2020. január 9., csütörtök

Best of 2019



Sziasztok!

Képzeljétek, 2019-ben 80 könyvet olvastam el, ami azt jelenti, hogy megdupláztam a 2018-as eredményemet. Ez hihetetlen nagy dolog volt számomra, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer elégedett leszek az olvasott könyvek mennyiségével. Idén szeretném elérni a bűvös 100-as számot, remélem sikerülni fog. 

Nagyon sokféle könyvet olvastam. A szépirodalomtól kezdve, a meséken át a fantasy könyvekig szinte minden műfaj képviseltette magát a polcomon és a kezemben. Tudatosan igyekeztem bővíteni a repertoáromat, így többször is kiléptem a komfortzónámból. Olvastam thrillert, képregényt, még igazi csajos könyveket is. Próbáltam kicsivel kevesebb drámát olvasni, de bevallom nektek ez nem igazán jött össze. Még mindig ez a kedvenc műfajom, ahogy ezt a tavalyi kedvencek alapján is látni fogjátok.

Először egy Top 10-es listát akartam csinálni, de rájöttem, hogy egyszerűen esélytelen. Túl sok nagyszerű könyvet olvastam a tavalyi év során, így esélytelen csak 10 kötetet kiemelni.
No de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk a kedvenceimet.

Carlos Ruiz Zafon: A szél árnyéka



Egy kedves ismerősöm ajánlotta a könyvet, a fülszöveg pedig azonnal megtetszett. A kötet vastagsága miatt sokáig halogattam az olvasást, de tavaly januárban ez volt az egyik első, amit a kezembe vettem. Egyszerűen imádtam. Nagyon kényes vagyok a kedvenceim listájára, de ez a történet azonnal belopta magát a szívembe. Zseniális, nagyszerű, tökéletes! Csak szuperlatíviszokban tudok beszélni róla, remélem a többi részt is hamarosan sorra tudom keríteni.

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt ​a kávé kihűl 



A Mielőtt a kávé kihűl egy igazán kedves és végtelenül bájos történet, mely a maga egyszerűségével és stílusával azonnal magával ragadja az olvasóját. Könnyen és gördülékenyen olvasható a könyv, azonban a japán nevek szokatlansága miatt időbe telik, míg az ember ráérez arra, hogy ki-kicsoda. Igazi gondolatébresztő olvasmány, ami teljesen joggal nyerte el mindenki tetszését. Én egyszerűen imádtam, és úgy érzem, hogy joggal került ez a kötet is a kedvenceim listájára.

Ernest Cline: Ready ​Player One 



A Ready Player One egy remek és hihetetlenül jól megírt történet. A 80-es évek kultúrájával átitatott világ szerintem egyszerűen zseniális. Őszintén szólva, kb 5-10%-át ismertem a könyvben megnevezett internetes játékoknak, zenéknek és filmeknek (a 90-es évek gyermeke vagyok… :)), de igazából ez egy másodpercig sem vett el az olvasás élményéből. Izgalmas, remek, pörgős sztori, én nagyon szerettem.

Christelle Dabos: Rejtélyes ​eltűnések a Holdvilágban
Christelle Dabos: Bábel emlékezete



Már sokszor mondtam nektek, de egyszerűen imádom A tükörjáró sorozatot. A történet izgalmas és fordulatos, a karakterek nagyszerűek és szimpatikusak. A felépített világ csillagos 5-ös, az írónő egy zseni. Ha a mérete miatt visszarettentetek eddig a sorozat elolvasásától, akkor megnyugtatlak titeket. Észre sem veszitek és már végeztetek is a könyvvel. Sajnálni fogjátok, hogy nincsen benne több fejezet. Imádom, alig várom a negyedik részt.

Sofia Lundberg: Az ​elveszett nevek füzete



Hatalmas meglepetés volt számomra ez a könyv, egyszerűen imádtam. Bevallom, hogy még soha nem hallottam róla, de még az üzletekben sem jött túl sűrűn szemben velem a borítója. Egy nap azonban a moly.hu-n olyan szerencsesütit kaptam, ami ebből a könyvből tartalmazott idézetet. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyed olvasmány és abban is biztos voltam, hogy meg fogja viselni a lelkemet. Csodálatos, megható, fájdalmas történet. Nagyon megrendítő könyv, abszolút az én világom volt. Nem lehetek eléggé hálás a sorsnak, hogy elém sodorta ezt a történetet. 

Liane Moriarty: Hatalmas ​kis hazugságok




Ez a könyv már nagyon régóta lapul a könyvespolcon, de valahogy soha nem jutottam el odáig, hogy elolvassam. A könyv témája, és műfaja abszolút nem az én világom, nem szerepelt a listámon. Az, hogy végül a kezembe vettem csakis nektek köszönhető, Ti szavaztátok számomra, így ezzel léptem ki a komfortzónámból. Hihetetlenül hálás vagyok nektek. Nagyon szerettem ezt a könyvet. Lebilincselő, izgalmas és egyszerűen zseniális volt. Bár a történetet ismertem, de még így is tövig rágtam a körmöm, hogy mi is fog történni a könyvben. Az egyik legmeghatározóbb történet volt, amit mostanában olvastam.

Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje



El kell mondanom, hogy ez a könyv a lelkem mélyéig hatolt. Megdöbbentett, sokkolt és teljesen szétestem tőle. Fontos könyv, amit mindenkinek olvasnia kell! Azoknak a nőknek, akik számára fontos az egyenjogúság és azoknak a férfiaknak, akik tisztelik a nőket. Azoknak, akik azt gondolják, hogy a nőnek a tűzhely mellett van a helye, de azoknak is, akik csak úgy élnek bele a nagyvilágba és nem foglalkoznak senkivel és semmivel magukon kívül. Azoknak, akik szerint a nő életének egyetlen értelme, ha gyermek(ek)nek ad életet, és azoknak is, akik elhatározták, hogy soha nem akarnak gyermeket szülni.

Holly Ringland: Szirmokba ​zárt szavak



A Szirmokba zárt szavak című könyvre az Alexandra Kiadó oldalán figyeltem fel. Bevallom, először nem is olvastam el, hogy miről szól, annyira elvarázsolt a borító. Nem sűrűn szoktam csak a borító alapján ítélni, de azonnal beleszerettem a kötetbe. Egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Elgondolkodtató és nagyszerű olvasmány a sorsról és arról, hogy ezek mennyire örökölhetők, milyen módon ívelnek generációkon át. Egy igazán megható és katartikus történet, melyet a virágok kellően hangulatossá és varázslatossá tesznek.

Martha Hall Kelly: Orgonalányok 



A könyv megtörtént eseményeken alapul. Az írói stílus nagyszerű, csak úgy faltam a lapokat. Egyszerűen imádtam a történetet. Bár nem egy rövid olvasmány, de minden másodpercét imádtam a könyvnek. Általa egy olyan szegmensét ismertem meg a II. világháborúnak, amiről eddig egyáltalán nem, vagy csak keveset tudtam. Nagyon szép történet, melyben az emberi kitartás kapja a legfőbb szerepet. Bemutatja, hogy bár nagyon nehéz elengedi a háború borzalmait, azonban ahhoz, hogy valaki normális életet élhessen, muszáj túllépni a múlt árnyain és elengedni a felgyülemlett fájdalmat.  Ugyanis a túlélők csak így élhetnek teljes életet. Nagyon szerettem ezt a könyvet, határozottan új kedvencet avattam.

Ruta Sepetys: Tengerbe ​veszett könnyek



A könyvben három élet, három sors keresztezi egymást. Nagyon nehéz megszólalni a kötet olvasása után, hiszen mindig nehéz az embernek összeszedni a gondolatait, ha olyan történettel találja szemben magát, ami megtörtént esetet dolgoz fel. A cselekményvezetés hibátlan, a feszültségkeltés mesteri, tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a könyvről. A karakterek igazán nagyszerűek, egyet leszámítva szimpatikusak és szerethetőek. Mind a történet főszereplői, mind pedig a mellékszereplői különös gonddal megalkotott személyek. A könyv az egyik pofont adja a másik után, mégis kitartóan arra koncentrálunk, hogy a szívünknek kedves személyek éljék túl ezt a katasztrófát. Csodálatos, lenyűgöző és egyszerűen zseniális ez a könyv.

Nyáry Luca: Vigyázat, ​törékeny!



A Vigyázat törékeny! az a könyv, amit akkor is elolvastam volna, ha vállaltam volna turnét vele. A kötet nyelvezete mérhetetlenül hiteles, egyáltalán nem volt mesterkélt. Nagyon jó volt olvasni. Egyszerűen letehetetlen volt számomra ez a történet, csak úgy faltam a lapokat. Mérhetetlenül izgultam Zsófiért, szerintem még soha egy szereplőnek sem drukkoltam ennyire. Nagyon szerettem volna őt boldognak látni. Hihetetlenül megkedveltem a karakterét. Nem tudtam minden lépésével egyetérteni, de sokszor megértettem őt. A Vigyázat, törékeny! egy nagyszerű és zseniális történet, az érzések mélyrehatóak és érzékletesek, a karakterek sokrétűek és igazán komplexek. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Luca könyvéről.

Ahogy látjátok nem tudtam 10 kedvencet összegyűjteni, szóval egy TOP 12-es listát készítettem végül el. Van még pár könyv, amit nagyon szerettem, de nem fértek be az első helyekre, viszont arra jutottam mindenképpen szeretném veletek megosztani a borítójukat.


 

  


Ilyen volt 2019...



Sziasztok!

Végre eljutottam oda, hogy összefoglaljam nektek, hogy milyen is volt a tavalyi évem.

Nagyon sok minden történt velem, így nem is tudom, hogy hol kezdjem a dolgokat. Voltak boldog pillanataim, de akadtak kellemetlen és fájdalmas dolgok is 2019-ben. No de nem is csigázlak titeket, lássuk a medvét.

Tavaly 80 könyvet olvastam el, ami azt jelenti, hogy megdupláztam a 2018-as eredményemet. Ez hihetetlen nagy dolog volt számomra, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer elégedett leszek az olvasott könyvek mennyiségével. Idén szeretném elérni a bűvös 100-as számot, remélem sikerülni fog. 

Nagyon sokféle könyvet olvastam. A szépirodalomtól kezdve, a meséken át a fantasy könyvekig szinte minden műfaj képviseltette magát a polcomon és a kezemben. Tudatosan igyekeztem bővíteni a repertoáromat, így többször is kiléptem a komfortzónámból. Olvastam thrillert, képregényt, még igazi csajos könyveket is. Próbáltam kicsivel kevesebb drámát olvasni, de bevallom nektek ez nem igazán jött össze. Még mindig ez a kedvenc műfajom. Majd láthatjátok a kedvenc könyveim listáját is a tavalyi évről. :)

Határozottan kijelenthetem nektek, hogy sok minden miatt lehetek hálás az Instagramnak. 

Először is rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg. Sokáig magányosan tengettem napjaimat a bookstagram világában, nem barátkoztam senkivel. No nem azért, mert antiszociális lennék, csak  egyszerűen féltem kapcsolatot létesíteni másokkal. Aggódtam, hogy senki nem akar majd velem beszélgetni és teher leszek mindenki számára. A képeimet gyengének, az írásaimat pedig egyszerűen bénának tartottam. Attól tartottam, hogy soha senki nem fogja értékelni a munkámat. Nem nagyon volt önbizalmam, így másokkal sem mertem beszélgetést kezdeményezni. 
Aztán telt múlt az idő és rájöttem, hogy mekkora marha vagyok. Mármint nem...magamat még mindig nem tartom hatalmas eresztésnek, de végre volt bátorságom másoknál kezdeményezni. Ennek hála rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg, akiket mostanra már nyugodt szívvel nevezhetek barátnak. Mindegyik leányzó egytől-egyig nagyszerű ember és hihetetlenül boldog vagyok, hogy megismerhettem őket. Helén (@readingismyhappiness), Dorka (@dsheavenofbooks), Fanni (@fannislibrary), Evi (@myrelationshipwith) és Bogi (@bookworm_photographer_) a legkedvencebb lányaim ever és hihetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem őket. 

Az oldalam végre elérte a 2.000 követőt, ami hihetetlenül nagy eredmény számomra. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember fog engem egyszer követni. A sok szeretet, amit Tőletek kapok, egyszerűen leírhatatlan érzés. Amikor valaki azt írja, hogy miattam, az én ajánlásomra olvasott el egy könyvet, az többet jelent számomra mindennél. 

Hatalmas lépés volt az is, hogy kezdetben light tagként, év végére pedig már teljes jogú tagként erősíthetem a Blogturné csapatát. Nagyon hálás voltam ezért a lehetőségért is, a tagság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elérjem a 80 elolvasott könyvet. A csapatnak hála még több emberhez tudom eljuttatni az írásaimat, ez pedig igazán sokat jelent számomra. 

Apropó blog...tavaly tudatosan törekedni kezdtem arra, hogy rendszeresen írjak az oldalamra, így végre eljutottam oda, hogy szinte minden könyvemről írtam, amit az év során olvastam. Nagyszerű dolog ez számomra, hiszen egyszerűen imádok írni. Remélem, hogy jövőre is ilyen aktív tudok majd lenni és még többen kapnak majd kedvet az adott könyvek elolvasásához. Természetesen a sok bejegyzés is a Blogturné csapatához köthető, hiszen a könyvekért cserébe mindenről írnom is kellett. Bár nagyon melós dolog volt, de így nem lustultam el és nem halogattam a könyvek elolvasását sem. Ami amúgy nagyszerű, mert így is rengeteg olvasatlan könyv várja a polcon, hogy végre a kezembe kerüljön. 

A tavalyi évem egyik legjelentősebb eseménye az volt, hogy végre eljutottam Spanyolországba. Hatalmas vágyam vált ezzel valóra, hiszen kiskorom óta az ország szerelmese voltam. Egyszerűen imádtam Barcelonát, remélem egyszer még visszajutok oda.

A sok nagyszerű dolog mellett természetesen történtek velem kevésbé kellemes dolgok is. Először is kiiratkoztam az egyetemről. Nem sokan tudjátok, de 2015-ben megszereztem már a mesterdiplomámat szociológiából és nem találtam a helyem az egyetem után. Úgy gondoltam, hogy nekiállok egy újabb alapszaknak, így elkezdtem gyógypedagógiát tanulni. 2 évig bírtam csinálni a sulit munka mellett, de a 2. évben kicsit megrogytam. Az új munkahelyem nagyobb feladat volt számomra, mint előtte gondoltam és egyszerűen képtelen voltam mellette még a tanulmányaimra is koncentrálni. Teljesen szétestem, nem volt életem. Sokat betegeskedtem, ezért úgy döntöttem, hogy nincs szükségem egy ekkora teherre, inkább hagytam az egészet a fenébe. Könnyű dolgom volt, hiszen már volt előtte egy alap és egy mesterszakos diplomám is, így nem vágott nagyon mellbe senkit, hogy otthagytam az egyetemet. Ami igazán fáj az az, hogy a kiiratkozás miatt megszakadt a kapcsolatom a szaktársaimmal. Én próbálkoztam (bár talán nem eléggé) tartani továbbra is velük a kapcsolatot, de úgy éreztem, hogy már nincs szükség a társaságomra. Kimaradtam mindenből és szépen lassan már nem akartak velem találkozni. 

Egy közeli barátommal is megszakadt a kapcsolatom. Nem igazán értem az okokat, hiszen az esküvőmön még rendkívül lelkes volt és minden indoklás nélkül lépett ki az életemből. Egyik pillanatban még beszélgettünk, utána meg már szóba sem állt velem. Nem értettem a dolgot, de nagyon fáj, hogy így alakult.

Elvesztettem egy közeli hozzátartozómat, akinek a halála megviselte az egész családot. Novemberben volt a temetés, azóta sem jöttünk helyre. A dolgokat tetézi, hogy nagymamám is nagyon beteg lett, így december végén életmenő műtétre volt szüksége. (Emiatt is tűntem el az oldalról egy időre, képtelen voltam képeket posztolni, vagy kommunikálni.) A nagypapám sincs a legjobban, így abszolút nem vagyunk könnyű helyzetben. 

Ahogy láthatjátok nagyon sok dolog történt velem a tavalyi év során, remélem egyáltalán nem untátok meg a kis írásomat. Remélem idén is rengeteg nagyszerű képpel és bejegyzéssel jelentkezhetek majd, és továbbra is itt lesztek majd és támogattok. 

Vigyázzatok magatokra, olvassatok sokat!

2019. december 22., vasárnap

Stephen Fry: Mítosz - Görög mitológia angol humorral + Nyereményjáték


Sziasztok!

Stephen Fry nemcsak színész, író de rendszeresen nagyon komolyan beleássa magát a kultúrtörténetbe is. Mítosz című kötetében, ami magyarul a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg a rá jellemző angolosan elegáns, könnyed stílusban meséli el a jól ismert történeteket. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen az ő szemén keresztül olvasni a görög istenek viselt dolgairól, tarts bloggereinkkel a turnén és megnyerheted a könyv egyik példányát is, amit a Kossuth Kiadó ajánlott fel.


Az angol vagy brit humor tulajdonképpen híres érthetetlenségéről a nem angol anyanyelvűek számára. Ez az érthetetlenség pedig a különböző célzások, hátterek, kontextus ismeretének hiányából fakad. Kifejezetten kedveli a szójátékokat és a helyzetkomikumot. Nem tudom hogy vagytok vele, de én egyszerűen imádom az angol humort. Imádom a különböző célozgatásokat és szójátékokat. Szerintem hihetetlenül vicces és hajlok arra, hogy saját magamnak is egy vicces, humoros emberként aposztrofáljam magam.  Itt viszont meg kell osztanom veletek egy fontos dolgot. Mélységesen felháborító és érthetetlen okokból, Miklós egy kicsit sem gondolja így. Kifejezetten fárasztónak tart, és hajlamos úgy gondolja, hogy favicceim vannak. No de mindegy is. 

Egy kis angol humor Karácsony előtt. :)
No de lássuk miről is szól a mai könyv!

A Mítosz című könyvében Stephen Fry tulajdonképpen újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. A brit humorista ebben a könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek.

Az a helyzet, hogy én ezt a könyvet egyszerűen imádtam. Mindig is szerettem a görög mitológiát, szóval ez a kötet egyszerűen telitalálat volt nálam. 

A könyv élvezetéhez abszolút nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség. Nincs benne tudományoskodás, sem pedig elvont bölcselkedés. A szöveg abszolút közérthető és rendkívül szórakoztató. 

Az olvasás során eszembe jutottak a régi történelem órák és mindazon történetek, amiket akkor tanultunk. Nagyon sok mindent felelevenített a könyv, de még ennél is több plusz tudást adott számomra. Több olyan nevet és történetet is megismerhettem, amikről eddig még csak nem is hallottam. (Vagy ha igen, akkor már teljesen elfelejtkeztem róluk. ) Sokat nevettem és mosolyogtam olvasás során, az információk pedig minden erőlködés nélkül megragadtak bennem. A brit humor hihetetlenül jól működik, igazán élvezetessé teszik az olvasást. Az én egyik kedvenc részem a méhes történet volt, nem is tudtam, hogy a görög mitológiában van egy történet arról, hogy milyen módon tett szert a fullánkra. 

Stephen Fry könyvében az a nagyszerű, hogy komoly tudásról tesz tanúbizonyságot. A lábjegyzetek és tárgymutatók mind-mind azt bizonyítják, hogy az író hihetetlenül tájékozott és művelt. Imádtam benne a különböző utalásokat az aktuális politikai és kulturális eseményekre és helyzetekre. 

A könyv olvasása közben, mikor a görög istenekről olvashattunk folyamatosan eszembe jutott a Hercules és a Xéna című sorozat. Ott is hasonlóan ábrázolták őket, hasonlóan emberiek voltak. Nem túlmisztifikált szuperhősök, hanem ugyanolyan személyek, mint mi. Nem áll távol tőlük a szerelem és a szenvedély, de a harag és a féltékenység sem. Játékosak, fondorlatosak, érzékenyek. Pontosan ugyanolyanok, mint az emberek. Jó volt őket így látni, közelebb hozza őket az olvasóhoz. 

Nagyon tetszett, hogy a könyvlapok között színes oldalak is lapulnak. Olyanok, amelyek bemutatják a görög mitológia hatását a művészetre. Híres festmények és szobrok is helyet kapnak benne. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a kötetet. Nagyszerű és szórakoztató olvasmány, mely nagyszerűen mutatja be a görög mitológia kezdetét egészen Midász királyig. A tudás észrevétlenül ragad meg az olvasóban. A görög mitológia rajongóinak kötelező darab, ha pedig még a brit humort is kedvelitek, akkor irány a könyvesbolt. Tökéletes last minute ajándék így Karácsony előtt. Csak ajánlani tudom. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Fülszöveg

"Mítosz című könyvében Stephen Fry újrameséli a görög mitológiát a kezdetektől Midász király történetéig. Az angol humorista e könyvében sem fukarkodik a szellemességgel: modern nyelvezetű előadásában a klasszikus történetek olykor felhőtlenül vidámak, máskor meghatóan szépek vagy éppen szívbemarkolóan szomorúak, és kivétel nélkül rendkívül szellemesek.
A könyv élvezetéhez nem szükséges háttérismeret vagy klasszikus műveltség: épp úgy nincs benne tudományoskodás vagy elvont bölcselkedés, mint ahogy a görög mitológiában sincs, „csak rabul ejtő, szórakoztató, közérthető és lenyűgözően emberi történetek halmaza”.

Nyereményjáték

Stephen Fry nem csak termékeny író, de színészként is jó hosszú a filmográfiája. A játékban minden állomáson találtok egy képet filmből, amiben Stephen Fry játszott. A Rafflecopter megfelelő sorába a címeket írjátok be.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

KÉP 



a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

12.16 Flora the Sweaterist
12.19 Olvasónapló
12.22 Csak Olvass!
12.25 Könyv és más
12.28 Utószó
12.30 Spirit Bliss

2019. december 14., szombat

Cecelia Ahern Utóirat: ​Még most is szeretlek! + Nyereményjáték


Sziasztok

Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg Cecelia Ahern Utóirat: Szeretlek! nagy sikerű könyvének folytatása idén ősszel. Ebben a részben megtudhatjuk, hogy évekkel Gerry halála után hogyan alakul Holly élete, miközben a múlt emlékei is egyre inkább felidéződnek. A blogturné három bloggere mondja el véleményét az Utóirat: Még most is szeretlek! könyvről, és természetesen a turné végén nyerhettek is egy példányt.


A PS. I love you (bocsánat, hogy az angol címét írom le, de világéletemben így emlegettem és rendkívül furcsa lenne hirtelen Ui. Szeretleknek hívni) egy számomra igen kedves könyv no és persze film is. Nem tudom hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem az ilyen jellegű romantikus történeteket (már megint a dráma..tudom...). Rengetegszer láttam már a filmet, és bevallom, még mindig tudok rajta sírni. A történetet először amúgy a tévében láttam, sokáig nem is tudtam a könyv létezéséről. Valahogy teljesen kiesett az életemből. Ahogy leesett a tantusz azonnal rávetettem magam, majd miután elolvastam odaajándékoztam az anyukámnak, akinek amúgy ez az egyik legkedvesebb története. Tavaly, mikor Magyarországon járt az írónő sikerült dedikáltatni vele a könyvet, szóval különleges helyet foglal el mindkettőnk szívében. Cecelia amúgy nagyon kedves volt, fáradhatatlanul dedikált, mindenkihez volt egy kedves szava. Voltak olyanok, akik az összes megjelent könyvét elvitték aláíratni, szóval nem volt semmi, de végig állta a sarat és folyamatosan mosolygott. 

Mikor megláttam, hogy jön a könyv folytatása bevallom, voltak kétségeim. Egyrészről nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történik Holly-val, hogyan sikerült megküzdenie Gerry hiányával, azonban féltem attól is, hogy a folytatás erőltetett és nyögvenyelős lesz. Szerencsére nem így lett, szóval térjünk is rá a lényegre. 

Holly Kennedy biztonságos  és szépen felépített élete a feje tetejére áll, amikor „megtalálja” az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Ezért felkeresik a lányt és a segítségét kérik. Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk…

Az a helyzet, hogy a félelmeim abszolút indokolatlanná váltak. Egyáltalán nem lett erőltetett a könyv, nagyon megszerettem a történetet és az új szereplőket is.

A cselekmény érdekes és szerethető volt. Kíváncsian vártam, hogy ki milyen ötlettel rukkol majd elő. Féltem, hogy ezeket az embereket elveszítjük majd a könyv során, de mégis húzott előre a szívem és csak úgy faltam a lapokat. 

Bár az elején kicsit idegesített Holly vacillálása, de aztán szépen lassan megértettem, hogy ez egy nehéz helyzet számára. Rájöttem, hogy bár lelkileg tényleg felemelő lehet ezeknek az embereknek segíteni, de ez egy hatalmas teher is számára, hiszen ha valaki ilyen szinten belevonódik mások életébe, akkor akaratlanul is érintett lesz érzelmileg és, ha ők eltávoznak az élők sorából, akkor az ember lelke darabjaira hullik szét. Nem volt könnyű a döntés számára, hiszen egyik oldalról szeretett volna segíteni az őt megkereső embereknek, másrészről pedig tudta, hogy a velük való találkozás és kapcsolattartás óhatatlanul is felszínre hozza a régen eltemetett érzéseket és a Gerry iránt érzett szeretetet és ragaszkodást. 

Egyszer már átélte, hogy elveszíti azt az embert, akit mindennél jobban szeretett így sem a családja, sem pedig új szerelme Gabriel nem tartotta jó ötletnek, hogy bevonódjon az ismeretlenek életébe. A kialakult helyzet rengeteg konfliktust szült.

A könyv szereplői remekül el lettek találva, egytől egyik szimpatikus és szerethető karakterek. 

Holly bár kifejezetten furcsán viselkedett, de abszolút szerethető karakter. Nagyon drukkoltam neki, hogy végre olyan életet éljen, amit megérdemel. Szerettem volna, hogy boldog legyen és megtalálja azt, ami igazán boldoggá és teljessé teszi az életét. 

Gabriel egy igazán törődő és jófej pasi, akinek nagyon fontos Holly boldogsága. Nincs könnyű dolga, folyamatosan küzd Gerry emlékével és szellemével, még akkor is, ha egyáltalán nincs oka erre. Miközben olvastam a könyvet azt gondoltam, hogy nagyszerű választás ez a pasi. Ha valaki, akkor ő biztos boldoggá tudja majd tenni Hollyt. Szerintem ennél nagyobb dicséret nem is kell, egy Gerry rajongótól. :)

Az Utóirat: Szeretlek klub tagjai mind-mind külön egyéniségek. Mindegyiküknek merőben más az élethelyzete, a kora, a betegsége, de még a gondolkodása is. Más dolgokat tartanak fontosnak, mindenkinek saját, egyedi elképzelése van az utolsó meglepetésükről. Egy valami azonban közös bennünk. Szeretnének maradandót alkotni, mely segítségével szeretteiknek enyhíthetik a távozásuk során maradott űrt és fájdalmat. Elfogadták már állapotukat, így az volt a céljuk, hogy a lehető legjobb közös emléket ajándékozhassák szeretteiknek, ami megkönnyíti számukra az elválást. 

Ahogy haladunk előre a könyvben, tanúi lehetünk a karakterek jellemfejlődésének. Nagyon tetszett, hogy a szereplők kölcsönösen inspirálták és segítették egymást. Egyrészről Holly hatalmas segítség volt a klubtagoknak. Mindenkinek megvolt a maga elképzelése, de a lány segítsége nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem tudták volna megvalósítani az ötleteiket. Viszont Holly is nagyon sokat tanult a klubtagoktól. Segítségükkel sikerült átértékelnie és lezárnia a múltat, megtalálta azt a hivatást, melyre még Gerry is igazán büszke lehet. Gabriel is sokat fejlődött, ami kulcsfontosságú a kapcsolatuk szempontjából.

A kedvenc szereplőm egyértelműen Ginika volt. Az ő ereje és kislánya iránt érzett szeretete igazán csodálatraméltó volt számomra. Imádtam, hogy egy igazi szókimondó vagány csajszi, aki bármire képes azért, hogy mindent megadjon kislánya számára. Tetszett, hogy szép lassan megnyíltak egymásnak Holly-val és igazi mély kapcsolat alakult ki közöttük. 

A borító csodás, az egyik legszebb könyv lesz a polcomon. 

Összességében igazán megkedveltem ezt a könyvet. Nagyon féltem a folytatástól, de kellemesen csalódtam. A történet rendkívül megható és bizonyítja, hogy a szeretet ereje mindent legyőz. Támaszt és erőt nyújt még akkor is, ha szerettünk már fizikai valójában nincs velünk. Bár a kötet hangulata szomorkás, de senkit nem taszít mély depresszióba. Én nagyon örülök, hogy elolvashattam. Ha szerettétek a filmet, vagy a könyvet, mindenképpen szerezzétek be a folytatást. Szerintem nem fogjátok megbánni. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. Ha pedig szeretnél beleolvasni, azt ITT teheted meg!


Fülszöveg

Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor „megtalálja” az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik az özvegyet, segítsen nekik.Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk…Az Utóirat: Szeretlek! világsikerű könyv várva-várt folytatása.


Nyereményjáték

A mostani nyereményjátékunkban minden állomáson Cecelia Aherntől fogtok idézeteket találni. A feladatotok az lesz, hogy megfejtsétek, melyik könyvéből idéztünk, és beírjátok a könyv címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

IDÉZET

“Célozd meg a holdat. Nem baj, ha nem találod el. Legrosszabb esetben is a csillagok között leszel.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

12.10. Hagyjatok! Olvasok!
12.12. Könyvvilág
12.14. Csak olvass!

2019. december 13., péntek

Meik Wiking Az ​emlékteremtés művészete + Nyereményjáték


Sziasztok!

Kossuth Kiadó munkájának hála idén újabb Meik Wiking kötettel gazdagodhatnak a nagysikerű Hygge és Lykke könyvek kedvelői: a dán boldogságkutató ezúttal az emlékek fontosságára és milyenségére koncentrálva alkotta meg az idei szezon tökéletes takaróba burkolózva melegedős, teát szürcsölős olvasmányát. Ennek örvendezvén tíz bloggerünk döntött úgy, hogy egy turné keretein belül maga is nyomába ered az emlékeknek, úgyhogy tartsatok velünk extrahosszú turnénkon, és a végén akár a kötet egy példányával is gazdagabbak lehettek!


Nem tudom mennyire tudjátok rólam, de 2 éven át az ELTE-re jártam gyógypedagógia szakra, ahol kiemelt figyelmet szenteltek a pszichológia oktatásnak. Kevés ennél nehezebb vizsgám volt az életem során, pedig előtte már megcsináltam egy BA és egy MA képzést is egy másik egyetemen. Az egyik témakörünk az emlékezés és emlékezet volt, melyet kellő részletességgel és komolysággal vettünk. Nos, ha ezt a könyvet akkor olvastam volna, akkor sokkal könnyebben fel tudtam volna készülni a vizsgára és jobban megérthettem volna a fejezet lényegét. 

De hogy miért is írom ezt? Lássuk a mai könyvet.

A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.

Apropó kutatás...tudtátok, hogy Magyarországon is zajlott 2019-ben boldogságkutatás? A nagyszabású projekt keretében a magyarokról  Boldogságtérkép került megrajzolása, amit Jobb Veled a Világ Alapítvány és az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja közösen végzett. A vizsgálat célja annak felmérése volt, hogy milyen és évről évre hogyan változik a magyar lakosság boldogság és globális jóllét szintje.  Boldogságtérképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek. A főbb eredményeket összegezve megállapíthatjuk, hogy a magyar lakosság boldogságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat. Férfiak esetében statisztikailag nem szignifikáns minimális növekedés tapasztalható a boldogságszint 10 fokú skálán mért értékében és a Globális Jóllét mutatóban. A férfi lakosság mentális egészség szintje is minimális növekedést mutat, az előző évekhez mért értékekhez képest. Nők esetében a boldogságszint növekedés azonban szignifikáns és a Pozitív Mentális Egészség Szintje is nagyobb mértékben javult. 

Forrás: http://boldogsagprogram.hu/magyarorszag-boldogsagterkepe-2019
No de térjünk is vissza a könyvhöz. 

Meik Wiking könyvét én egyszerűen imádtam, a Hygge után kiemelt helyen lesz a polcomon Az emlékteremtés művészete is. A kötet csodás, nagyszerűen illusztrált kiadvány, melynek minden egyes oldalát imádtam. 

Kicsit úgy tekintettem rá, mint egy soft pszichológiai könyvre, hiszen Meik Wiking (amúgy imádom a nevét, lehet, hogy jó párszor leírom még nektek az értékelés során) a boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit, hogy hogyan őrizhetik meg tudatosan a fontos emlékeit. Egy dallam, egy illat és maga a látvány is hozzájárulhat ahhoz, hogy minél tudatosabban és ügyesebben elraktározhassuk emlékeinket. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.

Nem mond olyat ez a kötet, amit amúgy ne tudnánk saját magunktól is. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy ha ismételgeti a számokat, akkor azok jobban megragadnak a fejben, vagy azt, hogy úgy szerezhetünk emlékeket, ha különleges dolgokat csinálunk. Tudjuk, hogy az első alkalmak mindig különlegesek és azt is, hogy egy kép, vagy egy apró szuvenír segítségével előhívhatjuk legkedvesebb nyári emlékeinket. Meik Wiking könyve azért tetszett nekem igazán, mert tudatosította bennem a dolgokat. Olyan technikákkal ismerkedhettem meg az olvasás során, melyek segítségével biztos lehetek benne, hogy nem fognak elillanni a szép emlékeim, és majd 90 évesen a kandalló előtt ülve mosolyogva gondolok fiatalságomra. Rájöttem amúgy, hogy nagyon kell figyelnem, mert a könyvben azt írja Meik Wiking, hogy a dicső napjaim a végéhez közelednek. Vagyis nem azt mondja, hogy Anikó kedves...a dicső napoknak vége, mert jövőre betöltöd a harmincat..hanem azt, hogy ha megkérünk egy idős embert, hogy meséljen el egy igazán boldog pillanatot, biztos, hogy egy olyan emléket fog felidézni, ami 15-30 éves kora között történt. Ezt nevezik reminiszcenciaugrásnak. (Olyan bonyolult ez a szó, hogy tökéletes jelszó lenne belőle. )
Ezen a csodásan bonyolult és rendkívül lenyűgöző szón kívül még számos érdekes és izgalmas kutatásról ír az író. Nem mélyed el túlzottan a témában, így nem lesz tudományoskodó és unalmas, de kedvet csinál ahhoz, hogy ha érdekelnek a részletek, akkor rákeress és elmélyedj a témában. Nekem legalábbis kedvet csinált hozzá. 

A könyv szerintem csodás és nagyszerűen illusztrált, öröm volt számomra a lapozgatás. Meik Wiking stílusa engem mindig lenyűgöz, imádom a humorát. Néha kicsit fárasztó, néha túl sok...de van elég önismeretem és tisztában vagyok vele, hogy hasonló poénokat részesítik én is előnyben. Mikor már vagy ezredjére nevettem fel olvasás közben Miklós megjegyezte, hogy nem számított rá, hogy ilyen vicces ez a könyv. A kezébe adtam, hogy oké...olvassa el ezt a két oldalt és mindenre rájön. Elolvasta majd kényszeredetten mosolyogva visszaadta, hogy igen...aha...ez pont nekem való kötet. Megkérdeztem, hogy most mért mond ilyet, szerinte ez nem vicces? Mondta, hogy de...annyira, mint én. Minek az embernek ellenség....

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, stílszerűen azt kell mondanom, hogy nagyon hygge élmény volt az olvasása. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, a kedvenc takarómat is magamra terítettem és fincsi teát kortyoltam közben. Imádtam már magát az olvasás élményét is. Nem rohantam, nem görcsöltem rá, hogy mit fogok írni, egyszerűen csak élveztem Meik Wiking stílusát. Nem hiszem, hogy ez a könyv fogja megváltani a világot, de nekem igazán inspiráló olvasmány volt. Minden oldala egy kincs volt számomra, csak ajánlani tudom nektek.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Fülszöveg

Némelyik nap csak úgy tovatűnik anélkül, hogy bármi nyomot hagyna, de vannak olyan napok, amelyekre egész életünkben emlékszünk.
Emlékszel az első csókra? A legfinomabb ételre, amit valaha kóstoltál? Vagy a frissen nyírt fű illatára egy verőfényes nyári napon?
Ha valami ingerli az érzékszerveinket, ha igába fogjuk az első élmények erejét, ha tudatosítjuk magunkban érzéseinket és érzelmeinket, valószínűleg sikerül megőrizni a boldog emlékeket.
De milyen összetevők alkotják ezeket a boldog emlékeket? Miért van az, hogy egy dallam, egy illat, egy íz vissza tud minket röpíteni valamihez, amiről azt hisszük, rég elfelejtettük? Meg lehet tanulni, hogyan alkossunk boldog emlékeket, és hogyan őrizzük meg ezeket mindörökre?
A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.

Nyereményjáték

Meik Wiking legújabb kötete az emlékekre, ezek megőrzésére és teremtésére koncentrál, ezért ezennel blogturnénkon is rendhagyó feladatokkal készülünk számotokra, továbbgondolva kissé Az emlékteremtés művészetének témáját. Nem lesznek cseles feladványok, sem képek, sem elrejtett betűk vagy idézetek - nem, ezúttal arra kérünk Benneteket, hogy osszatok meg velünk egy-egy szeletet az emlékeitekből: minden állomáson találhattok majd egy emlékekkel kapcsolatos kérdést, a feladatotok csupán annyit, hogy egy-két szóban válaszoljatok! A turné végén egy szerencsés gazdagabb lehet a könyv egy példányával!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Hány éves korodban élted át eddigi életed legszebb élményét?


a Rafflecopter giveaway


Állomáslista

2019.12.03. Flora the Sweaterist
2019.12.05. Never Let Me Go
2019.12.07. Zakkant olvas
2019.12.09. Olvasónapló
2019.12.11. Spirit Bliss Sárga könyves út
2019.12.13. Csak olvass
2019.12.15. Szofisztikált macska
2019.12.17. Könyv és Más
2019.12.19. Nem félünk a könyvektől
2019.12.21. Readinspo

Addison Cole: Olvass és szeress! (Édes Seaside-i nyarak 1) + Nyereményjáték


Sziasztok!

Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál. Bár a tél közeleg, Addison Cole története a tengerpartra és a nyárba repíti vissza olvasóját és a vállalkozó kedvűeknek új lekvár-ötletekkel is szolgál. Kövesd blogturnénkat és játssz a kiadó által felajánlott nyereménykönyvért!


Képzeljétek, a nyár az egyik kedvenc évszakom. Egyrészt akkor van a szülinapom (na jó…ez az egyik leggyengébb érv, de ha egyszer tényleg így van….), másrészről pedig imádom a meleget, a napsütést. Nem vagyok egy strandolós típus, de nagyon szeretek napozni és olvasgatni a parton. Az a típusú ember vagyok, aki nehezen, vagyis igazából egyáltalán nem tudom elviselni a hideget, szóval inkább izzadok, mint megfagyjak. (Tudom, most az emberek egyik fele éppen felszisszen....és elmondja azt, hogy nemár...ha fázunk még fel tudunk venni egy ruhadarabot, de egy idő után már nem tudunk mit levenni magunkról....) 

No de miért is beszélek a tél derekán a nyáron? Lássuk a mai történetet!

A bestseller szerző, Kurt Remington az egész élete az írás körül forog. Napi tizenkét órákat tölt a számítógépe előtt. Csak nagyon ritkán hagyja el tengerparti házát. Egy nap azonban találkozik a szabad szellemű Leanna Bray-el, aki majdnem vízbe fullad, amikor a kutyája után veti magát a viharos tengerbe. A férfi kimenti őket, és ezzel nagyjából megpecsételődött az egész nyara. 
Leanna azért költözött Cape-re, hogy elindítsa lekvárkészítő vállalkozását, és amíg nem hozza egyenesbe az életét, nem akar férfiakkal foglalkozni. Csakhogy nem tudja kiverni a fejéből a száznyolcvan centis, vonzóan izmos és rendmániás Kurtot. Csak egy percre akar beugrani a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki, de a délután megtapasztalt forró érzelmek váratlanul új mederbe terelik a kapcsolatukat. Kurt és Leanna próbára teszi a törvényt: valóban igaz lenne, hogy az ellentétek vonzzák egymást?

Őszinte leszek veletek, kicsit nehéz írnom a könyvről. Sokszor mondtam már nektek, hogy a thrillerek és a különféle rázósabb könyvek olvasása mindig egy hatalmas kilépés a komfortzónámból és azt is mondtam, hogy a romantikus könyvek is ugyanebbe a kategóriába tartoznak nálam. Nagyon ritkán olvasok könnyed történeteket, az összes kedvenc könyvem szomorú és drámai. Szeretem az izgalmakat, a lelki fájdalmat, a szenvedést. Mindenkinek vannak perverziói. Nekem úgy tűnik, hogy a dráma az. Erre a könyvre pedig sok mindent lehet mondani, de azt egyáltalán nem, hogy komoly izgalmak, drámai csavarok és kibékíthetetlennek tűnő ellentétek vannak benne. 

A történet egy könnyed és kedves olvasmány. Tipikusan strandolós könyv, milyen jó lett volna, ha nyáron találtunk volna egymásra egy limonádé és egy szimpatikus fa árnyékában a parton. 

A karakterek bájosak, kedvesek, szerethetőek, de nekem kicsit kevesek voltak. Nem azért, mert borzalmasan lettek megírva, Leanna és Kurt igazán szimpatikus figura. Nem is tudnám elmondani nektek, hogy mért....de nekem egyszerűen kevés volt ez a történet. Mintha valami hiányzott volna belőle. Abszolút megértem, ha valaki lelkesedni tud a történetért, hiszen ahány ház annyi szokás. Attól szép a világ, hogy mindenki más és más. De az én ízlésem olyan messze van ettől a kedves és semmilyen világtól, mint Makó Jeruzsálemtől. 

Most talán jogosan merül fel bennetek az a kérdés, hogy akkor mért is olvastam el.

Bevallom nektek, a fülszöveg nagyon felcsigázott a borító pedig lenyűgözött. Tudtam, hogy egy romantikus könyvet tartok a kezemben, de kicsit többet vártam tőle. 

A helyszín csodás, de komolyan...nagyon szeretnék egy kis házat a parton, ahol az egész nyáron arra koncentrálhatok, amit igazán szeretek. Bárcsak én is bejelenthetném a munkahelyemen, hogy hellósziamindenki....elmentem Cape-re írni és blogolni. Majd holnap meg is kérdezem a főnökömtől, hogy mit szólna hozzá. (Ez lesz az igazi próbája annak, hogy vajon a munkatársaim olvassák-e a blogomat. Ha felvetik nekem a hosszú nyári szabadság kérdését, akkor ennyi...lebuktam. ) Emiatt nagyon irigyeltem a lányokat. Tényleg nagyon szeretnék egy hosszú nyári szünetet. 

A kutyust egyszerűen imádtam, nagyon tetszett a történetben Bors szeleburdisága. Mivel nagy kutyás vagyok, ezért az ebek felbukkanása mindig hatalmas plusz pont nálam.

A kedvencem a könyvben egyértelműen a lekvárok voltak. Egyszerűen oda meg vissza voltam a szokatlan és izgalmas ízekért. Bármikor megkóstolnám az összeset. Ha eljön a nyár és újra készítek majd szuperebb lekvárokat (az idei sárgabaracklevárom például kifejezetten isteni lett, de az eperlekváromnak sem kell szégyenkeznie), tuti újra előveszem a könyvet és ihletet merítek majd belőle. 

Összességében egy kedves és bájos történetet olvastam. Nem lesz a kedvencem, de abszolút megértem, ha valaki imádni fogja. Azok, akik nem szeretik a sok sok bonyodalmat és izgalmat lehet, hogy új kedvencet avatnak majd. A helyszín csodálatos, a szereplők bájosak. Szerintem tökéletes strandolós könyv, ha mostanában tervezek egy lazulós csajos napot, vagy wellness hétvégét, akkor jó választás lehet ez a könyv. 

Értékelés: 5/3,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.

Fülszöveg

Az Édes Seaside-i nyarak-sorozatban egy vidám, pajzán és érzelmes baráti társasággal ismerkedhetünk meg, akik nyaraikat Cape Codon töltik. Folyamatosan húzzák egymást, egyáltalán nem tökéletesek: akárcsak te vagy én. Könyörögni fogsz, hogy te is bekerülhess ebbe a baráti körbe!
A bestseller szerző, Kurt Remington élete az írás. Napi tizenkét órát tölt a számítógépe előtt. Ritkán hagyja el tengerparti háza rejtekét, ahol a következő thrillerének befejezésén dolgozik. Egészen addig, amíg a szabad szellemű Leanna Bray majdnem vízbe fullad, amikor a kutyája után veti magát a viharos tengerbe. A férfi kimenti őket, s ezzel tökéletes tervei romba dőlnek. Kurtot idegesíti és izgatja a csinos, rendetlen nő, aki csupa szeszély és spontaneitás. Mindent elfelejt, és képtelen megtervezni a napjait.
Leanna azért költözött Cape-re, hogy elindítsa lekvárkészítő vállalkozását, és amíg nem hozza egyenesbe az életét, nem akar férfiakkal foglalkozni. Csakhogy nem tudja kiverni a fejéből a száznyolcvan centis, vonzóan izmos és rendmániás Kurtot. Csak egy percre akar beugrani a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki, de a délután megtapasztalt forró érzelmek váratlanul új mederbe terelik a kapcsolatukat. Kurt és Leanna próbára teszi a törvényt: valóban igaz lenne, hogy az ellentétek vonzzák egymást?
„Már évek óta nem olvastam ilyen történetet, amin egyszerre lehet nevetni, sírni, és pozitív kicsengésű a vége. Kurt és Leanna tökéletes szerelmespár. Addison Cole nagyszerű könyvet írt, elsőrangú és biztos vagyok benne, hogy ez a sorozat kiváló lesz. Imádtam, mindenkinek szívből ajánlom. ” Mary Smith, amazon.com

Dobd fel a történettel a napod!

Nyereményjáték

A történet hősnője lekvár készítésében jeleskedik, ezért mi is megpróbálkozunk vele.
Emlékeztek a gyermekkor “akasztós” játékára? Így kell kitalálnotok a turné egy-egy állomásán milyen gyümölcsből főznek lekvárt.
Figyelem, beírt válaszokon nem áll módunkban javítani! A kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


FELADVÁNY

_ _ _ _ K _ _ _ G _ _

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12.04 - Betonka szerint a világ…
12.07 - Dreamworld (extra)
12.10 - Kelly és Lupi olvas
12.13 - Csak olvass!

2019. december 11., szerda

Kollár Borbála: Alkoss szabadon! + Nyereményjáték



Sziasztok!

Kollár Borbála nevével Borarti workshopjai és táborai kapcsán találkozhattunk már, és most a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent saját könyve is, Alkoss szabadon! címmel. A kötetben 38 olyan a gyerekekkel otthon is könnyen elkészíthető ötletet találunk, amely kreativitásra és környezettudatosságra ösztönzi a kicsiket és nagyokat. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott két példány egyikét!


Az alkotás tulajdonképpen egy önkifejezési forma, egy lehetőség arra, hogy megmutassuk azt, hogy kik is vagyunk valójában. Olyan érzések kifejezésére tesz alkalmassá, amelyeket máshogy képtelenek lennénk átadni. Ezáltal pedig átélhetjük a flow élményét. De mit is jelent ez? Ez nem más, mint az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik. Ennek pozitív hatása vitathatatlan, a mentális egészség szempontjából is sokat jelent. Azt is fontos kiemelni, hogy a közös alkotás közelebb hozhatja egymáshoz az embereket, hiszen ha a családtagok együtt végzik a különböző kreatív tevékenységeket, akkor minőségi időt töltenek egymással. 

De miről is szól a könyv? Lássuk!

Szabadon alkotni azt jelenti önállóan gondolkodni, döntéseket hozni, cselekedni. A természetet tisztelni, szeretni, megbecsülni. A Borarti - Alkoss szabadon! program olyan lehetőségeket kínál a gyerekek és szüleik számára, melyek mindezeket az értékeket a különféle alkotásokon keresztül - legyen az egy gyurmafigura, festett kavics vagy növényi szövés - segítenek hétköznapjaik szerves részévé tenni. A program vezetője és egyben a könyv szerzője azt vallja, a gyerekeknek a természet közelségére, megértő családi környezetre és rengeteg szabad alkotásra van szükségük a mai teljesítményorientált világban ahhoz, hogy önmagukra találjanak, és merjék azt csinálni, amit igazán szeretnek.

A könyv 38 inspiráló feladat nagyszerű gyűjteménye, melyek újrahasznosított alapanyagokból, háztartási hulladékból vagy éppen a természetből gyűjtött kincsekből készülnek. A totyogós korúaktól a kiskamaszokig, sőt, a felnőttekig mindenkihez szól a kiadvány, hiszen mindegyik alkotás elkészíthető szinte minden korban, csak másképp. A szerző saját élményein keresztül kalauzolja el az olvasót a szabad alkotás varázslatos világába, készüljön az otthon, a szabadban, útközben, festékkel, agyaggal, fával, textillel, közösen vagy önállóan.

A könyvre már a megjelenésekor felfigyeltem, hihetetlenül kíváncsi lettem arra, hogy mit is rejt ez a csodás kötet. A borító igencsak felcsigázott, hatalmas maszatolásokra, nagyszerű és izgalmas kreatív projektekre számítottam. Kicsit más volt ez a könyv, mint amire első körben számítottam, de ennek ellenére kifejezetten tetszett. 

A könyv alapvetően két részből áll. Az elsőben megismerhetjük az "Alkoss szabadon" koncepció alapjait, technikáit. A kötet második felében pedig 8 témában 38 megvalósítandó ötletet találhatunk, melyek részletes leírással rendelkeznek. 

Nagyon tetszett, hogy a könyv a természetből és az újrahasznosításból merít ihletet, nagyszerű ötlet arra sarkallni az embereket, hogy használják fel azokat az eszközöket, mely körülveszi őket. A környezettudatosság igencsak aktuális téma. A fogyasztói társadalomban nagyon fontos arra ösztönözni az embereket, hogy tekintettel legyenek a Földre és arra, hogy ne termeljenek nagy mennyiségű szemetet. Nagyszerű, ha a gyerekek már korán megtanulják, hogy nem kell mindent azonnal kidobni.  Egy kupak nagyszerű dísz lehet a koszorún, egy műanyag palackból pedig rengeteg mindent lehet elkészíteni. Továbbá az egész könyvet áthatja a természet tisztelete és szeretete, rengeteg olyan alkotást találunk a könyvben, melyekhez egy erdőben, parkban találjuk meg a megfelelő hozzávalókat. 

A leírások érthetőek és könnyen követhetőek, nem zavarodik bele az ember, hogy mi jön mi után. Nagyszerű délutáni elfoglaltságot nyújt, mely lefoglalja a család apraját és nagyját. Már az előkészületek komoly örömöt és fejtörést okozhatnak, így az alkotás fázisát még hosszabbra lehet nyújtani. A közös falével, vagy kavics gyűjtögetés a parkban mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy az emberek minőségi időt tölthessenek a gyermekeikkel. Azonban egy fontos dolgot szeretnék kiemelni, a könyv nem csak gyerkőccel élvezhető. Rengeteg olyan inspiráló ötletet találhatunk, melyet egyedül, vagy akár a barátokkal is elkészíthetünk.  

Mindig is szerettem kreatívkodni, így lelkesen vetettem bele magam a könyv olvasásába. Egy valamit azonban szeretnék leszögezni. Nagyon sajnálom, hogy ez a kötet nem nyáron akadt a kezembe, akkor sokkal több mindent ki tudtam volna próbálni. A budapesti betondzsungel közepén, egy 59 négyzetcentiméteres panelban viszonylag korlátozottak a lehetőségeim, de még így is találtam olyan ötleteket, amiket szívesen megvalósítanék.  Mindenképpen szerettem volna elkészíteni valamit, ám a kiválasztás folyamata bonyolult és nehéz feladat volt. Minden második oldalnál úgy éreztem, hogy megtaláltam a szerelem projektet, majd minden egyes alkalommal sikerült azonnal elbizonytalanítani magamat.


Bár már igencsak elmúlt Halloween és már a jó öreg Karácsony kopogtat az ablakunkon én mégis úgy döntöttem, hogy tököt fogok varrni. Pont tönkrement az egyik nadrágom, szóval adott volt a lehetőség, hogy elkészítsek egy helyes kis textil tököt. Nem mondom, hogy életem munkája lett, de minél tovább nézem, annál cukibbnak tartom. 
A hozzávalók könnyen beszerezhetőek voltak, nagyjából szerintem minden háztartásban lehet találni lyukas pólót/nadrágot és varróeszközöket. Az elkészítése nem volt bonyolult, de nekem azért meggyűlt a bajom a kötözéssel. Egy tanács...ne használjatok vastag anyagot, mert akkor nehezen fog menni a tök kötözése. Nem lett tökéletes, és csak nyomokban tartalmaz tök formát, de azért nekem tetszik. 

Összességében az Alkoss szabadon egy szép és igényes album, melynek minden egyes oldala inspirálja az olvasóját. Nekem nagyon tetszett, biztos más ötleteket is el fogok majd készíteni a könyvből. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

A kötetben számos tematika köré csoportosítva találunk ötleteket, többek között különböző ünnepkörökkel kapcsolatos alkotásokra is találunk javaslatokat. A turné állomásain egy-egy olyan ünnep leírását találjátok meg, amellyel a könyv is foglalkozik. A feladat annyi, hogy a rafflecopter dobozba beírjátok az adott ünnep nevét. A játék végén a BOOK Kiadó felajánlásának köszönhetően két példányt sorsolunk ki a könyvből.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ÜNNEP

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.

a Rafflecopter giveaway

Állomások
12/11 Csak olvass!
12/13 Veronika’s Reader Feeder
12/15 Könyv és más