2022. május 9., hétfő

Sarah Dessen: Along ​for the Ride – Álom két keréken + Nyereményjáték

Sziasztok!

Végre a Netflix is felfigyelt Sarah Dessen lenyűgöző könyveire, és elkészítették az Álom két keréken adaptációját. Ennek örömére filmes borítóval jelenik meg újra Auden története. Tarts velünk az extra állomásokkal tűzdelt blogturnén, és ha szerencséd van, meg is nyerheted a regény egy példányát.

Mióta a szülei elváltak, Auden képtelen aludni. Olyan rutint alakított ki, aminek a segítségével átvészeli az éjszakákat.
De amikor úgy dönt, hogy a nyarat a tengerparton tölti apjával és új családjával, megpróbál felhagyni régi életmódjával. A nyaralás több kihívást tartogat a számára, mint képzelte.
Nemcsak apja új családjába kell beilleszkednie, de a környékbeli pletykás lányokkal is meg kell találnia a közös hangot. És ott van még Eli is, aki szintén álmatlanságtól szenved, és aki állandó éjszakai partnere lesz. A hosszúra nyúlt nyáréjszakákon szinte bármi megtörténhet...






Nem vagyok egy nagy romantika rajongó (bár ez kissé ellentmondásos mert molyon konkrétan ez az egyetlen műfajjal kapcsolatos kitüntetésem, de alapjáraton tényleg nem ez az én legkedvesebb zsánerem), de az utóbbi időben rájöttem, hogy a Vörös Pöttyös típusú ifjúsági regények még mindig teljesen lekötnek, annak ellenére, hogy idén már a 32. életévemet taposom. Sarah Dessen neve már nem ismeretlen számomra, talán még tavaly olvastam a Lock and Key (Kulcsra zárt szív) című regényét és azonnal levett a lábamról. Nem is értem, hogy eddig mért nem mondta nekem senki, hogy olvassak Sarah Dessen regényeket, mert tuti imádni fogom. Annyira pozitív volt az első találkozásom, hogy azóta a különböző raktárvásárokon összegyűjtöttem az összes magyarul megjelent kötetét és azóta is türelmesen várnak, hogy végre legyen időm elolvasni őket. Mikor megláttam, hogy érkezik a Netflixre az Along for the Ride (Álom két keréken) című feldolgozás teljesen totálisan felpörögtem. Van azonban egy bevett szokásom, addig nem nézem meg az adott feldolgozást, amíg el nem olvastam a regényt. Így amikor szóba került, hogy az új kiadás apropóján turnézni fogunk a kötettel, szerintem a fénysebesség hozzám képest semmiség, olyan gyorsan válaszoltam, hogy nanáhogyperszehogycsatlakozom. 

Óriási lelkesedéssel álltam neki a regénynek, és bevallom csak úgy faltam a lapokat. Nagyon szeretem az ilyen típusú, minőségi, ifjúsági romantikus köteteket, és két elolvasott regény után azt kell mondanom, hogy Sarah Dessen az egyik legnagyobb kedvencemmé vált ebben a műfajban.  Az Along for the Ride (Álom két keréken) egy rendkívül szerethető történet egy fiatal lányról és fiúról, akik egymást segítve maguk mögött hagyják a múlt árnyait. Egy tanulságos ifjúsági kötet arról, hogy nem szabad senkit sem idejekorán megítélni, néha azok az emberek okozzák a legnagyobb meglepetést, akikről a legkevésbé várja az ember. Bemutatja, hogy az elitista és sznob hozzáállás bár kiemeli az embert a tömegből, de egyben magányossá is teszi. Hiszen ha valaki mindig jobbnak tartja magát a másiknál és képtelen arra, hogy kapcsolatot létesítsen valakivel, akkor egyszerűen magára marad. És mire megy az ember azzal, ha kívülről fújja az összes Shakespeare könyvet, vagy fejből tudja, hogy az Auden, vagy éppen a Thisbe név mihez köthető, ha közben minden este egyedül hajtja álomra a fejét és a saját keserűségében fuldokol?

Mivel a könyvben hangsúlyosan jelen van a sznobizmus és én is rendszeresen találkozom ezzel a mentalitással a könyves berkekben, így rengeteget gondolkodtam a témán. Soha nem kedveltem azokat az embereket, akik az alapján ítélnek meg valakit, hogy mennyire tájékozott, milyen egyetemet végzett, vagy éppen mit olvas szívesen.  A külsőség csak egy dolog, tulajdonképpen egy máz, ez nem egyenlő az ember személyiségével. Auden anyukája és sokáig maga Auden is teljesen kivan a rózsaszín színtől és megvan a véleménye azokról, akik ezzel a színnel veszik körbe magukat. A csacsogást felszínes és unalmas dolognak tartják és már messziről véleményt alkotnak az illető haja, vagy éppen ruházata alapján. Én például összességében feministának tartom magam, de imádom a rózsaszínt. Szeretem a klasszikus irodalmat, de sokszor ifjúsági kötetet olvasok. Introvertált vagyok, sokszor idegesítenek az emberek és nehezen lépek másokkal interakcióban, miközben szociológusként a társadalmi és társas tevékenységet tanulmányozom. Mindannyiunk személyisége több apró rétegből áll össze, és ez tesz minket egésszé. 

A könyv egyik alapkérdése, hogy vajon az emberek képesek-e arra, hogy megváltozzanak. Mindenki követ el hibát, és vannak, aki rendszeresen ugyanabba a pocsolyába lépnek. De vajon, aki önző és csak magával foglalkozik, az képes arra, hogy az új családja érdekében változtasson a viselkedésén? Vagy az, aki felelőtlenül éli a mindennapjait és egyik helyről a másikra utazgat képes arra, hogy a bankszektorban helyezkedjen el? És talán ami a legfontosabb, az az ember, aki soha nem érezhette magát gyereknek, és már egészen kicsi korban felnőttesebben viselkedett, mint jónéhány idősebb ember és az egész életét a tanulás töltötte ki, képes arra, hogy lebontsa a saját maga által épített falat és kilépjen a világba? Le tudja vetkőzni a sznob hozzáállását és képes arra, hogy más szemmel nézzen a világra? 

A történet alapját tulajdonképpen Auden és a körülötte élő emberek folyamatos fejlődése adja. Egy nyár sok mindent meg tud változtatni, és ezt főszereplőnk is szép lassan megtanulja. A cselekmény egyszerű, a témája érdekes, a szereplők pedig rendkívül szerethetők. Tökéletes komfort olvasmány, nagyszerű kikapcsolódás minden korosztály számára. Vannak olyan ifjúsági könyvek, ahol az ember már forgatja a szemét, mert egyszerűbb a történet és egyáltalán nem szolgálja ki a felnőtt olvasókat. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy már túl öreg ehhez a műfajhoz. Sarah Dessen regénye azonban bebizonyítja, hogy lehet olyan romantikus ifjúsági könyvet is írni, ami az idősebb korosztály számára is élvezhető. Olyan értékeket hordoz, amit harmincon túl is magunkévá tudunk tenni. A mondanivaló nem szájbarágós, de könnyedén átjön az üzenet. A cselekmény nem túl bonyolult, de az ilyen típusú regények esetében ez nem is elvárás. A lezárása nagyon szép a könyvnek, minden pontosan úgy oldódott meg, ahogy azt az ember kis szíve is várta. 

A karakterek rendkívül érdekesek. Nem tökéletes hősök, hanem hús-vér emberek a maguk hibáival és jó tulajdonságaival. Nincsenek túlromantizálva és túlidealizálva, valós problémákkal küzdenek és teljesen valós dolgok foglalkoztatják őket. Az esetek nagy részében pontosan úgy reagálnak, ahogy a saját hátterük megkívánja, még akkor is, ha ez nem mindig szimpatikus az olvasónak. Auden rengeteget fejlődik a regény során, kinyílik és végre nem csak éli, hanem talán élvezi is az életét. Eli egy remek társ, tökéletesen kiegészítik egymást. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy fonódik össze a két szereplő sorsa és úgy segítenek egymásnak a fejlődésben. Kezdetben ez nem is tudatos, de ahogy a küldetés megfogalmazódik bennük, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy rendkívül jó hatással vannak egymásra. A kérdés már csak az, hogy az éjszakai programok és kialakult kapocs elég erős-e ahhoz, hogy a nappali fényben is keressék egymás társaságát. 

Most, hogy végre elolvastam a könyvet biztos vagyok abban, hogy hamarosan a filmet is sorra fogom keríteni. És igyekszem a többi Sarah Dessen könyvet is elolvasni. Már alig várom, hogy végre megismerjem az összes kötetét. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet és bátran ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti az ifjúsági irodalmat. A könyv tökéletes élményt nyújt a tinédzsereknek és felnőtteknek egyaránt. Én nem bántam meg, hogy esélyt adtam neki és csak annyit mondok mindenkinek, hogy olvassatok sok Sarah Dessent. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 
.



Nyereményjáték

Szerencsére már megannyi Sarah Dessen regény megjelent magyarul, amiket sokan a szívünkbe zártunk. A mostani játékunk során Sarah Dessen kötetekből találtok idézetet, a feladatotok, hogy beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv címét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

"Ha elveszítesz valamit, akkor az örökre eltűnik. De ha csak nem találod… az azt jelenti, hogy megvan, csak nem ott, ahol hiszed."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

05.09. - Csak olvass! értékelés
05.11. - Readinspo értékelés
05.13. - Readinspo vélemény a filmről

2022. május 8., vasárnap

Colleen Hoover: Maybe Not – Talán mégsem idézetek + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Colleen Hoover nagysikerű sorozatának, az Egy nap talánnak kiegészítő kötete Maybe Not - Talán mégse címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Warren és Bridgette szenvedélyes történetét, melyből kiderül, hogy vajon a gyűlölet képes-e szerelemmé alakulni. Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

Aki ​szenvedéllyel képes gyűlölni, az a szerelemben is szenvedélyes lehet?
Amikor Warren megtudja, hogy női lakótárs költözne hozzájuk, kapva kap az alkalmon. Izgalmas lehetőségnek ígérkezik.
Vagy talán mégsem.
Főleg, mivel a jövevény az elsőre ridegnek és számítónak tűnő Bridgette. A kettejük közti feszültség egyre erősödik, az indulat a tetőfokára hág, míg végül már alig bírnak egy helyiségben megmaradni. De Warrennek van egy elmélete Bridgette-ről: aki ilyen szenvedéllyel képes gyűlölni, az a szerelemben is éppilyen szenvedélyes lehet. És ki máson tesztelhetné legjobban az elméletet, mint saját magán? Vajon Bridgette hajlandó közel engedni magához Warrent, és végre megismerni az igazi szerelmet?
Talán. Vagy talán mégsem.
COLLEEN HOOVER, a világszerte rajongva szeretett szerző, a Reménytelen-sorozat, az Egy nap talán-sorozat, a Velünk véget ér, az All Your Perfects, a Layla és sok más kirobbanóan sikeres regény írójának újabb letehetetlen kötete. Add át magad a varázsának!

Nagyon kedvelem Colleen Hoover munkásságát, bár őszinte leszek, nem olvastam még az összes könyvét. A Rubin Pöttyös kötetek általában nem a szívem csücskei, de az írónő regényei különleges helyet foglalnak el a szívemben. Szép lassan haladok, az eddigi kedvenceim a Confess (Vallomás) és a Maybe Someday (Egy nap talán). Mikor megláttam, hogy az egyik kedvenc CoHo regényem kiegészítő kötet hamarosan olvasható magyarul is nagyon boldog lettem, hiszen a szereplők igazán belopták anno magukat a szívembe és még nem éreztem késznek magam arra, hogy elengedjem őket. Tűkön ülve vártam a folytatást és nagyon bíztam abban, hogy a Maybe Not című regényt legalább annyira a szívembe zárom, mint az első részét. A másik két kötetben Warren és Bridgette volt számomra a két legviccesebb karakter. Jellemükkel és viselkedésekkel számtalanszor csalnak mosolyt az ember arcára. Én egyszerűen imádtam őket, ezért nagyon kíváncsian vártam a megismerkedésük történetét. 

Mielőtt azonban az értékeléssel jelentkezem, összeszedtem nektek néhány idézetet annak érdekében, hogy kedvet csináljak nektek az olvasáshoz. 

1. 
"– Nem akarom, hogy megváltozz. Nem azt a nőt szeretem, aki lehetnél, vagy aki voltál, vagy akinek a világ akar látni. Én téged szeretlek."

2. 
"– Azt hiszem, tisztáznom kell valamit: nem azt mondtam, hogy szerelmes vagyok beléd, csak annyit, hogy kezdek beléd szeretni. Nagy különbség.
A csípőjénél fogva közelebb húzom magamhoz.
– Az egyetlen különbség a kettő közt annyi, hogy a szíved már tudja, mit érez, de az agyad még túl makacs bevallani."

3.
"– Még egy percig kavargasd, aztán vedd le a tüzet a lábasról!
– Mármint a lábast a tűzről?
– Úgy is jó."

4. 
"Nehéz lehet a kezembe adnia a szívét abban reménykedve, hogy nem töröm össze."

5. 
"– Voltál már szerelmes korábban?
Ez egy elég általános kérdés, de ezt az utat választom. Ha konkrétan rákérdezek, hogy belém tudna-e szeretni, még felhúzná magát. A zuhanyfüggöny mögül lemondó sóhaj hallatszik.
– Szerintem csak az tud szeretni, akit már szerettek valaha – feleli halkan."

6. 
"Annyira összezavar! Őrület, mennyire kiszámíthatatlan. Sohasem vágytam ilyen lányra, de közben ő minden, amire szükségem van."

7. 
"Ha azt hiszed, hogy most én is szerelmet, és innentől unikornisok és szivárványok potyognak majd a seggemből, akkor csúnyán pofára fogsz esni. Utálom az unikornisokat és a szivárványokat."

8. 
"Ő a legjobb rossz, ami valaha történt velem."

9. 
"– Mit csináljak vele? – suttogja riadtan.
– Még sosem volt gyerek a kezedben? – hüledezem, mire Bridgette a fejét rázza.
– Nem ismerek gyerekeket.
– Én gyerek – szólal meg Conner. Bridgette-nek eláll a lélegzete. Döbbenten mered Connerre, aki
riadtan, de megbűvölve néz vissza rá.
– Ez beszél – kiált fel Bridgette.
Conner vigyorog.
– Mondd, hogy cica! – utasítja Bridgette.
– Cica."

10. 
"– Úgy csókolsz, mintha egy döglött macskát próbálnál újraéleszteni – mondja undorral.
– Te meg úgy csókolsz, mint egy döglött macska."

Ezeket az idézeteket gyűjtöttem össze a könyvből, bevallom, nekem az 5. volt a kedvencem, ez volt az a pont, ahol végérvényesen elvesztem a történetben és még jobban megkedveltem Bridgette karakterét. De persze a többi idézet is igazán kedves a szívemnek. 

Ha az extra bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 



Nyereményjáték

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Maybe Someday - Egy nap talán sorozat szereplőit. Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, kitől származhat, majd a nevét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

AZ ÉN IDÉZETEM
"A vágyat könnyen le lehet küzdeni, főleg, ha csak testi vonzalmon alapul. A szív ellen harcba szállni már sokkal nehezebb feladat.” 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

05/08 Csak olvass! - Idézetek
05/10 Csak olvass!
05/12 Dreamworld - Borítók
05/14 Dreamworld

2022. május 6., péntek

Elisabetta Gnone: A ​különleges utazás (Olga, a papírlány 1.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Olga Papel különleges kislány. Ismeri a fák és az állatok titkait, rendkívül érzékeny a körülötte lévő világ rezdüléseire, de ami talán ennél is fontosabb, fantasztikus történeteket tud mesélni a barátainak. Meséinek egyik főhőse a szintén Olga névre hallgató papírlány, aki varázslatos utazásra indul, hogy hús-vér emberré válhasson. Tartsatok három bloggerünkkel, ismerjétek meg Elisabetta Gnone csodálatos könyvsorozatát, és nyerjétek meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából az eddig megjelent három kötetet!

Olga ​Papel karcsú, mint a nádszál, és hihetetlen történeteket tud mesélni, amelyekről azt állítja, személyesen élte át őket. Az ő világában megeshet, hogy a borz beszél, a nyúl tutajosnak áll, a medve pedig szabó szeretne lenni. Igaz mindez? Vagy csak kitaláció? A bölcs Tomeo, a falu fodrásznője azt állítja, hogy Olga a gyerekkora kísérteteiből szövi történeteit, hogy ne kelljen többé félnie tőlük.
Olga meg akarja vigasztalni Brucót, érzékeny lelkű barátját, ezért egy papírlányról szóló új történetbe kezd. Őt is Olgának hívják, és elhagyja a faluját, hogy Ausolia varázslónő normális, hús-vér emberré változtassa. Kalandos útja során találkozik a nyomkereskedővel, a hőlégballonon lakó fiúval, és egy különleges cirkuszi társulattal is. Vajon rálel a varázslónőre? És milyen áron válhat emberré?
A W.I.T.C.H. és a Fairy Oak világhírű írójának legújabb sorozata a képzelet erejéről mesél minden korosztálynak.


Az utóbbi időben óriási kedvenc lett nálam a gyermek- és ifjúsági irodalom műfaja. Ezek a végtelenül kedves és szerethető történetek mindig rabul ejtik a szívemet és a lelkemet. Elisabetta Gnone neve már nem volt ismeretlen előttem, de még nem olvastam tőle semmit. A tesóm nagy Fairy Oak rajongó volt, így bizakodva álltam neki az olvasásnak, hiszen eddig csak jót hallottam az írónő stílusáról. Egy igazán különleges és szerethető történetet vártam és őszinte leszek veletek, talán még ennél is többet kaptam. Az utóbbi időben kicsit sok történelmi, és holokauszt témájú könyvet olvastam, így szüksége volta a lelkemnek egy kedves és könnyed történetre, Olga története pedig pontosan ilyennek ígérkezett. A különleges utazás című kötet már régóta birizgálta a fantáziámat, de valahogy soha nem jutottam el oda, hogy beszerezzem. A legújabb rész megjelenésével azonban a Móra Kiadónak hála mindhárom részt elolvashatom, így bele is vethettem maga Olga világába. 

A kérdés már csak az, hogy vajon tetszett-e a történet és ajánlanám-e nektek, akik kíváncsian ide tévedtetek az oldalamra. Nos, lássunk is neki a dolognak. 

Az első és legfontosabb dolog, hogy leszögezzem, én teljesen elvesztem. Nehezen találom a szavakat, én ezt a könyvet úgy szerettem. Az idei év egyik kedvence lett számomra a kategóriájában. 
Olga, a papírlány története a middle grade korosztályt célozza meg, egy rendkívül érdekes, izgalmas és szerethető történettel, mely garantáltan belopja magát az olvasó szívébe. Egy nagyszerű kötet a barátságról, az egyediségről és kitartásról. A cselekmény lebilincselő és izgalmakkal teli, a szereplők szerethetők, a nyelvezet pedig rendkívül élvezetes. Az egyik legkülönlegesebb történet, amit mostanában olvastam.

Ez a könyv egy igazi kis csoda, egy gyémánt a gyermekirodalom égiszén. Tulajdonképpen mese a mesében, hiszen egyszerre két történet elevenedik meg lelki szemeink előtt. Olga, a kislány a falu lakóinak meséli el Olga, a papírlány történetét. Olga ​Papel karcsú, mint a nádszál, és hihetetlen történeteket tud mesélni, amelyekről azt állítja, személyesen élte át őket. A falusi emberek nagy része meg van róla győződve, hogy csakis igazat szólhat a kislány, mások azonban váltig állítják, hogy ez bizony kitaláció lehet. Olvasóként úgy látom, hogy a kislány a meséjébe beleszövi a faluban élő emberek személyiségét, félelmeit, erősségeit és gyengeségeit, de erőteljesen megjelenik benne a másság érzése és a valahova tartozás igénylése. Nem vagyunk tökéletesek. Van, aki szemüveges, másnak kicsit elállnak a fülei. Néhányan erősebb testalkatúak vagyunk, másik pedig túlságosan vékonyak. Van, aki magas és van, aki alacsony. Van, akinek egyenes a haja, az göndör hajat szeretne, akinek meg göndör, az szeretné mindenáron kiegyenesíteni. Vannak emberek, akik el akarják tüntetni a szeplőiket, mások pedig smink segítségével varázsolnak pöttyöket magukra. Átlagosak szeretnénk lenni, úgy szeretnénk kinézni, mint bárki más. De vajon mi az átlag? És tényleg szükségünk van arra, hogy egyormák legyünk? Ezek az apró hibák tesznek minket igazán egyedivé. Ez adja a történet esszenciáját is. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy látjuk, hogy Olga egyre kitartóbban halad a céljai megvalósítása felé. Szeretne igazi, hús-vér kislány lenni. Veszélyes kalandokba keveredik, míg végül eljut a varázslónőhöz, hogy megkérje, varázsoljon belőle igazi kislányt. A kérdés már csak az, hogy kedvenc papírlányunk végül tényleg a varázslatot választja-e, vagy még ennél is nagyobb ajándékkal távozik a varászlónőtől. 

A történet végtelen kedves és szerethető. A nyelvezete hihetetlenül élvezetes, én még felnőtt fejjel is imádtam olvasni. Kétségtelen, hogy a fiatalabb korosztály a célközönsége, de bizton állíthatom, hogy ha esetleg esti meseként kerül a szülő kezébe, ő is élvezni fogja a mesét. Talán még az egy nap egy fejezet típusú szabályt is megszegné, mert Olga története egyszerűen minden korosztályt magával ragad. 
A legfontosabb kérdés a könyvben, amely időről-időre megjelenik, hogy kinek milyen adottsága van. Olykor nehezen ismerjük fel saját erényeinket, az önbizalomhiány miatt úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk fontosak, nem számít senkinek, hogy mi van velünk. Talán még az is eszünkbe jut, hogy senki sem venné észre, ha eltűnnénk. De mindannyian számítunk, és mindannyian fontosak vagyunk és tele vagyunk nagyszerű adottságokkal. A kedves mosolyunk, vagy empatikus hozzáállásunk, bátorságunk, vagy éppen szorgalmunk mind-mind olyan dolog, ami igazán erőssé és egyedivé tesz minket. 

Olga, a papírlány az egyik legkedvesebb karakter, akiről mostanában olvastam. Ereje, kitartása és kedvessége igazi példakép lehet mindannyiunk számára. Óriási utat jár be, mint fizikai, mind pedig lelki téren, komoly jellemfejlődésen megy keresztül, és végül megtanulja, talán nem is baj, hogy papírlány, hiszen pontosan ez teszi őt azzá, aki. Az egyedisége és a képességei miatt az, aki. Ez pedig talán nem is akkor gond. 

A mesei hangvétel miatt könnyen és egyszerűen megérthető az üzenete az önazonosság és önelfogadás fontosságáról. Segítsével rengeteget lehet beszélgetni a témáról a legkisebbekkel is. Ez a meseregény segíti a szülő-gyermek párbeszéd kialakulását, így könnyebben tudnak beszélni a felmerülő témákról. Elisabetta Gnone regénye tökéletes mankó a szülőnek, nem kell senkinek többet azon aggódnia, hogyan beszéljen gyermekével ezekről a nehezen megfogható témákról.  

Imádtam a könyvben megbúvó színes oldalakat, és azt kívántam bárcsak kicsit több lett volna belőlük, tökéletes élményt nyújtottak, bár néha kicsit összezavarodtam, mert a többségük nem ott kapott helyet, ahol a szövegben írtak róla. Ez persze nem vont le semmit a varázslat erejéből, vagy az olvasás élményéből, csak egy apró megfigyelés részemről. 

Összességében én nagyon szerettem a sorozat első részét és nagyon kíváncsian várom a többi kötetet is. Egy biztos, Olgának bérelt helye lesz a szívemben és innentől kezdve minden ismerősömnek ajánlani fogom ezt a szívmelengető, bűbájos regényt. Engem megvett kilóra, olvassátok és szeressétek. 


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Olga jól ismeri erdő-mező élőlényeit, ezért most ilyeneket keresünk mi is a nyereményjátékunkban. Minden bejegyzésben elrejtettünk néhány kiemelt betűt, melyeket helyes sorrendbe kell tennetek és beírni őket a rafflecopter-doboz megfelelő helyére. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway


Állomáslista

05.06. Csak olvass! - A különleges utazás
05.09  Könyv és más - Jum, a sötét szerzet 
05.12. Csak olvass! - Jum, a sötét szerzet 
05.15. Könyv és más - Talányka
05.18. Csak olvass! - Talányka
05.21. Spirit Bliss Sárga könyves út - A különleges utazás
05.24. Spirit Bliss Sárga könyves út - Jum, a sötét szerzet 
05. 27. Spirit Bliss Sárga könyves út - Talányka

Nic Stone: Shuri (Shuri 1.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Nic Stone Shuri c. regénye, melyben a Fekete Párduc legszerethetőbb mellékszereplője kerül rivaldafénybe. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják a Hercegnő fordulatokban, mágiában és tudományokban - na meg humorban - gazdag történetét. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Wakandát, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.

A ​Fekete Párduc mozifilm legszerethetőbb mellékszereplője, Shuri mindent visz.
Igazság szerint, ha Shurinak bárki azt mondja, hogy elég kitennie a lábát Wakandából, és máris harcolnia kell, csak forgatta volna a szemét. Sosem ismerné be, de abban sem biztos, hogy képes lenne harcolni. De igenis harcolni fog. Wakandáért.
Shuri a Fekete Párduc, T’Challa kishúga. Tehetséges fegyvertervező, a tudomány és a technika zseniális szakértője. Hercegnő. Ugyanakkor egy tinédzser, aki nagyon szeretné, ha végre komolyan vennék. Most viszont úgy tűnik, ő az egyetlen, aki megmentheti a hazáját! A Fekete Párduc erejét adó, szív alakú virágot veszély fenyegeti, márpedig ennek kivizsgálásához igazi szakértőkre lesz szükség. És ez csak a titokzatos események kezdete… Shuri tehát nekivág egy kalandokkal teli útnak titkok, látomások és veszélyes kihívások közepette. Vajon időben hazaér, hogy segíthessen imádott Wakandáján?
Marvel-történet nem csak Marvel-rajongóknak. Járj utána minden titoknak – Wakandáért!

Ne haragudjatok, hogy ennyire megcsúztam a bejegyzéssel. Három hete volt egy műtétem, múlt héten pedig elkaptam a koronavírust is. Mondhatni nem vagyok mostanában a toppon, de igyekszem szép lassan visszarázódni. Nem szeretném sajnáltatni magam, de gondoltam nagyvonalakban azért vázolom nektek, hogy mi miatt csúszott ennyit a bejegyzésem. A Rafflecoptert természetesen meghosszabbítottam, szóval semmilyen hátrány nem ér titeket ezzel kapcsolatban. Most pedig térjünk is át az értélekésemre. 

Marvel rajongásom már nem újkeletű számotokra. Rendszeresen találkozhattok a blogon ilyen jellegű kötetekkel. Amióta érdeklődni kezdtem a Marvel univerzum iránt minden alkalmat megragadok arra, hogy szélesítsem a tudásom. Szinte az összes eddig megjelent filmet láttam már, átrágtam magam több képes kiadványon, szóval egyre nagyobb rajongónak érzem magam. Rengeteg kedves karaktert a szívembe zártam már és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még több szereplőt kedvelek meg. Wakanda világa és úgy összességében a Fekete Párduc filmek nagy kedvencek lettek nálam. Teljesen lenyűgözött az egész királyság, a szereplők és az az erő, amit minden wakandai harcos, és legfőképpen maga a Fekete Párduc sugároz. Így persze nem is volt kérdés számomra, hogy megismerkedjek Nic Stone regényével. 

A Shuri című könyv egy szerethető történet elvárásokról, bizonyítási vágyról, féltékenységről és álmokról. Egy országokon átívelő történet, ahol a tudomány és a törzsi lét találkozik egymással. 
 Egy rendkívül okos és intelligens hercegnő története, aki szeretne valami maradandót alkotni és fontos számára, hogy segíthesse hazáját a különböző technológiai újításokkal. Már az elején szeretném leszögezni, hogy a kötet nem hibátlan. Élveztem az olvasását, de sajnos azt kell mondanom, hogy új kedvencet nem avattam. Általában nagyon szeretem az ifjúsági irodalmat, nem szokatlan számomra a nyelvezete, de valahogy Nic Stone regénye valahogy mégsem érte el nálam a kívánt hatást. Ne aggódjatok, egyáltalán nem rossz az írás, de valahogy úgy éreztem, hogy nagyon távol vagyok a célközönségtől és míg sok kötetnél azt érzi az ember, hogy a felnőtt olvasók számára is nagy élményt nyújt, jelen esetben ezt nem éreztem. Olvastam, tetszett a történet, de számomra valahogy kevés volt az egész. Hiányzott belőle az igazi izgalom. Kicsit olyan volt, mint egy kissé sótlan és langyos leves. Összességében nem ehetetlen, nem üli meg az ember gyomrát, de érzi, hogy lehetne ez sokkal jobb is, ha kicsit bátrabb lenne a szakács, vagy jelen esetben a szerző.  

Bár a történet erősen összefonódik a Marvel Univerzummal, mégsem kell aggódnia azoknak, akik eddig nem látták a filmeket, vagy nem ismerik a képregényeket. A könyv önállóan is olvasható, előzetes tudás nem szükséges hozzá, azonban ha az ember rajongóként olvassa, akkor az ad némi extra fűszert az olvasáshoz. A különböző karakterek megjelenése, vagy éppen az idősík betájolása az én esetemben mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy végül összességében pozitív módon nyilatkozzam a regényről. 

A történet mondanivalója nekem nagyon tetszett, egy igazi girlpower olvasmány, ahol a lányok mentik meg Wakandát. Bebizonyítja, hogy a gyengébbik nemet sem lehet alábecsülni, mindenki okozhat meglepetést. Wakanda abszolút élen jár ebben, hiszen gondoljunk csak a Dora Milajera harcosaira (kizárólag nőkből álló csapat), akik akár életüket is adnák a királyi családért. Shuri története bebizonyítja, hogy a lányok is lehetnek erősek és okosak, és néha bizony rajtuk múlik a világ sorsa. 
A könyv rávilágít arra, hogy olykor nehéz megfelelni az elvárásoknak, és néha csak úgy juthatunk előre, ha minden szabályt megszegünk, hiszen a szív olykor előrébb való, mint a szabályok. Amikor nem figyelnek a legkisebbre, drasztikus eszközökhöz kell nyúlni, hogy végre meghallgassák. Shuri egy nagyon erős karakter, akitől kétségtelenül nagy tetteket várhatunk a jövőben. Az, hogy Fekete Párducként, vagy technológiai vezetőként, még kérdéses, de kétségtelenül nagy dolgok vannak készülőben vele kapcsolatban. Gyanítom a jövőben a filmekben is nagy hangsúlyt fektetnek a karakterére, ennek pedig egyértelműen Chadwick Boseman sajnálatos halála (T'Challa, a filmes Fekete párduc megformálója) az oka. Ennek az apropóján pedig talán még izgalmasabb, hogy hogyan épül fel a hercegnő karaktere. 

A regény nagyjából a Fekete Párduc film idősíkjához kötődik, amikor is T'Challa kezdő királyként próbál helyt állni édesapja halála után. A cselekmény korrekt volt, a nyomozási rész kicsit izgalmasabb volt, a konfliktus tetőpontja azonban kicsit laposra sikeredett. Persze ez egy ifjúsági kötet, szóval nagy és véres csatajelenetet nem vártam, de valahogy mégis hiányoltam belőle a kraftot. Nagyon tetszett viszont, hogy néhány újdonságot is megtanultam a Marvel világáról. Olyan karaktereket és kapcsolódási pontokat fedeztem fel az olvasás által, amik eddig nekem kimaradtak az életemből, hiszen inkább a filmeket, és nem pedig a képregényeket ismerem. 

A szereplők, Shuri és egyetlen barátnője a leendő Dora Milajera harcoslány K'Marah nagyon jól kiegészítették egymást, én jókat mosolyogtam az évődéseiken. Kezdetben csupán az elvárások miatt barátkoztak egymással, de úgy érzem, hogy a regény végére igazi barátokká váltak, akik számíthatnak egymásra jóban és rosszban egyaránt. 

Bár azt írtam, hogy új kedvencet nem avattam, azért nagyon bízom benne, hogy a Kiadó elhozza majd a rajongóknak a sorozat többi kötetét is. Engem nagyon érdekel a wakanda-i hercegnő sorsa, szóval biztos vagyok benne, hogy a folytatásokat is elolvasom majd. Ha szeretitek a Marvel világot és szeretnétek egy jó kis olvasmánnyal hangolódni a következő filmre, vagy éppen a gyerkőc kezébe szeretnétek adni egy izgalmas olvasmányt, ami elindítja őt a rajongás útján, akkor ezt a könyvet nektek találták ki. Felnőttként nem biztos, hogy kedvenccé válik, de szerintem a 10-15 éves korosztály szeretni fogja. Én csak annyit mondok, hogy mindörökké Wakanda!

Értékelés: 5/4

Ha a bejegyzésem után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 



Nyereményjáték

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Fekete párduc világát. Minden állomáson találtok egy betűhalmazt, amit helyes sorrendbe rakva, egy titulust, nevet vagy anyagot kaptok. Ha ezzel megvagytok, nincs más dolgotok, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe.  
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

AZ ÉN BETŰHALMAZOM
DAANKWA


a Rafflecopter giveaway


2022. május 4., szerda

Federica Magrin: Tündérek ​titkos világa + Nyereményjáték

Sziasztok!

A tündérek lenyűgöző világa egyformán elvarázsolja a gyermekeket és gyermeklelkű felnőtteket is. Ebben a meseszép kiadványban megelevenednek előttünk ezek az apró mesebeli lények. Megismerhetjük a szokásaikat, ellátogathatunk otthonukba és különböző kreatív ötletek segítségével úgy érezhetjük mi is, hogy közéjük tartozunk. Tartsatok velünk, ismerjétek meg ezeknek a különleges lényeknek a mindennapjait és varázsoljuk együtt színesebbé a világot. 

Gondolkodtál már azon, hogy vajon hogyan lesz a csúnya hernyóból szépséges pillangó? Hogy mitől olyan édes a méz? Vagy hogy miért olyan színes a szivárvány?
Könyvünkből megtudhatod, hogy a látható világ mögött milyen szorgos és fontos munkát végeznek a tündérek. Ők azok, akik óvják és széppé varázsolják a növények és az állatok világát. Ráadásul nemcsak új ismereteket szerezhetsz a természetről, hanem a játékos feladatoknak köszönhetően te magad is kipróbálhatod, milyen izgalmas is tündérként ténykedni.
Gyere és ismerd meg ezen aprócska lények különleges mindennapjaikat, tanulj tőlük arról, hogy miként lehet még szebbé, színesebbé tenni a földet!


Gyerekként imádtam a meséket és rajongtam a különböző varázslatos lényekért. A tündérek és persze a királylányok voltak a legnagyobb kedvenceim. Szerencsésnek érzem magam, kiskoromban egy nap sem telhetett el esti mese nélkül. A szüleim minden este mesét olvastak nekünk, biztos vagyok benne, hogy ez vezetett a hihetetlen könyvmolyságomhoz.  Amikor megláttam ezt a csodálatos kötetet, azonnal felfigyeltem rá. A borítója egy csoda, így biztos vagyok benne, hogy kiemelt  helye lesz a polcon. A bennem élő gyermek teljesen oda meg vissza volt a könyv koncepciójáért, hiszen melyik kicsi ne szeretne megtudni mindent ezekről a varázslatos, apró élőlényekről. 

Manapság már számos tanulmány igazolja, hogy a mesének meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesélés rengeteg szempontból hasznos dolog, hiszen tartalmas időtöltésnek számít és komoly hatással van a lurkók szókincsére is. Továbbá akaratlanul olyan kompetenciákat és attitűdöket sajátíthatnak el a gyerkőcök, melyek a későbbiekben is fontos lesz számukra….ilyen lehet például az empátia, kitartás, problémamegoldás, önbizalom, vagy a kreativitás. 
A közös mesélés ezen felül erősíti a gyermek-szülő kapcsolatot. A mindennapi nagy rohanásban néha elfeledkezünk a minőségi időtöltésnek a jelentőségéről. Az egészséges testi, szellemi és lelki fejlődés egyik titka az odafigyelés,  a minőségi együtt töltött idő. No de mit is jelent a minőségi idő? Ez tulajdonképpen tartalmas együtt töltött időt jelent, ahol nem csupán egy térben vagyunk gyermekünkkel, hanem csakis ráfigyelünk, egymásra hangolódunk. Ilyenkor érzelmileg és agyilag is csak vele törődünk. A minőségi idő lényege a kölcsönösség, amikor mindkét fél a másikra irányítja a figyelmét, ilyenkor egy nagyon fontos érzelmi kötelék jön létre ez az összetartozás érzése. A testi, lelki és érzelmi fejlődéshez ezek meghatározó pillanatok. Ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön tehát, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit, azaz érezze szeretetünket, elfogadásunkat és hogy néha azt is, hogy milyen amikor csak ő áll a figyelem középpontjában. A minőségi időt bármivel tölthetitek, nem kell, hogy különleges legyen, egy közös főzés, játékos rendrakás, közös játék vagy egy esti meseolvasás is lehet,  ezek az emlékek mind mind mélyen rögzülni fognak bennük és egy biztos pont lesz az életükben. A Tündérek titkos világa egy tökéletes olvasmány egy anya-lánya (vagy apa) naphoz, vagy a közös esti összebújáshoz. Persze nincs kizárva, hogy a kisfiúk is imádni fogják ezt a kötetet, de valahogy úgy érzem, hogy ez a könyv inkább a leányzók esetében lesz igazán telitalálat. 

A kötet, ahogy a fülszöveg is jelzi tündérek világát mutatja be. Ez a könyv szerintem egy csoda. Az egyik legszebb, amit mostanában olvastam. Inkább ismeretterjesztő kötetnek mondanám, hiszen nincsenek benne összefüggő történetek. Az írások nem túl hosszú, de rendkívül tanulságosak. A gyerekek megtanulhatják, hogyan alakul ki a szivárvány és milyen színekből áll, de tanulhatnak az erdők növényeiről és állatairól is. Ezen kívül számos olyan kreatív dolgot is találhatunk, amelyek még izgalmasabbá teszik a tündérek világának a felfedezését. Készíthetünk virágékszert, vagy süthetünk mennyei finomságot. De persze ha a szülő kreatív, a képek segítségével számtalan más témáról is lehet a könyv segítségével beszélgetni. 

A történet azonban nem csak gyermekeknek szól.  A kötet segítségével mindannyian esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk a saját gyerekkorunkba, amikor a valóság és fantázia határai még oly könnyen átjárhatóak voltak, amikor még hittünk a csodákban és abban, hogy bármire képesek vagyunk, csak kívánni kell.

Az illusztráció egyszerűen csodás, már az is hatalmas élmény az embernek, ha csak végiglapozza a könyvet.  A képek meseszépek, színesek, mosolygás nélkül nagyon nehéz olvasni. A lapok minőségiek, kellően vastagok, szerencsére nem a nagyon könnyen tépődős fajta, így egy túl lelkes gyerkőc sem tudja könnyen elszakítani a lapokat.

Összességében én nagyon szerettem ezt az ismeretterjesztő mesekönyvet, az illusztráció egyszerűen csodás...biztos sokat fogom még lapozgatni ezt a kötetet, ha valami varázslatos és mesés élményre vágyom felnőtt fejjel.  Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a történetet. 


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.


Nyereményjáték

A tündérek világában minden apró lénynek megvan a maga feladata. Minden állomáson találtok egy mesehőst, aki ebből a világból származik. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy milyen típusú tündérről van szó. Segítségképpen odaírtuk minden tündérhez a nevét is, hátha így könnyebben rátaláltok a megoldásra. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

AZ ÉN TÜNDÉREM
Gida



a Rafflecopter giveaway

Állomások

05.04.: Csak olvass!
05.06.: Könyv és más
05.08.: Dreamworld
05.10.: Utószó
05.12.: Szaffi polca

Daniel Entrialgo: Puskás - Második élet



Sziasztok!

Vannak történetek, amelyek rendkívül mély hatással vannak az olvasójára, amikor úgy érezzük, hogy az utolsó oldal elolvasása után sem tudunk szabadulni a szereplőktől és az életüktől. Bár nem vagyok egy őrült focirajongó, de mikor megnéztem a Puskás című musicalt bevallom, teljesen elvesztem. Nem csak a legismertebb és talán legszerethetőbb focistánk iránt érzett újkeletű rajongásom, vagy Ember Márk jelenléte és előadott dala Czibor Zoltánként, de a történelmi kontextus is nagy érdeklődéssel töltött el. (Azt meg már el sem merem mondani, hogy a bejegyzés írása közben a musical dalait hallgattam.)
Rendkívül izgalmasnak tartom a sport és a politika összefonódását, és azt hiszem, hogy az 1950-es években több olyan példát is tudnánk mondani, ahol az aktuális rendszer keményen bele próbált szólni a sport világába is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az élet minden területére, így a sportra is hatással volt Magyarországon. A magyar sportéletben is kardinális változásokat okozott, több sportágnak szinte a nulláról kellett újrakezdenie. Akár azt is mondhatjuk, hogy 1956-ban szinte lefejezték a magyar sportot. Az addigi számtalan sikert szállító sportolók nagy része külföldre menekült vagy a melbourne-i olimpia után haza sem tért, akik pedig hazatértek hosszú eltiltást kaptak, amivel sportolói karrierjüknek befellegzett. A magyar sport fénykorát élte az 1956 előtti időszakban. A négy évvel korábbi, 1952-es Helsinkiben rendezett játékok, azóta is a legsikeresebb olimpiánk volt, 16 aranyérem mellett, 10 ezüst és 16 bronzéremmel utazott haza a magyar küldöttség. A világhírű, Puskás Ferenc fémjelezte Aranycsapat ekkor nyerte meg az olimpiát, de szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel például legsikeresebb olimpikonunk Gerevich Aladár, Keleti Ágnes, Csermák József, Papp László, Korondi Margit vagy az ’56-ban is győztes vízilabdacsapat. No de hova is akartam ezzel kilyukadni? A magyar focitörténelem legnagyobb sikerét az Aranycsapatnak és Puskás Ferencnek köszönhetjük. Élete és hatása megkerülhetetlen a sporttörténelem szempontjából, a világ legismertebb magyarja azóta is rengeteg gyermeknek jelent inspirációt. A musical után nagyon érdekelni kezdett az élete és az Aranycsapat, ezért óriási lelkesedéssel álltam neki Daniel Entrialgo regényének. 

No de mielőtt rátérnék a konkrét értékelésemre, lássuk miről is szól pontosan a könyv. 

Nácik, ​kommunisták, besúgók, az ’56-os forradalom, Spanyolország. A világ leghíresebb magyarjának hihetetlen életútja, ahogy még sohasem tálalták.
Puskás – eredetileg Purczeld – Ferenc eseménydús élete kanyargós folyóként szeli át a XX. századot. A kispesti srácból a legendás Aranycsapat kapitánya és legnagyobb sztárja, valamint az ötvenes évek labdarúgásának koronázatlan királya lesz, majd éveken át hazája kitaszítottjaként él külföldön – mígnem egy nap Santiago Bernabéu, a Real Madrid elnöke a futballvilág legnagyobb döbbenetére felkeresi, ő pedig útnak indul Madridba… Az egykori magyar sztár legyűri az embert próbáló nehézségeket, intelligenciájának és karizmájának köszönhetően játékosként és magánemberként is újjászületik, és győztesen fejezi be a második életet, amellyel megajándékozta a sors. A fordulatos regény nemcsak a világhírű játékos izgalmas életútját meséli el, hanem végigkalauzol az európai történelem döntő pillanatain is: megelevenednek a második világháború borzalmai, a kommunisták teljhatalma, az ’56-os forradalom keltette remények és csalódások, a spanyolországi fejezeteken keresztül pedig a Franco-korszakba is bepillantást nyerhetünk.

A G-ADAM Stúdió Kiadónak köszönhetően került a kezembe a könyv, és hihetetlenül hálás vagyok érte, hiszen a fülszöveg azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Már megszokhattátok az oldalamon, hogy egyenesen rajongok a történelmi regényekért, így rendszeresen kerülnek a kezembe ilyen típusú történetek. Az talán meglepő lehet egyeseknek, hogy miért éppen egy focista életével foglalkozó kötettel érkezem, hiszen eddig nem igazán tettem tanúbizonyságot sportos jellememről. A Puskás című kötet, viszont sokkal több egy életrajzi írásnál. Egy végtelenül szép nyelvezettel operáló, nagyszerű olvasmány a magyar sporttörténelem legnagyobb alakjáról, egy igazán érdekes és izgalmas történelmi regény, egy olyan időszakról, amikor az egész ország küzdött a talpon maradásért. Amikor az életben maradás egyetlen lehetősége a mély hallgatás, még akkor is, ha az ember legszívesebben ordítana. A háború és a múlt kegyetlenségei soha nem ígérnek könnyed szórakozást, még olvasni is rendkívül megterhelő, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett azoknak, akiknek ez az időszak a mindennapjaik részét képezte. 

A Puskás-Második élet egy nagyon érdekes és remek stílusban megírt regény Puskás Ferenc életéről és a magyar történelem egyik zivataros időszakáról, a kommunizmusról és annak a sportra gyakorolt hatásáról. Talán a legjobb iskolapéldája annak, hogy a legérdekesebb és leghatásosabb történeteket az élet írja. A kötet lapjain megelevenedik előttünk a korabeli Budapest, megismerjük a focista életének legfontosabb állomásait és megértjük emigrálásának történetét, ami egyáltalán nem merül ki abban, hogy egy tehetséges (ám kissé rossz állapotban lévő) futballista új életet kezd egy másik országban. Az új életet nem adják ingyen, rengeteg nehézséget kellett leküzdenie, a sikerhez vezető út rendkívül rögös volt számára, de végül csúcsa jutott és a világ minden pontján megismerték a nevét. Puskást az IFFHS a 20. század egyik legjobb játékosának tekinti. 2004-ben felkerült a neve a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó FIFA 100-as listára. A FIFA az év legszebb gólját lövő játékosnak járó díját a magyar csatárról nevezte el.

Daniel Entrialgo Puskás történetén keresztül tárja az olvasó szeme elé a korabeli eseményeket. Rengeteget gondolkodtam azon a könyv elolvasása és a musical megnézése után, hogy vajon mi lehetett az oka az Aranycsapat bukásának. Amikor az ember egyetlen lehetősége, hogy a különböző meccseken adja ki magából a belső feszültséget, amikor mindenhol máshol besúgóktól kellett tartani, a különböző sportesemények voltak talán azok, a pillanatok, ahol az ember igazán biztonságban érezhette önmagát. Kiabálhatott, ahogy a torkán kifért, nem kellett visszafognia magát, egyszerűen kiadhatta magából a feszültséget. Amikor az Aranycsapat olimpiát nyert és történelmi győzelmet aratott Anglia ellen, az emberek hinni kezdtek a csodában. A csapat talán egy jobb kor ideájává vált. Ez a pozitív töltet annyira kellett a magyar társadalomnak, mint egy falat kenyér. Az emberek a csapatot és küzdtük Puskást is az égbe emelte. Sajnos azonban innen lehet a legnagyobb zuhanni. A világbajnokság elvesztése után minden megváltozott. Az emberek ellenséget kezdtek el látni a fiúkban és minden veszni látszott. Az 1956-os események pedig végleg szétzilálták a válogatottat és ahogy írtam a magyar sportéletet is. Sokan, köztük Puskás is külföldre kényszerült. A világbajnokság után Puskás a Budapesti Honvéd és a válogatott játékosaként folytatta pályafutását. Az 1956-os forradalom kitörésekor a Honvéd egy Európa-kupa-mérkőzésen vendégszerepelt Spanyolországban, ahol 2–3-ra kikapott az Athletic Bilbaótól. Ezután a bizonytalan hazai állapotok miatt a csapat úgy döntött, hogy vár a visszatéréssel, és a decemberi brüsszeli visszavágó után elutazott a hazai vezetés által nem engedélyezett dél-amerikai turnéra. A januári visszatérés idejére a szovjet hadsereg már leverte a forradalmat, Puskás és a csapat néhány másik tagja pedig úgy döntött, hogy Bécsben marad, elkerülendő az országra váró megtorlást. Az Aranycsapat így véglegesen feloszlott. Puskásék külföldön maradtak, mások pedig, mint például az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula, hazatértek. 1957-ben Puskás előszerződést írt alá a Wiener Sportklubnál, azonban a többi emigráns játékoshoz hasonlóan ő sem rendelkezett játékengedéllyel, így a pályafutásában átmeneti szünet következett. Az emigráció miatt az MLSZ közbenjárására a FIFA 18 hónapra mindannyiukat eltiltotta a játéktól. Puskás ezután először Olaszországba, majd Spanyolországba költözött, hogy eltiltása után újra játszhasson. Azonban a legtöbb klubnál elutasították, mivel ekkorra már elmúlt 30 éves és emellett túlsúlyos is volt. 1958-tól a Honvéd technikai vezetője, Östreicher Emil sportigazgatóként dolgozott a Real Madrid elnöke, Santiago Bernabéu mellett. Első megbízásaként erősítést kellett találnia a csapat számára. Legelőször Puskást kereste fel Olaszországban, hogy magával vigye őt a Realhoz. Ahogy írtam nem volt könnyű dolga külföldön, hiszen sem az aktuális erőnléti állapota, sem pedig a mentális állapota nem volt stabil. Hiányzott neki az ország, frusztrálttá vált. A sport és a foci iránti szeretete és a család támogatása azonban mindenen átsegítette őt. Kitartása és ereje emeli őt igazi ikonná. Nagyszerű sportember, aki nem akart semmi mást, csak játszani. Lenyűgöző, ahogy minden egyes nap egyre jobb és lett és elkezdtek bízni benni az újabb csapattársai is. Ahogy haladunk előre a történetben, megismerhetjük életének minden fontos mozzanatát, amelyek a sporttal kapcsolatosak, bepillantást nyerhetünk a legfájdalmasabb és legboldogabb emlékeibe is. Érdekesség, hogy a szerző tartózkodik Puskás családi és magánéletéről. Az általa megemlített információk nem teljesen tökéletesek, például tévedés például azt írni, hogy a felesége győzködte a legtöbbet – és leginkább a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján – Puskást, hogy végre térjen haza az emigrációból, ennek éppen a fordítottja igaz. Nincsenek még mélyreható információim, de azt tudom, hogy a focista mindig is szerette a hazáját és abban a pillanatban a hazatérésen kezdett el gondolkodni, hogy ennek a lehetősége nyitott lett számára.


A könyv nyelvezete rendkívül olvasmányos és érdekes, egy másodpercre sem ereszti az olvasóját. Ez nem egy száraz, életrajzi írás. Sokkal inkább egy szívvel-lélekkel megírt regény, melynek minden egyes oldalából süt az író Puskás Ferenc által érzett tisztelete. A különböző írói képek, leírások pedig még élvezetesebbé teszik az olvasást. Daniel Entrialgo olyan játszi könnyedséggel fűzi a mondatokat egymás után, mintha csak gyöngyökből készítene nyakláncot. Itt meg is ragadnám az alkalmat és szeretném egy kicsit dicsérni a fordítót, mert egyszerűen lenyűgöző munkát végzett, hiszen ahhoz, hogy a magyar olvasók is szívükbe zárják a kötetet, magyar nyelven is élvezhetőnek kell lennie. Eőry Zsófia remekelt, csodásan ültette át az anyanyelvünkre a lírai mondatokat, így semmit sem veszített a regény a varázsából. 

Nem csak azok számára lehet izgalmas olvasmányélmény, akik az Aranycsapat, vagy éppen Puskás Öcsi rajongói, hanem az olyan mezei, magyar történelem iránt érdeklődő emberek is örömüket lelhetik az olvasás során, mint amilyen én is vagyok. Mondhatjuk, hogy a foci nem számít, és Puskás is csupán egy túlértékelt focista, de ezzel csak áltatnánk magunkat. Akárhogy is nézzük, Öcsi bácsi a magyar történelem kitörölhetetlen részét képezi, aki a futball iránti szeretetével, magyarságtudatával egy igazi példakép mindannyiunk számára. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a regényt és tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek, aki csak egy kicsit is érdeklődik Puskás élete, vagy a magyar történelem iránt. Aranycsapat rajongóknak pedig egyszerűen kötelező olvasmány. 

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pusk%C3%A1s_Ferenc_(labdar%C3%BAg%C3%B3)#Emigr%C3%A1ci%C3%B3
https://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom
https://m4sport.hu/2017/10/20/a-magyar-sport-is-megsinylette-56-ot/
https://www.nemzetisport.hu/

Értékelés: 5/5

A recenziós példányt szeretném megköszönni a Kiadónak. Ha tetszett a könyv, akkor ITT tudjátok közvetlenül a kiadó oldaláról megrendelni. 



2022. május 2., hétfő

Alice Oseman: Heartstopper ​– Fülig beléd zúgtam (Szívdobbanás 1.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Április végén debütált a Netflixen a Heartstopper - Fülig beléd zúgtam című sorozat, ami Alice Oseman azonos című képregényén alapult. A kötet a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik, és két fiú barátságát és szerelembe esését mutatja be. Tarts velünk az extra-hosszú blogturnénk, és az értékelések és extra állomások során ismerd meg a képregényt, és ha szerencséd van, egy példányt nyerhetsz is a kötetből.

KÉT FIÚ TALÁLKOZIK. 
KÉT FIÚ ÖSSZEBARÁTKOZIK.
KÉT FIÚ EGYMÁSBA SZERET.

Charlie és Nick egy suliba járnak, de nem ismerik egymást... mígnem egy napon egymás mellé ültetik őket.
Egykettőre összebarátkoznak, Charlie pedig hamarosan belezúg Nickbe. Kár, hogy semmi esélye nála: Nick tipikus rögbis fiú, és biztos, hogy csak a lányok érdeklik... Ám a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, és mintha Nick egyre közvetlenebb lenne
Charlie-val... Lehetséges, hogy Charlie érzései viszonzásra találnak? Derítsd ki te is!




Meg sem tudnám számolni hányszor jött velem szembe Instagramon a Heartstopper című kötet. Mikor megláttam, hogy érkezik magyarul is Alice Oseman képregénye azonnal felkeltette az érdeklődésemet és óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Bevallom, kicsit féltem a nagy hype miatt, rengeteg méltató véleménnyel találkoztam az elmúlt időszakban és aggódtam, hogy ez óhatatlanul is nagy elvárásokat támaszt bennem. Nem szeretek úgy elkezdeni egy sorozatot, hogy komoly követelményeket állítok fel az adott kötettel kapcsolatban, de ennél a regénynél egyszerűen nem tudtam levetkőzni ezeket a dolgokat. A hihetetlenül magas érték a Goodreads oldalon, a sok lelkes értékelés bekúszott a bőröm alá és tudtam, hogy ha nem lesz csillagos 5-ös a könyv, csalódott és kedvtelen leszek, hiszen akarva-akaratlanul hihetetlen lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Hogy mennyire tetszett végül a képregény? Erre helyből két válaszom is van:

1. Azonnal elolvastam minden elérhető részt a Webtoonon angolul. 
2. A bejegyzés előtt ennyit kérdezett tőlem Miklós: "Akkor most kezdődik a fangirling?"

Szóval kezdjünk is neki az értékelésnek. 

Vannak történetek, melyek bemásznak bőrünk alá és egyszerűen nem engednek el, megragadják az olvasót és onnantól kezdve nincs menekvés, elveszünk a betűk és a kitalált világ tengerében. Az ilyen könyveket örökké a kezünkben akarjuk tartani. Együtt élünk és lélegzünk a szereplőkkel és képtelenek vagyunk kiverni őket a fejünkből az utolsó oldal elolvasása után is. Nem tennénk mást, csak ölelnénk és magunkhoz szorítanánk és talán soha nem engednénk el, újra és újra átélnénk a különböző kalandokat és azt érezzük, hogy bárcsak minden nap úgy állhatnánk neki az olvasásnak, mint amikor még fogalmunk sem volt, hogy mibe is csöppenünk. Számomra pontosan ilyen volt az ez a kötet is. Nagyon kevés olyan sorozat van, aminek a nyitó kötete ennyire elnyerte volna a tetszésemet. Számomra pontosan ilyen volt ez a kötet is. A Heartstopper - Fülig beléd zúgtam egy rendkívül kedves történet a barátságról, a szerelemről, az elfogadásról és a másságról. Arról, hogy mindig merjünk önmagunk lenni. Ez a könyv egy igazi lélekbonbon, minden egyes oldalon úgy éreztem, hogy a fiúk története simogatja a kis lelkemet. Olyannyira elkapott a láz, hogy a munkahelyemen 2 napig konkrétan használhatatlan voltam, mert titokban ezt olvastam. (Ha most a főnököm is olvassa a bejegyzést, akkor szeretnék tőle ezúton is bocsánatot kérni. De nem tehetek róla, egyszerűen elvarázsoltak a fiúk. ) Azóta azon gondolkodom, hogy elkezdem újra az olvasást, vagy megnézem még néhányszor Netflixen a sorozatot, mert úgy érzem, hogy szükségem van erre a cukiságra. Ebben a zord világban, amikor az úgynevezett barátok képesek arra, hogy hátat fordítsanak a legnagyobb szükségben. Amikor az ember sokszor embernek a farkasa, amikor háború és ellenségeskedés sújtja a világot jó tudni, hogy vannak olyan történetek, ahova nem ér el a gonosz, ami mentes minden olyan dologtól, ami tönkreteszi a világunkat. Ahol egyszerűen csak úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakulniuk kell. Ahol a kellemetlen szereplők is végül megkapják a jussukat és ahol szerető és törődő emberek veszik körbe a főszereplőket. 

Mindig balzsam a léleknek olyan könyvet olvasni, amelyet ennyire átitat ez a rendkívül szerethető és bájos hangulat, nem is igazán tudom, hogy mikor olvastam utoljára ilyen cuki történetet. Úgy érzem kicsit megnehezítettem a saját dolgomat, mert nagyon nehéz úgy írnom csupán az első részről, hogy fényévekkel előrébb járok a Webtoonon, de azért megpróbálom összeszedni magam. 

A cselekmény tulajdonképpen a fiúk barátságától kezdve, egészen a mindent megváltoztató eseményig tart, amikor is mindketten választás elé kerülnek. Vajon barátok maradnak, vagy a következő szintre lépnek? A vége eléggé csúnya, egyszerűen nem is értem hogyan lehet így befejezni egy könyvet. Én bevallom, képtelen voltam várni, szóval azonnal angolra váltottam, mert egyszerűen elviselhetetlen volt számomra ez a típusú függővég. 

A fő szálon kívül (vagyis a fiúk kapcsolatának az alakulásán kívül) más, rendkívül fontos témát is érint a képregény. A bullying (vagyis az bántalmazás és zaklatás) témaköre is fajsúlyosan jelen van, megismerjük és megértjük, hogy milyen az, ha valakit a nemi identitása, vagy éppen a szexuális orientációja miatt kiközösítenek és megaláznak. Persze csak sejtéseink lehetnek mindazokról a borzalmakról, amit az ebbe a közösségbe tartozó fiataloknak (és felnőtteknek) át kell élni, és a könyv is csak utal arra, hogy milyen nehézségei voltak Charlie-nak a múltban, de ez a kevés is elég ahhoz, hogy az ember átérezze a helyzetet. A témához szorosan kapcsolódik az alfahímek (tudjátok, az a típusú fiú, aki azt hiszi, hogy ő a legjobb mindenkinél, és a domináns viselkedésével igyekszik megtartani a pozícióját), és a csordaszellem is, vagyis hogy az emberek olykor hajlamosak arra, hogy ne tegyenek semmit, csak némán szemléljék a másik megaláztatásait. De persze nem csak negatív dolgokat érint a könyv. A családi kapcsolatok fontossága, a maximális elfogadás és szeretet közege is előtérbe kerül. 

A karakterek nagyon szerethetők, Charlie, Nick, a családtagok és a barátok úgy ahogy vannak belopták magukat a szívembe. A legnagyobb kedvencem Nick lett, ő a szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolájává vált. De tényleg nagyon megszerettem mindenkit. Kivétel nélkül, mindegyik szereplő óriási jellemfejlődésen megy keresztül.  Charlie és Nick élete is gyökeresen megváltozik, ahogy haladunk előre a történetben úgy kerülnek egyre közelebb és közelebb egymáshoz a fiúk és úgy alakul át valami teljesen mássá a kettejük különleges kapcsolata. Nincs ebben a könyvben semmi megbotránkoztató, semmilyen illetlen, csupán egy hihetetlen édes szerelmi történet két fiatalról, akik keresik a helyüket a világban. Egyszerűen nem lehet nem szeretni őket. 

Nem szeretem a filmes borítókat, de ez elrabolta a szívemet. Talán azért, mert annyira megkedveltem a fiúkat a sorozatban is, hogy egyáltalán nem zavar, hogy őket látom rajta. Persze, az eredeti nekem is jobban tetszik, de boldog vagyok, hogy végre a magyar olvasók is végre a kezükben tarthatják, ezt a cukiságot. Jelen esetben azt mondom, hogy teljesen mindegy milyen a külső, a a lényeg belülről fakad. 

A képregény és a rajzok nagyon jók, hihetetlen, hogy milyen nagyszerűen illenek hozzá a sorozatbéli karakterek. Egyszerűen minden úgy jó, ahogy van. Képtelen vagyok rosszat mondani róla, egyszerűen imádom az egészet. Szóval csak azt tudom mondani nektek, hogy olvassátok és szeressétek. Az egyik legjobb romantikus könyv, amit mostanában olvastam és az egyik legkedvesebb LMBTQ+ kötet, amit az utóbbi időben a kezemben fogtam. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.

Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadónál nagy örömünkre egyre több olyan kötet jelenik meg, aminek legalább az egyik főszereplője a saját neméhez is vonzódik. Ennek örömére most minden állomáson egy-egy LMBTQ kötetből találtok idézetet, a feladatotok pedig az, hogy beírjátok, mi az adott kötet címe.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
IDÉZET
"A karjával megragadja a derekam, egyetlen érintéssel közelebb húz magához, és átölel.
Imádom, hogy ennyire erős. Imádom, hogy újra a nyakamba csókol, mint legelőször, és imádom azt, ahogy a karom a törzse köré kerül, ahogy a fejem a vállára hajtom, és egyetlen pillanatra megáll körülöttünk a világ, és nem marad más, csak ő meg én."

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

05.02. - Csak olvass!
05.04. - Dreamworld
05.05. - Dreamworld extra állomás
05.06. - Ambivalentína
05.08. - Utószó
05.10. - Fanni's Library
05.12. - Booktastic Boglinc
05.14. - Utószó extra állomás
05.16. - Hagyjatok! Olvasok! blog
05.18. - Spirit Bliss
05.20. - Könyv és más
05.22. - Spirit Bliss extra állomás

2022. május 1., vasárnap

Shona Innes: A harag olyan, mint a páncél + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Pagony Könyvkiadó jóvoltából az Ölelj meg! sorozat újabb két része jelent meg Shona Innestől: A barátság olyan, mint a libikóka, valamint A harag olyan, mint a páncél. A gyerekek igényeit szem előtt tartva, nagy odafigyeléssel megírt köteteket ezúttal is Agócs Írisz csodaszép rajzai díszítik. Játsszatok velünk, és nyerjetek egy példányt valamelyik könyvből!

A pozitív érzésekkel könnyű azonosulni, azokat könnyű elfogadni és kimondani, de a negatívokkal nagyon nehéz együtt élni. Pedig azok is a részeink, azokra is szükségünk van. Meg kell tanulni, hogy mitől leszünk mérgesek, a haragunkat, indulatainkat agresszió nélkül kommunikálni, és a dühünket feldolgozni és elengedni. Szél Dávid, pszichológus
Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat.


Az élet olykor nem könnyű, nincs olyan ember a világon, aki mindig jókedvű. Van, hogy hegyeket mozgatunk meg, máskor az is győzelem, ha felkelünk az ágyból. Vannak napok, amikor úgy érezzük, hogy a nap is nekünk ragyog, máskor sűrű fellegek gyülekeznek körülöttünk és úgy érezzük mindenki és minden ellenünk van. Van, hogy ordítani tudnánk, törni, zúzni, úgy érezzük, hogy felemészt minket a harag. A pozitív érzésekkel könnyű azonosulni, azokat könnyű elfogadni és kimondani, de a negatívokkal nagyon nehéz együtt élni. Fontos megértetni a gyermekekkel is, hogy ez egy teljesen normális dolog. Meg kell tanulni, hogy mitől leszünk mérgesek, a haragunkat, indulatainkat agresszió nélkül kommunikálni, és a dühünket feldolgozni és elengedni. Nincs semmi baj azzal, ha valaki úgy érzi, hogy mindent szét tudna, olykor mindenkinél elszakad a cérna. Azt azonban fontos minden kisgyermeknek megtanulni, hogy ilyenkor a tombolás nem vezet sehova. A belső frusztrációt nem csökkenti, másmilyen úton kell megoldani azt a problémát. Meg kell tanulniuk, hogy szabad sírni és szomorkodni, lehetünk mérgesek és érezhetünk haragot. Minden érzelmet meg kell élni, még a negatívakat is, hiszen csak ebből lehet építkezni. A felhők felett mindig kék az ég, szól a mondás is. Előbb vagy utóbb kisüt a nap és megjelenik a szivárvány életünk égszínkék fellegén, hiszen a felhők sem takarják el örökké előlünk a napot. Problémáról akkor beszélünk, amikor valaki úgy érzi, hogy képtelen legyűrni a belső haragját. Amikor nem tud mit kezdeni a tomboló dühhel és agresszív viselkedésként, csapódik le. A harag azonban könnyen legyűrhető. A legkisebbek is elsajátíthatják azokat a technokákat, amik segíthetnek abban, hogy valaki jobban tudja kontrollálni az indulatait. A kommunikáció, vagy éppen egy  kis meditáció segíthet abban, hogy kicsit jobban érezzük magunkat. Olykor a legkisebbek is képesek arra, hogy hatalmas haragot érezzenek és a szülők feladata, hogy segítsenek túllendülni ezen a helyzeten, hogy képesek legyenek megküzdeni a saját belső démonjaikkal. 

Az érzelmekről mindig nehéz beszélni, minden szülő és felnőtt kínosan érzi magát, amikor nehezen megfogható dolgokról kell beszélnie. Ilyenkor általában keresik a megfelelő szavakat, hiszen a saját kis szintjükön szeretnének beszélni erről a témáról, de ez nagyon nehéz feladat. A legkisebbek is érzik, ismerik és átélik a különböző érzelmeket, de mivel nem kézzel fogható számukra, így nehezen birkóznak meg azzal, hogyan is kezeljék a szélsőséges hangulataikat. A szülő feladata segíteni ebben, jó példával kell járniuk a legkisebbek előtt, rendszeres beszélgetéssel és az alap meditációs technikák elsajátításával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy gyermekeink tudatos és kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak. Shona Innes mesekönyve pontosan ebben segít, hiszen a történet  könnyen érthetővé és befogadhatóvá teszi ezt az érzelmet is. 

A könyv alapját a páncél hasonlat képezi, vagyis az, hogy a harag pontosan olyan, mint egy páncél. A haragnak hatalmas ereje van. Az emberek akkor hordanak páncélt, amikor szeretnék magukat megvédeni. Egy kicsit talán ilyen a harag is. Amikor mérgesek, vagy dühösek vagyunk, akkor páncélt növesztünk, hogy ne fájjon annyira a dolog. A páncélról könnyedén lepattannak a dolgok, úgy érezzük, hogy sérthetetlenek vagyunk. A páncél azonban nehéz is lehet. Ha állandóan dühösek vagyunk, akkor nem tudjuk soha jól érezni magunkat. Nem tudunk együtt játszani a többiekkel, ha mindig csak a saját dühünket tápláljuk. Néha az ember, ha nagyon mérges, megbánthat másokat is, de akár nagy bajba is kerülhet. Ezért fontos, hogy amikor az ember mérges lesz egy kicsit figyeljen magára és a teste rezdüléseire. Fontos, hogy megtanuljuk kezelni ezt az érzést is, hiszen a harag és az agresszió csupán egy tüneti kezelés, a gondokat egyáltalán nem oldja meg. Néha mi felnőttek is nehezen tudjuk menedzselni saját haragunkat, de tudatos odafigyeléssel fejleszthető ez a kompetencia is. 

A mesét még szerethetőbbé teszik Agócs Írisz rajzai, akinek a munkássága óriási kedvenc lett számomra. Kedves rajzai még befogadhatóbbá teszik ezt a hasonlatot. A nehezen megfogható dolgokról mindig nehéz beszélni, ráadásul sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy az ilyen helyzetekben csak legyintsünk és ne foglalkozzunk a témával arra hivatkozva, hogy úgysem érti meg a gyerkőc, hogy miről van szó, hiszen a különböző érzelmek és absztrakt fogalmak még nehezen értelmezhetők a legkisebbek számára. Azonban kiemelten fontos, hogy már ilyen fiatal korban megtanulják a gyerekek az odafigyelés, a kommunikáció és a düh menedzselésének alapját, hogy később építkezni tudjanak ezekre az alapokra, így kiegyensúlyozott felnőttekké válhatnak. Nem vagyok biztos abban, hogy ez az a típusú könyv, amit az ember csak úgy lekap a polcról, egy jó kis szombat esti közös bekuckózáshoz, de az biztos, hogy egy család polcáról sem hiányozhat. Ez a mesekönyv segíti a szülő-gyermek párbeszéd kialakulását, így könnyebben tudnak beszélni a felmerülő témákról. Shona Innes mesekönyve tökéletes mankó a szülőnek, nem kell senkinek többet azon aggódnia, hogyan beszéljen gyermekével ezekről a nehezen megfogható témákról.  

Bevallom nekem nem lett a kedvenc kötetem a sorozatból, vannak olyan részek, amelyek hozzám közelebb állnak, de vitathatatlan, hogy kiemelten fontos témát ölel fel és fontos részét képezi a szériának. A ​harag olyan, mint a páncél című mesekönyv egy igazi hiánypótló kötet a gyermekirodalomban, melynek segítségével egyszerűbben befogadhatóvá válnak ezek a nehezen megfogható, absztrakt fogalmak a legkisebbek számára is. A kedves rajzok és az egyszerű, ám de nagyszerű történet tökéletes elegyet alkotnak. Az egyik legjobb eszköz, amihez egy szülő nyúlhat, ha a gyermekkel a harag és a düh menedzseléséről szeretne beszélgetni. 

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 




Nyereményjáték

Shonna Ines könyveiben számtalan fontos téma megjelenik, melyekről nehéz beszélgetni a gyerekekkel. A mostani nyereményjátékunkban ezért ezekhez kapcsolódó szavakat kell megtalálnotok: minden allomáson kiemelt betűkkel találkozhattok, melyeket összerakva megtudhatjátok a helyes megoldást. Ezt kell beírnotok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) 



A turné állomásai

04. 13. Utószó - A barátság olyan, mint a libikóka
04. 15. Utószó - A harag olyan, mint a páncél
04. 17. Könyv és más - A barátság olyan, mint a libikóka
04. 19. Nem félünk a könyvektől - A barátság olyan, mint a libikóka
04. 21. Nem félünk a könyvektől - A harag olyan, mint a páncél
05. 01. Csak olvass! - A harag olyan, mint a páncél