Sziasztok!
Hamarosan megjelenik a Maxim Könyvkiadó gondozásában az Én és a cseresznyefa című könyv, melyben megismerhetünk egy kilenc éves kislányt, Mafaldát, aki súlyos szembetegséggel küzd. Ennek a betegségnek a következtében hamarosan teljesen elveszíti a szeme világát. Paola Peretti, az írónő, akinél szintén ezt a betegséget diagnosztizálták Mafalda történetén keresztül megmutatja, hogy az igazán fontos dolgokat nem kell látni, elég ha érezzük őket. Soha nem szabad feladni, mindig küzdeni kell tovább, hiszen aki nem fél. az nem él! Bloggereinket teljesen elvarázsolta ezt a rövid történet, tartsatok velünk és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.
Biztos sokan egyet fogtok érteni velem abban, hogy a szemünk az egyik legösszetettebb és legfontosabb érzékszervünk. Rengeteg információt szerzünk így a világból. A színek, a formák, a különböző alakok mind-mind komoly információt biztosítanak számunkra. El sem tudjuk képzelni az életünket máshogy. Szeretteink arca, az unalomig ismert környék, a szomszéd romos kerítése, a csúnyácska graffiti az utca végén mind-mind a mindennapjaink részét képezik. Ha ránézünk a pénztáros hölgyre, azonnal látjuk a szemöldökének a ráncolásából, hogy jobb nem újat húzni vele. Annyi csodálatos dolog van a környezetünkben...a csillagos éj egy tiszta nap után, a fák, ahogy lengedeznek a lágy szellőben, a bárányfelhők, ahogy suhannak a kék égen, a folyó, ahogy lassan csordogál a medrében. Ezek talán mind-mind természetessé váltak már számunkra és csak akkor tűnne fel számunkra ez a sok nagyszerű dolog, ha szembesülünk azzal, hogy soha többé nem láthatjuk. Mi lenne, ha arra kelnénk, hogy a a szomszéd romos kerítése, a csúnya graffiti, a kedvenc fánk a kertben fokozatosan elmosódik, majd ellepi őket a sötétség. Mi lenne, ha szembesülnénk azzal, hogy az egész életünk fenekestül felfordul, hogy többé nem látunk semmit és semmit. Erről az érzésről szól a mostani könyvünk!
Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.
Hűha, nagyon nehéz megszólalni ezután a könyv után. Az én és a cseresznyefa egy igazán kedves, szerethető, bájos történet veszteségről, erőről, kitartásról, bátorságról és küzdelemről. Az egyik legszebb és legszívhezszólóbb könyv, amit mostanában olvastam. Mafalda története megfogott és egyszerűen nem eresztett. A szívem közepéig hatolt és napokkal később is csak erre a kislányra gondoltam. Egyszerűen imádtam.
Mafaldát Stargardt-kórral diagnosztizálták, amely korai látásvesztéssel jár számára. A szeme fokozatosan romlik, sajnos elkerülhetetlen számára a végső stádium. Ő is és a családja is tisztában van azzal, hogy hamarosan eljut oda, hogy már semmit sem fog látni. Egy titkos naplóban elkezdte feljegyezni, hogy melyek azok a dolgok, melyeket soha többé nem csinálhat. Nem láthatja már a kedvenc cseresznyefáját, sem pedig a csillagokat. Még a saját kis nagyítója segítségével sem lesz képes olvasni. Fél attól, hogy egyedül marad, hiszen ki szeretne játszani egy vak kislánnyal?
Az osztálytársai eddig is furcsán viselkedtek vele, ami lássuk be kevésbé meglepő. Sajnos sokan nem tudnak mit kezdeni a mássággal, a fogyatékosságokkal. Sokszor úgy viselkedik az ember a közelükben, mintha tojáshéjon lépkedne, pedig semmi másra nincs szükségük, mint arra, hogy ugyanúgy tekintsenek rájuk is, mint bárki másra. Erre vágyik Mafalda is, szeretne ugyanúgy futni, játszani, mint kortársai.
Egyetlen kisfiú van, aki felfigyel rá és beszéd elegyedik vele. Filippó az osztály ügyeletes rossz fiúja. Sokat verekedik és sokszor kezelhetetlennek tartják, a szíve azonban a helyén van. Igazából ő is csak egy meg nem értett kisfú, akire súlyos hatással volt a szüleinek a válása. Elcseszettnek érzi magát, és mivel ezt hallotta másoktól is, így mindent meg is tesz annak érdekében, hogy megfeleljen ennek a skatulyának. Kettejük barátsága igazán szívmelengető. Soha egyszer sem utalt arra, hogy Mafalda más lenne. Mindenben segítette és támogatta a kislányt. Elfogadta pontosan olyannak, amilyen.
A könyv másik kiemelkedő karaktere számomra Estella volt. A Romániából származó harcos amazon, aki Mafalda iskolájában dolgozik. Minden erejével arra bíztatta a kislányt, hogy bár ami vele történik az egy szörnyű dolog, de soha nem adhatja meg magát a betegségnek.
Imádtam a könyv mondanivalóját. Tudjátok A kis hercegben is elhangzik az a mondatrészlet, hogy "ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Pontosan erről szól ez a könyv is. Annyi minden van az életben, amit a szívünkkel látunk és nem a szemünkkel. Szüleink, családunk, barátaink feltétel nélküli szeretete, a bizalom, a családi kötelék. A látás nem jelent mindent, az igazán fontos dolgok azok, amik nélkül képtelenek vagyunk élni. Bár nagyon ijesztő és félelmetes, amikor az ember realizálja, 70 méter helyett már csak 10 méterről látja a cseresznyefát, de nem ez az egyetlen biztos pontja a tájékozódásnak. Az illatok, a tapintás, a hallás mind-mind segít abban, hogy ne érezzük elveszettnek magunkat. Sötétben lenni borzalmas annak, aki valaha megtapasztalta a fényt, a színeket, de aki nem fél, az nem is él. Nem szabad azon keseregni, hogy mit nem tudunk megtenni, hanem arra kell koncentrálni, amire így is képesek vagyunk. Soha nem szabad feladni, mindig menni kell tovább. Akkor is ha szürke köd lepi el a szemünket és akkor is, ha soha többé nem láthatjuk a kedvenc fánkat. Mert attól még, hogy mi nem látjuk...ott van. És álmainkban visszatérhetünk hozzá.
Paola Peretti akkor írta ezt a könyvet, amikor a legnehezebb időket élte ált. Őt is ezzel a betegséggel diagnosztizálták, családi és munkahelyi gondjai voltak, a betegség éppen kezdte maga alá temetni őt. De aztán rájött, hogy ez így nem mehet tovább. Mafalda történetén keresztül megismerhetjük az ő bátorságát és erejét is.
A borító szerintem nagyon szép, minden rajta van, ami fontos a könyvben.
Összességében imádtam ezt a kötet és hihetetlenül hálás vagyok, hogy megismerhettem Mafalda történetét. Az én és a cseresznyefa egy csodálatos olvasmány, mely bár egy betegségről szól, mégsem nyomasztó és fájdalmas jelleggel ír róla. Egy csodálatosan erős és nagyszerű kislányt ismerhetünk meg a lapokon keresztül, akinek bátorsága intő példa lehet mindannyiunk számára. Nem a veszteségről szól, hanem sokkal inkább az élet himnusza. Megható, imádnivaló történet, melynek olvasása közben szem nem marad szárazon. Teljes szívemből ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, Mafalda történetét egyszerűen ismerni kell.
Értékelés: 5/5
Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon akkor ITT vásárolhatod meg, ITT pedig bele is olvashatsz.
Nyereményjáték
A könyvben fontos szerepe van a cseresznyefának, ezért a játékunk most ehhez a növényhez kapcsolódik. Minden turné során találtok egy idézetet egy könyvből, melyben említésre kerül a cseresznyefa. Nincs más dolgokat, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből származik az idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
“Egyszer azt álmodtam, hogy az ágakon bukfencezünk, a nagypapa meg én, és a cseresznyefa úgy tesz, mintha rázkódna a nevetéstől.
Igaz, csak álom volt, de ha a fák lélegeznek, miért ne tudnának nevetni is?”
Állomások
09.21.: Csak olvass!
09.23.: Veronika's Reader Feeder
09.25.: Könyvvilág
09.27.: Könyv és más
09.29.: Sorok között
