Sziasztok!
Az Athenaeum Kiadónak hála a japán irodalom szerelmesei egy újabb gyöngyszemet tarthatnak a kezükben. Nagyon szeretem az ázsiai kultúrával foglalkozó regényeket, azért azonnal megakadt a szemem A lótuszcipő című köteten. Nem is olyan régen olvastam A lótusz leányát, így azonnal felkaptam a fejem a címre. A lelkesedésemet tovább fokozta a rendkívül érdekesnek és izgalmasnak tűnő fülszöveg, így biztos voltam benne, hogy Jane Yang regénye abszolút az én olvasmányom lesz. De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget.
A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért mindent megtesz, hogy Kis Virág örökre a rabszolgája legyen, és ne törhessen ki alárendelt helyzetéből.
Bár a Fóng-házban egyikük úrnő, a másikuk szolga, támogatniuk kell egymást, hogy Linjing házassága révén biztosítsák a jövőjüket, s eközben riválisból barátnővé válnak.
Egy váratlan családi botrány miatt Linjing és Kis Virág élete fenekestől felfordul. Linjing kegyvesztetté válik, és ez új lehetőséget jelenthet Kis Virágnak, de vajon rátalálhat a szabadsághoz vezető útra?
A magával sodró és mélyen megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nő erőt adó története, valamint a testvériség, az árulás, a szerelem és a diadal meséje.
Ez a könyv nem csupán 5 csillagot érdemelne, hanem a világ összes csillagát neki adnám. Hihetetlen hatással volt rám Linjing és Kis Virág története. A valóságos alapokon nyugvó történelmi regény lenyűgöző korrajz az 1800-as évek Kínájáról, magával ragadó tanúbizonyság a nők hihetetlen erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyáról. Egy igazán okos és mélyen megindító történet kelet és nyugat, a modernitás és konzervatív eszmék ellentétéről. Arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy kínai rabszolgának és úrnőjének egy férfiak uralta világban, ahol egy nő csak akkor kap némi hatalmat a kezébe, ha első feleségként van férje házában, és ha fiút szült neki.
Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el és arra gondolnánk, hogy bárcsak minden nap úgy állhatnánk neki az olvasásnak, mint amikor még fogalmunk sem volt, hogy mibe is csöppenünk. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. A lótuszcipő az egyik legerősebb történet, amit mostanában olvastam. Nagyon ritkán avatok új kedvencet, ha egy kötet tetszik és 5 csillagot adok rá, nem lesz automatikusan kedvenc belőle. Ahhoz, hogy valami felkerüljön a listára, nem elég, hogy szuper könyv legyen, az is kell, hogy megérintsen és úgy érezzem, hogy teljesen belemászott a fejembe. A lótuszcipő és Kis Virág azonban nem csak beköltözött a fejembe, hanem azt érzem, hogy nagyon sokáig velem marad majd. Kitartása, ereje és szilárd erkölcse igazi iránymutató minden olvasó számára. Bebizonyítja, hogy hiába fordul rosszra a sorsunk, hiába vesznek el tőlünk mindent, csak rajtunk áll, hogy a lelkünk is megtörik-e.
A lótuszcipő egy igazán lenyűgöző korrajz az 1800-as évek Kínájáról és egy magával ragadó történet arról, hogy mennyi erő és kitartás van a nőkben és hogyan képesek arra, hogy egy abszolút férfiak uralta világban, ahol a nő csupán arra érdemes, hogy fiút szüljön és elkötött lábain tisztelettudóan tipegjen férje családjában. Bemutatja, hogy az aranylótusz (ami tulajdonképpen az elkötött láb) mennyire természetes dolog a társadalomban és mennyi pozitív sztereotípia kötődik hozzá. Akinek aranylótusz van, az csakis erkölcsös, okos és tökéletes kisasszony lehet. Ráadásul úgy tartják, hogy a hímzés tudományát is csak olyan valaki tudja mesterien űzni, akinek el van kötve a lába. Ma már rendkívül barbár dolognak tűnik, Kínában azonban sokáig a jólét és társadalmi felsőbbrendűség mércéje volt, hogy kinek milyen méretű az aranylótusza. De a könyv természetesen bőven túlmutat ezen a jelenségen. Bepillantást nyerhetünk a szolgálók, vagyis rabszolgák életébe, akiket kisgyerekként adtak el gazdag családoknak, hogy a vagyonos nőket szolgálják. Láthatjuk, hogy bármennyire is szépen és jól bánik valaki a mújcajával, azért ő mindig szolga marad, vagyis nincs joga sem önálló keresetre, sem pedig önálló életre. A szerző továbbá többször is ütközteti regényében a nyugati és keleti kultúrát, az istenképet, az aranylótuszt, a társadalmi berendezkedést és a nők helyzetét is.
A regény valós történelmi alapokon nyugszik, ugyan főszereplői a képzelet szüleményei, de a szerző jócskán merített saját családja történetéből. Amennyire meg tudom ítélni, tökéletesen reflektál a korabeli helyzetre. Egy igazán mély történet, melyben a szerző egy másodpercig sem A lótuszcipő végeredményben talán nem más, mint egy történet a nők erejéről és leküzdhetetlen szabadságvágyáról egy igazán megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nőről, testvériségről az árulásról, a szerelemről és végül a diadalról.
A történetet két szereplő tolmácsolásában ismerhetjük meg. Az egyik főszereplő Linjing, a Fóng-család kisasszonya, a másik pedig Kis Virág, a szolgálója. Kettejük kapcsolata óriási mélységeket és magasságokat járt be. Linjing nem egy kedves és szerethető karakter, ha nagyon vulgáris akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az a típus, akit az olvasó szívesen megcsapkodna egy péklapáttal. Egy elkényeztetett, önző gyermek, aki felnőve sem lesz szimpatikusabb és kedvesebb karakter. Nem látja be saját hibáit, mindig mást hibáztat saját nehézségeiért, és bár családjában mindent megkapott, amire csak vágyott, mégis irigyelte Kis Virágot, akinek bár oly kevés adatott, ő mégis boldog volt ezekért a dolgokért. Kis Virágot kiskorában adta el édesanyja azzal az intelemmel, hogy legyen mindig jó és kövesse mindenben gazdáit. De mi van akkor, ha ő többet szeretne, mint szolgálóként leélni az életét?
Linjing azonban nem szívlelhette Kis Virágot és lelki erejét, szilárdságát, ezért mindent megtett azért, hogy uralkodjon rajta és megtörje őt. A két lány éveken át volt egymás társa, a szolgáló akkor is Linjing mellett volt, mikor egy botrány miatt kegyvesztetté vált. A sorsában bekövetkezett változás azonban nem tette szelíddé az úrilányt, nem tudta elfogadni saját helyzetét, a régi szokásokba kapaszkodott és nem volt képes szembenézni azzal a ténnyel, hogy a megváltozott élethelyzetének köszönhetően már nem áll rangban és státuszban Kis Virág felett. Gyermeki önzése és viselkedése majdnem végzetessé vált mindkettejük számára. Ezeken az oldalakon nagyon izgultam, hiszen sóvárogva vágytam arra, hogy Kis Virág élete végül jól alakuljon. A fülszövegbe tudtam csak kapaszkodni, ahol szerepelt a "diadal meséje" kifejezés. Mikor elolvastam az utolsó mondatot, sokáig csak fogtam a kezemben a könyvet, mélyen megérintett Jane Yang regénye. Kis Virág és Linjing története magához láncolt és azóta sem eresztett. Mély nyomokat hagyott bennem, bátran állíthatom, hogy az évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya.
A könyv hangulata szerintem remek és bár az elején kicsit furcsa volt, hogy a nevek végül le lettek fordítva, hamar megszoktam és egy idő után már nem is törődtem ezzel. A kötet olvastatta magát, csak úgy faltam a lapokat, bár néha meg kellett állnom egy-egy pillanatra, mert a szívem olyan nehézzé vált, mint egy 20 kg-os kőtömb. Jane Yang nem finomkodott, nem romantizálta sem a kort, sem pedig a társadalmi csoportot. Rendkívül érzékletesen és őszintén beszélt a nők és szolgálók helyzetéről, az egyes büntetési módokról, a lábelkötésről, a hierarchiából fakadó harcokról, a szerelemről és arról, hogy mi vár arra, aki megszegi a család, vagy csoport szabályait.
A lábelkötésen még mindig nem tudtam túltenni magam, ezért ennek a léte még mindig sokkoló hatással volt rám olvasás közben. De ami még ennél is jobban meglepett, az, hogy mennyire durvák tudnak lenni azok a nők, akik egy kis hatalomhoz jutottak ebben a társadalomban. Az anyósok, az első feleségek, a vezetők, akik mind-mind hatalmat ragadtak magukhoz és ahelyett, hogy empátiával és megértéssel fordulnának azokhoz, akik rangban alattuk vannak (hiszen ők is voltak valaha abban a helyzetben), inkább még belerúgnak az illetőbe és félelemben tartják. Bár nem meglepő, de nagyon fájdalmas volt olvasni a nők helyzetéről is, hogy mennyire kevéssé számítanak a családjuknak.
Azt viszont imádom az ilyen típusú történetekben, hogy a hímzés mennyire központi szerepet játszik. Természetesen a keleti kultúrában teljesen más szerepe van, mint a nyugatiban, de valahogy azonnal viszketni kezd az én kezem is és nekiállnék én is a következő hímzésemnek. Persze soha nem leszek annyira profi, mint Kis Virág, vagy bármelyik kínai fiatal nő, de imádok ezekről olvasni. Ilyenkor mindig magam elé képzelem az elkészült alkotást és csodálattal adózom a készítőjének lélekben.
A borító meseszép, egyszerűen imádom, hogy mennyire passzol hangulatában a történethez. Kihajtva pedig még csodásabb képet fest.
A szerzői utószóban arról is olvashatunk, hogy a történetet valós szereplők ihlették. Óriási munka lehetett ezt a történetet ebben a formában az olvasók elé tárni, rengeteg utánajárásra volt szükség. A kötet végén szereplő szószedet nagyon jó, én egy csomót nézegettem olvasás közben. Ha szeretitek az erős nőkről szóló köteteket és az ázsiai kultúra iránt is érdeklődtök, akkor semmiképpen se hagyjátok ki A lótuszcipőt, én tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Olvassátok, szeressétek!
A recenziós példányt szeretném megköszönni az Athenaeum Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni.
Értékelés: 5/5
