2022. március 17., csütörtök

Serena Valentino: Minden ​gonoszok úrnője + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent a Disney - Gonosztevők sorozat legújabb kötete, a Minden gonoszok úrnője, ami ezúttal Demóna történetét dolgozza fel. A Blogturné Klub bloggerei ennek örömére bemutatják a Sötét Tündér titkokkal és megdöbbentő fordulatokkal teli történetét, melyből kiderül, hogyan és miért vált a varjak gyermekéből rettegett sárkányboszorkánnyá Demóna, miközben Kirké és nővérei sorsa is tovább bonyolódik. Tartsatok velünk, kövessétek figyelemmel az állomásokat, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát. 

A jól ismert mesében mintha csak egy álom elevenedne meg: a kedves leány az erdőben összetalálkozik a jóképű herceggel.
Ezt a történetet is sokan és sokféleképpen mesélték már. A leányról azonban mindig kiderül, hogy voltaképpen egy hercegnő, akit egy Sötét Tündér megátkozott, hogy egy rokkával megszúrja az ujját, s ettől örök álomra szenderüljön. S bár a három jó tündér igyekszik ezt megakadályozni, a hercegnőn beteljesedik az átok. Ám a jó végül diadalmaskodik: a leány szerelmese az igaz szerelem csókjával felébreszti a hercegnőt, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Csakhogy ez mindössze a történet egyik fele. Mi a helyzet a Sötét Tündérrel, Demónával? Miért átkozza meg az ártatlan hercegnőt? Sokan próbálták már megfejteni az okát. Ez a történet is egy az idők során újra és újra elmeséltek közül. Egy mese szerelemről és árulásról, mágiáról és reményről.
Ez Minden gonoszok úrnőjének története.


Nagyon vártam már Serena Valentino legújabb magyarul megjelenő kötetét, kicsit úgy érzem, hogy rendesen addiktív ez a sorozat, még úgy is, hogy az ember nem esik szerelembe a történetekkel. Bár a sorozat nem a legnagyobb kedvencem, mégis óriási lelkesedéssel falom a lapokat és kíváncsian várom az újabb és újabb megjelenéseket. 

A Minden gonoszok úrnője egy igazán érdekes olvasmány bizonyítási vágyról, álmokról, vágyakról, fájdalomról, az eleve elrendeltetésről és arról az örök érvényű kérdésről, hogy képesek vagyunk-e változtatni a sorsunkon. Demóna karaktere rendkívül sokrétű, számtalan történet foglalkozott már azzal, hogy mi miatt válhatott azzá a sötét tündérre, akit jól ismerünk Csipkerózsika meséjéból. Serena Valentino története egy eddig teljesen ismeretlen módon magyarázza a tündér történetét, mellyel teljesen új megvilágításba kerül minden, amit tudtunk róla. 

Olvasás közben nagyon sok minden az eszembe jutott. Az első dolog a "tabula rasa" fogalma, ami John Locke nevéhez köthető. Ő tulajdonképpen egyike azon gondolkodóknak, akik a tapasztalatot teszik meg a filozófia alapelvévé: minden tudás a tapasztalattól függ és annak ellenőrzése alatt áll. Hozzá köthető a tabula rasa elmélete, ami a „tiszta lappal történő indulást” jelenti. A tabula rasa képviselői szerint a személyiség, a társadalmi, illetve érzelmi "viselkedés", és az intelligencia teljes mértékben a születés után alakul ki. Azt mondja, hogy minden ismeretünk a környezetünkből, nevelésből és tanulásból származik. Az egyén nem rendelkezik veleszületett szellemi tartalommal, minden tudást a tapasztalatok és az észlelés segítségével szerez meg. Vagyis a gonosz nem születik, hanem megteremtik. Demóna kezdetben egy átlagos tündérlány, aki külsejével és megmagyarázhatatlan sötét aurájával kilóg a többiek közül, ezzel pedig sokak rosszallását magára vonja. Az emberek (és ezek szerint a tündérek) nehezen viselik, ha valaki más, ha valaki nem úgy viselkedik ahogyan az átlag, vagy éppen ahogy elvárják tőle, így mindent megtesznek azért, hogy megnehezítsék Demóna mindennapjait. Pár Dadus egyengeti az útját, és megtapasztalta az igaz szeretet erejét, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy a jó úton maradjon. De vajon, ha a többiek kedvesek vele, nem közösítik ki és megbékélnek másságával, akkor is gonosszá vált volna? 

A másik, ami eszembe jutott Robert K. Merton önbeteljesítő jóslat fogalma ami tulajdonképpen a Thomas-tételből ered, amely kimondja: "Ha az emberek egy szituációt valósként határoznak meg, akkor annak következményei valósak lesznek."  Merton egy lépéssel tovább vitte a fogalmat, és alkalmazta a legújabb társadalmi jelenségekre. Társadalomelmélet és társadalmi struktúra című könyvében kitalál egy fiktív bankot, amelyet Cartwright Millingville vezet. Ez egy tipikus bank, és Millingville becsületesen és nagyon jól vezeti. Ennek eredményeként, mint minden bank, hogy van némi készpénze, de a legtöbb értéke különböző vállalkozásokban van befektetve. Aztán egy nap hirtelen rengeteg ügyfél jön a bankba ismeretlen okból. Más ügyfelek is kezdenek aggódni a sok ügyfelet látva a bank körül. Hamis pletykák terjednek, hogy valami baj van a bankkal és az ügyfelek rohannak a bankba, hogy megpróbálják valamennyi pénzüket visszakapni, ameddig lehet. Az ügyfelek száma a bankban egyre nő, mint ahogy a bosszúság és idegesség is, ami segíti a hamis híreszteléseket a bank fizetésképtelenségéről és a küszöbön álló csődről, ami még több ügyfelet késztet arra, hogy jöjjön és próbálja visszakapni a pénzét. Aznap elején – ami az utolsó Millingville bankjának – a bank nem volt fizetésképtelen. De a fizetésképtelenség híre miatt hirtelen túl sok ügyfél viszi el a pénzét, amit nem lehet kielégíteni, így a bank fizetésképtelenné válik, és megállapítja a csődöt. És hogy ez milyen módon kapcsolódik Demónához? A fiatal lány rengeteget hallotta, hogy veszélyes és megbízhatatlan, hogy a jövője nem áll másból csak pusztításból. A tündérek többsége gonosznak és eredendően rossznak gondolta. Hiába próbálta számtalanszor bizonyítani ennek az ellenkezőjét, végül egy óvatlan pillanatban kitört belőle a szunnyadó erő, aminek óriási következményei lettek és végül pontosan azzá vált, aminek mások is hitték őt...egy gátlástalan gonosztevőnek, aki nem törődik senkivel és semmivel.

A kötet nagyon olvasmányos, könnyen és gyorsan lehet vele haladni, nekem eddig ez a rész tetszett a legjobban. A cselekmény érdekes és izgalmas, de a rövidsége miatt kissé összecsapottnak és kidolgozatlannak érzem.  A történet tulajdonképpen két szálon fut. Míg Demóna múltja nagyon tetszett és úgy éreztem, hogy kellő mélységet kap a karaktere, addig a jelen kissé elnagyolt volt, ráadásul rengeteg kérdés kering még mindig a fejemben. Még nem tudom eldönteni, hogy ez tudatos írói döntés következménye, és minden kérdésemre választ kapok majd a későbbiekben, vagy egyszerűen egy hiányosság, amivel meg kell barátkoznom. Már az előző rész óta világos számomra, hogy a sorozat ezen része a kattant nővérekre koncentrál, ők azok, akik az eddigi történeteket végigkísérték és a háttérből mozgatták a szálakat. Ebben a részben csupán a testük van jelen a történetben, hiszen a lelkük az álmok birodalmába került, mégis nagyon fontos dolog kezd kirajzolódni az olvasó előtt velük kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, hogy Kirké mit tud még meg és ez milyen hatással lesz a kapcsolatára a nővérekkel. 

A karakterek nagyon érdekesek és végre egy kicsit bepillanthatunk Dadus múltjába is, persze még így is rengeteg kérdés kavarog az ember fejében, de mindenesetre izgalmas volt megismerni az életének egy szeletét. Kirké karaktere egyre fontosabbnak és fontosabbnak tűnik, az már biztos, hogy a nővérek viselkedését csak úgy érthetjük meg, ha megismerjük Kirké múltját. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a kattant nővérek még mindig saját testük börtönében raboskodnak, de bízom abban, hogy hamarosan mindenre fény derül és végre megtudjuk mi motiválta őket, mi miatt viselkedtek olyan szörnyen. Tulipánt karaktere még tovább fejlődik, bár ebben a részben nincs olyan sokat említve, mégis jó volt látni, hogy egyre erősebb és önállóbb karakterré válik. 

A borítót egyszerűen imádom, szerintem szavakkal le sem tudom írni, hogy mennyire jól el lett találva, eddig talán ez a kedvencem. Örülök, hogy a kiadó nem változtatott rajta. A fekete élfestés nagyon jól néz ki, tökéletesen illik a könyvhöz. 

Összességében érdekes volt Demóna története, ha szeretitek a sorozatot, akkor semmiképpen se hagyjátok ki ezt a kötetet sem. 

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 



Nyereményjáték

Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a Disney által készített Csipkerózsika mesefilmet. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a helyes választ.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk

KÉRDÉS
Sorold fel a három tündér nevét, akik felnevelték Csipkerózsikát! 

a Rafflecopter giveaway

Állomások listája

03/17 Csak olvass!
03/19 Utószó
03/21 Dreamworld - Sötét nővérek

2022. március 14., hétfő

Disney Hercegnők: 5 perces mesék + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent az 5 perces mesék legújabb kötete, melyben ezúttal a Disney történetekből megismert hercegnőké a főszerep. Merüljünk el együtt a mesék birodalmában, ismerjük meg Aranyhaj, Jázmin, Belle, vagy éppen Mulan legújabb kalandjait. Tartsatok velünk és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.

Ismerd meg Hófehérke új barátait, szörfözz együtt Vaianával, és tudd meg Jázmintól, mi tesz valakit igazi hercegnővé! Számtalan csodálatos kaland vár rád kedvenc Disney-hercegnőid oldalán – olvass el egy-egy történetet akár 5 perc alatt!












Ahogy látjátok, nem vicceltem az előző bejegyzésemben, tényleg Disney mese-függő vagyok. Egy héten belül a második kötettel érkezem (spoiler....a Disney/Pixar mesekönyvvel is jelentkezem majd hamarosan). Bevallom nektek, hihetetlenül lelkes lettem, mikor megláttam ezt a könyvet, hiszen még felnőtt fejjel is rajongok a hercegnős történetekért. Kislányként nagyon szerettem a klasszikus hercegnőket, akiket a szőke/barna/egyéb hajú herceg megment a fehér lován, de aztán ahogy idősödtem egyre jobban megszerettem azokat a hősnőket, akik tevékenyen tettek saját sorsuk alakulásáért. A legújabb Disney Hercegnős mesekönyvben szinte minden kedvenc karakterem helyet kapott. Együtt úszhatunk Ariel és testvéreivel a habokban, felfedezhetjük a repülős csodáját Belle társaságában és egy izgalmas sárkányhajós versenyre indulhatunk Mulan vezetésével. 

Az 5 perces történetek típusú könyvek amúgy már ismerősek lehetnek a gyakorlott olvasó szülőknek, hiszen a Kolibri Kiadó gondozásában, már több ilyen jellegű kötet is megjelent. Ezen történetek nagy előnye, hogy rövidek, színesek és könnyen olvashatóak, így tökéletes esti olvasmányként szolgál a gyerkőcöknek. Az pedig tudvalevő, hogy esti mesék rendkívül fontosak, hiszen ezek számos pozitív hatással bírnak a gyermekekre. Manapság már számos tanulmány igazolja, hogy a mesének meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesélés rengeteg szempontból hasznos dolog, hiszen tartalmas időtöltésnek számít és komoly hatással van a lurkók szókincsére is. Továbbá akaratlanul olyan kompetenciákat és attitűdöket sajátíthatnak el a gyerkőcök, melyek a későbbiekben is fontos lesz számukra….ilyen lehet például az empátia, kitartás, problémamegoldás, önbizalom stb. Mindezek tudatában tényleg nagyon fontos, hogy a gyerekeknek rendszeresen meséljenek a szüleik. Mivel mindegyik fejezet elolvasható 5 perc alatt, így még a legelfoglaltabb szülő is nyugodtan a kezébe veheti a könyvet, hiszen ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen a mesélésre.

A könyv 12 rövid  mesét tartalmaz, melyek segítségével újabb fejezeteket ismerhetünk meg kedvenc hercegnőink életéből. A könyv nyelvezete kicsik számára is igazán élvezhető, tökéletes olvasmánynak tartom. Az egyes oldalakon nincs túlságosan sok szöveg, az illusztrációk pedig még érdekesebbé és izgalmasabbá teszik az olvasást. Akár esti meseként, akár csak egy sima közös olvasásként kerül elő ez a kötet a polcról, garantáltan jó érzés lesz lapozgatni.

Nehezen tudnék kedvenc mesét választani, mert az összeset nagyon szerettem, de talán Aranyhaj, Mulan és Belle története volt számomra a legnagyobb kedvenc. Valószínűleg nem azért, mert azok a mesék a legjobbak, egyszerűen csak ők a kedvenceim, így azokat a meséket olvastam a legnagyobb lelkesedéssel. De őszintén szólva az az igazság, hogy mindegyik történet nagyon tetszett, egytől egyig. A kötetet rejtő mesék számos fontos tanulsággal szolgálnak a jövő generáció számára. A barátság egy rendkívül fontos érték, nem szabad cserben hagyni senkit. Fontos, hogy bátran nézzünk szembe az ismeretlennel és akkor se csüggedjünk, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy éppen terveztük. Minden sokkal könnyebb, ha vannak barátaink, akik mellettünk állnak és ha kitartóak vagyunk, bármit elérhetünk.

Összességében én nagyon szerettem ezt a mesekönyvet, biztos sokat fogom még lapozgatni, ha valami varázslatos és mesés élményre vágyok felnőtt fejjel.  Bátran ajánlom mindenkinek, tökéletes választás minden kisgyermekes család és gyermeklelkű felnőtt számára.

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Nyereményjáték

Az 5 perces mesék legújabb kötetében a Disney történetekből megismert hercegnőké a főszerep, így a játékban és rájuk koncentrálunk. Minden állomáson megtaláljátok egy karakter nevének elrejtett betűit. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a megfelelő hercegnő nevét. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomások 

03.14: Csak olvass!
03.16.: Utószó
03.18.: Dreamworld
03.20.: Könyv és más
03.22.: Spirit Bliss Sárga könyves út

2022. március 12., szombat

Disney ​– 5 perces mesék + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Disney 5 perces mesék, mely tizenkét elragadó állatos mese birodalmába kalauzol el. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja e gazdagon illusztrált, szívet melengető kötetet, melyből kiderül, mit tanul Simba egy fárasztó nap során, hogyan tölti szabadidejét Dumbó és anyukája, vagy hogy milyen édességre fáj a Szív Királynő foga. 

Mi volt ez a furcsa hang? Kuksi felegyenesedett.
Talán ez lesz az - a rejtély, melyre annyira vágyott! A hang talán egy nyom lett volna?
Éld át a 12 káprázatos mesét!
Kövesd a titokzatos nyomokat Bambival, szárnyalj együtt Dumbóval, és küzdj meg Hook kapitánnyal! Számtalan kaland vár rád kedvenc Disney-szereplőid oldalán - olvass el egy-egy történetet akár 5 perc alatt!  





Az a helyzet, hogy én közel 32 évesen is Disney mese-függő vagyok. Néha hihetetlenül jó érzés lehuppanni és megnézni egy rajzfilmet, még akkor is, ha pont előző héten láttam ugyanezt a mesét egy másik csatornán. Pontosan ugyanúgy nevetek, mosolygok a poénokon és sírok a szomorú jeleneteken, mint amikor először láttam a mesét. Az esetek többségében hiba nélkül ismerem fel és éneklem lelkesen a mindenki által ismert és szeretett dalokat. Sőt...bevallom most azt is nektek, hogy néha a munkahelyen, amikor zenét kapcsolok magamnak, akkor sokszor Disney dalokat hallgatok. Az utóbbi idők nagy kedvence nálam a Disney Piano verzió, hihetetlenül nyugtató hatással van rám és nem mellesleg a kutyára is. Egy stresszes nap után nagyon jól el tudok pihenni a segítségével.

Amikor megláttam az 5 perces Disney mesék ezen változatát nagyon lelkes lettem, óriási lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak. Az ilyen típusú könyvek már ismerősek lehetnek a gyakorlott olvasó szülőknek, hiszen a Kolibri Kiadó gondozásában, már több ilyen jellegű kötet is megjelent. Ezen történetek nagy előnye, hogy rövidek, színesek és könnyen olvashatóak, így tökéletes esti olvasmányként szolgál a gyerkőcöknek. Az pedig tudvalevő, hogy az esti mesék rendkívül fontosak, hiszen ezek számos pozitív hatással bírnak a gyermekekre. Manapság már számos tanulmány igazolja, hogy a mesének meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesélés rengeteg szempontból hasznos dolog, hiszen tartalmas időtöltésnek számít és komoly hatással van a lurkók szókincsére is. Továbbá akaratlanul olyan kompetenciákat és attitűdöket sajátíthatnak el a gyerkőcök, melyek a későbbiekben is fontos lesz számukra….ilyen lehet például az empátia, kitartás, problémamegoldás, önbizalom stb. Mindezek tudatában tényleg nagyon fontos, hogy a gyerekeknek rendszeresen meséljenek a szüleik. Mivel mindegyik fejezet elolvasható 5 perc alatt, így még a legelfoglaltabb szülő is nyugodtan a kezébe veheti a könyvet, hiszen ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen a mesélésre.

A könyv 12 rövid  mesét tartalmaz, melyek segítségével újabb fejezeteket ismerhetünk meg kedvenc mesehőseink életéből. A könyv nyelvezete kicsik számára is igazán élvezhető, tökéletes olvasmánynak tartom. Akár esti meseként, akár csak egy sima közös olvasásként kerül elő ez a kötet a polcról, garantáltan jó érzés lesz lapozgatni.

Nehezen tudnék kedvenc mesét választani, mert az összeset nagyon szerettem, de mivel Lilo és Stitch személyes kedvenc nálam, így talán ezt a történetet választanám. De őszintén szólva az az igazság, hogy mindegyik történet nagyon tetszett, egytől egyig. A kötetet rejtő mesék számos fontos tanulsággal szolgálnak a jövő generáció számára. A barátság egy rendkívül fontos érték, nem szabad cserben hagyni senkit. Fontos, hogy bátran nézzük szembe az ismeretlennel és akkor se csüggedjünk, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy éppen terveztük. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a mesekönyvet, az illusztráció egyszerűen csodás...biztos sokat fogom még lapozgatni ezt a kötetet, ha valami varázslatos és mesés élményre vágyok felnőtt fejjel. A babadobozunkban abszolút kiemelt helyem fogom tartani, ez egy olyan kedves és meseszép könyvecske, amit nagy örömmel teszek el a leendő bogyókánk számára. Bátran ajánlom mindenkinek, tökéletes választás minden kisgyermekes család és gyermeklelkű felnőtt számára.


Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni.


Nyereményjáték

Mostani blogturnénkon a Disney állatszereplőké a rivaldafény. Ennek szellemében minden állomáson láthattok egy képet, valamint egy hozzá tartozó kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint beírni a kérdéshez tartozó helyes választ a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Amennyiben mindegyik állomást teljesítitek, úgy lehetőségetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott kötet egy példányát. Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

KÉRDÉS

Milyen lény Stitch?


a Rafflecopter giveaway

Állomások listája

03/08 Dreamworld
03/10 Könyv és más
03/12 Csak olvass!
03/14 Nem félünk a könyvektől

2022. március 9., szerda

Meredith Goldstein: Kivirágzik minden + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Móra Könyvkiadó jóvoltából ismét egy LOL+ könyv jelent meg azok számára, akik szívesen olvasnak komolyabb, de mégis a fiatalokat érintő kérdésekről. A sorozat második kötete Meredith Goldstein regény, a Kivirágzik minden, mely nagy érzékenységgel beszél a családról és a veszteségekről. Kövessétek bloggereinket, akik nemcsak beszámolnak erről a különleges kötetről, de ha velünk játszotok, akkor akár nyerhettek is egy példányt a könyvből!

Amikor ​Lori nagymamája meghal, a lány világa fenekestül felfordul. Sheryl nagymama volt ugyanis a mindene Lorinak. Gyakorlatilag ő nevelte fel az unokáját, akinek szülei mindig rengeteget dolgoztak. Ráadásul egy másik veszteség is fenyegeti Lorit, édesanyja ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy költözzön el az ő szeretett városából, Bostonból. Az érettségi előtt álló főhősünk azonban legalább addig maradni akar, amíg teljesíti nagyanyja utolsó kérését: szétszórja a hamvakat azokban a kertekben, amelyeket Sheryl a legjobban szeretett. A gyönyörű helyeket Seth nagybátyjával, valamint legjobb barátjával, Chrisszel látogatja végig, akibe titokban fülig szerelmes. A búcsúzás nem könnyű, de Lori talán a természettől is tanulva, a különleges kaland végére már másként tekint az elmúlásra. Dacos és nyers stílusa megszelídül, nemcsak önmagával, hanem a családjával is megbékél.
Meredith Goldstein önéletrajzi jellegű regénye egyszerre keserű, humoros, romantikus, de legfőképp: reménykeltő, amelynek elolvasása után talán más szemmel nézünk majd a körülöttünk virágzó életre.

Az elmúlt pár évben teljesen megváltozott az ízlésem, egyre több könyvet olvasok és egyre szélesebb az érdeklődési köröm. Sokáig nem olvastam egyáltalán LOL könyvet, hiszen úgy voltam vele, hogy már régen nem én vagyok a célközönség. Szép lassan azonban rájöttem, hogy ezek a regények a gyengéim, ezért kiemelt figyelemmel követem az új megjelenéseket. A LOL+ kötetek ismérve, hogy komolyabb témákkal foglalkoznak, mint a hagyományos LOL könyvek, miközben megmarad a könnyedebb, romantikus hangulat is. A sorozat második kötete a Kivirágzik minden című regény, melynek központi témája a gyász, az elengedés, a megbocsátás és a barátság. 

Nagyon szeretem a szomorkásabb hangvételű könyveket, az általam szeretett könyvekben nem ritka, hogy egyik másik főszereplő eltávozik az élők sorából, de viszonylag ritkán olvasok a gyászról és az elmúlásról. Ez a történet pontosan ott kezdődik, ahol a legtöbb kötet véget ér, egy szeretett ember halálával. 

A földi létünk legnagyobb igazsága, hogy aki megszületik, az egyszer meg is fog halni. Sajnos egyszer mindenki életében eljön ez a pillanat, hiszen szeretteink nem élnek örökké. Fontos, hogy az ember már fiatal korban megtanulja feldolgozni ezt az élményt és ne tabutémaként kezelje, hiszen csak így lehet elfogadni az elfogadhatatlant. A halál a körforgás része, ahogy a keresztények mondják, porból lettünk és porrá leszünk. A gyász egy folyamatos munka, melynek során fontos, hogy mindenki megélje a saját érzelmeit, nem szabad elnyomni a szomorúságot, hiszen az hosszútávú problémákhoz vezethet. Nem az a cél, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnjön a bennünk lévő üresség, sokkál inkább az képesek legyünk ezzel az érzéssel együtt élni, megértsük és elfogadjuk azt. Meg kell tanulni kezelni a hiányt, hiszen az élők "dolga", hogy éljenek. 

A Kivirágzik minden egy igazán szerethető ifjúsági regény életről, halálról, szeretetről, barátságról, elengedésről és megbocsátásról. A kötet főszereplője Lori elveszíti nagymamáját, ez pedig fenekestül felforgatja az egész életét. Nem elég, hogy elveszítette azt az embert, aki a legközelebb állt hozzá a családjából, még meg kell küzdenie az édesanyja és a nagybátyja okozta konfliktusokkal is. A fiatal lány azonban elhatározza, hogy addig nem hajlandó eleget tenni édesanyja kérésének, míg szét nem szórják a szeretett nagymama hamvait a kérésének megfelelően. Ezzel pedig kezdetét veszi a kaland, melynek végén talán a nyugalom és a béke vár mindenkire. Persze nem lehet egyik pillanatról a másikra megbékélni a szeretett családtag elvesztésével, de a méltóságteljes búcsú segít abban, hogy elinduljanak ezen a hosszú és rögös úton. A búcsúzás nem könnyű, de Lori talán a természettől is tanulva, a különleges kaland végére már másként tekint az elmúlásra. Dacos és nyers stílusa megszelídül, nemcsak önmagával, hanem a családjával is megbékél. 

A regény cselekményét nem a vadító izgalmak teszik felejthetetlenné, sokkal inkább az érzelmek és az érzések azok, amelyek megragadják olvasót. Ahogy haladunk előre a történetben és szemtanúi leszünk a hamvak szórásának, minket is magával ragad az a béke, mely sugárzik a kertekből. Sheryl nagymama kifejezett kérése volt, hogy olyan helyen leljen örök nyugalomra,  ahol az élet van jelen és nem a halál. 
Csodálatos gondolat, hogy olyan helyen nyugodjanak a szeretteink, ami magában hordozza az új élet lehetőségét. Egy szép virágoskert, egy park nagyszerű helyszín arra, hogy az ember elvonuljon és békében emlékezzen az elhunytra. Nagyon tetszik nekem ez a dolog, teljesen más megvilágításba helyezi számomra az elmúlást és a búcsúzást. Sokkal spirituálisabb és békésebb módja a végső búcsúnak. Meredith Goldstein eme ötlete önéletrajzi ihletésű, az édesanyja kérése volt az, hogy olyan helyre szórják szét a hamvait, ahol "növekednek a dolgok". Ez az élmény ihlette az egész regényt. 

Bár a kötet alapja egy családtag elvesztéséhez kötődik, fontos kiemelni, hogy egyáltalán nem komor hangulatú, sírós történetről van szó. Az írónő kellő érzékenységgel nyúlt a történethez. A regény természetesen magában hordozza a gyászt és a fájdalmat, de nem ez uralja az egész kötetet. Olvasás közben sokszor mosolyogtam, a szereplők rendszeresen ugratták egymást. Ez egy nagyon jó üzenet, hiszen a humor sok mindenre gyógyír, még a legrosszabb helyzetekben is képes arra, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára. Az olvasás közben az érzelmek teljes skáláját átélhetjük. A harag, az öröm, a szomorúság, a bizonytalanság jellemzi Lori mindennapjait és tulajdonképpen az emberekhez fűződő viszonyát is de ez ebben a helyzetben nem is meglepő. Ez egy rendkívül sérülékeny és szenzitív időszak, de ha támogató emberek vesznek körbe minket, az megkönnyítheti a dolgokat. 

Lori, a regény főszereplője egy rendkívül erős karakter, akinek sokat kellett változnia ahhoz, hogy megbékéljen a helyzetével. Édesanyjával nem volt jó a kapcsolata, ezért nem repesett az örömtől, mikor felmerült az a gondolat, hogy költözzön hozzá és egy másik helyen fejezze be a gimnáziumot. A hamvak szétszórása azonban ráébreszti a lányt arra, hogy talán nem minden annyira fekete és fehér, mint ahogyan ő gondolta és képes lesz arra, hogy megértse édesanyja álláspontját is. Anya és lánya végül megtalálja az egymáshoz vezető utat, de természetesen még rengeteg időre van szükségük ahhoz, hogy megfelelő viszonyt alakítsanak ki egymás között. Lori szerencsére nincs egyedül ezen az úton, állandó társa Chris, aki a legjobb barátja. A lány titokban romantikus érzelmeket is táplál a fiú iránt, de nem szeretné elrontani kettejük kapcsolatát ezzel, így igyekszik elhessegetni fejéből az ilyen jellegű gondolatokat. De vajon mit érez Chris? Megtalálhatják az utat egymáshoz, képesek lesznek félretenni félelmeiket és esélyt adni az új kezdetnek?

Összességében én kifejezetten szerettem ezt a regényt, a témája nagyon fontos és egyben elgondolkodtató. A Kivirágzik minden egy igazán szerethető ifjúsági regény életről, halálról, szeretetről, barátságról, elengedésről és megbocsátásról. Egy igazán értékes könyv, mely könnyed formában nyúl egy olyan témához, amely nehezen megfogható. Ha szeretnétek hasonló témában olvasni, akkor bátran emeljétek le a polcról, én csak ajánlani tudom mindenkinek.

Értékelés: 5/4,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.


Nyereményjáték:

A halál és a gyász az élet elkerülhetetlen tapasztalata, ezért természetes, hogy sok regény foglalkozik ezzel a témával, sok közülük pedig filmes adaptációt is kapott. Ezért mostani játékunkban híres regények filmadaptációiból vágtunk ki képkockákat, a ti feladatotok pedig az, hogy megírjátok a Rafflecopter dobozban, hogy melyik filmre/könyvre ismertetek rá a képek alapján.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉP

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:

03. 06. Utószó
03. 09. Csak olvass

2022. március 6., vasárnap

Móra babakönyvek blogturné (Örökmozgók - Vár az építkezés, Örökmozgók - Vár a cirkusz) + Nyereményjáték


Sziasztok!

Idén második alkalommal van lehetőségünk sorra venni a Móra Kiadó legújabb, gyönyörű babáknak készült kiadványait. Ez alkalommal interaktív, érzékszerv- és szókincsfejlesztő könyvekkel és mesés-verses kötetekkel is volt szerencsénk megismerkedni. Tartsatok velünk a blogturnén, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott könyvcsomagot, amely az Irány az ágy, Mackó! és a Hol vannak a csíkjaim? című könyveket tartalmazza. 

Elérkeztünk a Móra babakönyvek különleges turné utolsó állomására. Az előző bejegyzések során rengeteget írtam nektek az olvasás fontosságáról és az olvasóvá nevelésről, őszintén remélem, hogy hasznos bejegyzésekkel szolgálhattam nektek. Ahogy írtam is, az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, őszintén hiszek abban, ha az első pillanattól kezdve könyvek veszik körül a gyermekeket, akkor később már természetes lesz számukra az olvasás és a könyvek szeretete és tisztelete. Ez egy hosszú folyamat eredménye, amely például kezdődhet azzal, hogy a várandós anyuka mesél a pocaklakónak, ezzel is segítve fejlődését, hiszen a magzat számára a legfontosabb hang az édesanyáé. A babának mondott mese örömmel eltöltött idővel ajándékozza meg a kicsit és szüleit is. A különböző játékos lapozók és mesekönyvek nem csak a minőségi idő szempontjából bírnak komoly jelentőséggel, hanem a gyermek fejlődésére is nagyszerű hatással vannak. Így kiemelt fontosságúnak tartom azt, hogy minden szülő a gyermeke életkorának és fejlődési szintjének megfelelő, minőségi kötetekkel találkozzon, így ki tudja számára választani a legjobb könyveket. 

Ebben a bejegyzésben két szuper, interaktív könyvet mutatok be nektek. 

1. Örökmozgók - Vár a cirkusz

Tarts az állatokkal, nézd meg a káprázatos cirkuszi előadást! Tele izgalmas, interaktív játékkal. Húzd ki a füleket, tekerd a kereket és less be a színfalak mögé!









2. Örökmozgók - Vár az építkezés


Látogass el az építkezésre, nézd meg, mit építenek az állatok! Tele izgalmas, interaktív játékkal. Húzd ki a füleket, tekerd a kereket és less be egy építkezés mögé!






Nagyon imádom a mesekönyveket, mindkét kötet  már az első pillanatban elvarázsolt. Nagyon szeretem az interaktív dolgokat, így óriási lelkesedéssel álltam neki a lapozgatásnak. A kötetek különlegessége, hogy minden egyes oldalon találunk valamilyen mozgatható elemet, így még érdekesebbé és izgalmasabbá válik az olvasás. A világot, a körülöttünk lévő életteret érzékszerveink segítségével ismerjük meg. Általuk szerezzük meg azokat a tapasztalatokat, melyek elengedhetetlenek az élethez. A külvilág ingereit az érzékszervek és a receptorok segítségével fogjuk fel. Ez magában foglalja a látást, a hallást, a szaglást, az ízlelést, és a bőrérzékelést (tapintás, fájdalom, hőmérséklet, testérzet) is. A gyerekek tapasztalás útján tanulnak, ezért a legkisebbek szeretnek mindenféle dolgot megfogni és megtapogatni. A mesekönyv ebben segít, hiszen fejleszti a gyermekek taktilis érzékelését. A tárgyak megtapogatása során a külvilágról szerzett tudás beépül a gyermek szókincsébe, hozzájárul a nagymozgások és a kézügyesség fejlődéséhez; ennél fogva az ismeretek agyi feldolgozása és összerendeződése során pedig a magasabb szintű gondolkodási folyamatok nélkülözhetetlen eleme.

A lapozgatás során fejlődik a gyermek problémamegoldó képessége és finommotorikája is. A finommotorika nem más, mint testünk apróbb testrészeinek a finom, koordinált mozgása. Főleg az ujjak, a szemek, és a száj finom koordinált mozgását jelenti. A finommotorikus képesség nagyon fontos, hiszen ez az alapja az írás megtanulásának. Az elemek mozgatásával fejlődik a gyermek problémamegoldó képessége is, hiszen neki kell kitalálnia, hogy melyik elem milyen módon mozgatható. Az illusztráció nagyon szép, ráadásul a rengeteg állat és élethelyzet (építkezés, cirkuszi mutatványok) említése során a szülő játékosan fejlesztheti a gyermek szókincsét, ezáltal új ismeretekre tehet szert. 

Én nagyon szerettem mindkettő könyvet, ezért bátran ajánlom nektek, ha valami szuper olvasmányt kerestek a legkisebb könyvmolyoknak.

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ezeknek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT és ITT tudod megrendelni a kis könyveket. 




Nyereményjáték

Játékunk során az állomásokon egy-egy babakönyvekre jellemző könyvkategória vagy alkategória betűit rejtettük el pl. Kézügyesség fejlesztése. A feladat az, hogy a bejegyzésekben található kiemelt betűket sorrendbe téve alkossátok meg a helyes szavakat, és ezeket írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott könyvcsomagot.
A feladat során segítséget nyújthat a Kiadó oldala: https://mora.hu/konyvek/0-3
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

02.22 - Csak olvass! : Állatok a tanyán, Állatok a vadonban
02.24. - Veronika’s Reader Feeder : Játssz és mesélj! - Mese ház, Sorakozó! - A fűben, Sorakozó! - Dinoszauruszok 
02.26. Csak olvass! : Játssz és mesélj! - Mese ház, Kukkants bele! - A kertben, Kukkants bele! - A tanyán
02.28. Veronika’s Reader Feeder : Hol vannak a csíkjaim?, Zsákbamacska, Hogyan gyógyította meg a vakond a kisegeret
03.02. Csak olvass! : Legyél a napsugaram!, Hol vannak a csíkjaim?
03.04. Veronika’s Reader Feeder : Állati kalandok, Irány az ágy, Mackó!, Tanyasi szökevények
03.06. Csak olvass! : Örökmozgók - Vár az építkezés, Örökmozgók - Vár a cirkusz

2022. március 5., szombat

Barbara Cantini: Halálka ​és a kísértetbarát (Halálka 3.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

Barbara Cantini  haláli sorozata már nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára sem, a Halálka és a kísértetbarát című mesekönyv már a harmadik kötet mely magyarul is megjelent a sorozatból. A legújabb részben egy igazán izgalmas és “szellemes” kalandra kísérhetjük el kedvenc zombikislányunkat. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a mesekönyv világában, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Egy újabb történet, amitől meghalsz a nevetéstől! Ki lehet az a titokzatos kísértetfiú, aki hullaszilveszter előestéjén megpróbál bejutni a Málladozó Villába? Halálka idegtépő nyomozásba kezd, hogy kiderítse, honnan jött új, „szellemes” barátjuk. Hűséges barátja, Bu Song, az albínó agár most is a segítségére van. A nyomozás olyan izgalmas, hogy még Halálka is majdnem szívdobogást kap tőle!

Új történet mindenki kedvenc zombilánykájáról, aki meghódította a világot, és a történeteit már 23 nyelvre fordították le!




Talán 2 éve találkoztam először Halálka alakjával és azt kell mondanom, hogy azonnal nagy kedvenc lett számomra. A zombikislány belopta magát a szívembe és mindig nagy izgalommal várom a legújabb köteteket. A legújabb mesekönyv, a Halálka és a kísértetbarát a barátság erejéről, és az emlékezés fontosságáról szól. Egy igazán izgalmas és szerethető történet, melynek a legnagyobb hibája az, hogy ilyen rövidke. Én még szívesen olvastam volna a kísértetfiú és Halálka történetét. 

Eddig ez a harmadik kötet, mely megjelent a nyelvünkön, nekem eddig egyértelműen ez a kedvencem. Hihetetlenül jókat mosolyogtam a történetén és nagyon szerettem ezt igazán izgalmas és kalandos történetet, melyben Halálka ismételten tanúbizonyságot tett jó szívéről és kedvességéről. 

A történet szerint kedvenc zombikislányunk egy furcsa kísértettel találkozik, aki nem emlékezik a nevére, vagy arra, hogy ki is ő valójában. Ravatal nagyapa elmondja, hogy a fiúra nagy veszély vár, hiszen hamarosan a Feledésbe kerül. Ez vár azokra a szellemekre, akikre már senki nem emlékezik. Az egyetlen megoldás, hogy a fiú elkerülje a veszélyt, hogy rátaláljanak a nevére, és megőrizzék valahogy az emlékét. (Erről nekem a Coco jutott eszembe, ami amúgy az egyik legkedvesebb Disney-Pixar mesém. Ha még nem láttátok, akkor csak ajánlani tudom. Az alapja az emlékezés és szeretteink emlékének a megőrzése.) Halálkának tehát valahogy ki kell deríteni a fiú nevét, ha szeretné megóvni őt a Feledés sötét kútjától. De vajon sikerülhet neki a küldetés? Képes lesz megóvni legújabb barátját a veszélytől?

A kötet nyelvezete a kisebbek (5-6 évesek) számára is érthető, tökéletes olvasmánynak tartom. Akár esti meseként, akár csak egy sima közös olvasásként kerül elő ez a kötet a polcról, garantáltan izgalmas lesz lapozgatni. Az olvasást követően szerintem érdemes néhány percet szánni a közös beszélgetésre is, hiszen izgalmas lehet arról beszélgetni a gyerkőccel, hogy számára mit jelentett ez a történet, esetleg felidézhetünk néhány közös emléket elhunyt családtagjainkról, hogy ezzel is alátámasszuk a mese azon gondolatát, hogy a Feledésnél nincs rosszabb. Aki ismeri a sorozatot, az már tudja, de aki csak ezzel a kötettel fedezi fel magának a zombikislány történetét azt szeretném megnyugtatni, hogy egyáltalán nem ijesztő a könyv, senki ne aggódjon amiatt, hogy a gyerkőc nem tud majd elaludni az esti mese után. Ez tényleg egy nagyon kedves és szerethető történet, csak éppen egy zombikislány a főszereplője. 

Én személy szerint jobban örültem volna, ha kicsit vastagabb lenne ez a könyvecske, hiszen akkor tovább élvezhettem volna a zombikislány kalandjait. Az illusztrációk zseniálisak, egyszerűen imádom a humoros kis nyilakkal jelzett plusz információkat. Így még izgalmasabb a kötet böngészése. Nagyon szeretem a fordítást, tökéletesen visszaadja a kötet hangulatát, rengeteget mosolyogtam olvasás közben, ez pedig annak köszönhető, hogy Andó Gabriella tökéletesen ültette át magyarra az eredeti alkotást. 

Összességében én nagyon szerettem ezt a kötetet, már alig várom a sorozat folytatását. Halálka ebben a részben is abszolút levett a lábamról, egyszerűen imádom őt. Remélem hamarosan olvashatjuk a kötet legújabb részét is magyarul. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.



Nyereményjáték

Halálka ebben a kötetben izgalmas nyomozásba kezd, hogy kiderítse honnan jött az új “szellemes” barátja. Ebben a játékban viszont most ti lesztek a nyomozók. Halálka nagyon szeret bújócskázni, ezért most az a feladatotok, hogy keressétek meg melyik szó alatt rejtettük el őt. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik szó alatt leltetek rá Halálka képére. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomások 

03.05.: Csak olvass!
03.07.: Szaffi polca
03.09.: Spirit Bliss Sárga könyves út
03.11.: Fanni's Library
03.13.: Könyv és más

Jamie Littler: Menekülés ​Aurórából (Zúzmaraszív 2.) + Nyereményjáték

Sziasztok!

A Zúzmaraszív sorozat következő részében tovább folytatódik Ash és a Zúzmaraszív legénységének kalandjai. A végtelen jéggel borított világ nagy meglepetéseket tartogat a fiú számára, számtalan kaland és veszély vár rá ebben a szörnyekkel és varázslattal teli világban. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt ez izgalmas regény világában, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Miután Ash sikeresen megmenekül az ármányos dalszövő, Szilánk karmai közül, útnak indul az Auróra nevű útkereső erődbe, hogy végre rábukkanjon azokra a nyomokra, melyek közelebb juttathatják elveszett szüleihez. Ash dalszövő ereje azonban bajba sodorja őket, ezért a Zúzmaraszív legénysége kénytelen menekülőre fogni. Amikor pedig a szánjuk a nyílt jégmezőn ragad egy ádáz lidérctámadást követően, Ash a barátaival együtt veszélyes utazásra indul, hogy menedéket keressen. Útjuk azonban egy, még az eddigieknél is hihetetlenebb titokhoz vezet…







Az utóbbi időben egyre több olyan típusú könyvet olvasok, amelynek célközönsége a middle-grade (9-14 éves) korosztály, rengeteg izgalmas és nagyszerű történetet ismertem meg az elmúlt évek során. A történetek nagy része felnőtt fejjel is rendkívül élvezetes, egy hosszú nap, vagy egy igazán komoly olvasmány után tökéletes esti kikapcsolódás. 

A tavalyi évem egyik nagy kedvence volt a Zúzmaraszív, teljesen levett a lábamról, az egyik legérdekesebb és legfordulatosabb fiatal könyvmolyoknak szóló történet, amit az utóbbi időben olvastam. Már tűkön ülve vártam a folytatást, így óriási lelkesedéssel vettem kezembe a Menekülés Aurórából című kötetet. Reméltem, hogy az első részhez hasonlóan ez is elrabolja majd a szívemet. Szerencsére nem kellett csalódnom, a folytatás legalább olyan nagyszerű volt, mint az előző kötet. 

A cselekmény igazán izgalmas és eseménydús, Jamie Littler nagyszerű jeges fantáziavilága ebben a részben sem vesztett varázsából. Ahogy az előző részből már megtudtuk az emberek kis kolóniákban élnek szétszórva, amerre csak a szem ellát hó és jég fed mindent. Csupán a felfedezők és a vadászok merészkednek ki a városhatárokon kívül, de amit tesznek, az egyáltalán nem veszélytelen. A hó alatt mindenféle jeges szörny: lopakodók, iramodók, leviatánok állnak lesben arra várva, hogy egy óvatlan pillanatban megtámadják és levadásszák az óvatlan embereket. Ash igazi barátokra lelt a Zúzmaraszív fedélzetén, így velük folytatta útját, hogy édesapja útmutatása alapján eljusson Napfordulóba. A fiú kalandozásai során rengeteg izgalmas pillanatot és veszélyhelyzetet élhet át az olvasó, ráadásul csavarokban sincs hiány. Az első pillanattól kezdve magával ragadja az olvasóját és nem ereszti. Sokszor tapasztalom azt, hogy a sorozatok második része megúszósra sikeredik. Tulajdonképpen semmi sem történik ilyenkor, csupán egy kapocsként funkcionál az első és utolsó rész között. A Menekülés Aurórából viszont szerencsére abszolút bővelkedik izgalmakban. Letehetetlen olvasmány, az utolsó 300 oldalt együltő helyemben olvastam el, képtelen voltam elszakadni a könyvtől. 

Ash jellemfejlődése látványos, de még mindig nem tudtam annyira megbékélni a karakterével. Néha kicsit idegesített az állandó bizonyítási vágya, a hőskomplexusa, és az, hogy szinte mindig rossz következtetéseket vont le. Furcsa dühkitörései egyre veszélyesebbé válnak a csapat számára. Vajon képes lesz arra, hogy megfékezze ezeket a kitöréseket és ellenálljon a gonosznak? Képes lesz a döntő döntő helyzetekben olyan hőssé válik, amelyet a helyzet megkíván? 

Ash mellett rengeteg érdekes és szerethető mellékszereplőt ismerhetünk meg. Tobu, Luna,  Varjú, a kapitány, vagy éppen Podd mester (aki amúgy a rajzokon pont úgy néz ki, mint a kiskutyám) mind-mind olyan karakter, akik igazán kedvesek lettek a szívemnek. A jeti egy igazi harcos, aki a szigorú szeretet elvét képviseli. Nem bánik kesztyűs kézzel Ash-sel, amit a fiú nagyon nehezen visel el, de látszik, hogy törődik vele és csak a legjobbat szeretné számára. Luna, a másik kedvencem egy igazán érdekes karakter, az ő barátsága és támogatása kulcsfontosságú lesz a fiú számára. 

A regény könnyen és gyorsan olvasható, bár a mérete talán elrettentő lehet egy 10-12 éves számára, hiszen mégiscsak 480 oldalról beszélünk. Olvasás közben azonban elrepül az idő, észre sem veszi az ember és már a könyv felénél jár. Az illusztrációk nagyon szépek, egyszerűen imádtam a rajzokat a regényben, melyek tökéletesen illeszkednek a regény stílusához. A vége azonban egyszerűen megbocsáthatatlan, utálom az ilyen lezárásokat, legszívesebben azonnal folytatnám a harmadik résszel. 

Összességében nagyon szerettem a sorozat folytatását is, nagyszerű második résszel örvendeztette meg a rajongókat az író. A történet érdekes és izgalmas, csak úgy faltam a lapokat. Engem teljesen levett a lábamról a második kötet, már most tűkön ülve várom a folytatást. Ha szerettétek az első részt, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt is imádni fogjátok. 

Értékelés: 5/5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a történetbe.




Nyereményjáték

A Zúzmaraszív sorozat egy végtelen jéggel borított világba kalauzol el minket, ezért a játékunk is a jéghez kötődik most. Minden állomáson találtok egy kérdést, a feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok a megfelelő választ. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS
A jég jelenleg a földfelszín hány százalékát borítja be?

a Rafflecopter giveaway

Állomások 

03.05.: Csak olvass!
03.07.: Utószó
03.09.: Könyv és más
03.11.: Veronika’s Reader Feeder
03.13.: Spirit Bliss Sárga könyves út
03.15.: Hagyjatok! Olvasok!

2022. március 3., csütörtök

Móra babakönyvek blogturné (Legyél a napsugaram!, Hol vannak a csíkjaim?) + Nyereményjáték


Sziasztok!

Idén második alkalommal van lehetőségünk sorra venni a Móra Kiadó legújabb, gyönyörű babáknak készült kiadványait. Ez alkalommal interaktív, érzékszerv- és szókincsfejlesztő könyvekkel és mesés-verses kötetekkel is volt szerencsénk megismerkedni. Tartsatok velünk a blogturnén, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott könyvcsomagot, amely az Irány az ágy, Mackó! és a Hol vannak a csíkjaim? című könyveket tartalmazza. 

Az előző bejegyzéseimben szuper érzékfejlesztő könyvekről, szókincsfejlesztésről és az olvasóvá nevelés fontosságáról olvashattatok. Most pedig a mese erejéről és a közös olvasás fontosságáról szeretnék egy kicsit írni. Manapság számos tanulmány igazolja, hogy a mesének meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mesélés rengeteg szempontból hasznos dolog, hiszen tartalmas időtöltésnek számít és komoly hatással van a lurkók szókincsére is. Továbbá akaratlanul olyan kompetenciákat és attitűdöket sajátíthatnak el a legkisebbek, melyek a későbbiekben is fontos lesz számukra….ilyen lehet például az empátia, kitartás, problémamegoldás, önbizalom stb. Szerencsésnek érzem magam, nagyszerű gyerekkorom volt. Egy nap sem telhetett el esti mese nélkül. A szüleim minden este mesét olvastak nekünk, biztos vagyok benne, hogy ez vezetett a hihetetlen könyvmolyságomhoz.  A közös olvasást már egészen kisgyermekkorban a mindennapok részévé tudjuk tenni, hiszen rengeteg olyan történet található a könyvesboltban, mely a legkisebbek számára is könnyen értelmezhető és fogyasztható formában jelenik meg. 

Ebben a bejegyzésben 2 szuper kötetet ismerhettek meg, melyek tökéletesen illenek a közös, bekuckózós pillanatokhoz. 

1. Julia Lobo: Legyél ​a napsugaram! 

A napsugarad leszek, míg odafent nap ragyog, S a napsugaram leszel, míg fénylenek csillagok.

A mese a család közös időtöltése:
  • Kapcsolódás és érzelmi kötődés
  • Nyelvi fejlesztés
  • A feltétel nélküli szeretet megtapasztalása


Vannak könyvek, amelyeket örökké a kezünkben akarunk tartani és olvasni. A sorok bekúsznak a bőrünk alá, megragadják a szívünket és többé el sem ereszti. Pontosan ilyen volt számomra a Legyél a napsugaram című kötet is.  Már az első pillanatban a szívembe zártam ezt a bájos könyvecskét, magával ragadott és többé el sem eresztett. Bevallom nektek, egy kicsit pityeregtem is rajta. Minden egyes oldalon 1-1 rövid mondat található. A történet tulajdonképpen egy párbeszéd szülő és gyermeke között, melynek a feltétel nélküli szeretet és a biztonságos érzelmi kötődés az alapja. Egy rendkívül bájos és szerethető mesekönyv, mely nem hiányozhat a polcról. 

A szülő és gyermeke között szövődő kapcsolat egy egész életen át tartó ismerkedési folyamat. A kapcsolódás már az anyaméhben megkezdődik, majd a megszületés után folytatódik. A folyamatos interakciók során alakul ki a kötődés, ami egy láthatatlan, rugalmas kötelék szülő és gyermeke között. A kötődés minősége alapján különféle kötődési mintákat különböztetünk meg: biztonságos, bizonytalan-elutasító, bizonytalan-ambivalens és dezorganizált. A kötődési minták messze túlmutatnak a szülő-gyermek kapcsolaton, alapjaiban határozzák meg a gyermek későbbi életét, egészségi állapotát, társas és párkapcsolatai minőségét, önbizalmát, problémákkal való megküzdési képességét, sőt, a saját gyermekeivel való kapcsolatát is. A közös olvasás és a közösen eltöltött minőségi idő pontosan ezt segíti elő, hiszen ezáltal kialakul a megfelelő érzelmi kötődés a szülő és a gyermeke között. Mindezek mellett kiemelten fontos az is, hogy a gyermek tisztában legyen azzal, hogy a szülei feltétel nélkül szeretik őt. Fontos, hogy tudja, még ha esetleg rossz fát is tesz a tűzre, és a szülei mérgesek  lesznek rá, ez nem jelenti azt, hogy már nem szeretik őt többé. Lehet bármilyen nehéz és komplikált az adott helyzet, soha nem szabad azt éreztetni a kicsikkel, hogy a szülő megszűnt szeretni őt. 

A Legyél a napsugarom! című mesekönyv pontosan erről szól. Bemutatja, hogy történhet bármi, a szülő mindig szeretni fogja a gyermeket. A közös olvasás során akár a családra jellemző dolgokat is bele lehet szőni a mesébe. Például, ha a gyermek hajlamos arra, hogy mindig maszatos legyen: Szeretni fogsz akkor is, amikor összekoszolom a legújabb ruhámat? Szeretni foglak még akkor is, ha az összes ruhádat ki kell mosnom egyszerre, mint nincs egy tiszta göncöd sem. Az olvasás után biztosíthatjuk a gyerkőcöt arról, hogy mi is pontosan ugyanúgy gondolkodunk, ahogy a történetben az egér anyuka, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a közöttünk lévő szeretet megszűnjön. Így tovább erősödhet a szülő és gyermek  közötti kapocs. 

2. Rebecca Weerasekera: Hol ​vannak a csíkjaim? 

Tigris elveszítette a csíkjait! Tarts vele, és keressetek együtt neki új csíkokat a dzsungelbeli barátaival együtt! A legkisebbek nagy örömmel fedezhetik fel a kihajtható lapok színes rajzait, amelyeken megkereshetik a kedves állatfigurákat.






 A Hol vannak a csíkjaim? című kötet egy igazán kedves és bájos mesekönyv a barátságról és az osztozkodás fontosságáról. Egy kisgyermek számára fontos a dolgok megosztásának megtanulása. Muszáj megtanulnia, hogy olykor meg kell osztani a játékait másokkal, nem szabad önző módon viselkednie. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a dolgok megosztásának képessége fokozatosan alakul ki, nem egyik napról a másikra. Sok gyermeknél vannak csúcs- és mélypontok ezen a téren is. Ez a történet sokat segíthet a szülőknek abban, hogy beszélgessenek az osztozkodásról. 

A történt szerint szegény bajba jutott tigris egyszercsak elveszíti a csíkjait és szomorúan gondolkodik azon, hogy vajon hol találhat csíkokat a dzsungelben. Ahogy haladunk előre a történetben egyre többen és több csíkja lesz. Szerencsére szuper barátai vannak, segít neki a méhecske, a zebra, sőt még a tukán is, így hamarosan újra csodás csíkos bundában pompázik. 

Forrás: mora.hu


A történet hihetetlenül kedves és aranyos, bár 3 éves kortól ajánlott, de szerintem akár 2 éves kortól is lehet használni. A nyelvezete rendkívül egyszerű, könnyen érthető, így nem kell attól tartani, hogy nem köti le a legkisebb korosztályt. A kihajtható fülek hihetetlenül interaktívvá és érdekessé teszik az olvasát, még én, felnőtt fejjel is szívesen forgattam a kezemben a könyvet. Az illusztráció nagyon szép, ráadásul a rengeteg állat említése során a szülő rengetet beszélgethet a gyermekkel a különböző állatokról, ezáltal játékos formában új ismeretekre tehet szert és még a szókincse is bővül. 

Én nagyon szerettem mindkettő könyvet, ezért bátran ajánlom nektek, ha valami szuper olvasmányt kerestek a legkisebb könyvmolyoknak.

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ezeknek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT és ITT tudod megrendelni a kis könyveket. 




Nyereményjáték

Játékunk során az állomásokon egy-egy babakönyvekre jellemző könyvkategória vagy alkategória betűit rejtettük el pl. Kézügyesség fejlesztése. A feladat az, hogy a bejegyzésekben található kiemelt betűket sorrendbe téve alkossátok meg a helyes szavakat, és ezeket írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott könyvcsomagot.
A feladat során segítséget nyújthat a Kiadó oldala: https://mora.hu/konyvek/0-3
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

02.22 - Csak olvass! : Állatok a tanyán, Állatok a vadonban
02.24. - Veronika’s Reader Feeder : Játssz és mesélj! - Mese ház, Sorakozó! - A fűben, Sorakozó! - Dinoszauruszok 
02.26. Csak olvass! : Játssz és mesélj! - Mese ház, Kukkants bele! - A kertben, Kukkants bele! - A tanyán
02.28. Veronika’s Reader Feeder : Hol vannak a csíkjaim?, Zsákbamacska, Hogyan gyógyította meg a vakond a kisegeret
03.02. Csak olvass! : Legyél a napsugaram!, Hol vannak a csíkjaim?
03.04. Veronika’s Reader Feeder : Állati kalandok, Irány az ágy, Mackó!, Tanyasi szökevények
03.06. Csak olvass! : Örökmozgók - Vár az építkezés, Örökmozgók - Vár a cirkusz

Életbátorság + Nyereményjáték

Sziasztok!

Mit kezdünk az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteivel? Hogyan tudunk megküzdeni ezekkel a nehéz helyzetekkel? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az Életbátorság című kötetben, melyben hét olyan előadás átdolgozott változatát olvashatjuk, melyek a Nyitott Akadémián hangzottak el életbátorságról, kitartásról, megküzdésről. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a pszichológia világában, ha pedig nektek kedvez a szerencse nyerhettek is egy példányt a kötetből. 

Mit kezdünk az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteivel? A kihívásokkal, a veszélyekkel, a krízisekkel, az igazságtalanságokkal, a veszteségekkel? Milyen erőforrások és eszközök állnak rendelkezésünkre a megküzdéshez, és min múlik, hogy azokat képesek vagyunk-e eredményesen használni? Van-e bennünk életbátorság, azaz kurázsi és kedv ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogy valóban érdemes: a nehézségek elől sem megfutamodva, egyenes gerinccel, ugyanakkor derűre és örömre képesen?
Ebben a gyűjteményes kötetben hét olyan előadás átdolgozott változatát adjuk közre, amelyek a Nyitott Akadémián hangzottak el életbátorságról, kitartásról, megküzdésről, és korábban még nem jelentek meg nyomtatásban. A nagyszerű szerzők különböző irányokból és sokféle stílusban közelítik meg a témát, ám az utak végül talán összefutnak.


Az élet olykor nem bánik az emberrel kesztyűs kézzel. Nehéz élethelyzetbe kerülhetünk bármilyen veszteség, válás, munkahelyi probléma, vagy akár egy fontos döntési helyzet miatt is. Tehetetlennek, letörtnek érezhetjük magunkat érzelmileg, szellemileg és fizikailag egyaránt. Az ilyen nehéznek megélt élethelyzetek azonban az újrakezdés lehetőségét is magukban rejtik. Ahhoz, hogy  a fájdalom és a szomorúság feloldsára kerüljön különböző megküzdési stratégiákra van szükségünk. A cél az, hogy kilépjünk a fojtogató múltunk fogságából, és nyitottan álljunk a jövő elé. 

Az Életbátorság című könyvben pontosan az ilyen élethelyzetekről olvashatunk. A kötet nem feltétlenül adja az ember kezébe a megoldás kulcsát a problémájával kapcsolatban, de sokat segít abban, hogy elgondolkodjuk és felismerjük az életünkből és élethelyzetünkből fakadó nehézségeinket, ez pedig az első lépés ahhoz, hogy elinduljunk a megoldáshoz vezető úton. 

Ebben a gyűjteményes kötetben hét olyan előadás átdolgozott változatát találjuk meg, amelyek a Nyitott Akadémián hangzottak el és életbátorságról, kitartásról, megküzdésről szólnak. Mindegyik szakember különböző irányból közelíti meg az adott kérdést, de számtalan olyan állítást olvashatunk, melyek ha más megfogalmazásban is, de ugyanúgy jelen vannak mindenkinél. Ilyen például a tudatos jelenlét és az odafigyelés fontossága, ezeket mindegyik szerző többször is kiemeli. 

Az Életbátorság az a típusú kötet, amit nem lehet csak úgy ledarálni. Ízlelgetni kell a különböző gondolatokat, eltenni a megfelelő fiókba, majd egy adott pillanatban újra elő kell venni és újra folytatni az olvasát. Néha igazán fejbe kólintja az embert egy-egy felismerés, ilyenkor mindig meg kell állni egy pillanatra és újra átgondolni az olvasottakat. Ezt a kötetet nem lehet jelölgetés és aláhúzás nélkül olvasni, az igazán fontos gondolatokat egyszerűen muszáj megjelölni, hogy a jövőben is könnyen rátaláljon az ember, ha újra szeretne elmélyedni a témában. 

A szakemberek különböző stílusban írnak a témákról. Ahogy egy gyűjteményes kötetben ez lenni szokott, itt is azt láthatjuk, hogy nem mindenki írása olvasható egyformán könnyen. Bagdy Emőke például egy igazán remek szakember, akinek tudása és tapasztalata vitathatatlan, ugyanakkor a laikus olvasó számára talán kicsi nehezen befogadható az írása. Ezzel szemben Piczkó Katalin sodró lendületű és mélyen személyes írása a kanapéhoz szögezi az olvasóját és egyszerűen nem ereszti a figyelmét. 

A két legérdekesebb és számomra leginkább elgondolkodtató rész Buda László és Piczkó Katalin tollából származik. Buda László az írásában egy igazán szokatlan oldalról közelíti meg a dolgot és az Add fel! gondolattal nyit. Persze ez jelen esetben nem azt jeleni, hogy nincs értelme küzdeni, csupán arról beszélni, hogy egy idő után az embernek meg kell tanulnia elengedni a dolgokat. Nem szabad mindenhez ragaszkodni, mert az egyszerűen felőrli az embert mentálisan. Ez igazán hasznos tanács az olyanoknak, mint amilyen én is vagyok. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de bennem olykor még mindig felszínre törnek olyan események, melyek vélthetően rajtam kívül senkiben sem hagytak mély nyomot. Elgondolkodtató, hogy ezzel tulajdonképpen csak magamnak ártok és magamat hátráltatnom. Az elengedés felszabadító ereje azonban sokat javít(hat) az ember mentális állapotán. Piczkó Katalin az írsában a belső útról beszél és arról, hogy a különböző belső démonokat, sárkányokat hogyan tudjuk legyőzni. A legérdekesebb gondolata az"Add meg magad, fogadd be, menj le a szenvedés kútjának legmélyére...", vagyis nem lehet mindig menekülni, hiszen a feloldozás csak akkor jöhet el, ha megéltünk minden olyan érzelmet, amely az adott szituációhoz kötődik, jókat és rosszakat egyaránt. Ha ez megtörténik és lementünk a képzeletbeli kút legaljára, és már tényleg úgy érezzük, hogy nincs tovább, akkor tudunk csak felállni és továbbmenni. 

Összességében igazán érdekes olvasmány volt az Életbátorság című könyv, bátran ajánlom azoknak, akiket érdekel a téma, vagy azoknak, akik ismerik és követik a kötetben szereplő szakemberek munkásságát. 


Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni a kis könyveket. 


Nyereményjáték

Ebben a játékban különböző idézeteket találhattok, melyek pszichológiai témájú könyvekből származnak. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy honnan származik az adott idézet. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET
“Azok a családok, akik beszélnek a múltról, mesélnek a régi időkről, harmonikusabban és egészségesebben működnek, könnyebben veszik az akadályokat és a konfliktuskezelésben is eredményesebbek.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

03.03.: Csak olvass!
03.05.: Spirit Bliss Sárga könyves út
03.07.: Nem félünk a könyvektől