2021. július 19., hétfő

Dominique Valente: Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd (Csillagpaff 1.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Nemrég jelent meg a Maxim kiadónál a Csillagpaff-sorozat első része, aminek a főszereplője, a csekély varázserejű Mocsári ​Füzi főleg a dolgok megtalálásában jeleskedik! Ez éppen kapóra jön Csillagpaff leghatalmasabb boszorkányának, Moreg Vaine-nek, aki arra kéri a lányt, hogy keresse meg az elveszett múlt keddet. Tartsatok velünk a regény blogturnéján, és ne feledjétek, hogy a turné végén három szerencsés olvasónk meg is nyerheti a mesekönyvet! 

Mocsári ​Füzi egy boszorkánycsalád legifjabb tagja, és neki jutott a legkisebb varázserő – ugyanis ő csak az elveszett holmikat tudja megtalálni, mint például zoknikat vagy fából készült műfogsorokat… Hasznos, de azért nem kifejezetten izgalmas… Ám egy szép napon váratlanul megjelenik Füziéknél Csillagpaff legesleghatalmasabb boszorkánya, Moreg Vaine, és a lány segítségét kéri. Egy egész nap – hogy pontosak legyünk: a múlt kedd – eltűnt. Teljesen. Így Füzi és Moreg Vaine veszélyes kalandra indulnak Csillagpaff vad vidékén, hogy megtalálják azt, amit elvesztettek. Azonban ha nem sikerül kideríteniük, hogy mi történhetett a hiányzó nappal, akkor annak az egész királyságra nézve súlyos következményei lesznek, sőt az egész univerzum széthullhat.



Az utóbbi időben óriási kedvenc lett nálam a Maxim Kiadó Delfin könyvek sorozata, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy elolvasom a Csillagpaff sorozat első kötetét. A fülszöveg és a borító azonnal levett a lábamról, óriási lelkesedéssel álltam neki. Az utóbbi időben kicsit sok történelmi, és holokauszt könyvet olvastam, így szüksége volta a lelkemnek egy kedves és könnyed történetre, Mocsári Füzi története pedig pontosan ilyennek ígérkezett. 

Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd egy igazán bájos és szerethető ifjúsági könyv, mely az első pillanattól kezdve levett a lábamról. Egy másodpercig sem unatkoztam olvasás alatt, pedig olyan messze vagyok a célközönségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. A történet egyáltalán nem gyenge, vagy butácska, attól még, hogy gyerekeknek szól komoly és mély mondanivalója van. 

Ahogy a boszorkányok, úgy mi emberek is különbözők vagyunk. Vannak, akik ügyesen rajzolnak, mások nagyszerűen másznak fára, van aki pedig olyan szépen énekel, hogy a kismaradak is megirigyelnék a hangját. Mindannyian mások van, másban jeleskedünk. Nincsenek fontos, vagy kevésbé fontos adottságok. Ezt Mocsári Füzinek is meg kell tanulnia. Mindig is kisebbségi komplexusa volt saját varázsereje miatt, hiszen a testvéreinek és édesanyjának sokkal érdekesebb és izgalmasabb az ereje. Ő nem tud tárgyakat reptetni, nem tud beszélni a holtakkal, ő csupán megtalálja az elveszett dolgokat. Úgy érzi, hogy az ő képessége kevésbé fontos. Egy nap azonban rájön, hogy Csillagpaff világának mindenkinek megvan a helye és mindenki pontosan úgy értékes ahogy van. Néha a legkisebbek hajtják végre a legnagyobb tetteket, néha az menti meg a világot, aki elveszett tárgyakat talál meg, nem az, aki a puszta gondolataival tárgyakat mozgat. A mágia egy ajándék, hiszen nem mindenkinek jut belőle. Ahogy Füzi apukája is mondta, rengeteg ember él a világon és mindenki egyformán fontos, csupán néhányan jobban magukra vonják a figyelmet. 

Amikor Moreg Vaine a leghatalmasabb és legfélelmetesebb boszorkány a lány segítségét kéri, kezdetét veszi a nagy kaland. Füzi szép lassan megtalálja önmagát és saját hangját, ahogy haladunk előre a történetben úgy tudja egyre jobban értékelni önmagát és a képességét. Az izgalmas út során Füzi barátokra lel Oswin, Tollas, Valahavolt Nolin, Nélkülözhetetlen Jones és Szerencsétlenség személyében, akik készségesen segítik őt a küldetése teljesítésében. Mindannyian más módon járulnak hozzá a kedd megtalálásához, de mindenki szerepe nélkülözhetetlen, hiszen minden könnyebb barátokkal az oldalunkon. 

A cselekmény érdekes és izgalmas volt, minden megvolt benne, ami egy igazán jó ifjúsági könyv ismérve. Egy rejtély, ami a világ pusztulását fenyegeti, boszorkányok, sárkány, misztikus múltba látó személy, aki színtisztán látja mások emlékeit. 

Forrás: http://olvasskonyvet.hu/csillagpaff/

A könyv elején egy csodaszép térképet találhatunk. Imádom, amikor egy regény így kezdődik, így könnyen végigkövethetjük hőseink vándorlását. Teljesen más így olvasni egy kötetet, mindenképpen hozzáad valami plusz élményt az egészhez. A könyv nyelvezete választékos és nagyszerű. Szeretem, amikor a regények nincsenek lebutítva és felnőttek számára is élvezhető. Ugyanakkor egy kezdő olvasó számára sem jelent majd problémát, ugyanis nincsenek benne felesleges, nyakatekert mondatok. A szöveg amúgy rendkívül különleges, hiszen bizonyos mondatok ki vannak emelve, valamilyen módon. Az ilyen mondatok megtörik a egyhangúságot, játékosságot sugallnak. Az illusztráció segítségével megelevenedik előttünk Mocsári Füzi kalandja, ez pedig még erőteljesebbé teheti az olvasás élményét. 

A történet egyáltalán nem ijesztő, ezért a kisebb korosztály számára is élvezetes lehet, szerintem a 6-7 évesek sem rémülnének meg túlzottan és óriási lelkesedéssel várnák az újabb és újabb fejezetet. A 9-10 évesek esetében pedig tökéletes önálló olvasmány. Ebben a korban az a furcsa kettőség áll fenn, hogy a képes mesésebb könyvek már gyerekesnek számítanak, a nagyobb regények, viszont még nem kötik le őket, ráadásul a sok szöveg is megerőltető lehet a számukra. A Csillagpaff sorozat első része pontosan erre a köztes időszakra jelent megoldást.

Összességében én nagyon megkedveltem Mocsári Füzi történetét és már most óriási lelkesedéssel várom a folytatást. Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd egy igazán bájos és szerethető ifjúsági könyv, mely az első pillanattól kezdve levett a lábamról. Egy másodpercig sem unatkoztam olvasás alatt, pedig olyan messze vagyok a célközönségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. A történet egyáltalán nem gyenge, vagy butácska, attól még, hogy gyerekeknek szól komoly és mély mondanivalója van. Tökéletes olvasmány nyári szünetre, ha éppen azon gondolkozol, hogy mi legyen a következő olvasmányotok otthon, akkor csak ajánlani tudom Dominique Valente regényét. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT  pedig bele is olvashatsz a történetben. 






Nyereményjáték

Mostani történetünk címe Mocsári ​Füzi és az elveszett kedd, de akadnak más regények is, amelyeknek már a címéből sejthető, hogy valami elveszett bennük! A mostani játékban épp ilyen címeket vadászunk: a megadott kulcsszavak segítségével találjátok ki, hogy mely regényekre gondoltunk, és a könyvek címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába!

KULCSSZAVAK
Peter Solomon + Rotunda + Robert Langdon



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista 
 
18 - Spirit Bliss Sárga könyves út
19 - Csak olvass!
21 - Könyv és más
23 - Sorok között
25 - Hagyjatok! Olvasok!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése