Sziasztok!
Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre!
A Tízezer ajtó után Alix E. Harrow írónő újabb regénnyel örvendeztetett meg minket, melyet az Agave Kiadó gondozásában olvashatunk magyarul. A Starling-házban egy álmos és hátborzongató kisvárosban, a nevével igencsak kontrasztos Edenben járunk, melyet két épület határoz meg: a Gravely Szénerőmű, illetve a Starlingok rezidenciája. Utóbbi sokkal inkább hasonlít kísértetházra, mint lakóépületre, még annak ellenére is, hogy (elvileg) van állandó lakója. Tarts velünk a turnén, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről. A turné végén pedig majd egy szerencsés nyertes velünk együtt borzonghat.
Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.
A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki.
Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom.
Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.
Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni.
Álmomban otthon vagyok.
És most harcolnia kell.
Üdv a Starling-házban: belépés csak saját felelősségre.
Alix E. Harrow neve nem volt ismeretlen számomra, a Tízezer ajtó című regényét 2021-ben már olvastam a szerzőnek, így viszonylag nyugodtan álltam neki az olvasásnak, hiszen azt a történetet nagyon szerettem. Nagy lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak és bár a történet első fele nagyon tetszett és a hangulata is megfogott, de ahogy haladtam előre az olvasással, úgy csökkent az én lelkesedésem is. Bár a szerző által megteremtett atmoszféra nagyon tetszett, de a karakterek közötti repetitív dinamika végtelenül untatott egy idő után. A regény utolsó feléig úgy éreztem, hogy folyamatosan egy helyben toporgunk, ugyanazokat a párbeszédeket folytatják le a szereplők újra meg újra és nagyon aggódtam, hogy egyszerűen nem lépnek ki ebből a furcsa ismétlődő körből.
A Starling-ház egy nagyszerű atmoszférával megáldott történet családról, kötelességtudatról és arról, hogy mire vagyunk képesek azokért, akik igazán fontosak számunkra. Egy könyv arról, hogy az otthon tulajdonképpen ott van, ahol szeretnek minket és arról a felismerésről, hogy nem számít gyengeségnek, ha elfogadjuk mások segítségét.
A cselekmény rendkívül érdekes volt, de talán nem feltétlenül vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek, az érzések és maga az atmoszféra az, amely megragadja az olvasóját. A történet sötét hangulata, a szörnyek jelenléte és maga az Alvilág jelenléte engem is azonnal megfogott és ha nem zökkentem volna ki a karakterek folyamatosan ismétlődő párbeszédei miatt, akkor biztos vagyok benne, hogy szerelem kötet lenne a Tízezer ajtóhoz hasonlóan ez a történet is.
A történet középpontjában maga a Starling-ház, Arthur a ház őrzője és Opal áll, aki bármit megtenne azért, hogy jobb életet biztosítson testvérének, Jaspernek. A történet ugyan megkapta a horror címkét, ami a misztikusnak mondható szörnyek és az Alvilág miatt talán érthető is, de igazából egyáltalán nem ijesztő a kötet. A sötét hangulat és komor atmoszféra azonban minden egyes oldalát áthatja.
Opalról és Arthur is egy rendkívül sokrétű karakter. Mindketten távol állnak a tipikus, tökéletes karakter eszményétől. Esendőek, sokszor és sokat hibáznak, de rendkívül kitartóak, mindig felállnak és továbbmennek. Opal egy huszonéves fiatal lány, aki tizenévesen maradt árva fiatalabb testvérével és az egész életét arra áldozta, hogy a testvére normális életet élhessen majd. Ki akarja juttatni őt az Eden nevű kisvárosból, amely sajnos korántsem egy édeni hely. Két dologről híres, a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett. A településen furcsa és megmagyarázhatatlan események történnek, tragikus balesetek, furcsa halálok sújtják az ott lakókat. Opal egy kecsegtető ajánlat miatt elszegődik takarítani a Starling-házba, ahol furcsábbnál furcsább dolgokat tapasztal. A ház, mintha fellélegezne és ahogy egyre tisztább lesz, úgy érzi egyre otthonsabban magát ezen az idegen helyen. De ha semmi köze a Starling-házhoz vajon miért álmodik vele rendszeresen és miért érzi úgy, mintha végre otthonra lelt volna. Opal Arthurt szinte soha nem látja munkája során és amikor találkoznak, a férfi akkor sem túl barátságos vele. Úgy tűnik a háta közepére sem kívánja a lány társaságát, de amikor nem figyel, mintha rajta felejtené a tekintetét. Vajon milyen titkokat rejt Arthur és tényleg csupán azért alkalmazza Opalt, mert takarítónőre van szüksége?
Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre bonyolultabb az ügy. Opalnak és Arthurnak is egyre ambivalensebbek az érzései egymás iránt, ráadásul egyre nagyobb veszély fenyegeti magát a házat is.
A gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy talán mégis lehet oka a városban maradni.
Mindketten rengeteget fejlődtek és a kötet végére megtanulták, hogy a segítség elfogadása nem jelent egyet a gyengeséggel és azt is, hogy milyen fontos a kommunikáció. Hogy a szeretet utat tör magának még akkor is, ha két tüskés fiatalról van szó és a család nem csupán vérségi kapcsolatot jelenthet.
Maga a ház "személyisége" engem teljesen lenyűgözött, olvasás közben végig tiszta Encanto érzésem volt, a Starling-ház kicsit olyan volt nekem, mintha Casita furcsa és ijesztő unokatestvére lenne. Szerettem, ahogy írt róla a szerző, szinte magam előtt láttam szobáit és bútorait. Szinte hallottam, ahogy sóhajt, miközben megszabadult az évek porától és éreztem, ahogy fellélegzik egy új és gondosabb őrző ígéretétől.
A borító egy csoda, nagyon örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredetit, borzaszótan csalódott lettem volna, ha ehelyett is esetleg újat terveznek. Hihetetlenül jól illik a történethez, az egyik kedvenc borítóm lett idén.
Összességében bár nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, de sajnos nálam nem érte el a Tízezer ajtó szintjét. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert az atmoszférát és a Starling-házat is nagyon megszerettem. Ha szeretitek az ilyen hangulatú történeteket, akkor mindenképpen adjatok neki egy esélyt. Olvassátok, szeressétek!
Nyereményjáték
Játékunkban borzongjatok velünk együtt! Minden állomás könyvértékelésében elrejtettünk egy borzongató képet az egyik szó alatt. A feladatotok, hogy megtaláljátok ezt a fotót és megírjátok a Rafflecopter megfelelő helyére, hogy mit láttok rajta.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
.jpg)
