Clara Dupont-Monod különlegesen érzékeny, díjnyertes regénye egy család történetét meséli el. Egy családét, ahol egy sérült gyermek születése alapvetően határozza meg szülei és testvérei sorsát, és ahol az érzelmek széles spektrumát, a sebeket és a gyógyulás folyamatát a gyerekek nézőpontjából ismerhetjük meg. Tartsatok három bloggerünkkel az Egy közülünk című regény blogturnéján, és nyerjétek meg a General Press Kiadó által felajánlott példányt!
Milyen rövidke könyv és mégis mennyi érzelem van benne! Jaj istenem, borzasztóan nehéz helyzetben vagyok. Nem tudom, hogy képes vagyok-e visszadni nektek a kötet hangulatát és azt, hogy milyen érzések kavarognak bennem az elolvasása után. Már régen észrevettem, hogy minél közelebb áll hozzám egy történet, annál nehezebben írok róla. Minél fontosabb számomra egy könyv, annál nagyobb bennem a görcs, hogy méltó bejegyzést írjak. Csak bízni tudok benne, hogy az értékelésem sokatok érdeklődését felkelti, mert ez az a regény, ami megérdemli, hogy széles körben megismerjék az emberek.
Vannak könyvek, amelyek egyszerűen a részünkké válnak. A történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után. Számomra pontosan ilyen volt az Egy közülünk címe kötet is. Clara Dupont-Monod regénye olyan volt számomra, mint egy igazi érzelmi hullámvasút. Sokszor éreztem úgy, hogy a mélybe ránt, máskor a felhők fölé emelt. Egy csodálatos történet, mely bár rendkívül nehéz olvasmánynak bizonyult, mégis az idei évem egyik legemlékezetesebb és legérzelemdúsabb élményévé avanzsálódott.
Sok dolgot tudtok már rólam, de van talán két dolog, amit vagy egyáltalán nem meséltem, vagy maximum egyszer-kétszer említettem. A szociológus diplomámat követően úgy éreztem, hogy szeretnék még egy szakot teljesíteni, így arra gondoltam, hogy elkezdem a gyógypedagógiai alapképzést. Bár bevallom, két év után kiiratkoztam az egyetemről, mégis rengeteget tanultam ott és igazán szemléletformáló időszak volt számomra. Az talán nem is fontos, hogy mi miatt hagytam ott a képzést, a lényeg csupán annyi, hogy nem idegen számomra a sérült gyermekek világa. Az pedig, hogy nem idegen számomra a fogyatékosság kérdésköre talán még igazabbá válik, ha elmesélem nektek, hogy nagyon közelről tapasztaltam, szinte a saját bőrömön, hogy milyen is az, ha sérült gyermek él a családban. Anyukám harmadik gyermekként látta meg a napvilágot, két idősebb testvére van. Az egyik bátyja teljesen egésszéges, a másik azonban Down-szindrómával került diagnosztizálásra. Úgy alakult az életünk, hogy a nagyszüleimnek szüksége volt anyura, így tulajdonképpen visszaköltöztünk a nagyszülői házhoz. Ahhoz, hogy elférjünk mindannyian építkezni kezdtek anyuék, így egy igazán nagy családi ház lett az otthonunk, ahol többgenerációs háztartásként éltünk. Bár gyerekként nem éreztük másnak nagybátyánkat, ahogy növekedtünk egyre jobban megtapasztaltuk, hogy hogyan néznek ránk mások, vagy milyen az, amikor megcsillan a szánalom az emberek szemében. Nem volt semmi gond, éltük kis életünket. A mélységeket akkor kezdtük el megtapasztalni, amikor romlani kezdett az állapota. Láttuk, milyen hatással van ez a szüleimre, a nagyszüleimre és anyu másik tesójára. Láttuk milyen az, amikor valaki teljesen alárendeli magát a feladatnak és milyen az, amikor valaki kívül helyezi magát a történeten. Láttuk milyen az, amikor valaki odaadja mindenét és láttuk, hogy milyen az, amikor valaki legszívesebben csak menekülne. Láttuk az örömöt és láttunk rengeteg fájdalmat. A könyv pedig pontosan ezt az időszakot juttatta az eszembe.
Clara Dupont-Monod Egy közülünk című regénye egy csodálatos történet a szeretetről, a fájdalomról, a nehézségekről és arról, hogy egy sérült gyermek érkezése milyen hatással lehet egy családra, ezen belül is a testvérekre. Egy igazán hiánypótló olvasmány, hiszen mégcsak hasonlót sem tudnék felmutatni. Az írónő tűpontosan mutatja be az adott élethelyztetet. Nem egy vattacukros, hollywoodi történet ez, hanem egy valódi család, valós érzelmekkel és nehézségekkel.
Egy gyermek érkezése mindig érdekes és izgalmas, a testvérek óriási lelkesedéssel várják a legkisebb játszópajtást. A szülők a fellegekben járnak, hiszen egy gyermek érkezése a legnagyobb boldogság. De mi van akkor, ha egy váratlan diagnózis derékba töri az álmokat? Mi történek egy családban, ha a gyermekről kiderül, hogy sérült?
Ha fogyatékkal élő gyermek születik egy családba, az teljesen átrajzolja az egész mikróközösség dinamikáját. Ahány ember, annyiféleképpen reagál. Az írónő pedig tökéletesen ábrázolja ezt. A történet három részből áll: a legidősebb, a középső és a legkisebb gyermeket ismerhetjük meg. Láthatjuk, hogy milyen hatással van rájuk a gyermek érkezése és élete, hogyan alkalmazkodnak a helyzethez és milyen érzések kavarognak bennük. A történet igazán különleges, hiszen a kerítésben lapuló kövek elbeszélése alapján nyerhetünk bepillantást a család életébe, ráadásul egyik szereplőt sem nevezik a nevén. Az jutott eszembe, hogy bár Franciaország egy kis településen járunk, mégis olyan az egész, mintha akár a szomszédomról is szólhatna, vagy éppen rólam, ha a családomban fogyatékkal élő gyermek van. Így könnyen lehet azonosulni a karakterekkel és talán még inkább átélhető és átérezhető a fájdalmuk. Hiszen akár mi is lehetnénk. Az írónő tűpontosan ábrázolja, hogy milyen mélységeket él át ilyenkor egy család és azt, hogy mennyire egyedül maradnak a problémáikkal. Ahogy láthatjuk, viszonylag kevés segítséget kapnak, saját maguk próbál meg boldogulni. Példaértékű szeretetben nevelik legkisebb gyermeküket, és bár természtesen ők is a történet szerves részét képezik, az írónő inkább a testvérekre konentrál. Nagyszerű és hiánypótló ötlet ez a részéről, nem igazán találkoztam ilyesmivel még korábban.
A történet első részében a legidősebb testvért ismerhetjük meg, aki alkalmazkodott a helyzethez és mély ragaszkodással és szeretettel gondoskodott legkisebb testvéréről. Túl korán kellett felnőnie, teljesen megváltozott a személyisége és a viselkedése, a szerves részéve vált a gyermek, szinte eggyé vált vele. A középső gyermek, a lány teljesen máshogy érzett. Ő inkább dühös volt a gyermekre, nem találta meg vele a közös hangot. Csupán a bátyja figyelmére vágyott, de úgy érezte, hogy ő már nem a csapat része. Lázadni kezdett és igazán csak a nagymamájával találta meg a közös hangot. Bár alig tudja kontrollálni magát végül mégis megtesz mindent azért, hogy egyben tartsa a családot. A harmadik történet egy legkisebb gyermek története, aki utolsóként született a családba. Ő nem ismerhette a sérült gyermeket, a szelleme mégis állandóan követte őt mindenhova. Sokszor nem találta a helyét a világban, végül mégis igazi varázslóként begyótyítja a sebeket.
A kötet nem feltétlenül a cselekményre, sokkal inkább az érzelmekre koncentrál. Az első pillanattól kezdve magához láncolja az olvasóját és az utolsó oldal után sem ereszti el. Az írónő rendkívül hitelesen ábrázolja a különböző viselkedéstípusokat és megközdési stratégiákat. A regénye nyelvezete nagyon szép, Clara Dupont-Monod líraisága még élvezetesebbé teszi az olvasást. De persze fontos kiemelni azt is, hogy ehhez egy remek fordítói munka is kellett, hiszen tényleg csodásan sikerült visszaadni Molnár Zsófiának a kötet hangulatát.
Ez nem az a típusú könyv, amit az ember a tömegközledésen tud olvasni, mert olykor nagyon tud fájni. Bevallom én is többször elmorzsoltam egy-egy könnycseppett olvasás közben. Bár az első rész is megkapó, mégis a középső és a legkisebb gyermeket zártam igazán a szívembe. A legidősebb és a középső gyermek története nagyjából ismerős volt a családomból, hiszen ahogy írtam, ezeket a megküzdési stratégiákat ismertem. A harmadik történet azonban elemi hatással volt rám. A gyermek, aki a beteg gyermek után született. A történet ezen része teljesen magával ragadott és végül fel is rakta arra a bizonyos i-re a pontot. Csodálatos és fájdalmas élmény volt, melyre talán bátran állíthatom, hogy rárakott egy lapáttal a személyes érintettség.
Szavakkal el sem tudom mondani nektek, hogy mennyire ajánlom ezt a regényt. Egy csodálatos történet, és remélem sokatok kedvét sikerült meghoznom hozzá. Ha szeretitek a komolyabb hangvételű írásokat, ha érdekel titeket a téma, vagy ha csak szeretnétek egy nagyszerű könyvet olvasni, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt Clara Dupont-Monod írásának. Olvassátok, szeressétek!
Értékelés: Az égen nincs annyi csillag, amennyit ez a könyv érdemel. Természetesen 5*.
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashattok a történetbe.
Nyereményjáték
Mostani nyereményjátékunkban a General Press Kiadó általunk nagyon szeretett regényeiből szemeztünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
“El kell veszítenünk valakit, akit szeretünk, ahhoz, hogy felismerjük, milyen erős kötelék fűz minket hozzá?”
