Zágoni Balázs: A ​csillag és a százados + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Móra Könyvkiadó újdonságai és kiadványai közül ezúttal a történelmi témájú ifjúsági regények és történeti ismeretterjesztő kiadványok felé evezünk és kirándulást teszünk a 20. században. A Móra történelmi blogturné keretén belül négy bloggerünk mutatja be Menno Metselaar – Piet van Ledden: Ki volt Anne Frank?, Monica Porter: A budai vár Vagányai és Zágoni Balázs: A csillag és a százados című könyveit. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek A budai vár Vagányai című könyvet a kiadó felajánlásában.

1944 márciusáig Dávid és Péter életébe nem igazán szól bele a háború. De aztán jönnek a tavaszi rendeletek, és ezek hétről-hétre csökkentik a zsidó származású Dávid családjának mozgásterét, míg végül egy csillagos házba kell bezsúfolódniuk. Ennek számos hátránya mellett van egy előnye is: Dávid megismerheti Dobay gróf szókimondó, lobogó hajú lányát, Vilmát.

Már megszokhattátok az oldalamon, hogy egyenesen rajongok a történelmi regényekért, így rendszeresen kerülnek a kezembe ilyen típusú történetek. Tudom, nem egyszerű olvasmány, de én nagyon szeretem ezeket a könyveket. Valahogy bekattant nálam ez a téma és egyszerűen nem enged el, mindig is óriási hatással voltak rám ezek a történetek. Mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy nem kellett eddig és nagyon remélem, hogy soha nem is kell majd ilyen borzalmakat átélnem. A holokauszt témája már önmagában is megterhelő, de ha egy gyermek szemén keresztül élhetjük át a borzalmakat, akkor az még borzalmasabb élmény az olvasó számára. Nem ez volt az első regény, amit a témában olvastam, de a gyermeki szemszög miatt mélyebb hatással volt rám Zágoni Balázs regénye, mint azt előzetesen gondoltam. 

A szerző neve már nem volt ismeretlen számomra, egy karácsonyi regényét olvastam még néhány éve. Annak a kötetnek kifejezetten szerettem a stílusát és elbeszélés módját, így biztos voltam benne, hogy A csillag és a százados című regény is tetszeni fog majd. Szerencsére nem kellett csalódnom, A csillag és a százados egy igazán remek ifjúsági regény, a II. világháborús Budapestről, a zsidók általános helyzetéről a fővárosban, de legfőképpen egy családról, akik egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a borzalmakat. Egy történet bátorságról, és barátságról és tulajdonképpen annak a próbájáról. Megjelenik a könyvben az a morális kérdés is, hogy egy keresztény és egy zsidó fiú barátsága vajon kibírhatja-e a zsidóellenes időszak próbáját. Ha az ember barátjába lépten nyomon belekötnek, és őt is lenézik azért, mert zsidóval barátkozik, nem lenne-e egyszerűbb továbblépni és megszakítani minden kapcsolatot? Mi vezeti az embert oda, hogy feljelentse bujdosó szomszédait? Csupán a félelem, vagy egyszerűen a puszta rosszindulat? Akad olyan szereplő is a kötetben, akik bár aktívan soha nem támogatta a hitleri ideológiát, hallatásával ő is bűnrészességet vállalt. Bűnösök közt cinkos, aki néma...tartja a mondás, és ez minden olyan emberre igaz, aki némaságával tűrte a nácik ámokfutását. Ugyanakkor tegyük a szívünkre a kezünket. Mi vajon mit tettünk volna? Ha a túlélés a tét, kárhoztatja-e bárki is őket, mert inkább félrenéztek és csendben tűrtek? Morálisan persze elítélendő, ez nem vitás. De emberileg, vajon mi képesek lennénk szembeszállni egy diktátor akartával és eszméivel abban a tudatban, hogy bármikor belehalhatunk az ellenállásba? Vajon ki számít jó embernek? Lehet-e egyáltalán jó az, aki fülét farkát behúzva csupán a túlélésre koncentrál? 

A csillag és a százados egy igazán fontos regény, a fiatalok sokat tanulhatnak belőle a zsidók helyzetéről és életéről. Nagyon tetszett, hogy nem szájbarágós, a történelmi elemek és az író által kreált család története tökéletes elegyet alkot. Dávid nagyszerű főszereplő, bár bevallom engem sokáig idegesített a karaktere. Sokszor nem értettem, hogy miért kér számon olyan dolgokat magában a felnőttektől, amelyek külső szemmel nézve is hülyeségnek tűnnek. Például miért gondolja azt, hogy az apukájának a bujkálása inkább szánalmas és miért várja állandóan a nagy hősi megnyilvánulásokat. De aztán szép lassan rájöttem arra, hogy azért, mert gyerek. És bár korán kellett felnőnie és korán kellett megtapasztalnia a világ szörnyűségeit, de mégiscsak egy kamasz volt, akinek a fejében keveredtek a kalandregények és nagypapájának hősies történetei a valósággal. Egy olyan fiú, aki éppen csak kilépett a gyermekkorból, aki imádta az indiános történeteket. A következményeket pedig még nem látta és nem értette. Teherként és igazságtalanságként élte meg azt, hogy költöznie kellett, hogy bujkálni kényszerültek. Hiszen ő csak a saját otthonát szerette volna és játszani akart a többiekkel. És talán pontosan ettől lesz olyan remek ez a kötet. Pontosan Dávid miatt lesz az egész olyan életszagú. Teljesen természetesen reagál a krízishelyzetre, az lett volna inkább a furcsa, ha máshogy viselkedik. Így a kezdeti idegenkedésemet gyorsan felváltotta a lelkesedés. Mert persze, ezer és egy olyan könyvet fel tudunk sorolni, ahol a felnőttekről olvashatunk, vagy arról, hogy ők miként éltek meg a holokauszt borzalmait, de viszonylag kevés olyan történet jut eszembe, ahol a gyermeki nézőpont érvényesül. Felnőttként is borzalmas volt, ez nem vitás. De vajon hogyan élhette meg egy gyermek, aki semmit, vagy csupán alig értett valamit a világból? Zágoni Balázs ifjúsági regénye pedig rendkívül jól reflektál erre a kérdésre. 

A regény nagyszerű alapot biztosít arra, hogy gyermekeink megismerkedjenek a holokauszt témájával és segít abban, hogy a szülő párbeszédet kezdeményezzen vele a témáról. Természetesen itt nem a 7-8 évesekre gondolok, hanem sokkal inkább a 13-14 évesekre, akik a történelem órán már tanulhatnak a II. világháború borzalmairól és magáról a holokausztról is.

A regény rendkívül olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni. A könyv írása során szerző ugyan élt az írói szabadsággal, ugyanakkor a könyv eseményei valós alapokon nyugszik. A főbb szereplők ugyan a képzelet szüleményei, de Ocskay László százados, Szíbenliszt Nándor alezredes, doktor Dravida Kázmérné és Sándor Alajos valóságos személyek voltak. Ocskay László említése különösen kedves volt a szívemnek, hiszen Magyarországon körülbelül 2500 zsidót mentett meg a biztos haláltól. Bár igazi hős volt, a neki kijáró tiszteletet nem kapta meg életében. Nemesi származása és katonai múltja miatt menekülni kényszerült. 1946-ban az Amerikai Egyesült Államokba menekült. 1966-ban bekövetkezett haláláig elfeledve, szerény körülmények között élt, éjjeliőrként dolgozott Kingstonban, New York államban. Története Magyarországon évtizedekre feledésbe merült. Az 1990-es években az általa megmentettek kezdeményezték, hogy Ocskaynak állítsanak emléket. Emlékét a Városligetben emlékoszlop őrzi. Tevékenységéért 2002-ben megkapta az izraeli Jad Vasem intézet Világ Igaza kitüntetését. A regény mellékszereplőinek és több könyvbéli jelenetének megírásában a szerző a túlélők visszaemlékezéseire hagyatkozott. 

A kötet rendkívül olvasmányos, és bár jól lehet haladni vele, azért az ember olvasás közben meg-megáll, hogy egy kicsit enyhítsen azon a feszültségen, amelyet átélünk. Bevallom nektek, én többször majdnem elsírtam magam, nagyon megrázó volt olvasni a holokausztról Dávid szemén keresztül. 

Dávid rengeteget fejlődött a regény során, talán az igazi vízválasztó az a pont volt, mikor szemtől szembe került a nyilasokkal és megértette, hogy milyen hajszálon is függ az életük Ocskay munkaszolgálatában. 

Nagyon tetszett, hogy a regény bár főleg Dávidra koncentrál, de nem felejtkezett meg legjobb barátjáról és annak családjáról sem. Péter egy igazán szerethető fiú, aki hibái és hiányosságai ellenére is jószándékkal viseltetett barátja iránt. Bár túl sokat nem tudott tenni értük, de nem fordult szembe velük. Érdekes volt látni a szüleit, édesanyját és apukáját, illetve a hozzáállásukat. Míg az anyukája mindent megtett azért, hogy segítse Dávidot és családját, addig az apukája igyekezett távolt maradni az egésztől, mert egy minisztériumban dolgozott. Az ő karaktere kissé antipatikus volt, de igazából nem azért, mert nem segített, hiszen az olvasó talán még meg is érti, hogy miért nem merte őket bújtatni. Féltette a családját és az egzisztenciáját. A végén azonban, a németek kivonulása után engem taszított a viselkedése. Pedig csupán említés szintjén került szóba, valahogy mégis nagyon tudtam őt utálni érte. 

Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek Zágoni Balázs történelmi ifjúsági regényét. A gyermeki nézőpont igazán érdekes és izgalmas, számomra teljesen újszerű volt, nem olvastam még ilyen típusú történetet. Ha szeretitek a hasonló történeteket, mindenképpen adjatok egy esélyt a kötetnek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,75

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A történelmi turné kapcsán egy kis történelmi kvízre invitálunk benneteket. Minden állomáson találtok egy rövid kérdést a 20. század magyar- és világtörténelméből, melyek természetesen kapcsolódnak a turnéban részt vevő könyvekhez is. A feladatotok, hogy a helyes választ beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

KÉRDÉS

 Milyen színű csillagot kellett viselniük a zsidóknak a II. világháború idején? 

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

10.23. Szembetűnő (A budai vár Vagányai)
10.27. Szembetűnő (Ki volt Anne Frank?)
10.29. Csak olvass! (A csillag és a százados)
10.31. Spirit Bliss Sárga könyves út (A csillag és a százados)
11.02. Zakkant olvas (A csillag és a százados)
11.04. Szembetűnő (A csillag és a százados)

Read More

Kristin Harmel: A ​tovatűnő csillagok erdeje + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg Kristin Harmel A tovatűnő csillagok erdeje című regénye, melyben a második világháborús zsidóüldözések fájdalmas emléke kap központi helyet. Erről a szívszorító történetről számolnak most be bloggereink, és ha helyesen válaszolsz az állomáson található kérdésekre, akkor lehetőséged nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott példányt is!

Egy fiatal nő, aki zsidó szökevényeknek segít menekülni a vadonon át, mígnem múltjának sötét titkai mindenkit veszélybe sodornak…Yonát gyerekkorában elrabolták gazdag német szüleitől, és Kelet-Európa vadonjában nevelkedett. Miután 1941-ben, az elrablója halála után magára marad, magányos létezését semmi sem zavarja. Aztán egy nap váratlanul találkozik egy, a náci terror elől menekülő zsidó csoporttal. A nő megdöbben a külvilágban zajló borzalmak hallatán, és megfogadja: mindent megtanít a menekülőknek, amit csak tud, hogy életben maradhassanak az erdőben. Cserébe meglepő leckéket kap arról, hogyan tárja ki a szívét a magányos évek után. De miután elárulják, és egy németek által megszállt városba kénytelen menekülni, a múltjának és a jelenének sokkoló találkozása mindent megváltoztathat.

A túlélésnek és önmagunk megismerésének szívszorító és izgalmas története azt a kérdést feszegeti, hogy vissza lehet-e térni egy olyan világba, ami sokszor kegyetlenebb, mint maga a vadon.

Ismertek már mint a rossz pénzt, így tudhatjátok róla, hogy szeretem a II. világháborús történeteket. Kristin Harmelről már olvashattatok a blogomon, az Elveszett nevek könyve című kötet még tavaly olvastam és nagyon szerettem. (A bejegyzésemet ITT találjátok róla.)

A tovatűnő csillagok erdeje egy nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett.  Arról, hogy nem könnyű kitárni a szívünket, főleg akkor, ha előtte éveken át magányosan éltünk, vagy elárultak minket, de megéri kockáztatni, hiszen olykor még a zűrzavaros időkben is rátalálhatunk a másink felünkre és legkilátástalanabb helyzetben is találhatunk okot az örömre  és a boldogságra. Arról, hogy a háború rengeteg ember lelkét törte össze, de talán a csorba szélek is összeillhetnek valamilyen módon és nem utolsó sorban arról, hogy ha csak egy ember életét megmenthetjük valahogyan, akkor az megéri a kockázatot, hiszen csak így győzedelmeskedhet az ember a gonosz felett. Minden apróság számít, még ha az oly kevésnek tűnis is, hiszen ez éltetheti a reményt és a túlélést. 

A tovatűnő csillagok erdeje című kötet engem teljesen levett a lábamról, naygon szerettem Kristin Harmel regényét. Egy igazán olvasmányos és szerethető történelmi regény, melyben a szerző mesterien vegyítette a történelmi tényeket a fikcióval.

A történet főszereplője Yona, egy fiatal lány akit egy idős asszony rabolt el az otthonából még kiskorában. Ők ketten a vadont jártak, az erdőben éltek és csak ritkán merészkedtek be a közeli falvakba némi plusz ellátmányért. Yona úgy ismerte az erdőt, mint a tenyerét. Mindent tudott a növényekről, a halászatról a vadászatról és arról, hogy miként tünteti el a tábor nyomait. Miként élhet zavartalanul és miként gondoskodhat magáról az év bármelyik időszakában, legyen az a tél, vagy nyár. Amikor Jerusza, az idős asszony akivel élt örökre lecsukta szemét, Yona teljesen egyedül maradt. Egy nap azonban, egy az erdőben rejtőzködő zsidó csoportra lett figyelmes. A pillanat sorsdöntő jelentőségű a számára. Maradjon velük és tanítsa meg őket arra, hogy miként élhetik túl az erdőt, vagy hagyja őket magukra? Vajon képes lenne továbbállni és azzal a tudattal élni, hogy nem segített neki? Ha pedig velük marad, vajon nem lesz kívülálló közöttük, megbíznak majd benne? De hogyan is fordíthatna hátat nekük azok után, amikor megtudja, hogy milyen borzalmak zajlanak a külvilágban? Megfogadja hát, hogy mindent megtanít a menekülőknek, amit csak tud, hogy életben maradhassanak az erdőben. 

Az élete gyökeresen megváltozik, hiszen eddig csupán önmagáért felelt, most pedig egy egész csoportot kellett életben tartania. Azonban nem csupán a felelőssége lett nagyobb, cserébe rengeteg fontos leckét kapott a közösségtől. Megtanulta milyen az, amikor az emberben bíznak és azt is, hogy milyen az, amikor nem. Megtanulta kitárni a szívét, de megtapasztalhatta az árulást is. Megtanulta, hogy milyen a A másikhoz igazodni és milyen az, amikor a gyengébbeket kell félteni. Megtapasztalta a szeretetet, az összetartozást ugyanakkor a veszteséget és a fájdalmat is. És nem utolsósorban pedig a saját szemével láthatta, hogy micsoda pusztításra képes az ember. Yona rengeteget változik és fejlődik, az olvasó az első pillanattól kezdve drukkol, hogy végül megtalálja a helyét és megismerje végül önmagát. Vajon milyen élete lett volna, ha Jerusza nem rabolja el őt? Vajon akkor is részvéttel fordult volna a zsidók irányába, ha német otthonában maradt volna? Ugyanakkor ha otthon maradt volna, édesapja a náci tanok irányába fordult volna ugyanúgy, vagy a szeretete megóvta volna attól, hogy egy téves ideológiát kövessen? 

Ahogy haladunk előre, úgy kerülnek egyre inkább helyre Yona szívében is a dolgok. Jerusza rengeteg dologra megtanította őt, sokat olvasott és bár tartották a zsidó hagyományokat, Yona mégsem érezte magáének őket. Ki ő valójában? Vajon mi teszi az embert azzá aki? A vére, vagy a szíve? Ha németek gyereként született, hibás ő is a borzalmakért? Vagy az határozza meg csupán őt, amit tesz és ahogy él? Kulcsfontosságú az identitása számára, hogy megismerhesse a múltját, de mi van akkor, ha  a múltja csupán fájdalmat rejt? Képes lesz arra, hogy megismerje a származása valóságát? Ha pedig megismeri, képes lesz arra, hogy valahogy azt a javára fordítsa? 

A cselekmény rendkívül érdekes és izgalmas, olvasás közben rengeteget megtudhatunk az erdőről és arról, hogy miként lehet a vadonban túlélni. Kristin Harmel kiemelte az utószóban, hogy igyekezett minél pontosabban utánajárni és ábrázolni ezeket a dolgokat, ez pedig engem teljesen levett a lábamról. Tetszett az is, hogy a cselekményt és magát a történetet valós események ihlették. Az erdőkben rengeteg menekült próbált meg életben maradni, az egyik legnagyobb csoport a Bielskin nevű csoport, amit a szerző a könyvében is említett. Ezres nagyságrendű csoport volt, rendkívül imponáló, ahogy túlélték a vadonban. A kötet megírása közben a szerző interjút készített az egyik túlélővel, Aron Bielskivel, aki testvéreivel együtt alapított a csoportot. És bár a történet nem róluk szól, de rengeteg módon inspirálta s szerzőt. A könyvben szereplő gettók is léteztek a valóságban, de amit igazán szeretnék kiemelni még, az nem hozzájuk kötődik. Ez ugyan egy apró spoiler lesz, nézzétek el nekem, de mindenképpen szeretném leírni. A könyv egy adott pontján Yona kimerészkedik az erdőből és egy faluba érkezik. A könyvben a nácik szeretnék elérni, hogy az emberek rettegjenek tőlük és mivel úgy gondolják, hogy kommunisták vannak a faluban, úgy döntenek, hogy kivégeznek megfélemlítésként több mint 100 ember, gyermekeket, idősöket, nőket és férfiakat egyaránt. Az ott élő apácák pedig felajánlják a saját életüket, hogy megmentsék a falusikat. A történet ezen szálát valós események ihlették. 1943 nyarán a Nalibocka-erdő közelében a nácik 120 lakost akartak kivégezni, ámt az ott élő 11 apáca, Maria Stella nővér vezetésével felajánlotta, hogy az életüket adják a foglyokért cserébe. A nácik elfogadták az ajánlatot és augusztus elsején, vasárnap reggel kivitték őket az erdőbe, lelőtték és tömegsírba helyezték őket. 50 évvel később II. János Pál pápa mártírrá nyilvánította őket, 2000-ben pedig boldoggá avatták mindegyiküket. Ezt csak azért mesélt el nektek, mert bár ez a szál "csupán" mellékszál a történetben, engem mégis mélyen megrendített a haláluk. Ráadásul milyen szép, hogy pont a halálok évfordulóján olvashattam a történetükről. Így mindenképpen szerettem volna a posztban is megemlékezni róluk. 

Kristin Harmel amúgy nem finomkodott a könyvében, naturalisztikusan, minden sallangtól mentesen ábrázolta a náci kegyetlenkedést. Voltak pillanatok, amikor néha meg kellett állnom az olvasás közben, mert annyira durva volt olvasni az adott esetről. Sokszor éreztem úgy, hogy összefacsarodik a szívem, de tetszett, hogy a szerző igyekezett olyan apróságokat belecsempészni a kötetbe, amelyek kicsit visszaadják az emberiségbe vetett hitemet. Tetszett, hogy a fájdalom és a halál mellett az élet és a szeretet is helyet kapott a könyvben. 

Összességében nagyon szerettem a regényt és már kifigyeltem, hogy nemsokára érkezik a szerző egy másik írása a kiadónál, szóval biztosan arról is beszámolok majd nektek. Ha szeretitek a háborús történeteket, akkor szerintem adjatok esélyt A tovatűnő csillagok erdejének is. Olvassátok, szeressétek! 

Értékelés: 5/4,8

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

 

Nyereményjáték

A nyereményjáték során a 2. világháborút feldolgozó történeteké a főszerep. A feladatotok az, hogy az állomásokon olvasható idézetek alapján kitaláljátok, melyik könyvről van szó. A könyv szerzőjét és címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Mint a legtöbb bánat, ez is örömmel kezdődött.” 

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

08.03. Csak olvass!

08.05. Kitablar

08.07. Csak olvass! - extra

08.09. Kitablar - extra

Read More

Lantos Péter: A ​fiú, aki nem akart meghalni + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg Lantos Péter regénye, aki könyvében arról mesélt, hogy miként élte túl a holokausztot. Elgondolkodtató és szívszorító történet egy kisfiúról és édesanyjáról, arról, hogy miként élték meg ezt a sötét korszakot és hogyan maradtak életben a bergen-belseni koncentrációs táborban. Tartsatok velünk a turnén és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

Péter Makón él, összetartó nagy család szeretetében, a tisztes családi vállalkozás nyújtotta biztonságban, viszonylagos jólétben. Ám eljön 1944 márciusa, és a kisfiúnak szembesülnie kell azzal, hogy zsidónak lenni sokak szemében megbocsáthatatlan bűnnek számít. Még nincs ötéves, amikor el kell indulnia a nyolc vonatozásból és két buszozásból álló „nagy utazásra”, amelynek legtávolabbi pontja a bergen-belseni koncentrációs tábor, ahonnan csak azért térhet vissza élve, mert okos, erős édesanyja a legnagyobb szörnyűségek közepette is hősiesen óvja, védi.

Elgondolkodtató, szívszorító történet arról, hogyan élte túl a vidéki kisgyerek a XX. század egyik legrémesebb gaztettét, a holokausztot.

Már megszokhattátok az oldalamon, hogy egyenesen rajongok a történelmi regényekért, így rendszeresen kerülnek a kezembe ilyen típusú történetek. Tudom, nem egyszerű olvasmány, de én nagyon szeretem ezeket a könyveket. Valahogy bekattant nálam ez a téma és egyszerűen nem enged el, mindig is óriási hatással voltak rám ezek a történetek. Mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy nem kellett eddig és nagyon remélem, hogy soha nem is kell majd ilyen borzalmakat átélnem. A holokauszt témája már önmegában is megterhelő, de ha egy gyermek szemén keresztül élhetjük át a borzalmakat, akkor az még borzalmasabb élmény az olvasó számára. Nem ez volt az első regény, amit a témában olvastam, de bevallom nektek, azért figyelnem kellett nagyon, hogy ne pityeredjek el a vonaton. 

Az ember soha nincs könnyű helyzetben, ha memoárt olvas, hiszen hogyan is mérhetném pontokban azt a fájdalmat és azt a veszteséget, amelyet az adott illető átélt. Lantos Péter regénye a II. világháború azon időszakáról szól, amikor a zsidó családokat deportálták az országból. Az A fiú, aki nem akart meghalni című kötet egy nagyon fontos regény, melyen ugyan érezhető, hogy a felnőtt Lantos Péter meséli el, valahogy mégis érződik rajta a gyermeki világlátás és gondolkodás. A nyelvezete miatt abszolút beleillik az ifjúsági kategóriába, de felnőtt fejjel is élvezetes olvasmány. Az életrajzi jellegű regény a II. világháború kegyetlen időszakáról és az ezt követő időkről szól. Nagy erőssége, hogy nem csupán a koncentrációs táborra koncentrál, hanem számot ad a hazaútjukról és arról is, hogy miként kezdték újra az életüket és hogyan alakult a sorsuk az oroszok beáramlása után. 

Lantos Péter írása a fájdalomról, a veszteségről, az élni akarásról és az újrakezdésről szól. Egy remek történet arról, hogy mire képes az anyai szív azért, hogy megvédje a gyermekét és arról, hogy egy kisgyermek hogyan tudott életben maradni ezekben az embertelen időkben. Őszinte áhítattal figyeltem Péter anyukáját és azt, hogy mennyire okosan és ügyesen terelgette kisfiát. Ha belegondolok az eddigi olvasmányélményeimbe, azonnal kirajzolódik előttem Auschwitz képe és az, hogy mennyi kisgyermek és édesanya veszett oda, így a fülszöveg már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet, hiszen Péter csupán 5 éves volt a deportálásnál, az, hogy túlélte a tábort számomra felért egy kisebb csodával (még akkor is, ha a történet a bergen-belseni koncentrációs táborról és nem Auschwitzről szól). 

A regény nagyszerű alapot biztosít arra, hogy gyermekeink megismerkedjenek a holokauszt témájával és segít abban, hogy a szülő párbeszédet kezdeményezzen vele a témáról. Természetesen itt nem a 7-8 évesekre gondolok, hanem sokkal inkább a 13-14 évesekre, akik a történelem órán már tanulhatnak a II. világháború borzalmairól és magáról a holokausztról is. Nagyon tetszett, hogy a könyvben szómagyarázatot és térképeket is találunk, érdekes végigmenni az egyes településeken és megnézegetni, hogy melyik út mennyi napig is tartott. Sokszor megrázó élmény volt olvasni a "nagy utazásról", a szerző nem finomítja a dolgokat, őszintén beszél az emlékeiről és élményeiről, nem akarja rózsaszín cukormázzal leborítani a fájdalmas igazságot, úgy mondja el az életének történetét, ahogy volt. El sem tudom képzelni, hogy édesanyja honnan merített erőt, de őszintén csodáltam őt végig. Érezhető volt, hogy a kis Péter sokszor tehernek tartotta azokat a dolgokat, amiket rákényszerített az anyukája és nem értette például, hogy a szabadulásuk után miért nem ehetett annyit, amennyi csak beléfért, de az olvasó érti és érzi, hogy az ilyen tilalmakkal és különféle szabályokkal a nő konkrétan megmentette a kisfia életét. Nem volt könnyű dolga, hiszen egy 5 évesnek sokszor nehéz megmagyarázni, hogy mit szabad és mit nem, de szilárd jellemével ügyesen tudta terelgetni gyermekét. 

A kötet rendkívül olvasmányos, és bár jól lehet haladni vele, azért az ember olvasás közben meg-megáll, hogy egy kicsit enyhítsen azon a feszültségen, amelyet átélünk. Bevallom nektek, én töbször majdnem elsírtam magam, nagyon megrázó volt olvasni a holokausztról egy kisfiú emlékein keresztül. 

Összességében én a szívembe zártam Lantos Pétert és családjának történetét, és ismeretlenül is köszönöm neki, hogy papírra vetette az életének ezen szeletét. Örülök, hogy sikeres lett az életében, az pedig, hogy az átélt borzalmak miatt választotta az orvosi pályát, nagyon szép ívet ad az életének. Ha érdekelnek az ilyen jellegű történetek, csak ajánlani tudom nektek ezt a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.  

Nyereményjáték

Mostani játékunkat azok a regények ihlették, melyek a holokausztról szólnak (gyermekekkel a középpontban). Minden állomáson találtok egy idézetet, nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van, nem igaz?”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

06.19.: Csak olvass!

06.21.: Szembetűnő

06.23.: Könyv és más

Read More

Daisy Wood: Párizs ​elfeledett könyvesboltja + Nyereményjáték

Sziasztok!

Daisy Wood történelmi fikciója két idősíkon játszódik Párizsban: a második világháború idején és napjainkban, s központjában egy valamikor könyvesboltként is üzemelt üzlethelység van, amely rengeteg ember életében játszott fontos szerepet. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megismerkedjetek a kis könyvesbolt háborús múltjával és jelenével, s végül megnyerhetitek a  a 21. Század Kiadó által felajánlott kötetet is.

Egy háború tépázta város.

Egy veszélyes titok.

Egy sokkoló árulás.

Párizs, 1940: A szerelem városát markában tartja a háború. Jacques felesége bujkálni kényszerül, a férfinak pedig tétlenül kell néznie, amint a nácik mindent elvesznek, ami drága számára. Csupán egy dolog maradt még meg, imádott könyvesboltja, a La Page Cachée.

De aztán kopognak, egy fiatal nő áll az ajtóban, gyerekkel. Menedéket kérnek – Jacques tudja, muszáj lesz mindent kockára tennie, hogy megmentse az életüket.

Napjainkban: Juliette és a férje végre eljutottak Franciaországba, álmaik romantikus nyaralására. De ahogy telnek a napok, Juliette ráébred, eltávolodtak egymástól. A nő új kalandra vágyik. Ezért amikor véletlenül betoppan a kis, elhagyatott üzletbe, amelyen kint van az „eladó” tábla, úgy érzi, sorsszerű döntés előtt áll.

 És az elfeledett könyvesbolt több mindent tartogat, mint ami első pillantásra látszik…

Azt már tudjátok rólam, hogy nagyon szeretem a különböző történelmi regényeket, főleg II. világháború időszaka áll hozzám közel, ezért mindig lelkesen figyelem a hazai könyvpiacot és figyelem az újabbnál újabb megjelenéseket. A II. világháborús könyvek valahogy mindig felkeltik az érdeklődésemet, de emellett van még valami, amit ha meglátok, akkor nagy valószínűséggel rárepülök a kötetre. Ha könyvesboltról, könyvekről, vagy egyszerűen csak olvasni szerető karakterről szól a fülszöveg, akkor minden esély meg van arra, hogy elolvasom a történetet. Daisy Wood regénye pedig pontosan ezt a két dolgot ötvözi.

Rengeteg II. világháborús történetet olvastam már, de örömmel konstatáltam, hogy még mindig vannak olyan történetek, amelyek el tudják rabolni a szívemet. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy lerágott csont lenne a téma, biztos vagyok benne, hogy még rengeteg olyan történet/esemény van, ami megihletheti az a szerzőket. 

Daisy Wood regénye, a Párizs elfeledett könyvesboltja egy igazán kedves és szerethető történet arról, hogy egy megszállás alatt valamilyen mi a jó taktika; kivárni és a túlélésre apellálni, vagy küzdeni és bebizonyítani, hogy az elnyomás nem törheti meg az ember lelkét. Egy regény arról, hogy a nehéz időkben nem mindig nagy hősökre van szükség, hanem egyszerű, hétköznapi emberekre, akik szembe mernek menni az árral és megtesznek mindent azért, hogy segítsenek ott, ahol csak tudnak. De szól az újrakezdésről és arról is, hogy az embernek soha sem késő változtatni az életén, és ha bátrak vagyunk, akkor ott találhatunk boldogságra, ahol nem is reméltük. 

A Párizs elfeledett könyvesboltja egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként előttünk. 

A könyvben abszolút egyensúlyban van a történelem és a fikció. Ugyan a könyvesbolt a szerző képzeletének szüleménye, de igyekezett minél pontosabban visszaadni a korabeli francia mindennapokat, az aktuális kérdéseket és dilemmákat.
A regényben tulajdonképpen két szálon fut a cselekmény. A történetbeli jelenben, vagyis 2022-ben Juliette karakterét ismerhetjük meg, aki a francia gyökereinek szeretne adózni az utazással, amire a férjével érkezett. A nőnek már felnőttek a gyermekei és egyre inkább úgy érzi, hogy hiányzik valami az életéből. Amikor tudatosult benne, hogy a férjével mennyire eltávolodtak egymással, komoly döntés hoz és Párizsban marad, hogy megismerje önmagát és végre megtanuljon önmagáért élni. A múltban a II. világháborús Párizst ismerhetjük meg, Jacques szemén keresztül. Felesége az első pillanattól kezdve hangoztatja náci és Hitler ellenes nézeteit, a férfi azonban sokkal óvatosabb. Amikor azonban a felesége eltűnik, szép lassan rájön arra, hogy nem bújhat el a lakásában, hiszen a háború és a németek jelenléte mindenre és mindenkire hatással van. 

"Ha egyszer kinyílik az ember szeme, látja, hogy mindenfelé segítségre szoruló emberek veszik körül – csak arra van szükség, hogy összeszedje a bátorságát, és ne hunyja le ismét."

Jacques nemcsak csatlakozik a titkos mozgalomhoz, hanem több ember életét is megmenti, ezáltal pedig a könyvesbolt kulcsfontosságú helyszínné változik. Vajon egy ilyen embertelen időben, Jacques meg tud maradni embernek? Képes lesz arra, hogy kitartson és találkozhat még feleségével?

Ahogy haladunk előre az olvasásban, úgy állnak össze a kirakós darakbái. Megértjük, hogy a múlt és jelen miként fonódik össze, láthatjuk, hogy micsoda ereje lehet a sorsnak. 

A történet nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet haladni az olvasással, a különböző francia kifejezéseknek a jelentése szerencsére megtalálható a lábjegyzetben. Ha két szálon fut egy történet, akkor könnyen megtörténhet, hogy az egyik, vagy másik szál érdekesebb, illetve izgalmasabb lesz. Számomra a Párizs elfeledett könyvesboltja egyáltalán nem ilyen volt, szívesen olvastam Juliette sorsának alakulásáról és Jacquesról is. 

A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat. Az ember, ha szereti ezt a témát, rengetet történetet talál a különböző háborús eseményekről és az emberek mindennapjairól. Mikor újra és újra ilyen regényt vesz az ember a kezébe, óhatatlanul is eszébe jut, hogy talán van-e még olyan szelete a történelemnek, amelyet eddig nem vetettek papírra. De aztán minden egyes alkalommal megállapítom magamban, hogy a történelem kiapadhatatlan forrás a szépirodalom számára. 

A karakterek nagyon emberiek és szerethetők voltak.  Juliette és Jacques is nagyszerű főszereplő, mindkettejüket megkedveltem. Szerettem, hogy az írónő megjelenítette azt a kettősséget, hogy egy megszállás idején vajon mi a legjobb taktika a túlésére, a küzdelem, vagy a teljes behódolás. Érdekes volt olvasni és látni az érveket és ellenérveket és végigkövetni azt a belső folyamatot, miként valaki elbillen az egyik irányból a másikra. 

Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor engem a történetben szereplő csavarok nem leptek meg túlságosan, nagyjából a kötet közepétől kezdve biztos voltam benne, hogy két idősík milyen módon kötődik össze, de ez semmit nem vont le a könyv értékéből, ugyanúgy lelkesen olvastam tovább a történetet, miután összeálltak a fejemben a kirakós darabkái. 

Összességében kifejezetten érdekes történetnek bizonyult a Párizs elfeledett könyvesboltja, nagyon szerettem olvasni. A kedvencek közé ugyan nem került be, de nem azért, mert rossz, vagy unalmas lenne hanem egyszerűen csak úgy éreztem, hogy bár tetszett, a kedvenceim szintjére még sem ért fel. Tényleg szerethető történet, de kevéssé törte össze a szívemet és a lelkemet, így egy kicsit muszáj szigorúnak lennem. Viszont ha ti inkább azokat a történeteket szeretitek, amelyek ugyan foglalkoznak a témával, de nem nyomorítják meg az ember lelkét, akkor egy másodpercig se habozzatok és adjatok egy esélyt neki. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

                                            

Nyereményjáték

Mostani játékunkban olyan regények nyomába eredünk, melyek történetének fontos helyszíne egy könyvesbolt.  Minden állomáson találtok egy-egy idézetet az adott könyv fülszövegéből. A feladatotok pedig az, hogy a könyv szerzőjét és címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

“1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

04.02. Olvasónapló

04.04. Csak olvass!

04.06. Szembetűnő

04.08. Kitablar

Read More

Pam Jenoff: Nő ​kék csillaggal

Sziasztok!

Pam Jenoff neve már nem volt ismeretlen számomra, hiszen néhány éve már volt szerencsém elolvasni egy másik regényét is. A Nő kék csillaggal című regénye azonnal felkeltette az érdeklődéseme. A holokauszt  és a II. világháború témája már nagyon régóta az érdeklődésem középpontjában áll, így minden ígértesnek tűnő történetre azonnal lecsapok. Nagy szerencsémre a kiadónak hála most lehetőségem volt elolvasni a kötetet, de mielőtte írok róla nektek, lássuk miről is szól a történet. 

1943-ban ​Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti.

Pam Jenoff regénye egy rendkívül fájdalmas és szivszorító történet, melyet a második világháború borzalmai ihlettek. A Nő kék csillaggal egy remek regény két olyan lány barátságáról, akik élesen eltérő körülmények között élik a háborús mindennapjaikat, mégis valahogy egymásban találtak vigaszra. Sadie abban, hogy beszélhet valakivel a külvilágból és talált valakit, akiben megbízhat. Ella pedig abban, hogy úgy érzi végre, hogy tehet ő is valamit egy embertársáért, hogy már nem tétlen, csendben szemlélődő, passzív szereplő, aki becsukja a szemét a nácik kíméletlensége és könyörtelensége láttán. A kötet továbbá egy nagyszerű emlék mindazon bátor lengyel ember számára, akik valamilyen módon harcoltak a náci politika ellen. Hiszen rengetegen vannak, akik nem tűrték némán a megpróbáltatásokat, ha másért nem, akkor azért, hogy büszkén sétálhassanak a halálba. Ahogy az idézet is mutatja:

– Komolyan hiszed, hogy le tudjátok győzni a németeket? – szegeztem neki hitetlenkedve a kérdést.
– Nem – vágta rá nyersen. – Se fegyverzetben, se létszámban nem érünk a nyomukba.
– Akkor miért csináljátok? […]
– Mert ha majd egyszer az emberek visszatekintenek erre az időszakra, látniuk kell, hogy nem hagytuk magunkat.

És talán ez az idézet nem csak a mindennapi hősöknek állított fentebbi mondatomra reflektál, hanem arra is, hogy miért is olvasok én ilyen jellegű könyveket. Egy barátom megkérdezte tőlem, hogyan tudok ennyi fájdalmat és szomorúságot elviselni. Azt válaszoltam neki, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat. Fontos, hogy emlékezzünk a mindennapi, névtelen hősökre is. Azokra, akik félelmet nem ismervén kiállltak a náci propaganda ellen, és ezért az életükkel fizettek. És azokra is, akik a túlélés érdekében némán tűrtek és becsukták a szemüket, de akkor sem szóltak egy szót sem, ha esetleg tudomásukra jutott, hogy valaki élelmet juttat a bújkálóknak.

A Nő kék csillaggal olvasása közben ismételten realizáltam, hogy a háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. Még mindig, a sokadik regény olvasása közben is olykor óhatatlanul ökölbe szorul a kezem, a tehetetlen düh minden alkalommal magába szippant. Olykor olvasás közben úgy éreztem, hogy meg kell állnom egy pillanatra, mert a kis lelkem darabokra hullott egy-egy jelenet olvasása közben. Szerencsére az írónő mesterien remekül egyensúlyozott. Az egy-egy szívszaggató pillanatot mindig nyugodtabb (már amennyire a téma engedi) epizód következett. 

Az értékelés ezen pontján fontos megjegyezni, hogy a történet nagy része fikció. Bár valós eseményeken alapul Pam Jenoff regénye (az írónő szavaiból kiderül, hogy Ukrajnában tényleg a csatornákban bújtak el néhányan a túlélés reményében) az írónő azonban jócskán élt az írói szabadság lehetőségével és az egészet áthelyezte Lengyelországba. Az emberek hősiességét és bátorságát azonban igyekezett minél pontosabban és hűen bemutatni, így azt hiszem jobbul mondhatjuk, hogy az írónő mesterien zsonglőrködött a történelmi tények, illetve a fikció elemeivel egy igazán lebilincselő regényt alkotott.

A kötet két főszereplője, Sadie és Ella igazán kedves és szerethető karakter. Sadie zsidó családból származik. A gettó kiürítése közben, két másik család társaságában egy csatornamunkás segítségével elbújnak a föld alatt, és ott próbálják meg kivárni a háború végét. Hihetetlenül emberinek tűnt a karaktere. Az írónő nagy gondossággal alkotta meg a szereplőit, így abszolút nem tűnt idegennek, vagy furcsának a karaktere. A 18 éves fiatal lány nem viselte könnyen a bezártságot, olykor meggondolatlanul viselkedett, máskor pedig óriási hősiességről tett tanúbizonyságot. A barátsága Ellával furcsa és váratlan fordulat volt. A 19 éves lány véletlenül pillantotta meg őt a csatornában, és ahogy a tekintetük összefonódott, azonnal tudta, hogy képtelen lenne segítség nélkül továbbmenni. Rövid ismertségük alatt óriási hatással voltak egymás életére, az olvasó óhatatlanul is annak drukkol, hogy a háborút követően egymás szomszédságában éljék le a boldog életüket a családjukkal. De vajon megadathat neki a jövökép és a tervezgetés luxusa? Meddig bújkálhat Sadie családjával és a többi menekülttel a csatornában? És Ella meddig képes segíteni neki a kollaboráns mostohája tudta nélkül?

A regény bővelkedik az izgalmakban, engem teljesen magához láncolt a történet, a csavarra a végén pedig bevallom, én nem számítottam. Pedig utólag visszagondolva azért gyanakodhattam volna egy kicsit. Mindenesetre nagyon tetszett, hogy így lett vége, bár nehezen tudta feledtetni velem a fájdalmas űrt, amit az egész regény úgy összességében bennem hagyott. 

A gettókról és a nácik zsidóellenes magatartásáról mindig megterhelő olvasni, most talán még inkább érik a látogatásom Lengyelországba és Auschwitzba. 

El sem tudom képzelni, milyen lehetett a csatornába menekülni és egy lyukban remegni és izgulni, hogy nehogy megtalálja őket a rendőrség, vagy a náci katonák. Embertelen időszak volt ez, melyet csak kis mértékben tudott ellensúlyozni a hétköznapi emberek hősiessége. 

Pam Jenoff csodálatos munkát végzett, összességében remek történelmi regényt alkotott. Azt hiszem, hogy ha a legnagyobb kedvenceim közé nem is kerül a történet, de Sadie és Ella története sokáig velem marad és remek olvasmányélményként tartom számon a jövőben. Ha szeretitek a II. világháborús regényeket, vagy a holokauszt történeteket, akkor csak ajánlani tudom nektek a könyvet. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Magnóliának. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. Ugyanitt pedig bele is tudtok olvasni a regénybe. 

Read More

Véronique Mougin: Ahol ​a tű átfér + Nyereményjáték

Sziasztok!

A koncentrációs tábortól a francia divatvilág csúcsáig megismerhetünk egy csodaszámba menő életet, melyet bár vakvágányra vitt a történelem, de végül megmentett a szépség. Az Ahol a tű átfér egy hihetetlen igaz történetet mutat be, egy olyan életpályát ismerhetünk meg általa, amely rengeteg fájdalmat és csodát tartogat az olvasója számára. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Tomi történetét, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

A koncentrációs tábortól a francia divatvilág csúcsáig megismerhetünk egy csodaszámba menő életet, amit vakvágányra vitt a történelem, de végül megmentett a szépség.

Tomi tizennégy éves. Makacs, éles eszű, lázadó szellemű és huncut. Amikor felmászik kedvenc fája tetejére, lányokról fantáziál, és mindarról, amit el fog érni a jövőben. Zsidó lévén deportálják az édesapjával és a legjobb barátjával együtt. Hogy mentse az életét, azt állítja, ért a szabómesterséghez, ettől kezdve a csíkos rabruhákat kell megfoltoznia. Ami blöffnek indult, szerelem lesz első látásra: Tomi rájön, egyszerűen imád varrni, és e hivatás jelenti számára a kiutat. Az Ahol a tű átfér szinte hihetetlen, mégis igaz történet, amely a koncentrációs tábortól a francia haute couture szédítő csúcsáig, egy ragyogó jövő felé ível, miközben bemutat egy regényes életpályát, egy végletes fordulatokkal teli sorsot, amelyet csak a huszadik századi valóság hívhatott életre.

Őszinte leszek veletek, eléggé nehezen találom a szavakat. Nem vagyok kezdő a témában, hiszen ismertek már, rengetegeg II. világháborús és holokauszt könyvet olvasok. Az Ahol a tű átfér című regény azonban minden várakozásomat felülmúlta. Egy csodálatos, megrázó és mélyen fájdalmas történet arról, hogy egy fiatal magyar fiú miként élte túl a háború borzalmait és utána hogyan boldogult a felszabadulás után. Bár az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nehéz olvasmány lesz, valahogy mégis teljesen maga alá gyűrt a történet. Elvesztem, darabjaimra hullottam, aggódtam, féltem, gyűlöltem és minden idegszálammal Tomira és az édesapjára koncentráltam. 

Az Ahol a tű átfér című kötet egy nagyon érdekes és remek stílusban életrajzi regény a II. világháború kegyetlen időszakáról és az ezt követő időkről. Talán a legjobb iskolapéldája annak, hogy a legérdekesebb és leghatásosabb történeteket az élet írja. A kötet lapjain megelevenedik előttünk a korabeli világ zsidóellenes politikája, a táborok borzalmai és a felszabadulást követő időszak. Véronique Mougin regénye egy rendkívül fájdalmas és szivszorító történet, melyet a második világháború borzalmai ihlettek. Egy remekül megírt regény a fájdalomról, a veszteségről és az élni akarásról. 

A háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló gondolatokkal vettem kézbe Véronique Mougin regényét is. A fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen minden egyes alkalommal, amikor egy túlélő élettörténetét ismerem meg úgy érzem, hogy ezzel adózhatok az elesettek emléke előtt is. Tomi édesapja, Kiss Herman így fogalmaz: "Ha senki nem beszél róluk, ki fog emlékezni rájuk?" És azt hiszem tulajonképpen ez az én életfilozófiám is. A holokauszt során rengeteg ember vesztette élet. Sokak neve már a feledés homolyábá veszett. De úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat (hiszen rengetegen vannak, akik nem csak passzíven tűrték a nácik embertelen viselkedését, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a sorstársai helyzetén). Egyszerűen úgy érzem, hogy bár sokan felejteni akarnak, de vannak dolgok, amikre mindig emlékeznünk kell. Emlékeznünk kell a fájdalomra és az áldozatokra, a névtelenekre és azokra, akiknek a neve fennmaradt. 

Az Ahol a tű átfér az egyik legerősebb holokauszt regény, amit mostanában olvastam. Bevallom, többször is pityeregtem olvasás közben. Nem tudnám elmondani, hogy mi miatt volt ekkora hatással rám Tomi története, hiszen már több hasonló témájú regényt is olvastam, de az Ahol a tű átfér valahogy teljesen magával ragadott és talán soha nem is ereszt el. Az írónő stílusa zseniális, rendkívül érzékletesen adta vissza Tomi gondolatait és történetét, végig úgy éreztem, mintha ott állnék a kandalló előtt és hallgatnám az élettörténetét. 

A kötet több részből áll, melyeket minden egyes esetben helymegjelöléssel és évszámmal jelölt az írónő. Tomi szemén keresztül élhetjük át egy magyar zsidó család életének és küzdelmének pillanatait a gettóba zárástól kezdve, a haláltáboron át egészen addig, míg új életet kezdenek Franciaországban. A regény alapvetően E/1-ben íródott, de a folyamatos szöveget különböző szemelvények "akasztják" meg. Ezekben a kis részekben olyan emberek szólalnak meg tulajdonképpen, akik a fiú élettörténetének a részét képezik. Kicsit nehéz megfogalmazni ezt, de úgy képzeljétek el, hogy Tomi története folyamatosan halad előre és amikor például a szomszéd néniről beszél, aki mindig kukucskál az ablakon, a szomszéd néni is kap egy fél oldalt, ahol megismerhetjük a gondolatait. Vagy éppen a tábori állapotokról olvashatunk,  és mondjuk kap egy fél oldalt az egyik orvos a kórházban, vagy az édesapja ahogy imádkozik. Ez a kettősség remekül áll a regénynek, rengeteget hozzáad magához az élettörténethez és az olvasás élményéhez is. 

A cselekmény pont olyan borzalmas és fájdalmas, mint ahogyan az a fülszövegből is sejthető. Tomi és édesapja nagyon nehéz helyzetbe kerül, túlélték tulajdonképpen a túlélhetetlent. Ebben a világban ember embernek volt a farkasa, a táborokban élők pontosan olyanná váltak, mint ahogy a náci németek is látták őket. Állatias, mocskos és büdös lényekké. Amikor a túlélés a tét, az ember olykor elveszíti önmagát. Olykor rabok fordulnak egymás ellen, ha ebben látják a túlélés zálogát. Az ember pedig felteszi minden egyes másodpercben a kérdést, hogy vajon hogyan fajulhatott el idáig a világ. 

Tomi egy rendkívül érdekes személyiség. Egy igazi lázadó kamasz, akinek nem csak a külső a nácik uralta külső világgal, hanem saját belső démonaival is meg kellett küzdenie. A családjával nem találta a közös hangot, a gettóbeli és haláltábori világ pedig csak tovább rombolta a fiú állapotát. Mindent megtett a túlélés érdekében, ugyanakkor komoly és mély sebeket szerzett, melyek az egész életére hatással voltak. Amikor az ember ott áll az Appelplatzon, olyan apróságnak tűnnek a régi családi problémák. De hiába bánja meg azt a sok butaságot, ami régen elhagyta a száját, talán már soha nem teheti jóvá azokat. Édesapjával soha nem találta a közös hangot, de egymás nélkül talán esélyük sem lehetett a túlélésre. Ahogy Tomi mondta: "És ha itt egyedül marad az ember, az olyan, mintha már meg is halt volna."  Bár azon szerencsések közé tartozik, akik végül új életet kezdhettek, mégis érezhető rajta, hogy egyszerűen képtelen szabadulni a múlt fogságából. A fiú azt a megoldási mechanizmust választotta, hogy nem beszél a veszteségről és az élményeiről, eltemetett mindent jó mélyen magába. Látjuk és érezzük, hogy talán nem a legokosabb módja a továbblépésnek, de érezzük, hogy ekkora traumán talán nem is biztos, hogy túl lehet jutni. Az ha valaki mindig elmerül az emlékeiben pont ugyanolyan káros lehet, mint amikor valaki jó mélyen elzárja azokat. 

Tomi soha nem akart az édesapja nyomdokaiba lépni, a táborban azonban a varrás a túlélés záloga lesz számára. Ami kezdetben az életet jelentette számára szép lassan szerelemmé változott és bár nem abban a formában folytatta a családi vállalkozást, ahogy apja elképzelte, végül mégis mestere lett a szakmájának. 

A kötet nyelvezete remek, még úgy is olvastatta magát, hogy legszívesebben néha a falhoz csaptam volna tehetetlenségemben és fájdalmamban. Nem könnyű olvasmány, olykor annyira frusztrált lettem, hogy félre kellett tennem egy kicsit. Mégis az utolsó oldal elolvasás után úgy éreztem, hogy egy remek történettel lennék szegényebb, ha nem adtam volna egy esélyt neki, soha nem ismerhettem volna meg Kiss Tamás nevét. Véronique Mougin életének a legjobb döntését hozta meg akkor, amikor megírta ezt a regényt. 

Összességében az Ahol a tű átfér egy nagyszerű életrajzi regény. A kötet stílusa nagyszerű és olvasmányos. Bár néha a szívem szakadt meg a sok fájdalom és igazságtalanság láttán, mégis minden oldalát imádtam. Tomi élete tényleg papírra kívánkozott, örülök, hogy végül kötélnek állt és elmesélt mindent. Aki szívesen olvas a holokausztról, vagy érdekli az ilyen típusú kötetek, annak mindenképpen ajánlom Véronique Mougin regényét. Lelkileg megterhelő, de az egyik legjobb holokauszt történet, amit mostanában olvastam. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mivel könyvünk főszereplője, Tomi közvetlen közelről tapasztalta meg a koncentrációs táborok borzalmait, ezért a mostani játékunk is a haláltáborok világához kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet egy olyan kötetből, melynek a holokauszt a központi témája.  Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Mert mindenkinek fel kell rá készülni, hogy bármi megtörténhet bármikor. Nem szabad illúziókba ringatnunk magunkat. Éberen kell őrködni, gátat kell szabni az intoleranciának. Szavakkal kezdődik, gondolatokkal. De az csak a kezdet. És nem tudhatod, mi lesz a vége.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.17.: Szembetűnő

05.20.: Csak olvass!

05.21.: Könyv és más

05.23.: Readinspo

Read More

Kelly Rimmer: A ​varsói árva

Sziasztok!

Csak nem egy újabb történelmi regény? Gondolom meg sem lepődtök, hogy egy újabb ilyen típusú értékeléssel jelentkezem. Nagyon érdekes ez az egész, mert ahogy visszaemlékezem iskolai éveimre, nem a történelem volt a legkedvesebb tantárgyam. Bár szerettem, de nem rajongtam annyira érte, mint az irodalomért. A háborús részek kifejezetten taszítottak, a kötelező évszámakon és eseményeken kívül igyekeztem teljesen elhatárolódni akár a világháborúk, akár a holokauszt témájától. Most visszagondolva úgy érzem, hogy talán lelkileg nem bírtam elviselni az emberiség történelmének ezen sötét foltjait. Az elmúlt 10 év azonban nagy változást hozott az életemben, egyre jobban érdekelni kezdtek az ilyen típusú történetek. Amióta aktív bloggerként és bookstagrammerként tevékenykedem pedig lavinaszerűen öntöttem magamra a fájdalmasabbnál fájdalmasabb történeteket. Néha eszembe jut, hogy talán lesz-e olyan pont, amikor már úgy érzem, hogy nem tudnak ezek a regények többet adni nekem. Amikor úgy érzem, hogy minden egyes könyv csak önmagát ismétli. De aztán mindig úgy csukom be az adott kötetet, hogy aznap is tanultam valamit. A háború, a holokauszt, mások elnyomása úgy látszik kiapadhatatlan forrás és mindig tud valami újat mutatni. Mielőtt azonban hosszabban kifejteném az érzéseimet a témáról, és magáról a könyvről, lássuk miről is szól pontosan A varsói árva című kötet.

1942-ben a tizennégy éves Elżbieta Rabinek örökbefogadó szüleivel és a nagybátyjával él Varsóban. Bár ő maga is átélt már szörnyűségeket, amelyekről azóta sem tud beszélni, mégis naiv azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a gettóban néhány háztömbnyire az otthonuktól. Amikor azonban találkozik a szomszédban élő Sarával, aki azon dolgozik, hogy zsidó gyerekeket csempésszen ki a gettóból, Elżbieta számára világossá válik, hogy neki is segítenie kell.

A tizenhat éves Roman Gorka a gettóban él szüleivel, kilencéves testvérével és kishúgával. Mindannyian éheznek, ezért meg kell hozniuk a legszörnyűbb döntést: le kell mondaniuk a legkisebb gyerekről, hogy ezáltal megmenthessék az életét. A mérhetetlen kilátástalanság és elkeseredés meggondolatlan tettekre sarkallja, s ezzel veszélybe sodorja önmagát és mindazokat, akik a gettóban élő gyerekek megmentésén fáradoznak.

Kelly Rimmer a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Ausztráliában él. Regényeit - amelyek összességében több mint 1 millió példányban keltek el szerte a világon - eddig több mint húsz nyelvre fordították le.

Őszinte leszek veletek, nagyon nehezen találom a szavakat. Az utóbbi idők egyik legjobb történelmi regénye, amit olvastam. Bár tudom, nem egyszerű olvasmány, de én nagyon szeretem ezeket a könyveket. Valahogy bekattant nálam ez a téma és egyszerűen nem enged el, mindig is óriási hatással voltak rám ezek a történetek. Arra már igyekszem tudatosan figyelni, hogy ne csak ilyesmit olvassak, de vitathatatlanul és tagadhatatlanul a kedvenc műfajomról van szó. A Libri Kiadónak köszönhetően került a kezembe a könyv, és hihetetlenül hálás vagyok érte, hiszen a fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet. 

Kelly Rimmer regénye egy rendkívül fájdalmas és szivszorító történet, melyet a második világháború borzalmai ihlettek. A varsói árva egy remekül megírt regény a fájdalomról, a veszteségről és a szeretet erejéről. Egy nagyszerű emlék mindazon bátor lengyel ember számára, akik valamilyen módon harcoltak a náci politika ellen. Hiszen rengeteg olyan lengyel van, akik nem tűrték némán a megpróbáltatásokat, akár a gettóban is, ha másért nem, akkor azért, hogy büszkén sétálhassanak a halálba.

A háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést látunk. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló gondolatokkal vettem kézbe Kelly Rimmer regényét is. A fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen úgy éreztem a kötet segítségével a második világháború egy olyan szeletét ismerhetem meg, melyről eddig csak keveset hallottam. Sok regényt olvastam már a munkatáborok világáról, vagy a túlélők visszamlékezéseiről, de a gettó világával még nem találkozom ilyen mértékben, mint amennyire Kelly Rimmer regényében szerepet kapott. 

Roman nem csak a külső a nácik uralta külső világgal, hanem saját belső démonaival is küzd, melyet a úgy érzem, hogy talán a túlélők bűntudata táplál. Ez az érzés tulajdonképpen része annak a tünetegyüttesnek, amit poszt-tarumás stressz szindrómának neveznek. Az alapja az a mentális állapot, amikor egy katasztrófát, balesetet, vagy valamilyen más rettenetes eseményt túlélő egyén úgy érzi, hogy rosszat tett azzal, hogy ő életben maradt, mások pedig nem. Úgy érzi, hogy ő kevesebbet ér, mint azok az emberek, akiket szeretett és akikkel törődött, ők jobban megérdemelték volna az életet. Nekik kellett volna életben maradni és neki kellett volna meghalni. A mögötte búvó pszichológiai mechanizmust úgy magyarázzák, hogy az ember elnyomja magában a haragot, amit az esemény okozója felé érez, és azok felé, akiknek tényleg lehetőségük lett volna megakadályozni a dolgot, és ez az egész indulat önmaga ellen fordul. Ennek a túlélő bűntudat-érzésnek gyakori kísérője szorongás, depresszió, alvászavarok és rémálmok, a jelen és a jövő iránti érdeklődés elvesztése, késztetés-hiány.  Bár igaz, hogy az ő haragja egyértelműen a nácik irányába fordul, Roman esetében a legnagyobb probléma, hogy feleslegesnek és értelmetlennek kezdi el látni az életét, és csak a jelenben él, egy időzített bombává válik, aki saját magát nem kímélvén mindent megtesz a bosszú érdekében. A kérdés csupán az, hogy a szeretet képes-e arra, hogy a fiú képes legyen a jövőbe nézni, vagy megmarad az itt és mostban és csupán a partizánakciók éltetik, hiszen ha sikerrel jár, akkor elpuszítja az ellenség egy részét, ha pedig nem, akkor végre jobb létre szenderülhet. 

Elżbieta ezzel szemben egy merőben más személyiség. Fiatalkora ellenére már ő is megtapasztalta a poklok poklát. Sokáig ő is megy előre, és mindent megtesz annak érdekében, hogy családja emléke előtt bátorsággal tisztelegjen. Egy rendkívül bátor fiatal lány, aki nem hagyta, hogy teljesen megtörje az élet, pedig sorba kapta a gyomrosokat tőle. Egy ideig hasonlóan perzselő szenvedély égett benne, mint Romanban, de ez az erő kihunyt belőle és egy idő után a túlélésre kezdett el koncentrálni. Én mégsem éreztem azt, hogy elfogyott, inkább csak máshogy kezdte el szemlélni az életet. Azt is mondhatjuk, hogy felnőtt, a különböző események hatására eltűnt belőle a tűz, és az egyetlen célja az volt, hogy élhessen. A könyv második felére olyan, mintha Roman ellenpólusa lenne. Vajon egymásra találhatnak a fiatalok? Képesek lesznek együtt élni a démonjaikkal? Új alapokra lehet helyezni az embernek az életét, ha az egész korábbi világa megszűnt létezni? A fiatalok óriási támaszt jelentenek egymásnak. Támogatják és vigasztalják a másikat, amikor szükség van rá. De vajon ez elég számukra? Élni fognak, vagy csak túlélni? 

Kicsit utánaolvastam az írónő munkásságának és a könyv eredetének és képzeljétek azt találtam, hogy ez a kötet tulajdonképpen egy másik regény "folytatása". Van egy regénye, aminek az a címe, hogy The Things We Cannot Say és ez a műve erőteljesen összefügg A varsói árva című írásával. Azt írta az utószóban az írónő, hogy úgy érezte, hogy azt a történetszálat bár lezárta, de van egy szereplő, akinek a a kezét még nem tudta elengedni. Ráadásul képzeljétek, regényt egy magyarországi történet ihlette. Egy találkozón mesélték el, hogy egy magyar gettóból táskában csempésztek ki egy kisbabát. Ez a motívum megjelenik a regényében is. 

Azt hiszem, hogy az írónő személyében egy új kedvencet avattam, biztos vagyok benne, hogy minden magyarul megjelent kötetét beszerzem és elolvasom majd. Ráadásul nagyon bízom benne, hogy a The Things We Cannot Say című írása is megjelenik majd kis országunkban.  

Összességében nagyon szerettem Kelly Rimmer regényét és őszintén csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az ilyan típusú történeteket. Az egyik nagy kedvencemmé vált. A varsói árvai egy lenyűgöző és szívbemarkoló történet. Az utóbbi idők egyik legjobb történelmi regénye, amit olvastam. Olvassátok, szeressétek!

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Libri Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 

Read More

Lily Ebert - Dov Forman: Lily ​fogadalma + Nyereményjáték

Sziasztok!

Lily ​Ebert egy holokauszt-túlélő, aki megfogadta magában: ha  túléli Auschwitz borzalmait, akkor mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett tapasztalatairól. Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot. Azóta a 97 éves Lily Ebert a közösségi médiában folytatja a tanúságtételt, rövid videókban válaszol a fiatal, többnyire 18-24 éves közönség kérdéseire. A Lily fogadalma egy lenyűgöző és rendkívül inspiráló idős hölgy írása, aki méltán lehet mindannyiunk példaképe. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Lily Ebert történetét és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötet egy példányát. 

Lily ​Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél Auschwitzról, a haláltáborban szerzett élményeiről. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta: „Sok szerencsét, és sok boldogságot”.

Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje.

Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja és két húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.

Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban.

Az elmúlt időszakban teljesen rákattantam a II. világháborús könyvekre, igyekszem széleskörű tudást gyűjteni a témában. Számtalan regényt és önéletrajzi kötetet olvastam már, így kíváncsi voltam, hogy Lily története mennyire fog majd az újdonság varázsával hatni rám. Az idős hölgyet először a TikTokon fedeztem fel magamnak és azonnal a rajongójává váltam. Először nem is tudtam, hogy ő magyar származású holokauszt túlélő, ezzel csak kicsivel később szembesültem, mikor a könyvéről tudomást szereztem. Bevallom, mikor a csatornán verset szavalt magyarul egy kicsit meg is könnyeztem. Egy rendkívül különleges személyiség, aki egy igazi áldás az egész világnak. Gondoljunk csak bele, most vagyunk abban az időszakban, amikor az utolsó túlélők személyesen adhatják át tudásukat és élményeiket a fiatalság számára. Persze bármit el lehet olvasni és rengeteg II. világháborús kötet kapható, de teljesen más ezeket a történeteket az ő szájukból hallani, mint egy regényből olvasni. 

Egy barátom megkérdezte tőlem, hogy miért olvasok ilyen típusú könyveket, hogyan tudok ennyi fájdalmat és szomorúságot elviselni. Azt válaszoltam neki, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet és nem is szabad elfelejteni. Úgy érzem, ha megismerem ezeket a történeteket hozzájárulok ahhoz, hogy soha nem merüljön feledésbe az, hogy az ember micsoda kegyetlenségre képes. Továbbá ez egyfajta tiszteletadás részemről az áldozatok irányába. Nem felejtem el őket, a szenvedésüket és a hősies hozzáállásukat (hiszen rengetegen vannak, akik nem csak passzíven tűrték a nácik embertelen viselkedését, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy javítsanak a sorstársai helyzetén). Ahogy gondolkodtam ezen a kérdésen halványan eszembe jutott a tanulmányaim során megismert Assmann, akinek a nevéhez a kollektív és egyéni emlékezet megkülönböztetése köthető. Szerinte az egyéni emlékezetet az alapja a társadalmi emlékezetnek, de az egyén emlékezetét a társadalom nagyban befolyásolja, mivel az emlékezet tartalmát, mindig a csoporton belüli interakciók és viszonyrendszerek határozzák meg. A csoport tagjai ezeken az emlékeken keresztül tudnak a saját múltjukhoz kapcsolódni, melynek a rekonstrukcióját, mindig az aktuális körülmények módosítják. Assmann szerint maga az emlék a társadalmi kommunikáción keresztül marad fent, vagyis, ha egy eseményről megszakad a társadalmi kommunikáció, akkor az elvész, tehát elfelejtődik. A holokauszt kimeríthetetlen témának tűnik az irodalom és filmek égiszén, minden évben rengeteg hasonló témájú kötet jelenik meg. Assmann elmélete pedig igazolja ezek fontosságát. Rájöttem, hogy pontosan erről van szó. Emiatt fontos, hogy újra és újra megjelenjenek ezek a művek, hiszen ez biztosítja, hogy nem felejtkezünk meg a holokausztról és az áldozatokról. Nem utolsó sorban pedig ne felejtsük el azt sem, hogy segíti a feldolgozás folyamatát. Minél többet beszélünk egy dologról, annál kevésbé okoz frusztrációt. Valószínű így van ezzel Lily is, aki anno megfogadta magában, ha túléli Auschwitz borzalmait, akkor mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett tapasztalatairól. Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot, ahol rendszeresen posztol videókat és válaszol a feltett kérdésekre. 

Lily fogadalma egy nagyon érdekes és remek stílusban megírt memoár. Rendkívül érzékletesen ír a táborról és az azt követő időszakról. Talán a személyes kapcsolódási pont, a sok videó mondatja ezt velem, de én egyszerűen imádtam ezt a kötetet. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Lily mellett ülnék és csak hallgatnám és hallgatnám ahogy mesél. 

A könyv tulajdonképpen két részre osztható. Egyik oldalról Lily elbeszélése alapján megismerhetjük a gyermekkorát, a koncentrációs tábori éveket és az azt követő időszakot. Másik oldalról pedig Dov tolmácsolásában nyerhetünk betekintést abba az időszakba, amikor sikeresen felkutatta az internet segítségével azt a katonát, aki a tábor felszabadítása után egy bankjegyet nyomott a lány kezébe. 

Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy hasonló dolog soha nem történhet meg a világban. Az emlékezés pedig ahogy már írtam, rendkívül fontos része a feldolgozásnak. Lily azt az utat választotta, hogy kibeszélte magából a történteket. Bátorságáról és erejéről többször is tanúbizonyságot tett, de talán az egyik legelképesztőbb dolog tőle, hogy elment felnőtt fejjel Auschwitzba és végig járta az egész területet. Egy igazi hős, aki tényleg példakép lehet mindannyiunk számára. Bebizonyítja, hogy az életünk az legértékesebb ajándék a földön és lehet bármilyen mostoha is a sors, muszáj továbblépni. Nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy csak úgy feladja. Túlélte a világ egyik legsúlyosabb népírtását, úgy érezte talán, hogy egyszerűen tartozott saját magának, a családjának és az elhunyt ismerősök emlékének azzal, hogy továbblép és az emlékezéssel és edukációval hozzájárul ahhoz, hogy soha ne történhessen meg hasonló a világunkban. Persze kezdetben védeni szerette volna a családját és a gyermekeit, meg akarta őrizni magának a tábori emlékeket, de aztán megtapasztalta, hogy a hallgatás soha nem jó módszer és többet árt az embernek, mint amennyit használ. 

Mélységesen megdöbbentett az, mikor Dov leírta, hogy miután az interneten szárnyra kapott a Twitter bejegyzése a sok pozitív és segíteni akaró ember mellett megjelentek a különböző antiszemita megnyilvánulások is. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik ilyen eszméket vallanak. A világ sokkal szebb és jobb hely lenne, ha az emberek nem gyűlölködnének és elfogadnák azt, hogy nem vagyunk mindannyian egyformák. 

Nagyon jó volt olvasni arról, hogy Lily élete hogyan alakult a tábor után. Két lánytestvérével együtt maradt, René és Piri az életének a szerves része maradt. Még az esküvői ruhán is megosztoztak a lányok, a nagy nap után továbbadták egymásnak. Boldog voltam, hogy gyermekei születtek és hogy a családja teljessé tette az életét. Az Imivel való találkozást kicsit meg kis könnyeztem, nagyon megható volt számomra ez a kis családi találkozás. 

A kötet végén található néhány kép is, ezek még teljesebbé teszik az önéletrajzi könyvet. A fotókon láthatjuk Lily családját, a családi ékszereket és a kis nyakláncot is, melyet a táborban is féltve őrzött. 

Összességében a Lily fogadalma egy nagyszerű önéletrajzi mű, melynek minden oldala egy kincs a fiatal nemzedék számára. A kötet stílusa nagyszerű és olvasmányos, egy másodpercre sem tűnik ridegnek, vagy zárkózottnak. Olyan, mint amikor egy nagymama mesél az unokájának. Minden oldalát imádtam. Remélem még sokáig hallgatjuk a történeteit. Aki szívesen olvas a holokausztról, vagy érdeklik az ilyen típusú kötetek, annak mindenképpen ajánlom. (Ha pedig regisztrálva vagytok TikTokon, akkor mindenképpen kövessétek be hiszen rengeteg dolgot lehet tanulni tőle. Mennyivel jobb tőle hallani ezekről a dolgokról, mint egy száraz történelem könyvben olvasni. )

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mivel Lily Ebert egy holokauszt-túlélő, aki a saját bőrén tapasztalta meg Auschwitz borzalmait, ezért a mostani játékunk is a haláltáborok világához kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet egy olyan kötetből, melynek a holokauszt a központi témája.  Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Kiszálltunk a vonatból, és fejjel előre a pokolba zuhantunk.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.16.: Csak olvass!

11.17.: Kelly és Lupi olvas

11.19.: Zakkant olvas

Read More