2020. október 15., csütörtök

Stacia Deutsch: Pru ​naplója + Nyereményjáték


Sziasztok!

Lovak, barátok és kalandok… Más nem is kell a remek szórakozáshoz és az izgalmas történetekhez, melyek a kicsiket és a nagyokat is elvarázsolják! Tarts Luckyval, Pruval, és barátaikkal, akik igazán különleges kalandokba keverednek a Móra Kiadó gondozásában megjelent regényekben, majd kalandozz Lucky vidám foglalkoztató füzetével! Ha velünk játszol, ráadásul nyerhetsz is egy könyvcsomagot a kötetekkel!

A barátság az egyik legfontosabb dolog az emberi kapcsolatokban. A legtöbb ember számára barátok nélkül az élet szinte elképzelhetetlen. Egy barát nem attól válik baráttá, hogy folyamatosan velünk van, hanem attól, hogy tudjuk és teljes szívből érezzük, hogy mindig és minden körülmények között mellettünk áll. Amikor szomorúak, vagy letörtek vagyunk egy nehéz nap után ő lesz az első, aki megpróbál minket jobb kedvre deríteni. A barátunk előtt elengedhetjük magunkat, a legőrültebb énünket sem kell elrejteni. Egy csodálatos kötelék két ember között, melyet senki és semmi nem tehet tönkre. Természetesen mindig vannak döccenők, olyan nincs, hogy valaki soha ne vitázzon a másikkal, de ha két embernek igazán fontos a másik, akkor ezek a hullámvölgyek nem jelentik a barátság végét.
Mindig imádtam azokat a meséket, melyekben a barátság fontos szerepet kapott a történet szempontjából. A mai könyvvel egy kicsit nosztalgiáztam, szerintem a 7-8 éves énem imádná ezt a mesét és az egész Szilaj mesesorozatot. 

Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk miről is szól pontosan a könyv. 

Kedves Naplóm!
Hihetetlennek tűnik, de Lucky, Abigail és én elszöktünk a cirkusszal! Most pedig egy lenyűgöző cirkuszi fesztiválon szerepelünk, ahol több tucat társulat adja elő legjobb mutatványait, és osztja meg parádés hagyományait a többiekkel.

Én is fellépek egy bohócjelenettel… és kicsit izgulok is emiatt. Bárcsak anyu és apu velem lenne, hogy megnyugtasson! Főleg most, hogy ez a Catalina nevű lány azt állítja, az ő produkciója jobb, mint az enyém. Tudom, hogy ez nem verseny, de nagyon is annak tűnik! Ezért akarom életem legjobb műsorát bemutatni.
Szorítsatok nekem!
Pru



Régen nagyok sok mesét néztem a húgommal, így teljesen képben voltam az aktuális trendekkel, de mióta kinőtte a Minimax és egyéb mesecsatornás korszakát teljesen lemaradtam és kiestem a gyakorlatból. 

Mikor megláttam ezt a könyvet, azonnal elhatároztam, hogy behozom a lemaradásomat és utánanéztem a mesének. Az első gondolatom azonnal a Szilaj, a vad völgy paripája (2002) című rajzfilm volt és rájöttem, hogy nem is tévedek sokat, hiszen a Szilaj, a szabadon száguldó című mesesorozat ez alapján készült. A sorozat elérhető a Netflixen és a Minimax műsorán. 

A történet legfontosabb szereplői Pru, Lucky és Abigail a három jó barátnő, akik lovaikkal együtt rengeteg izgalmas kalandba keverednek. Nincs ez másképp ebben a kötetben sem, itt azonban egyértelműen Pru-é a főszerep. 

Mivel a regényeket nem ismerem, így kicsit in medias res volt számomra a kötet, hiszen az első pillanatban azt sem tudtam még, hogy ki kivel van és halvány lila gőzöm sem volt, hogy mit keresnek a lányok egy cirkuszban. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben (és ahogy jobban utánanéztem a dolgoknak) szép lassan kirajzolódott előttem az egész történet és minden a helyére került. 

A kötet felépítése igazán érdekes volt. Naplóbejegyzések, levelek és E/3-ban íródott szövegek váltották egymást. Ez szerencsére egyáltalán nem ment a történet rovására, egyik forma sem lógott ki a sorból.

Nagyon tetszett, hogy a könyv nem csak egy könnyed, szórakoztató történet, hanem komoly tanulságokkal is szolgál az olvasójának. Megtanulhatjuk, hogy az első benyomás sokszor csalóka lehet, nem biztos, hogy a másik fél legjobb arcát ismerjük meg. A sok negatív érzés kihathat viselkedésünkre, emiatt pedig tévesen ítélhetnek meg minket mások. Nem kell mindig a győzelemre törekedni, sokkal fontosabb, hogy jól érezzük magunkat, ha pedig honvágyunk van, akkor nyugodtan támaszkodjunk a barátainkra és környezetünkre. A közösen elért siker pedig sokkal édesebb, minden egyéni győzelemnél. Fontos, hogy gyakoroljunk és kihozzuk magunkból a maximumot, de ez ne menjen más dolgok rovására. 

Tetszett a cirkuszi világ, igazán izgalmassá és érdekessé varázsolta a történetet számomra. Szívesen megnéznék egy hasonló fesztivált. Remélem a lányok is fellépnek rajta. :)

A szereplők szerethetőek voltak, Pru és a többiek is igazán kedves karakterek, nagyon megkedveltem őket. Bár nem vagyok óriási ló rajongó (bevallom kicsit félek tőlük), de valahogy nagyon kedvelem a lovas/unikornisos meséket (életem nagy ellentmondása :D ), szóval nálam abszolút telitalálat volt ez a történet. A cirkuszi hangulat, a lovak, a közös kalandok egyszerűen hozták azt, amit az ember egy igazán jó kis mesében keres. 

A könyv rendkívül rövid fejezetekre van tagolva, így tökéletes lehet esti mesének, de a nagyobbak már az önálló olvasással is megpróbálkozhatnak. Könnyen és egyszerűen olvasható a kötet, így azok a gyerkőcök is meg tudnak vele bírkózni, akik nemrég tanultak meg olvasni. A borító csodaszép, biztos vagyok benne, hogy rengeteg kisgyerek szeme akad meg majd ezen a csodán. 

A turné keretein belül egy foglalkoztató könyvről és Lucky naplójáról is írok Nektek, remélem azok a bejegyzések is elnyerik majd a tetszéseteket. 

Összességében nekem igazán tetszett Pru naplója, biztosan behozom a lemaradásomat és megnézem a sorozatot Netflixen. A kötet igazán szerethető és hangulatos, biztos vagyok benne, hogy sokak kedvencévé válik. Pru naplója segítségével betekintést nyerhetünk egy igazi cirkuszi karneválba, ahol a lányok megtanulják, hogy egységben az erő és a közös győzelem többet ér mindennél. Szerintem a 6-10 éves korosztály imádni fogja ezt a könyvet, ha pedig Szilaj, a szabadon száguldó sorozat rajongó a gyermek, akkor szinte kötelező olvasmány. :) 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 



Nyereményjáték

Szilaj kétségkívül az egyik leghíresebb mesebeli paripa, de közel sem ő az egyetlen, aki ló létére fontos szerepet kapott egy történetben. Mostani nyereményjátékunkban híres lovakat kell felismernetek, de nem a nevükre vagyunk kíváncsiak, csupán arra, hogy melyik mesében tűntek fel ezek a nem mindennapi állatok. A helyes megfejtést írjátok be a Rafflecopter dobozba, és máris esélyetek nyílik rá, hogy megnyerjétek a könyveket!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomások

10. 15. Csak olvass! – Pru naplója
10. 17. Csak olvass! – Lucky naplója
10. 18. Flora the Sweaterist – Pru naplója
10. 19. Csak olvass! – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába
10. 20. Spirit Bliss Sárga könyves út – Lucky naplója
10. 21. Utószó – Lucky naplója
10. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út – Kirándulás Luckyval a lovak és barátok világába

2020. október 14., szerda

Lucy Foley: Vadászparti + Nyereményjáték


 Sziasztok!

A 21. Század Kiadónak köszönhetően Magyarországon is megjelent Lucy Foley Vadászparti című regénye. A borzongató pszichológiai thrillert most három blogturnés tagunk véleményezi, akik lélekben Skóciába utaztak a könyvben szereplő baráti társasággal, hogy olvasás közben rájöjjenek, ki lehet az áldozat, és ki a gyilkos. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így a Vadászpartiról is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 


Bizonyára tudjátok már rólam, hogy élek-halok a krimikért. Egy izgalmas bűntény. Egy vérfagyasztó helyszín. Egy kegyetlen gyilkos. Véleményem szerint ezeket tekinthetjük egy igazán jó krimi alapjának. Úgy hiszem mostani történetünk ezeknek a feltételeknek alapvetően eleget tesz, de mégis több ennél. Lucy Foley: Vadászparti című regényében ugyanis legalább akkora hangsúlyt kapnak a lélektani drámai elemek, mint maga a bűntény és a bűntény köré szerveződő nyomozás.

Lássuk, hogy miről is szól pontosan a könyv:

“Az isten háta mögötti vadászlakban, Skócia erdőségeinek mélyén összegyűlnek a régi barátok egy fergeteges szilveszteri partira.

A szépség.
A tökéletes pár.
A rapszodikus alkat.
Az újdonsült szülők.
A hallgatag.
A belvárosi srác.
A kívülálló.
AZ ÁLDOZAT.

Nem baleset volt - gyilkosság történt - barátok között.”

Szerintem ilyen egy jó fülszöveg. Kellően sejtelmes és meghozza az ember kedvét az olvasáshoz. Mikor megláttam, nem volt kérdés számomra, hogy ezt a történetet én meg szeretném ismerni. 

A sztori alapvetően egyetlen meghatározott helyszínen játszódik, egy erdőben megbúvó vadászlakban. Valamiért nem ez lenne az első választásom egy szilveszteri buli megtartására, de lehet csak bennem van a hiba. Már maga a nyomasztó helyszín is azt érezteti veled, hogy itt bizony nagyon nem vagy biztonságban. Tetszett az írónő ábrázolási stílusa, ahogy megalkotta a helyet, szinte magam elé tudtam képzelni a havas tájat, és ezt a hatalmas épületegyüttest, ahol a történet nagy része játszódik. 

A cselekmény alapvetően két szálon fut. A gyilkosság előtti cselekményszál tartalmazza a legtöbb lélektani drámai elemet, nekem ez tetszett különösen. Több karakter szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, illetve magát a baráti társaságot és a társaság belső kapcsolatrendszerét. Úgy érzem, hogy ebben az írónő zseniálisat alkotott. Egy társaság viszonyrendszerét hitelesen ábrázolni nagyon nehéz, viszont én a történet ezen részével maximálisan elégedett voltam.

A másik szál, a gyilkosság utáni cselekményszál, mely magára a nyomozásra koncentrál. Az utolsó pillanatig sem tudjuk, hogy a baráti társaságból ki az a személy, aki életét vesztette és ki maga a gyilkos. A két történetszál összekapcsolódása révén jutunk el magához a gyilkossághoz (és annak következményeihez), illetve a gyilkos kilétének felfedéséhez. A történet lezárása számomra felemás volt. Nem kaptam meg azt a katartikus élményt, amit vártam volna, ebből kifolyólag egy kicsit csalódás volt számomra a végkifejlet. 

A karakterek egytől-egyig kidolgozott, komplex karakterek, érthető motivációkkal. Egy ilyen könyvben, ahol a cselekmény nagy része egy helyen játszódik véleményem szerint kiemelten fontos, hogy az író tudjon mit kezdeni a karakterekkel, hiszen ők adják a történet gerincét. Az általuk átélt múltbéli és jelenkori események, illetve az egymásra adott reakcióik mentén bontakozik ki a fő cselekményszál. Úgy érzem, hogy az írónő kellően izgalmasan és részletesen mutatta be a szereplők múltját, lelki világát, illetve betekintést nyerhettünk az életükbe, mely a jövőbeli eseményekre rendkívül nagy hatással voltak.

A borító szerintem zseniális, abszolút felhívja magára a figyelmet és nagyon jól visszaadja a könyv hangulatát. Az egyik legkülönlegesebb könyv a polcunkon, az egyszer biztos.

Összességében élveztem a könyvet, egy alapvetően jó kriminek tartom, mely nem szűkölködik a lélektani, drámai elemekben, és szerintem ezek a momentumok azok, amikor az írónő igazán brillírozik. Maga a bűntény és a nyomozás kevesebb izgalomra ad okot, viszont a bűntényhez vezető út, na az egy igazi hullámvasút, a szó legnemesebb értelmében. Szívből ajánlom mindenkinek!

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban olyan könyveket keresünk, amelyek baráti társaságokról szólnak. A turné állomásain idézeteket találhattok, a ti feladatotok pedig az, hogy kitaláljátok, mely könyvből valók. A könyvek magyar címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére! (Ha sorozatról van szó, az első rész címét kell megadni!)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“– Ez Finn volt?
– Melyik Finn? – kérdezi a nővérem. – Nem Finn-nek hívják az összes indie srácot?
– Szerintem van közöttük néhány Dylan is – vágja rá Henna –, meg egy Nash.
– Van közöttük Satchel is, az biztos – szólalok meg. – Egy fiú Satchel meg egy lány Satchel.
– Az egyik Finn volt az – mondja Jared. – Tutira.”


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10. 14. Csak olvass!

Büszkeség és balítélet a filmekben (extra állomás) + Nyereményjáték


Forrás: Pinteres

Sziasztok!

A Menő Könyvek Kiadó nemrég gyönyörű kiadásban jelentette meg Jane Austen  életművének egyik legismertebb és legjelentősebb darabját.  Tarts bloggereinkkel a turnén, olvasd el az ajánlóinkat, és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a Büszkeség és balítélet legújabb kiadását!

Mindig is szerettem az angol irodalmat, a Büszkeség és balítélet pedig óriási kedvencem. Azon kevés kötetek egyike, amelyeket már számtalanszor elolvastam. Mr Darcy karaktere az első oldaltól kezdve megdobogtatta a szívemet, imádom az ő karakterét, de Lizzy személyisége is igazán közel áll hozzám. Mivel ennyire szeretem ezt a történetet, így gondolom nem meglepő számotokra, hogy a filmes változatokat is figyelemmel követem és ha egy módom van rá, meg is nézem. Persze van, amelyik jobban és van amelyik kevésbé tetszett, de azért számomra mindegyik film a nézhető kategóriába esik. 

Arra gondoltam, hogy egy extra bejegyzés keretében összeszedek Nektek öt olyan filmet, melyet a Büszkeség és balítélet ihletett valamilyen módon. Rendkívül vegyes lesz a lista, lesz benne 2 könyvadaptáció és 3 olyan történet, melynek az alapja bár Jane Austen regénye, de csak távolabbi rokonságban állnak egymással. 

1. Büszkeség és balítélet (1995)

Sokak kedvenc feldolgozása a BBC 6 részes sorozata, melyben Colin Firth játssza Mr. Darcy karakterét. Ha igazán őszinte szeretnék lenni veletek, nekem is ez a változat az egyik legkedvesebb a szívemnek. Ez leginkább anyukám rajongásának köszönhető, aki oda meg vissza van Colin Firth játékáért, és úgy nagyjából mindenért, amit ő csinál. (Ezzel pedig, mint tudjuk, abszolút nincs egyedül...nők millói vannak oda Mr. Darcy vizes jelenetéért. ) Imádtam a filmek hangulatát, a jelmezeket és úgy nagyjából mindent. Nem emlékszem már mennyi idős lehettem amikor láttam, de akkoriban még hírből sem ismertam Jane Austen munkásságát. Ez a BBC adaptáció indított el a rajongás útján. 

2. Büszkeség és balítélet (2005) 

Erről a feldolgozásról lehet hideget és meleget is olvasni. Én egyáltalán nem utáltam, sőt kifejezettem szerettem ezt a változatot is. Mikor ezt a filmet láttam, már olvastam a könyvet is, szóval teljesen képben voltam a történetettel. Mr. Darcy karaktere nekem sokkal jobban tetszett a BBC sorozatban (nos igen, ez Colin Firth miatt van valószínűleg, hiába...amilyen az anya, olyan a lánya), de azért ebben a 2005-ös feldolgozásban sem volt rossz a színész. Matthew Macfadyen esős jelenete például az egyik óriási kedvencem máig. 


3. Vakáció Mr. Darcy-val (Austenland) (2013)

Vannak bizonyos filmeket, amelyeket az ember nem azért néz, mert komoly és mély mondanivalóval bír, hanem egyszeren csak szórakozásra vágyik. Az Austenland számomra abszolút a guilty pleasure kategória volt, nem vártam tőle komoly filmművészeti értéket, csak sodródtam az árral. Bevallom, én egyszerűen imádtam. Egy olyan napon néztem meg, amikor nagyjából semmi sem sikerült. Utáltam mindent és mindenkit, nem vágytam másra, csak arra, hogy bámulhassak ki a fejemből. Egyszer csak rátaláltam erre a filmre és abszolút levett a lábamról. Nincs benne semmi extra, a történet kiszámítható,, egyszerű, de mégis hihetetlenül szerethető volt számomra. Egy igazi kedves romantikus film, egy kis Büszkeség és balítélet fűszerezéssel. 

4. Bridget Jones naplója (2001)

Nem tudom, hogy van-e valaki az univerzumban, akinek a filmben Marc Darcy karakteréről nem Fitzwilliam Darcy jut eszébe. A viselkedése, a személyisége és a legfontosabb, Colin Firth játéka miatt nagyjából mindenkinek garantált az 1995-ös Büszkeség és balítéletbeli Mr. Darcy hangulat. Talán egy kicsit túlságosan is rájátszanak a filmben erre az érzésre, de nincs ezzel semmi baj. Itt látszik talán a legjobban (legalábbis nekem itt lett először igazán feltűnő), hogy Janes Austen regényének a főhőse mennyire meghatározó lett. Rengeteg könyv, film és sorozat táplálkozik az ő karakteréből. Amikor egy történetben egy sármos és kissé megközelíthetetlen, morcos pasiról olvasok, akarva akaratlanul is Mr. Darcy karaktere jelenik meg lelki szemeim előtt. 

5. Büszkeség és balítélet meg a zombik (2016)

Talán az egyik legrandomabb feldolgozás ever (legalábbis számomra biztosan az). Nem tudom hogyan pattant ki Seth Grahame-Smith fejéből (ő írta a könyvet, mely a film alapjául szolgál) ez az ötlet. Őszinte leszek, azon kevés feldolgozások egyike, ami bár filmben érdekelt, de könyvben biztos nem fogom elolavsni. A film érdekes volt, de nekem nem lett kedvenc. Szeretném, ha a fejemben az eredeti változat maradna meg, én túlságosan szeretem ezt a kort és a történet eredeti hangulatát, a zombik csak idegesítenek a történetben. 


Ezeket a filmeket szedtem most össze Nektek, de természetesen rengeteg másik feldolgozás létezik. Elég csak beírni a keresőbe, és tucatnyi verziót kapunk Jane Austen regényéből. Ha van kedvencetek mindenképpen írjátok meg kommentben, kíváncsi vagyok, hogy mit lenne még érdemes megnéznem.

Hamarosan érkezem a Büszkeség és balítélet értékelésével is, addig is a gyönyörű új kiadást ITT tudjátok beszerezni. 



Nyereményjáték

Jane Austen könyvei óriási népszerűségnek örvendenek az egész világon. Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, minthogy rengeteg könyvadaptáció készült regényeiből. A mostani játékunkon ezekre a filmekre koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy képet, ami az adott adaptációra vonatkozik, nincs más dolgokat, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik filmre gondoltunk. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP 


a Rafflecopter giveaway

Állomások

10.12.: Flora the Sweaterist (értékelés)
10.14.: Csak olvass (extra)
10.16.: Flora the Sweaterist (extra)
10.18.: Readinspo
10.20.: Csak olvass! (értékelés)

Jennifer Mathieu: Moxie, ​avagy a vagány csajok visszavágnak


Sziasztok!

A feminizmus az egyik kedvenc témám, egyszerűen imádok róla beszélni és írni. Ha valaki megkérdezné, igazából büszkén állítanám magamról, hogy én bizony feminista vagyok. 

Azt azonban fontos kijelenteni, hogy nem vagyok egy habzó szájú aktivista és soha semmilyen módon nem áll szándékomban befolyásolni mások véleményét a témáról. Ha valaki kijelenti, hogy ő bizony feminista, biztos furcsán néznek rá az emberek és azonnal különböző szélsőséges gondolatokkal azonosítják az illetőt. A feminizmus sokszor olyan, mint egy szitokszó. Félelmet és zavarodottságot kelt másokban. Sokszor olvastam már olyasmit, hogy aki feminista, az igazából férfi akar lenni. Sőt...láttam már olyat is,hogy a feministák igénytelenek, nem nőiesek, sőt igazából az összes leszbikus. Lássuk be, ezek az általánosítások a legkisebb mértékben sem állják meg a helyüket. 

Én egy olyan feminista vagyok, aki nem utálja a férfiakat, és eszem ágában sincs "férfivé" válni. Én nagyon jól érzem magam a bőrömben nőként. Idén lesz 7 éve, hogy együtt vagyunk Miklóssal, sőt 2 éve házasok is vagyunk. Az azonban nagyon fontos, hogy nem gondolom, hogy egy nőnek ott van a helye és őszintén hiszek abban is, hogy a házimunka sem csak a feleség/barátnő/anya/nagymama dolga. Hiszek a munkamegosztásban és a "közös teherviselésben". Azt gondolom, hogy egy nőnek joga van ahhoz, hogy tanuljon, dolgozzon és megkeresse azt, ami igazán örömet okoz neki. Ez lehet a munka, a család, a hobbi...akármi, minden nőnek joga van a boldog és teljes élethez. A boldog és teljes élet pedig attól függ, hogy az adott nő mit tart annak.  Bónuszként szeretném megjegyezni, hogy a rózsaszín a kedvenc színem, a púderes árnyalatainak nem tudok egyszerűen ellenállni

Mindig is fontos volt számomra az egyenjogúság kérdése. Soha nem szerettem az igazságtalanságokat, mindig bosszantott, ha valaki példának okáért a neme, vagy éppen a pozíciója miatt több dolgot engedhetett meg magának, mint bárki más. Nem járja, hogy egy nő ugyanazért a pozícióért kevesebb fizetést kapjon, mint egy férfi és az sem, hogy egy adott álláslehetőséget azért bukjon el valaki, mert 5 éven belül nőként családot tervez alapítani. 

Jogosan merül fel mindenkiben az a kérdés, hogy akkor mi is az a feminizmus.

A feminizmus igazán sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek. 

Nem is húzom tovább a dolgokat, az extra hosszú bevezető után lássuk, hogy miről is szól A Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak című könyv.

A vagány csajok visszavágnak!
Vivian Carter besokallt. Elege van a texasi kisváros középsulijából, ahol a focicsapatnak mindent szabad. Elege van a szexista öltözködési előírásokból, a folyosói beszólásokból, de legfőképpen abból, hogy értelmetlen szabályok mentén élje az életét.
Az anyja a kilencvenes évekbeli punk-rock mozgalom, a Riot Grrrl tagja volt. Viv a nyomdokaiba lépve készít egy feminista szóróújságot, amit név nélkül eljuttat a diáktársaihoz. Nincs ezzel más célja, csak kiereszteni a gőzt, a lányok azonban a kezdeményezés mellé állnak. Valóságos forradalom robban ki. A csajok forradalma. A Moxie egy olyan történet, ami belőled is kihozza a lázadót. Minden bizonnyal film készül belőle. Amy Poehler színésznő, író, producer produkciós cége tűzte ki célul a megfilmesítését. Nyerj a könyvből energiát és dobd be magad, ahol csak kell!

Minden elfogultság nélkül el kell mondanom, hogy egyszerűen imádtam ezt a könyvet. A 2020-as olvasmányélményeim egyik legkiemelkedőbb YA regénye volt. Nem rémlik, hogy az elmúlt időben olvastam volna olyan ifjúsági kötetet, mely a feminizmussal foglalkozik. 

A téma igazán nagyszerű, aktuális és meglehetősen hétköznapi. A kettős mérce, a folyosói beszólogatások hatalmas problémát jelenthet a lányok életében. Az embereket zavarja, hogy a focicsapat mindent megengedhet magának, de mégsem tesz senki ellene. Mindenki csak legyint egyet,  konstatálja a problémát, majd minden folytatódik pontosan ugyanúgy, ahogy eddig. 

Ezt a helyzetet elégeli meg Vivian, a halkszavú és csendes lány. Bár édesanyja a kilencvenes évekbeli punk-rock mozgalom, a Riot Grrrl tagja volt, ő azonban a jó gyerek megtestesítője. Soha nem volt semmi gond vele, tulajdonképpen az igazi jó gyerek megtestesítője. 

Apropó Riot Grrrl... munkásságuk teljesen összefonódik a feminizmus harmadik hullámával. Célja elsősorban a második hullám hibáira való rávilágítás volt. Az Egyesült Államokban ekkoriban vette kezdetét a globalizáció, és ez ráébresztette a társadalmat a faji és osztálybeli különbségek figyelmen kívül hagyására. Korábban minden feminista sikert középosztálybeli, fehér bőrű nők értek el és a kiterjesztett jogok is csak rájuk vonatkoztak. A munkásosztály és az afroamerikaiak továbbra is kiszolgáltatott helyzetben maradtak. De nem ez volt az egyetlen ok, amiért nem tekinthetjük teljesnek a második hullám sikereit. A munkahelyi hierarchián való feljebbjutás (üvegplafon) ugyanis továbbra is nehézségekbe ütközött, és jelentős fizetésbeli különbségek alakultak ki. A Riot Grrrl lányok nevéhez fűződnek a különböző zin-ek, amelyek nem mások, mint figyelemfelkeltő szóróújság. 

https://library.rockhall.com/riot_grrrl
                                                           Így nézett ki, egy korabeli Zin szórólap.                                                                         Forrás: https://library.rockhall.com/riot_grrrl
Viv miután megelégelte a focicsapat viselkedését, az édesanyja nyomdokaiba lépve készít egy feminista szóróújságot, amit név nélkül eljuttat a diáktársaihoz. Nekem ezek az újságok voltak a kedvenceim a könyvben. Nagyszerű, figyelemfelkeltő kis anyag lett, ami szép lassan eljutott az iskolai minden tanulójához és tanárához. Bár az újsággal mindenki egyetértett, de csak kevesen mertek kiállni a kezdeményezés ellen. A többség motiválatlan volt, sokan úgy érezték, hogy jó-jó igaza van annak, aki ezeket a szóróanyagokat készítette, de úgysem fog változni semmi. De aztán szép lassan mindenki a tudatára ébredt annak az ősi igazságnak, hogy egységben az erő. Igaz, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de egy gimnáziumnyi lány csapatot már senki nem tud figyelmen kívül hagyni. 

Érdekes volt látni látni a Zin-ek hatását, még Vivian barátai sem vélekedtek egyformán a kérdésről. Az elején sokan furcsán néztek az újságokra, aztán szépen lassan elkezdték várni az emberek. Sajnos csak 4 ilyen újság készült, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy az egész iskolát megmozgassa. Bevallom, kicsit sajnáltam, hogy ilyen kevés Zin készült, de mindezek ellenére is elvarázsolt Vivian bátorsága. Az újságok egyfajta megoldással is szolgálnak az adott problémára. Nem feltétlenül tökéletesek, de az biztos, hogy rengeteg embernek nyitja fel a szemét.  

A könyv cselekménye lassabb, fokozatosan mutatja be az írónő a problémát. Kifejezetten tetszett, hogy a kötet nem egysíkú. Rengeteg érvet és ellenérvet sorakoztat fel a problémával kapcsolatban. Nem csak támogatók, hanem az ellenzők és bagatellizálók is megjelennek a könyvben. 

Tetszett, hogy azok, akik kezdetben ódzkodtak a kérdéstől szép lassan megértették, hogy miért is fontos ezzel a problémával foglalkozni. Nagyszerű lenne, ha olyan világban élnénk, ahol nem kellene senkinek sem attól tartani, hogy kellemetlen helyzetekben és kettős mércével találja szemben magát. De ez az idő sajnos még nem jött el. Addig is, gondoljunk arra, hogy egységben az erő, közösen könnyebben elérhetünk bármit, legyünk mindannyian Vivianek és merjünk tenni az igazságtalanság ellen. 

Nagyon tetszett a könyvben, hogy Viv nem egy nagyszájú, önbizalombombával teli hős volt, hanem egy halk és csendes lány, aki a szemünk előtt vált igazi Riot Girrrl-é. Felismerte, hogy a lányok helyzete tarthatatlan és kilépett (vagy inkább kivetődött) a saját komfortzónájából és valami olyasmit tett, amit csak kevesen mertek volna meglépni. 

Nem tudom tudtok-e róla, de nemsokára filmben is megismerhetjük a történetet. Én nagyon kíváncsi vagyok már rá, izgatottan várom a Moxie debütálását a Netflixen, biztosan megnézem majd. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, az idei évem egyik kedvenc olvasmánya volt. A karakterek szerethetőek és érdekesek, a téma pedig igazán nagyszerű, aktuális és meglehetősen hétköznapi, így rengetegen tudnak azonosulni és erőt meríteni Viv akciójából. 

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket ITT tudjátok megvásárolni a könyvet. ITT pedig bele is olvashattok. 


2020. október 10., szombat

Virginie Grimaldi: Csillagfényes ​utazás + Nyereményjáték


 Sziasztok!

Ki ne vágyna arra élete legnehezebb pillanataiban, hogy csapot-papot hátrahagyva nekiinduljon a nagyvilágnak? A Csillagfényes utazásban egy ilyen útra kísérjük el a leterhelt és anyagi problémákkal küzdő Annát, aki két lányához igyekszik közelebb kerülni a néhány hónapos skandináviai kaland alatt. Tartsatok Annáékkal és a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjetek egy példányt a kötetből!

Az, hogy mit jelent az anyaság és milyen érzés anyának lenni talán nem is igazán lehet szavakba önteni. Ezt az ember csak akkor fogja fel igazán, ha életet ad egy aprócska lénynek. Mindenkinek vannak elvárásai és különböző gondolatai, hogy milyen is lesz majd a szülői lét, de nagyon kicsi az esélye annak, hogy ezek az elképzelések ténylegesen megvalósulnak. Van amikor az anyaság egy csoda, de akár azt is érezheti az ember, hogy egy borzasztó rémálomba került. A szülői lét egy folyamatos tanulás, egy állandó készenléti állapot. Mindegy, hogy a gyerkőc 3 hónapos, 3, vagy esetleg 30 éves. Amint az a baba beteszi a lábát a családba, örökre a szüleinek a szeme fénye lesz. Ahogy a gyerekek nőnek, úgy változnak. Kezdetben egy horzsolás, egy kék folt, vagy egy elveszett játék jelenti a legnagyobb problémát, később azonban ezen problémák eltűnnek, a kétségek, a szorongások és a szívfájdalmak kerülnek előtérbe. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy tehetetlen és semmit sem tud tenni azért, hogy segítsen. Nehéz dolog anyának lenni, egy örökké tartó küzdelem, de minden másodperce csodálatos. 

No de lássuk miről is szól pontosan a könyv!

Mit ​tesz egy teljesen eladósodott, harminchét éves, kétgyerekes pincérnő, ha elveszíti a munkáját, de végkielégítésként egy nagyobb összeghez jut? Kifizeti a tartozásait, hogy megmentse a lakását, és keres egy új állást? Anna, aki mindig is biztonsági játékos volt, erre készül, ám valami azt súgja neki, hogy ez a legrosszabb, amit tehet. Hiszen a sok munka miatt évek óta alig látja a lányait, a tizenhét éves Chloét és a tizenkét éves Lilyt, akik küszködnek az iskolával, a szerelemmel, és mind anyjuktól, mind egymástól eltávolodtak. Márpedig Annának semmi sem fontosabb a gyerekeinél. Ezért mindenki legnagyobb döbbenetére úgy dönt, hogy kölcsönkéri apja új lakóautóját, és hármasban nekivágnak, hogy körbeutazzák Skandináviát. A gyerekek meg vannak róla győződve, hogy anyjuknak „elgurult a gyógyszere”, ám ahogy telik az idő, az Annában beállt változás rájuk is hatni kezd. Az északi fénnyel, fjordokkal, erdőkkel és kalandokkal teli úton új barátok, új élmények és új érzések várják őket, amelyeknek tükrében hátrahagyott életük is egészen más színben tűnik fel.
A Csillagfényes utazás finom humorral mesél a bátorságról és a feltétel nélküli szeretetről. Megmelenget, elgondolkoztat, és reményt nyújt akkor is, ha körülöttünk olyan hideg szelek fújnak, akár az északi sarkkörön.

Vannak könyvek, amelyek azonnal leveszik az embert a lábukról, Csillagfényes utazás pontosan ilyen volt számomra. A fülszöveg rendkívül ígéretesnek tűnt, a borító pedig szerelem volt első látásra. A Sarki fény, Skandinávia óriási szerelem, hatalmas álmom, hogy bebarangolhassam ezeket a csodálatos területeket. 

A regény alapja egy fantasztikus utazás, mely hatására anya és lányai végre újra egymásra találhatnak. Anna már régóta úgy érzi, hogy az élete egy taposómalom. Mindent megpróbál annak érdekében, hogy felszínen maradhasson, de egyre nehezebben sikerül neki. A sok munka, a rengeteg lemondás felőrli az egész családot. Bár Anna igyekszik erősnek tűnni, megpróbálja elrejteni a sok fizetetlen csekket és felszólítást, de mégsem tudja olyan jól titkolni ezeket a dolgokat, hiszen Chloé és Lily teljesen tisztában van az anyagi helyzetükkel. A rengeteg kimondatlan probléma, a múlt árnyai rányomják a bélyegét a család helyzetére. Nem találják a közös hangot és szép lassan elkezdenek elsodródni egymástól. 

Forrás: Pixabay

Mikor Anna egy nagyobb összeghez jut, meghozza élete egyik legmeghatározóbb és legirracionálisabb döntését és bebarangolja lányaival Skandináviát. Kezdetben nem megy könnyen a dolog, óriási vitáktól hangos a lakóautó, de szép lassan minden a helyére kerül. Rájönnek ahhoz, hogy működőképes legyen a családjuk gyökeres változásokra van szükség. Ismét egymásra kell hangolódniuk és minden múltbéli sérelmet át kell beszélniük. Ahogy haladnak előre a lakókocsival és bebarangolják az északi vidéket, úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz. Korábban nagyon kevés időt töltöttek el együtt, de a lakóautó jótékony hatásának köszönhetően egy szorosabb egységet kezdtek el alkotni. Szép lassan rájöttek arra, hogy milyen sokat jelentenek egymásnak. 

A könyvben a váltott fejezetek lehetővé teszik, hogy mindhárom lány gondolataiba bepillantást nyerhessünk. Anna, Chloé és Lily fejezetei teljesen különböznek egymástól. Az édesanyánál egyszerű leírást találhatunk, Chloé fejezetei tulajdonképpen blogbejegyzések, Lily pedig a naplójába ír. A regény igazából az ő fejlődésük története. 

Anna rendkívül nehéz helyzet van, hiszen egyedül neveli a  12 és 17 éves lányát. Anyagi gondokkal küzdenek, a mindennapi élet és nehézséget okoz számukra. Sokat dolgozik, alig van otthon, de mindezek ellenére rendkívül keveset keres. Ez rengeteg frusztrációt okoz mindenkinek, nem tud igazi támasz lenne gyermekei oldalán. 

Lily egy igazán kedves és szerethető karakter. Imádtam a humorát, a szarkazmusát, jókat nevettem az ő fejezetein. A naplóbejegyzésekből egy komoly és szimpatikus kislány képe rajzolódik ki előttünk. Ez az út sok szempontból volt fontos számára. Nem csak a családjához került közelebb, de olyan embereket ismerhetett meg, akik sokat változtattak a gondolkodásán és segítettek neki abban, hogy még véletlenül se váljon áldozattá az iskolában. 

Chloé egy igazi kamasz, aki leginkább saját magával van haragban. Tele van frusztrációval és félelemmel és szorongással. Fontos számára, hogy szeressék, emiatt sajnos csinál butaságokat is, de igazán helyén van a szíve. Hajlamos arra, hogy robbanjon és akkor ott kő kövön nem marad. Persze azonnal meg is bánja, de tudja, hogy a kimondott szavakat nem lehet visszaszívni. 

Hihetetlenül nagy dolog, sőt...mondhatni őrültség, amit Anna tett. A teljes bizonytalanságot választotta és minden pénzét erre az utazásra költötte. Kifizethette volna a kölcsön egy részét, de ő máshogyan döntött. Tudta, érezte, hogy válaszút előtt áll. Ha a kölcsön mellett dönt, akkor semmi sem változik és talán végleg szétesik a családja, ha viszont elindul erre az útra, akkor talán akkor találja meg önmagát és a lányaival a közös hangot, amikor már minden más elveszett. Természetesen az a sok tartozás megvárta őt és bár egy vasa sem maradt, mégis a leggazdagabb embernek érezhette magát. Megtalálta azt a kincset, amiről azt hitte, hogy már rég elveszett.

A lenyűgöző kalandok új ismertségeket és izgalmas fordulatokat rejtegetnek. A könyvben van pár meglepő fordulat, melyek hatására sok minden átértékelődik az olvasóban. 

A borító szerintem nagyon szép, igazi Sarki fény hangulatot áraszt. 

Összességében nekem kifejezetten tetszett Virginie Grimaldi legújabb regénye. Ez a történet a családról, a szeretetről, az anyaság nehézségeiről és egy óriási kalandról szól. A karakterek szerethetőek voltak, az utazás pedig maga volt a csoda. Legszívesebben fogtam volna a hátizsákomat és bepattantam volna melléjük a lakóautóba. Szívesen megismerkedtem volna az összes utazóval és hagytam volna, hogy magával ragadjon engem is Skandinávia varázsa. Végig azon izgultam, hogy Anna, Chloé és Lily végre ismét igazi családdá válhasson.  Ha szeretitek a hasonló történeteket, mindenképpen adjatok egy esélyt ennek a regénynek. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon akkor ITT vásárolhatod meg.



Nyereményjáték

Anna, Chloé és Lily Skandinávia legszebb helyeit járják be a Csillagfényes utazásban, úgyhogy mi más is lehetne a játékunk témája, mint a könyvben fellelhető csodás helyszínek? Minden állomáson találtok egy képet, amely alapján ki kell találnotok a helyszín nevét ÉS az országot, ahol megtalálható. A Rafflecopter dobozba tehát a hely nevét és az országot is várjuk!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP




a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10.10: Csak olvass!
10.12: Spirit Bliss Sárga könyves út

2020. október 9., péntek

Piotr Socha - Wojciech Grajkowski: Fák + Nyereményjáték

Sziasztok!

Piotr Socha Méhek című, látványos és izgalmas könyve után újabb ifjúsági ismeretterjesztő kötettel jelentkezik. A lengyel illusztrátor és Wojciech Grajkowski Fák című könyvében mindent megtalálunk, amit ezekről a sokszínű és különleges növényekről tudni érdemes, ráadásul a hatalmas albumban szemkápráztató, csodás tablók és képek egészítik ki az információkat és érdekességeket. Tartsatok három bloggerünkkel és nyerjétek meg a Manó Könyvek által felajánlott példányt!

A fák tulajdonképpen a Föld legnagyobb és legsokoldalúbb élőlényei. Lenyűgöző látvány, amikor egy aprócska kis facsemetéből gigantikus méretű növény lesz. Földünk minden kontinensén megtalálhatóak, lombkoronájuk, törzsük és gyökerük rengeteg állatnak nyújt táplálékot és lakóhelye. Továbbá kiemelkedően fontos, hogy Föld légkörének oxigéntartalmát jórészt a fáknak köszönhetjük, ugyanis a Föld növényei felelősek azért, hogy mindig friss oxigén kerüljön a légkörbe. Ha az ezek nagy részét jelentő fákat kiirtanánk, akkor a maradék növények nem tudnának elegendő oxigént termelni, ezért a levegő sokkal kevesebb oxigént tartalmazna, mint most, az pedig végzetes lenne az egész világra nézve. Rengeteg mese és mítosz kötődök hozzájuk, egyes kultúrában varázserejű lénynek tartják őket. Sok mindenre használhatóak, gyakorlati hasznosságuk megkérdőjelezhetetlen. A könyvek, amelyeket olvasunk, a bútoraink, az újságok...megannyi dolgokat tudna mindenki felsorolni, amelyek nem léteznének a fák nélkül. Szükségünk van rájuk, így fontos, hog ismerjük és tiszteljük őket. Ebben lehet segítségünkre a Manó Könyvek legújabb ismeretterjesztő könyve. Lássuk miről is szól pontosan. 

Látogass el a fák különleges világába! Nézd meg, melyik a legmagasabb, a legöregebb és legvastagabb közöttük! Találkozz az entekkel, Ádámmal és Évával, Robin Hooddal és Buddhával! Ismerd meg a favágó munkáját, és figyeld meg, milyen épületeket, hangszereket és járműveket lehet fából készíteni! Ismerkedj meg az életfával, az emberevő fával és a szent fügefával! Ne késlekedj, vár az erdő!





Őszinte leszek veletek, erre a könyvre egyszerűen nincsenek szavak, igazán lenyűgöző. Nem ismertem a szerző másik kötetét melyek a méhekről szóltak, így kezdetben a lelkesedésem eléggé mérsékelt volt. Mikor a lányok először felvetették a turné ötletét, nem fogott meg annyira a kötetet, de végül mégis csatlakoztam a turnéhoz. Aztán amikor először a kezembe fogtam ezt a kötetet még a szavam is elakadt. Álomban sem gondoltam, hogy ennyire csodálatos és érdekes lesz. 

Ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, Piotr Socha és Wojciech Grajkowski arra vállalkozott ebben az ismeretterjesztő kiadványban, hogy megismerteti az olvasójával közelebbről a fákat a lehető legsokoldalúbb módon.  

Minden oldal egy új fejezetet és egy új témát villant fel. A középpontban mindig egy óriási, tablószerű illusztráció van, a szöveget pedig a lapok szélén találjuk. Igazából szerintem minden, amiről egy kicsit is érdemes beszélni ezekről a fenséges növényekkel kapcsolatban helyet kapott a kötetben. Ez a lista olyan hosszú, hogy igazából csak ezek felsorolásával is megtölthetném a bejegyzést, pár példát azonban mindenképpen kiemelnék a könyvből. Az olvasás során megismerhetjük a fák évgyűrűit, a lenyűgöző mitikus lényeket, a legidősebb és bennszülött növényeket, de még a családfáról és a szent fákról is esik néhány szó. Már ez a pár példa is megmutatja, hogy mennyire szerteágazó módon kerülnek bemutatásra a fák.

 Jó volt látni, hogy milyen mélységes tisztelettel íródott a kötet, minden oldalról árad a természet szeretetet és védelme. 

A könyv legnagyobb erőssége, hogy minden korosztály számára élvezhető. Érdeklődő óvodások, kiskamaszok, de még a szülők is tátott szájjal fogják olvasgatni ezt a nagyszerű kiadványt. Azon családok számára, akik igazi természetbúvárok, imádnak kirándulni és a természetben kalandozni egyszerűen kötelező olvasmány. 

Az első gondolatom mikor a kezembe vettem ezt a kötetet az volt, hogy a mérete harmonizál a tartalmával. Hatalmas, tekintélyt parancsoló könyv...de milyen is legyen egy olyan kiadvány, amely a fákról szól. Az illusztráció egyszerűen csodálatos, hihetetlen, hogy mennyire minőségi munka. Ezek a rajzok nem csak díszként funkcionálnak, hanem ismeretterjesztő funkcióval is bírnak. Segítségükkel sokkal jobban megismerhetjük a fák világát. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még jobban óvjuk és tiszteljük ezeket a nagyszerű növényeket.

Összességében óriási meglepetés volt számomra ez a könyv és minden oldalát imádtam. Nincs túl sok ismeretterjesztő kötet a polcomon, de ezek után biztosan jobban figyelek majd az ilyen jellegű kiadványokra. Őszintén ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a természet iránt. Rengeteg hasznos információt tudhatunk meg a fákról és az erdőkről, nagyszerű délutáni időtöltés lehet a családnak egy-egy unalmas délutánon, vagy éppenséggel egy-egy családi kirándulás alkalmából.  

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon akkor ITT vásárolhatod meg.


Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban különleges fákat keresünk, melyek betűit elrejtettük a bejegyzésekben. Keressétek meg a kiemelt betűket, és a helyes fafajta nevét írjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére! (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10.09. Csak olvass!
10.11. Spirit Bliss Sárga könyves út

2020. október 8., csütörtök

Sarina Bowen - Elle Kennedy: Us - Mi (Him 2.) + Nyereményjáték


 Sziasztok!

Itthon is a végéhez ért Jamie Canning és Ryan Wesley lehengerlő története. A könyvről a Blogturné Klub négy bloggere mesél, egy szerencsés pedig meg is nyerheti a könyv egy példányát.

Tavaly karácsonyra kaptam egy igazán kedves barátomtól, Dorkától ajándékba a Him című könyvet, aki nem mellesleg imádja a történetet. Mivel tudta, hogy nagyon szeretem az m/m romantikus történeteket, így teljesen meg volt lepve, hogy nem is olvastam még ezt a regényt. Úgy döntött, hogy karácsonyra orvosolja ezt a problémát, és meglepett a kötetet. Nagyon örültem neki, az unszolásának hála pedig elég hamar el is olvastam. Bár nekem nem lett akkora kedvenc, mint neki (és ahogy látom az értékeléseket a moly.hu-n, az emberek jó részének), de azért igazán megkedveltem a fiúkat és hihetetlenül kíváncsi voltam a folytatásra. 

No de lássuk miről is szól pontosan a regény. 

Vajon ​a kedvenc hokisaid veretlenül zárják az első közös szezonjukat?

Az NHL-ben töltött első öt hónap igazi sikersorozat Ryan Wesley-nek. Sosem volt még ilyen boldog: nappal a profik közt játszik, esténként pedig a szerelme várja otthon – Jamie Canning, a gyerekkori legjobb barát, aki ma már a párja. Csak egy dolog árnyékolja be az idillt: élete legfontosabb kapcsolatát titokban kell tartania, máskülönben a médiafelhajtás könnyen derékba törheti a sportolói karrierjét.
Jamie tiszta szívből szereti West, de gyűlöli a bujkálást. Nem ilyen életet képzelt el magának, és az állandó titkolózás kezdi megbosszulni magát. Új munkája sem éppen úgy alakul, ahogy remélte, de tudja, hogy Wesszel az oldalán képes lesz túllendülni a nehézségeken. Szerencsére ott van nekik a lakás, ahol zavartalanul együtt lehetnek.
Vagy mégsem? Amikor Wes legkotnyelesebb csapattársa beköltözik az emeletre, félő, hogy a gondosan felépített hazugságváruk bármelyik percben összeomolhat. Vajon Wes és Jamie nagypályás kapcsolati rutinja képes megbirkózni a külvilág fenyegetéseivel?
Figyelmeztetés: a könyvben szerepelnek szexjelenetek, egy vibráló fotel, távszex, és kiderül, hogy a hokijátékosok a zöld összes árnyalatában dögösek.

Vannak könyvek a világon, amikor nem azért olvas el az ember, mert világrengető gondolatokat, komoly értekezéseket, mélységeket és szépirodalmi magasságokat vár el tőle, hanem azért, hogy szórakozzon. Nagyjából ilyen számomra az Us (Mi) című könyv is. Kicsit a guilty pleasure kategóriába esik nálam. Alapjáraton nem szeretem annyira a Könyvmolyképző Kiadó RP könyveit, kicsit távol áll tőlem az erotikus tartalom, de néha azért egy-egy kötetnél elcsábulok. Mivel olvastam az első részt, tudtam mire vállakozom, bár nem ismerem Elle Kennedy és Sarina Bowen többi könyvét, de a HIM után azért tudtam, hogy a hölgyek nem fognak fukarkodni az erotikus jelenetekkel. És nem is tévedtem ezzel kapcsolatban. 

Jamie és Wes abszolút nincsenek könnyű helyzetben. Nincs is annál rosszabb és nehezebb, amikor az egész világ előtt titkolni kell az embernek a boldogságát. Kínosan ügyelnek minden apróságra, a legkisebb hiba is megbosszulhatja önmagát. Felteszi ilyenkor az ember a kérdést, hogy vajon meddig bírható a bújkálás. Meddig tudja az ember türtőztetni magát, mikor legszívesebben az utca közepén torka szakadtából beleordítaná a világba, hogy szereti azt a fiút, aki mellette lépked. Hogy nem csak lakótársak, hanem lelki társak. Hogy a lakás az ő közös otthonuk, a szerelmi fészkük, nem pedig egy legénylakás. Elképzelni is nehéz, hogy mit kellett kiállniuk. A sok titok, a fájdalom...egyáltalán nem csoda, hogy nehezen viselték ezt az állapotot. 

A helyzetet tovább rontotta Wes profi sportkarrierje, hiszen nagyon nehéz úgy fenntartani egy kapcsolatot, ha a másik fel rendszeresen úton van. Természetesen tudták, hogy mit vállalnak, de azért szép lassan realizálódott bennük, hogy a gyakorlatban sokkal nehezebb így élni, mint ahogy gondolták. 

Ahogy haladunk előre a történetben, egyre tapinthatóbb a feszültség a fiúk között, míg végül a könyv közepe környékén egy váratlan esemény megpecsételi a sorsukat. Ebben a helyzetben dől el igazán, hogy ki tudnak-e tartani egymás mellett jóban-rosszban, vagy a nehézségek útjukba állnak és nem képesek a továbbiakban együtt élni. 

A két fiú mellé ebbe a részben kapunk egy nagyszerű mellékszereplőt is Blake személyében, akinek egyszerűen imádtam a karakterét. Ez a mindenlében kanál fiú pontosan egy olyan barát, akire a fiúknak szüksége volt. Hihetetlenül vicces srác, aki első ránézésre egy komolytalan nőcsábásznak tűnik, de a szükséghelyzetben megismerhetjük, hogy milyen gondoskodó jellem (persze a maga vicces és behemót módján). Nem tudom mennyire ismeritek a Baby Daddy című sorozatot, de nekem Blake karakteréről folyamatosan az a szereplő (Danny Wheeler) jutott eszembe, akinek Derek Theler a megformálója. A könyv végén hihetetlenül megörültem annak, hogy Sarina Bowen és Elle Kennedy újabb regényében ő jelenik majd meg. Azt hiszem, hogy meg is van majd a következő guilty pleasure könyv a polcomon. 

Jamie és Wes ebben a kötetben is rendkívül szerethető karakterek. Wes egyik oldalról igyekszik a karrierjére fókuszálni, de közben próbálja nem elrontani élete első komoly kapcsolatát. Jamie egy ideig igyekszik támogató társ lenni, de aztán bizonyos problémák miatt kicsit kicsúszik a lába alól a talaj és egyszerűen nem tud mit kezdeni magával és a helyzettel. Sok szempontból igazán veszélyes ez az időszak a fiúk kapcsolatára nézve, ezért igencsak fel van adva nekik a lecke. 

A könyv egyáltalán nem szűkölködik erotikus jelenetekben. Mivel én ritkán olvasok ilyesmit, ezért az én ízlésemnek a szex mennyisége kicsit sok volt, de azért még számomra is tolerálható volt. A borító elég jól passzol a könyvhöz, de bevallom nekem egyáltalán nem tetszik. Soha nem szerettem a szexi fiús borítókat, szóval ez sem igazán nyerte el a tetszésemet. 

Összességében az Us (Mi) című könyv egy igazán élvezetes olvasmány, számomra abszolút a guilty pleasure kategória. A történet kellően fordulatos és izgalmas, a fiúk igazán szerethetőek, ráadásul az új mellékszereplők is igazán jófejek (főleg Blake, egyszerűen imádom azt a srácot). Jamie és Wes abszolút nincs könnyű helyzetben, hatalmas feladat vár rájuk és csak rajtuk áll, hogy az útjukba álló akadályokat legyőzik, vagy azok győzik le őket. Szerintem akik imádták az első részt, ebben sem fognak csalódni. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon akkor ITT vásárolhatod meg, ITT pedig bele is olvashatsz. 



Nyereményjáték

A történet egy pontján Wesley azért nem akarja még felvállalni a nyilvánosság előtt Jamie-t, mert tart tőle, hogy rásütik "a meleg sportoló" címkét ahelyett, hogy a teljesítményével foglalkoznának.
A mostani játékunk során olyan LMBT sportolókról találsz képet, akiknek szintén nem volt egyszerű a coming out. A feladatod, hogy beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy melyik sportoló van a képen. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10.08. - Csak olvass!
10.10. - Angelika olvas

2020. október 6., kedd

Bella Ellis: Az ​eltűnt hitves + Nyereményjáték

 Sziasztok!

Az eltűnt hitves egy különleges krimi, ami a viktoriánus korban játszódik és főszereplői a Brontë nővérek akik itt most nyomozni kezdenek egy eltűnt hitves után. A történetet a General Press Kiadó hozta el a magyar olvasóknak, s ha követitek a bloggerek bejegyzéseit a turné alatt, ti is nyerhettek az izgalmas regényből egy példányt.

A Brontë nővérek, vagyis Charlotte, Emily és Anne – angol írók voltak az 1840-es, 50-es években. Regényeik megjelenése hatalmas szenzációt keltett és azóta is az angol irodalmi kánon részei. 

Visszatérve a lányokra, édesapjuk Patrick Brontë tiszteletes, aki mindig is nagy hangsúlyt fektett arra, hogy lányait önállónak nevelje. Patricknak hat gyermeke született, ők a yorkshire-i Haworth-ben nőttek fel, a négy fiatalabb felnőttkorra túlélte anyjukat és két nővérüket. 1824-ben a négy legidősebb Brontë nővért beíratták a Cowan Bridge-i Clergy Daughter's School iskolába. A következő évben Maria és Elizabeth, a két legidősebb nővér megbetegedett és rövidesen meghalt. Ezután Charlotte és Emily is otthagyta az iskolát.

Már kora gyermekkoruktól kezdve írtak otthon verseket és apróbb történeteket, amikből 1846-ban ki is adták első könyvüket saját költségükre Currer, Ellis és Acton Bell írói álnevek alatt (nevük kezdőbetűit megtartották). A könyv kis feltűnést keltett, két eladott példánnyal. A következő egy évben mindegyik lány előrukkolt egy új regénnyel. Charlotte a Jane Eyre-rel, Emily az Üvöltő szelekkel (Wuthering Heights) és Anne az Agnes Grey-jel. Hosszú időbe telt kiadót találni, de megérte, mert a regényeket hatalmas siker fogadta és rövidesen bestseller lett belőlük. Ma is rengetegen rajonganak műveikért szerte a világban. Mindhárom lánytól olvatam már valamit, de az én szívem csücske nem más, mint Emily és az Üvöltő szelek című könyve. (Forrás)

Ennyi azt hiszem, hogy elég is a lányok életéből, lássuk miről is szól pontosan a könyv. 

Amikor Mrs. Elizabeth Chester, egy jómódú földesúr felesége eltűnik a szeles yorkshire-i lápon álló kastélyból, két kisgyermeket, illetve egy vérben úszó szobát hagy maga után. És megannyi megválaszolatlan kérdést. Mi történt vele? Elrabolták volna, vagy a legrosszabbtól kell tartani? Ha egy betörő járt a házban, hogyhogy nem vették észre a férje vérebei? És miért lett a ház urának első felesége öngyilkos?

A bűntett helyszínétől nem messze lakó Brontë nővérek értesülnek az esetről, és a rejtély felkelti Charlotte, Emily és Anne érdeklődését. A hatóságok tehetetlenségét látva elhatározzák, hogy ők maguk járnak a talányos bűntény végére. Nyomozás közben azonban válaszok helyett egyre több kérdésre bukkannak, és egyre nagyobb rosszallással találkoznak, amiért három jól nevelt hölgy a vidéket járva detektívesdit játszik. Ám őket semmi sem tarthatja vissza feltett szándékuktól, hogy megtalálják az eltűnt hitvest – még az sem, ha ezzel a saját életüket is veszélybe sodorják…

Mikor először találkoztam moly.hu-n Az eltűnt hitves című könyvvel, azonnal beleszerettem. A csodálatos borító, a fülszöveg azonnal levett a lábamról. Ahogy a bevezetőben is írtam nagyon szeretem a Brontë nővérek munkásságát, az Üvöltő szelek például az egyik kedvenc könyvem, de a Wildfell asszonya és a Jane Eyre is igazán kedves a szívemnek. Ezek alapján egy másodpercig sem gondolkodtam és azonnal csatlakoztam a turnéhoz. Volt bennem némi félelem, hiszen nagy fába vágta Bella Ellis a fejszéjét, hitelesnek és karakterazonosnak kellett lennie a karaktereinek. 

A cselekmény rendkívül izgalmas és szövevényes, egy másodpercre sem eresztett, csak úgy faltam a lapokat. Nagyon tetszett, hogy az írónő mellőzte a brutalitást és a sokkoló jeleneteket, így számomra is élvezhető volt a könyv. Nem vagyok egy óriási krimi fan, nagyjából minden rajongásom Murdoch nyomozó rejtényeire korlátozódik, így volt bennem egy kis félelem, de szerencsére egyáltalán nem csalódtam a regényben, sőt...hihetetlenül élveztem az olvasást. 

Rengeteg csavar akadt a történetben, és bár bevallom én nem lepődtem meg annyira a végkifejleten, de az odavezető út azért rendesen megtornáztatta az agyamat. Ugyan számítottam a megoldásra és őszintén meglepődtem volna azon, ha az eltűnt hitves esete máshogyan végződik, de azt egyáltalán nem tudtam, hogy kinek a keze van a dologban. Ahogy haladunk előre a regényben, egyre több kérdés került előtérbe, a válaszok pedig igencsak várattak magukra. Bevallom én már annyira izgatott voltam, hogy ma a munkahelyemen (ez az a pillanat, amikor minden kedves munkatársamtól bocsánatot kell kérnem, mert a napi munka helyett a Brontë nővérek világában merültem inkább el) olvastam végül el a regényt. Hiába éreztem, hogy mi lesz a vége...de őszintén szólva mérhetetlen izgatta a fantáziámat a megoldáshoz vezető út és a miért?/hogyan?/merre?/ki? válaszokra a kérdés. 

Bella Ellis kiemelte az utószóban, hogy bár a könyv története csupán fikció, de rengeteg dolgot emelt bele a regénybe a lányok életéből. Az iskola ahova jártak, a családi ház ahol együtt éltek, az apa foglalkozása mind-mind olyan dolog, ami megismerhető a Brontë nővérek életrajzából. Az írónő nagyszerűen alkotta meg a karaktereket, látszódik, hogy komoly kutatómunka előzte meg ez írást. Igyekezett úgy ábrázolni a Brontë nővéreket, amilyennek megismerhetjük őket a leírások alapján. 

Charlotte a józan és intelligens testvér, aki ösztönesen tudja hogyan kell az emberekkel kommunikálni. Anne a szelíd és engedelmes lány, ő a legkisebb a családban. Emily pedig egy igazi nyughatatlan lélek, akiket nem kötnek a konvenciók. Kiszámíthatatlan, olyan mint a forgószél és nem mellesleg szerintem az ő karaktere a legviccesebb. (Nem meglepő módon ő volt az abszolút kedvencem. ) Mindegyik fejezet az egyik nővérhez kötődik, így jobban megismerhetjük a gondolataikat. 

Nagyon tetszett, hogy szoros kötelék van közöttük. Szerették és támogatták egymást mindenben. Persze voltak apró-cseprő viták, de soha nem felejtették el, hogy a legfontosabb az, hogy ott vannak egymásnak. Bármi is történik, mindig számíthatnak egymásra. Együtt legyőzhetetlenek és bármire képesek, még arra is, hogy belopózzanak egy idegen házba, vagy távoli tájakra utazzanak és a rejtélyek nyomába eredjenek önmagukat nem kímélve. Az igazság ugyanis mindennél fontosabb. Bár egy olyan világban élnek, ahol a nőknek nincsen sok szava a férfiakkal szemben, mégis minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy az igazság napvilágot lásson. Igazán erős és kompetens női karakterek, akik bármire képesek. Nincsenek előttük akadályok, mindenre elszántak, az igazság mindennél fontosabb számukra. Hatalmas kedvencekké váltak. 

Az utóbbi időben rájöttem arra, hogy sokkal jobban szeretem azokat a könyveket, melyek nem mellőzik a líraiságot. Bella Ellis írásmódja pontosan olyan, amilyet én is szeretek. A leírások nagyszerűek, a képek csodálatosak. Igazán élvezetes volt olvasni, egyáltalán nem volt mesterkélt a szöveg. Nem lett a kor paródiája, abszolút hitelesen adta vissza az 1800-as évek hangulatát. 

Arra jöttem rá most az értékelés írása közben, hogy imádnám, ha lenne belőle sorozat a Netflixen, én biztosan megnézném. 

Nem tudok elmenni szó nélkül a kötet borítója mellett. Egyszerűen csodálatos. Nagyon szeretek mindent, ami vintage, erről a regényről pedig abszolút ez jut eszembe. Az egyik legszebb, amit mostanában a kezemben fogtam. 

Össszességében nekem nagyon tetszett Az eltűnt hitves című könyv. A cselekmény rendkívül izgalmas és szövevényes, egy másodpercre sem eresztett, csak úgy faltam a lapokat. Rengeteg csavar akadt a történetben, és bár bevallom én nem lepődtem meg annyira a végkifejleten, de az odavezető út azért rendesen megtornáztatta az agyamat. A karakterek nagyszerűek, a Brontë nővérek nem csak írónak, hanem detektívnek is nagyszerűek lennének. Bella Ellis abszolút kitett magáért, remek munkát végzett és sikerült úgy írni a lányokról, hogy nem tűnik teljesen idegennek tőlük a történet. A kor szerelmesei és a Brontë nővérek rajongók szerintem nagyon fogják szeretni a történetet, de igazából bátran ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed kis krimire vágyik. 


5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

A Brontë nővérek nevéhez és regényeihez rengeteg filmes feldolgozása létezik, ezekből találtok képeket a bloggereknél. A feladat, hogy beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába, a filmfeldolgozások alapjául szolgálói regények szerzőjét és címét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10.06 Csak olvass!
10.08 Nem félünk a könyvektől
10.10 Olvasónapló
10.12 Veronika’s Reeder Feeder