2023. március 24., péntek

Lynette Noni: A ​gyógyító (A gyógyító 1.)+ Nyereményjáték

 Sziasztok!

A Maxim kiadó gondozásában jelent meg itthon a külföldön már nagy sikert aratott The Prison Healer-sorozat első része, A gyógyító. Tartsatok és játsszatok velünk, hiszen a kiadó felajánlásából egy példányt is nyerhettek a könyvből.

A tizenhét éves Kiva Meridan a hírhedt halálbörtön, a Zalindov rabjaként él, ahol gyógyítóként tevékenykedik. Amikor a Lázadó Királynőt letartóztatják, arra ítélik, hogy kiállja a Végzet Próbáját. Aki győzedelmeskedik, azt ártatlannak nyilvánítják, és szabadon engedik – csakhogy eddig még senki sem élte túl. Így hát a súlyosan beteg Lázadó Királynőnek esélye sincs. Egyik nap Kiva egy kódolt üzenetet kap a családjától: „Ne hagyd meghalni! Jövünk.” Ezért önként jelentkezik, és átveszi a Lázadó Királynő helyét a próbán, hogy mindketten megszabadulhassanak. A börtön már a lázadás küszöbén áll, ráadásul megjelenik egy rejtélyes, új rab, aki a lány szívéért küzd. Kiva úgy érzi, a megpróbáltatásai még csak most kezdődnek.



Talán szavakkal el sem tudom mondani, hogy én mennyire vártam ezt a regényt. Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon és egyéb könyves felületeken ez a kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Lynette Noni írása azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Bevallom, kicsit féltem a nagy hype miatt és óhatatlanul is nagy elvárásokat támasztottam vele szemben. Nem szeretek úgy elkezdeni egy sorozatot, hogy komoly követelményeket állítok fel az adott történettel kapcsolatban, de ennél a regénynél egyszerűen nem tudtam levetkőzni ezeket a dolgokat. Az egészen magas értékelés a Goodreads oldalon (4,27), a sok lelkes értékelés bekúszott a bőröm alá és tudtam, hogy ha nem lesz szerelem a történet, akkor bizony csalódott leszek. Bár nem vagyok maradéktalanul elégedett, de összességében nekem kifejezetten tetszett a sorozat nyitó kötete. Rengeteg kérdés van még bennem és nem mondom, hogy ez egy tökéletes és hibátlan fantasy sorozat első része, de engem abszolút megfogott és már most tűkön ülve várom a folytatását. Már csak azért is, mert a végét konkrétan büntetni kéne. Szerintem a pokolban külön bérelt helye van azoknak, akik ilyen cliffhangerrel zárják a regényüket. De komolyan. Na jó, nem...tök izgalmas a vége, csak én nehezen viselem a várakozást. Tudjátok, én az az ember vagyok, aki például a sorozatokat is darálja a Netflixen, vagy HBO-n, vagy akárhol. Nem várogatok én heteket a részekre, megvárom aztán bumm, mehet is az egész egyszerre. Emiatt kifejezetten nehezen viselem az évadzárókat, vagy esetünkben az egyes kötetek lezárását. Főleg akkor, ha az írónő kegyetlen és egy olyan csavarral fejezi be, amitől a gyanútlan könyvmoly eldobja az agyát. Még nem tudtam eldönteni, hogy most emiatt utálom, vagy imádom őt. De valószínű, hogy valahol a kettő között félúton. 

A gyógyító egy igazán érdekes, izgalmas és szerethető ifjúsági fantasy kötet, mely abszolút belopta magát a szívembe. Nem mondom, hogy hibátlan, hiszen a kötet első fele talán túlságosan is az építkezésre koncentrál. És bár tény, hogy nem rágja le tövig az ember a körmét izgalmában, mégis a lapokhoz szegezi az olvasóját. Ha nem is tökéletes ez a rész, de atmoszféra megteremtésében azonban elengedhetetlen. A hosszúra nyúlt "bevezetőben" rengeteg dolgot megtudhatunk Zalindovról, a halálbörtöntől, és az egyes karakterek életéről. Persze ezek javarészt féligazságok, mert a későbbiekben rengeteget változik majd a szereplők megítélése, de a kötet ezen része azt hivatott szolgálni, hogy kapcsolatot tudj létesíteni a szereplőkkel és a második felében már lelkesen kövesd végig az útjukat a próbák tengerében. Tény, hogy talán kevesebb időt és papírt is szánhatott volna erre az írónő, de engem ez egyáltalán nem kedvtelenített el. Élvezettel merítkeztem meg ebben az új világban és nagyon lelkesen zártam szívembe az egyes karaktereket. Talán nem a legeredetibb fantasy, amit mostanában olvastam, de engem teljesen megvett magának Lynette Noni sorozatának első kötete. Kellően felcsigázott és ha holnap elkezdhetném a folytatást, már az is késő lenne. Én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan alakul Kiva és a többi karakter sorsa. 

A szereplők talán kissé klisések, mégis nagyon jól működik az egész. Van egy titokzatos zalindovi őrünk, Naari, akinek viselkedése abszolút nem olyan, mint a többieké. Titkos szövetségnek tűnhet, de vajon tényleg meg lehet bízni benne? Tipp, az egyik rab a legcukibb és legkedvesebb szereplő, szóval kicsit félek tőle, hogyan alakul majd az élete a sorozat folyamán, hiszen azért láttunk már olyat a világtörténelem folyamán, hogy mi történik azokkel a kicsi, kedves gyerekekkel, akiket a főhős óvni szeretne. Jaren pedig az a fiú, aki a történet elején új rabként csatlakozik a rabokhoz. Az első pillanattól kezdve érezhető, hogy nem mond el mindent, de az tény, hogy tehetségesen hatol át Kiva páncélján. És igen, ezzel rá is térhetünk Kivára, a főhősünkre, aki 10 éve már, hogy a halálbörtön rabja. Apja halála után ő lett az orvos, rengeteg olyan dolgot átélt és megélt már börtönévei alatt, amelyet a legrosszabb ellenségének sem kívánna az ember. Amir a Lázadó Királynőt bebörtönzik, Kiva egy kódolt üzenetet kap a családjától: „Ne hagyd meghalni! Jövünk.” Ezért önként jelentkezik, és átveszi a Lázadó Királynő helyét a próbán, hogy mindketten megszabadulhassanak. Ez pedig fenekestül felforgatja egész Zalindovot. Vajon képes lesz a fiatal lány arra, hogy túlélje azokat a próbákat, melyeket arra terveztek, hogy megöljék a résztvevőjét? Vajon hogyan alakul a börtön sorsa? És talán, ami még ennél is fontosabb. Képesek lesznek a lázadók végre teret nyerni és visszaszerezni a trónt  a jelenlegi örökösöktől?

Ahogy írtam, a kötet első felével viszonylag lassan halad az ember, mert kevés érdekes és izgalmas dolog történik benne, de ahogy megkezdődnek a próbák, erőteljesen felpörögnek az események is. Rengeteg izgalmas dolog derül ki az egyes szereplőkről, a vége pedig teljesen új alapokra helyezi az egész történetet. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, ahogy láttam elég jó értékeléssel az egész trilógia külföldön, szóval abszolút bizakodó vagyok. Már csak ki kell várnom, hogy érkezzen a folytatás (vagy be kell szereznem angolul, hogy azonnal folytathassam). 

A kötet szerintem egy igazi csoda, imádom az eredeti borítót, szóval örülök, hogy a kiadó nem helyezte új alapokra, hanem megtartotta az eredetit. Az egész könyvet jó érzés kézbe fogni, nagyon szép kiadás, csodás éke lehet minden könyvmoly polcának. 

Összességében én kifejezettem szerettem A gyógyító című kötetet, kellően felkeltette az érdeklődésemet és nagyon lelkesen várom a folytatásokat. Ha szeretitek a hasonló fantasy regényeket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt Lynette Noni regényének is. Olvassátok, szeressétek! 

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Híres gyógyítók neveit kevertük össze. A ti dolgotok kitalálni kikre gondoltunk, majd a helyes megfejtést beírni a Rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
NÉV
mswelesmie gáicn


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

03.23. Csak olvass!
03.26. Kelly és Lupi olvas

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése