2023. november 19., vasárnap

Taylor Jenkins Reid: One True Loves - Egyetlen ​szerelmeim + Nyereményjáték

Sziasztok!

A népszerű amerikai írónő, Taylor Jenkins Reid életművéből már négyet a magyar olvasóközönség is élvezhet. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából ugyanis elhozta One True Loves, magyarul Egyetlen szerelmeim című regényét is megismerhetjük idén ősszel. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, mit gondolunk a könyvről!

Mit ​jelent igazán szeretni?

Emma Blair huszonévesen feleségül megy a gimnáziumi szerelméhez, Jessehez, és maguk mögött hagyva az otthonukat és az otthoni elvárásokat, kitalálják a saját életüket. Belevetik magukat az utazásba, élveznek minden boldog pillanatot, megragadnak minden izgalmas kalandot.
Az első házassági évfordulójuk napján Jesse éppen a Csendes-óceán felett forgat, amikor nyoma veszik a helikopterének és neki is. Azt hiszik, meghalt.
Emma, szakítva addigi életével, hazaköltözik, és megpróbál újra magára találni. Évekkel később, már túl a harmincon, összefut egy régi barátjával, Sammel, és újra szerelmes lesz. Amikor Sam eljegyzi, úgy érzi, újabb esélyt kapott a boldogságra.
Egészen addig, amíg fel nem bukkan Jesse. Kiderül, hogy életben van, és alig várja, hogy végre hazajusson hozzá. Emmának, akinek ettől a pillanattól fogva nemcsak egy vőlegénye, hanem egy férje is van, mélyen magába kell néznie – ki is ő valójában, és mire vágyik? –, miközben semmiképp sem szeretne fájdalmat okozni azoknak, akiket szeret.

Ki az ő egyetlen szerelme? Mit jelent tiszta szívből szeretni valakit? Emma tudja, hogy a szívére kell hallgatnia. Bár értené, hogy az mit súg neki!

Ez már a harmadik Taylor Jenkins Reid regényem és azt hiszem, hogy nem az utolsó. Ugyan nem ez a kötet a kedvencem tőle, mert a másik két regénye azért jobban tetszett, az viszont vitathatatlan, hogy ez az írása gondolkodtatott el a legjobban. Nagyon érdekes és izgalmas kérdéssel operál az írónő.
Alapvetően nem szeretem a szerelmi háromszögeket, az Alkonyat tizenéves koromban kellően mély nyomokat hagyott bennem. Már akkor megtapasztaltam, hogy a főszereplő valahogy soha sem az én kedvencemet választja, így általában elkerülöm az ilyen jellegű regényeket. Taylor Jenkins Reid regényének fülszövege mégis azonnal levett a lábamról. 

A történet szerint Emma még gimnazistaként ismerte meg Jesset, igazi nagy szerelem az övék. Igazi nyughatatlan lelkek, akik készek arra, hogy meghódítsák az egész világot. Emma szülei egy könyvesboltot vezetnek, a fiatla lánynak pedig a legnagyobb rémálma, hogy ő vezesse tovább majd a boltot, ha ők nyugdíjba mennek. El is "menekül" a városból, hogy az életnek hívott kalandot Jessevel együtt élje át. És bár egy idő után már talán kész lett volna megállapodni, de már akkor is egyértelmű volt (legalábbis számomra), hogy a fiú nem biztos, hogy kész erre. Hiszen őt leginkább a kaland élvezete jellemzi. Aztán egy végzetes napon, az első házassági évfordulójukon a fiú eltűnik, Emma élete pedig darabokra hullik. Visszaköltözött a szüleihez, és szép lassan elkezdte újra összerakni magát. Ami korábban egy rémálomnak tűnt, izgalmas jövőképpé változott. A nyugodt kisvárosi környezet és szülők családi vállalkozása már nem is tűnt olyan rossz opciónak számára. Eközben újra összefutott Sammel, fiatalkori barátjával és szép lassan szerelem szövődik közöttük. Ha Jesse egy sodró folyó, akkor Sam egy nyugodt kikötő. Egy igazi biztos pont a lány életében, aki mellé egyszerűen csak jó hazaérkezni. Akivel az ember szívesen alapít csaladot. A két fiú semmiben sem hasonlít egymásra, talán csak abban, hogy szeretik Emmát. Amikor Jesseről kiderül, hogy még sem halt meg és visszatért Emma életébe, a fiatal nőnek pedig óriási döntést kell hoznia. Vajon hány nagy szerelme lehet az embernek az életében? Ha létezik a nagy Ő, akkor vajon csak egy lehet? Kire és mire van szüksége Emmának? A nyugodt és kiszámítható életre, vagy kalandokra? 

A kötet fő konfliktusa egyértelműen Jesse színrelépése. Nagyon fájdalmas érzés volt a férfi elvesztése, nem volt könnyű Emmának talpra állni. A férfi megjelenése azonban mindent felforgatott. Rengeteg érzést hozott felszínre. Emmának nagy erős lelkiismeretfurdalása volt. Hiszen végülf feladta, és nem várt tovább a férfire, mikor már szinte biztosnak tűnt a halála. A férfinek viszont Emma képe adott erőt. Úgy tudott megmenekülni, hogy feleségére gondolt. Hogy maradhatna egyet Sammel, mikor Jesse végig rá gondolt? Régen mindennél és mindenkinél jobban ismerték a másikat, de ahogy Emma úgy Jesse is sokat változott. De vajon illenek még egymáshoz?  
Hihetetlenül érdekes és izgalmas volt ez a kérdés. Talán nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy Sam volt az abszolút kedvencem. A nyugodt és kiszámítható életet preferálom, nekem nincs szükségem eszement kalandokra, csak egy olyan emberre, aki mellett leélhetem az életemet biztonságban és szeretetben. Szóval igazából én ezt kívántam Emmának is. De az, hogy hogyan is dönt valójában, azt fedje jótékony homály, nem áll szándékomban spoilerezni. 

A két elolvasott kötet után úgy érzem, hogy az írónő legnagyobb erőssége, hogy bár kitatált karakterekről ír, mégis hiteles és érdekes tud maradni. Bár extrémnek tűnik az élethelyzet, amit ábrázol, de egyáltalán nem tűnt lehetetlennek, nem éreztem légbőlkapottnak. Abszolút látom magam előtt a szituációt végig úgy érezem, hogy a fő konfliktust figyelembe véve a karakterek hitelesen reflektáltak az eseményekre és helyzetekre. 

Összességében bár nem ez lesz a kedvenc TJR regényem, de ettől függetlenül kifejezetten tetszett a történet. Érdekes volt bepillantást nyerni Emma életébe és bevallom, én végig azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés ember vagyok, hogy van egy Sam az életemben. Egy olyan társ, aki mellett nyugodt és szép életem lehet, akivel tényleg családot szeretnék alapítani. 
Ha olvastatok már az írónőtől, akkor ne hagyjátok ki az Egyetlen szerelmeimet sem. Ha pedig eddig nem ismertétek a munkásságát, akkor csak ajánlani tudom. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz. 

Nyereményjáték

A játékunkban a regényhez, illetve a szerzőhöz kapcsolódóan teszünk fel kérdéseket, melyekre a helyes választ a Rafflecopter doboz megfelelő sorában várjuk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
Mennyi könyve van összesen Taylor Jenkins Reidnek (eredeti nyelven is)?

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

11.15. Readinspo
11.19. Csak olvass!
11.21. Csak olvass! (extra)
11.23. Pandalány olvas

2023. november 16., csütörtök

Annette Amrhein: A ​legszebb ajándék + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Blogturné Klub csapata ezzel a hihetetlenül kedves és szerethető mesekönyvvel nyitja a karácsonyra hangolódás időszakát. Ismerjük meg közösen Pacsnit és barátait, merüljünk el együtt a történetben, készüljünk együtt az adventi időszakra. Ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Amikor az erdőben leesik az első hó, az állatok alig várják már a Télapó és a karácsony érkezését.
Pacsninak, a kis mókusnak eltörött a lába és az emberek gyógyították meg. Lelkesen meséli el a többieknek, hogy vendéglátói versekkel, dalokkal és sütivel készülnek az ünnepekre, a Mikulást pedig kedves dalokkal várják.
Micsoda remek ötlet! Most már az állatok is szeretnék meglepni valamivel a Télapót!
De vajon minek örülne a legjobban?
Kedves adventi történet az ajándékozásról és a közös alkotás öröméről.

Végre itt a november, ez pedig egyetlen egy dolgot jelenthet...bűntudat nélkül hallgathatom Spotify-on a karácsonyi dalokat. Tudjátok, vannak azok a típusú emberek, akik az utolsó napokban kezdik el kitalálni és megvásárolni a tökéletes, vagy legalábbis tökéletesnek gondolt karácsonyi ajándékot, és vannak azok a a típusú emberek (mint én), akik már nyáron elkezdik felkutatni a különböző meglepetéseket. Az emberek hajlamosak felvont szemöldökkel reagálni arra, hogy már október elején felcsendülnek nálam az első karácsonyi dallamok és vágyakozva tekintek a Netflix hamarosan érkező új filmek menüpontjára, mert úgy várom a karácsonyi filmeket, mint mások a fizetésüket vagy a Messiást. Most, hogy végre véget ért a Spooky Season és már rengeteg helyen ordít Mariah Carey a rádióból, eljött végre az én időm. Most már hagyománnyá vált nálam, hogy ahogy közelednek az ünnepek, úgy egyre több és több karácsonyi témájú kötetet igyekszem sorra keríteni. Az idei év szezonját pedig egy szuper aranyos mesekönyvvel indítom. 

A legszebb ajándék című kötet egy igazán kedves és szerethető történet, melynek középpontjában az adventi készülődés, az ajándékozás és a közös alkotás áll. 
A történet szerint Pacsninak, a kis mókusnak eltörött a lába. Egy ideig az emberek gondoskodtak róla, egy bepillantást nyerhetett abba, hogy az emberek miként készülnek a Mikulás fogadására. A kismókus elhatározza, hogy idén az erdő lakói is meglepetéssel várják a Mikulást, hogy megköszönjék azt a sok ajándékot, amelyet hoz nekik. De vajon minek örülne a legjobban a nagyszakállú Télapó? 

Annette Amrhein meséje hihetetlenül kedves, biztosan minden kisgyermek szeretni fogja. A történet egyáltalán nem hosszú, szellősen tagolt, könnyen olvasható, így tökéletes választás kisgyermekes szülőknek az ünnepi hangolódás céljából. A tanulság könnyen és jól érthető, a karácsony legfontosabb értéke az, hogy szeressük egymást és a környezetünket. Hogy az időszak egyik legjobb része az, hogy közösen készülődik az ember, de ami talán még fontosabb, hogy nem csak kapni, hanem adni is remek érzés. 

Az illusztráció nekem nagyon tetszik, igazán szép és életteli teli a mesekönyv. Amilyen részletgazdag egy-egy jelenet, szerintem az is örömet okozhat egy kisebb gyerkőcnek, hogy csak lapozgatja a kötetet.

Azért szeretem az ilyen jellegű könyveket, mert a legtöbbjük túlmutat a puszta mese tényén. A legszebb ajándék című kötet sem csak egy mese. A könyv elolvasása után, vagy éppen közben is, rengeteget lehet beszélgetni a gyerkőccel az adventről, a karácsonyi készülődésről, vagy a család szokásairól. Így még tartalmasabb lehet a közösen eltöltött idő. 

Összességében nagyon megkedveltem  ez a karácsonyi történetet, tökéletesen karácsonyi hangulatba hozott engem is. Innentől kezdve nincs megállás, még rengeteg karácsonyi kötet van a tarsolyomban. :) Ha valami egyszerű, de mégis nagyszerű karácsonyi könyvet kerestek a gyerkőcnek Mikulásra, vagy csak úgy, akkor ajánlom nektek A legszebb ajándék című mesekönyvet. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 


Nyereményjáték

A mesében az erdő állatainak adventi készülődésébe pillanthatunk be, így a játékunk most az erdő világához kötődik. Minden oldalon találtok egy kérdés, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Ha magukra hagyott kölyköket találunk, mi a teendőnk? (A kérdés nem arra vonatkozik, mikor egy jól láthatóan is alultáplált és kiszáradt kisállatba botlunk, hanem egy látszólag egészséges és jól táplált kölyökbe. )

a, Semmit, nem szabad bolygatni, a szülei visszatérnek.
b, Vigyük haza, jó lesz háziállatnak. 
c, Hívjunk egy szakembert a megmentésére. 
d, Simogassuk meg, biztosan nagyon kis puha a szőre. 

a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.16.: Csak olvass!
11.18.: Könyv és más
11.20.: Szembetűnő
11.22.: Veronika's Reader Feeder

2023. november 15., szerda

Colleen Hoover: Reménytelen (Hopeless 1.)

Sziasztok!

Colleen Hoover regényeit már nem kell senkinek bemutatni,nekem azonban még óriási lemaradásaim vannak az írónő munkássággával kapcsolatban. Több könyve is van, amit eddig nem sikerült sorra keríteni, ezért eddig az volt a célom, hogy szép lassan pótoljam a hiányosságaimat. Határozottan azt éreztem, hogy a Hopeless (Reménytelen) című regénye az egyik legnagyobb hiányosságom, de valahogy soha nem volt időm/kedvem/lehetőségem elolvasni. Mielőtt azonban rátérnek arra, hogy mi volt az olvasásom apropója és hogyan tetszett a történet, lásssuk miről is szól a regény. 

Készen ​állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?

Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…

Őszinte leszek veletek, rengeteget gondolkodtam azon, hogy írjak-e a blogon erről a kötetről. Tudom, hogy sokatoknak ez a kedvenc CoHo regénye, így nem akartam senkit sem megbántani a markáns és talán kissé kíméletlen véleményemmel. De aztán eszembe jutott, hogy mindig is arra buzdítottam a követőimet és olvasóimat, hogy vállalják a véleményüket, még akkor is, ha azzal a kisebbségbe tartoznak. Egy bloggernek és tartalomgyártónak szerintem óriási a felelőssége. A különböző platformokon több száz/ezer/tízezer embert érhet el, így a szavának súlya van. Bár én csak egy kis hal vagyok ebben a nagy tengerben, sőt óceánban, de azért biztos vagyok benne, hogy annak, aki olvassa a véleményemet, igenis számít, hogy mit mondok és teszek. Attól leszünk szerintem hitelesek, ha a jó élményeink mellett a negatív csalódásainkról is írunk. Hiszen nincs olyan, hogy minden könyv egyformán tetszik. Ha elhallgatnám, hogy mennyire mélységesen csalódtam CoHo ezen regényében és nem írnám le a vele kapcsolatos aggályaimat, akkor hol marad az általam olyan nagyra tartott hitelesség? Szóval összeszedtem magam és megírom a népszerűtlen véleményemet a regényről. 

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen formában tárjam elétek a véleményemet, mert nem akartam olyan kritikát írni, amiben csupán az én keserűségem jelenik meg. Nem szeretek lehúzni regényeket, mert az a szép az olvasásban és a könyvek szeretetében, hogy mindenki szívének más és más műfaj kedves. Van, aki él hal a romantikus ponyváért, mert egyszerűen kikapcsolja és ellazítja, mások pedig képtelenek elviselni azt. Ez pedig pontosan így szép és jó. Bevallom, kicsit féltem attól, hogy megbántok másokat a véleményemmel, de aztán rájöttem, hogy az értékelésem minden egyes mozzanatát alá tudom támasztani egy példával, így egyáltalán nem légből kapott, ész nélküli kritikát írok nektek. Nem vagdalkozom, nem minősítek senkit, csupán leírom az érzéseimet és őszinte véleményemet. Szóval arra kérek mindenkit, aki idáig eljutott és tetszett neki a könyv, ne bántódjon meg a véleményemen. Vonja meg a vállát és gondoljon arra, hogy hát igen...ízlések és pofonok.

Az elmúlt években nagyon közel került hozzám Colleen Hoover munkássága. Rengeteg könyvét olvastam, ám még mindig akadnak hiányosságom. A Hopeless című regénye ezer éve a TBR listámon csücsült, már évek óta a polcomon áll olvasatlanul, de valahogy soha nem alakult úgy, hogy elolvassam. Már sokan tudjátok, hogy az All Your Perfects (Minden tökéletesed) című regény lett a legnagyobb kedvencem eddig Colleen Hoover tollából, így mindenképpen szerettem volna sorra keríteni a Finding Perfect című rövid írását is. Aztán megláttam, hogy ez a műve erőteljesen összefügg a Finding Cinderellával (Helló, Hamupipőke) ami meg összefügg a  Hopeless-szel (Reménytelen), én viszont ezeket még nem olvastam. A teljes élmény miatt semmiképpen sem akartam kihagyni a Finding Cinderellát, így azt beszereztem. Aztán Lilla (Dreamworld bloggerinája) felhívta a figyelmemet, hogy ha egyszer a Hopelesst is sorra szeretném keríteni, akkor ez a kisregény elspoilerezi, szóval így végül arra is rávettem magam. Szóval durva belegondolni is, de ahhoz, hogy Quinn és Graham történetét végül le tudjam a szívemben zárni, elolvastam még két másik könyvet is érte. Utólag úgy érzem, hogy feleslegesen szívattam meg saját magamat, de persze később mindig okosabb az ember. De mivel az elhivatottságom nem ismert határokat, így mindenképpen szerettem volna Sky és Holder történetét is megismerni. 

Az első reakcióm a könyv elolvasása után az volt, hogy egyértelműen öreg vagyok már CoHo első regényeihez. Teljesen más szemmel néztem erre a kötetre 33 évesen, mint mondjuk 20-23 évesen néztem volna. Azt hittem, hogy egy igazán szívbemarkoló és lebilincselő olvasmányban lesz részem, hiszen általában nagy hatással voltak rám az írónő könyvei, de hamar rá kellett jönnöm hogy a Reménytelen nem az én regényem. 

A történet első felében nem igazán történt semmi izgalmas, csupán annyi, hogy magamban megállapítottam, hogy talán emiatt éri az írónőt az a kritika, hogy a toxikus kapcsolatokat romantizálja. 
Rengeteg komoly és fontos probléma jelenik meg a kötetben, melyek megfelelő ábrázolása esetén komoly és mély családi drámával találhattuk volna szemben magunkat. Mindegyik téma egyenként is komoly és mély traumaként szőheti át egy család mindennapjait, együtt azonban garantáltan olyanok, mint egy érzelmi hurrikán és cunami. Teljesen letaglózó elemi erővel bírhatnak és nyomorba döntheti az olvasó szívét és lelkét. Egy jól megírt mű képes arra, hogy érzelmeket váltson ki az olvasójából, hogy együtt nevessen és sírjon a karakterekkel. Tudom, hogy képes erre az írónő, hiszen például az All Your Perfects esetén abszolút ezt éreztem és tudom, hogy sokak számára ez a regény is ilyen, de valahogy számomra a Reménytelen képtelen volt erre. Kicsit úgy éreztem, hogy kívül ragadtam, a nehézségek és igazán fájdalmas múltbéli események nem tudtak úgy hatni rám, ahogy vártam. Aláírom, hogy Sky és Holder múltja nagyon fájdalmas. Az eltemetett démonaik még külső szemlélőként is szívbemarkoló élmény nyújt, de valahogy annyira furcsán és számomra logikátlanul kezelték a nehézségeket, hogy egyszerűen nem tudtam és nem is akartam velük azonosulni. Inkább szülőként képzeltem magam ebbe a történetbe, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy Holdernek hol vannak a szülei és miért nem vitték a gyereket terápiára. Miért nincs mögötte egy támogató családi háttér, főleg egy ilyen nagy megrázkódtatás után. És itt persze eszembe juthat az is, hogy nem minden szülő tökéletes és vannak emberek, akiknek nem való gyerek. De mivel Holder családjáról semmit sem tudunk meg, így csak azt látjuk, hogy a szülei nem támogatják. 

A kötet második fele, mikor kikristályosodni látszik Sky múltja sokkal jobban tetszett a történet, de a kettejük közötti dinamika még itt is idegesített. A kettejük közötti kötelék az első pillanattól kezdve érezhető, de nekem ez inkább furcsa volt, mint romantikus. Annyiszor felvillant a red flag a regény alatt, hogy ha ivós játékot játszottam volna közben, tuti berúgtam volna. 
Holder számomra nem egy romantikus, misztikus, szenvedélyes és sebzett lelkű férfi volt, akinek minden hibája feledésbe merül a két szép szeme és csodás teste miatt, hanem egy olykor igenis agresszív és toxikus valaki, akit bár nem tartok rossz embernek, de nem engedném a gyerekem közelébe addig, amíg nem dolgozik saját magán. Engem néha hihetetlenül zavart a viselkedése, melyet bár egyértelműen a fájdalom és az önvád szült, de ez nem menti fel őt a cselekedetei alól. Sokszor hihetetlenül agresszíven reagált, és olyan mondatok hagyták el a száját, hogy csak pilláztam. Biztos vagyok benne, hogy sokatok számára ő az ideális pasi és nem is akarok senkit sem lebeszélni róla. De azt azért tudjátok, hogy nem oké, ha egy fiú megaláz titeket mindenki előtt, szabályosan ghostingol,  majd megjelenik és úgy tesz, mintha mi sem történt volna és ugyanúgy jogot formál rád. Nem normális, ha azt mondja neked, hogy ugye megteszed azt a kapcsolatért, hogy elkezdesz fogamzásgátlót szedni, mert ez egyszerűen lelki zsarolás. És persze, fontos a biztonságos szex, de még utalgatni is gáz arra, hogy ez egyedül a lány felelőssége és, hogy neki kell meghoznia ezt az áldozatot. Lelki nyomást helyezni valakire emiatt nagyon nem oké. És persze, később dönthetsz úgy, hogy ezt a megoldást választod. De ez a te döntésednek kell lennie, ne azért szedd, mert a pasid azt mondja neked. 

Sky karaktere viszont nagyon érdekes volt. Lenyűgöző volt látni az esetében, hogy mire képes az emberi agy, ha felejteni akar. Több olyan interjút olvastam, ahol a nagy megrázkódtatásokat élők egyszerűen kitörölték, mélyen eltemették a fájdalmas emlékeket. Majd ezek az emlékek csak később törtek elő. A két fiatal élete egy ponton összekapcsolódik, a múltbéli titkok felszínre törnek. A kirakós darabkái szépen lassan összeilleszkednek és megértjük Sky életét, az örökbe fogadott anyukája motivációit és Holder fájdalmát is. A megértés és elfogadás azonban nem jelenti azt, hogy nem kap az ember a fejéhez, miközben olvassa kettejük megküzdési mechanizmusát. Engem borzasztóan zavartak és egy másodpercig sem tudtam azonosulni velük. Fontos felismerni és belátni, hogy amit Sky és Holder a nyakába kapott egy borzasztóan nagy és fájdalmas puttony. A másik két szép szeme és tökéletes teste, nem fogja megoldani azt. Két tinédzser nem tudja megoldani ezt a problémát, még az is lehet, hogy két felnőtt sem tudná ezt megoldani segítség és terápia nélkül. És talán ez zavart a leginkább, hogy egyszerűen nem láttam azt, hogy milyen megoldási lehetőséget javasol az írónő. Mert oké, van egy drámai alaphelyzet, amit megfejel egy még drámaibb vonallal, és végül nem ad semmilyen megoldási javaslatot. Lehet öreg vagyok, de nekem ez most nem működött. Nem láttam mögötte a magasztos romantikát. A drámai vonal adott, de nekem nagyon nem tetszett. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a könyv borzalmas, mert még így is rengeteg olyan dolgot fel tudnék sorolni, ami tetszett. Szerettem nagyon a felvonultatott témákat, szerettem Sky élettörténetét és érdekes és izgalmas volt látni a helyzet pszichológiáját. De ezek csak részben tudták feledtetni velem a problémákat. 

Azt nem mondom, hogy utáltam de ha visszamehetnék az időben, nem hiszem, hogy sorra keríteném. Nem érzem, hogy túlságosan hozzáadott volna az életemhez. És simán érthető lett volna a Finding Cinderella enélkül is. Mindenestre ne haragudjatok a vélemény miatt és ne is érezzetétek úgy, hogy le akarlak titeket beszélni róla. Ez csak az én véleményem, ettől még nektek természetesen lehet a kedvenc olvasmányotok. :)






2023. november 14., kedd

Soman Chainani: Szörnyek ​és Szépek - Tizenkét borzongató mese + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Jók és Rosszak Iskolája szerzője, Soman Chainani ismét a fantázia világába kalauzol el bennünket. Ezúttal ismert, klasszikus mesék átiratait olvashatjuk tőle, melyek a borzongatás jegyében íródtak. A horror műfaját kevésbé szeretőknek, de Halloween idején rémségekre vágyóknak ajánljuk. És ne feledjétek, ha velünk tartotok a turné során, lehetőségetek van szert tenni egy példányra a könyvből!

Azt hiszed, hogy ismered a régi meséket? Tévedsz. Semmit sem tudsz róluk.
A Jók és Rosszak Iskolája című népszerű sorozat szerzője, Soman Chainani ezúttal tizenkét klasszikus mesét írt át, úgy, hogy azok a mai fiatalokat is megszólítsák. A különleges hangulatú történetek mintha lelkünk legbelső zugait is ismernék, mintha közvetlenül rólunk és hozzánk szólnának…
A borzongató történetek lázadó főhőseit rejtélyes, varázslatos világ veszi körül. Mindegyikük azért küzd, hogy feltárja a szívében rejtőző igazságot, amely az élet titkát rejti… na meg a halálét.

A herceg, akit minden este meglátogat valaki…
A szépséges lány, aki úgy küzd, mint egy szörnyeteg…
A fiú, aki elhatározza, hogy nem lesz áldozat…
A boldogsághoz vezető ösvény, amely eltűnik… és később újra előbukkan.

Lapozz tovább, ha mersz…

Ahogy egy kicsit borongósabbra fordul az időjárás, nekem is kedvem támad némi borzongató olvasmány után nézni. Alapjáraton nem vagyok horror rajongó (ennek ellenére rendszeresen látogatom a mozikat, mert Miklós imádja a műfajt), de nem azért, mert félek tőlük. Inkább az az oka, hogy ritkán találok olyat, ami tényleg elgondolkodtat és hatással van rám.  

Soman Chainani könyve az első pillanattól kezdve tetszett, egyrészről imádom a mesék különböző átiratait, másrészről kíváncsian vártam, hogy mivel rukkol elő a szerző, hogyan csavar egyet a már jól ismert meséken úgy, hogy azok igazi, hátborzongató élményt nyújtsanak. 

A Szörnyek ​és Szépek egy érdekes, izgalmas és olvasmányos ifjúsági könyv. A könyv hangulata egyedi, néhol kicsit furcsa és groteszk, máshol pedig meglehetősen izgalmas. Ugyan nem tetszett minden történet egyformán, de egyáltalán nem bántam meg, hogy sorra kerítettem. Bevallom kicsit másra számítottam, azt hittem, hogy sokkal borzongatóbb és horrorisztikusabb élményben lesz részem. Ez azonban nem így volt. A mesék egyáltalán nem voltak félelmetesek, bár azt is be kell vallanom, hogy néha elképesztő módon meghökkentettek, így mindenképpen érdekes komfortzónából kilépésnek bizonyult. 

A kötet 12 ismert Grimm mesét dolgozott fel 21. századi köntösben. Soman Chainani szerint a legtöbb mese eredeti célja nem a szórakoztatás, hanem az útmutatás. Állítása szerint ezek a történetek olyan élethelyzeteket dolgoznak fel, amelyekkel egyszer mindenkinek szembe kell néznie. Így sokszor félelmetesek és nyugtalanítóak, pontosan úgy, ahogyan a való világ is az. Ebben könyvben azonban az volt a célja, hogy olyan módon írja át ezeket az ismert történeteket,  hogy azok a körülöttünk lévő világra reflektáljanak a mai olvasó számára. Ezekkel a történetekkel az író leginkább az útkereső kamaszokat és a felnőtteket kívánja megszólítani.

Ahogy általában az lenni szokott egy ilyen jellegű kötetben, nem minden történet egyforma. Vannak szerethetőbb és kevésbé szerethető történetek is. A mesék határozottan újszerűek voltak, Soman Chainani érezhetően beemelt olyan modernkori kérdéseket és problémákat, mint a bőrszín vagy éppen a feminizmus kérdése. De megjelenik benne a családi kötődések, a szabad szerelem és a felnőtté válás kérdése is. 
Ezek egyes esetekben érdekes pluszt adtak a történetnek, egy újabb szintre emelték a már jól ismert történetet. Azt azonban fontos kiemelni, hogy ez az újszerű megközelítés nem minden mesének állt jól, néha kissé erőltetettnek hatott a végeredmény. Míg Pán Péter, vagy Jancsi és Julisa történetét kifejezetten kedveltem, addig Rózsapiros meséjével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. 

A kötet nyelvezetét nehezen szoktam meg, általában jobban szeretem a lírai mondatokat, én úgy érzékeltem, hogy itt inkább a hétköznapi lazább szövegstílus dominált. Ez persze nem feltétlen baj, hiszen a kötet nem titkolt célja, hogy a fiatal korosztályt szólítsa meg és számukra nyújtson érdekes és izgalmas olvasmányélményt. 

A könyv legnagyobb erőssége talán az, hogy minden egyes mesében van legalább egy momentum,  amely elgondolkodtatja az olvasóját. Vajon mennyire fontos a bőrszín? Mit tegyünk, ha nem akarunk áldozatokká válni?

Úgy érzem, hogy a kötet határozottan kíván némi nyitottságot  az olvasójától. A történetek ugyan érdekesek és sokszor izgalmasak, de ha valakit nem érdekelnek a fentebb is említett témák, akkor vélhetően nem fogja élvezni a könyv olvasását. De ha egy kicsit el tudunk szakadni a megszokástól, akkor tényleg egy érdekes élményben lehet részünk. 

A könyvben szereplő illusztrációk nagyszerűek, rengeteget hozzáadnak az olvasás élményéhez. A kötet egy igazán remek és minőségi kiadvány, csak gratulálni tudok a kiadónak érte. 

Összességében érdekes élmény volt Soman Chainani kötete. Új kedvencet ugyan nem avattam, de jó kis komfortzónából kilépős olvasmány volt. Ha szeretitek a meghökkentő történeteket, vagy az újszerű köntösbe csomagolt jól ismert meséket, akkor mindenképpen adjatok egy esélyt a könyvnek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/3,9

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 


Nyereményjáték

Játékunkban a könyvből hozunk rövid idézeteket – minden meséből csak egyet. A feladatotok, hogy kitaláljátok, az idézetek mely ismert, klasszikus mese átiratából származhatnak (pl. Hófehérke, Rumpelstiltskin).
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“- Milyen játékot akarsz játszani?
- Azt akarom, hogy találd ki a nevemet - feleli az ördög. - Ha helyes a válasz, akkor segítek neked.”


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

11.04. Readinspo
11.14. Csak olvass!
11.16. Dreamworld
11.18. Szembetűnő

2023. november 13., hétfő

Alex Donovici: Csudi, ​a pacsirta – A tél megmentése

Sziasztok!

Csudi, a pacsirta kalandjai folytatódnak! A lehetetlen csak egy szó történetei után a Móra Könyvkiadó már el is hozta a magyar gyerkőcöknek Alex Donovici újabb mesekönyvét, melyben Csudi a tél megmentésére siet. Az első könyvben megismert pajtások mellé pedig ebben a kötetben új barátok is csatlakoznak. Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével, ismerd meg a két történetet, és a turné végén tiéd lehet egy példány a Kiadó felajánlásában.

Az erdő lakóinak életét rekkenő hőség és fullasztó füst nehezíti meg, holott már mindenki a telet várja. A szokatlan időjárás kinyomozása György úrnak, a hiú pulykának köszönhető, aki színes kupakokból készült nyakláncával felhívja magára az erdőlakók figyelmét. Vajon hova jár kincsgyűjtő portyájára György? És vajon mi minden van még ott?
A TÉL MEGMENTŐJE mesekönyvben ismét találkozhatunk Csudival, a kicsi, ám roppant bátor pacsirtával, Villámgyors úrral, a száguldozó csigával, akinek háza tele van könyvekkel, Buhuval, a vegetáriánus bagollyal és Séggel, a rettegő hollóval. Sőt megismerkedhetünk új barátjukkal is, Hópehellyel, a mindenkin segítő, titokzatos és magányos kismadárral.
A megható történetből megtudhatjuk, hogy mekkora ereje van a közösségnek, az összefogásnak és az elfogadásnak.


Nagyon szeretem az olyan mesekönyveket, amelyeknek nem csak a története, az illusztrációja, de a mondanivalója is elvarázsol. Csudi a pacsirta története pedig abszolút ilyen típusú történetnek tűnt. Már a fülszöveg megvett magának, egy igazán remek és tanulságos mesekönyvre számítottam, melynek a középpontjában az elfogadás és a környezetvédelem áll. Kiemelten fontosnak tartom, hogy minőségi könyveket ajánljak a legkisebb korosztály számára is, így óriási lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. Fontosnak tartom, hogy a legkisebbek megtanulják tisztelni a társaikat, hogy a különbözőségeiket ne problémaként, hanem sokkal inkább lehetőségként éljék meg. A környezetvédelem pedig egy olyan kérdés, amellyel szerintem jó, ha minél fiatalabb korban találkozik a gyerkőc, így felnőve a mindennapjainak a részévé válhat az erdő, és a környezet tisztelete. 

Csudi, a pacsirta története egy igazi hiánypótló kötet a gyermekirodalomban. A meseregény elfogadásra és empátiára tanít minket. Megmutatja, hogy nem szabad a külsőségek alapján megítélni a másikat és bebizonyítja, hogy attól még, hogy valaki egy kicsit más, mint a többiek, ugyanúgy élhet teljes életet. Ráadásul a mese rávilágít arra is, hogy nem szabad csupán az előítéleteink alapján megítélni valakit. Sokkal többet számít, hogy miként viselkedik a társaival az adott illető. Fontos, hogy a kicsik megtanulják, hogy attól még, hogy valaki más, mint ők, még nyugodtan lehet vele játszani. Attól még, hogy hiányzik mondjuk néhány ujja, lehet vele ugyanúgy focizni. Vagy ha furcsán jár, lehet vele hintázni és homokvárat építeni. A sötétebb bőr, pedig nem jelenti azt, hogy az illető automatikusan úgy fog viselkedni, mint ahogyan azt a sztereotípiák súgják az embernek. Lehet, hogy valaki nem ugyanúgy néz ki, lehet, hogy mások a képességei és másként mozog, de valószínűleg ugyanúgy rajong A Mancs őrjáratért, és a Disney hercegnőkért. Csudi és kis barátainak , pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy ilyen módon edukálja a legkisebbeket. És ha ez nem lenne elég, ebben a történetben egy olyan súlyos kérdés is górcső alá került, mint a környezetvédelem. 

Az, akinek fontos, hogy megóvja a környezetét biztosan nem újdonság, de vitathatatlan tény, hogy a földünk és tulajdonképpen a teljes élővilágunk óriási veszélyben van. Az emberek néha azt gondolják, hogy nem probléma, ha egy-egy műanyagzacskó a kuka mellett landol, vagy a partról a vízbe esik. Nem tisztelik az állatokat, pusztítják az élőhelyüket. Egyre több és több állatot fenyeget a kihalás veszélye, ez pedig a mi közös felelősségünk. Azt szokták mondani, hogy a földet nem nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Mégsem vagyunk képesek arra, hogy vigyázzunk a természetre és a jó öreg bolygónkra. Sokan csak legyintenek a különböző környezetvédelmi problémákra, nem baj, ha nem használunk vászontáskát és az sem árt senkinek, ha néhanapján egy-egy cigi csikk a földre esik. Nem baj, ha kihal az adott állat, úgysincs semmi haszna. Az ember egy igazán érdekes faj. Képes arra, hogy csodát alkosson, de a pusztítás és a rombolás sem áll tőle messze. Napjainkban rengeteg káros anyaggal szennyezzük környezetünket ez pedig hatással van a bolygónkra. A változáshoz rengeteg egyszerű, átlagember, átlagos cselekedetére lenne szükség. Ha csak néhány ember hordana magánál rendszeresen vászontáskát a bevásárláshoz, vagy zsákokat a zöldség/gyümölcs leméréséhez, már több tonnányi szeméttől óvnánk meg a bolygónkat. Kötelességünk megóvni, hiszen ha nem lesz több fa, nem lesznek tiszta vizeink, mi lesz velünk emberekkel? Csudi történet pedig pontosan erre hívja fel a figyelmet. 

A történet szerint az erdő lakóinak életét rekkenő hőség és fullasztó füst nehezíti meg, holott már mindenki a telet várja. A tél azonban valami miatt késik. Vajon mi történt az erdőben és kik azok a furcsa sárkányok, amelyek a tűzgödör járnak nap mint nap? 

Ugyan az első kötet még nem nyert meg 100%-ig magának, de a folytatást nagyon imádtam, Alex Donovici végül engem is levett a lábamról. Annyi hitetlenül fontos dolog kapott helyet ebben a mesében, hogy csak na. A fentebb is vázolt témák mindegyike megfelelő mélységgel van tálalva az ifjú olvasók, és kisebbek számára. Könnyen érthető és jól feldolgozható az élethelyzet, biztosan minden gyermek számára azonnal világossá válik az üzenet. 
Magát a könyvet én nem feltétlenül esti mesének ajánlom, sokkal inkább egy délutáni, bekuckózós naphoz tudom elképzelni. Annyi minden van benne, amiről érdemes és fontos beszélni a gyermekkel, hogy szerintem jobban jár a szülő, ha nem az alvásidőben kezd bele. Így ott lehet az egész délelőtt, és könnyen át lehet beszélni a felmerülő kérdéseket. Így pedig még több minőségi időt tölthet együtt a gyermek a szüleivel. 

Ebben a történetben a már ismert szereplők mellett két újabb karakterrel ismerkedhetünk meg. Hópehellyel a szelíd kismadárral, akiről senki sem tudja, hogy milyen fajtájú. De mindig fehér por lepi a tollazatát és György úrral, a kevély pulykával, aki imádja csodálni önmagát. Mindketten érdekes és izgalmas színfoltjai az erdőnek, Hópehely a személyes kedvencemmé is vált a mese végére. 

Az illusztráció nagyon kedves, engem teljesen levett a lábamról. Sokat hozzáadnak a szöveges részhez, így biztosan remek élmény lesz az elolvasása. A folytatásokra pedig nagyon kíváncsi vagyok, biztos vagyok benne, hogy Csudi és a többiek még sok-sok kalanddal kápráztatnak el minket.

Összeségében csak ajánlani tudom ezt a szuper kedves mesekönyvet, tökéletes választás a téli hónapokra, vagy csak úgy. Ha az első részt szerettétek, szerintem ezt még jobban fogjátok. Ha pedig most találkoztok először a kötettel, mindenképpen adjatok egy esélyt Csudinak és barátainak. 

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Csudi történetének nyereményjátékán minden állomáson elrejtünk nektek egy-egy karaktert a meséből a sorok közé. A feladatotok, hogy rátaláljatok az állatkákra (illetve a betűikre), és beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába. Kalandra fel!
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

2023. november 10., péntek

Julie Murphy: If ​the Shoe Fits – Én, a cipő meg a nagy Ő + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Julie Murphy rajongók legnagyobb örömére, az írónőnek már a harmadik könyve olvasható magyarul. Legújabb kötete, az Én, a cipő meg a nagy Ő a Menő Könyvek gondozásában jelent meg. Tartsatok velünk, ismerjük meg közösen Cindyt, aki a történet szerint az első és egyetlen plus-size versenyző a valóságshow történetében. Kukkantsunk be együtt egy párválasztó műsor kulisszái mögé és ha nektek kedvez a szerencse a kiadónak köszönhetően meg is nyerhetitek a kötetet. 

Cindy imádja a cipőket, egy helyes masni vagy egy divatos sarok az önkifejezésének az eszköze. Divatmegszállottként és molett lányként sosem talál rá illő dizájner-ruhadarabokat, de a cipők sosem hagyják cserben.
Amikor megszerzi a tervezői diplomáját, nem tudja, mihez kezdjen, és hazaköltözik a mostohaanyjához, Erica Tremaine-hez, a világ legnagyobb párkereső valóságshowjának produceréhez. Amikor az utolsó pillanatban kiesik egy lány a műsorból, hirtelen Cindy kerül a rivaldafénybe. Talán ha megvillantja a tévében a menő cipőkollekcióját, akkor az lökést jelenthet a karrierjében is. És addig is miért ne randizgasson a partiképes nagy Ő-vel?

De mivel ő az első és egyetlen plus-size versenyző a műsorban, egyik napról a másikra kész szenzációvá és a testpozitivitás ikonjává válik. És ami még elképzelhetetlenebb: valóban beleszeret a hercegbe! Cindy ad egy esélyt a sorsnak, hogy a kétértelmű bókok, az alattomos műsorkészítők és a kétszínű játékostársak ellenére végig tudja vinni ezt az egészet, úgy, hogy a szíve nem törik darabokra a kalandos út során.

Julie Murphy neve ugyan elsőre nem volt számomra ismerős, de ahogy utánanéztem az írónő munkásságának rájöttem, hogy ez már a harmadik könyve, amely megjelent kis hazánkban. A másik két regényét ugyan nem olvastam, de az Én, a cipő meg a nagy Ő című írását nagy lelkesedéssel vártam. Jómagam sem vagyok egy karcsú nádszál és viszonylag kevés női plus-size főszereplőt ismerek, így nagyon kíváncsian vártam Cindy történetét. Ugyan én nem nézek általában A Nagy Ő típusú műsorokat, de Dancsó Petit nagyon csípem, így ha valami ilyen jellegű műsor indul, akkor nagyjából ismerem a főbb eseményeket az ő videóiból. (Amúgy nagyon vicces, mert miközben olvastam Julie Murphy regényét, néha az agyamban felcsendült a Jákob Zoli és a tűzpiros Ferrari című dal ezen egyetlen sora.) De alapvetően nem érdekelnek ezek a valóságshowk. Az viszont mindig meglep, hogy Amerikában például mekkora múltja van az ilyen műsoroknak és mennyi évadot megélt náluk például A Nagy Ő. Így biztos vagyok  benne, hogy ez a regény nagy népszerűségnek örvend. Az sem lepne meg, ha film változat készülne egyszer belőle. :)

A történet szerint Cindy bekerült egy ilyen versenybe, ahol több másik lánnyal versengeni kezd egy fiatal férfi szerelméért. Ami azonban kezdetben remek lehetőségnek és jó reklámnak tűnt számára, az nagyon gyorsan valósággá válik. Megkedveli a fiút, ez pedig sokkal bonyolultabbá teszi a dolgokat. De vajon mi a valóság és mi az, ami csupán a műsornak szól? Képes lesz Cindy végigcsinálni a műsort anélkül, hogy összetörne a szíve? 

Az Én, a cipő meg a nagy Ő egy kedves és szerethető romantikus történet egy divatbolond fiatal lányról, aki plus-size mérete miatt kuriózumnak számít a valóságshowk történetében. Minden egyes oldaláról süt a testpozitivitás gondolata, nagyon fontos üzenetet hordoz. Attól még, hogy valaki súlyfelesleggel küzd, még pontosan ugyanolyan ember, mint bárki más. A szépség mércéje nem a soványság, egy kerekdedebb hölgy is lehet brutál szexi. Mindennek az alapja az önbizalom és a kisugárzás. Ha valaki jól érzi magát a bőrében, akkor ezt az egész világ látni fogja rajta. Nagyon szerettem, hogy Cindy karakterén keresztül milyen fontos témákra hívja fel a figyelmet az írónő. A stressztől kezdve, ha valaki leül az ember mellé és kényszeresen elhúzódik, hogy biztosan elég helyet hagyjon a másiknak egészen addig, hogy bátornak titulálják ha egy merészebb ruhát húz fel egy randira. A testpozitivitás egy brutál fontos téma, hiszen rengeteg fiatal nő/férfi küzd önértékelési gondokkal. Sokan küzdenek étkezési zavarral, mert úgy érzik, hogy nem elég szépek, vagy nem elég vékonyak. Ez pedig nonszensz. Hiszen manapság már 42/44-es, vagy akár 46/48-assal mérettel is brutál csinosnak érezheti magát az ember. Persze régen ez más volt, nagyobb méretben alig lehetett ruhát találni, de manapság azért az én meglátásom szerint könnyebb a vásárlás (Legalábbis számomra biztosan az). Szóval az biztos, hogy az irány jó, de még hosszú út áll a társadalom előtt. 

Ahogy írtam, a testpozitív gondolkodás nagyon fontos, és 1000%-ig kiállok amellett a vélemény mellett, hogy soha senkit sem szabad bántani, megalázni a kinézete miatt. Viszont amikor szóba kerül a testpozitivitás gondolata, megjelenik egy olyan érvrendszer is, aminek egyes elemeivel szintén egyet tudok érteni. Ez pedig többek között az egészség kérdése. Kérlek ne kövezzetek meg, ahogy írtam, én sem vagyok vékony. De szerintem amellett, hogy hihetetlenül fontos az, hogy az ember ne sanyargassa magát értelmetlen és veszélyes diétákkal, fontosnak tartom azt is, hogy ne hagyja el magát. Hogy figyeljen önmagára és az egészségére. Nem azt mondom, hogy nem férhet bele egy extra cheesy sajtburesz, vagy egy nutellás palacsinta. Csak azt, hogy fontos, hogy az ember mértéket tartson. És persze, rengeteg olyan probléma van, ami miatt hirtelen meghízhat az ember. Legyen szó hormonális problémákról, vagy erős gyógyszerekről, ezekbe nem is szeretnék belemenni. Csak a könyv olvasása közben eszembe jutott, hogy mennyire mélyen egyetértek a mondanivalójával, mennyire fontos, hogy senki se érezze magát rosszul a súlya és/vagy a ruhamérete miatt mégis mennyire hiányzott nekem belőle ez a plusz narratíva. 

Julie Murphy regénye bár sok minden nagyon tetszett, de számomra kissé egyszerű és felszínes volt. Végig úgy éreztem, hogy csak kapargatja a felszínt, de igazán komoly mélységet nem adott a karaktereinek. Érezhetően Cindyre helyezte a hangsúlyt, ő volt az egyetlen olyan szereplő, akivel megfelelő mértékben foglalkozott. A műsorban szereplő lányok, a herceg, vagy a családja alig jelenik meg a történetben. Nekem összességében a 2000-es évekbeli romantikus filmek komplexitása jutott eszembe olvasás közben. Ami persze nem biztos, hogy probléma, hiszen nem minden történetnek kell, hogy súlya legyen, olykor elég az is, ha csak néhány egyszerűen befogadható dologra hívja fel az olvasó figyelmét. Én például ezt a regényt a Bábel után olvastam ezt a könyvet és hihetetlenül jól esett az egyszerűsége. És abban is biztos vagyok, hogy filmben is megnézném a történetet. :)

Sokáig úgy éreztem, hogy teljes mértékben tudok azonosulni Cindy karakterével, de aztán rájöttem, hogy talán mégsem állunk olyan közel egymáshoz. Mármint nyilván, bőven a plus-size kategória vagyok én is, de például soha nem kellett olyan dolgok miatt aggódnom mint neki. Én ha bemegyek egy boltba, nagy valószínűséggel találok 42/44-es ruhát. Számára azonban ez nagyobb kihívás. Nem kell aggódnom az övek miatt és úgy érzem, hogy kényelmesen elférnek mellettem az emberek a tömeközlekedésen. Így biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebbek számára a mindennapok. Így talán nem is igazán tudom teljesen átérezni azokat a küzdelmeket, amelyekkel szembesül. Az érzés hasonló, de a súlya nem összehasonlítható. Nagyon szerettem, a világhoz való hozzáállását és azokat az egyszerű, mégis nagyon fontos tanulságokat, melyeket az olvasó számára közvetített. Fontos, hogy ne csak a ruhák, hanem a divat is mindenkié legyen. Mindenki részesüljön belőle. Hiszen mindannyian szeretnénk csinosan és jól öltözködni, legyen szó 36, 44, vagy esetleg 48-as méretről. A ruha nem csak egy gönc, amit magunkra kapunk, sokszor a személyiségünk is megnyilvánul az öltözködésünben. Fontos, hogy mérettől és súlytól függetlenül mindannyian megtaláljuk azokat a darabokat, amelyet tényleg szívesen hordunk, nem csupán kényszerből. 

Ami igazán furcsa volt számomra, hogy a történetben bár a húszas éveiben járnak a szereplők, mégis sokkal inkább éreztem YA és nem NA történetnek. Spicy jelenetek egyáltalán nincsenek benne (hála égnek), és a szereplők sem tűnnek benne túlságosan komoly és kompetens felnőtt karakternek (bár amúgy talán az ember sokszor még 30 évesen sem érzi magát igazán felnőttnek).

A cselekmény kellemesen kiszámítható, ugyan azt is el kell ismerni, hogy teljesen más végkifejletre számítottam. Szerettem nagyon Cindy döntését és azt, hogy végül a szíve mellett a karrierjére is koncentrált. Továbbá az is kellemes csalódás volt számomra, hogy a valóságshow szereplőinek a viselkedése sokkal kevésbé volt klisés, mint vártam. Az pedig még nagyobb pirospont számomra, hogy Cindy családja, a mostohaanyja és mostohatesói nem emelkedtek, vagy inkább süllyedtek Hamupipőkés szintre. Tetszett, hogy a mese egyes elemei ugyan megjelennek a történetben, de nem egy szokásos Hamupipőke történetet kapunk, ahol a mostoha gonosz, a lányok meg elviselhetetlen hisztérikák. 
Ugyan volt néhány dolog, amit nem értettem benne, de mindezek ellenére jó kis olvasmányélménynek bizonyult. Szerettem Cindy történetét. 

A kötet rendkívül olvasmányos és összességében a fordítás is tetszett. Külön örültem annak, hogy a fordító nem erőszakolta meg az angol szleng szavakat és nem akart mindenáron magyar jelentést adni nekik. Például a fiatalok jelentős része (és például én is, pedig lassan boomernek számítok) használja a shippelni kifejezést, így nem is igazán lenne értelme ennek és az ilyen jellegű szavak lefordításának. A célközönsége biztos érteni fogja. 

Összességében a hibái és hiányosságai ellenére én kifejezetten szerettem Julie Murphy regényét, mely hihetetlenül fontos témát boncolgat. Ha szeretitek a romantikus történeteket és kíváncsiak vagytok milyen az, amikor egy plus-size versenyző küzd egy férfi szívéért egy műsorban, akkor ajánlom nektek a történetet. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is leshetsz a könyvbe. 


Nyereményjáték

Az Én, a cipő meg a nagy Ő című történet bizonyos tekintetben egy igazi Hamupipőke történet. Mindannyian jól ismerjük a mesét, Hamupipőke, amikor éjfélt üt az óra, elrohan, mielőtt megtörik a varázs. A cipője azonban a lépcsőnél marad. Ebben a játékban a hercegnek kell segítenetek megtalálni a cipellőt, de vigyázzatok, a gonosz mostoha csapdákat rejtett el. Nektek nincs más dolgotok, mint a megfelelő szót beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomások

11.10.: Csak olvass!
11.12.: Utószó
11.14.: Hagyjatok! Olvasok!
11.16.: Szembetűnő
11.18.: Sorok között
11.20.: Spirit Bliss Sárga könyves út

2023. november 9., csütörtök

Bartos Erika: Brúnó ​bemutatja Budapestet (Brúnó Budapesten) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Bartos Erika nagysikerű Brúnó Budapesten sorozata most egy új kötettel bővül, amely a sorozat korábbi részeinek összefoglalásaként, egyfajta útikönyv formában mutatja be Budapest nevezetességeit Brúnó kalandjain keresztül. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!


Mit néznél meg Budapesten, ha csak néhány napod volna a városjárásra? Az építészmérnök végzettségű meseíró, akit a legtöbben Bogyó és Babóca sorozatáról ismerhetnek, gyerekszemmel mutatja be a főváros legszebb részeit az olvasóknak. Ez a könyv tömör válogatást nyújt a Brúnó Budapesten sorozat fejezeteiből.








Már ismertek, így tudjátok, hogy nagyon szeretem a mesekönyveket. Bartos Erika neve szerintem minden olyan ember számára ismerősen cseng, akinek van egy fiatal tesója, vagy esetleg kisgyermeke. Én is, ahogy sokan mások a Bogyó és Babóca történetek miatt ismertem meg a nevét. A legkisebb tesóm és köztem relatíve nagy a korkülönbség, és amikor ő volt ovis, akkor robbant be a csigafiú és a katicalány története a köztudatba. Ugyan minket csak 1-2 évre kapott el a láz, mert Virág ezt követően ki is nőtt belőle, de láttam, hogy az írónő óriási népszerűségnek örvend. Ez a népszerűség pedig a mai napig töretlen. Az Anna, Peti, Gergő könyvek kisebb vagyont érne, a Bogyó és Babóca pedig majdnemhogycsak kikerülhetetlen minden kisgyermekes szülő számára. Brúnó karakterét és a Brúnó Budapesten sorozatot nem ismertem, a címeket és a borítókat már láttam, de nem ismerkedtem meg vele közelebbről. Most azonban úgy alakult, hogy egy turné keretein belül elolvashattam a Brúnó bemutatja Budapestet kötetet, mely tulajdonképpen egy tömör válogatást nyújt a sorozat egyes fejezeteiből. 

Őszinte leszek veletek, nem vártam túl sokat ettől a kötettől, de azt kell mondanom, hogy új kedvencet avattam. Egyszerűen imádtam. Nagyjából 7 éve élek Budapesten, így egyre inkább úgy érzem, hogy ez az én közegem. Nyilván az emberek és a tömeg idegesít engem is, de ettől függetlenül én nagyon megszerettem a fővárosunkat. Így őszinte, gyermeki lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba. 

A történet alapja az, hogy Brúnó családja vendégeket vár Ausztráliából, akik 14 napot töltenek a fővárosban. Ebbe a néhány napba pedig szeretnének annyi csodás és izgalmas látnivalót belesűríteni, amennyit csak lehet. Jártak a vár és környékén, a Margitszigeten, a Városligetben, a Normafán. Kipróbálták a libegőt, a fogaskerekűt és meglátogatták a Vasútmúzeumot. Meglesték a különböző játszótereket, zsiráfot etettek az állatkertben. Voltak az operában egy előadáson (ahol Brúnó anyukája zenélt), megnézték a hidakat a Parlamentet és sétálgattak a városban. Szóval tényleg jól kihasználták a közösen eltöltött időt. Ebben pedig mi, az olvasók is társaik lehetünk. És közben szorgalmasan jegyzetelhetünk, hiszen számtalan olyan kirándulási ötlet van benne, amelyet mindenképpen érdemes egyszer sorra keríteni. Bár ahogy írtam én már évek óta Budapesten élek, de még így is csomó olyan látnivaló van, ami eddig kimaradt az életemből. Például többször jártam már a Margitszigeten, de a látnivalóknak csak a felét ismerem. Így ez a könyv több szempontból is tökéletes választás egy család számára. 

Mindegy, hogy valaki budapesti, vagy sem. Rengeteg inspirációt adhat a kötet a családi kirándulásokhoz. Este pedig közösen megbeszélhetik a szülők és  a gyerekek, hogy milyen kalandokat élt át közösen a család és Brúnóék. Így nem csak a kirándulás, hanem annak a megbeszélése is egy tartalmas, minőségi családi program, mely erősíti a szülők-gyerkőc közötti köteléket. Ha pedig már volt a család egy adott helyen, akkor olvasás után megbeszélhetik, hogy milyen emlékei maradtak 
A történet könnyen befogadható és igazán kedves, szerintem tökéletes választás a családi könyves polcra. Én hihetetlenül örülök, hogy beszereztem, tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. A nyelvezete egyszerű, de nem butácska, így szerintem felnőtt fejjel is érdekes. Van benne néhány olyan információ, amelyet nem biztos, hogy mindenki tud. Arra például emlékeztem, hogy mikor és miről lett átnevezve a Rákóczi-híd. De például nem is tudtam, ha az Erzsébet-kilátó tetejére érve benézünk a legfelső lépcsőfokok alá, az egyik oldalon egy békát, a  másik oldalon egy denevért ábrázoló szobor bújik meg a lépcső alatti zugban. Milyen izgalmas kaland egy kirándulás során felfedezni ezeket. Szerettem a különböző edukatív szösszeneteket is benne, egyetlen egy valamit hiányoltam, de ez persze nem von le semmit a könyv színvonalából. Csupán egy extra érdekesség, ami olvasás után jutott eszembe. A kötet elején felsorolja az írónő a pályaudvarokat és nekem óriási ziccer volt annak a fun factnek az elhagyása, hogy miért nincs a fővárosban északi pályaudvar. :) 
A rajzok nagyon kis szerethetők, nagyon jól illeszkedik a történethez. Szép színes történet, sok-sok érdekes tudnivalóval. 

Összességében nekem hihetetlenül tetszett Bartos Erika könyve és őszintén, csak ajánlani tudom mindenkinek. Biztos vagyok benne, hogy minden gyerkőc nagy kedvence lesz, függetlenül attól, hogy  nagyvárosban él-e, vagy csak kirándulni/nyaralni érkezett Budapestre. Kedves, szerethető és igazán edukatív kis könyvecske a fővárosról gyermekeknek és gyermek lelkű felnőtteknek. Remélem meghoztam a kedveteket az olvasásához. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is leshetsz a könyvbe. 

Nyereményjáték

Mostani játékunk során az egyes állomásokon egy-egy borítórészletet találtok. A feladat az, hogy kitaláljátok, hogy melyik Brúnó Budapesten kötet borítójának részletét láthatjátok az adott képen, és a helyes megoldást beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


BORÍTÓRÉSZLET


a Rafflecopter giveaway

Állomások

11/09 Csak olvass!
11/11 Könyv és más
11/13 Veronika’s Reader Feeder

2023. november 5., vasárnap

Colleen Hoover: Reminders ​of Him – Emlékek róla + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Colleen Hoover: Reminders of Him - Emlékek róla regényét, melyben egy tragikus kimenetelű baleset okozójának, Kennának a történetét meséli el a népszerű szerző. Vajon börtönbüntetése után szabadulva láthatja-e még ez a fiatal nő a nevelőszülőknél élő kislányát? Sikerül megbocsátást és bizalmat nyernie azoktól, akik öt éve gyűlölettel gondolnak rá? Kövesd  a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy a játékban, akár meg is nyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában. 

Kenna Rowan öt évet töltött börtönben egy végzetes kimenetelű hiba miatt, és most visszatér a városba, ahol az élete félresiklott, abban a reményben, hogy találkozhat négyéves lányával. De a hidakat, amiket Kenna felégetett maga mögött, lehetetlen újjáépíteni. Lánya életének fontos szereplői mind távol akarják tartani a gyerekétől, bármennyire keményen dolgozik is azon, hogy bizonyítson.
Az egyetlen, aki nem zárta be előtte az ajtaját, az Ledger Ward, a helyi kocsma tulajdonosa, aki szinte az utolsó reménye, hogy utat találhat a lányához.
Ha azonban bárki is rájön, hogy Ledger lassan Kenna életének fontos részévé válik, mindketten elveszíthetik a számukra legfontosabbak bizalmát.
A nehézségek ellenére Ledger és Kenna között kialakul valami, és ahogy az érzéseik erősödnek egymás iránt, úgy nő a kockázat is. Kennának módot kell találnia arra, hogy vezekeljen a múlt hibáiért, hogy a reményre és a gyógyulásra alapozva új jövőt építhessen.

Egy fiatal anya azért küzd, hogy visszatérhessen a lánya életébe – de vajon lesz számára hely?

Összességében kedvelem Colleen Hoover munkásságát, még akkor is, ha az adott kötet nem feltétlenül válik kedvenccé, ezért minden egyes újabb és újabb megjelenés kíváncsisággal és várakozással tölt el. A Reminders ​of Him – Emlékek róla című kötet azonnal felkeltette az érdeklődésemet és két kifejezetten nagy csalódás után, bíztam benne, hogy végre új nagy kedvencet avathatok az írónő könyvei közül. 

Colleen Hoover legtöbb könyve (legalábbis azok, amiket eddig olvastam) nem a kedves és aranyos romantikus cselekményeiről ismertek. A fájdalom és olykor a kilátástalanság érzése pont ugyanannyira jellemzi történeteit, mint a szerelem és boldogság tündérporos ösvénye. Semmi sem egyszerű, vagy magától értetődő, a szereplőknek meg kell küzdeni a boldogabb és kiegyensúlyozott jövőért. Mivel szeretem a fájdalmasabb történeteket, ezért kíváncsian vártam, hogy mivel vesz le a lábamról az írónő. 
A Reminders of Him (Emlékek róla) is pontosan egy ilyen kettősséggel megáldott kötet. Egyrészről ott sebzi meg az ember lelkét és szívét, ahol nem szégyelli, másrészről viszont egy nagyon szép történet arról, hogy még a legsötétebb, legfájdalmasabb pillanatok után is eljöhet számunka a feloldozás. 
A Reminders of Him egy igazán mély és erős történet a gyászról, az újrakeztésről és arról, hogy meddig kell egy embernek bűnhődnie a tetteiért.

Őszinte leszek veletek, nagyon sokat vártam ettől a történettől. Azt már tudom, hogy Colleen Hoover korábban íródott könyvei már nem valók nekem, egyszerűen idegesítenek a szereplők és olyan toxikus mozzanatokat fedezek fel, amelyek elég erőteljesen kiverik nálam a biztosítékot. Az újabb megjelenései azonban eddig nem okoztak még csalódást, így izgatottan álltam neki az olvasásnak. Azt nem mondom, hogy új kedvencet avattam, mert úgy érzem hogy az All Your Perfects című könyvét semmi sem fogja letaszítani a trónról. A Reminders of Him azonban szorosan a nyomában van. Egy hihetetlenül fájdalmas történet egy anyáról, aki bármire képes azért, hogy kapcsolatba kerülhessen a kislányával. Egy olyan fiatal nőről, akinek félresiklott az élete és még mindig vezekel a múltban elkövetett bűneiért.  

A történet rendkívül erős, komoly és mély érzelmeket vált ki az olvasóból. Nagyon nehéz témát dolgoz fel, a veszteség és a fájdalom az, ami minden oldalát átszövi. Kenna élete nagyon fiatalon kisiklott, egy múltbéli hiba miatt börtönben töltött néhány évet. Édesanyjával soha nem volt szoros a kapcsolata, barátai is elfordultak tőle, így teljesen egyedül maradt. Szabadulása után csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy megismerhesse kislányát (Diemet). Diem gondviselői azonban hallani sem akarnak róla. A fiatal nő ugyan próbál bizonyítani, de úgy érzi, hogy folyton falakba ütközik. Egyetlen szövetsége Ledger, aki ellentétes érzelmeket táplál a lány iránt. A múltbéli események miatt sokáig megvetette őt, de ahogy egyre jobban megismeri, elkezd megváltozni a véleménye róla. Vajon ilyen zűrzavaros érzések és élethelyzet között, működhetnek közöttük a dolgok, vagy mindketten elveszítik azokat, akik igazán közel állnak a szívükhöz? 

Kenna karaktere az első pillanattól kezdve kedves volt a szívemnek. Egy másodpercig sem tudtam őt elítélni. Igen, végzetes hibát követett el, de alaposan megbűnhődött már érte. A baleset körülményei sokáig nem tisztázottak az olvasó előtt, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy derül ki egyre több és több minden arról a bizonyos végzetes napról. Szép lassan megértjük, hogy ugyan Kenna hibázott, de igazából ő a rendszer áldozata. Megértjük, hogy nem egy gyáva, semmivel sem foglalkozó, undorító nőszemély, csak éppen olyan súlyosan kétségbeesetté, enerválttá és depresszióssá vált, hogy elveszítette önmagát és nem tudott védekezni. A baleset körülményei és az azt követő tárgyalások rendkívül zavarosak, csak senki nem figyelt rá, így magára maradt. 
Ledger nagyszerű társnak bizonyult, nagyon drukkoltam nekik, hogy végül a nehézségek ellenére, végül tényleg egymásra találjanak. Az ő karakterét ugyan kevésbé éreztem komplexnek, de nagyszerűen illeszkedett Kennához. De ha igazán őszinte szeretnék lenni, akkor nem is igazán vártam sokat tőle.

A könyv végét imádtam, tökéletesen zárta le az írónő a történetet. Talán eddig ez a lezárás tetszett nekem a legjobban. Egy másodpercig sem kételkedtem abban, hogy Kenna megérdemli-e, hogy tiszta lappal kezdhessen. Nagyon sajnáltam őt, és őszintén drukkoltam, hogy végül megbocsátást nyerjen. Rengeteg előítélettel találkozott szabadulása után, nem alakult egyszerűen az élete, de őszintén bíztam benne, hogy a kitartása és alázata meghozza a gyümölcsét.

Ugyan az utóbbi időben több Colleen Hoover könyvben csalódtam, de a Reminders of Him című regény tényleg nagyon tetszett. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, akkor csak ajánlani tudom nektek. Olvassátok, szeressétek!

Értékelés: 5/4,5

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe. 

Nyereményjáték

A regény beleolvasóját feltétlenül olvassátok el, ez alapján tudjátok megválaszolni az állomásokon feltett  kérdéseket. A helyes válaszokat írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

KÉRDÉS
Ki rakta ki a fakeresztet, amit Kenna kiszed a földből?

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

10.24 Readinspo
11.01 Readinspo - extra
11.03 Csak olvass! extra
11.05 Csak olvass!