A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Libri Könyvkiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Libri Könyvkiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. szeptember 12., hétfő

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek + Nyereményjáték

Sziasztok!

Delia Owens nagy sikerű regénye, az Ahol a folyami rákok énekelnek végre megkapta a filmes adaptációját, amit itthon is játszanak a mozik. Ennek örömére turnézunk ismét a kötettel, ahol négy tagunk meséli el a könyvvel kapcsolatos élményeit. Kövesd végig a turnét, és ha szerencséd van, meg is nyerheted a regény egy filmborítós példányát.

"TITKOT LEGJOBBAN A KAGYLÓHÉJAK TUDNAK TARTANI."
Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és '60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt...
Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő "Lápi Lányra" terelődik.


Az Ahol a folyamik rákok énekelnek című kötet ezer éve a várólistámon csücsült. A megjelenése után anno azonnal beszereztem, a csodálatos borító és a fülszöveg teljesen magával ragadott. Aztán szép lassan teltek a napok, a hetek aztán pedig a hónapok és nekem még mindig sikerült sorra kerítenem a kötetet. Először az időhiány, később pedig a félelem akadályozott meg az olvasásban. Rengeteg vélemény látott napvilágot, voltak akik elismerően nyilatkoztak róla, mások pedig kritizálták. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem igazán van középút. Valaki vagy szereti, vagy pedig nem...az ilyen könyvektől pedig általában félek. Annyira vágytam rá, hogy elolvassam, de közben rettegtem a csalódástól. A problémát végül az adaptáció oldotta meg. Újra eszembed juttatta a regényt és immáron kellő magabiztossággal láttam neki az új kiadásnak. 

Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy igazán élvezetes regény a magányról, a kirekesztettségről és a vadon csodálatos világáról. Egy igazi fejlődésregény, hiszen Kya a szemünk előtt válik erős, független nővé, aki képes egyedül is boldogulni a lápon. Ezt az erőt azonban a kényszer szülte. Kislányként teljesen egyedül maradt rozzant viskójukban, hamar rá kellett jönnie, hogy csak magára számíthat. Létét és életet baljós mítosz övezi, a "Lápi Lány" nem csak társadalmi helyzete, hanem életmódja miatt is kitaszítottá vált. Felmerül a kérdés, hogy vajon van-e mentség a környéken élők tettére. Van-e mentség arra, hogy egy alig 10 éves kislányt mindenki a sorsára hagy. Mindannyian tudjuk, hogy az emberek sokszor kegyetlenek. Ha valaki nem illik bele abba a bizonyos sorba, akkor sokan elítélik és leírják őt. Hányszor hallottuk a gyerekeket, hogy csúfoltak valakit azért, mert szemüveges, mert túlsúlyos, vagy csupán azért, mert nem a legtrendibb ruhákat hordja. Valahogy így volt ez Kya életében is. Mindennél jobban szeretett volna valakihez tartozni, de a szegénysége és tudatlansága miatt teljesen megbélyegezték és kiközösítették. Ne felejtsük el, a történet az 1960-as években játszódik, amikor a fekete-fehér ellentét még markánsabban jelen volt Amerikában. Az emberek a legkisebb mértékig sem tolerálták a másságot, legyen szó bőrszínről, vagy éppen egy fiatal lány misztikumot és rémtörténeteket övező életéről. Igazi fordulat akkor következett be az életében, amikor Tate, a néhány évvel idősebb fiú olvasni kezdte el tanítani őt. Onnantól kezdve azonban nem volt megállás a lány számára, a lápi vidék és a természet igazi szakértőjévé vált. Olyan tudást birtokolt, amit csak kevesen néztek volna ki belőle. Az élet azonban ahogy kiskorában, úgy fiatal lányként sem volt kegyes Kyával. Hiába akarta elrejteni a szívét, többször is megsebezték. A kérdés csupán annyi, hogy képes lesz-e újra bízni és hogy lesz-e valaki olyan az életében, aki méltó a bizalmára. 

A regény cselekménye tulajdonképpen két szálon játszódik. Az 1969-70-es évek események főleg a halálesetre, a nyomozásra és az azt követő tárgyalásra koncentrálnak. A másik szál tulajdonképpen 1952 és 1969 között játszódik. Itt ismerthetjük meg Kya családjának majd elmagányosodásának történetét egészen a gyilkosságig. Egy idő után a két idősík összefonódik és ahogy haladunk előre a történetben úgy kerülünk egyre közelebb és közelebb az ügy megoldásáig. Az első pillanattól kezdve bízunk a "Lápi Lány" ártatlanságában, és átkozzuk a közösséget az előítéleteik és viselkedésük miatt. Vajon Kyának van valami köze a rejtélyes gyilkossághoz? Vagy talán véletlen baleset történt?

A Delia Owens által teremtett atmoszféra rendkívül erős. Igazán érzékletesen ír a lápról és az ott élő állatokról. Amikor Kya barangolásairól olvasunk, szinte mi is érezzük a talpunk alatt cuppogó sarat és a víz illatát. A felreppenő madarakat szinte látni véltem én is, és önkéntelenül is a az egyes madárfajok tollazatán elmélkedtem. Egy lenyűgöző és romlatlan világot alkotott, ami bár egyáltalán nem paradicsomi, Kya mégsem tudna nélküle létezni. Elképzeltem, ahogy a fű simogatja a lábamat és ahogy térdig gázolok a vízben. Magam előtt láttam a zegzugos vidéket és arra vágytam, hogy én is bekuckózhassak Kya és Tate titkos olvasókuckójába. Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy igazi természetrajz, és már csak azért megéri filmen meglesni az adaptációt, hogy vizuálisan is elém táruljon a láp vidéke. 

Tetszett, hogy Kya és Tate nem romantikus hős, hanem hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáztak. Kya a sok évnyi elszigeteltség után nehezen nyitja meg a szívét és ezen sajnos a csalódások sem segítenek. Hosszú út vezet odáig, hogy elhiggye magáról, hogy számít és hogy nem hagyják majd el. Tate egy igazi úriember, az egyik legkedvesebb karakter, akiről mostanában olvastam. Igaz követ el hibát, de beismeri és megpróbálja jóvátenni. De vajon visszatérhet még a gyermeki idill? Képes lesz Kya újra megbízni a fiúban és úgy nézni rá, mint amikor még olvasni tanította. 

Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy szívvel-lélekkel megírt regény, melynek minden egyes oldalából süt a természet szeretete és tisztelete. A különböző írói képek, leírások és a versrészletek pedig még élvezetesebbé teszik az olvasást. Külön pirospont, hogy a regény elején helyet kapott egy kis térkép is, ahol minden fontos helyszín megnevezésre került. Így még jobban el tudja az olvasó képzelni a cselekményt és sokkal jobban felmérhetők a könyvben megtett távolságok is. Én nagyon megkedveltem Delia Owens stílusát. Persze egy könyv csak akkor élvezhető igazán, ha megfelelő módon van átültetve az ember anyanyelvére. Csonka Ágnes kivételes munkát végzett, csak dicsérni tudom őt.

Az egyetlen bajom a regénnyel a vége. A lezárás nekem sajnos egyáltalán nem tetszett. Lehet, hogy csak elfogult voltam és a fennmaradó kérdésekre másmilyen választ szerettem volna kapni, de az utolsó oldal elolvasása után úgy éreztem, hogy még a bizonytalanság is jobb választás lett volna ennél. Számomra kissé illúzióromboló volt és egy bennem teljesen felépített mítoszt egy pillanat alatt ledöntött. 

Bár az első borító jobban tetszett, és bevallom nem szeretem amikor az adaptáció plakátja kerül a könyvre, de úgy érzem, hogy az Ahol a folyami rákok énekelnek új kiadása egyáltalán nem panaszkodhat. Szerintem a filmes változat is nagyon szép, tökéletesen illik a regény hangulatához.

Összességében az Ahol a folyami rákok énekelnek egy igazán izgalmas és élvezetes olvasmány, mely tulajdonképpen egy igazi óda a természethez. Kya alakján keresztül mi is részeseivé válhatunk a természet csodájának és a helyiekkel együtt mi is végigizguljuk a rejtélyes gyilkosság nyomozásának minden egyes mozzanatát. A filmről eddig sok jót hallottam, szóval biztos vagyok benne, hogy annak is adok majd egy esélyt. Mindenesetre, ha még nem olvastátok a regényt, akkor csak bátorítani tudlak titeket, én nagyon kedveltem. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Már a magyar mozikban is hódít az Ahol a folyami rákok énekelnek. A mostani feladatunkban a film főszereplő színészeiről látsz képeket, a te feladatod, hogy beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába az adott színész nevét. A helyes megfejtők között a könyv egy filmborítós példányát sorsoljuk ki.
(Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

09.12. - Csak olvass!
09.15. - Könyvvilág

2022. március 23., szerda

Nacukava Szószuke: Rintaró ​és a könyvek útvesztője + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Libri könyvkiadó jóvoltából végre mi is megismerkedhetünk Rintaró, és Tora, a könyvmentő macska történetével. Az izgalmas és sokrétű regény kalandos utazásra hívja olvasóit, s ha velünk tartasz, lehetőséged lesz nyerni egy példányt a könyvből.

Rintaró ​csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól. Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende legkülönlegesebb munkáit idézi.

Vannak könyvek, amelyek rendkívül mély hatással vannak az olvasójára, amikor úgy érezzük, hogy ez a kötet egész egyszerűen nekünk íródott. Ilyenkor csak úgy isszuk az író minden szavát és mélyen a lelkünkben úgy érezzük, hogy igen...végre hazaértünk. Valahogy így voltam én is a Rintaró és a könyvek útvesztőjével. Már az első pillanatban beleszerettem a fülszövegébe, a kíváncsiságomat pedig csak fokozta, hogy mennyi pozitív véleménnyel találkoztam a különböző Facebook csoportokban. Miután Szabados Ági a NIOK (Nincs időm olvasni kihívás) keretein belül decemberben a hónap közös könyvévé választotta még kíváncsibb lettem és egyre jobban éreztem, hogy ezt a történetet mindenképpen meg kell ismernem. Szerencsére nem kellett csalódnom, hiszen óriási szerelem lett számomra ezt a regény és az olvasás minden egyes másodpercét imádtam. 

Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet átitat a történetek iránti mély szenvedély és az olvasás szeretete. Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk. Amikor már nincs mit mondani, mikor az ember némán mered maga elé, mert úgy érzi kezdi elveszíteni önmagát, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. Az olvasás teljes mértékben kikapcsolja a külvilágot, ilyenkor téren és időn át, messzi tájakra, rég elfeledett világokba és különböző történelmi korokba látogatunk. A Rintaró és a könyvet útvesztője tulajdonképpen egy útmutató a könyvek világába, egy tükör a fogyasztói társadalom számára, ahol sokszor a könyvek és az olvasás értékét veszti. 

A történet szerint a Nacuki Antikvárium egy igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól. Négy útvesztőbe látogatnak el kalandjaik során, ahol minden egyes alkalommal egy olyan veszélyt kell elhárítania a fiúnak, ami a könyvek kihalásához vezethet. Ezek az útvesztők óriási tanulsággal szolgálnak az ember számára. Megjelenik benne az a kiadói attitűd, hogy minden, hogy mit adnak ki, csak jól fogyjon, nem számít, ha nem éri meg az újabb kiadást, az a fontos, hogy visszahozza az árát. De találkozhatunk még a rövidítések és a gyorsolvasás kérdésével és problematikájával, az elfeledett klasszikusok sorsával, illetve azzal a tipikus könyvmoly problémával, hogy túl sok az új könyv, de oly kevés az időnk arra, hogy mindent sorra keríthessünk. Olvasós közben az ember hajlamos egy kicsit magába szállni, elgondolkodni és elmerengeni a saját kapcsolatoán a könyvekkel. Mióta az eszemet tudom, imádok olvasni. Nincs olyan kötet, amely elindított volna a könyvmolyság útján, egyszerűen olyan természetes volt számomra a különböző kötetek lapozgatása, mint másnak a levegővétel. Ez tesz engem teljessé, kitölti a bennem tátongó űrt. A jobb napjaimon szórakoztat, az igazán nehéz napokon pedig vigasztal. Az olvasás nem egy verseny és nem számít, hogy ki mennyi könyvet olvas el egy évben, az a lényeg, hogy minden egyes másodperc, amit a betűk világában töltünk örömet okozzon. És ez a legfontosabb, ez ami a Rintaró és a könyvek útvesztője című könyv alapját is adja. Az olvasásnak nem szabad kényszernek lennie, nem szabad teherként gondolni rá, vagy egy egyszerű feladatnak, amit meg kell ugrani. Az olvasás lényege, hogy szeressük a könyveket és örömmel vágjunk bele az új kalandokba. Minden egyes könyv egy izgalmas utazásra hív minket. Persze, minden egyes regényt össze lehet foglalni röviden, de akkor hol maradna a megtett út izgalma. Minden egyes kötet hozzánk ad valamit, és mindenkinek mást adnak ezek az írások, ezeket a tanulságokat pedig csak az olvasás során ismerhetjük és érthetjük meg. Ha látunk egy rövid összefoglalót egy kötetről persze megismerhetjük röviden a cselekményét, de honnan tudhatnánk, hogy milyen érzéseket vált ki bennünk. A rohanó világban persze csábító lehet a gondolat, hiszen így mindenki sokkal okosabbnak és műveltebbnek tüntethetné fel magát a vasárnapi ebéd mellett, vagy a közös munkahelyi kávézáson, de elveszne az olvasás varázsa. Nem maradna más, csak a száraz tények világa. Egy könyv azonban nem csak pusztán betűkből és szavakból áll. Egy jó könyv magával ragadja az olvasóját és többé nem ereszti. Az író stílusa szórakoztathat, de romokba is döntheti az ember lelkét. Nem elég pusztán átfutni, át kell élni és érezni a cselekményt. Az a tökéletes olvasmányélmény, amikor elveszünk a lapok között és képtelenek vagyunk feljönni a felszínre. Amikor együtt létezünk és lélegzünk a karakterekkel. Nincs olyan, hogy értékes, vagy kevésbé értékes könyv, hiszen minden regény fontos a maga nemében. Mindegyik portálként szolgálhat egy különleges világba. De olykor érdemes önmérsékletet tanúsítani. Vajon tényleg fontos mindig és mindent megjelentetni? Ne értsetek félre, nem vagyok sznob. Nem hiszem, hogy a szépirodalom az egyetlen jó irodalom (még akkor sem, ha én főleg ezt a műfajt preferálom), egyszerűen csak azt mondom, hogy nem mindig van értelme 10 szinte egyforma könyvet a piacra dobni, csak azért, mert üzleti szempontból ez tűnik a legjobb döntésnek. Nyilván nincs könnyű helyzetben egy kiadó sem, hiszen ahány ember, annyi féle ízlés, mondja a mondás és ez a könyvek terén is igaz. Persze nincs semmi baj azzal, ha valaki csak szórakoztató irodalmat olvas, hiszen minden írás hozzánk ad valamit, minden elolvasott kötet egyformán kincset érő, de vajon tényleg szükség van arra, hogy egy időszakban 10-15 egyforma stílusú könyv jelenjen meg, mely csupán egy kiadást ér meg, mert bár visszahozza az árát, de hosszútávon nem váltja be a hozzá fűződő reményeket? Vajon lehet üzleti szemmel nézni az olvasást? És vajon létezik egyetemes megoldás? Ezek mind mind olyan témák, melyek megjelennek a kötetben. Könyvmolyként sokat gondolkodtam ezeken és most a gondolataimat jól rátok is zúdítottam. De összességében azt gondolom, hogy pontosan ez adja meg a könyv varázsát, hiszen magáról az olvasásról szól, ez pedig tulajdonképpen minden olvasni szerető ember kedvenc témája. 

A Rintaró és a könyvet útvesztője egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként világíthat életünk zord fellegei felett. Egy igazán szívet melengető történet a könyvek erejéről és arról, hogy az olvasás mit is jelenthet az embernek. 

A cselekmény érdekes, az útvesztők és a felmerült kérdések rendkívül fontosak. Őszintén szólva én el tudtam volna viselni azt is, hogy ez a kötet 3x ilyen vastag legyen, hiszen akkor még pontosabban és még részletesebben lehetett volna ábrázolni a különböző helyzeteket, de valahogy az a sejtésem, hogy ez nem is volt az író célja. Amit szeretett volna elmondani, azt sikerült közvetítenie ebben a 206 oldalban is. Rintaró, a főszereplőnk nem egy klasszikus hős, de a kalandok hatására óriási fejlődésen megy keresztül és nem csak a könyvek menekülnek meg az enyészettől, hanem ő is. A kalandot követően teljesen máshogy látja a világot és rájön arra, hogy többet ér, mint gondolná. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a kötetet, és csak ajánlani tudom minden könyvmolynak.


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Történetünkben fontos szerephez jut egy Tora nevű vörös macska, éppen ezért ebben a játékunkban további könyves cicákat fogunk keresni. A feladatotok annyi, hogy beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy az adott állomás képén látható macska melyik történetben szerepel, és mi a neve. Vigyázz, lehet becsapósak vagyunk! (könyvcím + macska neve, ha van)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomások

03.17. - Booktastic Boglinc
03.19. - Szaffi polca
03.21. - Hagyjatok! Olvasok! - borítómustra
03.23. - Csak olvass!
03.25. - Könyv és más
03.27. - Flora the Sweaterist
03.29. - Hagyjatok! Olvasok!

2022. február 6., vasárnap

Kay Bratt: Varázsolj ​haza!


Sziasztok!

Van, hogy rendkívül körültekintően választok magamnak olvasmányt, máskor egy másodperc alatt elvarázsol a fülszöveg, vagy éppen a borító. A Varázsolj haza! című regény esetében az érdekes leírás és a cuki kutyus volt a döntő, hiszen bevallom őszintén, nem igazán tudok ellenállni az állatos történeteknek. 

A kutya az ember legjobb barátja. Rengeteg idézet szól arról a hűségről és odaadásról, amit csak egy eb tud nyújtani a gazdájának. Csodálatos teremtmények. Mindig megérzik az ember lelkiállapotát. Nem árulok el nagy titkok nektek azzal, hogy világéletemben kutyás voltam. Egy hatalmas álmom vált valóra 4,5 éve, mikor Vinnie az életünkbe csöppent. A családomnak mindig is volt kutyája, amióta az eszemet tudom…de Vinnie az első önálló saját kutyám. Mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben. Ő a szívem kuglófjának egyetlen mazsolája. (Bocsi Miklós…te tudod…maradjunk a prioritásoknál. :D ) Mióta velünk van minden egyes nap egy igazi csoda. El sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Hiszem, hogy közös választás volt, amennyire mi szerettük volna őt, ő is pont annyira szeretett volna hozzánk tartozni. Nagyszerű lény. Ha beteg, vagy szomorú vagyok el sem mozdul mellőlem. Kitartóan őriz akkor is, ha legszívesebben a kedvenc egerével játszana, vagy futkározna a lakásban. Minden reggel odabújik hozzám, hogy ébredés előtt kapjon egy kis dögönyözést. Egy igazi szeretetgombóc, aki a legsötétebb pillanatokban is hű társam. De hogy mi miatt is írtam erről? Lássuk miről szól pontosan a Varázsolj haza! című regény. 

Szívmelengető regény a szeretet erejéről
Cara Butter egy hátizsákkal és mindössze néhány dollárral a zsebében barangol az utakon. Problémákkal teli gyermekkor, alkalmatlan nevelőszülők, a gyámügyi hivatalok és a gyermekotthonok kietlen világa – Cara mindezeknek hátat fordítva kel útra egy jobb élet reményében.
Floridába indul, hogy megnézze kedvenc írója, Ernest Hemingway otthonát, út közben pedig társául szegődik Hemi, a kóborkutya. Cara kezdetben úgy gondolja, az utolsó, amire szüksége lehet, egy kutya, ám ember és állat hamar szövetségesei lesznek egymásnak.
Cara lelke sérült, ő maga pedig bizalmatlan a külvilággal szemben, a Hemivel való közös utazás váratlan fordulatai és az útközben megismert idegenek azonban mindent új megvilágításba helyeznek. A megtett mérföldekkel párhuzamosan Cara lélekben is messzire jut, s útja egészen máshová vezet, mint ahogy azt kezdetben gondolta.


Nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről, a bizalomról és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett és képes arra, hogy új életet kezdje. Arról, hogy mindenki megérdemel egy esélyt arra, hogy boldog legyen. Történjen bármi is a múltban,  legyen bármilyen nehéz is az életünk, ha nyitott szívvel tekintünk előre, akkor képesek lehetünk arra, hogy legyőzzük a bennünk élő démonokat és új életet kezdjünk. 

A történet rendkívül érdekes és szerethető volt, egy másodpercig sem unatkoztam olvasás közben. Nagyon szeretem a "road trip" típusú történeteket, mindig érdekes és izgalmas történetet kerekednek ki az utazások apropóján. Cara története egy igazi fejlődéstörténet, aki az út során rájön arra, hogy a világ nem olyan zord, mint ahogy gyermekként testvérével hitte. Az  útközben megismert idegenek mindent teljesen új megvilágításba helyeznek és szép lassan rájön arra, hogy a kedvesség és törődés nem veszett még ki az emberiségből. A megtett mérföldekkel párhuzamosan Cara lélekben is messzire jut, s útja egészen máshová vezet, mint ahogy azt kezdetben gondolta. A lány által megtett út új ismertségeket és izgalmas fordulatokat rejtegetnek. A könyvben van pár meglepő fordulat, melyek hatására sok minden átértékelődik az olvasóban. 

A regény lapjain egyszerre jelenik meg a jelen és a múlt, melyeket különböző visszaemlékezések segítségével ismerhetünk meg. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy kerülnek helyre a kirakós darabkái és úgy érti meg az olvasó is a különböző összefüggéseket a történetben. Az első pillanattól kezdve úgy érezzük, hogy Cara menekül valami elől és csak fokozatosan értjük meg, hogy miért is kelt ő útra. Érezzük és látjuk, hogy a múlt árnyai komoly hatással vannak a lány jelenére is, az első pillanattól kezdve a szívünkbe zárjuk és drukkolunk neki, hogy révbe érjen. 

A visszaemlékezésekből kiderül, hogy Cara, és testvére Hana élete nem volt egyszerű, folyamatosan saját belső démonjaikkal küzdöttek, a bizalmatlanság fojtogató és mérgező füstje határozta meg társas kapcsolataikat. Miután bekerültek a gyermekvédelmi rendszerbe, csak egymásra számíthattak. Nem volt mögöttük erős támogató környezet, csak sodródtak és tulajdonképpen a túlélésre játszottak. Teljesen bezárkóztak, és még akkor sem sem voltak képesek a családok felé nyitni, ha esetleg jóra fordulhatott volna a sorsuk. Cara az évek során felvette a védelmező és erős testvér szerepét, aki az egész életét arra tette fel, hogy vigyázzon húgára. 

A regény egyik központi kérdése a bizalom, vagy éppen a bizalmatlanság kérdése. A bizalom egyike a legerősebb kohéziós elemeknek, amelyek a kapcsolatainkat építik. Létezése minden tartós társadalmi kapcsolat létfontosságú eleme. Megléte mindig kettős, a bizalom fogalma feltételezi a bizonytalanság vagy kockázat fennállását, hiszen a bizalom megléte, mindig magában hordozza az elvesztése okozta félelmünket is. A bizalom, mindig egy folyamat eredménye, már egészen csecsemőkortól kezdődően. Interakciók, kölcsönös reakciók sora építik fel a bizalmat. Mivel Cara és Hana élete nehéz volt, így képtelenek voltak arra, hogy kötődjenek bárkihez is az életük során, hiszen csak egymásra számíthattak. Kettejük közül talán Hana volt a végletesebb és elutasítóbb jellem, de mivel Cara számára egyedül a húga jelentette a biztos pontot, így mindent ráhagyott és aszerint élte az életét, ahogy azt tulajdonképpen a testvére diktálta. 

Hemi jelenléte nem csak a lány, hanem az olvasó számára is üdítően hat. A megtett út során igazi támasszá válik, aki a legkilátástalanabb és legsötétebb pillanatokban is Cara hű társa marad. Önzetlensége és szeretete igazi balzsam a lélek számára, egyszerűen oda meg vissza voltam érte. 

Bevallom, összességében nem lett kedvenc a regény, de szerettem az olvasás minden egyes másodpercét. A kötet egyszerűen olvastatta magát, a különböző fordulatok nagy hatással voltak rám. A Varázsolj haza! egy igazán szerethető és szívmelengető történet, ha szeretitek a hasonló típusú regényeket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a kötetnek. 

Értékelés: 5/4

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Libri Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 






2022. január 28., péntek

Deborah Feldman: Exodus (Unortodox 2.)


Sziasztok!

2020 tavaszán Deborah Feldman története mind könyves, mind pedig sorozatos formában meghódította az országot. A nő az Unortodoxban arról beszélt, milyen volt a fiatalkora a rendkívül zárt és szigorú szatmári haszid zsidó közösségben, New York közepén, és hogyan szabadult ki végül ebből a közegből. Nemrég megjelent folytatásában, az Exodusban már arról beszél, hogyan találta meg mindezután saját magát. Tartsatok velünk, ha érdekel, mit gondolunk a könyvről!

Az Unortodox – A másik út című sikerkönyv szerzője, Deborah Feldman a brooklyni Williamsburg szatmári zsidó közösségét maga mögött hagyva felejthetetlen utazásra indul, hogy megértse gyökereit és ezáltal önmagát is.
Deborah-nak immár egyedülálló, független nőként kell helyt állnia a zárt zsidó közösségen kívüli világban: gondoskodnia kell a fiáról, biztosítania kell a megélhetésüket, miközben írói karrierjét építi, s meg szeretné találni az igaz szerelmet is.
Deborah végül útnak indul, hogy Európát bejárva megismerje családjának történetét, s felfejtse azokat a misztikus szálakat, amelyek magyar származású őseihez és a zsidó valláshoz kötik. Minderre azért van szükség, hogy megértse azokat a múltban gyökerező kötődéseket, amelyeket néha el kell szakítanunk, hogy igazán önmagunk lehessünk.



Deborah Feldman első írását, az Unortodox című művét még 2020-ban olvastam. Mélyen megrendített az életrajzi írása, előtte még soha sem hallottam a haszidok, vagy pontosabban szólva a szatmári haszidok közösségéről. De hogy kik is ők? Szatmár megyében a XX. század közepéig jelentős számú zsidóság élt. Betelepülésük első hulláma a XVIII. század második felére tehető. Az első betelepülők Cseh- és Morvaország irányából érkeztek. A második szakaszban, 1785 és 1840 között főként Galíciából jöttek sokan. 1920-ig folyamatosan nőtt a számuk, majd 1944-ig már csökkent, de még így is a lakosság tíz százalékát tették ki az izraelita vallásúak. 1944 májusában és júniusában összesen több mint 18 ezer zsidót deportáltak Szatmár megyéből, köztük lényegében a teljes szatmárnémeti izraelita lakosságot. A deportálásból alig néhány ezer zsidó tért vissza a megyébe, ők hamar újraszerveződtek, de ezzel párhuzamosan a megmaradók elvándorlása is megkezdődött.  A közösséget New York-ban helyreállították, és a világ egyik legnagyobb haszid csoportjává vált. A közösség tagjainak becsült száma 65-75.000 között van. Nagyon szigorú szabályok szerint élnek, a mai modern kultúrától teljesen elhatárolódnak és el is utasítják azt. Elsődleges nyelvként a jiddist használják. A szatmári haszidok úgy tartják, hogy Hitlert tulajdonképp Isten küldte büntetésül, amiért a zsidók asszimilálódni akartak a többségi társadalomba. Mivel a közösségek túlságosan is világiak lettek, így meg kellett bűnhődniük. Emiatt a közösség élesen elkülönül a többiektől, semmilyen módon nem kívánnak érintkezni másokkal, vagy beolvadni a közösségbe. Szigorúan, a Tóra törvényei szerint élnek, hiszen úgy tartják, hogy a holokauszt bármikor újra megtörténhet, ha az életvitelük nem megfelelő. 

Deborah Feldman első regényében arról írt, hogyan sikerült maga mögött hagynia a korábbi közösségét. Képes volt arra, hogy kilépjen egy olyan közösségből, melyben nem találta a helyét. Felismerte, hogy többre vágyik és ezért tett is. Nem adta fel, megkereste a kiutat saját maga és fia számára. Az Exodus azonban egy teljesen más történet. Maga a szó azt jelenti, hogy kivonulás, a Bibliában a zsidók kivonulását értjük rajta, amikor is Mózes vezetésével elhagyhatták Egyiptomot és ezzel eljuthattak az Ígéret földjére. Ahogy látjátok, már maga a cím is erős jelentéstartalommal bír, hiszen tulajdonképpen Deborah "kivonulását" követhetjük nyomon. Az Exodusban a fiatal nő út- és identitáskereséséről, önmaga elfogadásáról és saját démonjainak leküzdéséről szól. 

Nincs könnyű dolga, hiszen az évek alatt belenevelt viselkedési formák és merev szabályok még távolról is komoly és mély befolyással bírnak az életében. Mindent megtesz azért, hogy szabadon élhessen, de az identitás és a régmúlt nyomai sajnos nem olyanok, mint egy régi pulóver, amit az ember egyszerűen csak levet magáról. Nem tudunk kilépni saját bőrünkből, a tudatalattink erőteljesen munkálkodik még akkor is, ha szabadulni szeretnénk. Deborah is megtapasztalja, hogy hiába próbált szakítani a haszid szokásokkal és vallási dogmákkal, azok mégis hatással vannak az életére. Egy kis idő után azonban rájön, hogy az identitásának részét képezi az, hogy korábban a haszid közösség tagja volt. Nem radírozhatja ki a múltját, hiszen ezzel együtt önmaga egy részét is elveszíti. Nem megszabadulnia kell a régi emlékektől, hanem meg kell tanulni feldolgozni és együtt élni vele. Az új életében rengeteg problémával kellett megküzdenie, nehezen illeszkedett be és sokszor anyagi gondjai is voltak (legalábbis addig, amíg meg nem jelent az Unortodox című regénye), de tudta, hogy a legnehezebb dolgot már maga mögött tudja. Képes volt új életet kezdeni és otthagyni régi közösségét. 

Mindezeket mellett bepillantást nyerhetünk Deborah és kisfia, Isaac életébe is. Rengeteg történetet oszt meg velünk amerikai életéről és utazásairól, európai útjáról és letelepedéséről Németországban. Ezek a történetek pedig végtelenül személyessé teszik az írását. 

A könyv hangulata igazán magával ragadó. Nagyszerű a stílusa, én csak úgy faltam a lapokat. Az írónő roppant őszintén, mégis indulatok nélkül írja le életének tapasztalatait. Bár akadtak megpróbáltatások az életében, mégsem éreztem azt, hogy haraggal viseltetne azok iránt, akik fájdalmat okoztak neki. Néha kicsit sterilnek éreztem a könyvet, talán kicsit túl tényszerűen lett megírva, nekem hiányoztak belőle az erős érzelmek. De talán ez nem is baj. Így nagyobb hangsúlyt tudtam arra fektetni, hogy megfigyeljem, belőlem milyen érzelmeket vált ki a kötet. 

Ha szerettétek az első részt, akkor mindenképpen olvassátok el ezt az írását is, hiszen így válik igazán teljessé Deborah története. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Mivel Deborah Feldman élettörténete inspirált egy filmes (pontosabban sorozatos) feldolgozást Unortodox címmel, játékunk is eköré szerveződik. Olyan életrajzi könyveket keresünk az idézetek alapján, amelyek szintén képernyőre kerültek. A Rafflecopter dobozba viszont annak a személyiségnek a nevét írjátok be, akiről a könyv és film szól.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
"Szerintem szuper dolog, hogy azt csinálod, amihez kedved van. Ha engem kérdezel, túl kevés csaj képes erre. Hogy a társadalom és az elvárások képébe vágja, hogy bekaphatják. Jobban állnánk, ha több nő szedné össze magát."

a Rafflecopter giveaway


Állomáslista

01.26. Readinspo
01.28. Csak olvass!
01.30. Könyv és más

2022. január 8., szombat

Suzanne Redfearn: Egyetlen ​szempillantás alatt + Nyereményjáték

Sziasztok!

Újabb szívszorító bestsellert olvashatunk a Libri Kiadó által, amely során egy fiatal lány szemszögén keresztül nézhetünk végig egy sorsfordító balesetet és a vele járó következményeket. Tartsatok velünk, hiszen most tiétek lehet egy nyereménypéldány, amelyet a kiadó ajánlott fel!

Megrendítő ​történet veszteségről és szeretetről a Komfortos mennyország és a Hatalmas kis hazugságok rajongóinak.
A családjával síelni induló, tizenhat éves Finn Miller számára az élet egyetlen szempillantás alatt véget ér, amikor a lakóautó, amelyben utaznak, lezuhan a havas szikláról. Finn tehetetlenül, két világ között lebegve szemléli, ahogy azok, akiket szeret, a túlélésért küzdenek. A döntések, amelyeket ebben a lehetetlen helyzetben hoznak, az egész életükre kihatnak. És nem csak abban az értelemben, hogy egyetlen jó vagy rossz döntés az életet vagy a halált jelentheti. A túlélés ugyanis sokszor fájdalmasabb és nehezebb, mint maga a halál…
Az Egyetlen szempillantás alatt szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és annak utóhatásairól. Suzanne Redfearn regénye – amelyet gyakran hasonlítanak Alice Sebold Komfortos mennyország című könyvéhez – arra emlékeztet bennünket, hogy bár mindannyian esendők és sebezhetők vagyunk, a szeretet végső soron mégis megmenthet bennünket.

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják a szívünket, lelkünket és többé el nem ereszti. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelen vagyunk kiverni őket a fejemből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. Az Egyetlen szempillantás alatt egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, halálról, szeretetről, haragról, túlélésről és megbocsátásról. Szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és ennek utóhatásairól. Arról, hogy minden döntésünknek következménye van, és ezekkel együtt kell élnünk akár akarjuk, akár nem és vannak sebek, amiket az idő nem gyógyít be.

Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy jó emberek vagyunk. Átadjuk a helyünket a tömegközlekedésen, támogatjuk a rászorulókat, cipősdobozt állítunk össze karácsonyra, vagy éppen felvesszük más elejtett pénztárcáját/mobiltelefonját és megkeressük az internet segítségével a jogos tulajdonosát. Minden egyes jó cselekedet után elégedetten nyugtázzuk, hogy minden rendben és nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket azzal a biztos tudattal, hogy jó emberek vagyunk. De vajon egy igazán éles helyzetben, ahol talán az életünk a tét, képesek vagyunk morálisan helyesen cselekedni, vagy az ilyen helyzetekben a túlélés ösztöne kerülne ki győztesen és csupán magunkra tudnánk gondolni? Akkor is, ha esetleg egy gyermek élete a tét? 

Ezzel párhuzamosan felmerült még egy kérdés bennem olvasás közben (a szerző jegyzete pedig csak további okot adott arra, hogy elmerengjek ezen). Az ember rendszeresen vigyáz mások gyermekére. Simán benne van a pakliban, hogy több család összefog és közösen utazik valahova, és amíg a szülők elszaladnak valahova, nyugodt szívvel hagyják ott a gyermeket a többiekkel, hiszen tudja, jó kezekben van. De az is könnyen előfordulhat, hogy egy család a gyermek legjobb barátját hívja meg egy utazásra, vagy éppen egy jó mókának ígérkező programra. A szülőknek meg sem fordul a fejében, hogy bármi baj lehet, hiszen felelősségteljes embereknek ismerte meg őket és bízik abban, hogy úgy figyelnek, mintha a saját gyermekükről lenne szó. De vajon tényleg így van? Egy igazán éles szituációban az ember képes arra, hogy a gondjaira bízott gyermekre ugyanúgy figyeljen, mint a sajátjára? És itt visszakanyarodnék az első kérdésre. Egy igazán éles helyzetben, ahol minden döntésünknek súlya van és egy jó, vagy rossz döntés az életet és a halált jelentheti, képesek vagyunk morálisan helyesen cselekedni és mindenkire egyformán figyelni? Ki számít jó embernek? Akire egész életében azt mondják, hogy mintapolgár mert látszólag mindent megtesz az emberekért és mindig a jó ügy mellé áll? És mi van akkor, ha valaki, akit jónak ismerünk, egy éles helyzetben teljesen kivetkőzik magából és megbocsáthatatlan dolgokat művel? Mi történik akkor, ha valaki, akire mindenki azt mondja, hogy jó ember semmit nem tesz másokért, csupán magával és családjával törődik nem foglalkozván azokkal, akik elméletben közel állnak hozzá? Kárhoztathatunk valakit azért, mert a saját gyermekét előbbre helyezi, mint a másikat? Ebben az esetben megszűnik jó embernek lenni? Elítélhetünk valakit azért, mert egy éles helyzetben képtelen morálisan helyesen cselekedni? Amikor a túlélés a tét, akkor létezik egyáltalán morál? Ilyen és ehhez hasonló kérdések keringenek a fejemben mióta letettem a könyvet és egyszerűen képtelen vagyok szabadulni a sok gondolattól. Talán nincsenek is jó, vagy rossz válaszok, hiszen sokkal árnyaltabb ez a téma, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Természetesen elítélendő, ha valaki nem segít a másiknak, főleg akkor, ha képes lett volna rá. Ugyanakkor kérdéses, hogy egy ilyen helyzetben az ember képes-e felmérni az adott szituációt, vagy a pánik hatására csak túlélési ösztöneinek tud engedelmeskedni. A gyenge ember vajon egyenlő a rossz emberrel? Egyes döntések egyértelműen elítélhetők, de néhányat sokkal nehezebb értékelni. A könyvben rengeteg ilyen szituáció van és egyszerűen nem tehetünk semmit, csupán sodródunk az árral és reménykedünk, hogy az élet fog győzedelmeskedni a halál helyett. 

A történet szerint a családjával síelni induló, tizenhat éves Finn Miller számára az élet egyetlen szempillantás alatt véget ér, amikor a lakóautó, amelyben utaznak, lezuhan a havas szikláról. Finn tehetetlenül, két világ között lebegve szemléli, ahogy azok, akiket szeret, a túlélésért küzdenek.
Szemtanúja lesz minden jó és rossz döntésnek, a túlélésnek és a halálnak. Ott van minden kétségbeesett és reményvesztett pillanatnál, de a megmenekülésnek is a tanúja. Az élet azonban sokszor nehezebb a halálnál. Mindenki rengeteg látható és láthatatlan sebet szerzett a baleset során, Finn elvesztése komoly és mély trauma volt mindenki számára. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre fojtogatóbbá és fájdalmasabbá az egész helyzet. Ottmaradni és küzdeni a halállal és a veszteséggel mindenki számára nehéz feladat. 

Finn tökéletes narrátor, egyszerűen zseniális ötlet volt az írónőtől, hogy a fiatal lány legyen a "mesélő". Egyrészről rendkívül személyessé válik általa a történet, hiszen minden szereplőhöz kötődik valamilyen szinten, másrészről a megváltozott, éteri állapotának köszönhetően mindent lát, így mégis képes arra, hogy árnyalttá és morálisan nehezen értékelhetővé tegye az adott szituációkat.

A többi szereplő rendkívül emberi, ezáltal esendő és olykor nehezen érthető. Mindenki máshogyan próbálja feldolgozni a helyzetet és az esetek nagy részében mindenki a lehető legrosszabb módját választotta a továbblépésnek. Nem is csoda, hogy képtelenek megmaradni egy légtérben, ahelyett, hogy összetartanának, még inkább elsodródnak egymástól. De ahogy minden mélypont után felfelé vezet az út, úgy a család számára is van még remény. Szép fokozatosan rájönnek arra, hogy csupán egymásra számíthatnak, beindul közöttük a kommunikáció és végre képesek lesznek elindulni a gyógyulás útján. Persze már soha nem lesz ugyanolyan az életük, de egymás segítségével képesek lehetnek arra, hogy megtanulják kezelni a veszteséget. A könyv egy igazi fejlődéstörténet, ahol a szereplők újra talpra állnak, maguk mögött hagyják a sötét és fájdalmas múltat és megpróbálnak együtt élni azzal, amit a sors rájuk mért. Mindenkinek vannak sebei és hegei, csak vannak, akik azt jobban rejtegetik. Az élet soha nem könnyű, egy valami azonban biztos, muszáj kihoznunk belőle a legtöbbet. Nem tarthatnak vissza minket a félelmeink és fájdalmunk, hiszen tartozunk önmagunknak azzal, hogy talpra állunk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy éljünk. A fájdalom soha nem múlik el igazán, lényünk egy darabja együtt hal azokkal, akiket elveszítettünk, de menni kell tovább és megtanulni együtt élni a hiánnyal. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják és nem eresztik az olvasót. Persze vannak benne sokkoló szituációk, néha pedig csak úgy kapkodtam a fejemet a történések miatt, de valahogy nem ezek maradtak meg bennem. Azt gondoltam, hogy majd néhány délután alatt elolvasom, de igazából egy fél nap sem kellett hozzá. Egyszerűen mágnesként vonzott a történet és bár néha félre kellett tennem, hogy vegyek egy mély levegőt, mert képtelen voltam abban a pillanatban folytatni az olvasást, mégis fél perc után visszatértem és ugyanúgy faltam a lapokat. Bevallom hősiesen egy kicsit pityeregtem, óriási hatással volt rám ez a regény és bár azóta elolvastam már 2 másik kötetet, még mindig ez a könyv jár a fejemben. Ez volt az idei évem első olvasményélménye és kétségtelenül rendkívül magasra tette azt a bizonyos lécet. 

Az Egyetlen ​szempillantás alatt egy igazán nagyszerű és felejthetetlen történet, mely komoly és mély témákat dolgoz fel. Nem egyszerű olvasmány, de higgyétek el, megéri elolvasni. Egy rendkívül izgalmas és megrendítő regény életről, halálról, szeretetről, haragról, túlélésről és megbocsátásról. Szívszorító és felemelő történet egy család pusztító tragédiájáról és ennek utóhatásairól. Arról, hogy minden döntésünknek következménye van, és ezekkel együtt kell élnünk akár akarjuk, akár nem és vannak sebek, amiket az idő nem gyógyít be. Nem könnyű olvasmány, de érdemes esélyt adni neki, én csak ajánlani tudom nektek.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Az Egyetlen szempillantás alatt című könyvben nagy szerepe van egy karakter halálának. Mostani játékunkban olyan könyvekből idézünk, amelyek hasonlóképpen körbejárják a gyász témáját. Nincs más dolgotok, mint beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába annak a könyvnek a címét, amelyikből idéztünk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
„Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból.”


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

01. 02. - Könyv és más
01. 05. - Utószó
01. 08. - Csak olvass!

2021. október 20., szerda

Janet Skeslien Charles: A ​párizsi könyvtár

Sziasztok!

Janet Skeslien Charles történelmi regénye két idősíkon játszódva fedi fel a benne rejlő titkokat. A főhősnők mellett nagyon fontos szerepet kapnak benne a könyvek és könyvtárak, úgyhogy igazi könyvmoly csemege a történet. Ha bloggereinkkel tartatok megnyerhetitek a Libri Kiadó által felajánlott könyvet is.

1939-et írunk, és Odile Souchet, a fiatal párizsi lány nem is lehetne boldogabb: felveszik könyvtárosnak az impozáns Amerikai Könyvtárba, és a jóképű Paul személyében a szerelem is rátalál. A náci csapatok bevonulása azonban egy csapásra véget vet az idillnek, és Odile világa összeomlani látszik. Hogy megmentse mindazt, ami fontos a számára, munkatársaival csatlakozik az ellenálláshoz, és úgy harcol, ahogy lehetőségei engedik: a könyvek segítségével. Heroikus küzdelmük ellenére Odile-nek hamarosan szembe kell néznie a szörnyű igazsággal: valaki elárulta.
1983: Lily, a Montanában élő magányos kamasz lány felfigyel idős szomszédjukra, Mrs. Gustafsonra, akit a helyiek csak úgy hívnak, „a háborús menyasszony”. Ki ez a rejtélyes nő, és miért költözött a kisvárosba, ahová látszólag semmi sem köti? Lily kutatni kezd az öreg hölgy múltja után, és egyre több közös vonást vél felfedezni kettejük között. Egy nap sötét titokra bukkan, amely az egész addigi életüket megváltoztathatja…
Janet Skeslien Charles lebilincselő regénye varázslatos óda a könyvekhez, a barátsághoz, Párizshoz, és nem utolsósorban azokhoz a hétköznapi hősökhöz, akik sokszor ott munkálkodnak, ahol a legkevésbé sejtenénk.

Rengeteg háborús és történelmi könyvet olvastam az utóbbi időben, így lassan joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc zsánerem. Rajongok az ilyen típusú regényekért és mindenért, ami segít abban, hogy megérthessem a múlt azon szeletét, amely emberek millióinak tette tönkre az életét. Minden egyes alkalommal, amikor ilyen típusú regényt veszek a kezembe kettős érzések kezdenek el kavarogni bennem. Egyrészről nagyon izgatott vagyok, másrészről azonban ott motoszkál bennem az a kérdés, hogy vajon meddig hatnak majd rám elementáris erővel az ilyen típusú könyvek? Mikor jön el az a pont, amikor már nem tudnak újdonsággal szolgálni? Hasonló érzések keringtek bennem akkor is, mikor megláttam Janet Skeslien Charles. Teljesen beleszerettem a fülszövegbe, de féltem attól, hogy vajon képes leszek-e rajongani érte. Az első pár oldal után azonban rájöttem, hogy nincs okom félni, hiszen azonnal beszippantott a történet és csak úgy faltam a lapokat. A kötet témája, a szereplők és az írói stílus is levett a lábamról. Azonnal éreztem, hogy egy igazi rokon lélekre leltem az írónő személyében, hiszen csak egy történelem rajongó könyvmoly képes arra, hogy ilyen nagyszerű, lebilincselő, magával ragadó regényt írjon a háború és a könyvek vonatkozásában. 

Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet átitat a történetek iránti mély szenvedély és az olvasás szeretete. Ez akkor is igaz, ha történelmi és háborús regényről van szó. Minden történet fontos és hozzánk ad valamit. "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.", mondja George R. R. Martin és talán ez az egyik legnagyobb egyetemes igazság ami tökéletesen jellemzi a könyvmolyok életét. A könyvek hű barátaink, amikor minden összeomlik körülöttünk és az egész világ lánban áll, a katonák méltatlan körülmények között elesnek és az emberi brutalitás a tetőfokára hág, egy jó kötet mindig segít abban, hogy elmeneküljön az ember a szörnyű hétköznapok gyötrő valóságából. Amikor már nincs mit mondani, amikor elnémulnak a leghangosabbak is, akkor van a legnagyobb szükség a szavak erejére. Az ismerős mondatok, az unalomig ismételt memoriterek, az elhasználódott szamárfüles könyvtári példányok vagy éppen kedvenc hőseink képesek még a legnagyobb letargiából is kirángatni minket. De vajon a második világháborús események közepette képes egy maroknyi ember és egy könyvtár arra, hogy harcoljon az elnyomással szemben?

A párizsi könyvtár egy olyan történet, mely tökéletesen bemutatja azt, hogy a hétköznapi emberek is képesek arra, hogy igazán nagy tetteket hajtsanak végre és azt, hogy a könyvek szeretete és az olvasás még a legsötétebb időben is lámpásként világíthat a háború zord fellegei felett. A párizsi könyvtár a bátorság, a remény, a szeretet, a megbocsátás és az újrakezdés története. Egy igazán nagyszerű regény, melyben tökéletes egyensúlyban van a történelem és a fikció. Odile történeten keresztül megismerhetjük a második világháború korabeli Párizst, belekóstolhatunk a hitleri intézkedések keltette borzalmakba és félelmekbe és azt követő felszabadítás utáni mérhetetlen frusztrációba és gyűlöletbe. 

A regény cselekménye két szálon fut, két idősíkban. A múlt és a könyvbéli jelen szálai fokozatosan összeérnek és szép fokozatosan megértjük, hogy mi köze van egymáshoz az 1939-as évben megismert fiatal lánynak, Odile-nak, aki a háborús viszontagságok után elhagyni kényszerült országát Mrs. Gustafsonhoz, aki Amerikában éli özvegyként mindennapjait. A karakterek korántsem idealizált, romantikus hősök, hanem valódi hús-vér emberek, akik sokszor és sokat hibáznak. Szereplőink nem makulátlanok, nem próbálnak meg tökéletesnek látszani, rengetegszer elesnek, néha felállnak, máskor viszont a földön maradnak és képtelen arra, hogy továbblépjenek. Lily és Mrs. Gustafson barátsága fokozatosan mélyül el, egy idő után megérjük, hogy az idős hölgynek legalább annyira szüksége van a fiatal lány társaságára, mint a lánynak arra, hogy időt tölthessen végre valaki olyannal, aki mindennél jobban hasonlít rá. Egyre több közös vonást fedezhetünk fel olvasás közben és talán kimondhatjuk, hogy kölcsönösen megmentik egymás életét. Mikor az embert valami veszteség élni, nagyon nehezen találja meg a közös hangot másokkal. Ha azonban van valaki a környezetünkban, aki már átélte a veszteséget valamilyen formában, akkor ő átérzi és megérzi azt a fájdalmat, ami ilyenkor az ember lelkében tombol. Ahogy Lily szép fokozatosan újra rátalá önmagára, úgy az idős hölgy is végre kivirágzik. Egyre több minden derül ki a múltjából, végül pedig megérjük azt is, hogy miért hagyta el szeretett hazáját. 

Odile világa a háborús borzalmak közepette összeomlani látszott. Egy igazán erős személy, aki képes arra, hogy hegyeket mozgasson, de a fájdalom, a kín, a bánat őt sem kerülhette el. Tevékenyen részt vett a könyvtár azon munkájában, hogy olvasmányt szolgáltasson azom emberek számára, akik nemzeti, etnikai, vagy éppen vallási hovatartozásuk miatt nem kívánatos személyekké váltak. Ezen az úton nem járt egyedül. a párizsi Amerikai Könyvtár minden egyes dolgozója félelmet nem ismervén az irodalom és a könyvek erejével harcolt a náci elnyomás ellen. Reményt és vigasztalást vittek oda, ahol már semmi nem maradt. Megadták azt a dolgot, ami ilyenkor a legfontosabb: egy menedéket, ahova a bombázás elől is elmenekülhet az ember. Az emberek lehettek hős lovagok, viktoriánus korabeli hölgyek, tudások, vagy éppen felfedező kalandorok, amíg olvashattak elfelejtkeztek a deportálásról, a félelemről, a bombákról, vagy éppen a náci katonákról. A fronton állomásozó katonák rendszeresen kértek adományokat, ők pedig fáradhatatlan kiszolgálták az ő igényeiket is. Egy olyan világban azonban, ahol a félelem félelmet szül és ember embernek farkasa, számolni kell az árulás lehetőségével is. A megtorlásoktól való félelem hatására rengeteg ember kezdte el feljelenteni gyanús társaikat, így Odile és a könyvtár munkája még nehézkesebbé válik. De vajon képesek arra, hogy megmentsék a könyvtárat és megóvják rendszeres látogatóikat?

A cselekmény izgalmas, de egyáltalán nem pörgős, sokkal inkább fokozatosan adagolja az írónő az izgalmakat. A háború előszele, majd Párizs náci megszállása mind-mind olyan téma, melyet valamilyen szinten már mindannyian ismerünk. A párizsi könyvtár azonban képes volt arra, hogy egy teljesen új szeletét is bemutassa a történelemnek. Őszintén szólva még soha nem hallottam a könyvtárról, vagy az ott dolgozók munkásságáról, így minden egyes oldalnál azt éreztem, hogy valami csodálatos újdonságnak lehetek a tanúja. Egy másodpercig sem untam a történetet, ámulatba ejtett a rengeteg irodalmi utalás és a történelmi események láncolata. Janet Skeslien Charles regényének minden oldaláról süt a könyvtárak, a könyvek és az olvasás iránti szeretet és tisztelet. Óriási élmény volt olvasni, még mindig kavarognak a fejemben a gondolatok. Hihetetlen nemes és csodálatos feladatot tűztek ki maguk elé. Mindenki úgy küzd az elnyomás ellen, ahogy tud. Vannak emberek, akik fegyverrel támadnak az ellenségre, mások könyvek csempészésével fejezik ki ellenállásukat a meglévő rendszer ellen. 

A könyv borítója azonnal levett a lábamról, mérhetetlenül finom és elegáns, minden megjelenik rajta, ami fontos a történet szempontjából. 

Összességében én nagyon szerettem Janet Skeslien Charles, az egyik kedvenc regényem lesz a műfajban. Ha szeretitek a lassú, ám egyáltalán nem unalmas regényeket, ha érdekel titeket a történelem és nem utolsó sorban szeretnétek egy olyan könyvet olvasni, melynek minden egyes oldala az olvasás szeretét ünnepli, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt A párizsi könyvtárnak. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Mivel a könyvben fontos szerepet játszik a könyvtár, mint intézmény, a játék is ide kalauzol benneteket. Minden állomáson egy magyarországi könyvtárról találtok képet, megfejtésnek a könyvtár nevét kell beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

KÉP

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai
10.20. Csak olvass

2021. július 9., péntek

Anita Abriel: A ​remény útjain

Sziasztok!

Már megszokhattátok az oldalamon, hogy egyenesen rajongok a történelmi regényekért, így rendszeresen kerülnek a kezembe ilyen típusú történetek. Tudom, nem egyszerű olvasmány, de én nagyon szeretem ezeket a könyveket. Valahogy bekattant nálam ez a téma és egyszerűen nem enged el, mindig is óriási hatással voltak rám ezek a történetek. Mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy nem kellett eddig és nagyon remélem, hogy soha nem is kell majd ilyen borzalmakat átélnem. A háború kegyetlenségeiről még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. A holokauszt az egyik legfájdalmasabb téma, bármilyen oldalról is közelítjük meg, csak szenvedést és fájdalmat látunk. De milyen lehet a túlélők sorsa? Vajon hogyan alakul két fiatal magyar lány élete, miután megszöknek a vonatról, mely a biztos fájdalom és halál felé robogott velük?

Az elmúlt időszakban teljesen rákattantam a II. világháborús könyvekre, szép lassan azt mondhatjuk, hogy ez a kedvenc műfajom, rengeteg ilyen típusú kötet fordult meg mostanában a kezemben. Mikor megláttam Anita Abriel könyvét két dolog keltette fel a figyelmet azonnal. Az egyik a szerző magyar kötődése, hiszen a regényt az ő édesanyjának a története ihlette, a másik pedig Pam Jenoff ajánlása a borítón. Ez a két dolog azonnal levett a lábamról, szóval óriási lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Mielőtt azonban bővebben is írnék a könyvről, lássuk miről is szól pontosan a regény. 

1946-ot írunk, amikor Frankel Vera és legjobb barátnője, Bán Edit megérkeznek Nápolyba. A két lány egy Auschwitz felé tartó vonatról szökött meg, s mindenkit elveszítettek a háborúban. Egy amerikai katonatiszt ajánlólevelének köszönhetően Vera az Egyesült Államok nagykövetségén kap munkát, ahol beleszeret Anton Wight kapitányba. Úgy tűnik, a dolgok kezdenek jobbra fordulni, ám nemcsak Verának és Editnek, de Wight kapitánynak is meg kell birkóznia a háború okozta traumákkal, és a férfi egy nap szó nélkül eltűnik. A két nőnek így ismét újra kell terveznie az életét, és a vágy, hogy végre maguk mögött tudják a múlt szörnyűségeit, Nápolyból előbb New Yorkba, majd Caracasba vezérli őket. Hiába telnek azonban az évek, Vera képtelen elfelejteni a kapitányt... A remény útjain megrázó és magával ragadó történet, melyet a szerző magyar édesanyjának élete inspirált.

A remény útjain egy igazán érdekes és szerethető regény, mely két fiatal zsidó lány történetét mutatja be, akik túlélték a holokauszt borzalmait és külföldön próbálnak új életet kezdeni a második világháború borzalmait követően. Nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett.  Frankel Vera és barátnője Bán Edit egy vonatról szökött meg, éveken át bujkáltak a német katonák elöl, majd végül Olaszországba indultak az új élet reményében. A háború okozta sebek lassan gyógyulnak, de a fiatal lányok minden tőlük telhetőt megtesznek a boldogulás érdekében. A sors azonban Nápolyból előbb New Yorkba, Caracasba végül Sydney-be vezérli őket,  de vajon megtalálják a helyüket a világban? A földrészeken átívelő történetük vajon végül boldogan zárul, vagy a túlélők bűntudata kíséri végig az egész életüket?

Vera és Edit élete nem egyszerű, küzdenek saját belső démonjaikkal, melyet a feljebb is említett túlélők bűntudata táplál. Ez az érzés tulajdonképpen része annak a tünetegyüttesnek, amit poszt-tarumás stressz szindrómának neveznek. Az alapja az a mentális állapot, amikor egy katasztrófát, balesetet, vagy valamilyen más rettenetes eseményt túlélő egyén úgy érzi, hogy rosszat tett azzal, hogy ő életben maradt, mások pedig nem. Úgy érzi, hogy ő kevesebb ér, mint azok az emberek, akiket szeretett és akikkel törődött, ők jobban megérdemelték volna az életet. Nekik kellett volna életben maradni és neki kellett volna meghalni. A mögötte búvó pszichológiai mechanizmust úgy magyarázzák, hogy az ember elnyomja magában a haragot, amit az esemény okozója felé érez, és azok felé, akiknek tényleg lehetőségük lett volna megakadályozni a dolgot, és ez az egész indulat önmaga ellen fordul. Ennek a túlélő bűntudat-érzésnek gyakori kísérője szorongás, depresszió, alvászavarok és rémálmok, a jelen és a jövő iránti érdeklődés elvesztése, késztetés-hiány. Bár főleg Vera esetében figyelhető meg ez az érzés, főleg nála csúcsosodott ki a dolog, de Edit is hasonló gondolatokkal küzd a felszín alatt. Mindketten elvesztették családjukat, szeretteiket. Folyamatosan mardossa őket az az érzés, hogy miért ők maradtak életben, miért kaphattak egy újabb esélyt az élettől, mikor mindenki másnak a halál jutott osztályrészül. 

A háborút követően egy amerikai katonatiszt ajánlólevelének köszönhetően Vera és Edit Nápolyba kerül, ahol Vera az Egyesült Államok nagykövetségén kap munkát. Ott beleszeret a főnökébe, Anton Wight kapitányba és Edit is szépen lassan megtalálja a helyét, elindul azon az úton, hogy végre elismert divattervezővé váljon. Úgy tűnik, a dolgok kezdenek jobbra fordulni, ám nemcsak Verának és Editnek, de Wight kapitánynak is meg kell birkóznia a háború okozta traumákkal, és a férfi egy nap szó nélkül eltűnik. A lányok egy nagyszerű ajánlatnak köszönhetően Amerikába indulnak, de sajnos nem úgy alakult az utazás, ahogy eltervezték, így végül Caracasba kerülnek, ahol megpróbálnak új életet kezdeni.  Venezuela fővárosa rengeteg meglepetést és izgalmat tartogatott a lányok.  Edit egyre lelkesebben és talán egy kicsit meggondolatlanul igyekszik közelebb kerülni az álmához, hogy tervező lehessen és a világon megismerhessék a munkáit. Vera megismerkedik egy fiatal férfival és bár a kapitányt nem tudja kiverni a fejéből, mégis romantikus kapcsolatba bonyolódik vele. Az élet azonban nem várt fordulatot vett, ami mindent megváltoztatott a lányok életében. De vajon milyen út vezet a boldogsághoz? Hány igaz szerelme lehet az embernek az életében? Mi van akkor, ha a lányok nem tudnak beilleszkedi az új kultúrába? Képes lesz két fiatal magyar lány új életet kezdeni Venezuela fővárosában? 

A lányok óriási támaszt jelentenek egymásnak. Támogatják és vigasztalják a másikat, amikor szükség van rá. Edit meg van győződve arról, hogy nem csak családját, hanem vőlegényét is elvesztette. Hiába próbálja őt Vera pozitív gondolkodásra sarkallni, a lány érzi, hogy a szerelme soha nem tér vissza hozzá. Szomjazza a romantikus kapcsolatokat, naivan és túlságosan is lelkesen közelít a férfiakhoz, de Istvánt soha nem tudja kiverni a fejéből. Kettejük közül Vera a racionális és gondoskodó, Edit pedig az , aki a föld felett lebeg három méterrel. Tökéletesen kiegészítik egymást, nemhiába barátok kiskoruk óta. 

A múlt darabkáit a lányok visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg, így szép lassan kirajzolódik előttünk a korabeli Budapest, a holokauszt rémségei, a lányok menekülése és bujkálása, bár a regény nem erre helyezi a fő hangsúlyt. A regény arról a fájdalomról és traumáról szól, amit a szeretteik és a hazájuk elhagyása jelentett a számukra, továbbá az újrakezdés nehézségeiről. Ugyanakkor megjelenik benne a remény, és az újrakezdés, a bátorság és az igaz barátság fontossága. Frankel Vera és legjobb ás Bán Edit története bemutatja, hogy még a leglehetetlenebb és legembertelenebb pillanatok sűrűjében is meríthetünk erőt a szeretet és a barátság erejéből. Anita Abriel remekül írta meg a történetet, ami persze nem is csoda, hiszen kiskorától kezdve formálta őt és személyiségét édesanyja és annak barátnője története. A Nyugati tér blog oldalán olvasható egy interjú az írónővel, melyből kiderül, hogy tényleg rengeteg minden történt meg a valóságban is. Néha tényleg az élet írja a legjobb forgatókönyvet. 

A regény stílusa nagyszerű és élvezhető, könnyen és gyorsan lehet haladni az olvasással. A múlt fájdalmán és a jelen nehézségein túlmutat, és bizonyítja, hogy bármilyen tragédia után van esély a szebb és jobb jövő kialakítására. Ha az ember nem adja fel és nem süllyed el a saját szomorúságában és fájdalmában, akkor mindig van előre. 

Összességében nekem nagyon tetszett Anita Abriel regénye, az első oldaltól az utolsóig csak úgy faltam a lapokat. A remény útjain egy igazán érdekes és szerethető regény, mely két fiatal zsidó lány történetet mutatja be, akik túlélték a holokauszt borzalmait és külföldön próbálnak új életet kezdeni a második világháború borzalmait követően. Nagyszerű regény szeretetről, túlélésről, a reményről és arról, hogy az emberi lélek még a legsötétebb időszakban is képes diadalmaskodni a rossz felett. A múlt darabkáit a lányok visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg, a jelenben pedig végigkövethetjük a lányok életet és küzdelmét a szebb és jobb jövő reményében. Ha szeretitek az igaz történeten alapuló könyveket akkor mindenképpen adjatok esélyt a kötetnek. 

Értékelés: 5/4,5

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Libri Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 

Forrás: https://stressz.blog.hu/2014/04/15/es_az_ember_emlekszik_a_krematorium_szagara_a_tulelok_buntudata

2021. május 31., hétfő

Ashley Audrain: A ​szív sötétje + Nyereményjáték

Sziasztok!

Kevés szebb és örömtelibb időszak van egy nő életében, mint amikor megszületik az első gyermeke. De mi van akkor, ha ezt a köteléket megmérgezi valamilyen különös, baljós érzés? És mit tehet valaki anyaként, ha mindenki őt hibáztatja azért, hogy nem alakul ki a megfelelő kötődése a gyermekével? Ashley Audrain összetett, tabudöntögető és hátborzongató regénye az emberi lélek sötét kamráiba vezet minket, ahol egyre inkább belemerülünk a főhős nyomasztó, de zseniálisan ábrázolt világába. Tartsatok három bloggerünkkel A szív sötétje című kötet blogturnéján, és nyerjétek meg a Libri Kiadó által felajánlott példányt!

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így erről a kötetről is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 

Ez a bejegyzés a korábbiaktól kicsit eltérő lesz, hiszen a megszokottakhoz képest most nem egy izgalmas krimiről fogok írni, hanem egy lélektani thrillerről, viszont ez a műfaj sem áll sokkal távolabb tőlem, sőt.

Arra gondoltam, hogy az értékelés elején pszichologizáljunk egy kicsit. Szeretnék egy a könyv szempontjából rendkívül fontos pszichológiai elméletről írni, ez pedig: a transzgenerációs elmélet. A transzgenerációs elmélet szerint minden generáció meghatározza az utána jövő generációk sorsát, éppen ezért nagyon fontos, hogy megismerjük felmenőink történetét annak érdekében, hogy megértsük önmagunkat. Nagyon fontos tehát, hogy megtudjuk, milyen szituációkat, szokásokat örököltünk őseinktől, hiszen minél inkább tisztában vagyunk felmenőink sorsával, annál szabadabban élhetjük meg életünket, az önismeret pedig segít abban is, hogy leküzdjük szorongásainkat. Az okokat egyrészt történelmi múltunkban, másrészt az egyéni traumákban kell keresnünk. Az egyéni traumák alatt a családon belül elszenvedett testi és lelki sérüléseket értjük. A gyermekek bántalmazásának szokása is a szülői minta alapján is öröklődik a családban. A fizikai vagy érzelmi bántalmazás ráadásul nemcsak annak fáj, aki elszenvedi, hanem az utódainak is. A traumák ugyanis sejtszinten öröklődnek egyik generációról a másikra. 

A transzgenerációs elmélet alapja tehát, hogy minden generáció mélyen meghatározza az utána jövő generációk sorstörténetét. Vagyis, ha meg akarjuk érteni a belső folyamatainkat, hogy mi az, ami bennünk zajlik, miért úgy érezzük magunkat, ahogy, ahhoz nem elég csak a saját életutunkat megvizsgálni. Meg kell nézni, hogy a szüleink, nagyszüleink, vagy akár a dédszüleink generációja milyen veszteségeket élt meg, milyen küzdelmeik voltak, de azt is például, hogy milyen megoldásokat találtak egy-egy problémára, találtak-e egyáltalán, vagy elfogadták, és egyszerűen beletörődtek az adott élethelyzetbe. A felmenőink élményei, hitrendszere, fájdalmai, de megoldókulcsai is hatással vannak arra, hogy mi hogyan éljük az életünket, hogyan viszonyulunk egy-egy nehéz élethelyzethez, de arra is, hogy milyen kapcsolati rendszert alakítunk ki magunk körül. 

Akit esetleg bővebben is érdekel a téma, annak meleg szívvel tudom ajánlani Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors c. könyvét, mely olvasmányosan, további példákkal támasztja alá a transzgenerációs elméletet és annak helytállóságát.

De hogy miért is fontos ez az értékelés szempontjából? Nézzük miről is szól a könyv:

Anya. Lánya. Angyal vagy szörnyeteg?
Blythe Connor eltökélt, hogy kislányának, Violetnek olyan melegszívű és szerető anyja lesz, amilyen neki nem adatott meg. Ám az anyaság első, kimerítő napjaiban meggyőződésévé válik, hogy valami nem stimmel a kisbabájával - nem úgy viselkedik, mint a többi újszülött, és ők ketten, anya és gyermeke képtelenek kötődni egymáshoz.
Vagy ez csak Blythe rögeszméje lenne?
A férje, Fox úgy gondolja, hogy csak képzelődik. S minél kevésbé hisz neki Fox, Blythe annál inkább úgy érzi, anyaként és feleségként is kudarcot vallott. A helyzet felemészti minden józanságát, s már saját magában sem bízik.A kistestvér, Sam érkezése azonban mindent megváltoztat: Blythe magától értetődő módon kapcsolódik a kisbabához, és végre olyan anya lehet, amilyenről mindig is álmodott. Valóságos lehet ez az idill? Vagy a balsejtelem, ami Violet születésének pillanatától kísérti Blythe-ot, beigazolódik?
Mi van, ha az anyaság nem mindaz, amire mindig is vágytál, hanem mindaz, amitől mindig is rettegtél?
A szív sötétje letaglózó és elképesztően izgalmas regény, amely megkérdőjelez mindent, amit az anyaságról és a szülői szeretetről gondoltunk.

A könyv egy rendkívül érdekes alapfelállással indít, hiszen rögtön az elején felvázol egy adott élethelyzetet, és tulajdonképpen a kötet mindvégig arról szól, hogy hogyan és miként jutunk el odáig. Precízen, lépésről lépésre dolgozta ki az írónő a történetet, amelyben megelevenednek a különböző negatív érzelmek (mint például a fájdalom, a félelem és a veszteség). Az írónő továbbá kendőzetlenül mutatja be az anyaság árnyoldalát is: a fáradtságot, a frusztrációt, a rettegést, hogy a gyermekünket bántódás éri, vagy ha éppen a saját gyermekünk válik bántalmazóvá.

 A történet során egy percig sem tudtam unatkozni, hiszen a könyv folyamatosan adagolta a feszültséget és a múlt sötét darabkái oldalról oldalra kezdtek összeállni egy nagy egésszé, feltárva a karakterek cselekedetei mögött rejlő indítékokat, motivációkat. Az elbeszélés fő vonalát Blythe, mint anya meséli el, de néhány rövidebb fejezetben megismerhetjük Blythe anyját és nagyanyját is, akiknek a története szintén rendkívül nyomasztó és sötét. A történet során kiderül, hogy ez a három élettörténet bizony komoly hatással van egymásra. A könyv fő témája szerintem alapvetően az útkeresés, hiszen ahogy haladunk előre a történetben az embernek az az érzése, hogy a fő karakter állandóan igazolást keres a cselekedetei mögött rejlő motivációkkal kapcsolatban. Miért vagyok ilyen? Rossz anya lennék? Lehet, hogy jobban szeretem az egyik gyermekemet, mint a másikat? Hangoznak el a kérdések, melyekre a választ a múltban találjuk, és nem is feltétlenül a saját, hanem a felmenőink múltjában. 

A könyv fő karaktere Blythe számomra az elején nehezen volt értelmezhető, de ahogy fokozatosan derültek ki róla és a múltjáról a megdöbbentő információk, úgy tudtam egyre jobban azonosulni a karakterével. A korábbi generációk képviselői Etta és Cecile szintén borzasztóan érdekes, ugyanakkor tragikus karakterek. Az ő élettörténetük szolgáltatja az alapját Blythe problémáinak és vívódásának. Érdekes volt látni, hogy a múltban átélt tragédiák és élmények hogyan képesek hatni az elkövetkező generációk életére és az ő megküzdési stratégiáikra, kapcsolatrendszerükre. A könyv számomra legantipatikusabb karaktere egyértelműen Blythe férje, Fox volt, akinek tulajdonképpen annyiban merült ki a napi tevékenysége, hogy minden reggel elmegy és este hazaérkezik, közben a bizonytalanság csíráját próbálja elültetni feleségében a gyermekneveléssel kapcsolatos dolgokról, nem egyszer a kioktatás határát feszegetve. Nagyon sok probléma megelőzhető lett volna, ha nem egy rendkívül önző, egocentrikus, sértett emberként viselkedik. Minden bizonnyal még a történet vége is máshogy alakult volna...

A könyv borítója szerintem telitalálat, nagyon jól reprezentálja a történet hangulatát, különösen tetszik ez a lilás színvilág és a szív motívum ábrázolása.

Összességében a Szív sötétje egy rendkívül letaglózó, borús hangulatú, ugyanakkor letehetetlen olvasmány. A könyv szerintem ékes példája az értékelés elején említett transzgenerációs elmélet helytállóságának, hiszen tulajdonképpen a múlt sötét árnyaitól szabadulni nem tudó édesanya küzdelmeit követhetjük nyomon ebben a történetben. A karakterépítés szerintem jól sikerült, az anyaság sötét oldalát is rendkívül részletesen és élethűen bemutató könyvben szerintem nem lehet csalódni. Én pedig most gyorsan megyek, és kiderítek egy-két dolgot a felmenőimről, hátha érdekes dolgokra bukkanok.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

A regény központi témája az anyaság, ezért most hasonló regények nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
“Anya letörölte a könnyeimet, és azt mondta: Legyél pont olyan, amilyen vagy.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

05.31. Csak olvass!
06.02. Fanni’s Library