2024. március 7., csütörtök

Bella Swift: A ​kiskutya, aki méhecske akart lenni + Nyereményjáték

Sziasztok!

Talán már senkinek sem kell bemutatni Millit a kis mopszot. Ebben a bájos sorozatban a kiskutya mindig újabb és újabb kalandokba keveredik, ez pedig ebben a részben sincs másként. A kiskutya nagyon izgatottá válik, mikor először találkozik a méhekkel és el is határozza, hogy méhecskévé akar válni. Tartsatok velünk, kísérjük el a kis mopszot ezen az úton, tanuljunk együtt a méhekről és ha pedig nektek kedvez a szerencse meg is nyerhetitek a könyv egy példányát. 

Milli nagyon izgatott, mert egy méhcsalád költözik a kertbe.

A kis mopsz sok mindent megtud ezekről a hasznos rovarokról, például azt is, hogy a kaptárban mindenkinek megvan a maga feladata, és hogy csakis összehangolt csapatmunka eredménye lehet a finom, édes méz. Annának egy tudományos projektet kellene összeállítani a barátnőivel, de sajnos nem igazán tudnak megegyezni a témát illetően, mindenki másról szeretne mesélni. Végül a lányok a kiskutya segítségével rájönnek, hogy a megoldás végig ott zümmögött az orruk előtt.






Bella Swift neve már korántsem ismeretlen számomra. A kiskutya, aki unikornis akart lenni című kötet volt az első, amit a szerzőtől olvastam. Millit akkor annyira a szívembe zártam, hogy azóta igyekeztem a sorozat összes kötetét beszerezni. Mindegy, hogy az imádnivaló mopsz  sellő, nyuszi, unikornis, tündér, vagy éppen méhecske szeretne lenni, a történetek minden egyes alkalommal elvarázsolnak. Óriási kedvenc nálam, én egyszerűen nem tudnék rosszat mondani róla. 

A kiskutya, aki méhecske akart lenni egy igazán kedves és szerethető történet, mely azon túl, hogy rendkívül cuki, tanulságos is. Egyrészről a gyerekek sokat tanulhatnak a méhekről, másrészről pedig megismerhetik a csapatmunka erejét és fontosságát. 

A méhek jelentősége kulcsfontosságú az ökoszisztémában, mivel számos növényi faj függ tőlük a beporzásban. A méhek ahogy virágról virágra szállnak a virágporral beporozzák őket,  és ezzel elősegítik a növények terméshozamát. A méhek fontosságát az is mutatja, hogy a beporzás nélkül a növények terméshozama és minősége jelentősen csökkenhet. Például az almatermés mennyisége akár 90%-kal is kevesebb lehet beporzás hiányában. A méhek emellett az élelmiszeriparban is kiemelt szerepet játszanak, mivel a természetes méz, a méhpempő és a propolisz számos egészségügyi előnnyel bírnak.

Sajnos a méhek populációja az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent a különböző környezeti változások, az éghajlatváltozás, a növényvédőszerek használata és a paraziták miatt. Ez a méhpopuláció csökkenés súlyos következményekkel járhat a természetes ökoszisztémára és az emberi életre is, mivel a terméshozam és az élelmiszerellátás jelentősen csökkenhet.

Ezért fontos, hogy támogassuk a méhpopuláció növekedését, és az élővilág védelmét. Az olyan intézkedések, mint például a méhek élőhelyének megóvása, a növényvédő szerekkel való óvatosabb bánásmód és a mezőgazdasági termelés fenntarthatóbbá tétele mind segíthetnek abban, hogy a méhek továbbra is fontos szerepet töltsenek be a természetes ökoszisztémában és az élelmiszertermelésben.

És bár ez a kiskönyv nagyon távol áll egy ismeretterjesztő kötet szintjétől, de mégis felhívja a figyelmet a méhek helyzetére és arra, hogy miért is fontos, hogy óvjuk őket. Ez pedig szerintem rendkívül fontos, hiszen ahhoz, hogy valaki felelősségteljes felnőtté váljon, már gyerekkorában el kell vetni azokat a bizonyos magokat. Ha egy gyerkőc számára már ilyen fiatalon fontossá válik a környezet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy felnőttként is óvni fogja a környezetét. 

A másik fontos rész, ami megjelenik a könyvben, a csapatmunka és a közös munka. Az iskolában sokszor kerülhet abba a helyzetbe az ember, hogy másokkal kell közösen dolgozni egy adott projekten. Ilyenkor fontos, hogy mindig az egységre törekedjünk, senkinek sem szabad kisajátítani a feladatot, hiszen közös munkának kell lenni. Annának is meg kell tanulnia ezt a dolgot, hiszen barátnőivel még sohasem kellett ilyesmit csinálniuk. Kezdetben döcögősen indult a munka, de kisebb nagyobb viták és krízisek árán rájöttek, hogy egységben az erő és minden sokkal könnyebb és kevésbé stresszesebb, ha meg tudjuk valakivel osztani a feladatok súlyát. 

A könyv azon túl, hogy rendkívül tanulságos, egyszerűen imádnivaló is. Ez a mese, az egyik legcukibb könyv, amit mostanában olvastam. Nagyon kedves kis történet, melyben mindannyiunk kedvenc mopsza Milli, bármit megtenne azért, hogy igazi méhecskévé váljon. A kiskutya egy tökéletes főszereplő, másodpercek alatt belopja magát a szívünkbe. Nagyon szerettem olvasni, engem abszolút levett ismét a lábamról a szerző. Mindig azt hiszen, hogy megvan az új kedvencem a sorozatból, de ez egészen addig tart, míg meg nem ismerem a következő, újabb részt. Most azt mondanám, hogy eddig ez a kedvenc kötetem, de simán benne van a pakliban, hogy a következőt még jobban fogom majd szeretni. Úgy érzem, hogy Bella Swift egyszerűen nem tud tévedni és mindig jobbnál jobb mesékkel kápráztatja el rajongóit. A kiskutya, aki méhecske akart lenni az a típusú mesekönyv, melyet bátran ajánlanék a 3-4 évesektől kezdve egészen az alsó tagozatos gyerekekig. A legkisebbeknek tökéleteses mese a közös olvasáshoz, a nagyobbak pedig már önálló olvasmányként is forgathatják a lapokat. 

Összességében ez a mese tényleg hihetetlenül szerethető,  szóval úgy érzem, hogy egyszerűen nem lehet vele mellélőni. Ha már ismeritek a sorozatot, akkor mindenképpen ajánlom nektek ezt a kötetet is, de ha még csak most ismeritek meg Millit, akkor inkább az unikornisos kiskutyával kezdjétek, mert abban a részben talál otthonra a kedvenc mopszunk. Olvassátok, szeressétek!



Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni mindegyiket.



Nyereményjáték

Mivel a könyvben fontos szerepet játszanak a méhek, így a mostani játékunkban is rájuk koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
Mikor kezdődött a méh háziasítása?


a Rafflecopter giveaway

Állomások

03.07.: Csak olvass!
03.09.: Könyv és más
03.11.: Szembetűnő
03.13.: Spirit Bliss Sárga könyves út

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése