A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önéletrajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önéletrajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 16., kedd

Lily Ebert - Dov Forman: Lily ​fogadalma + Nyereményjáték

Sziasztok!

Lily ​Ebert egy holokauszt-túlélő, aki megfogadta magában: ha  túléli Auschwitz borzalmait, akkor mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett tapasztalatairól. Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot. Azóta a 97 éves Lily Ebert a közösségi médiában folytatja a tanúságtételt, rövid videókban válaszol a fiatal, többnyire 18-24 éves közönség kérdéseire. A Lily fogadalma egy lenyűgöző és rendkívül inspiráló idős hölgy írása, aki méltán lehet mindannyiunk példaképe. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Lily Ebert történetét és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötet egy példányát. 

Lily ​Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél Auschwitzról, a haláltáborban szerzett élményeiről. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta: „Sok szerencsét, és sok boldogságot”.
Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje.
Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja és két húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.
Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban.

Az elmúlt időszakban teljesen rákattantam a II. világháborús könyvekre, igyekszem széleskörű tudást gyűjteni a témában. Számtalan regényt és önéletrajzi kötetet olvastam már, így kíváncsi voltam, hogy Lily története mennyire fog majd az újdonság varázsával hatni rám. Az idős hölgyet először a TikTokon fedeztem fel magamnak és azonnal a rajongójává váltam. Először nem is tudtam, hogy ő magyar származású holokauszt túlélő, ezzel csak kicsivel később szembesültem, mikor a könyvéről tudomást szereztem. Bevallom, mikor a csatornán verset szavalt magyarul egy kicsit meg is könnyeztem. Egy rendkívül különleges személyiség, aki egy igazi áldás az egész világnak. Gondoljunk csak bele, most vagyunk abban az időszakban, amikor az utolsó túlélők személyesen adhatják át tudásukat és élményeiket a fiatalság számára. Persze bármit el lehet olvasni és rengeteg II. világháborús kötet kapható, de teljesen más ezeket a történeteket az ő szájukból hallani, mint egy regényből olvasni. 

Egy barátom megkérdezte tőlem, hogy miért olvasok ilyen típusú könyveket, hogyan tudok ennyi fájdalmat és szomorúságot elviselni. Azt válaszoltam neki, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat (hiszen rengetegen vannak, akik nem csak passzíven tűrték a nácik embertelen viselkedését, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a sorstársai helyzetén). Ahogy gondolkodtam ezen a kérdésen halványan eszembe jutott a tanulmányaim során megismert Assmann, akinek a nevéhez a kollektív és egyéni emlékezet megkülönböztetése köthető. Szerinte az egyéni emlékezetet az alapja a társadalmi emlékezetnek, de az egyén emlékezetét a társadalom nagyban befolyásolja, mivel az emlékezet tartalmát, mindig a csoporton belüli interakciók és viszonyrendszerek határozzák meg. A csoport tagjai ezeken az emlékeken keresztül tudnak a saját múltjukhoz kapcsolódni, melynek a rekonstrukcióját, mindig az aktuális körülmények módosítják. Assmann szerint maga az emlék a társadalmi kommunikáción keresztül marad fent, vagyis, ha egy eseményről megszakad a társadalmi kommunikáció, akkor az elvész, tehát elfelejtődik. A holokauszt kimeríthetetlen témának tűnik az irodalom és filmek égiszén, minden évben rengeteg hasonló témájú kötet jelenik meg. Assmann elmélete pedig igazolja ezek fontosságát. Rájöttem, hogy pontosan erről van szó. Emiatt fontos, hogy újra és újra megjelenjenek ezek a művek, hiszen ez biztosítja, hogy nem felejtkezünk meg a holokausztról és az áldozatokról. Nem utolsó sorban pedig ne felejtsük el azt sem, hogy segíti a feldolgozás folyamatát. Minél többet beszélünk egy dologról, annál kevésbé okoz frusztrációt. Valószínű így van ezzel Lily is, aki anno megfogadta magában, ha túléli Auschwitz borzalmait, akkor mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett tapasztalatairól. Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot, ahol rendszeresen posztol videókat és válaszol a feltett kérdésekre. 

Lily fogadalma egy nagyon érdekes és remek stílusban megírt memoár. Rendkívül érzékletesen ír a táborról és az azt követő időszakról. Talán a személyes kapcsolódási pont, a sok videó mondatja ezt velem, de én egyszerűen imádtam ezt a kötetet. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Lily mellett ülnék és csak hallgatnám és hallgatnám ahogy mesél. 

A könyv tulajdonképpen két részre osztható. Egyik oldalról Lily elbeszélése alapján megismerhetjük a gyermekkorát, a koncentrációs tábori éveket és az azt követő időszakot. Másik oldalról pedig Dov tolmácsolásában nyerhetünk betekintést abba az időszakba, amikor sikeresen felkutatta az internet segítségével azt a katonát, aki a tábor felszabadítása után egy bankjegyet nyomott a lány kezébe. 

Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy hasonló dolog soha nem történhet meg a világban. Az emlékezés pedig ahogy már írtam, rendkívül fontos része a feldolgozásnak. Lily azt az utat választotta, hogy kibeszélte magából a történteket. Bátorságáról és erejéről többször is tanúbizonyságot tett, de talán az egyik legelképesztőbb dolog tőle, hogy elment felnőtt fejjel Auschwitzba és végig járta az egész területet. Egy igazi hős, aki tényleg példakép lehet mindannyiunk számára. Bebizonyítja, hogy az életünk az legértékesebb ajándék a földön és lehet bármilyen mostoha is a sors, muszáj továbblépni. Nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy csak úgy feladja. Túlélte a világ egyik legsúlyosabb népírtását, úgy érezte talán, hogy egyszerűen tartozott saját magának, a családjának és az elhunyt ismerősök emlékének azzal, hogy továbblép és az emlékezéssel és edukációval hozzájárul ahhoz, hogy soha ne történhessen meg hasonló a világunkban. Persze kezdetben védeni szerette volna a családját és a gyermekeit, meg akarta őrizni magának a tábori emlékeket, de aztán megtapasztalta, hogy a hallgatás soha nem jó módszer és többet árt az embernek, mint amennyit használ. 

Mélységesen megdöbbentett az, mikor Dov leírta, hogy miután az interneten szárnyra kapott a Twitter bejegyzése a sok pozitív és segíteni akaró ember mellett megjelentek a különböző antiszemita megnyilvánulások is. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik ilyen eszméket vallanak. A világ sokkal szebb és jobb hely lenne, ha az emberek nem gyűlölködnének és elfogadnák azt, hogy nem vagyunk mindannyian egyformák. 

Nagyon jó volt olvasni arról, hogy Lily élete hogyan alakult a tábor után. Két lánytestvérével együtt maradt, René és Piri az életének a szerves része maradt. Még az esküvői ruhán is megosztoztak a lányok, a nagy nap után továbbadták egymásnak. Boldog voltam, hogy gyermekei születtek és hogy a családja teljessé tette az életét. Az Imivel való találkozást kicsit meg kis könnyeztem, nagyon megható volt számomra ez a kis családi találkozás. 

A kötet végén található néhány kép is, ezek még teljesebbé teszik az önéletrajzi könyvet. A fotókon láthatjuk Lily családját, a családi ékszereket és a kis nyakláncot is, melyet a táborban is féltve őrzött. 

Összességében a Lily fogadalma egy nagyszerű önéletrajzi mű, melynek minden oldala egy kincs a fiatal nemzedék számára. A kötet stílusa nagyszerű és olvasmányos, egy másodpercre sem tűnik ridegnek, vagy zárkózottnak. Olyan, mint amikor egy nagymama mesél az unokájának. Minden oldalát imádtam. Remélem még sokáig hallgatjuk a történeteit. Aki szívesen olvas a holokausztról, vagy érdeklik az ilyen típusú kötetek, annak mindenképpen ajánlom. (Ha pedig regisztrálva vagytok TikTokon, akkor mindenképpen kövessétek be hiszen rengeteg dolgot lehet tanulni tőle. Mennyivel jobb tőle hallani ezekről a dolgokról, mint egy száraz történelem könyvben olvasni. )

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 


Nyereményjáték

Mivel Lily Ebert egy holokauszt-túlélő, aki a saját bőrén tapasztalta meg Auschwitz borzalmait, ezért a mostani játékunk is a haláltáborok világához kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet egy olyan kötetből, melynek a holokauszt a központi témája.  Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Kiszálltunk a vonatból, és fejjel előre a pokolba zuhantunk.”


a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.16.: Csak olvass!
11.17.: Kelly és Lupi olvas
11.19.: Zakkant olvas

2020. október 28., szerda

Masaji Ishikawa: Folyó a sötétben + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Folyó a sötétben egy olyan férfi önéletrajza, akinek sikerült megszöknie a kegyetlen észak-koreai rezsimből. Az idén a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent könyvben Isikava Maszadzsi megrázó, szívszorító, ugyanakkor lebilincselő módon számol be a diktatúrában leélt éveiről, és arról, mi mindennel nézett szembe a szabadságért vívott küzdelmében. Tartsatok velünk a turné során, és játsszatok a nyereménykönyvért is!

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak a saját külön kis bevezetőmbe, mert ahogy megszokhattátok minden bejegyzésemet ugyanúgy építek fel. Szerettem volna írni Észak-Koreáról, Kim Ir Szenről, a fájdalomról, a nyomórságról és a lélek erejéről, de aztán rájöttem, hogy ezek a témák a törzsszövegbe kívánkoznak. Így nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól a könyv pontosan!

Szívbe ​markoló igaz történet egy férfiról, aki megszökött Észak-Koreából, hogy hazatérhessen. 
Félig koreai, félig japán emberként Isikava Maszadzsi egész életében úgy érezte, egyik országhoz sem tartozik. Ez az érzés akkor mélyült el benne igazán, mikor egy megtévesztés hatására a családja Japánból Észak-Koreába költözött, és az akkor tizenhárom éves Isikava a legalsó társadalmi kaszt tagjaként találta magát.
Ebben az életrajzi könyvben őszintén beszámol viharos gyermekkoráról, az elnyomó, totalitárius rezsimben eltöltött harminchat kegyetlen évről és arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, hogy visszatérhessen szülőhazájába, Japánba, miután sikerült megszöknie Észak-Koreából.
A Folyó a sötétben nemcsak az országban zajló élet részletes rajza, hanem az emberi lélek megingathatatlanságának és a méltóság megőrzésének testamentuma is.
„Kétségkívül ez a legjobb személyesen elbeszélt észak-koreai történet; ráadásul magával ragadó és kitűnően megírt kötet.” – Lo, goodreads.com
Ismerd meg egy zárt világ titkait!

Észak-Korea egy teljesen másik világ. A kényelmes nappalimban ülve el sem tudom képzelni, hogy mi is történik az országban valójában. Rengeteg menekült és túlélő számolt már be a nagyközönségnek az ottani rémuralomról. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire szerencsés vagyok. Európában, szabadon élhetek. Vannak jogaim, senki és semmi nem gátolhatja az én boldogulásomat. Persze nincs kolbászból a kerítés, de csak rajtam múlik, hogy mit is kezdek az életemmel. Nem egy fennálló rendszer dönti el önkényesen, hogy mit kell dolgoznom, hogy mehetek-e egyetemre, csak a  készségeim és képességeim szabnak határt. Szabadon gondolkodhatok és létezhetek, nem kell félnem a besúgóktól és attól, hogy megbüntetnek azért, mert máshogy gondolkodom, mint ahogy a fejesek elképzelik. 

Bevallom egyáltalán nem vagyok tájékozott ebben a témában. Bár rengeteget hallottam már Észak-Koreáról, a társadalmi berendezkedésről és Kim Dzsongun rémuralmáról, de még soha nem ástam bele magam mélyebben a témába. 

Észak-Korea ugyanis a dzsucse-eszmét követi, amit az ország első vezetője, Kim Ir Szen (aki amúgy nem más, mint Kim Dzsongun drágalátós nagyapja) örökös elnök dolgozott ki.  

A vezér szerint a dzsucse a „másoktól való függés megtagadása és az egyén erejének használata az ember saját erejébe vetett hitével és az önellátás forradalmi szellemének kimutatása”. A dzsucse Észak-Korea céljaihoz kapcsolódik: egy független külpolitikához, a gazdasági önellátáshoz és az önmagára támaszkodó hadsereghez. Az eszme kinyilatkoztatása 1955-ben az első lépés volt egy nagy, jól működő, Kim teljes befolyása alatt álló politikai hatalom felé. A dzsucse megalkotása a külföld felé érdeklődő személyek központi irányításból való eltüntetésének filozófiai eszköze, célja a Kína- és szovjetbarátok és a Kim-ellenesek eltüntetése volt. Kim Ir Szen ötvözte a koreai és a neokonfucianista hagyományokat a marxizmussal, a marxizmus–leninizmussal, a sztálinizmussal és a nacionalizmussal, ám az alapok egyértelműen a történelmi időkbe nyúlnak vissza. 

Az országban élők helyzete nem volt könnyű, vagy fanatikus odaadással követték a vezér minden egyes szavát, vagy pedig kemény büntetéssel és megtorlással kellett számolniuk. Az emberekkel elhitették, hogy ez az egyetlen igaz eszme, és eszerint a berendezkedés szerint kellett megszerveni az életüket. 

Mindig nehéz önéletrajzi könyveket értékelni, hiszen hogyan is mondhatnék véleményt valakinek a legbensőbb emékeiről és gondolatairól. Amikor a szerző elém teszi a lelkét és betekintést enged sorsának alakulásába egyszerűen képtelen vagyok objektívan értékelni az adott könyvet. A Folyó a sötétben egy rendkívül szívbe ​markoló igaz történet egy férfiról, aki megszökött Észak-Koreából, hogy hazatérhessen és valamilyen módon segíthessen a családján. A kötet segítségével jobban megismerhetjük ennek a rendkívül zárt országnak a működését. Olyan élethelyzeteket tár az olvasó elé, melyek mélységes döbbenetet és fájdalmat okoznak. 

Masaji Ishikawa, a kötet szerzője a családjával költözött vissza Észak-Koreába a nagy visszatelepítések idején. A fiú és családja eredetileg Japánban élt (édesanyja japán, édesapja dél-koreai) rendkívül szűkös körülmények között. Az állandó nélkülözés mellett nem volt nehéz dolga a koreai brigádnak, szép szavakkal és ígéretekkel rávették a családot arra, hogy hátrahagyja az eddigi életüket és Észak-Koreában telepedjen le. Arra számítottak, hogy bőség és igazi jólét várja majd ott őket, de sajnos ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. 

Ahogy Észak-Koreába élnek megpecsételődik a sorsuk, az ígéretek ellenére rendkívül nyomorúságos körülmények közé kerülnek. A társadalmi hierarchia legalján helyezkednek el, megvetik őket, senki nem hajlandó barátságot kötni velük. Bár azt hitték, hogy kicsit könnyebben meg tudnak majd itt élni, de csakhamar rá kellett jönniük, hogy még rosszabb lesz a sorsuk, mint amilyen Japánban volt. 

Masaji Ishikawa kendőzetlenül meséli el a családja életét és viszontagságait. A mérhetetlen nyomor, a nélkülözés, az éhezés mindennapos volt számukra. Nem tudtak egyről a kettőre jutni, mindig visszanyomták őket a porba és mocsokba. Nagyon megrázó volt olvasni a regényt. 

A család életkörülményei mély szomorúsággal töltöttek el. A rozzant viskó, az ételek (amelyeknek jó része gyűjtögetés révén került az asztalra, sokszor mérgezőek voltak, de ha el akarták kerülni az éhhalált, akkor nem válogathattak), az emberek viselkedése igazán megrázó volt számomra. Eszembe jutott, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy sokszor ember embernek a farkasa. Hihetetlen, hogy mennyire nem érdekelt senkit az ő életük (és sajnos családok ezrei élhetnek még most is így). Rendkívül méltatlan ez az egész, egy embernek sem lenne szabad így élni. 

Ahogy a fülszöveg is írja A Folyó a sötétben nemcsak az országban zajló élet részletes rajza, hanem az emberi lélek megingathatatlanságának és a méltóság megőrzésének testamentuma is. Masaji Ishikawa a végsőkig kitartott, igyekezett egyben tartani a családját. Fontos volt számára, hogy jólétet biztosítson nekik, még akkor is, ha tudta, hogy ez egy igazi szélmalomharc. Hiába volt eszes diák, helyzetét tekintve egy egyszerű munkásnál soha nem lehetett több. Fizetésével még ő sem tudott jóllakni, így a család fenntartása igazán nehéz művelet volt. Sokszor lopással, guberálással és gyűjtögetéssel egészítettek ki a mindennapi betevő falatot. Ebben az életrajzi könyvben az író őszintén beszámol gyermekkoráról, az elnyomó, totalitárius rezsimben eltöltött harminchat kegyetlen évről és arról, milyen nehézségekkel kellett neki és a családjának szembenéznie. 

Összeségében nagyon megrázó és szomorú történetet ismerhettem meg a Folyó a sötétben című kötet által. Segítségével jobban megérthettem és beleláthattam Észak-Korea működésébe. Nem egy mindennapi történet és bár rendkívül nehéz és fájdalmas a téma, de csak ajánlani tudom mindenkinek. 

Értékelés: 5/5 (bár egy ilyen típusú könyvet mindig nehéz számszerűen értékelni)

Ha az értkelés után úgy érzitek, hogy ennek a kötetnek a polcon van a helye, akkor  ITT tudjátok beszerezni, ITT pedig bele is olvashattok a történetben. 

Az Észak-Koreáról szóló részek forrás: Wikipedia



Nyereményjáték

Ahhoz, hogy megnyerhessétek a Folyó a sötétben egy példányát, nincs más dolgotok, mint rájönni, melyik Észak-Koreáról, illetve az onnan való sikeres megmenekülésről szóló könyvekből származnak az idézetek.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

Észak-Koreában általában be kell magolni mindent; az esetek túlnyomó részében minden kérdésre csak egy helyes válasz van. Amikor a tanár megkérdezte, mi a kedvenc színem, vadul törni kezdtem a fejem, hogy eltaláljam a „jó választ”.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10.21. Readinspo
10.28. Csak olvass!
10.30. Sorok Között