Kristin Harmel: A ​tovatűnő csillagok erdeje + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Maxim Kiadó gondozásában jelent meg Kristin Harmel A tovatűnő csillagok erdeje című regénye, melyben a második világháborús zsidóüldözések fájdalmas emléke kap központi helyet. Erről a szívszorító történetről számolnak most be bloggereink, és ha helyesen válaszolsz az állomáson található kérdésekre, akkor lehetőséged nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott példányt is!

Egy fiatal nő, aki zsidó szökevényeknek segít menekülni a vadonon át, mígnem múltjának sötét titkai mindenkit veszélybe sodornak…Yonát gyerekkorában elrabolták gazdag német szüleitől, és Kelet-Európa vadonjában nevelkedett. Miután 1941-ben, az elrablója halála után magára marad, magányos létezését semmi sem zavarja. Aztán egy nap váratlanul találkozik egy, a náci terror elől menekülő zsidó csoporttal. A nő megdöbben a külvilágban zajló borzalmak hallatán, és megfogadja: mindent megtanít a menekülőknek, amit csak tud, hogy életben maradhassanak az erdőben. Cserébe meglepő leckéket kap arról, hogyan tárja ki a szívét a magányos évek után. De miután elárulják, és egy németek által megszállt városba kénytelen menekülni, a múltjának és a jelenének sokkoló találkozása mindent megváltoztathat.

A túlélésnek és önmagunk megismerésének szívszorító és izgalmas története azt a kérdést feszegeti, hogy vissza lehet-e térni egy olyan világba, ami sokszor kegyetlenebb, mint maga a vadon.

Ismertek már mint a rossz pénzt, így tudhatjátok róla, hogy szeretem a II. világháborús történeteket. Kristin Harmelről már olvashattatok a blogomon, az Elveszett nevek könyve című kötet még tavaly olvastam és nagyon szerettem. (A bejegyzésemet ITT találjátok róla.)

A tovatűnő csillagok erdeje egy nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett.  Arról, hogy nem könnyű kitárni a szívünket, főleg akkor, ha előtte éveken át magányosan éltünk, vagy elárultak minket, de megéri kockáztatni, hiszen olykor még a zűrzavaros időkben is rátalálhatunk a másink felünkre és legkilátástalanabb helyzetben is találhatunk okot az örömre  és a boldogságra. Arról, hogy a háború rengeteg ember lelkét törte össze, de talán a csorba szélek is összeillhetnek valamilyen módon és nem utolsó sorban arról, hogy ha csak egy ember életét megmenthetjük valahogyan, akkor az megéri a kockázatot, hiszen csak így győzedelmeskedhet az ember a gonosz felett. Minden apróság számít, még ha az oly kevésnek tűnis is, hiszen ez éltetheti a reményt és a túlélést. 

A tovatűnő csillagok erdeje című kötet engem teljesen levett a lábamról, naygon szerettem Kristin Harmel regényét. Egy igazán olvasmányos és szerethető történelmi regény, melyben a szerző mesterien vegyítette a történelmi tényeket a fikcióval.

A történet főszereplője Yona, egy fiatal lány akit egy idős asszony rabolt el az otthonából még kiskorában. Ők ketten a vadont jártak, az erdőben éltek és csak ritkán merészkedtek be a közeli falvakba némi plusz ellátmányért. Yona úgy ismerte az erdőt, mint a tenyerét. Mindent tudott a növényekről, a halászatról a vadászatról és arról, hogy miként tünteti el a tábor nyomait. Miként élhet zavartalanul és miként gondoskodhat magáról az év bármelyik időszakában, legyen az a tél, vagy nyár. Amikor Jerusza, az idős asszony akivel élt örökre lecsukta szemét, Yona teljesen egyedül maradt. Egy nap azonban, egy az erdőben rejtőzködő zsidó csoportra lett figyelmes. A pillanat sorsdöntő jelentőségű a számára. Maradjon velük és tanítsa meg őket arra, hogy miként élhetik túl az erdőt, vagy hagyja őket magukra? Vajon képes lenne továbbállni és azzal a tudattal élni, hogy nem segített neki? Ha pedig velük marad, vajon nem lesz kívülálló közöttük, megbíznak majd benne? De hogyan is fordíthatna hátat nekük azok után, amikor megtudja, hogy milyen borzalmak zajlanak a külvilágban? Megfogadja hát, hogy mindent megtanít a menekülőknek, amit csak tud, hogy életben maradhassanak az erdőben. 

Az élete gyökeresen megváltozik, hiszen eddig csupán önmagáért felelt, most pedig egy egész csoportot kellett életben tartania. Azonban nem csupán a felelőssége lett nagyobb, cserébe rengeteg fontos leckét kapott a közösségtől. Megtanulta milyen az, amikor az emberben bíznak és azt is, hogy milyen az, amikor nem. Megtanulta kitárni a szívét, de megtapasztalhatta az árulást is. Megtanulta, hogy milyen a A másikhoz igazodni és milyen az, amikor a gyengébbeket kell félteni. Megtapasztalta a szeretetet, az összetartozást ugyanakkor a veszteséget és a fájdalmat is. És nem utolsósorban pedig a saját szemével láthatta, hogy micsoda pusztításra képes az ember. Yona rengeteget változik és fejlődik, az olvasó az első pillanattól kezdve drukkol, hogy végül megtalálja a helyét és megismerje végül önmagát. Vajon milyen élete lett volna, ha Jerusza nem rabolja el őt? Vajon akkor is részvéttel fordult volna a zsidók irányába, ha német otthonában maradt volna? Ugyanakkor ha otthon maradt volna, édesapja a náci tanok irányába fordult volna ugyanúgy, vagy a szeretete megóvta volna attól, hogy egy téves ideológiát kövessen? 

Ahogy haladunk előre, úgy kerülnek egyre inkább helyre Yona szívében is a dolgok. Jerusza rengeteg dologra megtanította őt, sokat olvasott és bár tartották a zsidó hagyományokat, Yona mégsem érezte magáének őket. Ki ő valójában? Vajon mi teszi az embert azzá aki? A vére, vagy a szíve? Ha németek gyereként született, hibás ő is a borzalmakért? Vagy az határozza meg csupán őt, amit tesz és ahogy él? Kulcsfontosságú az identitása számára, hogy megismerhesse a múltját, de mi van akkor, ha  a múltja csupán fájdalmat rejt? Képes lesz arra, hogy megismerje a származása valóságát? Ha pedig megismeri, képes lesz arra, hogy valahogy azt a javára fordítsa? 

A cselekmény rendkívül érdekes és izgalmas, olvasás közben rengeteget megtudhatunk az erdőről és arról, hogy miként lehet a vadonban túlélni. Kristin Harmel kiemelte az utószóban, hogy igyekezett minél pontosabban utánajárni és ábrázolni ezeket a dolgokat, ez pedig engem teljesen levett a lábamról. Tetszett az is, hogy a cselekményt és magát a történetet valós események ihlették. Az erdőkben rengeteg menekült próbált meg életben maradni, az egyik legnagyobb csoport a Bielskin nevű csoport, amit a szerző a könyvében is említett. Ezres nagyságrendű csoport volt, rendkívül imponáló, ahogy túlélték a vadonban. A kötet megírása közben a szerző interjút készített az egyik túlélővel, Aron Bielskivel, aki testvéreivel együtt alapított a csoportot. És bár a történet nem róluk szól, de rengeteg módon inspirálta s szerzőt. A könyvben szereplő gettók is léteztek a valóságban, de amit igazán szeretnék kiemelni még, az nem hozzájuk kötődik. Ez ugyan egy apró spoiler lesz, nézzétek el nekem, de mindenképpen szeretném leírni. A könyv egy adott pontján Yona kimerészkedik az erdőből és egy faluba érkezik. A könyvben a nácik szeretnék elérni, hogy az emberek rettegjenek tőlük és mivel úgy gondolják, hogy kommunisták vannak a faluban, úgy döntenek, hogy kivégeznek megfélemlítésként több mint 100 ember, gyermekeket, idősöket, nőket és férfiakat egyaránt. Az ott élő apácák pedig felajánlják a saját életüket, hogy megmentsék a falusikat. A történet ezen szálát valós események ihlették. 1943 nyarán a Nalibocka-erdő közelében a nácik 120 lakost akartak kivégezni, ámt az ott élő 11 apáca, Maria Stella nővér vezetésével felajánlotta, hogy az életüket adják a foglyokért cserébe. A nácik elfogadták az ajánlatot és augusztus elsején, vasárnap reggel kivitték őket az erdőbe, lelőtték és tömegsírba helyezték őket. 50 évvel később II. János Pál pápa mártírrá nyilvánította őket, 2000-ben pedig boldoggá avatták mindegyiküket. Ezt csak azért mesélt el nektek, mert bár ez a szál "csupán" mellékszál a történetben, engem mégis mélyen megrendített a haláluk. Ráadásul milyen szép, hogy pont a halálok évfordulóján olvashattam a történetükről. Így mindenképpen szerettem volna a posztban is megemlékezni róluk. 

Kristin Harmel amúgy nem finomkodott a könyvében, naturalisztikusan, minden sallangtól mentesen ábrázolta a náci kegyetlenkedést. Voltak pillanatok, amikor néha meg kellett állnom az olvasás közben, mert annyira durva volt olvasni az adott esetről. Sokszor éreztem úgy, hogy összefacsarodik a szívem, de tetszett, hogy a szerző igyekezett olyan apróságokat belecsempészni a kötetbe, amelyek kicsit visszaadják az emberiségbe vetett hitemet. Tetszett, hogy a fájdalom és a halál mellett az élet és a szeretet is helyet kapott a könyvben. 

Összességében nagyon szerettem a regényt és már kifigyeltem, hogy nemsokára érkezik a szerző egy másik írása a kiadónál, szóval biztosan arról is beszámolok majd nektek. Ha szeretitek a háborús történeteket, akkor szerintem adjatok esélyt A tovatűnő csillagok erdejének is. Olvassátok, szeressétek! 

Értékelés: 5/4,8

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

 

Nyereményjáték

A nyereményjáték során a 2. világháborút feldolgozó történeteké a főszerep. A feladatotok az, hogy az állomásokon olvasható idézetek alapján kitaláljátok, melyik könyvről van szó. A könyv szerzőjét és címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Mint a legtöbb bánat, ez is örömmel kezdődött.” 

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

08.03. Csak olvass!

08.05. Kitablar

08.07. Csak olvass! - extra

08.09. Kitablar - extra

Read More

Stacey Halls: Az ​Uránia-ház + Nyereményjáték

Sziasztok!

A  Stacey Halls rajongók legnagyobb örömére, a 21. Század Kiadónak hála, az írónőnek egy újabb regénye jelent meg magyarul. Stacey Halls negyedik regénye valós történetet dolgoz fel: Charles Dickens, a regényíró otthont alapított, amely menedékül szolgált a bukott nők számára. Stacey Halls írásának középpontjában tehát az Uránia-ház áll, mely menedéket kínál a kitaszítottaknak. Egy ház, mely magában hordozza az újrakezdés lehetőségét. Tartsatok velünk, merüljünk el az írónő negyedik magyarul megjelent regényében, ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

A ​szabadságnak ára van.

London, 1847. Alig pár mérföldnyire a várostól, csendes vidéki környezetben készülődés zajlik egy csapat fiatal nő fogadására. Szigorúan titkos, hogy pontosan hol van ez a ház, és a beköltözők nem ismerik egymást. Egy valami azonban közös bennük: mindannyian bukott nők.

Az Uránia-ház menedéket kínál prostituáltaknak, piti tolvajoknak, kitaszítottaknak – az újrakezdés lehetőségét. De vajon tudnak-e élni a lakók ezzel a lehetőséggel?

Angela Burdett-Coutts, a milliomosnő az Uránia-ház egyik mecénása. Légvonalban nem is olyan messze, Piccadilly környéki otthonában tartózkodik, amikor döbbenetes felfedezést tesz. A férfit, aki tíz évvel ezelőtt zaklatta, szabadlábra helyezték. Angela tudja, csak idő kérdése, hogy a rémálom újrakezdődjön.

E nagyon különböző háttérből érkező lányok, asszonyok sorsa egy ponton összekapcsolódik, hogy kiderüljön: a szabadságnak mindig ára van.

Stacey Halls negyedik regénye valós történetet dolgoz fel: Charles Dickens, a regényíró otthont alapított, amely menedékül szolgált a bukott nőknek. E könyv lapjain a ház története elevenedik meg.

Stacey Halls regényeit nagyon szeretem, így izgatottan vettem kezembe a szerző újonnan magyarul megjelent regényét, Az Uránia-házat. A fülszövege nagyon érdekesnek tűnt, így nagy lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. A kötet elolvasása után úgy érzem, hogy nem ez lesz a kedvenc regnyem az írónőtől, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. 

Az Uránia-ház a korabeli Angliába kalauzolja az olvasóját, egy olyan világba, amelyben egyedülálló nőként, vagy fiatal lányként nagyon nehéz volt az embernek boldogulnia. A nélkülözés, az éhezés és a méltatlan körülmények hatására, sokan rossz döntéseket hoztak, ezek a döntések pedig mint egy negatív spirál lehúzta őket olyan mélyre, ahonnan egyedül, segítség nélkül szinte lehetetlen volt talpra állni. Azok, akik egyszer már börtönbe kerültek, gyakran visszatérek az intézetekbe. Sokan jóravaló lányok voltak, de ez volt az egyetlen útja annak, hogy valahogy boldoguljanak. Az sem volt ritka, hogy prostituáltak lettek, a gyanútlan vidékei lányokat gyakran tőrbe csalták, és egy idő már képtelenek voltak, hogy kiszálljanak. A kötet olyan fiatal nőkről szól, akik bukott nőnek számítank. A ház tulajdonképpen egy olyan intézet, mely az újrakezdés lehetőségét kínálja prostituáltaknak, kisstílű tolvajoknak, kitaszítottaknak. Hónapokon keresztül lehetnek a ház lakók, ahol elsajátíthatják a házvezetést, megtanulhatnak varrni és lehetőségük van egy új országban, távol Angliától új életet kezdeni. 

A történet hangulata remek, az írónő által teremtett atmoszféra rendkívül erős. Igazán érzékletesen ír. A könyvben végig tapintható a feszültség. Ugyanakkor őszinte leszek veletek, az első oldalakon egyáltalán nem fogott meg a kötet, amit nagyon sajnáltam, mert Az Uránia-ház volt az idei évem egyik legvártabb megjelenése. Nehezen kapott el regény hangulata, a karakterek közül szinte senki sem volt szimpatikus. Sokáig nem éreztem, hogy merre vezet az út és ugyan a ház mindennapjainak a leírásait és a lányok életet érdekesnek tartottam, sokáig laposnak és unalmasnak és laposnak éreztem a könyvet. Ahogy azonban haladtam előre az olvasással úgy rajzolódott ki előttem, hogy merre is halad a történet és az utolsó 100 oldalát már nagyon szerettem. Ahogy haladunk előre a történetben egyre több kérdés, konfliktus és bonyodalom kerül a középpontba, míg végül a kirakós darabkái a helyükre kerülnek és megértjük, az Uránia-ház nem csak az odaköltöző lányoknak az életét változtathatja meg, hanem egy szigorúnak tűnő házvezetőnőéét és egy egyedülálló gazdag hölgyét is. 

A történet kétségkívül elgondolkotatja az olvasóját, szörnyű belegondolni abba, hogy miket kellett kiállnia ezeknek a nőknek. Elég egyetlen hiba, egy lopott kenyér a családnak, hogy ne éhezzenek tovább. Egy naiv vidéki lány, aki egyedül érkezik Londonba. Egyetlen egy rossz döntés/lépés, ami az egész életükre befolyással van. És ugyan léteztek abban a korban a Magdolna házak, melyek elméletben munkát adtak a nőknek, de az ezekben uralkodó helyzetről jobb nem is beszélni. Az Uránia-házat amúgy Charles Dickens alapította azzal a céllel, hogy segítsnek ezeknek a nőknek. Az író életében nem volt ismeretlen a nélkülözés, ezért teljesen átérezte a lányok kétségbeejtő helyzetetét. 

Érdekes volt látni, hogy a lányok miként álltak magához a házhoz. Maga a koncepció minden kétséget kizáróan remek és dicséretes, de nem lepett meg, hogy mennyire bizalmatlanok voltak a lányok. A ház ígérete egy jobb jövő egy másik világban, amit sokan egyszerűen kényszerű emigrálásként értelmeztek. Nem volt egyszerű életük, így a ház szigorát és házirendjét is sokan börtönhöz hasonlóként élte meg. Hiába viseltetett mindenki jóindulattal a lakó irányába, egyszerűen sokszor nem látták, hogy miként is kellene hozzájuk szólni. A bátorításnak és az önbizalom építésének lett volna talán a legnagyobb haszna, de mivel mindenkinek teljesen új volt ez a helyzet, így sokszor nem úgy sültek el a dolgok, ahogy azok ideális helyzetben történtek volna. Tetszett, hogy lányok nem beszélhettek egymásnak a múltjukról, így szerették volna biztosítani, hogy a házban ne érje őket utol a múltjuk. 

A karaktereket végül megkedveltem, talán Martha volt számomra a legszimpatikusabb karakter. De Mrs. Holdsworth, Josaphine és Angela is szerethető karakterré vált a szememben. Olyanok ők tulajdonképpen, mint egy hagyma. Rengeteg réteg szükséges ahhoz, hogy teljesen megismerhessük őket. 

A könyv tulajdonképpen egy igazi fejlődéstörténet is, ahol a szereplők újra talpra állnak, maguk mögött hagyják a sötét és fájdalmas múltat és megpróbálnak együtt élni azzal, amit a sors rájuk mért. Érdekes látni, ahogy kibontakoznak előttünk a szálak, ahogy helyükre kerülnek a kirakós darabkái. Szép lassan és fokozatosan megismerjük a lányok múltját és életet, egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzánk. Nagyon drukkoltam, hogy Angela végre megszabaduljon attól az árnyéktól, mely kitartóan üldözi őt. És azért, hogy Josephine és Martha végre megkapja azt a nyugalmas és biztonságos életet, amely mindenkinek kijárna ezen a földön.  

Nagyon meglepődtem, hogy a kötet végén nincs utószó, vagy valamilyen szerzői magyarázat. Szerintem szuper lett volna olvasni arról, hogy a szerző miként talált rá erre a témára és hogyan fűződik Dickens neve a házhoz. Egy történelmi fikció esetében szerintem elmaradhatatlan, hogy a szerző megírja ezeket a dolgokat az olvasó számára. Bevallom, én egy kicsit csalódtam emiatt. 

Összességében bár elsőre nem nyűgözött le Stacey Halls negyedik magyarul megjelent kötetete, de a végére megkedveltem a történetet és a szereplőit is. Talán nem ez az legerősebb munkája a szerzőnek, de minden kétséget kizáróan érdekes olvasmány volt. Ha esetleg a kötet első fele nem nyer majd meg magának titeket, akkor ne adjátok fel, az utolsó 100 oldal remélhetőleg titeket is kárpótol majd. Ha szeretitek az írónő munkásságát, akkor szerintem ezt a regényét se hagyjátok ki. Olvassátok, szeressétek!

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték 

Az Uránia-ház megnyitása Dickens nevéhez fűződik, így a játékunk is hozzá kötődik. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

2023 telén a Libertine Könyvkiadónál megjelent a Karácsonyi ének című kötet egy csodaszép kiadása. Ki a kötet illusztrátora? 

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

07.25.: Csak olvass!

07.28.: This is my (book) universe.

07.31.: Szembetűnő

08.01.: Readinspo

08.03.: Utószó

08.06.: Könyv és más

08.09.: Olvasónapló

08.12.: Zakkant olvas

Read More

Laurie Lico Albanese: Skarlátszín ​öltések + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Libri Könyvkiadónak hála a magyar olvasók is kezükben tarthatják Laurie Lico Albanese könyvét, mely az 1800-as évekbe kalauzolja az olvasóját. A regény arra keresi a választ, vajon létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban. A kiadónak köszönhetően pedig csodás, élfestett kiadásban szerezhetik be a történetet az olvasók. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a történetben és ha nektek kedvez a szerencse, akkor nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

„Ami ​igaz, az gyakran rejtve van… a vallásos hév kegyetlenséget takar, a hétköznapiság álarca mögött sötét vágy rejtőzik.”

Isobel Gamble fiatal varrónő lelkét súlyos, több generációra visszanyúló titok nyomja, amikor férjével, Edwarddal az 1800-as évek elején Skóciából az újvilágbeli Salembe indul. Új életet akarnak kezdeni, ám Isobel néhány nappal a megérkezésük után máris magára marad, és egyedül kénytelen boldogulni az idegen országban.

Amikor találkozik a fiatal Nathaniel Hawthorne-nal, azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz. Nathaniel lelkét beárnyékolja családjának sötét múltja, nagyapja ugyanis a salemi boszorkányperek hírhedt bírája volt. A férfit egyedül a sugárzó és tehetséges fiatalasszony, Isobel tudja csak kizökkenteni komorságából. Ahogy telnek a hetek, és Edward biztonságos visszatérése egyre valószínűtlenebbé válik, Nathaniel és Isobel veszélyesen közel kerülnek egymáshoz…

A Skarlátszín öltések a művészi törekvések, az ambíció és a vágy időtlen története, amely arra keresi a választ, létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban.

A  Skarlátszín öltések című kötet tulajdonképpen azonnal felkeltette az érdeklődésemet az izgalmasnak tűnő fülszövegével és azzal, hogy a főszereplő hihetetlenül tehetséges a varrásban és hímzésben. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a történetben megjelenik Nathaniel Hawthorne alakja is. 

Életem egyik nagy hiányossága, hogy még nem olvastam A skarlát betűt. Ugyan egyszer már elkezdtem, de valami miatt abbahagytam és egyszerűen elfelejtettem folytatni. Nem volt rossz, vagy ilyesmi, csak valahogy nem siettem a folytatással, aztán meg elmaradt az egész. Sokáig eszembe sem jutott a kötet, de mikor megláttam Laurie Lico Albanese regényét ismét eszembe juttatta a dolgot. Szóval a következő hónapban, a Skarlátszín öltések után tuti elolvasom végre Nathaniel Hawthorne regényét is, A skarlát betűt is. 

A Skarlátszín öltések egy hihetetlenül megkapó és szerethető regény az újrakezdésről és arról az ősi erőről, hogy mire lehet képes az ember, ha a túlélése a cél. Arról, hogy létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban és arról, hogy mit tehet az ember, hogy elérje az álmait, ha az egész világ ellene van. 

A történet alapját az az elképzelés adja, hogy mi lett volna, ha A skarlát betű főszereplője, Hester Prynne elmondhatná a saját történetét. A szerző rengeteget kutatott a témában, Hestert pedig az első, feminista történelmi regényhősként azonosította, aki tulajdonképpen a gyermekét egyedül nevelő anya megtestesülése. Egy olyan nő, aki Hawthorne azért hívott életre, hogy egyszerre kérdőjelezze meg és igazolja a női gyengeségről alkotott elképzelést. 

Hawthorne elégette számos levelét, iratát és naplóját, így csak találgathatunk, hogy mi ihlette az ismert művét. A szerző abból az 1985-ben megjelent írásra támaszkodik, mely felveti azt a gondolatot, mivel A skarlát betű a házasságtörés témáját boncolgatja, nem lehetséges, hogy Hawthorne házasságtörést követett el, amiért a regény megírásával vezekelt.

Ebben a regényben Laurie Lico Albanese megírja A skarlát betű rendkívül érdekes fiktív eredettörténetét, mely vitathatatlanul méltó módon emlékezik meg a regényről. A kötet összekapcsolja a klasszikus mű eredetét a Salemi boszorkányperek és afroamerikai közösség említésével. Vitathatatlan, hogy mekkora munkát fektetett bele a szerző, hogy az írása megfeleljen az igazságnak és hiteles legyen a kor és hely ábrázolása. 

A regény cselekményét nem feltétlenül vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják az olvasót. Isobel az egyik legerősebb karakter, akiről mostanában olvastam, alakja és ereje egyszerűen lenyűgöző, méltó klasszikus őséhez, Hesterhez. 

Nat karaktere rendkívül visszás volt számomra, valahogy nem tudtam megkedvelni a karakterét. Bár Isobel mély érzéseket táplált iránta, én valahogy nem szerettem meg őt. Zavart a gyengesége és bár egyértelműen látszott, hogy démonok kísértik, nem tud szabadulni a családjának múltjától, de ez sem tudta számomra magyarázni a viselkedését. Mindenesetre az első pillanattól kezdve drukkoltam a fiatal lánynak, hogy megtalálja az útját és a boldogságát. És bár az elején írtam, hogy nem fejeztem be A skarlát betűt, de elkezdtem és magát a történetet is ismerem, így gyanítottam, hogy a szerző milyen sorsot szán neki. De nagyon szerettem volna, ha a története boldog véget ér. Vajon képes lesz Isobel megtalálni a boldogságot és ki tud teljesedni a varrásban és hímzésben?

Nagyon tetszett, hogy a történetben megjelent a szinesztézia. A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. Isobel családjában genetikusan öröklődik ez a jelenség, ugyanakkor nagyon kell figyelnie, hogy kinek árulja el a titkát, hiszen boszorkánysággal, vagy elmebetegséggel is megvádolhatják. A színek jelenléte azonban nem csak átok, hanem áldás is lehet, hiszen talán ez teszi őt azzá, aki...egy igazi művésszé, akinek életre kelnek a művei. 

A történet két síkon folytatódik, a Isobel élete mellett megismerhetjük ősanyjának történetét is, akit anno boszorkánysággal vádoltak és bepillantást nyerhetünk a Salemi boszorkányperek idejébe is, ahol egy Hawthorne állt a bírák oldalán. A férfi megbánás nélkül küldte bitóra a vádlottakat és azután is kitartott a döntése mellett, még úgy is, hogy a családtagok visszavonták a vallomásaikat. Isobel egy boszorkánysággal vádolt nő leszármazottja, Nat pedig egy olyan bíróé, aki boszorkányokat ítélt akasztásra. Vajon lehet jövőjük, vagy visszatér a nő férje? Netalán teljesen mást tartogat számára a sors?

A borító és az élvestés egy igazi csoda, nagyon tetszik a kiadás. Igazi éke a polcomnak. 

Összességében nagyon tetszett a Skarlátszín öltések és csak ajánlani tudom azoknak, akik A skarlát betűt is szerették, vagy azoknak, akik hozzám hasonlóan halogatják a mű elolvasását. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,8

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

                                            

Nyereményjáték

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, így mostani játékunkban az általuk megjelentetett kötetekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy idézetek, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mi a könyv címe, ahonnan idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Van olyan fájdalom, ami megváltoztat minket, amitől más emberek leszünk, ami örökre nyomot hagy a lelkünkben.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

Blogturné Klub

04.30.: Csak olvass!

05.02.: Kitablar

05.04.: Spirit Bliss Sárga könyves út

05.07.: Könyv és más

05.08.: Szembetűnő

Read More

Genevieve Gornichec: A ​vér szövetsége + Nyereményjáték

Sziasztok!

Szeretted a Vikingek című sorozatot? Akkor Genevieve Gornichec legújabb könyve épp neked való! A vér szövetségével a vikingek korába repülünk vissza a 10. századi Norvégiába, de a történet középpontjában nem a harcosok, hanem a boszorkánysággal foglalkozó nők állnak. A szerző szerint ugyanis nem csak olyan nők története érdemes az elbeszélésre, akik fegyverrel értek el sokat. Az Agave Kiadó gondozásában megjelent regényből nálunk nyerhettek is egy példányt, ha követitek a turnét.

A ​boszorkány szíve írójának legújabb könyve ősi legendákból táplálkozik: két nő élete fonódik össze ebben az elsöprő erejű történetben, amely a viking korban játszódik.

Oddny és Gunnhild gyerekkorukban ismerkednek meg egymással a 10. századi Norvégiában, és nem is különbözhetnének jobban egymástól. Oddny csendes, nyugodt életről álmodozik, míg Gunnhild minél nagyobb hatalomra szeretne szert tenni, és menekülni akar kegyetlen anyjától. Egy jósnő félelmetes jövendölése azonban sötét árnyékot vet Gunnhildra, Oddnyra és a nővérére, Signyre is. A három lány ezért vérszerződést köt egymással, és megfogadják, hogy mindig segíteni fogják a másikat.

Amikor viking portyázók felgyújtják Oddny otthonát és elrabolják Signyt, Oddny egyre távolabb kerül attól az élettől, amelyben reménykedett. Elhatározza, hogy mindenáron megmenti nővérét, de ezalatt egyre közelebb kerül az egyik fosztogatóhoz, aki részt vett az otthona elleni támadásban. Gunnhild időközben megszökött, évekig boszorkánynak tanult a messzi északon, és kénytelen tudomásul venni, hogy a sors a gyűlöletes Erik király felé tereli, aki egy nap egész Norvégia uralkodója lesz.

Bár a két nőt összekötő mágikus és érzelmi kötelék erős, amikor újra felbukkannak egymás életében, kapcsolatuknak olyan próbát kell kiállnia, amire egyáltalán nem számítottak.

Genevieve Gornichec neve már nem volt ismeretlen számomra, A boszorkány szíve című kötet a megjelenés óta csücsül a polcomon olvasatlanul. Mikor megláttam, hogy megjelenik A vér szövetsége című kötet nem akartam elkövetni ugyanezt a hibát, így beütemeztem a novemberi olvasmányaim közé. A vér szövetsége egy igazán érdekes olvasmány volt számomra, valószínűleg nem lesz a legnagyobb kedvencem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, mert összességében tetszett a történet. 

Nem vagyok egy viking rajongó lélek (vagy legalábbis eddig nem voltam az), nem néztem sem sorozatokat, sem pedig filmeket róluk, az utóbbi időben viszont egyre jobban érdekel az északi mitológia és az északi országok kultúrája. Emiatt a fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel kezdtem neki az olvasásnak. 

A vér szövetsége című kötet egy érdekes és izgalmas történet a sorsról, végzetről és arról, hogy mire képes az ember a szeretteiért, vagy éppenséggel a bosszú jegyében. Egy történet a felemelkedésről, a nagyságról és arról, hogy mire vagyunk képesek, hogy elérjük azt. Az írónő az ősi legendákból táplálkozik, regénye középpontjában Gunnhild szerepel, akit a mitológiában a királyok anyjaként is emlegetnek. Az írónő több mondát és legendát is tanulmányozott, melyek sokszor éles ellentétben álltak egymással, egy valami azonban mindenhol egyformán jelent volt: Gunnhild nagyhatalmú, befolyásos nő volt. Egyes írásokban Dániából származott, másokban pedig a regényben is megjelenő Hálogalandból. Voltak történetek, ahol boszorkányként jelenítették meg, ez pedig annyira megtetszett az írónőnek, hogy végül így ábrázolta ő is őt. Fontos kiemelni, hogy a történetet bár valós személyek és történelmi források ihlették, nagyrészt a saját képzeletének a szüleménye. Ahhoz azonban, hogy ilyen jól működjön a történet, hihetetlen sokat kellett olvasnia az írónőnek a témában, a kutatások rengeteg időt ölelhettek fel, így azt kell mondanom, hogy le a kalappal előtte. 

A könyv kicsit olyan volt számomra, mint egy skandináv Trónok harca. A különböző események és szokásjogok valahogy ezt a világot juttatták az eszembe. Érdekes és izgalmas volt látni a 10. századi Norvégiát, bepillantást nyerni a társadalmi rendszerbe és gondolkodásba. Mindig is úgy éreztem, hogy szerencsés lélek vagyok, hogy ebben a korban élhetek, mert a gondolkodásmódomat biztosan nem tolerálták volna a középkorban, de még az 1800-1900-as években sem. Bár tudjuk, hogy a viking nők nagyobb szabadságot élvezhettek, mint ebben a korszakban bárhol máshol a világban, mégis megdöbbentő volt látni, hogy ez az időszak mennyire más, mennyire idegen. Ugyan a nők rendelkezhettek saját vagyonnal, harcolhattak, kalandozhattak, de ez nem jelenti azt, hogy minden nő szabadon élt. Sokak ugyanúgy férjhez mentek és az egész életük abból állt, hogy a családjukról gondoskodtak.  Gunnhild pontosan ettől az élettől menekült, hiszen  saját sorsának a kovácsáva akart állni. Egy furcsa jövendölést követően, a három barátnő (Oddny, Signy és Gunnhild) sorsa teljesen összefort, amikor vérszerződést kötöttek. Nem sokkal később Gunnhild eltűnt, és sokáig senki nem tudott róla semmit. Hosszú évek teltek el, mikor a lányok sorsa újra összefort, amikor egy portyázó vikinghorda felgyújtotta Oddny és Signy otthonát, mindenkit megöltek, a lányokat pedig el akarták rabolni. Oddny végül megmenekül, de nincs nyugalma addig, amíg meg nem menti testvérét. Gunnhild visszatért és a két lány közösen indul Signy megmentésére. Vajon elég erős a szövetség közöttük? Túléli a barátságuk az időszakot? 

Oddny sokáig azt hitte, hogy olyan lesz, mint édesanyja. Hogy a legjobb tulajdonsága csupán annyi, hogy jó feleség válik belőle. De a testvére elrablása után minden megváltozott. Egyre távolabb kerül attól az élettől, amelyben reménykedett. Elhatározza, hogy mindenáron megmenti nővérét, de ezalatt egyre közelebb kerül az egyik fosztogatóhoz, aki részt vett az otthona elleni támadásban. Gunnhild pedig kénytelen tudomásul venni, hogy a sors a gyűlöletes Erik király felé tereli, aki egy nap egész Norvégia uralkodója lesz. Vajon a két lány végül megtalálja a helyét a világban? Vár még rájuk a boldogság?

A történet szerintem érdekes és izgalmas volt, bár néhol kicsit túlírtnak éreztem. Nagyon tetszett a könyv hangulata, de bizonyos részek lehettek volna sokkal rövidebbek és pörgősebbek. Én bevallom, azt hittem, hogy több csatajelenetet és véres harcot láthatok, de az esetek jelentős részében inkább a háttérben zajló események jelentek meg a fókuszban.  Mintha a küzdelem elsődleges színtere inkább az udvarban zajlott volna, nem pedig a harcmezőn. 

A legizgalmasabb a könyv vége volt és borzasztóan sajnálom, hogy kevesebb, mint 100 oldalt hagyott rá az írónő. Személy szerint én jobban örültem volna, ha erre a részre több időt hagy és mondjuk kevesebb veszekedésről számolt volna be Erik és Gunnhild között. Őszinte leszek veletek, engem néha kifejezetten idegesítettek együtt. Gunnhild sokszor nem gondolkodott, ez pedig rengeteg baj forrása volt. Persze rengeteget fejlődik a karaktere és a regény végére abszolút látja maga előtt az ember őt, mint a királyok anyja. Gunnhildot és Oddnyt bevallom nem tudtam annyira megkedvelni, a karakterük valahogy túlságosan távoli volt számomra. Arinbjörnt azonban nagyon megszerettem, de összességében Erik és Halldór is izgalmas karakter volt. Őket is csíptem.

A Trónok Harca mellett a regény engem még A nappá vált lányra emlékeztetett. Valahogy annak a hangulatát idézte. Ha olvassátok a blogomat, akkor tudjátok, hogy azt a regényt nem szerettem túlságosan, szóval furcsa, hogy ahhoz hasonlítom. De engem mégis arra emlékeztett. Azzal a különbséggel, hogy Genevieve Gornichec regénye a hibák ellenére is egységesebb, izgalmasabb és szerethetőbb olvasmányélményt nyújt (legalábbis számomra). 

Külön pirospont, hogy a kötet hátulján van egy név- és szójegyzet, ami óriási segítség, ha valaki nem egyben nyomja le a regényt. A nevek mellett egy rövid kis jellemzést láthatuk az adott szereplőre, ez pedig garantáltan felfrissíti az ember emlékezetét. 

A borító szerintem nagyon szép, amikor rájöttem, hogy miért egy fecske van az elején, még jobban megszerettem. 

Összességében bár nem lett óriási kedvenc, de azért jó kis olvasmányélménynek bizonyult Genevieve Gornichec regénye. Ha szeretitek a középkori történeteket, a vikingeket és a skandináv legendákat, mitológiát és a lassabb, kevésbé akciódús regényeket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt A vér szövetségének. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

Bár A vér szövetségében nem hangsúlyos a skandináv mitológia, de játékunkban mégis az áll a főszerepben. A feladatotok, hogy a leírások alapján kitaláljátok, melyik istenségre gondoltunk az adott állomáson.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

MELYIK ISTENSÉGRE GONDOLTUNK?

A szerelem és a szépség istennője.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

Blogturné Klub

11.26. Readinspo

11.27. Csak olvass!

11.29. Utószó

12.01. Könyv és más

12.03. Olvasónapló

12.05. Dreamworld

Read More

Heather Marshall: Jane ​nyomában + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Libri Kiadó hozta el nekünk magyar nyelven Heather Marshall különleges regényét, mely igaz történetek alapján mesél a gyermekkereskedelemmel is foglalkozó szülőotthonokról, az illegális abortuszhálózatokról, és mindezeken keresztül az anyaságról és a választás szabadságáról. Tarts te is bloggereinkkel, és ha játszol velünk, akkor akár nyerhetsz is egy példányt a Jane nyomában című könyvből.

Anyák ​és lányok. Titkok és hazugságok.

2017: Amikor Angela Creighton rábukkan egy súlyos titkokat tartalmazó régi levélre, elhatározza, hogy megkeresi az igazi címzettet. Kutatásának köszönhetően megismeri azt az illegális abortuszhálózatot, amelyet bátor és elszánt nők egy csoportja működtetett Torontóban az 1970-es években. Egy hálózatot, amelynek fedőnevét – Jane – suttogva adták tovább egymásnak a bajbajutottak…

1971: Dr. Evelyn Taylort tinédzserként arra kényszerítették, hogy a „bukott lányok” számára fenntartott otthonban megszülje, majd örökbe adja gyermekét. Soha nem tudta kiheverni a traumát, és éppen ez az élmény viszi rá arra, hogy orvosként a folyamatos fenyegetettség ellenére is csatlakozzon a Jane abortuszhálózathoz, és megadja a nőknek a választási lehetőséget, amely neki sohasem adatott meg.

1980: Miután felfedez egy megrázó titkot a családjáról, a húszéves Nancy Mitchell mindent megkérdőjelez, amit eddig tudott. Amikor teherbe esik, rájön, hogy nincs kihez fordulnia, ám végül megleli a Jane hálózatot. Dr. Taylor mellett úgy érzi, végre magára talált, a múlt hazugságai elől azonban nem menekülhet…

Hajj istenem, kevés olyan könyv van, ami annyira nehéz időpontban talált meg, mint Heather Marshall regénye, melynek központi témája az anyaság, illetve az a kérdéskör, hogy az ember maga dönthessen arról, hogy anya akar-e lenni, vagy sem. Őszinte leszek veletek, brutál nehéz írnom erről a könyvről. Azt szokták mondani, hogy egy nő bármire képes azért, hogy legyen gyereke, vagy azért, hogy ne legyen neki. Kissé elcsépelt egy frázis, de az elmúlt időszakban kezdem megérteni, hogy mit is jelent ez pontosan. Magában a regényben is megjelenik az a gondolat, hogy a termékenységi- és abortuszklinikák tulajdonképpen olyanok, mint az érem két oldala. Az egyik esetében a nő bármire képes azért, hogy végre megfoganjon az a csepp kis élet, amelyre mindennél jobban vágyik. A másik esetében azonban a gyermekáldás ténye olyan megoldhatatlan problémat jelent, mely során az illető nő úgy dönt, hogy nem tudja, vagy nem akarja vállalni a gyermekét. Rendkívül érdekes és izgalmas morális kérdések ezek, melyről biztos vagyok, hogy sokatoknak már megvan a határozott véleménye. A kötetben ez a két oldal találkozik tulajdonképpen. 

A Jane nyomában egy hihetetlenül érzékeny témát dolgoz fel, olvasmányos és nagyszerű stílusban. Egy rendkívül szerethető történet, mely bár elég alkalmatlan időpontban került a kezembe, végül mégis a szívembe zártam.

A regény jelentős része kitaláció, de valós történelmi eseményeken alapul. Azonban Heather Marshall nem egy adott mozgalmat, vagy esetleg létező intézetet jelenít meg a regényében, hanem ezeket alapul véve megalkotta a saját történetét. A történet egyik fő mozgatórugója az abortusz és a nők önrendelkezési jogának a kérdése, de talán túlzás nélkül állíthatom, hogy az anyaság és az anyává válás kérdésköre legalább akkora súllyal jelenik meg benne. A regény lapjain megismerhetünk egy intézményt, melyet "bukott" lányok számára tartottak fenn. A lényege, hogy a lányok ezekben az intézményekben éltek egész terhességük alatt, elszigetelték őket a családjuktól, félelemben és kétségek között tartották őket, majd amikor megszületett a kisbabájuk, egyszerűen elvették tőlük. Csellel, fenyegetéssel aláíratták velük az örökbeadási papírokat, majd jómódú családok számára továbbították a csecsemőket. Az esetek jelentős részében komoly összegeket kértek a gyerekekért. Bár számomra nem volt ismeretlen, hiszen olvastam már hasonló történetet, mégis ugyanolyan elemi erővel hatott rám ez a történetszál. Kevés fájdalmasabb dolgot tudok elképzelni annál, hogy erőnek erejével elszakítanak egy gyermeket az édesanyjától. Ebben az intézeti környezetben ismerjük meg az egyik főszereplőnket, Evelynt, aki később egy titkos abortuszhálózat praktizáló orvosaként jelenik meg a lapokon. A nő célja, hogy legalizálják Kanadában az abortuszt, amíg azonban ezt törvény tiltja, addig titokban biztonságos abortuszt biztosít azok számára, akik nem kívánják megtartani a gyermeküket. Tudja, hogy nők ezrei vannak veszélyben, hiszen aki nem szeretné megszülni a kisbabáját, bármire képes azért, hogy elvetéljen. Barbár zugdoktorok árulják a bevatkozásokat, melyek sokszor a nő halálához vezethetnek. Ha pedig valakinek nincs ilyesmire pénze, akkor saját magán próbál segíteni, melyek sokszor szintén végzetesek lehetnek. Így Evelyn és asszisztense mindent megtesz azért, hogy a bajba jutott nők inkább hozzájuk forduljanak. Később pedig Nancy, a harmadik főszereplő is csatlakozik hozzájuk. 

Nem szeretnék komoly vitákba belemenni, vagy ideológiai vitát folytatni arról, hogy mikortól kezdődik az élet. Úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez. Akkor is, ha ellenzi és akkor is, ha a legkisebb mértékben sem ítéli el az abortusz. De talán van egy részlet, mely tökéletesen leírja, hogy miről is szól a könyv valójában. Az egyik karakter, aki abortuszra érkezik a titkos klinikára meglátja, hogy az egyik ott dolgozó högy (Nancy) babát vár és megjegyzi, hogy de hát azt hitte, hogy akik itt dolgoznak abortuszpártiak. Nancy pedig azt mondja, hogy nem, ők választás pártiak. És talán ez az a gondolat, ami leginkább leírja a könyv lényegét. Hiszen itt nem arról van szó, hogy Evelyn, vagy a Jane mozgalomban dolgozó hölgyek úgy gondolnák, hogy az abortusz jó dolog. Ők úgy gondolják, hogy egy nőnek joga kell legyen ahhoz, hogy eldöntse szeretne-e anyáva válni, vagy sem. Ha nem, akkor pedig minden segítséget meg kell neki adni ahhoz, hogy biztonságosan be tudja fejezni a terhességet. 

Érdekes, hogy az abortuszhálózat ellenpólusaként megjelenik a történetben Angela, aki feleségével nagyon szeretne gyermeket vállalni, de sajnos a mesterséges megtermékenyítések nem jártak nála sikerrel. Illetve amikor sikerült, akkor sajnos néhány hetesen el is hunyt a magzat. Ő az érem másik oldala, a nő aki bármire képes azért, hogy gyermeke legyen. A helyzetemet tekintve gondolom nem meglepő, hogy én leginkább vele tudtam azonosulni. Így nagyon sajnálom, hogy az ő történetszála nem kapott akkora hangsúlyt. Nekem legalábbis nagyon hiányzott, hogy egy kicsit jobban bepillantást nyerhessen az olvasó az ő szívébe és lelkébe is. Mert az abortusz kérdéséről és a nők jogairól rengeteg gondolatot olvashatunk. Arról, hogy mennyire fontos, hogy szabadon rendelkezhessenek a nők a saját testükről. De ez ahogy írtam az éremnek csak az egyik oldala. A másik oldalon ott vannak azok a nők, akik mindennél jobban szeretnének teherbe esni, de nem tudnak. Bár zseniálisnak tartom, hogy ez a két pólus egyszerre jelenik meg a regényben, de érezhető, hogy a fókusz inkább a szabad választás kérdéskörén volt. Így bennem bevallom, maradt némi hiányérzet. Annyira érdekes és izgalmas belegondolni ebbe a két oldalba, talán azt is mondhatjuk, hogy ez tényleg a két véglet. És mindegyik oldalnak megvannak a támogatói és természetesen az ellenzői. Hiszen sokan nem csak az abortuszt, de a lombikkezeléseket is elutasítják. 

No de nem szeretnék túlzottan elkalandozni, talán elég annyi, hogy Angela szerepe is rendkívül fontos volt, hiszen ő volt az, aki mindent megtett azért, hogy a régi levél tartalja eljusson a címzetthez és végül az ő kutatómunkájának köszönhetően kerülnek a kirakós darabkái a helyükre. 

Érdekes és izgalmas volt látni, ahogy a szálak összefonódnak. Ahogy egyre jobban megismertük Nancy, Evelyn és Angela karakterét, egyszerűen lehetetlenség őket nem kedvelni. Bátor és erős nők, akik bármire képesek azért, amiben hisznek. Lenyűgöző volt látni, hogy Evelyn és Nancy milyen bátor és mennyit tesz azért, hogy biztonságos környezetet és szakmai segítséget biztosítson azok számára, akik a Jane hálózatot keresik. 

Szerettem látni, ahogy végül a puzzle darabkái a helyükre kerültek, ugyanakkor bevallom én annyira nem lepődtem meg a regényben szereplő váratlan fordulaton. Én valami ilyesmire számítottam. Persze ez nem von le semmit a kötet végének erejéből, nagyon szép lezárást kaptunk. 

Összességében én nagyon szerettem a kötetet és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Érdekes és izgalmas történet, mely úgy érzem, hogy a mai világban is rendkívül aktuális morális kérdéseket vet fel. Ha szeretitek az ilyen jellegű regényeket, akkor semmiképp se hagyjátok ki a Jane nyomában-t. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,9

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

A Jane nyomában kiemelten foglalkozik az anyaság kérdéskörével, ezért mostani nyereményjátékunkban a témával kapcsolatos idézeteket gyűjtöttünk. A ti dolgotok csupán az lesz, hogy kitaláljátok, melyik kötetből származik az idézet, és a helyes választ beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Azért nem akarok gyereket, mert sosem akartam, és jogom van hozzá, hogy ne akarjak!”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Blogturné Klub

08.31. Utószó

09.02. Csak olvass!

09. 04. Szembetűnő

Read More

Shelley Parker-Chan: A ​nappá vált lány + Nyereményjáték

Sziasztok!

Az Agave Könyveknek köszönhetően már hazánkban is olvasható Shelley Parker-Chan nagysikerű, díjnyertes regénye, A nappá vált lány. A kötetben a Ming-dinasztiát alapító császár hatalomra jutását értelmezi újra az író egy teljesen új és váratlan köntösben. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Csu Csungpa történetét, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet. 

A Mulan és az Akhilleusz dala találkozik ebben a költői bemutatkozó regényben, ami háborúról és végzetről szól egy alternatív, lenyűgöző Kínában.

Egy poros, sárga síkság éhínségtől sújtott falujában két gyerek két sorsot kap. A fiúé lesz a nagyszerűség. A lányé pedig a semmilét…

1345-ben Kínát kemény kézzel vezetik a mongolok. A Középső Síkság éhező földművesei a nagyszerűséget csupán a mesékbol ismerik – amikor azonban a Csu család nyolcadik fiának, Csu Csungpának mégis e sorsot jósolják, senki sem érti, az vajon miként válik majd valóra. A semmilét sorsa azonban, amit a család okos és leleményes másodszülött lánya kap, egyáltalán nem meglepő.

Amikor útonállók támadása miatt árván marad a két gyerek, Csu Csungpa az, aki megadja magát a kilátástalanságnak, és meghal. A lány, aki kétségbeesetten szeretne menekülni megjövendölt halála elől, a bátyja személyazonosságát használva novíciusnak áll egy kolostorban. Ott a túlélés iránti, égető vágyától ösztökélve megtanulja, nem számít, milyen könyörtelen dologról van szó, bármit képes megtenni azért, hogy elrejtőzzön a végzete elol. Sőt, Csu idővel megpróbálja kihasználni a lehetőséget, hogy egy teljesen más jövőt szerezzen meg magának: a bátyja gazdátlanná vált nagyszerűségét.

Talán szavakkal el sem tudom mondani, hogy én mennyire vártam ezt a regényt. Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon és egyéb könyves felületeken ez a kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Shelley Parker-Chan írása azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A kötet ráadásul azt ígéri, hogy Mulan története és az Akhilleusz dala találkozik ebben a történetben, így még lelkesebben vetettem bele magam, így óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Bár féltem egy kicsit hogy óhatatlanul is nagy elvárásokat támasztottam vele szemben, de viszonylag nyugodt voltam. A Goodreads oldalon 3,89-es értéken állt a regény, ami bár alacsonyabb volt, mint amit általában választok, de a fülszöveg és a borító elvitte a szememet. A kötet valahogy bekúszott a bőröm alá és tudtam, hogy ha nem lesz szerelem a történet, akkor bizony csalódott leszek. A regény első harmadában nagyon boldog voltam, úgy éreztem, hogy oké, ez jó lesz, nagyon fogom tudni szeretni. De sajnos egy idő után elveszített a történet és nagyon nehezen tartotta fenn az érdeklődésemet. Azt nem mondom, hogy úgy kellett megerőszakolni magam, hogy folytassam, de kifejezetten nehezen vettem rá magam az olvasásra. Kicsit becsapva érzem magam. Annyi pozitív véleményt olvastam Instagramon erről a történetről, olyan sok méltatást láttam, hogy magától értetődőnek vettem, hogy én ezt imádni fogom. Úgy voltam vele, hogy ha minden kötél szakad is maximum egy laza 4 csillagos olvasmány lesz, most meg halvány lila gőzöm sincs, hogy hogyan is értékeljem ezt a regényt. Annyira más volt, mint amire számítottam. Sem a történet, sem a stílus, sem pedig maga a világ nem ragadott magával. Milyen kár, hiszen ezt a könyvet én imádni akartam. Erre tessék, itt vagyok, megírtam egy teljes bekezdést és még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mit is írjak róla. 

A nappá vált lány egy érdekes történet a sorsról, arról, hogy vajon mi választjuk-e azt, vagy eleve el van rendelve az égiek szerint. Egy történet a felemelkedésről, a nagyságról és arról, hogy mire vagyunk képesek, hogy elérjük ezt. 

A történet főszereplője Csu Csungpa, vagyis tulajdonképpen az ő lánytestvére, aki bátyja személyazonosságát ellopván próbál boldogulni egy olyan világban, melyet a férfiak uralnak. A testvérének nagyszerűséget jósoltak, így minden erejével azon van, hogy ő teljesíthesse be ezt a végzetet. Az egész életét ennek szenteli. Családja halála után álhatatosságával kiharcol egy helyet a szerzeteseknél, mikor azonban menekülni kényszerül onnan a vörös turbános felkelőknél találja meg a számítását. Vele párhuzamosan megismerhetjük Oujang, a fiatal eunuch karakterét, aki rabszolgaként éli az életét. Ugyan kapitány a hadseregben, mégis fűti őt a bosszúvágy családja elvesztése és a megbecstelenítése miatt. Ugyan az eunuch és a kis szerzetes ellentétes oldalon állnak, mégis misztikus kapocs köti őket össze. Mindegyik a másiknak "köszönheti" a végzetének beteljesüléséhez vezető legfontosabb lépését. Bár teljesen másnak tűnnek, mégis egyformák. Vágy fűti mindkettejüket és ennek rendelik alá az egész életüket. 

A cselekmény összességében érdekesnek mondható, mégis sokszor szenvedtem az olvasással. Kezdetben azt hittem, hogy ez annak köszönhető, hogy az ázsiai világ, így a nevek is borzasztóan távol állnak tőlem, és az idegen kultúrát tudom csak nehezebben befogadni. Bevallom becsületesen még a 400. oldalon is megtörtént, hogy olvastam egy nevet és lövésem sem volt hirtelen, hogy az az adott illető ki lehet. Most már látom, hogy fel kellett volna írnom minden szereplőt egy füzetbe, hogy ne felejtsem el őket. Erős túlzásnak éreztem Mulan és az Akhilleusz dala párosítást is, csak nyomokba tartalmazta a regény ezeknek a történeteknek a hangulatát. 

A legtöbb szereplő neve megmaradt, de ehhez az kellett, hogy minden egyes alkalommal felidézzem és visszakeressem, hogy az adott illető ki lehet. Egy névjegyzet nekem például rengeteget segített volna olvasás közben. A szereplők bár érdekesek voltak, valahogy engem mégsem varázsoltak el. Szeretném itt és most kijelenteni, hogy az LMBTQ+ szállal és a főszereplőkkel nekem abszolút nincs semmi bajom. Az Akhilleusz dala és egy csomó ebbe a kategóriába sorolható regény nyerte már el a tetszésemet, szóval a negatív gondolataim nem erről a tőről fakadnak. Egyszerűen engem nem kapott el a regény nagysága. Számos rangos díj ide, számos rangos díj oda, valahogy úgy éreztem, hogy a könyvnek nagyobb a füstje, mint a lángja. 

A legnagyobb hiányérzetem a csatajelenetekkel kapcsolatban volt. Azt hittem, hogy tele lesz vele, de csupán néhány harcijelent található a kötetben. Fontos része a történetnek az intrika és a különböző politikai csatározások is. Érdekes, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a könyvben, mint az ellenállók és a birodalom harca. Mintha a küzdelem elsődleges színtere inkább az udvarokban zajlana, nem pedig a harcmezőn. Ahhoz, hogy elkezdődhessen a harc, fel kell emelkedni azoknak, akik méltók arra, hogy harcba vezessék az embereket. A karakterek valahogy túlságosan távoliak volta számomra. Az elején Csu Csungpa és Oujang karaktere is szimpatikus volt, végül azonban inkább távoli ismerősökként tekintek rájuk, nem pedig kedvenc karakterként, akiket a szívembe szeretnék hordozni. A személyiségük bár rendkívül izgalmas és szerettem, ahogy a végzetükről beszélnek, de valahogy mégsem érték el nálam az író a kívánt hatást. Egyes helyzeteket roppant túlírtnak tartottam, másokat pedig szívesebben olvastam volna bővebben. A fordítás viszont nagyszerű, Sárpátki Ádám remekül adaptálta a nyelvünkre a történetet. Nagyon szép munkát végzett, tényleg csak dicsérni lehet. Emiatt is vagyok biztos abban, hogy a nehezen olvashatóság nem az ő számlájára írható. Egyszerűen magát a stílust nem tudtam elkapni. Nagy kár érte, hiszen maga az alap hihetetlenül érdekes és izgalmas, teljesen újszerű, váratlan köntösben. Én mondjuk a Trónok harcát sem néztem, így nekem távoli az intrika világa. Jobban szeretem, mikor a harcmezőn, igazságosan dőlnek el az egyes kérdések, nem pedig ügyeskedés által. 

Egyes cselekedetek a történet során számomra furcsák volak, még akkor is, ha látszólag beleillettek abba a narratívába, hogy a céljaik elérésében a két fontosabb karakter bármire képes. A kettősség bár jelen volt végig, főleg Oujang esetében, aki láthatóan vonzódott és ragaszkodott is Jeszün karakteréhez, akit szolgált, mégis talán az első pillanattól kezdve érzékelhető, hogy merre fordul majd az ő kapcsolatuk. Valahogy nem éreztem kellően felépítettnek ezeket a részeket és csalódástkeltő volt számomra, hogy végül mennyire gyorsan túlléptünk ezen a helyzeten. Valahogy erősebb és szívszaggatóbb jelenetre vágytam a végkifejletben. 

Az viszont csodálatraméltó, hogy egy nincstelen falusli leányzó, az eszének és a kitartásának hála milyen magasra juthat, ha lehetőség kap rá. Igaz ellopta testvére végzetét, de ő vált az, aki ezt valóra váltotta. Talán Csu Csungpa az egyik legerősebb karakter, akiről valaha olvastam. Még úgy is, ha az említésétől is feláll a szőr a hátamon az egyes cselekedetei miatt. 

A sokak által nehezményezett jelenet Ma és Csu Csungpa között engem is meglepett teljesen. Szóval bevallom becsületesen az első intő jelnél, méghozzá az öklözés realizálásánál és a csukló említésénél tovább lapoztam. Nem vagyok prűd, de na. Vannak határok. 

A borítót nagyon imádom, engem teljesen megvett magának. A folytatásra pedig még így is kíváncsi vagyok, hogy maradéktalanul nem nyerte el a kötet a tetszésemet. Kíváncsi vagyok hogyan alakulnak még a dolgok ebben a világban. 

Összességében, ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, akkor érdemes esélyt adni a regénynek. Nem akarom egyáltalán elvenni a kedveteket. Nem véletlenül szeretik ennyire sokan, tényleg érdekes olvasmány. Csupán óva intelek titeket, hogy felüljetek arra a bizonyos hype vonatra és jelzem, hogy mindenképpen tájékozódjatok a könyvről, ha kíváncsiak vagytok rá. Bár nekem nem lett a legnagyobb kedvencem, mégsem bántam meg, hogy elolvastam. Mindenképpen érdekes élmény volt számomra. Az alap hihetetlenül jó, de a megvalósítása valahogy engem nem nyűgözött le. Mindenesetre ha úgy érzitek, akkor ne szegje semmilyen kritika a kedveteket. Olvassátok azt és úgy, ahogy szeretnétek. 

Értékelés: 5/3

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz. 

Nyereményjáték

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek hazánkban is azok a regények, melyek az ázsiai kultúrából merítenek ihletet, így a mostani játékunk is ehhez kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet, mely egy olyan kötetből származik, amelyben markánsan jelen van az ázsiai kultúra. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből idéztünk. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“– A Tengeristen nem dühös, Mina. Elveszettnek érzi magát. Mélyen odalent, a mi világunk alatti palotájában várja, lesz-e olyan bátor valaki, hogy rátaláljon.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.27.: Csak olvass!

05.30.: Könyv és más

06.02.: Utószó

06.05.: Readinspo

Read More

Catherine Bell: Jane ​Austen és a szavak művészete + Nyereményjáték

Sziasztok!

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Jane Austen az angol irodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja. Regényei rengeteg kiadást megéltek az évszázadok során, továbbá számos adaptáció is elkészült az írásai alapján. A Kossuth Kiadó jóvoltából az Ikonikus nők nevezetű sorozatban már rengeteg ismert és talán kevésbé ismert hölgy életébe nyerhettünk bepillantást regényes formában. A mostani kötet az oldalunkon Jane Austenről,  az életvidám papkisasszonyról szól, aki csupán egy dologra vágyik: az írásra. Tartsatok velünk, ismerjük meg együtt közelebbről Jane Austen alakját, és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a kötetet!

Jane Austen, az egyszerű, sokgyerekes vidéki anglikán pap lánya nem számíthat sem hozományra, sem előnyös házasságra. A rossz kilátások ellenére nem közömbös a fiatalemberek iránt, és bár vagyon nem teszi csábítóvá a bálokon, a társasági összejöveteleken, életvidámsága és műveltsége kiemeli a férjkereső lányok sorából. Ám ambíciói túlmutatnak a házasságkötés társadalmi elvárásán: minden gondolatát erős és intelligens nőkről szőtt történetei foglalják le, melyeket lemoshatatlanul tintafoltos kézzel vet papírra. Majd újra meg újra átírja a regényei kéziratait, és sikertelenül keres könyvkiadót. Az írói sikerek és az egyenrangú felek közötti szerelem is sokáig elkerüli, éppúgy, mint okos és szenvedélyes hősnőit, Emmát, a Dashwood nővéreket, Elizabeth Bennetet…

Jane Austen különleges helyet foglal el a szívemben. Bár becsületesen bevallom, még nem olvastam el minden regényét, de jó úton haladok a teljes életmű megismeréséhez. Bár nem minden kötete lett igaz kedvenc számomra, de a Büszkeség és balítélet és a Meggyőző érvek bérelt helyet kapott a kis szívemben. Mindig is érdekelt Jane Austen élete, de elég kevés feljegyzés maradt a máig méltán népszerű írónő életéről. Catherine Bell regénye azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen úgy éreztem, hogy egyenes út vezethet végre az írónő mélyebb és jobb megismeréséhez. Persze nem voltak túlzóak az elvárásaim, hiszen az első perctől kezdve tudtam, hogy történelmi fikciót tartok a kezem között. A kötet egyes elemei helytállók, más részeket, és az egyes hézagokat a hölgy a fantáziája segítségével töltötte ki. De vajon működőképes a kötet? Jó munkát végzett Catherine Bell? És a legfontosabb kérdés, egy magamfajta Jane Austen rajongó, vagy boldogan, vagy szemforgatva csukja majd be a kötet?

Ne aggódjatok, nem is kell sokat várni a válaszomra. A Jane Austen és a szavak művészete egy igazán kedves és szerethető történet az írónő életéről és munkásságáról. Egy kötet arról, hogy milyen rögös út vezetett a könyveinek publikálásáig. Bepillantást nyerhetünk Jane világába és szívébe, nyomon követhetjük életének főbb eseményeit a családi történetektől kezdve, a szívügyeken át, egészen az alkotói folyamatig. 

Catherine Bell nem emeli túlzottan piedesztára a főhősét, sokkal inkább átlagemberként kezeli őt, ez pedig hihetetlenül jót tesz a történetnek. Nem félt megmutatni az írónő tökéletlenségét és bizonytalanságát. Nem egy megdicsőült szent, aki az egész életét az írásnak szentelte, hanem egy valódi, hús vér nő, aki olykor súlyos pofonokat kapott az élettől, de mégis kitartott a legnagyobb álma mellett és íróvá vált. Néhány száz évvel később, pedig már azt is tudjuk, hogy micsoda íróvá. Egy olyan meghatározó és ikonikus figurává, akit méltán emlegetnek az angol irodalom nagyjai között. 

A lapokat az elejétől a végéig átjárja a tisztelet, egy ilyen kötetet csak egy olyan valaki írhatott, aki maga is kedveli és szereti Jane Austen munkásságát. Szerettem Catherine Bell stílusát, nagyon jól hozta a tipikus, austeni világot, kicsit úgy éreztem magam olvasás közben, mintha az írónő egy korabeli regényében lennénk éppen. Véleményem szerint a kötet nyelvezete is a helyén volt, nem tűnt mesterkéltnek és erőltetettnek. Nagyon tetszett, ahogy megalkotta Jane karakterét, pontosan így képzeltem az egyes leírások alapján én is az ő személyét. 

Érdekes élmény volt látni, ahogy az írónő megírta kedvenc regényeink sorait, imádtam Lizze Bennett megjelenését, vagy éppen azt a pillanatot, ahogy Mr. Darcy alakja megjelenik Jane lelki szemei előtt. A kötetkből származó rövidebb-hosszabb idézetek kellemes nosztalgiával töltöttek el, és izgalmas volt elképzelni, ahogy Jane Austen leírhatta az adott mondatokat. Szinte láttam magam előtt, hogy tintától maszatos kézzel leült az étkező asztalhoz, vagy éppen sétálás közben gyorsan lefirkantott pár szót. Tetszett, hogy a könyvben a kötetek eredetileg tervezett címe szerepelt, bár apróság, de mégis hitelesebbé varázsolta a történetet. 

Ami számomra kicsit megnehezítette az olvasást, azok a különböző ugrálások voltak az időben. Egyszerűen nem igazán értettem, hogy vajon mi szükség volt rá. Egyszerűen, kronológiai sorrendben is végigmehettünk volna az írónő életén. Számomra ez a megoldás néhol zavaró volt, este például extra koncentrációt igényelt tőlem, hogy most éppen melyik évben is járunk az írónő életében, amikor az 1801-es év és az 1809-es év váltogatta egymást, majdnem teljesen elvesztem. Nem mondom, hogy teljesen tönkretette az olvasás élményét, de az biztos, hogy fáradtság miatt néhol bootolnom kellett a fejezet elején, hogy most éppen hol járunk. 

Szerettem Jane szívügyeiről olvasni, hiszen bár nem ismerem behatóan az életrajzát, azt azért tudtam róla, hogy soha nem házasodott meg. Bár a történet egy része csupán fikció, még így is jó volt olvasni arról, hogy olykor azért sikerült megdobogtatni a szívét, még akkor is, ha ezek a pillanatok túlságosan rövidek voltak az életében. 

A borítót nagyon szeretem, tökéletesen illik a kötet hangulatához. A kevesebb néha több, ismerjük a mondást, ebben az esetben pedig talán nem is lehetne jobban megfogalmazni az érzéseimet, ha a kötetre nézek. Imádok egyszerűen ránézni is, nagyon jól hozza az austeni történetek hangulatát. 

Összességében kellemes olvasmánynak bizonyult Catherine Bell regénye. Szívesen olvasnék még hasonló regényeket az írónő életéről. Abszolút meghozta a kedvem, hogy elmélyüljek a témában. Ha szeretitek Jane Austen munkásságát, vagy csak kíváncsiak vagytok az életére, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a regénynek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashattok a kötetbe. 

Nyereményjáték

Jane Austen könyvei óriási népszerűségnek örvendenek az egész világon. Generációk nőttek fel regényein, rengeteg kiadást megélt már mindegyik írása. Sokan már az első mondatból felismerik, hogy melyik regényéről van szó. A mostani játékunkon arra vagyunk kíváncsiak, hogy az idézetek alapján be tudjátok-e azonosítani, hogy Jane Austen mely írására gondolunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, mellyel nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből származik. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Lelke arra a csendre és magányra áhítozott, amelyben csak mások társaságában lehet részünk.”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

12.02.: Csak olvass!

12.04.: Utószó

12.06.: Könyv és más

Read More