A könyv cselekménye nem volt kimondottan izgalmas, nem rágtam tövig a körmöm, de nekem még így is nagyon bejött. Annak ellenére, hogy nem a pörgő izgalmak voltak a középpontban egy másodpercre sem lankadt a figyelmem, az írónő végig fenntartotta az érdeklődésemet, csak úgy faltam a lapokat. Kicsit olyan volt nekem ez a regény, mint egy road trip. A szereplők utaztak egyik helyről a másikra, ami alatt néha történtek dolgok, aztán kész. Világmegváltó pillanatok nem voltak benne, talán a vége volt az, ami ismételten romlásba taszítja az olvasót (de komolyan, be kellene tiltani a függővégek használatát). A sorozat második részét össze sem lehet hasonlítani az első résszel, teljesen máshova került a fókusz. A cselekmény jóval lassabb és nyugisabb és bár akad benne néhány izgalmas fordulat, Brigid Kemmerer inkább a megtett útra (mint fizikai, mint lelki értelemben) helyezte a fő hangsúlyt (mondom én, tényleg olyan, mint egy road trip).
Az előző részben jól megismert karakterek a háttérbe szorultak, helyettük két teljesen új főszereplőt ismerhettünk meg. Grey parancsnok neve már nem ismeretlen senki számára, de az előző résztől eltérően ebben a kötetben főszereplővé nőtte ki magát. Már nem Rehn hűséges oldalbordája, hanem önálló és kompetens karakter, akinek meg kell békélnie a sorsával és el kell fogadnia, hogy a sors jóval többet szánt neki, mint a Királyi Gárda parancsnoka. A történet másik főszereplője Lia Mara a fiatal lány, aki Shyl Shallow egyik hercegnője, vagyis tulajdonképpen Emberfall ellensége. Anyja, a királynő már egyszer lerohanta Emberfallt, és nagy a veszélye annak, hogy újra megteszi, ha a két királyságnak nem sikerül békét kötnie egymással. Lia Mara azonban teljesen más, mint a királynő. Egy rendkívül szerethető karakter, aki kedvességével és empátiájával kivívta magának anyja rosszallását. Gyengének és haszontalannak tartja, ezért húgát nevezte ki utódjául. Lia Mara kisebbségi komplexusa és határozatlansága azonban szép lassan elmúlik és ahogy haladunk előre az olvasásban úgy jön rá arra, hogy az általa képviselt értékek nem teszik őt gyengévé, hanem éppen hogy megerősítik.
Borzasztóan sajnáltam, hogy Rehn és Harper ebben a részben nagyon kevés szerepet kap, igazán megkedveltem őket az első részben. A folytatás azonban nagyon erősen hanyagolja őket, az új történetszál pedig számtalan kérdést vet fel. Vajon mi értelme volt Rehn szenvedésének és jellemfejlődésének, ha a második részt ezt nem veszi figyelembe? Hol van az a herceg, akit mindannyian megkedveltünk az első részben és miért változott meg ennyire a viselkedése?
A többi karakter nagyon szerethető, szinte mindenkit a szívembe zártam, még a mellékszereplőket is nagyon megkedveltem.
Ami igazán hiányzott ebből a könyvből, az Rehn szemszöge. Látjuk a viselkedését, fogjuk a fejünket, nem értjük őt, közben pedig képtelenek vagyunk elhinni, hogy tényleg rosszfiú lenne. Jó lett volna látni, hogy mi játszódik a fejében és a lelkében. Tudjuk, hogy a félelem furcsa dolgokra készteti az embereket, de sajnos nem kap lehetőséget arra, hogy megmagyarázza a tetteit. Így kissé egyoldalúvá válik a dolog, hiszen az olvasó akarva akaratlanul is Grey személyével kezd el szimpatizálni, hiszen ebben a kötetben jóval több babér terem számára. Amilyen erős karakter volt Harper az előző részben, úgy annyira felesleges a folytatásban. Egyszerűen nincsen semmi szerepe szegénynek, pedig talán az egyik legerősebb és legjobb női karakter, akiről mostanában olvastam.
Mindezek ellenére amúgy én nagyon kedveltem az új párost, Grey már az előző részben belopta magát a szívembe, Lia Mara pedig számomra egy igazán szimpatikus karakter volt. Szerettem, ahogy fokozatosan közeledtek egymáshoz (még akkor is, ha először kicsit furcsa volt számomra az egész, hiszen egészen eddig abban a tudatban éltem, hogy Grey jobban megkedvelte Harpert, mint ahogy azt az illendőség kívánta) és a fejlődésük is szemmel látható volt.
A borító meseszép, az egyik legszebb a polcomon, egyszerűen imádom.
Összességében én szerettem a sorozat második részét is, de úgy érzem, hogy a Harcos, megtört szív című regény kissé megosztó lesz a rajongók körében. Egyesek csalódásnak fogják megélni és nem fognak tudnak elvonatkoztatni a másik résztől, mások viszont (ahogy én is) majd sodródnak az árral és megszeretik ezt a történetszálat is. Bár nem túl izgalmas a regény, nincsenek benne lebilincselő fordulatok és óriási izgalmak, de nekem egy másodpercre sem lankadt a figyelmem, az írónő végig fenntartotta az érdeklődésemet, csak úgy faltam a lapokat. A vége azonban ennek is megbocsáthatatlan számomra, komolyan mondom büntetni kellene a függővégeket. :D A karakterek szerintem szerethetők, én nagyon megkedveltem Grey és Lia Mara párosát (bár nem tagadom, nagyon hiányzott Rehn és Harper is). Nagyon várom a sorozat utolsó részét, remélem hamarosan arról is írhatok majd nektek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése