2021. május 21., péntek

Agócs Írisz: Rajzolj ​egy krumplit! 2 + Nyereményjáték

Sziasztok!

Mindig is szerettél volna aranyos állatkákat papírra vetni, de úgy érezted, neked ez valahogy sehogy sem megy? Vagy csak egyszerűen ötleteket szeretnél gyűjteni egy kellemes esti rajzolgatáshoz? Bármi is a terv, Agócs Írisz második rajzolást segítő kötete, a Rajzolj egy krumplit! 2. garantáltan vidámabbá fogja tenni a mindennapokat! Tartsatok öt bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Pagony Kiadó által felajánlott példányt!

Ti szerettek rajzolni? Bevallom Nektek, én sokáig utáltam. Bénának, gyengének és tehetségtelennek tartottam magam, ezen pedig nem segített sokat az általános és középiskolai oktatás. A rajz és technikaórák soha nem voltak a kedvenceim, valahogy nem sikerült átélnem az alkotás örömét. Soha nem inspirált minket igazán a tanár, csak adott egy feladatot, amit mindenki megpróbált a lehető legjobb tudása szerint megoldani. Vannak, akik játszi könnyedséggel árnyékoltak, vagy éppen gúlát, vázát skicceltek fel a papírra, én azonban nem tartoztam közéjük. Nehézkesen álltam neki minden egyes feladatnak, nem tudtam kibontakozni. Arra is volt példa, hogy egy-egy rosszul sikerült rajzra olyan megjegyzéseket kaptam, amelyek hosszú időre elvették a kedvemet mindentől. Soha nem voltam Picasso, de sokat rontott az önbizalmamon, hogy nem kaptam bátorítást tanáraimtól. Senki nem mondta, hogy nem az a lényeg, hogy az árnyékolás tűpontos legyen, vagy az hogy asztalterítő fodrozása élethű legyen, hanem az, hogy élvezzem, amit csinálok. Nem is sejtettem, hogy a rajzolás örömet tud szerezni, hiszen korábban frusztrált és ideges lettem már az említésétől is. Nagyjából a középiskola befejezése után kezdtem el rajzolgatni a saját örömömre és szép lassan rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok olyan reménytelen eset, mint gondoltam. Azóta óriási

 lelkesedéssel ragadok meg minden egyes "firkálós" pillantot és már alig várom, hogy közösen alkothassak a leendő gyerkőcömmel. Mielőtt azonban rátérnék a könyv értékelésére lássuk miről is szól pontosan!


A Rajzolj egy krumplit! első részéből kiderült, hogy szinte bármilyen állatot és embert könnyű rajzolni, elég, ha elkezdjük egy krumplival, aztán kiegészítjük itt-ott egy háromszöggel vagy körrel, két gombszemmel vagy egy bolyhos farokkal. Nincs megállás, aki egyszer belejött, folytatni akarja! Ennek a könyvnek a segítségével pillanatok alatt malacok, jegesmedvék, baglyok, hangyászok, gepárdok és vidrák népesítik majd be a papírlapokat, cukin mosolyogva, kajlán lépdelve, krumplisan gömbölyödve. Az egyszerű rajzokat az olvasni még nem tudó ovisok is követni tudják, de érdemes olvasni mellé a szöveget is: Agócs Írisz szóban is sziporkázik, csupa vicc, szójáték, csupa jókedv ez a könyv, ami garantált sikerélményt és jó szórakozást nyújt minden korosztálynak!



Bevallom Nektek, én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Már a kötet első része is óriási szerelem volt számomra, szóval mikor megláttam, hogy megjelent a második rész azonnal tudtam, hogy nekem erre szükségem van. 

Az első részhez hasonlóan, a második kötet is ugyanazon az egyszerű koncepción alapul. Nincs más feladatunk, mint rajzolni egy krumplit és addig finomítani, alakítani a vonalat, amíg nem lesz belőle vombat, jegesmedve, víziló, vagy éppen vakond. 

Az az igazán zseniális ebben a könyvben, hogy kicsik és nagyok egyaránt átélhetik az alkotás örömét. Mind a gyerekek, mind pedig a szülők igazán magukénak érezhetik ezt a kötetet. Gyakorlással hihetetlenül cuki kis állatkákat lehet készíteni, még úgy is, ha valaki elsőre azt érzi, hogy az egyetlen dolog, amire képes egy pálcikaemberke. 

Ez a kötet  teljes mértékben fejleszti a kreativitást és az alkotási skilleket is. Magabiztossá teszi az embert, hiszen végre úgy érezhetjük, hogy igenis képesek vagyunk arra, hogy állatokat rajzoljunk.  Nem fog többet senki kétségbeesni, amikor a család kicsi kincse egy igazán édes zsiráf rajzot kér, vagy az Aranyhaj megnézése után egy saját kaméleon rajzra vágyik, hiszen ha valaki átlapozta Agócs Írisz könyvét, akkor számára többé nincs számára lehetetlen. Olyan nagyszerű rajzot fog rittyenteni, hogy mindenkinek tátva marad a szája. 

A közös alkotás igazi minőségi idő lehet a családok számára, a szülők és gyerekek egyaránt átadhatják magukat a rajzolásnak és igazi flow élményben lehet részük. Egyik rajznál sem érezzük, hogy lehetetlen annak a megvalósítása, lépésről lépésre haladva egyre szebb és aranyosabb kisállatok jelennek majd meg a lapon. A könyvben szereplő állatok rendkívül széles skálán mozognak, mindenki megtalálja azt, amit a legszívesebben lerajzolna. Őszintén bevallom Nektek, talán egy lelkes sikkantás is elhagyta a számat, mikor a második kötetben felfedeztem a vombatot. Nem igazán került még szóba a blogomon, de a róka és a zsiráf mellett a vombat a kedvenc állatom. Annyira kis cukik, ráadásul kockát kakilnak, szóval igazán izgalmas élőlények. (Arról most inkább nem írok, hogy anyu egy barátnője mikor Ausztráliában nyaralt azt tapasztalta, hogy igazi kis támadómenyétek és a fejükkel kisebb-nagyobb károkat okoznak a gépkocsikban, mert egyszerűen nekimennek és megrongálják azokat. :D )
A rajzom első ábráján egy szupercuki vombatot láthattok. (Ha medvének néztétek, akkor most jött el az a pillanat, hogy elhiggyétek nekem...az bizony egy vombat.) Nem mondom, hogy első nekifutásra maradéktalanul elégedett lettem a végeredménnyel, de egy kis gyakorlással szerintem profi krumplirajzoló lesz belőlem.  

Mondhat bárki bármi, egy krumplit szerintem mindenki le tud rajzolni, még az is, aki a világ legrosszabb és leggyengébb rajzolójának tartja magát. Nem szabad feszengeni, vagy bátortalankodni. Egyszerűen csak le kell ülni és közösen alkotni. Agócs Írisz útmutatója olyan nagyszerű és követhető, hogy garantáltan mindenkinek sikerül majd lerajzolni a választott állatkát.

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv, pontosan annyira imádtam, mint az első részt. 
Őszintén hiszem, hogy ha végre szülői örömök elé nézünk Miklóssal mi leszünk a legmenőbb szülők, hiszen profik leszünk vombat, víziló, béka, vakond rajzokban, sőt tökéletes Pascal kaméleont tudunk majd rittyenteni. Még pár ilyen kötet és minden Disney mese állatkát meg tudunk majd fejből rajzolni. :D Hihetetlenül imádtam ezt a könyvet is, biztos vagyok benne, hogy további is követni fogom Agócs Írisz munkásságát, aki amúgy óriási kedvenc lett nálam. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet. Ha úgy érzitek, hogy tudtok rajzolni, akkor azért, mert hihetetlenül kedves és bájos állatkákat lehet alkotni, ha pedig úgy érzitek, hogy nem tudtok, akkor azért, hogy meglássátok mennyire tévedtek. Ne felejtsétek, egy krumplit mindenki le tud rajzolni, abból pedig lesz majd pingvin vagy zebra, vagy éppen egy pelikán.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy mindenképpen szeretnéd beszerezni ezt a könyvet, akkor ITT teheted meg. 


Nyereményjáték

Mostani játékunkban olyan állatok után nyomozunk, akikkel találkozhattok Agócs Írisz könyvében. Keressétek meg a bejegyzésekben a kiemelt betűket, és a helyes sorrendbe téve őket írjátok be az adott állat nevét a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista
05.19. Readinspo
05.21. Csak olvass!
05.23. Spirit Bliss Sárga könyves út
05.25. Veronika’s Reader Feeder

2021. május 19., szerda

Orbán Orsolya: Cófli receptes böngészője+ Nyereményjáték


Sziasztok!

Orbán Orsolya legújabb könyve, a Cófli receptes böngészője nem csak egy számos egyszerű, gyerekekkel elkészíthető receptet rejtő szakácskönyv, de böngésző és mesekönyv is egyben. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a Pagony Kiadó által felajánlott példányt a könyvből!

Rumli, a sárkánykölyök beszabadult a királyi konyhába, és hatalmas felfordulást okozott. Segítsetek Cóflinak, az udvari főszakácsnak rendet rakni, és ha megtaláltatok minden hozzávalót a rajzos-receptes oldalakon, készítsétek el ti is ezeket a gyors, egyszerű és könnyen elkészíthető finomságokat!
Gyerekekkel főzni egyszerre szórakozás és kihívás. Hol a hozzávalók tűnnek el, hol az előbb még lelkesen segítő lurkók, az idő meg telik, jó lenne minél előbb enni valamit. Ha a helyzet nektek is ismerős, akkor Orbán Orsolya receptes-böngészőjét nektek találták ki!
Ezzel a különleges böngészős szakácskönyvvel nektek is szórakozás lesz a főzés! Ha pedig a a kukták kicsit megpihennének, a hozzávalók rajzainak megkeresése biztosít nektek pár nyugodt percet, hogy a konyha ismét használható állapotba kerüljön.

A Cófli receptes böngészője egy igazán érdekes és izgalmas mesekönyv, mely nem hiányozhat egy olyan háztartásból sem, ahol a lurkók előszeretettel "garázdálkodnak" a konyhában. Gyerekkel főzni soha nem könnyű. Bár az utóbbi időben nem volt szerencsém ezt kipróbálni, de még élénken él bennem, mikor óriási lelkesedéssel és csillogó szemekkel álltam a konyhában és vártam, hogy segíthessék a nagymamámnak és anyumnak főzés/sütés közben. Sokszor segítettem panírozni, ilyenkor persze több liszt volt az asztalon és a ruhámon, mint a húson, de imádtam a tojáshabot is felverni. Ezek az élmények rendkívül meghatározók voltak számomra, a közös mézeskalács sütés, vagy éppen a közös főzés máig a kedvenc emlékeim közé tartoznak. Mióta felnőttem és családtervezésen gondolkodom biztos vagyok abban, hogy ezt az élményt majd mindenképpen szeretném átadni a gyermekeimnek is, hiszen nincs is izgalmasabb, viccesebb és jobb a közös konyhai ténykedéseknél. 

Orbán Orsolya könyve pedig tökéletesen illik ezekhez a közös pillanatokhoz. A kötet nem csak egy kedves és szerethető bevezető mesét tartalmaz, hanem jó pár olyan receptet is, amelyet elkészíthetünk a lelkes kiskukták segítségével. Az interaktív böngésző nagyon izgalmas, hiszen minden egyes leíráshoz egy szórakoztató játék is társul. Akár a főzés elején ráhangolódásnak, akár a főzés végén levezetésnek nagyszerű dolog a keresgélős játék. Minden oldalon a színes rajzok között megtalálhatjuk a receptek hozzávalóit is, nincs más dolgunk, mint megkeresni mindegyiket. Így még izgalmasabbá tehetjük a közös főzést/sütést. Őszintén szólva, engem azonnal megvett magának ez a koncepció, hihetetlenül érdekes és izgalmas, nagyszerűen leköti a gyerkőcöket, így még nagyobb élmény a közös munka a konyhában. Olvasás közben az jutott eszembe, hogy azzal is össze lehetne kötni a játékot, hogy nem csak a könyvben keresi meg a gyermek a hozzávalót, hanem ő készíti ki az asztalra is. Persze nem kell, hogy ő vegye ki a hűtőből a tojást, vagy a szekrényből a lisztet....hanem a szülő előre odakészítheti ömlesztve az asztal egyik sarkára, és a recept közös olvasása közben a gyermek rámutat és odakészíti a mérleg, vagy éppen a keverőtál mellé. Így duplán élvezetes lehet a hozzávalók összegyűjtése. 

A könyv nagyon színes és izgalmas, bár az ajánlás szerint 5-8 éveseknek ajánlott, de nem látom akadályát annak, hogy egy igazán lelkes 3-4 éves is ugyanúgy élvezze a lapozgatását, főleg akkor, ha eleve szívesen segédkezik a konyhában. 

A receptek nagyszerűen lettek összeválogatva, kivétel nélkül mindegyik olyan, amelyet gyerkőccel is könnyen el lehet készíteni. A rajzok nagyon kis vidámak, színesek és jópofák, biztos vagyok benne, hogy elnyeri mindenki tetszését majd. Kicsit sajnáltam, hogy az alaptörténet ilyen rövid, de ez semmit sem von le a kötet értékéből. A fő hangsúly a recepteken és a böngészőn van, a háttérsztori csak hab a tortán. 

Olvasás közben arra gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben elkészítek én is egy receptet. Ahogy végiglapoztam a kötetet, azonnal a zabkásán akadt meg a tekintetem. Nagyon imádom, de az utóbbi időben valahogy elmaradt, így arra gondoltam, hogy ez a tökéletes pillanat ahhoz, hogy ismét megajándékozzam magam egy adaggal. 

Az elkészítése roppant egyszerű: zabpehely, 3 dl tej, és méz/cukor kell hozzá. Én általában vízzel szoktam a zabkását készíteni, így most is úgy tettem, de persze nyugodtan lehet tejjel, vagy valamilyen egyéb helyettesítővel is készíteni. Annyi csak a dolgunk, hogy a tejbe beáztatjuk a zabpelyhet és nagyjából 5-10 percig állni hagyjuk. Én általában fel szoktam forralni a vizet, úgy öntöm bele, szóval ha esetleg így csináljátok, akkor sem lőhettek mellé. Édesítőszert nem tettem bele, egyszerűen nem kívántam az édes ízt. A kását többféle ízváltozatban lehet elkészíteni, én az almás, diós változat mellett döntöttem, továbbá kiegészítettem egy kis hántolt mandulával chia maggal és görög joghurttal. 


Na de lássuk is, hogy milyen lett a végeredmény. 

Összességében engem teljesen levett a lábamról Orbán Orsolya könyve, igazán izgalmas és érdekes könyv. Ha a gyerkőc imád a konyhában segédkezni, akkor egyszerűen kötelező darab, hiszen így még emlékezetessebbé tehető a közös főzés/sütés. Ha csak magamból indulok ki, akkor örök emlék lesz minden lurkó számára, én is szívesen gondolok vissza ezekre a pillanatokra. A receptek nagyszerűen lettek összeválogatva, kivétel nélkül mindegyik olyan, amelyet gyerkőccel is könnyen el lehet készíteni. A rajzok nagyon kis vidámak, színesek és jópofák, biztos vagyok benne, hogy elnyeri majd mindenki tetszését. Csak ajánlani tudom mindenkinek. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 




Nyereményjáték
Mostani nyereményjáték során, akárcsak Cófli receptes böngészőjében, mi is hozzávalókat keresünk, méghozzá egy a könyvben is szereplő klasszikusét, a palacsintáét. A bejegyzésekben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, a feladat pedig az, hogy ezeket helyes sorrendbe téve alkossátok meg az alapanyagokat rejtő szavakat, és írjátok be őket a Rafflecopter doboz megfelelő helyére. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Pagony Kiadó által felajánlott példány a könyvből!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomások


05/18 - Veronika’s Reader Feeder

05/19 - Csak olvass!

05/21 - Nem félünk a könyvektől

05/23 - Könyv és más


2021. május 18., kedd

John Nicholl: Holtak ​képei között + Nyereményjáték


Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, most egy igazán vérfagyasztó thrillert olvashatnak a műfaj kedvelői. Ha kíváncsiak vagytok John Nicholl történetére, akkor tartsatok velünk és ha nektek kedvez a szerencse, akkor meg is nyerhetitek a kötet egy példányát. 

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így erről a kötetről is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 


Nagyon szeretem azokat a történeteket, melyeknek a középpontjában egy vérbeli sorozatgyilkos áll (gondolom ez eddig fel sem tűnt :D). Elmélkedjünk egy kicsit ennek pszichológiájáról. Kik is alapvetően a sorozatgyilkosok? Definíció szerint sorozatgyilkos az az ember, aki három vagy több embert öl meg különböző (3 vagy több) időpontokban. A gyilkosságok között általában van egy nyugalmi időszak, amelyet érzelmi lehűlésnek is neveznek. Ez a periódus tarthat napokig, hetekig, hónapokig vagy éppen évekig is. 

A legtöbb sorozatgyilkos pszichopata (lelkibeteg), mivel általában személyiségzavarosak és nem elmebetegek, így gyakran normálisnak és kedvesnek tűnnek, amely a környezethez való alkalmazkodásban játszik szerepet A gyilkosságokat hasonló módon követik el és az áldozatokban mindig van valami közös vonás (kor, nem, foglalkozás stb.). A legtöbb ismert sorozatgyilkosnak zaklatott családi háttere volt. Sűrűn megalázták őket gyermekkorukban testileg, lelkileg vagy szexuálisan és az esetek többségében kapcsolat fedezhető fel a gyermekkoruk megaláztatásai és a gyilkosságaik között. Kifejezetten motiválják őket a lélektani kényszerek, elsődlegesen a hatalmi és a szexuális kényszer. Mindenre alkalmatlannak és értéktelennek érzik magukat, sokszor a gyermekkori durva bántalmazások, a szegénység és/vagy a felnőttkori alacsony szociális helyzetük miatt. Azáltal, hogy bűncselekményeket követnek el, ellensúlyozzák ezeket az érzéseket, valamint a hatalom és gyakran a bosszú érzete is felerősödik bennük. 

John Nicholl: Holtak képei között c. kötete a fentieknek megfelelő, brutális gyilkost mutat be, ráadásul nagyon jól teszi ezt.

„Ő ​a halál hírnöke, a végzet sötét ruhás angyala,
és a szerencsétlenek, akiknek a hírt hozza,
már abban a pillanatban tudják ezt, ahogy meglátják.”
Emma nem tudta, mióta rejtőzött a férfi csendben és mozdulatlanul a hatalmas viktoriánus szekrényben az ő egyszemélyes ágya mellett. Nem tudta, mióta leselkedett rá nyálcsorgatva a két nehéz tölgyfa ajtó résén át, és mióta figyelte megbabonázva, ahogy Emma nyugtalan álomba merül. Nem tudta, mikor nyitotta ki az ajtókat, és lopakodott hozzá az éjszaka sötétjében.
Gravel nyomozó patthelyzetben találja magát, amikor a tizenkilenc éves helyi egyetemistát elrabolja és fogságba ejti egy szadista sorozatgyilkos, aki már öt fiatal nő kínzásáért és haláláért felel. Vajon megtalálja a lányt, és megállíthatja a gyilkost?
Minél nagyobb a gonoszság, annál halálosabb a játék.
Te meddig mennél el, ha az életed a tét?
Dermesztő, komor bizonytalansággal terhes pszichológiai
thriller, amitől garantáltan lerágod a körmödet.
Kapcsolj ki borzongással!

A történet alapvetően két szálon fut. Az egyik szál főhősünkről Emmáról és magáról a sorozatgyilkosról, illetve a közöttük lévő feszültség bemutatásáról szól. Ez a feszültség sokszor vérfagyasztó és hátborzongató, ugyanis tudható, hogy a gonosznak több arca létezik. Ez a mondás ebben az esetben kifejezetten helytálló. Az író nem szűkölködik a sokszor már a kegyetlenség határát súroló jelenetekkel, ezek talán a történet legjobban megírt részei, tényleg meghökkentő volt olvasni ezeket a jeleneteket. A kötet remekül építkezik és folyamatosan adagolja a feszültséget.

A másik szál magáról a nyomozásról szól, melyet Gravel nyomozó vezet. Őszintén szólva ez a szál szerintem kevésbé volt meggyőző, nem tudtam annyira azonosulni és szimpatizálni sem a nyomozásban résztvevő karakterekkel, sokszor kifejezetten irritálóan viselkedtek. A történet érdekessége, hogy a gyilkos leleplezéséig nem kell a kötet végéig várnunk és alapvetően nagyon sok az utalás a gyilkos kilétére vonatkozóan, így nem jelentett nagy kihívást ennek megfejtése.

A karakterek számomra kevésbé voltak meggyőzők. A főszereplő, Emma volt talán az egyetlen, akit meg tudtam kedvelni. Az ő kitartása, keménysége tényleg példamutató, egy pillanatra sem adta fel, az utolsó pillanatig hitt abban, hogy túlélheti ezt a szörnyű macska-egér játszmát. A gyilkos személye, karaktere, motivációi számomra szintén érdekfeszítők voltak, bár nem született instant klasszikus belőle, de nem találkoznék vele egyedül egy szűk sikátorban az egyszer biztos. Sajnos ahogy fentebb is említettem a nyomozós rész számomra kevésbé volt átütő, nem éreztem annyira hitelesnek a karaktereket és a viselkedésüket. 

Sokszor éreztem kapkodást a történetben, a párbeszédek, illetve a megfogalmazások minősége több esetben sem ért fel az általam megszokott szinthez. Ez természetesen nem probléma, hiszen mindig kell és lehet is hová fejlődni, összességében jelentősen nem is rontotta az olvasásélményt, de kicsit feltűnő volt. 

A borító nagyon jól sikerült szerintem, biztos nem csak nekem jutott eszembe egyből a méltán híres Stephen King regény (AZ) gonosztevője, Pennywise. Tényleg kellően rémisztő és nagyon jól prezentálja a könyv tartalmát. Ez bizony nem egy gyerekmese! És ha már a borító.....nem mehetek el szó nélkül a Könyvmolyképző Kiadó általam sokszor kifogásolt lépése mellett, mégpedig hogy „Női pszichothrillerek” néven fémjelzik ezt a történetet. De több másik könyvnél is felfigyeltem erre a kategória besorolásra. Nem teljesen világos számomra, hogy egy pszichothrillert műfaji besorolás alapján hogyan lehet nemek szerint megkülönböztetni? Most akkor én férfiként tulajdonképpen el sem olvashatnám? Meg sem ismerhetem ezt a történetet, csak mert női pszichothrillernek lett besorolva? Mi alapján? Ezt olyan szempontból kontraproduktívnak érzem, hogy lehet, hogy mondjuk egy férfi csak ezért nem teszi be a kosarába az ilyen jellegű könyveket, mert meglátja a nagy fehér „Női pszichothrillerek” feliratot a könyv alján. Tudom, mert én is átéltem ezt az érzést, hogy egész egyszerűen cikinek éreztem levenni a polcról ezeket a könyveket. Én egyértelműen támogatnám, hogy ne legyenek ilyen jellegű megkülönböztetések a könyvek között, hiszen alapvetően szerintem egy könyv és annak tartalma meghatározott különbségek nélkül azé, aki azt elolvassa és megéli.  

A Holtak képei között összességében egy korrekt könyv lett. A történet izgalmasan építkezik, folyamatosan adagolja a feszültséget és nem szűkölködik a brutális jelenetekkel sem. Kaptunk egy kegyetlen gyilkost, akiből bár nem lett instant klasszikus, de tuti, hogy nem futnék vele össze egyedül egy szűk sikátorban. A karakterekkel nem igazán tudtam azonosulni, számomra kevésbé voltak meggyőzők, de maga a történet ezt szerintem képes ellensúlyozni. Akik szeretik a vérfagyasztó történeteket, ezt se hagyják ki!

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.




Nyereményjáték

A Holtak képei között című könyv egyik szereplője egy gátlástalan sorozatgyilkos. Ebben a turnéban nincs más dolgotok, mint képről felismerni az ismert sorozatgyilkosokat és a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a nevüket.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP


a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.18.: Csak olvass!
05.20.: Könyv és más
05.22.: Kelly és Lupi olvas

2021. május 16., vasárnap

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó + Nyereményjáték


Sziasztok!

Az Agave könyvek jóvoltából idén nálunk is megjelent Alix E. Harrow világokon átívelő, mesés regénye. A 19-20. századba kalandozó portálfantasy nem csak a zsáner kedvelőit lesz majd képes elvarázsolni! Tarts bloggereinkkel, hogy jobban megismerhesd ezt a fantasztikus könyvet!

January ​Dudose nem hétköznapi története az 1900-as évek elején veszi kezdetét. A lány Cornelius Locke pártfogoltjaként éli mindennapjait a milliomos üzletember vermonti birtokán, miközben apja régészeti felfedezőként a világ legkülönbözőbb pontjain kutat letűnt civilizációk után és gyarapítja egzotikus tárgyakkal Locke gyűjteményét. January az egyik nap a házban bolyongva talál egy könyvet, ami mintha idegen világok varázslatos illatát hordozná magán. Ajtókról mesél, melyek átjáróként funkcionálnak a távoli helyek között. A lány ekkor még nem sejti, hogy ez az esemény milyen hatással lesz az életére, és milyen veszélybe sodorja majd. Az addigi kényelmes mindennapok egyik napról a másikra borulnak fel, ráadásul egy olyan sötét erő veszi üldözőbe, ami nem retten meg semmitől.
Alix E. Harrow bemutatkozó regénye káprázatos világábrázolásával és lírai prózájával varázsolja el az olvasót. A Tízezer ajtó felejthetetlen utazások, örök barátságok és világokat átívelő szerelmek szívbemarkoló története, középpontjában egy nagyon szerethető főhőssel, aki képes minden veszéllyel szembenézni, csak hogy rendelkezhessen a saját sorsa felett.

Mikor megláttam ezt a könyvet, azonnal beleszerettem a mesés borítójába és izgalmas fülszövegébe. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, kicsit aggódtam a nagy hype miatt, de szerencsére minden félelmem alaptalannak bizonyult, a Tízezer ajtó elvarázsolt, magába szippantott és többé nem eresztett.

A könyv cselekménye rendkívül érdekes és izgalmas. Egy másodpercre sem lankadt a figyelmem, az írónő végig fenntartotta az érdeklődésemet, csak úgy faltam a lapokat. Alix E. Harrow tökéletesen szőtte a szálakat, imádtam, ahogy a két világ szépen fokozatosan egymásba fonódott és összeértek az első látásra teljesen külön szálak. Az első oldaltól az utolsóig megőrizte a regény a varázsát, az olvasás minden másodpercét imádtam. 


Az Ajtók ötlete teljesen lenyűgözött. Nagyon tetszett az a gondolat, hogy minden mese és történet igaz lehet a maga módján. A törésvonalak mentén létezhetnek olyan világok, amelyeket eddig csak a mesék, mítoszok és legendák alapjait képezték. Először azt gondoltam, hogy ezen ajtók felfedezése áll majd a könyv középpontjában, és January utazásai során betekintést nyerhetünk majd ezekbe az izgalmas világokba. Ez azonban teljesen máshogy történt (ami engem egyáltalán nem zavart, pontosan úgy volt jó ez a könyv, ahogy van. )

A kötet tulajdonképpen két részből áll. Az egyik részben January életét követhetjük nyomon, kiskorától kezdve egészen tizenhét éves koráig, amikor is kezdetét veszik az igazi kalandok. A lány Cornelius Locke pártfogoltjaként élte mindennapjait a különc üzeletember vermonti birtokán, miközben édesapja régészeti felfedezőként járta a világot és izgalmasabbnál izgalmasabb kincsekkel tért vissza, hogy Cornelius Locke gazdagíthassa gyűjteményét. Egy nap azonban a fiatal lány egy olyan könyvre bukkan, ami megváltoztatja az egész életét. A másik rész tulajdonképpen erről a könyvről szól. Mesék, ismeretlen és izgalmas világok jelennek meg benne, melyeket különböző Ajtókon keresztül közelíthetünk meg. Miután January olvasni kezdett, az ismeretlen történet az első pillanattól kezdve beférkőzött a bőre alá. Hogyan érezhette ismerősnek, amikor még soha nem hallott az Ajtók létezéséről? Mi az a különleges erő, amellyel a fiatal lány rendelkezik? Miért kerül veszélybe az élete?

Tízezer ajtó felejthetetlen utazások, örök barátságok és világokat átívelő szerelmek szívbemarkoló története. Minden megtalálható benne, ami egy igazán jó regény ismérve, abszolút semmi hiányérzet nem maradt bennem az utolsó oldalak elolvasása után. Az írónő nagyszerűen egyensúlyozott, a varázslat, a romantika, a kalandok remek elegyet alkotva létrehozták az egyik legjobb történetet, amit az utóbbi időben olvastam. Nagyon szeretem a könyv a könyvben típusú történeteket, mindig lenyűgöznek az ilyen típusú történetek. 


A szereplők igazán érdekesek és izgalmasak voltak. January nagyon szimpatikus karakter volt számomra, tetszett, ahogy szépen fokozatosan levetkőzte az engedelmes kislány béklyóit, megtalálta önmagát, megismerte származását, de mindenekelőtt végre a saját sorsának a kovácsa lett. Nem egy tipikus hős, néha csak sodródik az árral, de talpraesettsége és bátorsága minden helyzetben kihúzza őt a bajból. Bár sötét árnyak, misztikus ellenségek nehezítik az útját, minden sarkon veszély leselkedik rá, hiszen akármerre is jár, a Társaság tagja minden megtalálják. Egy porszemnek tekintik őt a világ gépezetében, aki tönkreteszi az általuk megálmodott rendet. 
January mellett Jane, Samuel és Bád karakterét kedveltem meg igazán. Tökéletes társnak bizonyultak a legveszélyesebb kalandokban is. Jane olyan volt, mint egy igazi amazon, egy harcos, akinek nem volt más vágya, mint megtalálni a hazavezető utat. Samuel a fiatal fiú, aki January játszótársa volt, később pedig gyengéd érzelmeket kezdtek el táplálni egymás iránt. Ő ajándékozta a lánynak Bádot, a hűséges kutyát, aki soha nem hagyta cserben kisgazdáját, a saját testi épségét nem kímélve azonnal rárontott arra, akit ellenségnek érzett. 

A borító meseszép, szavak sincsenek arra, hogy mennyire imádom. Az egyik legszebb, amit mostanában a kezemben fogtam. 

Nagyon tetszett a kötet nyelvezete, igazán költői volt. Alix E. Harrow olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. Itt meg is ragadnám az alkalmat és szeretném egy kicsit dicsérni a fordítót, mert egyszerűen lenyűgöző munkát végzett, hiszen ahhoz, hogy a magyar olvasók is szívükbe zárják a kötetet, magyar nyelven is élvezhetőnek kell lennie. Ballai Mária remekelt, csodásan ültette át az anyanyelvünkre a lírai mondatokat, így semmit sem veszített a regény a varázsából. 

Összességében engem teljesen lenyűgözött Alix E. Harrow debütáló regénye. A könyv cselekménye rendkívül érdekes és izgalmas. Egy másodpercre sem lankadt a figyelmem, az írónő végig fenntartotta az érdeklődésemet, csak úgy faltam a lapokat. Alix E. Harrow tökéletesen szőtte a szálakat, imádtam, ahogy a két világ szépen fokozatosan egymásba fonódott és összeértek az első látásra teljesen külön szálak. Az első oldaltól az utolsóig megőrizte a regény a varázsát, az olvasás minden másodpercét imádtam. Az írónő nagyszerűen egyensúlyozott, a varázslat, a romantika, a kalandok remek elegyet alkotva létrehozták az egyik legjobb történetet, amit az utóbbi időben olvastam.Az Ajtók ötlete teljesen lenyűgözött. Nagyon tetszett az a gondolat, hogy minden mese és történet igaz lehet a maga módján. Ha találtok egyet, mindenképpen szóljatok, bármikor átlépnék egy másik világba, hogy igazi kalandokban legyen részem. A szereplőket nagyon megkedveltem, mindenki rendkívül érdekes és izgalmas karakter. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Nyereményjáték

Történetünkben főszerepet játszanak az ajtók, ezért ebben a játékunkban más történetek ajtaival találkozhattok. Minden állomáson találhattok egy képet egy ajtóról, nektek pedig az lesz a feladatotok, hogy megírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy melyik történetben szerepel az adott bejárat. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP



a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

05.16. - Csak olvass!
05.18. - Könyv és más
05.20. - Utószó
05.22. - Hagyjatok! Olvasok!

2021. május 14., péntek

Marianne Cronin: Lenni ​és Margot száz éve + Nyereményjáték


Sziasztok!

Lenni és Margot a nagy korkülönbség ellenére szoros barátságot kötött. Ketten együtt azt határozták el, hogy egy-egy festményben örökítik meg az életük sorsfordító eseményeit – száz év, száz kép, két élet. Munkájukkal pedig nem csak a kórház dolgozóinak, hanem bloggereink szívét is elrabolták. Ha kíváncsiak vagytok Marianne Cronin lenyűgöző történetére, akkor tartsatok velünk és ha nektek kedvez a szerencse, akkor meg is nyerhetitek a kötet egy példányát. 

„Gyönyörű ​regény: vicces, érzékeny… és tele van élni akarással” – Harper's Bazaar
Elbűvölő, szenvedélyesen életigenlő és lefegyverző humorral megírt regény a Csillagainkban a hiba és Jojo Moyes rajongóinak
Az élet rövid – senki sem tudja ezt jobban a tizenhét éves Lenninél, akinek egy gyógyíthatatlan betegséggel kell szembenéznie. Ő azonban úgy érzi, még rengeteg dolga van itt, a földön. Miután megismerkedik a nyolcvanhárom éves, lázadó szellemű Margot-val, aki életmentő szívműtétre vár, a nagy korkülönbség ellenére hamarosan szoros barátság szövődik köztük. Ketten együtt elhatározzák, hogy egy-egy festményben örökítik meg az életük sorsfordító eseményeit – száz év, száz kép, két élet. Ahogy haladnak a munkával, egy teljesen új világ nyílik meg előttük, ahol olyan kalandok várnak rájuk, amelyekről addig álmodni sem mertek.
Elragadóan szellemes, megható, de mindenekelőtt felemelő történetet tart kezében az olvasó – egy történetet, amely az élet egyedülálló ajándékát ünnepli, és hitet tesz a szeretet és a barátság végtelen ereje mellett, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.

Vannak könyvek, amelyeket örökké a kezünkben akarunk tartani és olvasni. A történet bekúszik a bőrünk alá, megragadja a szívünket és többé el sem ereszti. Számomra pontosan ilyen volt Lenni és Margot száz éve is, ami egy igazán szívfacsaró, hihetetlen mélységeket bejáró történet életről és halálról, barátságról és szeretetről. Nálam az első pillanattól kezdve óriási kedvenc lett, Lenni és Margot azonnal levett a lábamról, kettejük őszinte barátsága igazán szívet melengető, az egyik legszerethetőbb olvasmány, ami mostanában a kezembe került. Szavakkal el sem tudom mondani Nektek, hogy mennyire imádtam ezt a történetet annak minden örömével és fájdalmával. Olvasás közben sokszor mosolyogtam, néha csak meredtem magam elé, és hősiesen bevallom Nektek, jó pár könnycseppet is elmorzsoltam a szemem sarkában. Azt mondják, hogy amikor eltávozunk erről a világról, akkor az életünk lepereg előttünk. Lenni és Margot azonban nem bízta a véletlenre a dolgot és még életükben számba vették azokat a fontos életeseményeket, amelyek igazán meghatározók voltak számukra. 


A könyv cselekményének a nagyszerűsége annak egyszerűségében rejlik. Lenni egy fiatal tizenhét éves lány, aki gyógyíthatatlan betegségben szenved. A kórházban bóklászva próbálta megfejteni az élet, a létezés és a miértek értelmét. Egy pályázat jóvoltából a beteg számára megnyílt egy kreatív alkotó helyiség, ahol megismerkedett és közelebbi kapcsolatba keveredett az idős, nyolcvanhárom éves hölggyel, Margot-val. Miután megállapították, hogy ketten együtt éppen 100 évesek, elkezdték megfesteni életük legfontosabb eseményeit. Ahogy az emlékeket felidézik, úgy pillanathatunk be a két főszereplő életébe, megismerjük a jelenjüket és a múltjukat. Ez a történet az élet egyedülálló ajándékát ünnepli, bebizonyítja, hogy a szeretet és a barátság ereje nem ismer határokat. Lenni és Margot története megfogott és egyszerűen nem eresztett. A szívem közepéig hatolt és napokkal később is csak erre a kedves párosra gondoltam. Egyszerűen imádtam. 


Lenni, egy rendkívül szimpatikus és szerethető karakter. Nagyon megkedveltem a személyiségét és az egész lényét. Ahogy Margot, úgy az olvasó számára is hihetetlennek tűnik, hogy ez az élettől kicsattanó fiatal lány, gyógyíthatatlan betegséggel küzd. Egy igazi küzdő szellem, aki az utolsó pillanatig bátran nézett szembe sorsával. Arthur atyával, a kórház idős lelkészével már az első oldalakon jó barátságba került, Istenről és vallásról szóló beszélgetéseik, okfejtéseik nagyon tetszettek. A plébános nagyon különleges karakter volt, az első pillanattól kezdve tudta hogyan kell a fiatal lányt "kezelnie". Lenni sokszor gyermekien őszintén szemlélte a világot, de ha úgy hozta a helyzet igazán éretten és felnőttesen nyilvánult meg, legyen szó a betegségéről, vagy éppen a szüleivel való kapcsolatáról. Hiba ismerjük a diagnózist, hiába tudjuk, hogy gyógyíthatatlan beteg, mégis rendíthetetlenül bízunk abban, hogy valahogy mégis jóra fordulhat a dolog. Nem halhat meg valaki ilyen fiatalon, egy ilyen eleven, pezsgő személyiséget nem sorvaszthat el semmilyen betegség. Képtelenség belenyugodni és elhinni, hogy Lenni napjai meg vannak számlálva. 

Margot egy lenyűgöző élettörténetet tudhat magáénak. Életének nyolcvanhárom éve alatt megjárta a legnagyobb mélységeket, és óriási magasságokba szárnyalt. Imádtam a visszaemlékezéseit és a történeteit. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor gyermekként leültem nagymamám szoknyája mellé és óriási lelkesedéssel hallgattam a történeteit. Az idős hölgy az első pillanattól kezdve egyenrangú partnerként kezelte Lennit. Az egyik legnagyobb ajándékot adta neki, amit egy beteg gyermek kívánhat, mellette normálisnak érezhette magát. Nem sajnálta, nem szánakozott rajta, egyszerűen csak mellette volt és támogatta. A közös projekt segítségével nagyon közel kerültek egymáshoz, igazi támasszá váltak egymás számára. Az idős hölgyre életmentő szívműtétre vár a kórházban, mely nem mentes a kockázatoktól, így nem lehet biztos abban, hogy a műtét után újra kinyithatja a szemét. 


Őszinte leszek veletek, valószínű erre a könyvre akkor is kíváncsi lettem volna, ha nem szeretek bele a fülszövegbe azonnal. Annyira meseszép, hogy képtelen voltam ellenállni neki. 

Összességében imádtam ezt a kötet és hihetetlenül hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt a történetet.  A Lenni és Margot száz éve egy csodálatos olvasmány, melyet bár átjár a halál szelleme, mégis az életről és az életigenlésről szól.  Egy igazán szívfacsaró, hihetetlen mélységeket bejáró történet melynek a középpontjában a barátság és a szeretet áll. Megható, imádnivaló történet, melynek olvasása közben szem nem marad szárazon. Teljes szívemből ajánlom mindenkinek ezt a kötetet. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték
Lenni és Margot ketten együtt száz évesek. Egy nap úgy határoztak, hogy egy-egy festményben örökítik meg életük fontos és sorsfordító eseményeit. Ebben a játékban követjük a példájukat. Minden állomáson találtok egy-egy  személyes kérdést, nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába írni a válaszotokat rá. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
Mesélj el egy kedves gyermekkori emléket!


a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.14.: Csak olvass!
05.15.: Könyv és más
05.18: Ambivalentina
05.21.: Fanni's Library
05.24.: Utószó







2021. május 13., csütörtök

Hayley Chewins: Aranyfakasztók + Nyereményjáték


Sziasztok!

Hayley Chewins debütáló regénye, az Aranyfakasztók hozzánk is megérkezett a Maxim kiadónak köszönhetően. A turné keretében most 3 példányt sorsolunk ki ebből a csodás ifjúsági regényből, tartsatok velünk, ha ti is az egyikre pályáztok!

Egy titokzatos város különös, viharok által tépázott szigetén a tizenkét éves Delphernia egész eddigi életét az aranyfakasztó lányok kolostorában töltötte, a tengertől és az égtől elzárva. A lányok dolga, hogy amíg odakint a gazdák muzsikálnak, ők bent némán arannyá változtassák a zenét. Delphernia azonban nem képes erre. Amit ő tud, drágább az aranynál. A hangokból új életet teremt. Ám ezt a képességét a kolostorban el kell titkolnia. Delphernia minden vágya, hogy maga mögött hagyja az otthonnak nevezett börtönt, és végre szabad legyen. Egy nap esélyt kap, hogy kijusson, de az ismeretlen veszélyeket tartogat számára. De miközben próbálja megtalálni a helyét, a sziget vészjósló gondnoka meg a titokzatos Királynőgyermek fenyegetésével találja szemben magát. De segítségére lesz egy titokzatos királyfi és egy lázadó lány. Segítségükkel nemcsak megízlelheti a szabadságot és kibontakoztathatja tehetségét, de olyan dolgokat is megtud a múltjáról, amelyek mindent megváltoztatnak. De vajon megtalálja azt, amire igazán vágyik?

Az utóbbi időben óriási kedvenc lett nálam a Maxim Kiadó Delfin könyvek sorozata, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy elolvasom az Aranyfakasztók című kötet is. A fülszöveg és a borító azonnal levett a lábamról, így óriási lelkesedéssel álltam neki. De vajon mit is adott nekem ez a könyv, és a csinos borító milyen történetet rejt?

A történet egy kis szigeten játszódik, ahol az emberek saját, különleges szabályaik szerint élnek.
Mindenki ismeri Tűzmanócska (Rumpelstiltskin) történetét, ahol a molnár lánynak szalmából kellett aranyat szőnie. Hayley Chewins regényében is hasonló feladata van a lányoknak, csak ők nem szalmából, hanem zenéből kell, hogy aranyat szőjenek. Ők az aranyfakasztók, akik egy elzárt kolostorban élnek és a Mesterek zenéjéből csillogó nemesfémet készítenek. Ez teszi gazdaggá a sziget lakóit. Delphernia azonban más, mint a többiek. Minden porcikáját vonzza a zene, amikor hallja, a dallamok átjárják a testét, a lelkét, ez pedig éneklésre készteti. Ez azonban tilos, nagyon kell vigyáznia arra, hogy egy kósza hang se hagyja el a száját. Az aranyfakasztók nem zenélhetnek, ők csak aranyat készítenek. 


A könyv olvasása közben a következő kérdések jutottak eszembe. Meddig maradhat rejtve az ember igaz valója? Mi az a pont, ahol kiállunk és büszkén vállaljuk, hogy mások vagyunk mint a többiek, és ez a másság tesz minket azzá, akik vagyunk? Nem lehet mindenki egyforma, mindannyian mások vagyunk...mások az erősségeink és a gyengeségeink. Fontos megtanulni már fiatal korban, hogy nem mindenki illeszkedhet bele egy adott sémába. Jópáran vagyunk olyanok, akik kilógunk a sorból, a tehetségünk, a súlyunk, az identitásunk, hibáink, vagy éppen vallási hovatartozásunk miatt. Emiatt nem szabad rosszul érezni magunkat, hiszen ez tesz minket azzá, akik vagyunk. Ettől leszünk igazi egyéniségek. 

Delphernia élete nem volt könnyű a kolostorban, Kilences Anya mindent megtett azért, hogy a lány illeszkedjen a sorba. Ezt pedig sokszor erőszakkal próbálta elérni, rendszeresen büntette, többször meg is verte őt. Nem tudom, hogy mennyire megrázó erről egy 10-14 éves gyermeknek olvasni, de azt tanácsolom, hogy ha valakinek a gyermeke az olvasós közben kérdezősködne a témáról, mindenképpen beszélje meg vele a dolgot, ne maradjon semmilyen tüske, vagy kellemetlen érzés a kis olvasó lelkében. 

A regény hangulata végig nagyon mesei volt, tetszett az aranyfakasztók története, de kicsit felületesnek éreztem, hiányzott számomra a világépítés. Szerettem volna megismerni a városban élőket, hogyan teremtik meg saját maguk számára a mindennapi megélhetéshez szükséges dolgokat. Kíváncsi lettem volna arra, hogy milyen az átlagember élete a szigeten, hiszen csak a Mestereket és az aranyfakasztókat ismerhettük meg. A Királynőgyermek, a Gondnok nagyon izgalmas karakter volt, de őket sem ismerhettük meg igazán. Izgalmas lett volna tudni, hogy mi zajlott a háttérben, miként uralta a Gondnok az egész szigetet a háttérből. Nyilván nem én vagyok a célközönség, így nem támaszthatok irreális elvárásokat a regénnyel szemben, de valami így is hiányzott nekem a kötetből. 


Delhernia különleges képessége nagyon tetszett, imádtam, ahogy kinyílt és felfedezte annak határait. Bly és Linna nagyon szimpatikus szereplők voltak, nagyszerű társnak bizonyultak, akik jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Szerettem a hármasukat, jó lett volna kicsit jobban megismerni őket is. Főleg azért, mert Linna lány létére Mester volt, ez pedig teljesen felforgatta Delphernia világnézetét, hiszen azt tanították neki a kolostorban, hogy csak férfiak lehetnek azok. Minél több időt töltött a külvilágban, annál inkább megkérdőjelezte a múltjában tanultakat. 

Kilences Anya rendkívül érdekes karakter volt, aki a sok kegyetlenséget azzal indokolta, hogy csak meg szerette védeni a lányt a külvilágtól. Persze a történetek teljes ismeretében megismerhetjük az indokait, de csak legyintünk. Nagyon felhúztam magam ezen a magyarázaton, hiszen semmi sem indokolhatja azt, hogy valaki bántalmazzon egy gyermeket. 

Nagyon tetszett a kötet nyelvezete, igazán költői volt. Hayley Chewins olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. Itt meg is ragadnám az alkalmat és szeretném egy kicsit dicsérni a fordítót, mert egyszerűen lenyűgöző munkát végzett, hiszen ahhoz, hogy a magyar olvasók is szívükbe zárják a kötetet, magyar nyelven is élvezhetőnek kell lennie. Komáromy Rudolf remekelt, csodásan ültette át az anyanyelvünkre a lírai mondatokat, így semmit sem veszített a regény a varázsából. 

Igazán erőteljesek voltak azok a mondatok, amikor Delphernia saját magát fegyelmezte: Ne mondd ki Delphernia! Ne mondd ki! Ezek segítségével tökéletesen átéreztük a lány lelki vívódását. Szeretett volna a többiekhez hasonló módon viselkedni, de egyszerűen képtelen volt rá. A zene, mint mágnes vonzotta, bár nem tudott aranyat fakasztani, de a hangjával különlegesen bánt és varázslatos képességek birtokában került.  

A borító meseszép, szavak sincsenek arra, hogy mennyire imádom. Az egyik legszebb, amit mostanában a kezemben fogtam. 

Összességében az Aranyfakasztók kicsit felemás érzéseket keltett bennem. Az alaptörténet, a borító, a nyelvezet és a mondanivaló zseniális, egyszerűen imádtam, a cselekmény és a világépítés azonban nem tett maradéktalanul boldoggá, számomra kissé hiányos volt. Bár nem lett kedvenc (amit amúgy egy kicsit bánok, hiszen nagyon régóta vártam a megjelenését) de jó szívvel ajánlom a 10-14 éves korosztály (no meg persze a lelkes felnőttek) számára, hiszen Hayley Chewins igazán különleges történetet alkotott. A nyelvezete rendkívül lírai volt, örültem, hogy nem vette félvállról az írónő és minőségi módon tálalta a történetet az olvasók számára. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a kötetbe. 



Nyereményjáték

Az Aranyfakasztók a kiadó Delfin Válogatásában jelent meg. Játékunkban ugyanebben a válogatásban lévő könyvekből hoztunk nektek idézeteket. A feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik regényből származnak, és a címét beírni a Rafi megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
Nagymama azt mondta, hogy nem érthetjük meg a dolgokat, ha nem próbáljuk ki őket. Ezért én kipróbálom.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

05.13. Csak olvass!
05.15. Readinspo
05.17. Olvasónapló
05.19. Könyv és más
05.21. Utószó
05.23. Sorok Között
05.25. Hagyjatok! Olvasok!

2021. május 10., hétfő

Giovanna Fletcher – Tom Fletcher: Eve ​of Man – Elillanó káprázat + Nyereményjáték

Sziasztok!

Eve és Bram kalandja folytatódik! A Maxim Kiadó jóvoltából a napokban megjelent az Eve of Man második része, az Elillanó káprázat, melyben ismét csatlakozhatunk kedvenc szereplőinkhez! Azt már tudjuk, hogy a párosnak végül sikerült maga mögött hagynia a tornyot, ám megpróbáltatásaiknak még sincs vége, hiszen a külvilágban egészen új problémákkal kell szembesülniük. Tarts velünk a turnén, kövesd bloggereinket, és játssz velünk, hogy megnyerhesd a könyv egy példányát!

Eve az utolsó lány a földön. Az elmúlt tizenhat évben Eve fogoly volt, akit az Anyák őriztek. Csapdába esve a sorsa által. És az egész világ őt figyelte. Most végre megkapta a szabadságot, amire olyan régóta vágyott, Brammel együtt, akit szeret. De mindkettőnek ára van. A Tornyon túli veszélyes, új világban a kormány csak egy lépéssel van lemaradva mögötte. A kétségbeesetten küzdő lázadók oldalán harcolva Eve nagyobb veszélyben találja magát, mint valaha is el tudja volna képzelni. Vajon túlélheti Eve és Bram, miközben minden ellenük dolgozik?







Az első részt talán tavaly olvastam, de valahogy nem jutottam el addig, hogy írjak róla a blogon. Az alaptörténet nagyon tetszett, érdekes volt egy olyan disztópiáról olvasni, ahol Eve az egyetlen fiatal lány és az emberiség túlélése tulajdonképpen az ő kezében van. Izgatottan vártam a folytatást, hiszen annak ellenére, hogy nem lett nálam óriási kedvenc ez a sorozat, nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan folytatódik Eve nagy szökése, milyen kalandokkal kell szembenéznie a lánynak. 

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első lezárul. Eve megszökik a Toronyból Bram és a Szabadárok segítségével. Ennél a pontnál vesszük fel ismételten a fonalat. Együtt eljutnak a Meredélybe, ami tulajdonképpen nem más, mint a lázadók főhadiszállása. Eve tudja, hogy nincs sok idejük, hiszen a szabadságnak ára van. A kérdés csak az, hogy vajon képes megfizetni az árát? Mit, illetve kit kell feladnia annak érdekében, hogy saját sorsát irányíthassa? 

Mielőtt bármit írnék a könyvről, el kell mondanom, hogy nagyon szeretem az alapötletet és rengeteg izgalmas és nagyszerű csavarral rukkoltak elő az írók. Könnyen és gyorsan olvasható a regény, igazából csak úgy faltam a lapokat. Nem mondom, hogy tökéletes lett a könyv, hiszen sokszor hiányosnak és felületesnek éreztem, az emberek motivációi is gyengék és egyszerűek voltak, de ennek ellenére élvezhető olvasmánynak tartottam. Rengeteg potenciál van ebben a történetben, de úgy érzem, hogy az írók nem tudták kihozni belőle a maximumot. Nem tudom, hogy ez a kíváncsiságomnak tudható-e be, de én teljesen ki tudtam egyezni a folytatással. Nem volt egetrengető, de jócskán szolgáltatott izgalmakat még úgy is, hogy alapjáraton alig történt valami a könyvben. A második rész elég jól megágyazott a folytatásnak (talán túlságosan is erre koncentráltak a valódi cselekmények helyett), szóval kíváncsi vagyok hogyan végződik Eve története. 

A történet ebben a részben három szálon futott. Bram, Eve és Michael karakterét ismerhetjük meg egy kicsit jobban. (Ha nem jut eszetekbe ki Michael egy pillanatig ne ostorozzátok magatokat, nekem is kellett egy kis idő, mikor beazonosítottam a srácot. Az első részben a liftben találkozik Eve-vel és megöleli őt, emiatt magánzárkába került.  ) 

Michael amúgy egy nagyon szimpatikus szereplő, én nagyon megkedveltem a személyét. Az biztos, hogy a legtöbb izgalmat neki köszönhetjük. A Toronyban őrként dolgozott, hűséget fogadott Eve-nek és a rendszernek. Az ő szemén keresztül követhettük végig Eve eltűnésének pillanatait a Toronyban és Vivian Silva ijesztő ármánykodásait, aki amúgy tökéletes főgonoszként mindent megtett annak érdekében, hogy az olvasó fájdalmas véget kívánjon neki. Katonaként muszáj volt megtenni mindent, amit kérnek tőle, hiszen első kézből tapasztalhatta meg, milyen az, amikor valaki a rendszer ellenségévé válik. Egy idő után azonban elkezd kételkedni és komoly döntést kell meghoznia, vagyis  választania kell, hogy kihez marad hűséges, melyik oldalra áll. Nem könnyű az út, melyet választ, rengeteg vérrel és verejtékkel jár, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit tartogat még a karaktere. 

Eve ebben a részben kinyílik és megtalálja a saját hangját. Éveken keresztül, a világtól elzártan, az emberiség megmentőjeként élte mindennapjait, tudta, hogy nagy dolgokat várnak el tőle. Sejtette ő, hogy nem minden valódi az életében, mégis sokkolta mikor rájött, hogy semmi sem az volt az életében, aminek látszott. A legjobb barátja, a családjáról alkotott képé, a kilátás, melyben sokszor gyönyörködött csupán illúzió volt, mely arra szolgált, hogy ne akarjon elmenni. A szökés után azonban rájött, hogy az embereknek nem csupán egy reménysugárra, hanem egy erős vezetőre is szükség van. Egy másodpercig sem hagyta magált elbizonytalanítani, tudta, hogy nem menekülhet, szembe kell szállnia az ellenséggel. És ha esetleg vissza kell térnie a Toronyba, akkor nem rab lesz, hanem egy igazi ellenálló, aki saját akaratából ment vissza annak érdekében, hogy változást hozzon. 

Bram karaktere kicsit visszafogott volt ebben a részben. Igazából azon kívül, hogy szorosabbra fűzte a kapcsolatát Eve-vel nem sok mindent csinált. (Bár el kell ismerni, hogy ezt nagyon jól csinálta. :D ) Ezt a részt nem ő vitte a hátán, Michael abszolút ellopta a show-t. 

A borító meseszép, nagyon szeretem. Tökéletesen passzol az első részhez.

Az Elillanó káprázat összességében egy rendkívül olvasmányos folytatás, mely jócskán tartogat izgalmakat az olvasó számára. Nem mondom, hogy tökéletes lett a könyv, hiszen sokszor hiányosnak és felületesnek éreztem, az emberek motivációi is gyengék és egyszerűek voltak, de ennek ellenére élvezhető olvasmánynak tartottam. Nem volt egetrengető, de jócskán szolgáltatott izgalmakat még úgy is, hogy alapjáraton alig történt valami a könyvben. Azoknak, akik szerették az első részt, szerintem nem fog csalódást okozni. Én nagyon jó kikapcsolódásnak éltem meg, nem kellett sokat gondolkodni rajta, csak úgy sodródtam az árral. Kíváncsian várom a folytatást. 

Értékelés: 5/4,

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni, ITT pedig bele is olvashatsz a kötetbe. 


Nyereményjáték

Az Eve of Man kapcsán természetesen mi is elgondolkoztunk a disztópiákről, ezért mostani játékokban olyan disztópikus regényeket keresünk, melyeknek szintén nő a főszereplőjük. Vajon sikerül kitalálnotok a rövid leírásaink alapján, hogy melyik regényre gondoltunk? Ha igen, akkor ne feledjétek megírni a megoldást a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

LEÍRÁS

Bár ez a mű már nem mai darab, a belőle készült sorozat ismét népszerűvé tette ezt a nagyon erős történetet, melynek középpontjában egy olyan társadalom áll, ahol a nőket az határozza meg, hogy termékenyek-e. 

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

05. 10. Csak olvass!
05. 12. Hagyjatok! Olvasok! 
05. 14. Utószó

2021. május 7., péntek

Chris Carter: A ​nevem: Halál (Robert Hunter 7.) + Nyereményjáték


Sziasztok!

Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség különleges egységének vezetője újabb vérfagyasztó esetet igyekszik megoldani. Ha kíváncsiak vagytok Chris Carter legújabb magyarul megjelent könyvére, akkor tartsatok velünk, merüljetek el a thrillerek-krimik világában és ha nektek kedvez a szerencse, akkor meg is nyerhetitek a kötet egy példányát. 

Volt már példa arra, hogy egy-egy könyvet nem én, hanem Miklós értékel a blogon. Mivel ebben a háztartásban ő a thriller/krimi fan, így erről a kötetről is ő készítette az ajánlót. Fogadjátok sok szeretettel az írását. 


El sem hiszem, hogy ez már a hetedik Chris Carter regény, amit kiolvastam. Robert Hunter és Carlos Garcia nyomozók az évek alatt a kedvenc nyomozópárosommá váltak, köszönhetően hihetetlen dinamikájuknak és kitartásuknak. A különböző történetekben lévő brutalitás könyvről-könyvre változik, amikor az ember azt hinné, hogy na ezt már tényleg nem lehet tovább fokozni, az író még akkor is rá tud tenni egy lapáttal markológéppel. A nevem: Halál c. könyv elhozta szerintem a sorozat eddigi legbotránkoztatóbb gyilkosát és vele együtt az eddigi legkegyetlenebb gyilkosságot. Tényleg csak erős idegzetűeknek tudom ajánlani. Nézzük, hogy miről is szól a könyv!

Hét nappal az elrablása után egy huszonkét éves nő holttestét találják meg a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér melletti elhagyatott területen. Az áldozat a kinyújtott végtagjaival egy ötágú csillagot formáz. Vajon rituális gyilkosság történt? A boncolás során kiderül, hogy a nőt a halála előtt kegyetlenül megkínozták. Ezenkívül azonban a gyilkos egy meglepetést is szánt a rendőrség számára… Alighogy Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség különleges egységének a vezetője megkapja az esetet, egy újabb holttest kerül elő. Hunter tudja, hogy nincs sok ideje, mielőtt a szörny lecsap a következő áldozatára. Egy igazi ragadozót üldöz ugyanis, akinek a múltja sötét titkot rejt, és aki nem tudja leküzdeni a brutalitás és a gyilkolás iránti vágyát.



Alapvetően úgy gondolom, hogy a történet nagyon gyorsan beindul és egyszerűen nem ereszt, tényleg sokszor csak kapkodtam a fejem az újabb és újabb fordulatok láttán. Érdekesség, hogy az eddigi könyvektől eltérően itt két szálon fut a cselekmény, melyek csak a legvégén egy hihetetlen csavart követő katartikus pillanatban kapcsolódnak össze. Ez a kétszálú cselekmény szerintem nagyon jót tett regénynek, nekem kifejezetten tetszett, hogy az író a korábbiakkal ellentétben ehhez az „eszközhöz” nyúlt. A nyomozás ugyanolyan érdekfeszítő, mint korábban, tényleg élmény volt olvasni, hogy a különböző bizonyítékokon, fejtörőkön át hogyan jutnak el a végén a gyilkos leleplezéséig. 

(Zárójeles megjegyzés: Be kell vallanom nektek az összes könyvben az egyik kedvenc részem az, amikor a boncolóorvos elvégzi az autopsziát. Mindig nagyon részletesen és érthetően, az orvosi szakkifejezéseket nem túltolva van megfogalmazva, illetve mindig izgalmas és meghökkentő dolgok derülnek ki ezalatt az áldozatokról, talán ezért is várom izgatottan minden egyes könyvben.)

Egyértelműen látszik, hogy Chris Carternek voltak korábban kriminálpszichológiai tanulmányai, nála jobban szerintem kevesen tudják, hogy mi rejlik egy gyilkos agyában. Ezek a hátborzongató gondolatok és élmények adják az alapját az összes könyvnek és ezeken keresztül értjük meg a gyilkos motivációját is, ez erre a történetre kifejezetten igaz. A tények birtokában az ember mindig máshogy látja a helyzetet. Ez a könyvsorozat is bizonyítja, hogy alapvetően nem születik senki sem gonosznak. Erre van egy nagyon jó angol mondás: „Evil is not born, it’s made” („A gonosz nem születik, hanem megteremtik”). Pontosan ezért nehéz sokszor az ilyen jellegű történetekben morálisan elítélni a gyilkost, miközben oldalról oldalra megismered a motivációit, megtudod, hogy mennyi mindenen ment keresztül az életében, és mit miért tett. Ebben az igen nehéz helyzetben nem szeretnék igazságot tenni, mindenki döntse el maga, hogy hogyan viszonyul ehhez a témához, mindenesetre szerettem volna erre is felhívni a figyelmet, hiszen alapvetően semmi sem szimplán fekete vagy fehér. 

Ez tipikusan nem az a könyv, ahol nagy jellemfejlődések várhatók a főbb karaktereknél, de Hunter és Garcia nyomozók abszolút hozzák a tőlük elvárható szerepeket és egy brutális gyilkossal kiegészülve érdekfeszítő hármast alkotnak ebben a könyvben is. Amit észrevettem, hogy mintha Garcia valamivel kompetensebb karakterré vált volna ebben a részben, a remek meglátásaival egyértelműen kezd felnőni intellektusban Hunter nyomozóhoz, ez az irány kifejezetten tetszik az ő karakterével kapcsolatban.

A borítók terén minőségi előrelépés történt az elmúlt évek során. A régi borítók abszolút nem nyerték el a tetszésemet, viszont az újak valami zseniálisak, tényleg nagyon tetszenek. A nevem: Halál című köteté kimondottan ütősre sikeredett. 

Összességében a legújabb Chris Carter regény sem tudott csalódást okozni, a figyelmemet végig lekötötte, és a könyv végén lévő csavar után csak pislogtam, hogy na ez egy zseniális húzás volt az író részéről. A nevem: Halál elhozta szerintem a sorozat eddigi legbrutálisabb gyilkosát és vele együtt az eddigi legkegyetlenebb gyilkosságot. Alapvetően minden erős idegzettel rendelkező krimi-thriller rajongónak őszintén tudom ajánlani, az izgalom és kegyetlenség garantált.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.



Nyereményjáték

A nevem: Halál című könyv már a hetedik része a Robert Hunter sorozatnak, így arra gondoltunk, hogy a mostani játékunkhoz az előző részeket hívjuk segítségül.  Mindegyik állomáson megtaláljátok egy korábbi kötet címét összekeverve. Nincs más dolgokat, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes címet.  (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A KÖTET CÍME

á s o b r z a á l h a l s z a


a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.07.: Csak olvass!
05.09: Hagyjatok! Olvasok!