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy házasságkötés után a Föld teljes jogú uralkodójává válik, ami közelebb viszi őt azon tervéhez, hogy leigázza a világot. Szerencsére a harcban nincs egyedül: Farkas, Cress, Thorne kapitány, Iko és Dr. Erland mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a lányt terve megvalósításában. 

El kell mondanom Nektek, hogy a sorozat harmadik része is levett a lábamról, most már bátran kijelenthetem, hogy igazi rajongó lettem. A cselekmény nagyon izgalmas és pörgős volt, egy másodperce sem lankadt a figyelmem. A történet rendkívül lebilincselő, csak úgy falja az ember a lapokat olvasás közben. Ebben a könyvben minden benne van, amit az ember egy ilyen típusú kötettől vár: harc, menekülés, izgalom, rejtély, akció, humor ráadásul egy kis romantikus szál is színesíti a történetet. Mindegyik történetszál rendkívül eseménydús volt, ahogy haladtunk előre a történetben úgy vált egy kerekebbé az egész történet. A harmadik rész is rengeteg meglepetést tartogatott, ráadásul bevallom a könyv egy pontján teljesen ledöbbentem és meghatódtam. Marissa Meyer mesterien csavarja a szálakat, imádom, hogy mennyire összefügg minden egymással. A karakterek, az események láncolata, egyszerűen zseniális, hogy semmi sem lóg ki, mindennek megvan a helye. 
Már alig várom, hogy elolvashassam a sorozat záró kötetét. Nem is tudom, hogyan fogom kibírni az utolsó részig. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan végződik a történet. 

A könyv borítója szépséges, már az első pillanatban szerelem volt első látásra, örülök, hogy ezt a változatot választotta a kiadó. 

Összességében egyszerűen imádtam a Holdbéli krónikák harmadik részét is és már tűkön ülve várom, hogy végre elolvashassam a sorozat utolsó részét is. A cselekmény izgalmas és pörgős, egy másodpercre sem lankadt a figyelmem. Az új szereplők nagyszerűek, Cress és Thorne kaptiány óriási kedvenc lett számomra, ráadásul Jacin és Winter karakterére is nagyon kíváncsi vagyok már.  Ha az első két részt szerettétek, akkor semmiképp se hagyjátok ki a folytatást. Ha pedig eddig még nem olvastátok el egyik részt sem, ne habozzatok, mindenképpen adjatok neki egy esélyt.


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a a történetbe. 


Nyereményjáték

Kivételesen egy sorozat három részéről is olvashattok nálunk, ezért a játék is háromféle lesz! Azokon az állomásokon, ahol betűket rejtettünk el, magyarul is megjelent tündérmese-adaptációk címeit keressük. A fan artoknál azt keressük, hogy kit ábrázol az adott kép. Azon az állomáson, ahol idézetet találtok, rá kell jönnötök, hogy a három regényünk közül melyikből idéztünk! A megoldásokat (címeket, neveket) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő részébe..
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

IDÉZET

 “– Hát, igen – csípett bele Cinder a fémujjaiba a fogóval. – Mindenkinek megvan a gyengéje.
– Tudom – mondta Iko. – Nekem a cipők.”



Állomáslista

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése