Jessica Townsend: Csudamíves - Morrigan Crow baljós öröksége

Morrigan Crow kalandjai abszolút a szívem csücskévé váltak, így már nagyon vártam a könyv folytatását. Alig vártam, hogy újra a Deukalión Hotelben legyek és találkozhassak a régi kedves szereplőkkel.  

A történet szerint Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba. A titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára és a lány arra is rájön, hogy nem minden varázslat szolgálja a jót. A Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de sajnos nem azt kapja, amit remél. Kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait…És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja…

Már a fülszöveg elolvasásakor tudtam, hogy most sem fogok csalódni a könyvben és minden oldalát imádni fogom. Ez pedig pontosan így is lett.

A könyv második része is letehetetlen és imádnivaló. Ahogy egyre jobban megismerjük a karaktereket és Nevermoort, egyre inkább azt érezzük, hogy ott akarunk lenni mi is a szereplőkkel és minden kalandjukat át akarjuk élni személyesen. Ki ne akarna esernyővel utazni, vagy éppen egy hatalmas macskarizmához bújni, ha fázik, vagy ha fél? (Természetesen csak akkor, ha az állat megengedi azt és nem közli velünk, hogy eszünkbe se jusson, már csírájában elfojtja ezt a kellemes gondolatot.) Vagy ki ne akarna a Csudálatos Társaság tagja lenni és elképesztő dolgokat tanulni és véghezvinni?

A történet ismét teljesen beszippantott és egyszerűen azt vettem észre, hogy csak úgy fogynak az oldalak. Hiába próbáltam kicsit lassítani és visszavenni a tempóból, hogy tovább velem maradjon ez a csodálatos mese, képtelen voltam megállni és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a köszönetnyilvánítás következik.

Az írónő mást sem okozott csalódást, a második részben is varázslatosat alkotott. A karakterek még mindig nagyszerűek, egyre jobban megismerjük őket.

Morrigan karaktere egyre jobb és jobb lesz, szép lassan képes lesz levetkőzni régi életének fájdalmas láncait és szép lassan, de biztosan képes lesz arra, hogy élvezze az életét új otthonában. Jupiter elég keveset szerepel a könyvben, valahogy mindig pont úton kell lennie. Nagyon szeretem őt, igazi pártfogó, akire mindig és mindenben lehet számítani. Igaz, hogy nem ül Mog szoknyája mellett állandóan, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a lány boldog legyen. A 919. egység tagjai is mind-mind szerethető karakterek, remélem a következő részekben még jobban megismerünk mindenkit, nem csak Hawthorne és Candence karaktere bontakozik ki.

A képességeknél el kell mondanom, hogy nagyon tetszik a csapat vegyessége. Zseniális, hogy az írónő ennyi különféle karaktert alkotott és zárt össze a csapatba. A sárkánylovaglástól kezdve a veszélyes hipnotizálásán és a jövőbelátásán át találhatunk tolvajlást és sütést is. Imádom a sokszínűséget és azt, hogy ezzel bebizonyítja nekünk Jessica Towsand, hogy lehetünk bármennyire különbözőek, ha közösek a céljaink igenis lehetünk egy csapat. Igazán fontos tanulság ez mindenki számára.

A könyv világa egyedi és nagyszerű. Bármikor elmennék Nevermoorba és kipróbálnám a trükkös sikátorokat, de igazából mindent megnéznék, ami le van írva a könyvben. A Deukalión Hotel pedig még mindig hívogat, nagyon szeretnék egy ilyen helyre elvonulni hónapokra. Bárcsak én is magamban szívhatnám az egész légkört és részt vehetnénk egy remek Frank partin. Ez a könyv tele van csudával, a könyv hatására azt érzem, hogy még jobban várom a történet folytatását és már tűkön ülök, hogy mi is fog történni a harmadik részben.

Ebben a kötetben, felfedezhetjük a város rejtett zugait, számtalan csudálatos és borzalmas dolgot is megismerünk. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy ennyi csuda egyszerűen létezhet.  Morrigan a 919. egység tagjaként megkezdi a Csután folytatott tanulmányait, de sajnos semmi nem úgy alakul, hogy azt Mog, vagy éppen mi, az olvasók képzeltük. Nem fogjuk megtudni, hogy mire is képes egy Csudamíves, de részletesen megismerhetjük az általuk elkövetett borzalmakat és fiaskókat.

Eközben már a fülszövegben is leírt eltűnések és borzolják a kedélyeket. Vajon ki áll a háttérben és mit is akar ismét Ezra Squall? Ezekre a kérdésekre mind-mind választ kapunk, ha elolvassuk a könyvet. J

A borító csodálatos, egyszerűen imádom. Nagyon passzol az első könyvhöz is, igazi ékkövei a polcomnak. A fordítás pedig még mindig zseniális, szavak sincsenek arra, hogy milyen jól sikerült megjeleníteni a könyv hangulatát és átültetni az egész történetet a mi nyelvünkre.

Összességében most sem csalódtam a könyvben, ismét egy remek történetet olvastam. A Csudamíves egy remek, csudálatos, egyedi történet, ami magába szippantja az olvasóját és nem ereszti el addig, amíg az utolsó betűt el nem olvassa. Az olvasó végig arra vágyik, hogy a történet részéve váljon és bepillantást nyerjen Nevermoor zsibongó és életteli világába.

Egy valamiben azonban biztos vagyok, a történet még csak most kezdődött. Hihetetlen izgalmakban lesz még részünk. Mindenképpen olvassátok el. J

Read More

Jessica Townsend: Nevermoor - Morrigan Crow négy próbája

Az elmúlt egy évben eléggé elhanyagoltam az írást, ezért nagyon sok könyvről egyszerűen nem született értékelés. Most, hogy elolvastam Morrigan Crow történetének második részét úgy döntöttem, hogy pótolom hiányosságomat és írok az első részről is.

Bevallom az elején nagyon tartottam a könyvtől. Azt olvastam mindenhol, hogy a Harry Potter rajongók imádni fogják, továbbá egyre többen írtak arról, hogy mennyire sok párhuzamot fedeztek fel a két világ között.

Egyszerűen imádom J.K. Rowling varázsvilágát és hihetetlenül nagy hatással voltak rám az író könyvei gyerekkoromban. Sokáig nem is olvastam más fantasy könyvet, mert attól tartottam, hogy soha semmi nem fog már ekkora hatással lenni rám. Az olyan könyvektől, amik pedig hasonlónak tűntek egyszerűen viszolyogtam.

Mindezek miatt mérsékelt lelkesedéssel ugrottam neki a könyvnek. A sok pozitív visszajelzés és a csodálatosan hívogató borító megtette a hatását és én is belevetettem magam Morrigan Crow történetének megismerésébe. És milyen jól tettem. A Nevermoor egy csodálatos mese, ami elvarázsolja az olvasóját kortól és nemtől függetlenül.

Főszereplőnk a 11 éves Morrigan Crow, aki „elátkozott gyerekként” éli mindennapjait. Családja távolságtartó vele, ugyanis mindenki tisztában van vele, hogy nem fog már sokáig élni, így senki nem vette a fáradtságot arra, hogy közeli és mély kapcsolatot alakítson ki a kislánnyal. Egy napon, amikor már mindenki felkészült az elkerülhetetlen végre megjelenik Jupiter, megmenti a lány életét és magával viszi a csodálatos Nevermoorba. Megad mindent, amire a lánynak szüksége van…család, biztonság és egy hely, ahol senki nem tartja őt elátkozottnak…megkapja azt az életet, amit mindig is megérdemelt volna.

Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.  Tulajdonképpen az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.

El kell mondanom, hogy abszolút látom a hasonlóságot, amiről mindenki beszél, de én nem szeretnék erről írni. Nem tartom szerencsésnek az összehasonlítást, szeretnék úgy beszélni a könyvről, ahogy megérdemli…Harry Potter árnyéka nélkül.

A világ egyszerűen lenyűgöző számomra. Nevermoor és a Deukalión Hotel zseniális alkotások. Szeretnék egy olyan szobát, ami mindig úgy alakul át, ahogy az nekem éppen jólesik, vagy egy olyan ágyat, ami akkor lesz a legpuhább, amikor éppen a legnagyobb szükségem van rá.

A szereplőket nagyon szerettem, szerintem mindenki megfelelően kidolgozott és meglehetősen egyedi. Ezzel nem azt mondom, hogy annyira tökéletes karakter mindenki, hogy nincs hova fejlődniük. Dehogynincs, sőt…Mindenkinek még sokat kell fejlődnie és alakulnia, de ha figyelembe vesszük, hogy egy hosszabb sorozatnak az első részét tartjuk a kezünkben, akkor én amondó vagyok, hogy mindegyik szereplő úgy jó, ahogy van. Abszolút érezhető, hogy az írónő különös gonddal, szívvel-lélekkel formálta meg a karaktereket. Biztos vagyok benne, hogy sokat várhatunk még a könyv szereplőitől, nagyon kíváncsian várom az összes részt.

Az események rettentően mozgalmasak és izgalmasak. Örömmel és határtalan lelkesedéssel olvastam az újabb és újabb kalandokat, amibe Mog és a körülötte lévők keveredtek. Nagyon tetszettek a próbák, ötletesek és hihetetlenül klasszak lettek. Az egész könyv úgy, ahogy van magával ragadó és hihetetlenül látványos.

A történet tele van egyedi ötletekkel és megoldásokkal, szerencsére bővelkedik kalandokban és meglepő fordulatokban is. A könyv összességében hihetetlenül fantáziadús, és igen…bár tele van mágikus helyekkel és varázslatos helyzetekkel és lényekkel, de fontos kiemelni, hogy közben igencsak újszerű élményt nyújt. Egy másodpercig sem éreztem azt, hogy Harry Potter világában vagyunk és bár néhol érezhető, hogy J.K Rowling írása hatással volt az írónőre azért ki kell emelnem, hogy olyan messze van a két történet egymástól, mint a Trónok harcának nyolcadik évadának a befejezése attól, hogy jó legyen. J

Mindenképpen szeretném megemlíteni a fordító, Pék Zoltán munkáját, mert véleményem szerint zseniális munkát végzett. Nagyon tetszett a magyar szöveg, a hangulatos és meglehetősen frappáns fordítása közelebb hozza az olvasóhoz Nevermoort.

Ha már itt tartunk, tudtátok, hogy már készülőben van a film is? Kicsit szkeptikus vagyok még a dologgal kapcsolatban, de őszintén remélem, hogy egy remek adaptációt láthatunk majd. 

Összességében azt kell mondanom, hogy a Nevermoor egy remek könyv, és olyan sok potenciál van még benne, hogy biztos vagyok abban, hogy egy nagyszerű fantasy sorozat fog belőle kibontakozni. A történet nagyszerű, tele van izgalmakkal és kalandokkal. Azt gondolom, hogy ez egy olyan könyv, ami abszolút képes arra, hogy megszerettesse az olvasását a fiatalabb generációval.  Kortól és nemtől függetlenül mindenki számára élvezhető, bátran ajánlom mindenkinek.

Read More

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Ezzel a könyvvel még az Instagramon találkoztam. Nagyon sok általam kedvelt és követett blogger osztotta meg élményeit és érzéseit a könyvvel kapcsolatban, és én azonnal beleszerettem a történetbe és a borítóba. Imádom a kávét, el sem tudom képzelni a reggelemet enélkül, szóval, amikor megláttam a kávé szót a címben azonnal hatalmasat dobbant a kis szívem. Tudtam, hogy nekem való a könyv, de arra nem számítottam, hogy új kedvencet avathatok.

Nem tudom mennyire tudjátok rólam, de nagyon kényes vagyok a kedvenceim listájára. Nagyon sok könyvet olvastam már el életem során, de csak nagyon kevés olyan történetet olvastam, ami kiváltotta belőlem azt a bizonyos különleges, mindent elsöprő lelkesedést és imádatot. Nehéz ezt elmagyarázni. Ez egy zsigeri érzés, amit szavakba sem tudok nektek önteni. Nem gondolkodom soha azon, hogy kedvenc lesz-e egy könyv, vagy sem…ez az érzés általában elementáris erővel csap le rám. Számomra ilyen volt a Mielőtt a kávé kihűl című könyv is.

A történet szerint létezik egy különös ​városi legenda egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság, ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Aki helyet foglal azon a bizonyos széken, az eldöntheti, hogy a jövőbe vagy a múltba szeretne látogatni. Fontos azonban, hogy minden szabályt be kell tartani.  

Az időutazás során csak azokkal az emberekkel lehet találkozni, akik már jártak valaha a kávézóban. A jelen nem megváltoztatható, bármi is történik „odaát”, az nem lehet hatással a jelenre. A kérdéses széken mindig ül valaki, mindenképpen meg kell várni, amíg önként elhagyja a széket. Nem szabad átülni sehova és széket sem lehet cserélni. Az utazás pedig akkor kezdődik meg, amikor kitöltik a kávét és csak addig tart, amíg a kávé ki nem hűl. A szabályok bár nagyon bosszantóak és nehezen betarthatóak, de az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket.

El kell mondanom, hogy imádtam ezt a könyvet. Bármikor betérnék én is a kávézóba és minden további nélkül leülnék abba a bizonyos székbe. Ez a könyv egy igazi kis gyöngyszem, határozottan állítom, hogy az egyik legkülönlegesebb történet, amit valaha olvastam.

A Mielőtt a kávé kihűl négy különböző rövid történetből áll, melyek zseniális módon mégiscsak összefüggenek valahogyan.

A kávézóban kevesen fordulnak meg és kevesen is dolgoznak, ám az olvasás kicsit döcögősen indult nálam. Kellett egy kis idő, amíg szép lassan feldolgoztam magamban a japán neveket és beazonosítottam mindenkit. Egy idő után abszolút belejöttem az olvasásba, de be kell vallanom nektek, nem biztos, hogy most fejből fel tudnám nektek sorolni a szereplőket.

A négy történet mindegyike csodálatosan és nagyszerűen megalkotott kis iromány. Szép lassan megismerjük a karaktereket, életük és tragédiájuk történetét. Őszinte leszek hozzátok, én minden kis fejezet végén törölgettem a könnyeimet. Annyira szomorúak mégis csodálatosak és gyönyörűek ezek a történetek. Mindegyik fejezetnek más és más mondanivalója. Engem teljesen levett a lábamról a könyv.

A Mielőtt a kávé kihűl című könyv esetében nem feltétlenül magán a történeten van a hangsúly, hanem sokkal inkább a szereplőkben lejátszódó folyamatokon és azokon az érzéseken, amiket kiváltott belőlük és belőlünk az időutazás.

Olvasás közben többször, akaratlanul is felmerült bennem a kérdés, hogy én vajon kivel szeretnék találkozni és mi lenne az a helyzet, ami indokolttá tenné számomra ezt az utazást. Nagyon nehéz ez a kérdés. Annyi minden eszembe jutott hirtelen. Szeretném megkérdezni az egyik barátnőmet, hogy miért tűnt el az életemből egyik pillanatról a másikra és miért volt mindig csak ő a középpontban. Mért volt mindig minden sokkal fontosabb nálam és mért volt az, hogy ha nekem volt szükségem segítségre, akkor soha nem volt, de ha neki kellett volna segíteni, akkor azonnal elvárta, hogy mellette legyek és meghallgassam. Megkérdezném a 12 éve elhunyt nagymamámat, hogy büszke-e rám és azt, hogy ha megváltoztathatná a múltat, többet törődött volna-e velem? Nehéz dolgok ezek, bárcsak választ kaphatnék mindenre.

A könyv nekem igazi telitalálat volt, teljes jogú tagja lett a kedvenceim listájának.

Összességében ez a könyv egy igazán kedves és végtelenül bájos történet, mely a maga egyszerűségével és stílusával azonnal magával ragadja az olvasóját. Könnyen és gördülékenyen olvasható a könyv, azonban a japán nevek szokatlansága miatt időbe telik, míg az ember ráérez arra, hogy ki-kicsoda a könyvben. Igazi gondolatébresztő olvasmány, ami teljesen joggal nyerte el mindenki tetszését. Bátran ajánlom mindenkinek.

Read More

Ezeket olvastam májusban

Sziasztok!

Lezárult a május, így most röviden leírom nektek, hogy mit is olvastam ebben a hónapban és röviden értékeltem is nektek a könyveket.

Ez a hónap abszolút nem az én hónapom volt. A TBR listám megbukott, a megkezdett de be nem fejezett könyveim száma konkrétan négy. Nem akarom egyiket sem félbehagyni, csak valahogyan most nagyon csapongó voltam, mindig belekaptam valamibe. Konkrétan a vége felé már egyszerre 4 könyvet olvastam. 

Nagyjából eljutottam a vállalhatatlan szintre, szóval a megkezdett könyveimből minimum a felét szeretném befejezni júniusban. Ja és egy biztos, soha többé nem írok listát. 

Összesen négy könyvet sikerült elolvasnom májusban, ami az általam kitűzött minimum. Nem annyira rossz, de messze elmarad az áprilistól.

A májusi könyvélményeim abszolút pozitívak. Nem olvastam sok könyvet, de mindegyik tetszett. 
Igazából nehezen tudnék sorrendet állítani, mert mindegyiket egyformán szerettem, mindegyik remek olvasmány volt. Azonban a négy közül az egyik történet hihetetlenül mély hatással volt rám. 
Bevallom, még soha nem hallottam erről a könyvről, de még az üzletekben sem jött túl sűrűn szemben velem a borítója. Egy nap azonban a moly.hu-n olyan szerencsesütit kaptam, ami ebből a könyvből tartalmazott idézetet. 

"– Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is."

Annyira mélyen érintett ez az idézet, hogy azonnal megvettem a könyvet és el is olvastam, szóval....

A hónap könyve számomra: Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Mindezek után pedig lássuk akkor röviden, hogy miket is olvastam májusban:

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle ​és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Az olvasással könnyen és gyorsan lehet haladni. Nagyon tetszett a könyv hangulata, a fiúk gondolkodása és az egész történet mondanivalója. Arra mindenképpen készüljetek, hogy nem egy pörgős történet, az a legjobb, ha nincsenek nagy elvárásaitok. Nem izgalmas és nincsenek benne nagy csavarok. Ez a könyv egy nagyon lassú és igazán kedves történet, amelyben két 15 éves fiú egymásra talál. Rendkívül aranyos és különleges a történet, számos olyan értéket rejt magában, ami miatt csak ajánlani tudom az elolvasását.

Mary Adkins: Amikor ezt olvasod

Ez a könyv nem a tudatos vásárlásom eredménye. Nem gondolkodtam és egyáltalán nem terveztem ennek a könyvnek a megvételét. Valahogy soha nem jött velem szembe ez a történet. Egyik nap azonban úgy éreztem, hogy a napomat csak egy jó kis könyvvásárlás mentheti meg, ezért betértem a legközelebbi Libri könyvesboltba. Körbenéztem a leárazott kötetek között és egyszerűen a kezembe akadt ez a könyv. A megvalósítás nagyon különleges és egyedi. Nekem nagyon tetszett a könyv írásmódja. Külön dicséret az írónak, hogy minden fontos dolgot képes volt még ilyen keretek között is átadni az olvasónak. Tetszett a könyv kettőssége is. Imádtam, hogy bár egy igazán komoly és fájdalmas élethelyzet tárul elénk mégsem sajnáltatják magukat a karakterek, hanem rendkívül szimpatikus módon igyekeznek túllépni saját fájdalmukon.

C. S. Lewis: A varázsló unokaöccse

Egyszer régen már olvastam a Narnia sorozatot, de most valahogy újra kedvet kaptam hozzá. Nagyon szeretem az egész világot és a történetet. Ebben az évben szeretném majd újra elolvasni az összes könyvet. Az első részben megismerjük Narnia keletkezésének történetét és rengeteg utalást találunk a sorozat további köteteire. Szeretném majd beszerezni az egész sorozatot, de még nem tudtam eldönteni, hogy  külön-külön, vagy egyben szeretném megvenni. 

Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Hatalmas meglepetés volt számomra ez a könyv, egyszerűen imádtam. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyed olvasmány és abban is biztos voltam, hogy meg fogja viselni a lelkemet. Csodálatos, megható, fájdalmas történet. A könyv főszereplője Doris, aki életének végéhez közeledve úgy dönt, hogy a legkedvesebb dolgot hagyja egyetlen hozzátartozójára Jenny-re, az emlékeit. Nagyon megrendítő könyv, abszolút az én világom volt. Nem lehetek eléggé hálás a sorsnak, hogy elém sodorta ezt a történetet. 

Nos..ezek voltak az én május havi olvasmányaim, remélem nektek is remek történetekkel teli volt az előző hónapotok. Ha van kedvetek meséljetek róla kommentben! J

Read More

Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Már többször leírtam nektek, szóval már tuti a könyökötökön jön ki, de egyszerűen oda vagyok a szomorú történetekért. Amikor egy könyv szétszaggatja a lelkem, akkor érzem magam a legjobban. Szeretem a komoly és mély tartalmakat és azt, ha egy történetről órákat lehet beszélgetni.

Bevallom, még soha nem hallottam erről a könyvről, de még az üzletekben sem jött túl sűrűn szemben velem a borítója. Egy nap azonban a moly.hu-n olyan szerencsesütit kaptam, ami ebből a könyvből tartalmazott idézetet.

"– Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is."

Annyira mélyen érintett ez az idézet, hogy azonnal megvettem a könyvet és el is olvastam.

Az emlékeink olyasvalamik, amelyekért hálásnak kell lennünk. Ezek a gondolatok nem hasonlíthatók az életünkről készült egy-egy fényképfelvételhez. Emlékeink korábbi tapasztalatokat, illatokat, színeket, zajokat, érzelmeket, benyomásokat tartalmaznak. Néha akaratlanul elmosolyodunk egy-egy kép láttán és újra éljük, ezáltal boldog pillanatainkat. Olykor pedig könnyezni kezdünk, mert szomorú dolgok jutnak eszünkbe. Múltbeli emlékeink meghatározzák, befolyásolják a jelen eseményeit, és hozzáállásunkat. Az elveszett nevek füzete című könyv az emlékezésről és az emlékekről szól.

A történet szerint Doris 1928 óta az édesapjától kapott címes füzetet használja. Ebben szerepelnek mindazok, akikkel élete során találkozott. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Doris magányát mindössze a szociális gondozók látogatása, valamint húga unokájával, az Atlanti-óceán túloldalán lakó Jennyvel való Skype beszélgetései szakítják meg. Egy szép napon Doris elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, örökölhesse az emlékeit is.

Az a könyv egy csodálatos, fájdalmas, szívszaggató, megrendítő olvasmány. A történet során megismerjük Doris jelenét és múltját. A múlt sok fájdalmat és örömet rejt. Bepillantást nyerhetünk az idős nő legfájdalmasabb és legboldogabb emlékeibe is. Figyelemmel kísérhetjük az életét 13 éves korától kezdve, amikor is elkerült a biztonságot jelentő szülői háztól egészen a jelenig.

A piros címes füzet, vagyis az elveszett nevek füzete azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha fontos szerepet töltöttek be Doris életében. Az idős hölgy úgy gondolja, hogy Jenny-re hagyja a számára legfontosabb dolgot, vagyis az emlékeit. A piros füzet nevei alapján halad életének leírásával.

A könyvben felváltva ismerjük meg Doris jelenét és múltját. Megismerhetjük őt gyerekként és fiatal lányként, bepillantást nyerünk életének kiemelkedő momentumaiba. Tartalmas és nehéz életet tudhat magáénak, a legnagyobb mélységet és a hihetetlen boldogságot is megtapasztalta.

A karakterek nagyszerűek. Doris egy imádnivaló idős hölgy és a szívem szakadt meg attól, hogy ez a 96 éves nénike mennyire magatehetetlen már. A lelke még szárnyal, ám a teste már cserbenhagyta őt. Nagyon fájdalmas volt a jelent olvasni. A halál szele már a könyv első oldalától kezdve megcsapja az olvasót. Teljes mértékben tudtam Jenny-vel azonosulni, én sem akartam Dorist elveszíteni. Sofia Lundberg érzékletesen ábrázolja az öreg hölgyet, aki méltósággal viseli életének minden fájdalmát és problémáját. Egyszerűen lenyűgöző Dossy karaktere.

Jenny szintén egy remek karakter, nagyon szerettem őt. Igazán példaértékű az a mély szeretet, ami közöttük van. A két nő hihetetlenül komoly szerepet töltött be egymás életében. A közöttük lévő kapocs olyan erős, hogy még az Atlanti-óceán sem tudja őket elválasztani egymástól.
Jenny férje sokszor önzőn viselkedett, de egy idő után belátta a hibáját és mindent megtett annak érdekében, hogy segítse feleségét. Nagyon szimpatikus volt ez a jellemfejlődés a férfi részéről.

Ahogy haladunk előre a füzetben egyre fájdalmasabb lesz az olvasás. Doris egyre szimpatikusabbá válik a múltban, a jelenben pedig egyre jobban fáj az elkerülhetetlen vég közeledte. Dossy személyisége egyre erősebben magához láncolja az olvasót, így egyre jobban izgulunk érte a jelenben.

Megrendítő és hihetetlenül fájdalmas az egész történet. Sejtettem, hogy ez a könyv nem lesz egy könnyed olvasmány, de teljesen felülmúlta a várakozásaimat. Szívbemarkoló és gyönyörű történet, mely az első oldaltól kezdve szorongatja az olvasója lelkét. Igazi sírós könyv, mely sokáig velünk marad.

Összességében azt kell mondanom, hogy egyszerűen imádtam ezt a könyvet és nem lehetek eléggé hálás a véletlennek, hogy elém sodorta azt az idézetet. Az egyik legszebb könyv, amit mostanában olvastam, bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló történeteket.

Read More

Garrard Conley: Eltörölt fiú

Mindig is a drámák voltak a gyengéim. Nem tudnám nektek megmagyarázni, hogy miért…de komoly értékkel számomra csak a nehéz/szomorú/tragikus történetek bírnak. Az ilyen jellegű írások vannak mindig a legnagyobb hatással rám. Szeretem, amikor egy könyv darabjaira szedi a lelkemet és utána napokig merenghetek a történeten és a szereplőkön.

Szociológusként végeztem az egyetemen, ezért imádok minden olyan témát, aminek komoly társadalmi vetülete van. Szeretem a kényes témákat, amelyek megosztják az emberiséget. Az LMBTQ kategóriába tartozó könyvek pontosan beleillenek az érdeklődésembe.

A homoszexualitásról sokan, sokféleképpen vélekednek. A teljes elfogadás és a teljes elutasítás végpontja között szinte bármilyen vélemény előfordulhat. Az én egyik személyes „kedvencem” az, amikor valaki azt mondja, hogy őt nem zavarja, ha valaki a saját neméhez vonzódik, csak ne az utcán csinálja. A négy fal között azt tehet, amit akar, csak ne mutassa ki az utcán az érzelmeit.

Véleményem szerint mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy boldog legyen…és megválaszthassa azt a személyt, aki őt boldoggá teszi. Love is love!

A különböző vallások azonban abszolút nem így gondolkodnak a homoszexualitásról. A kiinduló gondolatuk az, hogy szerelmi és szexuális kapcsolat csak férfi és nő között lehetséges, hiszen Isten szent színe előtt, csak az ő kapcsolatukat lehet megkoronázni. A vallás elutasítja az azonos neműek kapcsolatát, visszataszítónak és természetellenesnek tartja. A különböző egyházak nem fogadják el az azonos neműek által kötött házasságot, bűnnek tartják és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne legyenek ilyen bűnös lelkek a világban.

Az egyik legnehezebb dolog lehet az ember életében, ha hívőként rádöbben arra, hogy a saját neméhez vonzódik. Ha az egyház, a közösség és a saját hite volt az egyik kapaszkodópont az életében, akkor nehéz lehet szembenézni a saját érzéseivel és megélni azt, hogy az eddig oly kedves közösség kitaszítja. Erről szól az Eltörölt fiú is.

A történet szerint a baptista lelkész fia, Garrard Conley tizenkilenc éves korában kénytelen volt egy, az egész életét megváltoztató döntést hozni a szülei előtt. Beleegyezett abba, hogy egy átnevelő tábor segítségével mindent megtesz annak érdekében, hogy „kigyógyítsák” őt a homoszexualitásból. A Love in Action egy intézményesített program, mely a Biblia segítségével heteroszexuálist nevel a programra jelentkezőkből. Megtisztítja a résztvevőket bűnös késztetéseiktől, így a jövőben olyan életet élhetnek, mely Istennek is tetszik.

A könyv egy memoár, vagyis minden, amit olvashatunk benne megtörtént Garrard Conley-val. Egyszerűen hihetetlen számomra ez az egész. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett neki éveken keresztül bűntudattal élni. Hogy milyen nehéz volt tükörbe néznie és undorodnia saját magától, csupán azért, mert a saját neméhez vonzódik.

Nagyon szomorú, hogy a világon ma is léteznek átnevelőtáborok, amelyeket különböző vallási felekezetek hoztak létre azzal a céllal, hogy „rendes” embereket neveljenek eltévelyedett testvéreikből.  Sokan vannak, akik betegségnek, vagy a sátán művének tartják a homoszexualitást. Nem tudják elfogadni, hogy mindig is léteztek, és mindig is létezni fognak olyan emberek, akik egyszerűen a saját nemükhöz vonzódnak. Ez nem egy betegség, nem bűnöslelkű eltévelyedett bárányok…csupán ilyenek és kész.

Garrard Conley írása nagyon erőteljesre sikeredett, igazán mély érzéseket jelenít meg. Hihetetlenül megrázó és gondolatébresztő.  Én többször is megálltam olvasás közben, szükségem volt arra, hogy egy pillanatra kiszakadjak a könyvből, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a feszültséget. Eleve nem egy könnyen olvasható történet, a téma pedig abszolút garantálja, hogy senki nem rohan majd végig a könyvön. 

A könyv személyes jellege miatt nehéz bármit is írni a karakterábrázolásról és a cselekményről, hiszen az író saját személyes életét tárja elénk. Nem kis lelki erő kellett ahhoz, hogy ezeket az élményeket Garrard megossza velünk.

Sem a táborral, sem pedig a szülőkkel nem tudok azonosulni. Nagyon szomorú, hogy ennyire szenvedett ez a fiú.  Amikor arról írt, hogy mennyire undorodott magától gondolatai és vágyai miatt, hihetetlen mély szomorúság lett úrrá rajtam. El sem tudom képzelni, hogy min mehetett keresztül.

Az Eltörölt fiú nem egy izgalmas és fordulatos könyv. Nagyon erős és erőteljes jelenetek jellemzik, abszolút hatással van az érzelmeinkre. Nem egy könnyen emészthető olvasmány, és aki belekezd, készüljön fel arra, hogy nem fog tudni végigrohanni a könyvön. Egyszerűen szüksége van az embernek arra, hogy egy kicsit félre tegye a történetet és gondolkodjon rajta. Hihetetlenül gondolatébresztő olvasmány, órákat lehetne róla beszélni.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Igazán mély és megrázó olvasmány, melynek segítségével beleláthatunk az író lelkébe. Bátran ajánlom mindenkinek!

Read More

Mary Adkins: Amikor ezt olvasod

Mary Adkins: Amikor ezt olvasod című regénye nem a tudatos vásárlásom eredménye. Nem gondolkodtam és egyáltalán nem terveztem ennek a könyvnek a megvételét. Valahogy soha nem jött velem szembe ez a történet. Egyik nap azonban úgy éreztem, hogy a napomat csak egy jó kis könyvvásárlás mentheti meg, ezért betértem a legközelebbi Libri könyvesboltba. Körbenéztem a leárazott kötetek között és egyszerűen a kezembe akadt ez a könyv. Belelapoztam és azonnal láttam, hogy nem egy hétköznapi történet.

Mielőtt továbbmennénk, szeretném elmondani nektek, hogy nem szeretem a túláradóan romantikus igazi csajos történeteket.  Nem szeretem a sablonos karaktereket és azt sem, ha egy könyvnek nincs igazi mondanivalója. Néha jólesik ilyesmit olvasni, de abszolút nem az én műfajom.

Nagyjából 1 percnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy megveszem a könyvet, reménykedtem abban, hogy nem csalódok a könyvben. És milyen jól tettem, hogy megvettem. A világot ugyan nem váltja meg a történet, de egy rendkívül kellemes olvasmány, amit kár lett volna kihagyni.

A történet szerint Iris négy éven át dolgozott Smith Simonyival, a PR-mágussal. Iris sajnos nagyon fiatalon, röviden a diagnózisa után elhunyt. Az irodában hagyott egy csomagot barátjának és főnökének Smith-nek, melyben odaadta neki kinyomtatva azokat a blogbejegyzéseket, melyeket utolsó hónapjaiban írt. Iris végső kívánsága, hogy Smith adassa ki könyvben a blogbejegyzéseket. Ehhez azonban előbb Iris testvérének, Jade-nek a beleegyezését kell kérnie. Smith és Jade útjai újra és újra keresztezik egymást, végül mindkettőjüknek szembe kell néznie a saját feldolgozatlan múltjával is.

Már az első oldalon szembesültem azzal, hogy milyen szokatlan a könyv felépítése. A teljes történet e-mail váltásokból, sms-ekből és Iris blogbejegyzéseiből áll. A könyv tulajdonképpen olyan, mint egy modern levélregény. Ebben a műfajban a karakterek pontos ábrázolására nincs lehetőség, a történetnek csak egy része kerül az olvasó elé. Az ilyen műveknek többnyire nem gazdag a cselekménye, viszont elmélyült lélekábrázolás, meghitt hangvétel és szubjektivitás jellemzi.

Nem sűrűn olvasok ilyen jellegű könyveket, kezdetben nagyon kellett figyelnem arra, hogy ki-kinek-miért küldött e-mailt és őszintén szólva teljesen elvesztem a karakterek között. Mivel a szereplők csak feladóként/címzettként vannak jelen, így az elején lövésem sem volt, hogy ki kicsoda. Kellett pár oldal ahhoz, hogy belerázódjak az olvasásba és könnyen tudjak haladni a történettel. 

Az üzenetek nagyon sokrétűek a könyvben. Pont, ahogy a valóságban is váltjuk egymással az üzeneteket.  Sokszor az egymást váltó levelek nagyon rövidek, rendkívül lényegretörőek és kifejezőek. Néha egy – egy mondatból következtethetünk a karakter lelkiállapotára és érzéseire. Vannak olyan levelek, amelyek hosszúak és a feladó teljesen kitárulkozik a másiknak, ahol a lelkének legbelsőbb érzéseit adja ki magából. Fontos kiemelni, hogy ezek az üzenetek sem unalmasak…sőt…ezeknek a segítségével tudjuk kicsivel jobban megismerni a karaktereket és azt, hogy milyen hatással volt rájuk Iris elvesztése. A személyes kedvenceim a könyvben a reklámok, hírlevelek és a spam üzenetek. Hihetetlenül viccesek voltak és számomra ezek tették igazán hitelessé az e-mail váltásokat. Nagyon tetszett, hogy az író ezeket is belerakta a könyvbe, ugyanis nincs olyan ember, aki ne kapna kéretlen reklámokat.

Iris blogbejegyzései nagyon tetszettek. Megismerhetjük, hogy milyen gondolatok nyomasztották az utolsó hónapok során és azt is, hogy hogyan birkózott meg a halál gondolatával. Ezek a bejegyzések nagyon erőteljesek és rendkívül szomorúak. A bejegyzések többségében ábrákat is találunk. Ezek a képek határozottan hozzájárulnak a könyv hangulatához.

A regény karakterei rendkívül szimpatikusak. A könyv két aktív főszereplője Smith és Jade, passzív főszereplője pedig Iris. A bejegyzésekből megismerhetjük a két aktív főszereplő aktuális élethelyzetét és azt, hogy milyen módon hatott rájuk Iris elvesztése, vagy pontosabban azt, hogy mit jelentett a lány nekik. Iris személyiségét is teljes mértékben megismerhetjük a bejegyzésekből. A blogjából és a többiek leírásai alapján egy igazán kedves és szerethető ember volt, akinek elvesztése mindenkiben mély nyomokat hagyott. Carl egy igazán szerethető mellékszereplő. Néha kicsit erőltetettnek éreztem, de én azért jókat mosolyogtam a megjegyzésein.

Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ez a történet ennyire fog tetszeni. Egy igazi kedves kis romantikus történet, amely teljes mértékben leköti az olvasó figyelmét. Csak ajánlani tudom Iris történetét, tényleg egy igazi szívmelengető és csajos olvasmány.

Tetszik a könyv kettőssége is. Imádom, hogy bár egy igazán komoly és fájdalmas élethelyzet tárul elénk mégsem sajnáltatják magukat a karakterek, hanem rendkívül szimpatikus módon igyekeznek túllépni saját fájdalmukon.

A megvalósítás nagyon különleges és egyedi. Nekem nagyon tetszik a könyv írásmódja. Külön dicséret az írónak, hogy minden fontos dolgot képes volt még ilyen keretek között is átadni az olvasónak. Szerintem abszolút érdemes elolvasni a könyvet, akkor is adjatok neki esélyt, ha nem szeretitek a romantikus könyveket.

Read More

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Sokáig állt a polcomon a könyv, de valahogy soha nem alakult úgy, hogy elolvassam. Mindig jött egy újabb könyv, és egyre lejjebb és lejjebb került a TBR listámon. Milyen kár. Jóval hamarabb is rászánhattam volna magam.

A könyv nem árul zsákbamacskát, már az ajánlóból megtudjuk, hogy milyen jellegű a történet: "Minden fiúnak, aki kénytelen volt megtanulni más szabályok szerint játszani."

Ari és Dante története a barátságról az identitáskeresésről, önmagunk elfogadásáról és saját démonaink leküzdéséről szól.

A fiúk egy szép nyári napon találkoznak és annak ellenére, hogy személyiségük talán nem is lehetne különbözőbb, mély barátságot kötnek egymással. Dante szereti a művészetet, kimutatja az érzelmeit és mindenki megkedveli őt azonnal. Hihetetlenül nyitott személyiség, könnyű vele megtalálni a közös hangot. Ezzel szemben Ari a saját világában él inkább. Nem szeret másokkal kommunikálni, igazi magának való típus. Folyamatosan kétségek gyötrik, állandóan vívódik. A két fiú teljesen megváltoztatja, tulajdonképpen felforgatja egymás életét.  Útjuk során akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.

A történet abszolút szerethető volt,a fiúk szimpatikus karakterek voltak, a szüleik pedig…nos igen, mindenkinek ilyen szülőket kívánok. Nekem őszintén szólva Ari karaktere volt a szimpatikusabb, Dante nekem néha kicsit túl sok volt. Tetszett Ari borongós, melankolikus hangulata. Valahogy ez a gondolkodástípus kicsit közelebb áll hozzám.

Az olvasással könnyen és gyorsan lehet haladni, vannak 1 oldalas és 2 soros fejezetek is. Mindemellett sok a párbeszéd és alig vannak leírások. Nekem nehéz volt megszoknom ezt a felépítést, és úgy összességében az író stílusát. A könyv feléig abszolút azt éreztem, hogy értem én, hogy miért rajong ennyi ember a könyvért, de nekem valahogy nem jön át a dolog. A második felénél azonban valami átbillent nálam és elkezdtem megszeretni a könyvet, de rajongásig még így sem jutottam el.

Nagyon tetszett a könyv hangulata, a fiúk gondolkodása és az egész történet mondanivalója. Nem igazán szoktam idézeteket jegyzetelgetni a könyvekből, de olvasás közben számos olyan mondatot találtam, amit biztos, hogy kiírok majd magamnak. Arra mindenképpen készüljetek, hogy nem egy pörgős történet, az a legjobb, ha nincsenek nagy elvárásaitok. Nem izgalmas és nincsenek benne nagy csavarok. Ez a könyv egy nagyon lassú és igazán kedves történet, amelyben két 15 éves fiú egymásra talál.

Nagyon szeretem amúgy az ilyen jellegű könyveket, mind a felnőtté válás, mind pedig az identitáskeresés egy remek téma. Ez egy olyan időszak, ami mindenki számára ismerős, mindenki átesik ezen. Van valami csodálatos számomra abban, amikor egy számomra kedves karakter végre egyensúlyba kerül önmagával és rájön arra, hogy ki is ő valójában. Nagyon szép pillanatok ezek az olvasás során.

A könyv borítóját is mindenképpen meg kell említenem. Egyszerűen imádom. A borító színvilága, a képek és még a betűtípus is zseniális. Nekem nagyon tetszik. Tudom, hogy nem a külsőségek számítanak, de ezt muszáj kiemelnem.

Összességében azt kell mondanom, hogy nekem tetszett a könyv és bár nem volt számomra szerelem nagyon örülök neki, hogy végre elolvastam. Rendkívül aranyos és különleges a történet, számos olyan értéket rejt magában, ami miatt csak ajánlani tudom az elolvasását.

Read More

Könyves raktárvásár....vagy inkább az Éhezők viadala?

A mai napon én is elmentem a Líra által meghirdetett raktárvásárra. Nagyon sok mindenre felkészültem, de amit ott tapasztaltam...arra nincsenek szavak. Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban. Egyrészről nagyon örülök a könyveknek, amiket vettem...másrészről azonban nagyon mérges is vagyok. Az emberek, a szervezés, az egész úgy kritikán aluli ahogy van.

Nekem hatalmas szerencsém volt, időben odaértem és relatíve hamar be is jutottam. Kezdetben szépen kettes sorban várta mindenki, hogy bejuthasson az udvarba. Nem volt sem tolongás, sem pedig vitatkozás. Tiszta volt az egész helyzet. Miután kinyitották az ajtókat elkezdődött az Éhezők viadala. Hirtelen felbomlott az eddig kialakult rendszer és olyan emberek nem jutottak be az elsők között, akik reggel 9 óra óta már sorban álltak. Mindenki fel volt háborodva, és azt kell, hogy mondjam, abszolút jogosan. Az elsők zúgolódtak és egyre nagyobb lett a sor. Az emberek jöttek és jöttek erre pedig egyszerűen nem készültek fel a Líránál. Én a második turnusban, 10 óra körül bejutottam. Tényleg szerencsém volt. (Mondjuk fél 10 körül érkeztem a raktárhoz, szóval igazából reméltem is, hogy normális időben bejutok a sátorba.)

Velem együtt a sátorban nagyjából 100-150 ember volt. Abszolút nem volt vészes a tömeg, de nehéz volt nézelődni. Akármerre is mentem emberbe botlottam, nem igazán tudtam 10-15 másodpercnél többet szánni egy adag könyvre, szóval nagyjából ennyi időm volt eldönteni, hogy tetszik-e, amit látok és meg akarom-e venni. 

Egy idő után egyre több embert engedtek be, mert a kintiek be akartak jutni, de akik bent voltak nem akartak még kimenni. A babakocsiktól és a bevásárlókocsiktól már nem igazán lehetett mozogni és egyre nagyobb volt a tumultus. Ahogy pedig kinéztem a sátorból láttam, hogy egyre nagyobb lesz a sor, mert egyre több ember jön. Egyszer-kétszer bejött szólni egy biztonsági őr, hogy aki már megtalálta, amit akart az legyen olyan kedves és fáradjon a kasszához. Nagyjából annyit ért ez az egész, mint halottnak a csók. 😃 Amúgy el kell, hogy mondjam a kasszánál történő várakozás is nagyon hosszúra nyúlt, ugyanis mindenki minimum 10 könyvvel állt sorban. Volt olyan előttem, aki 40-50 könyvvel tért haza. 

Arra pedig amúgy egyáltalán nincsenek szavak, hogy még mindig mekkora a tömeg a raktár előtt. Látom Facebookon a képeket és egyszerűen nem hiszek a szememnek. Olvastam, hogy az emberek teljesen ki vannak akadva, aki bejutnak küzdenek a könyvekért. Egymás kezéből tépik ki a kosarat és abszolút nagy a fejetlenség. Kicsit kezd ez az egész olyan lenni, mintha mindenkinek az élete múlna ezen a vásáron. 

Nagyon sajnálom amúgy, mert hihetetlenül jó kezdeményezés volt. Nagyon sok könyvet láttam és tényleg remek ötletnek tartottam. Nagyon izgatottan vártam, de a hatalmas tömeg kicsit elvette a kedvemet. Azt mondták, hogy nem készültek fel ekkora tömegre. Közel 9000 ember jelzett vissza az eseménynél, gondolhatták volna, hogy sok embert mozgat majd meg. Talán ha megtartották volna a sort az elején és nem csak úgy beengedik minden logika nélkül az embereket, vagy ha jobban figyelek volna arra, hogy ne legyen bent valaki óráig elkerülhető lett volna ez az egész. Sokan írták, hogy azt kellett volna csinálni, hogy ahány ember kijön, annyi mehet be. De tapasztalatom szerint sokkal több ember ment volna be, mint amennyi kijött. Mindenki nézelődni akart, ha valaki végre bejutott a sok várakozás után, nem akart 10 perc után kimenni. Nehéz ügy ez...Tényleg hatalmas volt a fejetlenség és a szervezetlenség és abszolút megértem azokat, akik szomorúan távoztak, mert nem voltak hajlandóak kivárni a sort. Viszont ki kell azt is emelni, hogy sokan vállalhatatlanul viselkedtek, abszolút nem figyeltek a másikra, tolongtak és lökdösődtek. Ez az egész esemény mindenkiből a legrosszabbat hozta ki sajnos. 

Az érzéseim után beszéljünk egy kicsit arról is, hogy miket sikerült vennem. 😊

Mindegyik könyvnek nagyon örülök, és remek áron sikerült a beszereznem az összeset. A Mímes Rend és az Az időutazó felesége volt a legdrágább, ezek 1700 Ft-ba kerültek. A Legyen ahogy akarod -Álom vagy valóság című könyv 1000 Ft volt, az összes többit pedig 300-400 Ft-ért sikerült megvenni. 😊

Összességében nagyon örülök a lehetőségnek és annak, hogy azon szerencsés emberek között voltam, akik még emberi körülmények között tudtak válogatni. Másrészről azonban kicsit mérges is vagyok az egészre. Mind az emberek, mind pedig a szervezés vállalhatatlan. Remélem a jövőben majd jobban figyelnek mindenre és kitalálják hogyan lehetne gördülékenyen és könnyen lezavarni ezt az eseményt. 

Read More

Én és a havi TBR lista

A listák nagyon jó dolgok tudnak lenni. Amikor szinte elárasztanak bennünket a különböző gondolatok, érdemes egy pillanatra leülni és végiggondolni mindent. Átláthatóbbá teszi a helyzetet, ha listába szedjük a bennünk kavargó gondolat foszlányokat. A listaírás legfőbb erőssége, hogy segít a rendszerezésben és a fontossági sorrend kialakításában. Tudatossá és szervezetté válhat az ember.

Ezt az érzést nyújtja a havi TBR lista is. Általa fokozhatjuk hatékonyságunkat és személyes eredményességünket. Bizonyos célokat állíthatunk magunk elé ezek elérése növelheti önbizalmunkat. Abszolút igaz az a mondás, hogy túl sok könyv van az egész világon és olyan kevés az idő, hogy mindent elolvassunk. Emiatt fontosnak éreztem, hogy tudatosan olvassak, hiszen annyi jó történet van a világon, amit még jó lenne megismerni.

Bevallom, én minden hónapban sokat szenvedek azon, hogy mit olvassak. Egy-egy könyv elolvasása után képes vagyok órákat…sőt napokat szenvedni azzal, hogy mi legyen a következő olvasmányom. Emiatt úgy döntöttem, hogy kipróbálom a TBR lista írást és megtervezem a havi olvasásaimat. A lista megírása zseniálisan jól és könnyen ment. 10 perc alatt fel is írtam a 7 könyvet, amire májusban mindenképpen szeretnék sort keríteni. Felírtam rövid és hosszú könyveket, sorozatokat és egykötetes történeteket is. Volt benne újdonság és már régóta olvasásra váró kötet is. Teljesen meg voltam magammal elégedve, gondoltam, hogy ilyen a tökéletes TBR lista.

Nem vagyok egy spontán ember, szeretem a terveket és tervezést, ezért úgy gondoltam, hogy a TBR lista pont nekem lett kitalálva. Mekkorát tévedtem….

Még csak 12 nap telt el májusban, de életem legimpulzívabb időszakát élem. :D Soha nem voltam még ilyen random és spontán az olvasmányaim terén. Eddig egy könyvet sikerült megvalósítani a listámról….amit már akkor olvastam, amikor megírtam a listát, szóval igazából azt hiszem, ez nem is számít igazi teljesítésnek. 😃

Összesen három könyvet kezdtem el olvasni, azóta párhuzamosan olvasom mindegyiket. Mondanom sem kell, hogy egyik sem szerepel a listámon. :D Egy kedves barátom azt mondta, hogy nem TBR listát írtam, hanem egy listát arról, hogy mit nem olvasok el májusban…és milyen igaza van. :D Nagyon meglepő, mert eddig abban a hitben éltem, hogy a tökéletes listaíró ember vagyok. Bevásárló lista, ajándék lista, feladat lista, olvasmánylista, kívánságlista…de komolyan…imádom a listákat. Erre tessék… képtelen vagyok egy havi TBR lista megalkotására. Lehet, hogy valahol mélyen belül (nagyon-nagyon belül) igazi szabadszellem vagyok, és nem bírom a korlátokat. 😃

Én vs havi TBR lista….0:1… nem tudom, hogy lesz-e mostanában visszavágó. Maradok inkább az egész életre szóló TBR listánál, aminek azt hiszem, soha nem lesz vége. 😄

Read More

Melissa Albert: Mogyoróliget

A Mogyoróliget már az első pillanattól kezdve a figyelmem középpontjába került. A fülszöveg és a borító nagyon tetszett és a vegyes kritikák sem tántorítottak el, sőt még kíváncsibbá tettek. Nagyon érdekelt, hogy én vajon melyik csoportba fogok tartozni. Utálni fogom, vagy esetleg megszeretem? Amúgy mindig nagyon izgalmas számomra vegyes fogadtatású könyveket olvasni. Mindig eszembe juttatja azt, hogy mennyi ember van és ennek a sok embernek mennyire más az ízlése. Mennyire unalmas lenne a világ, ha mindenki pontosan ugyanazt szeretné. J

Én abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, összességében egyáltalán nem vagyok rossz véleménnyel róla. A könyv hangulata szerintem nagyon jó, a sztori ötletes, a benne lévő mesék rendkívül egyediek…csak az a fránya megvalósítás. Itt vannak a gondok.

A történet szerint a ​tizenhét éves Alice egész életében menekült édesanyjával együtt a nyomukban loholó rejtélyes balszerencse elől. Alice nagymamája sötét tündérmesékből álló kultikus könyv visszavonultan élő írónője. A könyv rendkívül misztikus és valami miatt csak nagyon ritkán lehet egy-egy kötetet találni belőle. Alice édesanyját elrabolják és abszolút beindulnak az események. Nincsen semmi nyom, csak egy üzenet „Tartsd magad távol a Mogyoróligettől!”  A lány hosszú időn át kerülte a nagymamája megszállott rajongóit, hiszen ő semmit sem tudott sem a könyvről, sem annak írójáról. Azonban ahhoz, hogy megoldódjanak a dolgok kénytelen szövetségre lépni Ellery Finchcsel. Ahhoz, hogy Alice visszakapja az édesanyját meg kell szegnie az üzenetet, amit lányára hagyott eltűnése előtt. Mogyoróliget az egyetlen hely, ahol választ kaphat kérdéseire, és ahol megismerheti saját történetét.

A könyv hangulata szerintem nagyszerű. Kicsit misztikusra sikeredett és engem abszolút a bűvkörébe vont. A borongós és sötét hangulat szerintem nagyon illett a történethez és a mesék csak a hab volt a tortán. Nagyon tetszik, hogy az írónő nem a megszokott történeteket vette alapul, hanem teljesen új meséket talált ki. Ezek a történetek mind sötétek és baljósak, semmi rózsaszín és szivárványos hangulat nem árad belőlük. Kifejezetten egyedi szereplőket ismerhetünk meg, akiket átjárt a gonoszság és a sötétség.

A meserészletek nagyszerűek voltak, imádtam őket. Olyan jó lenne, ha megjelenne csak ezeknek a meséknek a gyűjteménye, én biztos megvenném.

Nagyon tetszett az az ötlet is, hogy a mi világunkon kívül akadnak más világok is, ahonnan egy óvatlanság vagy éppen egy hatalmas hiba miatt az ott élő lények átszökhetnek hozzánk.

A történetet igazából két részre lehetne osztani. Az első rész arról szól, hogy el akarnak jutni Mogyoróligetbe és Végvidékre, a második részben pedig a Végvidéket ismerhetjük meg többé-kevésbé. Sajnos inkább kevésbé….

Ez a könyv lehetett volna egy rendkívül izgalmas és nagyszerű iromány. Annyi potenciál volt ebben az egész történetben, de sajnos abszolút nem sikerült kihozni belőle a maximumot.

A könyv egyik legnagyobb hibája szerintem, hogy nem megfelelően lett súlyozva. Az útra sokkal kevesebb időt kellett volna szánni, a Végvidéket azonban sokkal jobban ki kellett domborítani. Nagy lehetőségek voltak az írónő kezében, de én abszolút úgy érzem, hogy nem élt velük.

Sokszor éreztem azt is, hogy az írónő rengeteg érdekes és izgalmas dolgot megemlít, majd egyáltalán nem beszél ezekről. Elhúzza előttem a mézesmadzagot, majd nem kapok igazából semmit. Mindezek miatt összességében egy hatalmas hiányérzet van bennem.

A főszereplők sajnos bennem egyáltalán nem hagytak mély nyomot. Valahogy nem sikerült megkedvelnem őket. Őszinte sikerként könyveltem el a könyv végén, hogy legalább nem utáltam őket. J

 A magyar borító nekem nagyon tetszik, abszolút visszaadja a könyv hangulatát. Nem mondom, hogy a külföldi borító nem lett volna sokkal jobb és szebb, de én azért képes vagyok ezzel a tudattal élni. 

 Összességében azt kell mondanom, hogy én abszolút nem utáltam a könyvet. Nagyon sok hibája van (sőt még annál is több), de a hangulata szerintem nagyon jó lett. A mesék nagyszerűek benne, bármikor elolvasnám ezeknek a gyűjteményét. A koncepció szerintem zseniális, a megvalósítás azonban rendkívül gyenge. Kár érte, sokkal több volt ebben a könyvben. Szerintem érdemes adni neki egy esélyt, de ne legyenek nagy elvárásaitok vele szemben…csak adjátok át magatokat a hangulatnak.

Read More