Sziasztok!
Olga Papel különleges kislány. Ismeri a fák és az állatok titkait, rendkívül érzékeny a körülötte lévő világ rezdüléseire, de ami talán ennél is fontosabb, fantasztikus történeteket tud mesélni a barátainak. Meséinek egyik főhőse a szintén Olga névre hallgató papírlány, aki varázslatos utazásra indul, hogy hús-vér emberré válhasson. Tartsatok három bloggerünkkel, ismerjétek meg Elisabetta Gnone csodálatos könyvsorozatát, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából az eddig megjelent három kötetet!
Ezzel a bejegyzéssel meg is érkeztem a sorozat harmadik és egyben legújabb megjelenéséhez. Olga Papel végérvényesen belopta magát a szívembe és többé nem is ereszt. Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el, újra és újra átélnénk a különböző kalandokat és azt érezzük, hogy bárcsak minden nap úgy állhatnánk neki az olvasásnak, mint amikor még fogalmunk sem volt, hogy mibe is csöppenünk. Számomra pontosan ilyen volt az ez a sorozat is. Nagy elvárásokkal álltam neki a harmadik résznek, és szerencsére egy kicsit sem csalódtam. Az első két kötethez hasonlóan, a Talányka című regény is a szívem csücskévé vált. Nagyszerű, különleges és minőségi olvasmány, egy igazi kincs a gyermek és ifjúsági irodalomban. Már az első két résznél sem találtam igazán a szavakat, és most is nagy bajban vagyok. Elvarázsolt, lenyűgözött, magával ragadott és azóta sem eresztett ez a könyvecske, azt hiszem, hogy új kedvenc sorozatot avattam a kategóriában.
A Talányka című kötet szintén a middle grade korosztályt célozza meg, egy rendkívül érdekes, izgalmas és szerethető történettel, mely garantáltan belopja magát az olvasó szívébe. Egy nagyszerű kötet amely a felnövés kérdését és problematikáját járja körbe. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel a témával, de az én kedvenc pizsimen ez a felirat található: "I'm done adulting! Let's be princesses!" magyarul talán így fordítanám: Belefáradtam a felnőtt létbe! Inkább legyünk hercegnők! Ez írja le talán a legjobban az életemet. A felnőtt élet végtelenül fárasztó tud lenni, néha legszívesebben elbújnék a saját kis ágyamba, és napokig elő sem bújnék. A szürkeséget muszáj ellensúlyozni némi játékossággal és fantáziával, ezért hajlamos vagyok arra, hogy elmerüljek a saját kis világomban. Az a típusú felnőtt vagyok, aki soha nem nő fel igazán, erre pedig mérhetetlenül büszke vagyok. A varázslatok színtere a gyermeki gondolkodás egyik sajátossága. A legkisebbek még nem tudnak különbséget tenni a lehetetlen és lehetséges között, így azt gondolják, hogy bármi megtörténhet, csak kívánni kell. A gyermeki gondolkodásmód mágikus elemekre és hiedelmekre épül, amelyeknek pontosan ugyanaz a szerepe, mint a babonáknak: tudás nélkül is képesek magyarázatot nyújtani. A hiányzó űrt a képzeletük segítségével töltik ki, így képesek arra, hogy lehetetlenebbnél lehetetlenebb magyarázatokat találjanak ki olyan egyszerű kérdésekre, mint például arra, miért riadunk fel éjszaka, vagy honnan érkezhet a hűvös szellő, mely miatt hirtelen megborzongunk. Felnőttként persze tisztában vagyunk a zord valósággal, ám ha egy kicsit visszalépünk saját gyermekkorunkba és teret engedünk a bennünk lakozó gyermeknek, akkor mi is megőrizhetünk valamit a gondolataink mindenhatóságából, hiszen a csoda mindenkiben ott lakozik. A fantázia világa nem csak a gyermekek kiváltsága, bár vitathatatlan tény, hogy olykor jobban boldogulnak ebben a mesés, kitalált univerzumban, mint mi, felnőttek. Soha nem szabad elfelejteni játszani és örökké őrizni kell azt a kislányt/kisfiút, aki a lelkünk mélyén lakozik. Ki mondta azt, hogy egy felnőtt nem merülhet el igazán a fantázia világában? Miért ne képzelhetnénk el, hogy egy kalózhajón utazunk, vagy éppen egy izgalmas felfedezésen veszünk részt? A határ a csillagos ég és csak rajtunk múlik, hogy a gondolatok erejével milyen kalandokban veszünk részt.
A gyermekeket meg kell hagyni gyermeknek, a felnőtteknek pedig emlékezni kell arra, hogy egykor ők is voltak gyerekek. Ez volt az első gondolatom az olvasás után. Az egészséges gyermekkor része, hogy olykor elesnek, aztán felállnak. Hogy fára másznak, felvesznek egy szőlőszemet a földről és gyorsan a szájukba tömik. Hogy pocsolyákban ugrálnak és hogy hangosan nevetnek. Futkároznak, játszanak, énekelnek és hangoskodnak. Persze mindennek megvan a határa, fontos, hogy legyenek szabályok minden gyermek életében, de érdemes abba is belegondolni, hogy a túl sok szabály, olykor azt eredményezi, hogy a gyermekeink idejekorán felnőnek és nem tudják élvezni a gondttalan gyermekkor apró-cseprő örömeit. Soha nem szabad átesni a ló túloldalára, soha ne engedjük, hogy idejekorán kihunyjon a gyermeki fény, sőt, kérjük meg gyermekeinket, hogy segítség őrizni a saját fényünket.
A cselekmény lebilincselő és roppant tanulságos, a szereplők szerethetők, a nyelvezet pedig rendkívül élvezetes. A három rész közül, talán ez volt a legizgalmasabb számomra. Olga az első részhez hasonlóan itt is egy összefüggő történetet mond el, amely különleges erővel bír. A nehéz helyzetben igazi menedék a kis csapat számára, segítségével könnyebben át tudják vészelni a veszélyt. Ez a könyv egy igazi kis csoda, egy gyémánt a gyermekirodalom égiszén. Tulajdonképpen mese a mesében, hiszen egyszerre két történet elevenedik meg lelki szemeink előtt. Olga, a kislány meséli el barátainak Talányka meséjét.
A történet során egy új szereplővel ismerkedhetünk meg, Mirinával, aki Mimma nagymamájánal van vendégségbe. Az előző részben egy levélből megtudhatjuk, hogy ő az a kislány, akivel Mimma megismerkedett a városban. A barátságuk jeleként pedig nyáron meghívta kis barátnőjét Balicóba egy rövid időre, hogy megismerkedhessen a vidéki élet szépségéfel és persze Olga történeteivel. A történet elején egy tipikus nyafka nebáncsvirág, aki képtelen elengedni magát a faluban. Nem ül le a földre, nem mászik fára, nem eszik a bokorról, tulajdonképpen minden meg van neki tiltva, ami az ott élő gyerekek számára mindennapos dolog. Ám ahogy haladunk előre a történetben, úgy változik meg a kislány gondolkodása is. A közösen átélt kaland és veszélyek közepette rátalált saját gyermeki énjére és szép lassan képessé válik arra is, hogy élvezze az egyszerű, mindennapi dolgokat. Már nem sír, ha egy állat megközelíti és a többiekkel is barátságosabban és empatikusabban kezd el viselkedni. Vele párhuzamosan, az Olga által mesélt történetben, Talányka és barátai is fontos tanulságot sajátítanak el. Rájönnek arra, hogy a felnőtté válás nem jelenti azt, hogy hátra kell hagynunk gyermeki énünket, sőt...pontosan ennek az ellenkezője az, meg kell őrizni a bennünk élő gyermeket.
A történet végtelen kedves és szerethető. A nyelvezete hihetetlenül élvezetes, én még felnőtt fejjel is imádtam olvasni. Kétségtelen, hogy a fiatalabb korosztály a célközönsége, de bizton állíthatom, hogy ha esetleg esti meseként kerül a szülő kezébe, ő is élvezni fogja a mesét. Talán még az egy nap egy fejezet típusú szabályt is megszegné, mert Olga története egyszerűen minden korosztályt magával ragad. Én egyszerűen imádtam és már alig várom, hogy egy lelkes lurkó számára, végre felolvashassam ezt a bájos sorozatot. Nem tudom, hogy várható-e folytatás a kötetekhez, de én bármikor szívesen visszatérnék a falu lakói közé és akármikor meghallgatnék egy újabb mesét a kislánytól.
.jpg)
.jpg)
