Sziasztok!
Mikor megláttam K.A Linde regényét, azonnal szerelem volt első látásra. A magyar kiadás csodaszép, egyszerűen imádom, biztosan versenybe szállhatna a 2025-ös év legszebb könyve címéért, a fülszövege és a címe pedig szintén meglehetősen gyorsan levett a lábamról. A cím ugyan kicsit csalóka, legalábbis én teljesen abban a hitben voltam, hogy a könyvtárnak is fontos és komoly szerepe lesz majd a történetben. Szinte gyermeki lelkesedéssel vártam, hogy a történet jelentős része majd a könyvek között zajlik és egy teljesen más világot építettem fel magamnak, mint amilyen a kötet valójában volt. De mielőtt rátérnék arra, hogy pontosan miről is szól a történet és mi a vélemény róla, lessétek meg a fülszövegét.
Tizenhárom évvel ezelőtt az árnyékból felbukkantak a szörnyek, és pusztító háborút robbantottak ki Kierse világában, amely csaknem teljes pusztuláshoz vezetett. Az a New York, amit a lány ismert, gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlott.
A vérengzés nyomán megszületett a Szörnyegyezmény. Egyfajta fegyverszünet vette kezdetét.
Ma éjjel azonban Kierse, ez a tehetséges, rettenthetetlen tolvaj, meg fogja szegni a megállapodást. Betör a Magyalkönyvtárba… mert nem tudja, hogy egy szörny lakik ott.
A szörny vonzó, egyszerre igéző és rémisztő lény. De rögtön felismeri, ha tehetséggel találkozik. Innentől csak az a kérdés, milyen áron szerzi meg magának Kierse-t.
Kierse veszélyes alkut köt a szörnnyel – ezzel a minden tekintetben páratlan teremtménnyel. Feláldozza a szabadságát. Felajánlja különleges képességeit. Együtt teszik kockára a jövőjüket.
De ez a játszma évszázadokon át tart – és ha Kierse egyszer beszállt, onnantól nincs menekvés…
Akkor is szeretni fogod a sötétséget, ha megtudtad, mit rejt?
K.A. Linde neve bevallom nekem nem mondott semmit, eddig nem ismertem az írói munkásságát, szóval amikor rákerestem, meglepődve láttam, hogy eddig leginkább a romantia zsánerében alkotott, ráadásul a legtöbb könyvéből nem hiányzik a spicy faktor sem. Fannival beszéltük meg, hogy majd közösen olvassuk a könyvet, igazából miatta is figyeltem fel erre a kötetre, de amikor jobban utánanéztem, bevallom, kicsit aggódni kezdtem. Nem szeretem annyira a spicy könveket, nem feltétlen azért, mert nem szeretem, ha romantikus/erotikus tartalom jelenik meg egy-egy történetben, hanem egyszerűen hülyét kapok attól, hogy mennyire cringe tud lenni egy-egy ilyen típusú jelenet. Ráadásul idegesítenek a klisék is, mert természetesen milyen ilyen jellegű történetben szép nagy szerszáma van az úriembernek, női főszereplőnk pedig azonnal elalél a látványtól és azon kezd el agyalni, hogy úristen még a kezével sem éri körbe, szóval hogyan is fognak majd ők ketten szerelmeskedni. Szóval igen, kicsit aggódtam. Féltem, hogy nem fogom szeretni és meg fogom bánni, hogy elolvastam. De szerencsére abszolút pozitív csalódás volt számomra a történet és bár új kedvencet nem avattam, de biztosan folytatni fogom a sorozatot, mert nagyon kíváncsi vagyok, miként alakul majd Kierse élete.
A Mágia a Magyalkönyvtárban egy igazán érdekes és izgalmas fantasy sorozat, melynek alapja kicsit emlékeztetett engem Samantha Shannon Csontszüret sorozatára. K. A. Linde egy olyan világot alkotott meg, ahol szörnyek (a szörny kifejezésen olyan túlvilági lények együttesét értsétek, mint például a vérfarkasok, vármpírok) és emberek egymás mellett élnek. Tizenhárom évvel ezelőtt bukkantak elő az árnyékból és pusztító háborút robbantottak ki Kierse világában, amely csaknem teljes pusztuláshoz vezetett. Az a New York, amit a lány ismert, gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlott. Miután megszületett a Szörnyegyezmény, kicsit normalizálódott az élet és egyfajta fegyveszünet vette kezdetét. A szörnyek azonban nem tűntek el, tulajdonképpen az alvilág szerves részeivé váltak, a metrón például csak úgy lehet utazni, ha valaki fizet az ott állomásozó trollnak, hogy átengedje őt. Aki pedig egy vámpírnak tartozik, azt elrabolhatják és arra kényszeríthetik, hogy szörny orgiákon vegyen részt és ha az adott illető megkívánja, akkor minden probléma nélkül lakmározhasson a véréből. Szóval ahogy látjátok, rendkívül nehéz és veszélyes dolog embernek lenni még úgy is, hogy elméletben az egyezmény életben van. Sokan éheznek, nem jutnak megfelelő ellátáshoz. K. A. Linde tényleg egy vérbeli disztópikus világot alkotott.
A történet főszereplője Kierse, aki tolvajként éli mindennapjait. Rendkívül tehetséges, úgy ért a zárakhoz, mint senki más. Amikor betört a könyvtárba, még nem is sejtette, hogy egy szörnnyel találja majd szemben magát. Graves azonban rendkívül érdekesnek és izgalmasnak találja a lányt, úgy érzi, hogy több van benne, mint egy egyszerű tolvaj, így egyezséget kötnek. A lány ellop neki egy titokzatos lándzsát, ő pedig megvédi a lány barátait és közösen edzik majd a képességeit. Fannihoz hasonlóan, a történet ezen pontján merült fel bennem, hogy ez tulajdonképpen egy Szépség és a Szörnyeteg retelling, ahogy haladtunk előre az olvasásban, ez egyre jobban körvonalazódott bennem, azóta pedig így is hivatkozom rá.
Kierse és Graves között nem alakult ki azonnal bensőséges viszony, sokáig nem bíztak egymásban, kellett egy kis idő ahhoz, hogy egymásra hangolódjanak és megnyíljanak egymásnak. Vitathatatlan, hogy megvolt közöttük az a bizonyos szikra, de nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor a könyvben az erotikus jeleneteknél a szerző sem tudott kihagyni néhány klisés pontot. Annak viszont nagyon örültem, hogy összeségében volt mélysége ezeknek a jeleneteknek, nem csupán a romantasy közönség igényeit szolgálta ki vele a szerző. Abszolút volt szerepe mindkét erőteljesen erotikus jelenetnek, továbbvitték a történetet és megfelelően fel is vezette ezt a szerző.
A történet nagyon izgalmas, nagyon örültünk neki, hogy nem volt annyira klisés, mint amire számítottunk. Emlékszem, a történet közepen viccelődve felvázoltunk néhány nagyon általános fantasy klisét és képzeljétek, ezek közül egyik sem volt a regényben. Nagyon tetszett a történet vége és bár szerintem lehetett számítani rá, még így is izgalmas volt olvasni.
A regény nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni. Az utolsó harmada pedig annyira izgalmas, hogy én konkrétan együltő helyemben ledaráltam. Nagyon tetszettek az alvilági jelenetek, a kelta mondakör beemelése.
Valahogy kevésnek éreztem. Hiába vitt magával a flow és a lendület, nem tudtam teljesen elmélyedni a történetben. Kierse karaktere egyáltalán nem került közel hozzám, mintha egy láthatatlan falat éreztem volna közte és köztem.
A történetben fontos szerepet kapnak Kierse barátai is, de úgy éreztem, hogy hiába utal rá ezerszer a szerző, hogy mennyire fontosak számára, mivel ők nem kaptak elég játékteret, így kicsit furcsa volt látni, hogy milyen fontos karakterekké lépnek elő. És ezt nem is csak itt éreztem, néha olyan volt, mintha a semmiből jöttek volna elő nagyobb horderejű dolgok. Nem készítette megfelelően elő a szerző, így kicsit lógtak a levegőben.
Amit viszont nagyon szeretnék megköszönni az írónak, az a normális lezárás. Végre egy könyv, ahol nem kapok agybajt a vége miatt. Egyértelmű a folytatás, és ki is jelöli az irányt, hogy majd merre halad tovább a történet, de nincs benne durva cliffhanger. Emiatt pedig hihetetlen hálás vagyok, végre egy pihentető végkifejlet.
A borítóról és a kiadásról már írtam nektek, hogy mennyire imádom. A puha és a keménytáblás kiadás is abszolút a szemet gyönyörködtető kategória. Csodálatos éke lesz a polcomnak.
Összességében ugyan nem lett akkora kedvenc nálam a történet, de abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt....nagyon várom a folytatását is. Nem tökéletes, de abszolút van benne potenciál, simán benne van a pakliban, hogy a folytatások sokkal erősebbek lesznek. Ha szeretitek az ilyen típusú könyveket, akkor mindenképpen érdemes esélyt adni a történetnek. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: 5/3,75
A recenziós példányt szeretném megköszönni a 21. Század Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni a keménytáblás kiadást, ITT pedig a puhát.
.jpg)
