Sziasztok!
Az idei évem egyik nagy
meglepetésévé vált Bea Fitzgerald regénye. Egy könnyed Hádész és Perszephoné
szerelmi történetre számítottam, de végül sokkal többet kaptam.
A Pokolba a szerelemmel
című kötet egy romantikus, görög eposzba rejtett, erőteljes feminista
fennhanggal rendelkező történet, egy erős női karakter felemelkedéséről. Arról,
hogy egy lánynak sem lenne szabad rosszul éreznie magát az ambíciói miatt, ha
arra vágyik, hogy vezető legyen, akkor szabadon erre az útra léphessen, ha
pedig arra, hogy az otthon melegét őrizze, akkor azzal se legyen baj. Egy
történet arról, hogy milyen egy egyenlőségen alapuló párkapcsolat ahol a férfi
nem uralkodik a nőn, hanem maga mellé emeli, aki ugyan az egész világot
felperzselné érte, de a nő igényeit is szem előtt tartja. Egy olyan regény,
melyben a toxikus maszkulinitás ellenében megjelenik az érző és szerető férfi
karakter.
A történet érdekes és
izgalmas, egy másodpercig sem ereszti az olvasóját. A nyelvezete rendkívül
könnyed, könnyen és gyorsan lehet haladni az olvasással.
A regény tulajdonképpen
egy fejlődéstörténet, amely Korét helyezi a középpontba. Ugyan a kötetben
megjelenik a romantika, de talán sokkal fontosabb, hogy miként válik Koré az
Alvilág királynéjévé miként válik erős és kompetens karakterré egy férfi
oldalán úgy, hogy soha egy másodpercig sem kívánta a házasságot. A könyv nem
egy klasszikus Hádész és Perszephoné történet, a szerző egy igazán érdekes
csavarral álmodta meg a regényét, vagyis azzal, hogy Korét nem elrabolták,
hanem önként érkezett az Alvilágba.
Az írónő remekül bánt a
karakterekkel, a mellékszereplők is izgalmasak, látszik, hogy őket is nagy
gonddal formálta meg. Koré egy rendkívül érdekes karakter, akinek sokat kellett
fejlődnie és tanulnia, hogy végül rátaláljon arra az életcélra és útra, amelyen
komfortosan érzi magát. A regény első felében kissé idegesítő a személye,
sokáig nem tud kilépni az „ÉN ÉN ÉN”-ből, úgy gondolja, hogy csak az az egyetlen
irány létezik, amelyet ő képvisel. Sokszor nem látja a fától az erdőt,
ellenségesen áll Hádészhoz. Kissé
fennhéjázó, öntelt a stílusa, úgy gondolja, hogy nincs másra szüksége. Hádész
csupán egy eszköz, hogy biztonságban tudhassa magát egy ideig. Azonban ahogy
haladunk előre, úgy változik meg a stílusa és a viszonya is az Alvilággal.
Egyre inkább úgy érzi, hogy megtalálta a helyét. Ehhez pedig természetesen
hozzátartozik Hádész szeméje is. Ahogy szép lassan megtapasztalja, hogy a „MI”
nem teszi őt gyengévé, hanem erősebb általa, kinyílik a személye és
szimpatikusabb szereplővé is válik. Megtapasztalja, hogy mit jelent egy valódi
társ és rájön arra, hogy a házasság nem feltétlen jelent börtönt.
Nagyon tetszik, hogy a
szerző tudatosan egymás mellé tett két olyan szereplőt, akik az aktuális
társadalmi konvenciókkal szemben, teljesen mások, mint amit elvárnának tőlük.
Koré a feminista jellem, aki többre vágyik annál, mint ami az adott világban
egy lánynak osztályrészül juthat. Egy olyan nő, aki az egész világra vágyott,
de sokáig úgy hitte, hogy annak csak egy kis szeletét kaphatja meg. Vele
szemben ott van Hádész, aki egy igazi művészlélek, aki a kreativitást többre
becsüli a csata hevénél és zajánál. A regény nem csupán azt mutatja meg, hogy
egy nő bátran várhat többet az életénél, mint a házasság, hanem érinti a
férfiak helyzetét is. Bemutatja, hogy a toxikus maszkulinitás nem csupán a
nőkre, hanem a férfiakra is káros hatással fel. Az írónő többször is utal a
regényében a szuperférfiakra, akiknek dagad az izma és úgy hiszik, hogy
mindenki a lábuk előtt hever, de együtt bebizonyítja az olvasójának, hogy egy
férfi nem attól lesz férfi, hogy erős, vagy jelen esetben harcos vadállat, aki
az alvilág ura, hanem attól, hogy tudja, hogy tudja mit szeretne.
Engem nagyon megfogott
Hádésznak ez a mondata: „Nekünk nem
jutnak érzések, nem jut semmi más, csak a bujaság. És még csak nem is a vágy,
csupán a trófeákkal való kérkedés. És ha nem vagy hajlandó ebben részt venni,
akkor gyenge és értéktelen vagy, és…” Nagyon jól ábrázolja, hogy ez a
típusú férfiábrázolása tényleg mennyire káros. Olykor hajlamosak vagyunk
elfelejteni, hogy a fiúknak/férfiaknak is vannak érzéseik, elvárásokat
támasztunk velük szemben és ha ezeket esetlegesen nem ugorják meg, akkor férfiatlannak
aposztrofáljuk őket. Bea Fitzgerald azonban megmutatja a regényében, hogy egy
érzelmes férfi is lehet erős, továbbá megmutatja, hogy milyen is egy
kompromisszumokon alapuló, egyensúlyra törekvő, egészséges párkapcsolat. Ahol a
két fél nem elnyomja, hanem kiegészíti egymást.
Nagyon szerettem még
Sztüx karakterét, aki közeli barátságot ápolt Koréval azóta, hogy megérkezett
az alvilágba, tulajdonképpen a bizalmasa lett.
A mai világban rengeteg
olyan ifjúsági regény jelenik meg, ahol a szexualitás központi elemként jelenik
meg, továbbá sok olyan írás van, amelyekben a toxikus párkapcsolat jelenik meg.
Nagyon tetszett, hogy a szerző egy egészséges kapcsolatot mutatott be a regénye
segítségével, szerintem kiemelten fontos, hogy ilyen példák is megjelenjenek a
fiatalok előtt. Hádész és Koré kapcsolata a barátságon alapul, majd fokozatosan
alakult át valami többé. Mikor azonban (végre) rájöttek arra, hogy mindketten
többet éreznek nem rontottak ajtóstul a házba, szép lassan fedezték fel egymást
ezen a téren is. Szerintem ez egy rendkívül fontos, ugyanakkor sajnos
hiánypótló üzenet.
A borító nekem nagyon
tetszik, a rózsaszín élfestés pedig külön szerelem.
Ha szeretitek az ilyen
jellegű írásokat, akkor semmiképen se hagyjátok ki Bea Fitzgerald regényét. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/4,3
Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése